Ujság, 1925. szeptember (1. évfolyam, 42-66. szám)

1925-09-01 / 42. szám

KEDD, 1925 SZEPTEMBER 1 ÚJSÁG IZGALMAS JELENETEK KÖZÖTT SZÁMONKÉRTÉK A KURZUS TANÜGYI BOTRÁNYAIT, 11 14 MILLIÁRDJÁBA KERÜLT A FŐVÁROSNAK A KURZUS TANÜGYI GAZDÁLKODÁSA. — VIHAR ZIL­AHY-KISS SZEREPE KÖRÜL. — „KILENCVEN SZÁZALÉKBAN BOLSEVISTÁKBÓL KURZISTÁKKÁ VEDLETT TANÁROKRA BÍZTÁK A B-LISTÁSOK TANSZÉKÉT44. — A SZANÁLÁS BÉKLYÓI NEHEZEDNNEK A KULTÚRTERVEKRE. LÁZÁR MIKLÓS ÁLLANDÓ VIHARBAN BESZÉLT A WOLFF-REZSIM GAZDÁLKODÁSÁRÓL. A főváros új közoktatásügyi bizottsága ma tartotta első ülését, amely főként azért ígér­kezett érdekesnek, mert évek hosszú sora óta ma először jelentek meg a bizottságban ellen­zéki tagok. Az ülésen, amelyen Purébl Győző tanácsnok elnökölt, a többi között megjelen­tek Szilágyi Lajos, Siegescu József, Pakots József, Lázár Miklós, Déry Ferenc, Dinich Ödön, Kozma Jenő, Csilléry András, Gaal Vilmos, Buday Dezső, Bánóczy László, Kontra Aladár és sokan mások. A közoktatásügyi bizottság első ülése túl­fűtött izgalmak között folyt le és nem hiá­nyoztak a botrányok sem. Lázár Miklós de­mokrata városatya éles szavakkal ostorozta a kurzus kultúrpolitikáját és a megdönthetetlen adatok tömegét sora­koztatta fel annak bizonyítására, hogy a felekezeti szempontok miatt elbocsátott igazgatók, tanárok és tanítók milyen ha­talmas milliárdokra rugó kiadásokba ver­ték a fővárost.­­ Számokkal bizonyította, hogy a gyűlölet­­politikája okozta a főváros gazdasági csődjét. A túloldalról a Wolff-pártiak természetesen nem hagyták ellenvetés nélkül Lázár Miklós fejtegetését és sűrűn röpködtek a közbekiál­tások. VITA A BIZOTTSÁG TELJESSÉGÉRŐL. Purébl Győző tanácsnok nyitotta meg az ülést és jelentette, hogy a mára összehívott bizottságot csak ideiglenesnek lehet tekinteni, mert a bizottság nyolc tantestületi tagját még nem választották meg. Pakots József rögtön reflektált Purébl Győző szavaira. Nem osztja a tanácsnok véle­kedését, mert a nyolc tantestületi tag nélkül is lehet határozatokat hozni. Jó példát mutatott erre a főváros köz­gyűlése, amely 70 ellenzéki bizottsági tag lemondása után nem tekintette csonka közgyűlésnek magát, hanem vígan hozott határozatokat. Kozma Jenő Purébl Győző érveit fogadta­­el és szembeszállt Pakotssal, aki hivatkozott arra, hogy a közgyűlés súlyos problémák előtt áll, a tanév küszöbén nem lehet határozat­­hozatalával várakozni. Végül is abban állapodtak meg, hogy határozatot nem hoznak, de az indítványokat megteszik. Purébl Győző tanácsnok hosszabb bevezető beszédében a szanálási törvény béklyóira hi­vatkozott, amelyek miatt nem lehet nagy­vonalú programmot tervezni. Gondoskodni fog a hadirokkantak gyermekeinek különleges tandíjkedvezményéről, intézekdéseket tesz az analfabéták számának csökkentésére, a mun­kások továbbképzése tekintetében ugyancsak tervei vannak. Rendezni kívánja a tanszemély­­zet nyugdíjkérdését, gondoskodni fog az in­gyen tankönyvek szélesebb körű megszervezé­séről. LÁZÁR MIKLÓS BESZÉDE. Ezután nagy érdeklődés közben Lázár Miklós demokrata városatya kezdett beszélni­ . — Erkölcsi és becsületbeli kötelességünk —­ úgymond —, hogy az elmúlt úgynevezett kurzusrezsim közoktatási politikájának szel­lemét abban a pillanatban, amikor az ellenzék bevonul a közoktatásügyi