Ujság, 1926. február (2. évfolyam, 26-48. szám)
1926-02-02 / 26. szám
KEDD, 1926 FEBRUÁR 2 ÚJSÁG „Nincs kormányválság,különben nem mondotta Bethlen Lillafüreden. Vadászat közben rendkívül fontos pihenés Ómasszán és Újhután. Lillafüred, február 1. (Az Újság kiküldött tudósítójától.) Ezen a kis fürdőhelyen igazán nem látszik meg, hogy idevonult vissza néhány napi pihenőre Bethlen István gróf, Magyarország miniszterelnöke vadásztársaságával. Idegen ilyenkor alig fordul meg itt, mert hiszen e nyaralótelepen csak nyáron van élénkség és forgalom. Idegenek még a szállóban sincsenek, a nyaralótelep teljesen kihalt. Már az első félórában a szállóban, ahol készséggel megmutatják nekünk a miniszterelnöknek és kíséretének lakosztályait, valamint a megjelentek névsorát, megdőlt az a kósza hír, amely vasárnap Bethlen István gróf miniszterelnök ideérkezésével kapcsolatban itt elterjedt, hogy Bethlen gróf miniszterelnököt a vadászat csendjében a környékbeli fajvédők küldöttségei keresték, hogy rokonszenvük kifejezésével tüntessenek személye iránt. KIK VANNAK BETHLEN KÍSÉRETÉBEN. — Még a környékbeli főispánokat sem fogadta a miniszterelnök úr — mondják munkatársunknak —, mert hiszen a miniszterelnök úr teljesen kikapcsolta magát a külvilágtól és vadásztársaságán kívül senkivel nem érintkezik. Valóban történtek ilyen kísérletek, de már az első pillanatban leintették ezeket, amikor szándékukról értesültek. Az a hír is elterjedt, hogy több exponált fajvédő képviselő itt adott találkát, hogy Bethlen iránt érzett szimpátiájukat kifejezzék. Erre cáfolatul a miniszterelnök úr közvetlen környezetéből megkapom a miniszterelnök kíséretének pontos névsorát. A szinavölgyi vasúton szombaton éjszaka Bethlen István grófon kívül Csalai Károly gróf honvédelmi miniszter, Mayer János földmivelésügyi miniszter, Bottlik István báró volt államtitkár, Grabolszky Miklós, a földmivelésügyi minisztérium erdészeti osztályának vezetője, Almásy László, Kállay Tamás nemzetgyűlési képviselők, Farkas Béla, Mayer János titkára, Fogler Béla érkeztek Lillafüredre, ezenkívül a kíséretükben levő összes urak — mint erről személyesen is meggyőződtem — a földmivelésügyi minisztérium erdészeti osztályának a kiküldöttei és a lillafüredi kincstári erdők tisztviselői. A miniszterelnök tulajdonképpeni vadásztársasága csak nyolc tagból áll, míg a kíséretnek többi tagjai az erdészeti hivatal és a vendéglátó földmivelésügyi minisztérium képviselői, akik a vadászat technikai lefolytatásában segédkeznek. VASÁRNAP HÁROM, HÉTFŐN NÉGY VADDISZNÓ KERÜLT TERÍTÉKRE. A miniszterelnök a vadásztársaságával együtt nagyszerűen használta ki lillafüredi tartózkodását. Szombaton, megérkezésük után a miniszterelnök úr a szálloda első emeletének 6. számú szobájában kapott szállást, míg környezetének tagjai a szomszédos szobákban helyezkedtek el. Rövid tartózkodás után azonban ismét vonatra ültek és éjfélkor pontosan jómasszán megkezdődött a vadászat. Délután három óráig már három hatalmas vaddisznó került a vadásztársaság fegyvere elé. Ekkor kaptak először frissítőt és csak vasárnap este hat órakor vonultak ismét be lillafüredi szállásaikra, magukkal hozván a három leterített vaddisznót. Az első vaddisznót Bethlen István gróf