Ujság, 1925. július (1. évfolyam, 1-17. szám)
1925-07-12 / 1. szám
VASÁRNAP, 1925 JÚLIUS 12 ÚJSÁG Ripka Ferencet 146 szótöbbséggel főpolgármesterré választották. Békességet és kenyeret akar szerezni Ripka a főváros népének. Szeretetet és egyenlő jogot sürget Vázsonyi. Viharos jelenetek a főpolgármester-választó közgyűlésen. Wolffék végig Ripka Ferenc ellen harcoltak. A főváros autonóm szervének, a törvényhatósági bizottságnak megalakulásával megszűnt Ripka Ferenc dr. kormánybiztosi miszsziója. A községi választás lezajlott, hullámai elültek s ma már a főváros váci utcai parlamentjében vívják a pártok a döntő csatát Budapest megmentéséért. Ebben a helyzetben megérett az idő arra, hogy a kormánybiztost a főpolgármester váltsa fel hivatalában. Ma volt ez a főpolgármesterválasztó ünnepélyes, rendkívüli közgyűlés, amelyen a három jelölt közül Ripka Ferenc vitte el a pálmát, a törvényhatósági bizottság többsége reá adta le szavazatát és így őt ültette a nagynevű elődök: Ráth Károly, Márkus József, Fülep Kálmán, Heltai Ferenc és Bárczy István örökébe. WOLFFÉK HARCA RIPKA ELLEN. A szavazás során a demokratikus biok, a Ripka-párt tagjai és a Wolff-párt egy része lelkesen sorakozott fel Ripka Ferenc mellé. A főpolgármesterválasztást tudvalévően több megbeszélés előzte meg. Ezek alkalmából a demokratikus biok minden frakciója, így a szocialisták is kijelentették, hogy Ripkát kívánják a főpolgármesteri székben látni. Egyedül Wolfféknak nem tetszett ez a megoldás és mindvégig kitartóan hadakoztak az ellen, hogy Ripka legyen Budapest főpolgármestere. Ma délután három órakor, közvetlenül a közgyűlés összeillése előtt, értekezletet tartottak és ezen hozták meg döntő határozatukat, amely szerint szabad kezet biztosítanak a párttagoknak a tekintetben, hogy a főpolgármester-jelöltek közül kire adják le szavazatukat. Eckhardt Tibor ugyan amellett erősködött, hogy az Egységes Keresztény Községi Párt teljesen vonuljon vissza és tartózkodjék a szavazástól. Eckhardt javaslatát természetesen még szavazásra sem bocsátották s igy ez a halva született idea önmagában fojtódott meg. Wolff Károly maga amellett erősködött, hogy a párt Ripka Ferencet támogassa. Végül is abban egyeztek meg, hogy nem teszik pártkérdéssé a tagok állásfoglalását. A három jelölt közül ilyenformán Ripka Ferencet 228 érvényes szavazat közül 187 szavazattal főpolgármesterré választották. Kozma Jenő dr.-ra, a Ripka-párt tagjára, akit második helyen jelöltek, négy szavazat jutott, míg Kollár Lajos, a közgyűlés régi és becsült tagja, 37 szavazatot kapott. A közgyűlés ünnepi keretek között zajlott le, ezt az ünnepélyességet csupán kisebb incidens zavarta meg, amit kétségtelenül a Wolffpárt provokált ki s a helyzet zűrzavarában igyekezett is ezt meglehetősen kihasználni. E beugratásból származó incidens jelentőségét azonban teljesen leszállította Vázsonyi Vilmosnak az a nyilatkozata, hogy az incidensnek részükről semmilyen tekintetben nem volt tüntetésszerű jellege. FELVONULNAK A VÁROSATYÁK. Bár a közgyűlés időpontját csak délután 4 órára tűzték ki, kevéssel három óra után megindult az áradat az új városháza váci utcai épülete felé. Hatalmas tömegek jöttek, kiváncsi érdeklődök, akik jelen akartak lenni ezen az ünnepélyes aktuson. A karzatra igyekvők nagy tömegében itt-ott feltűnt egy-egy ismert városatya és városanya profilja. Az ismertebbek és nevesebbek autókon és kocsikon érkeztek, akiket a díszbe öltözött portás mély tisztelettel üdvözölt az új városháza kapujában. Egész autó- és kocsitábor gyülekezett össze a Váci utcának ezen a frontján, míg az épülettel szemben a kiváncsiak és érdeklődők százai helyezkedtek el, hogy szemtől-szembe láthassák