bizottságba, bíráljuk és ítéletet mondjunk felette. Nem hallgathatjuk el véleményünket akkor, amikor az ötödféléves kurzus után első alkalmunk volt megjelenni abban a bizottságban, amelynek évekig Zilahy Kiss Jenő lehetett a tanácsnoka. Amikor számon kérjük a múlt rezsim bűneit, nem vezet káröröm és bosszúvágy vagy poli­tikai szenvedély; emberi jóvátételt akarunk, kapja vissza jogait a becsület és elvesztett ke­nyerét az ártatlanság. Mélyen sajnálom, hogy nincs jelen Zilahy Kiss Jenő, akitől számon akartuk kérni törvénytelen intézkedéseit. A Wolff-pártiak óriási zaj és padcsapkodás közben tiltakoztak Lázár szavai ellen. Purébl tanácsnok elnök kérte a szónokot, hogy tar­tózkodjék az éles kitételektől. Lázár Miklós így folytatta: — 1921 június 20-ika az a dátum, amikor a kurzusrezsim bevonult a városházára. Kontra Aladár bizottsági tag a közoktatásügyi bizottság első ülésén felszólalt és követelte azoknak a tanerőknek az elbocsátását, akik keresztény és nemzeti szempontból nem fel­tétlenül megbízhatók. (Egy Wolff-párti: Tel­jesen igaza volt.) Kontra számokat sorakoz­tatott fel, amelyek szerint a felsőkereske­delmi iskolában a tanerők 42%-a keresz­tény, viszont 58%-a zsidó. Ezzel szemben a kezemben levő fontos statisztikai adatok sze­rint a kereskedelmi iskolákban 26% volt a zsidó tanár, viszont az összes városi iskolák­ban 5% volt a zsidó igazgató. Az adatok nem voltak helytállók, Zilahy Kiss Jenő azonban megkezdte tisztitőmu­n­­káját és rövidesen 160 tanárt és tanítót bocsátott el, 16 igazgatót pedig tanárrá degradált, akik valamennyien a felekezeti mozgalom áldozatai, mert soha kifogás ellenük nem merült fel és hazafias mű­ködésük is több ízben elismertetett. Olyan tanerőket bocsátottak el, akiknek hírneve országos, sőt világhírű volt. A B-listát kiterjesztették Rappay Farkasra, akinek egyik taneszközét most vezetik be Franciaország iskoláiba, Sziklás Adolfra, aki a kerti iskolák megteremtője, Szűcs Jenőre, Kallósra, Ke­ményre és a többi érdemes tanférfiúra, akik­nek egyetlen hibájuk, sőt bűnük az volt, hogy zsidó szülőktől származtak. (Zaj.) Ezek az el­bocsátások az 1872. XXXVI.­­ c. 11. §-a ér­telmében törvénytelenek voltak. 1921 október 10-én Sipőcz Jenő polgármester aláírásával 8 iskolaigazgatót bocsátottak el a közszolgálati érdekekre való hivatkozással. Elbocsátották Cavalloni Pált, Ember Jenőt, Ember Sándort, Gergely Istvánt, Rada Józsefet, Nagy Edét, Pusztay Károlyt és a többieket, akik valamennyien kiváló keresztény pe­dagógusok voltak és akiknek egyetlen bű­nük az volt, hogy szabadkőművesek mer­tek lenni. Míg az előbbi oktalan elbocsátások vallási okokból történtek, a nyolc iskolaigazgató poli­tikai hajsza áldozata. Hivatkozom arra, hogy az Erdélyből kiutasított magyar tisztviselők elleni törvénytelen eljárásoknál a románok a fővárosnál lefolytatott elbocsátásokra és ül­dözésekre hivatkoztak. Csilléry András (haragosan az asztalra csapva): Nem igaz, nem igaz, szó sincs róla. Lázár Miklós: De igaz, adataim vannak róla. A kurzus törvénytelenségeihez hasonlóak még a Bach-korszakban sem voltak. Csilléry András: Hát a kommün alatt? Ilánóczy László: Zilahy Kiss a kommünt is végigszolgálta, a kurzust is. Buday Dezső: Zilahy Kiss nem volt kom­munista. Buday szavaira