miniszterelnök, a másodikat Kállay Tamás, a harmadikat pedig Grabolszky Miklós ejtette el. Amikor a vadásztársaság este asztalhoz ült, Kállay Tamás vigasztaló hangon jegyezte meg: — Nem a jó vadászügyészség volt a főszempont, hanem a méltóság, mert hiszen voltak itt jól lövő vadászok, akiket azonban a tisztáson, a vadaktól mintegy ezer méternyire állítottunk fel, így akarta menteni Kállay Tamás képviselő a kevésbé szerencsés Nimródokat. A MÁSODIK NAP. A vacsora után Csáky Károly gróf honvédelmi miniszter, Kállay Tamás és Bottlik István báró félrevonultak a miniszterelnökkel és kedélyezés bridgezés mellett maradtak együtt Bethlen István gróf miniszterelnök igen jól érezte magát Lillafüreden hétfőn este is, amikor a társaságában lévő egyik egységes zsáki képviselő megjegyezte, hogy miért nem jön ide gyakrabban, hiszen valósággal megváltozott itt a kedélye, felüdült, megfrissült és egyáltalán nem látszik rajta az a rengeteg munka, ami a vállára nehezedett az elmúlt napokban. — Ha véget ért a frank-ügy és ha nem lesznek többé frank-ügyek, mindig szívesen jövök ide! — mondotta mosolyogva a minisztgen jelentős volt a hétfőn délutáni megbeszélés, amelyet Bethlen Mayer János földmivelésügyi miniszterrel, Csáky Károly gróf honvédelmi miniszterrel, Grabolszky Miklóssal, a földmivelésügyi minisztérium erdészeti ügyeinek referensével és e tárgyalásra meghívott, de különben a vadászaton is résztvevő szakemberekkel folytatott. Ezen a megbeszélésen Bethlen István gróf miniszterelnök ki-jelentette, hogy személyes impressziói alapján a jelenlegi magyar Tátrát, a Bükiköt jelentősen ki fogják fejleszteni, így Parád helyett Lillafüreden nagy nyaralót építenek, folytatni fogják a már 1895-ben elkészített kincstári nyaralótelep építési terveit, júliusban megépítik a hámori tavonastrandot és azon az erdei vasúton, amely a miniszterelnököt Lillafüredre hozta, naponta rendszeresíteni fogják a vonatjáratokat a nagyközönség számára is. — Minden hasznos beruházás bőségesen kifizetődik — jelentette ki Mayer János földmivelésügyi miniszter. A miniszterelnök előtt ekkor szóba került a Kaán Dezső, a közelmúltban nyugalomba vonult földmivelésügyi államtitkár által a Bükkben létesített igen jelentős erdészeti újítás. Ezzel az új irtási rendszerrel Csonka-Magyarország kincstári erdőinek kitermelését ötven százalékkal gazdaságosabban tudják végrehajtani. A miniszterelnök a legnagyobb elismeréssel nyilatkozott arról a hatalmas munkáról, amelyet Kaán volt államtitkár vezetésével, mint reformszerű nyitással, a Bükk erdőségeiben az erdőkincstári tisztviselők végeztek és itt érlelődött meg Mayer János földmivelésügyi miniszter előterjesztésére az az elhatározás, hogy Kaán Dezső volt államtitkárt az Alföld fásítási munkálatainak miniszteri biztosává nevezték ki már a közeli napokban, hogy a Bükkben megkezdett hasznos tevékenységét tovább folytathassa. Amint megtudtuk, az Alföld fásítására szükséges előmunkálatok a legnagyobb csendben, de annál szélesebb keretekben már két év óta itt, a Bükk kincstári erdőiben este tizenegy óráig, amikor nyugvóra tértek. Hétfőn kora hajnalban folytatták a vadászatot, most már Újhután, ahol rengeteg vadat hajtottak fel. Négy vaddisznót ejtettek el, egyet