a városi politika egyéniségeit. Az ünnepélyes alkalomra való tekintettel a kapuban díszbe öltözött rendőrök és rendőrtisztek helyezkedtek el. A közgyűlési terem ugyancsak ünnepi képet öltött. A hatalmas üvegcsillárok vakító fényt árasztottak. Az elnöki emelvény két oldalán égszínkék, aranysujtásos díszruhájú városi hajdúk álltak őrt, nemzetiszinű és városi zászlóval kezükben, ezzel is jelképezve azt, hogy a főpolgármesternek egy személyben úgy az állami, mint a városi érdekek védelmezőjének kell lennie. A padsorok mindjobban benépesedtek városatyákkal, akiknek nagy része fekete ünneplőbe öltözött erre az alkalomra. Még a békevilágot reprezentáló Ferenc József-kabát is látható volt egyikmásik városatya alakján. WOLFFÉK SIPŐCZ MELLETT TÜNTETNEK. Még négy órakor is folytonosan érkeztek a törvényhatósági bizottság tagjai. Igen sokan nyári üdülésüket szakították meg, csakhogy jelen lehessenek e fontos közgyűlésen. Jóformán teljesen benépesedtek úgy a bal-, mint a jobboldali padok, a teremben élénk mozgolódás vált úrrá, a városatyák halk csevegése zsibongássá erősödött, a karzatról kiváncsiak tömege bámészkodott le a nyüzsgő hangyabolyra, amikor negyed ötkor végre feltűntek a főváros vezetőségének tagjai. Sipőcz Jenő polgármester, Folkusházy Lajos és Buzáth János alpolgármesterekkel együtt bevonult a közgyűlési terembe és sietve igyekezett az elnöki emelvény felé. Egy pillanat alatt elhalkult a zsibongás. Wolffék ezt a néma csendet felhasználták arra, hogy Sipőcz polgármester mellett tüntessenek. Élénk tapsba kezdtek, amit Fényes László közbekiáltása csendesített le: — A villamosigazgatónak tapsolnak? Óriási zaj kerekedett erre, a Wolff-párt tagjai kórusban követelték Fényes rendreutasítását. AZ ELSŐ CSATÁROZÁS. Sipőcz szigorúan megrázta az elnöki csengőt és ezzel megkezdődött az ünnepi közgyűlés. Mindenekelőtt bejelentette, hogy kik maradtak távol, majd felolvasta a belügyminiszter leiratát, amelyben Rakovszky Iván értesíti a közgyűlést, hogy a kormányzó Ripka Ferenc dr.-t kormánybiztosi teendői alól kiváló szolgálatai elismerése mellett felmentette. Jelezte, hogy az ülés egyetlen tárgya a főpolgármesteri állás betöltése. Lobmayer Jenő tanácsnok felolvasta a belügyminiszter vonatkozó leiratát. Ezután újból Sipőcz Jenő szólalt meg: — A kijelölésre vonatkozó legmagasabb kéziratot ezennel felbontatlanul bemutatom. Nagy borítékot emelt a levegőbe, amely, a főpolgármesteri állás jelöltjeinek nevét rejtette magában. Csettent az olló. — Ezennel felbontom! — jelentette ki a polgármester és felnyitotta a borítékot. A jobboldal erre felállott és amikor látták, hogy a baloldal ülve marad, hangosan tiltakoztak ez ellen és éles hangon kiáltottak át a túlsó táborba: — Felállni, felállni! Percekig farkasszemet nézett a két tábor és a jobboldalról jövő kiáltozásokra még hangosabban válaszolt. Pillanatok alatt zajos incidens keletkezett. Wolffék lármás akciójára Peyer Károly élesen süvített feléjük: — Fogjátok be a szátokat, sokkal okosabb lesz. Kezdődik a leszámolás! Wolffék soraiból erre többen felugrottak helyükről és ezt kiáltották feléjük: — Kommunisták, vörösök! Nagy István (Wolff-párti) a padot verte és mindenkit túlharsogva követelte, hogy, ilyen körülmények között oszlassák fel a közgyűlést, mert az munkaképtelen lesz. Eckhardt Tibor kapott a szón: — Igenis oszlassák fel. Tessék megadni a tiszteletet! — Mi van a hamis ezresekkel? — kiáltották erre a szocialisták. Percekig hullámzott és kavargott az izgalom, amit a dühödt üzenetváltások csak erősítettek. A Wolff-párt a kormányzó éltetésével tüntetett. A demokratikus biok oldaliról ezt kiáltották: Éljen a bűnös Budapest! A Wolff-párt állva