percekig tartó padcsap­kodás és fülsiketítő zaj támadt. Purébl tanácsnok hiába rázta kétségbeesetten a csengőt, a lárma nem akart elülni, a két oldal izgatottan vitatkozott egymással. Lázár Miklós: Ne hivatkozzunk a kom­­munra, mert mi a kommun után a nemzeti újjászületéstől pontosan az ellenkezőjét vár­tuk, mint ami a kommun alatt történt. A fe­gyelmi eljárások szabálytalanságára idősebb Ugron Gábor klasszikus szavait idézem, aki azt mondotta, hogy a büntetés pókháló, amelyen a nagy dongó keresztüljut, a kis rovar meg benn­akad. De ha azt nézzük, hogy kik voltak azok, akik a fegyelmi eljárások során Cato fehér- tógájá­ban tetszelegtek, meg kell vizsgálnunk Zilahy Kiss magatartását is. Zilahy már jóval a for­radalom előtt f­orr­adat mos­t ott... Purébl Győző tanácsnok: Zilahy Kiss sze­repeit már a bíróság is tisztázta, a kérdés nem tartozik ide. Egy hang a szocialistáknál: Tényekről van szó, nem mehetünk a középítési bizottsághoz, ha Zilahy-Kiss Jenő bűneit ostorozzuk. (Óriási zaj.) Csilléry András: Késő van már, foglalkoz­zunk a komoly dolgokkal. Bibithi Horváth János: Ráérünk reggelig. Egy pillanatra elült a zaj, de amikor Lá­zár Miklós azt mondta, hogy az elbocsátott ér­demes tanerők 90%-a helyett bolsevistákból kurzistákká vedlett urakat és a tanításban járatlan preparandistákat vettek fel, ismét ki­tört a botrány. Purébl tanácsnok kipirult arccal kiál­totta: Visszautasítom a vádakat, hogy le­het tekintélye egy tantestületnek, ha itt a bizottságban ilyen tekintélyrombolás folyik. Lázár Miklós: Engedjék meg, hogy az ada­taimat felolvassam. 382 eset közül 319-nek a pontos adatai fekszenek előttem. A kurzus ne­vezte ki iskolaigazgatóvá Cserny Józsefet, aki­ről bírósági ítélet mondotta ki, hogy a kom­­munizm­us eszméit az iskolákban rokonszen­ves beállításban ismertette, amely előadásért a jelen volt kommunista direktóriumi tagok elismerésüket fejezték ki. Állítom, hogy a főváros pénzügyi mérle­gét az a lehetetlen gazdálkodás billentette fel, hogy régi érdemes tanítókat drága nyugdíjjal bocsátottak el. A tantestületből történt elbocsátások, az oktalan B-listák 114 milliárddal károsították meg a fővá­rost. Tanerők 98, 92, 88, 96, 95 százalékos nyug­díjjal hagyták abba a tanítást erejük és fris­sességük teljében. Ennek ellenére a tantestü­let 376 fővel szaporodott, mert Zilahy-Kissék­­nek már a B-listák felállítása előtt megvoltak a protezseik, akiket beválasztottak tanítókká. Nem megtorlást, hanem igazságot, revíziót kérünk. Azt akarjuk, hogy békét köthes­sünk azokkal, akiknek a lelkiismerete nem halt meg, csak elájult. Lázár Miklós a kurzus közoktatásügyi po­litikájának tetemrehívását a következő­ sza­­vakkal fejezte be: — A szennyes indulatok, személyi sérel­mek miatt elvesztették sokan tisztánlátásukat. De most ötödfél év után hallom, hogy mint a reggeli madárdal, halkan csipog a lelkiismeret szava. Legyen a reakciónak teljes reakciója. Ne dühre düh, ne gyűlöletre gyűlölet, ne el­nyomásra elnyomás, hanem bűnre erkölcs, silányságra emberség, dúlásra rend és terrorra keresztény kiengesztelődés. Lázár Miklós beszéde után Kontra Aladár személyes kérdésben védekezett az ellen a be­állítás ellen, hogy ő indította volna meg a ta­í­nárok fegyelmi elbocsátását. Ő annak idején