Zeneiskola, Újpest, 1937

3 Megyeren fióktanfolyamot nyitottunk s úgy látszik, hogy az a kezdet nehézségein túl van, a tavalyi 3 növendékkel szemben az idei iskolai évben 6 növendék iratkozott be a zongora-tanszakon. A hegedű-tanszakot még nem tudtuk megnyitni. Minden törekvésünk odairányul, hogy egyesületünk és választmányunk tagjainak sorában Újpest városának polgárait, minden tekintet nélkül azok társadalmi helyzetére, üdvözölhessük. Hogy mily nehéz azonban eredményes propagandát kifejteni, annak igazolására csak arra hivatkozunk, hogy házi hangver­senyeinket is tagjainknak csak egy kis hányada látogatja. Pedig hangversenyeink műsorát úgy állítjuk össze, hogy azok nagyobb érdeklődést érdemelnének. Ha sikerült annak idején, bár jobb időkben, ezt az egyesületet tiszta lelkesedéssel s kezdetben kis anyagi támogatással meg­alakítani s azt néhány lelkes ember odaadó munkájával életben tartani és fejleszteni, meggyőződésünk és reménységünk meg­ingathatatlan, hogy mindenkor és minden körülmények közt meglehet és meg kell találni azokat az embereket, akik a nehézre fordult idők­ben is vállvetett munkával érdemes elődeink munkájának eredmé­nyét nemcsak megtartani, hanem teljes erkölcsi felelősségük tudatában egyesületünket természet- és okszerűleg erkölcsi és anyagi vonatkozásban fokozatosan arra a magaslatra tudják emelni, amelyre múltjánál fogva hivatott. II. Titkári jelentés: Tisztelt Közgyűlés! Van szerencsém tisztelettel bejelenteni, miszerint az elmúlt év folyamán az egyesület adminisztrációja terén a következő módosítások és újítások történtek : 1. A tagnyilvántartás teljes felújítása, 2. A leltárnyilvántartás új felfektetése. 3. A hangszernyilvántartás helyesbítése. 4. A kottanyilvántartás rendezése. 5. A postakezelés lebonyolításának biztosítása. 6. A tanári megbízólevelek újbóli megszerkesztése. Jelentem továbbá, hogy a Conservatorium színvonalának emelése érdekében a következő intézkedések történtek: 1. A tanári karban beállott pótlások a m. kir. kultuszminisz­térium hozzájárulásával történtek. 2. A színvonal emelését szolgálja az a vonós­zenekar, amelyet a vezetőség majdnem kizárólag conservatoriumi tagokból össze­állított, mely rendszeresen próbákat tart és már eddig is többször átütő sikerrel szerepelt a nyilvánosság előtt.

Next