hallgatta a polgármes ter bejelentésének további részét. A demokra- tikus biok liberális szárnyának néhány tagja szintén felállott. Ez sem elégítette ki a fajvédőket. Állandó közbeszólásokkal nógattál a baloldalt a felállásra, mire Vázsonyi Vilmos igy kiáltott fel: — Én Őfelsége titkos tanácsosa vagyok és még akkor sem álltam fel, amikor a királyi fi Ripka Ferenc dr., az új főpolgármester. '*] 'A közgyűlési terem. Veres rajza. ' Otthon. Milyen boldogság most nekem Smaragdzöld, hamvas szőnyegen Végigterülni nesztelen!... Mily élvezet — e csönd —■ tanyán Tűnődni ádáz harc után Hunyó nap édes alkonyán!... Itt elsimul a gondredő, Itt nincs kin: életörlelő Suhanva száll a vén Idő. Fejem fölé kék menny borul Áttetsző, tiszta sátorul — S fénykéve permetegre hull... A parti fák, a messzi fák Mikéntha azt kiáltanák: Itt vagy hát régi, hű barát! Köröttem sürgő madarak Arcom surrantva rajzanak Csobogva hiv a kis patak.. S én balga álmokat szövök — Az ég alatt — a föld fölött Uj révbe ért az üldözött... Oh mily gyönyör e változás — Nem jó ajkamra semmi más: Csak hő imádság... s halk fohász ... Vályi Nagy Géza. — A betörő. Irta: Kálnok! Izidor. — Lépjen elő a vádlott — mondotta a tekintetes királyi törvényszék nagyságos elnöke, aki egy-két héten belül már méltóságos úr lesz. A vádlott felugrott, összeütötte bokáit és mélyen meghajolt. Csak most vetett rá egy tekintetet a tekintetes királyi törvényszék nagyságos elnöke, aki most várja a méltóságos címet. — Nagyon elegáns. Legújabb divatú covereot-ruha, lakkcipő, selyemharisnya, pompás nyakkendő . . . Mondja csak, fiatalember: ebben a dresszben követte el uraságod a betöréses lopást? A vádlott lesütötte a szemét: —■ Igen, nagyságos elnök úr, ebben . . . Nincs más . . . A méltóságos cím küszöbén álló elnök most szigorúvá köszörülte a hangját: —■ Hallotta a vádat? A büntetőtörvénykönyv 336. szakaszának harmadik bekezdése szerint minősülő betöréses lopással van vádolva. Bűnösnek érzi magát? — Nem, nagyságos elnök úr, nem én vagyok a bűnös. Az idők, a körülmények, a társadalmi viszonyok a bűnösek. A háborúban különb bűnöket követtem el kényszerűségből. Embert öltem, prédát szedtem, loptam és rekviráltam. S akkor nem börtön járt ezekért, hanem vitézségi érem, signum laudis és előléptetés . . . —. Ezt sokszor hallom, ezt a gonosz és léha összehasonlítást. Ezért külön büntetést érdemel. Egészen más az, amit a hazafiság és kötelességtudás parancsol, mint amit az önzés és haszonvágy és gonoszság diktál. Mondja el röviden, hogyan és milyen körülmények közt követte el a betörést . . . Az alig harmincéves fiatalember újra meghajolt, s eleinte akadozva, utóbb folyamatosan elkezdett beszélni. ■— Amikor hazakerültem, eleinte jól ment a dolgom. Mondhatnám, nagyon is jól. Jó állást kaptam, szép fizetést, nagyszerű ellátást. Társaságba hívtak, mindenütt becézgettek. Noha voltaképpen senkim se volt ebben a nagy városban, se szüleim, se rokonaim, se barátaim, mindenki felkarolt. Úgy éltem, mint egy kis király. Vendégségbe hívtak, tejbe-vajba fürösztöttek, érdememen felül megbecsülték bennem a hadviseltet. A főnököm a lányát is hozzám akarta adni, kár, hogy csúnya volt szegényke és egy kicsit púpos. — Ne lássa, hogy a rendes embert megbecsülik. — Utóbb sokkal rendesebb lettem, dolgosabb és szerényebb, mégse becsültek meg. Úgy van az, nagyságos elnök úr, hogy amíg az embereknek jó dolguk van, addig szeretik a felebarátaikat. Gazdag országban a szegénynek is jó dolga van, szegény országban a gazdag is rossz ember. A gondterhelt ember utálja a szegénységet. Egyszerre csak elkezdtek leépíteni, fukarkodni, gyűlölködni ebben a szép városban. Minden gyártás abbamaradt, csupán a