csak azok ellen kért eljárást, akik a nemzet és a vallás ellen izgattak. Kirchner Béláné a tandíjkedvezmények ügyében szólalt fel és gyermekotthon felállítá­sát sürgette. Csilléry András az iskoláknak a felszabadí­tását kérte, mire Purébl tanácsnok bejelen­tette, hogy már csak a Lajos­ utcai és Hernád­­utcai iskolákban laknak menekültek. Bánóczy László kifogásolta a magas beira­­tási díjakat és javasolta, hogy a beiratási díjak aranykorona-átszámításánál a 14.500-as szor­zószámot alkalmazzák. » Revesz Mihály, Steh­l Szeréna, Szepessi Albert rövid felszólalása után a közoktatásügyi bizottság első ülése fél tíz óra után ért véget. 5 Revolveres merényletet követett el egy kocsis, mert elbocsátották állásából. Véres bosszú a csendőrlaktanya udvarán.­­ A merénylő golyói a tiszthelyettest súlyosan, a vele beszélgető főtörzsőrmestert köny­­nyebben megsebesítették. Nagy szomorúság érte Császik Dezsőt, a csendőrség szolgálatában álló polgári kocsist. Felmondták neki állását. Császik Kiss F­erenc tiszthelyettest okozta a felmondásért és elke­seredésében ma délután revolverrel kétszer rálőtt a tiszthelyettesre. Az egyik golyó Kisst súlyosan megsebesítette, a másik golyó pedig a tiszthelyettessel beszélgető Tóth József fő­törzsőrmestert sebesítette meg a lágyékán. Császik Dezső 24 éves miskolci születésű kocsis egy év óta áll alkalmazásban a böször­­ményi­ úti csendőrlaktanyában, a pótkeretpa­rancsnokság lovasosztályánál. Néhány nappal ezelőtt egy ló kifutott az istállóból és Kiss Fe­renc tiszthelyettes utasította Császikot, hogy a lovat vezesse vissza a helyére. Császik a pa­rancsnak nem tett eleget és utóbb egy másik kocsisnak kellett a lovat visszavezetnie. A pa­rancs nemteljesítése miatt Kiss tiszthelyettes felmondott Császiknak. Ma délután négy órakor Kiss Ferenc az istállók előtt beszélgetett Tóth József főtörzs­őrmesterrel. Arról folyt a szó, hogy Császik elbocsátása után szeptember elsejére új ko­csisról kell gondoskodni. Császik, aki az is­tálló ajtaja mögül hallgatózott, erre odalépett Kisshez és megkérdezte, hogy nem lehetne-e a felmondást visszavonni. — Nem lehet! — válaszolt Kiss. — Hát akkor úgy is jó, — legyintett Csá­szik és visszament az istállóba. A tiszthelyettes és a főtörzsőrmester to­vább beszélgettek, most már egészen más dol­gokról, mikor a hátak mögött egymásután két revolverdörrenés hangzott. Csúszik ugyanis az istállóban egy szolgálati From­mer-revolvert szerzett és az ajtóból kilépve, néhány lépés távolságról a két csendőr felé lőtt. Az egyik golyó Kiss Ferencet a balcombján találta és súlyos sebet ejtett, a másik golyó Tóth József lágyékát sebe­­­­sítette meg könnyebben. A merénylet elkövetése után Császik vad futással menekült ki a laktanya kapuján. Makiét József csendőr karabélyát felkapva azonnal üldözőbe vette a kocsist és a Német­­völgyi-úton el is fogta és visszavitte a lakta­nyába. A sebesült csendőröket a laktanya or­vosa vette azonnal ápolásba, a merényletről pedig telefono értesítették a főkapitányságot. Miután Császik nem katona, hanem csak al­kalmazottja volt a csendőrségnek, a főkapi­tányság intézkedésére fedezettel a rendőrségre hozták. A főkapitányságon azonnal megállapítot­ták, hogy Császik Dezső részeg. A kocsis sa­ját bevallása szerint két