koldusok gyártása virágzott fel. Engem is kidobtak az állásomból. És amikor munkáért, segítségért, támogatásért fordultam az ismerősökhöz, egyszerűen becsapták előttem az ajtót. Amíg nem szorultam rá, ötfogásos ebédekkel traktáltak, amikor, rászorultam, senki se adott egy karéj kenyeret. Lassan-lassan kikoptam mindenből. Nyomorogtam. Koplaltam. Csak a jó ruháimtól nem tudtam megválni. Éreztem, ha piszkos és rongyos leszek, akkor végem van. Monoklival a szememen akartam a nyomor elé nézni . . . — Rövidebben. Sokkal rövidebben . . . — Már a vége felé járok. Nem tudtam elhelyezkedni. Semmi se sikerült. A lakásomból kidobtak, mert nem tudtam fizetni. Ebben az egy rend ruhában hajléktalan lettem. Már két napja nem ettem. Bolyongtam a kültelkeken, s nem mertem a piszkos fűbe, a poros padokra ledülni, mert féltem, hogy szennyes és gyűrött lesz egyetlen viselő ruhám. Az éhségtől ájuldoztam. Éreztem, hogy össze fogok esni és éhen fogok halni ... — Nagyon terjengős az előadása. Fogja rövidebbre — szólt az elnök. — Bolond éhen akarsz halni? Megdögleni az utca piszkában? Lopj, rabolj, gyilkolj! Embernek nem szabad éhenhalni! Ezekkel a gondolatokkal bementem a villába, amely előtt éppen állottam. Lesz, ami lesz! Kéregetni fogok-e, vagy rabolni?, még nem tudtam. Nem emlékszem biztosan, nyitva volt-e az ajtó vagy zárva, de vegyük a súlyosabbat, hogy zárva volt. Nekidültem, kinyílott. Az előszobában nem volt senki. Az első szobában se. A másodikban se találtam senkit. Vagy nem laknak itt, vagy nincs itthon senki. Tehát lopni fogok és nem kéregetni. Az ebédlőben száraz süteményt találtam. Azt hamar megettem. Azután valami táskát kerestem. Találtam és megtöltöttem. Az egyik szekrény be volt zárva, azt fel kellett törnöm. Hogy miket raktam a kofferbe, nem emlékszem rá pontosan. De tudom, hogy olyan dolgokat raktam össze, amiket könnyen lehet eladni. Ruhaneműt, nippeket, selyemharisnyákat, batisztzsebkendőket. Az éjjeli szekrényen ékszerek is voltak: gyűrűk, egy karkötőóra, apróságok. Elraktam mindent. Legalább akkora zsákmányt akartam, amiből egy-két hónapig meg lehet élni. — Ez elmondhatja bővebben is. Ez fontos a kárösszeg megállapítása szempontjából. S mondja csak, arra nem gondolt, hogy meglephetik? Mit csinált volna, ha valaki jön? — Nem tudom. Csak annyit tudok, hogy nem féltem. Olyan asszonyos volt az egész lakás. Csupa szelídség. Semmi férfiasság. Mintha itt nem szoktak volna férfiak megfordulni. Annyira nem gondoltam a meglepetésre, hogy leültem egy asztalka mellé és olvasgatni kezdtem az ott heverő régi élclapokban. Egy viccen jószót is nevettem, még most is emlékszem rá. Egy paripa volt lerajzolva, amelynek egészen kurtára volt levágva a farka. S a kislány, aki nézi a lovat, kérdezi a mamájától: «Anyuska, ennek a szép állatnak hátul van a bubifeje?» . . . Az elnök elmosolyodott és szigorúan rászólt a hallgatóságra: — Ne tessék nevetgélni, mert kiüríttetem a termet!... Folytassa! — szólt aztán a vádlotthoz . . . — Annyira biztonságban éreztem magamat, nagyságos elnök úr, hogy elhatároztam, hogy ebben a kedves, barátságos lakásban meg fogok fürdeni. Szennyesnek, piszkosnak éreztem testemet és lelkemet. Le akartam mosni magamról a betörő tolvajt. S elszántan nekiindultam megkeresni a bájos villa fürdőszobáját. — Hallatlan szemtelenség! — morogta halkan az elnök. — Hamar megtaláltam és bátran benyitottam. S ebben a pillanatban gyökeret vert a lábam. Az ezeregyéjszaka egy tündérmeséje tárult elém. A pazar fürdőszoba márványmedencéjében egy gyönyörű, szőkehajú aszszony lubickolt. Az álmaim tündére. Egy tündérkirály álma. Sose láttam szebbet és tökéletesebbet. Milyen más lett egyszerre az éhségem! 3