liter bort ivott. Ré­szegsége azonban nem volt olyan fokú, hogy ne lehessen kihallgatni. . A merénylő kocsis elmondta, hogy tettét ’ afeletti elkeseredésében követte el, mert az állást elveszítette és félt, hogy éhezni fog. Tóth főtörzsőrmestert nem akarta bántani, csupán Kiss tiszthelyettesen akarta bosszúját kitölteni. Kihallgatása után letartóztatták. Egy státuszba vonják az összes számvevőségeket Ki vegye át az egyesített számvevőségek irányítását ? A kommün bukását követő zavaros idők­ben, midőn Korányi báró akkori pénzügy­­miniszter akarta rendbehozni az ország pénz­ügyeit, az indemnitási törvénnyel kapcsolat­ban rendelet jelent meg, amely az összes mi­nisztériumok számvevőségeit a pénzügyminisz­tériumba összpontosította és a pénzügyminisz­ter irányítása alá rendelte. Ennek az intézke­désnek az lett volna a célja, hogy a pénzügy­­miniszter a számvevőségek útján is igyekezzék meggátolni egyes tárcáknak az államháztartás egyensúlyát veszélyeztető felesleges költekezé­seit. A rendelet azonban, amely mélyen bele­nyúlt volna a miniszterek intézkedési jogába és a miniszteri felelősség elvét is részben illu­­zóriussá tette volna, sohasem hajtották végre. Ehelyett a pénzügyminisztérium megelégedett azzal, hogy az egyes tárcák részére megszava­zott évi hitelt csak külön igénylésre, havonként bocsátotta a minisztériumok rendelkezésére a mindenkori pénzkészletek figyelembevételével. A számvevőségek összevonásának gondo­lata azonban azóta folyton kísért és szóba kerül a tervezgetések, tanácskozások alkalmá­val. A státuszrendezéssel kapcsolatban egyelőre még csak azt határozták el, hogy az egyes tárcák fenhatósága alá tartozó számvevőségeket vonják össze egy státuszba. Így például a belügyminisztérium fenh­atósága alá tartozó belügyminiszteri, rendőrségi és vármegyei számvevőség a jövőben egy státuszt fog képezni. Ugyanígy hajtják végre az össze­­­vonást más minisztériumokban is, ahol külön­böző számvevőségek fungálnak. De emellett felmerült és értesülésünk szerint tanácskozás tárgyát képezi az a terv is, hogy az összes számvevőségeket egy státuszban egyesí­tették, miáltal a számvevőségi testület részére a stá­tuszrendezés alkalmával az egyes fizetési osz­a­tályokban engedélyezett százalékszámok is job­ban érvényre jutnak. Enélkül ugyanis a kis státuszoknál előálló törtszámok a testület sé­relmére elesnének. Ha például a VI. fizetési osztályba a számvevőségi tisztviselők 2 száza­lékának juttatását határoznák el, ez egy —­ mondjuk — 60 tagú miniszteri számvevőség­nél azt jelentené, hogy 1­2 tisztviselő kerül­hetne a VI. rangosztályba. Minthogy azonban a tisztviselőket felaprózni nem lehet semmi­­féle státuszrendezéssel, természetesen csak egy tisztviselő jutna a VI. rangosztályba, a 0.2 szá­zalékszám pedig kárba veszne. Az a kérdés is felmerült, hogy az ilyképp egy státuszba vont számvevőségek ügykörének irányítását és személyi ügyeinek intézését me­lyik minisztériumra bízzák. Erre vonatkozólag úgy értesülünk, hogy a régi tervek alapján a pénzügyminisztérium tartana erre igényt Sokan azonban az ellenőrzés szempontjából is legideálisabbnak tartanák, ha a legfőbb állami számvevőszék állana az egyesített számvevősé­gek élére s innen irányítanák egyöntetűen a testület munkáját.

Next