Csáky Károly gróf terített le. A miniszterelnök úr környezetéből megtudjuk, hogy az elejtett vadakat ama minisztérium tisztviselői kapják meg, amelyeknek minisztere lőtte azokat, így a miniszterelnök által lőtt vaddisznót a miniszterelnökség osztálytanácsosai és tisztviselői kapják meg, míg a Csáky gróf által elesett vadat a honvédelmi minisztérium és a Grabolszky Miklós által előtt vaddisznó a földművelésügyi minisztérium tisztviselői között kerül szétosztásra, elnök. Megtudom még, hogy a miniszterelnök úr azért volt itt most első alkalommal, mert a kincstár 2000 holdas vadászterületét eddig bérbe adta Hoyos gróf és Vay báró itteni földbirtokosoknak. A kincstár az elmúlt évben felmondotta a haszonbérletet, saját kezelésébe vette az erdőségeket a vadászterülettel együtt és most az első vadászati szezonban máris meghívták ide Bethlen István gróf miniszterelnököt, folytak le. Csáky Károly gróf honvédelmi miniszter azt indítványozta, hogy az Alföldet ne gesztenyefákkal, hanem akácfákkal fásitsák be, amihez a miniszterelnök, aki láthatóan érdeklődött úgy az erdészet, mint a földmivelésügyi minisztériumnak az Alföld befásitási tervei iránt, örömmel hozzájárult. Mayer János földmivelési miniszter boldogan jelentette ki, amikor a második vadászati nap után nyugovóra tértek a vadásztársaság tagjai, hogy sokkal többet tudtak elintézni ezzel a barátságos összejövetellel és politikamentes vadászattal, mint az izgalmakkal teli minisztertanácson, ahol a resszortminiszterek előterjesztéseit soha nem kísérik nagy érdeklődéssel. Bethlen István gróf miniszterelnök még elhatározta, hogy itt, Újhuta körül, amelynek klimatikus fekvéséről személyesen is meggyőződött, még az idén tavaszon megkezdik a népjóléti miniszter által tervezett hatalmas tüdőbeteg-népszanatórium építését, ahová az ország minden részéből főleg a szegény és vagyontalan tüdőbetegeket utalják be. RÖGTÖNZÖTT KABARÉ, VIDÁM HANGULAT. Miután ilyen nagy horderejű ügyeket is elintéztek, hétfőn este Grabolszky Miklós, aki a társaság legszellemesebb tagjának bizonnyult, tréfás anekdoták előadásával szórakoztatta a miniszterelnököt és társaságát, majd Farkas Béla, Mayer miniszter titkára zongorrához ült és a zongora hangjai mellett sokáig együtt maradt a vadásztársaság. Hétfőn este a társaság legnagyobb örömére Bethlen István gróf miniszterelnök kijelentette, hogy eredeti programjától eltérően, nemcsak kedden, de szerdán is Lillafüreden marad és csak csütörtökön tér vissza Budapestre, hacsak valamilyen igen nagy esemény nem tenné szükségessé, hogy előbb térjen vissza a fővárosba. «NA A KORMÁNYVÁLSÁG KOMOLY VOLNA...» Alkalmam volt beszélgetni a miniszterelnök úr egyik kisérőjével, aki felhatalmazott annak megírására is, hogy a miniszterelnök úr meghosszabbította lillafüredi szabadságát, majd a következő nyilatkozatot kaptam. — Igen nagy rábeszélésünkbe került, hogy a miniszterelnök urat rengeteg politikai munkája és a politika bonyodalmai közepette négy napra el tudjuk hozni erre a pompás helyre. A fővárosi lapok is csak vasárnap este jutottak el ide, amelyekből nagy derültséggel olvasta a miniszterelnök úr a lemondásáról és a kormányválságról szóló elterjedt híreket. — Higgyétek el — jelentette ki a miniszterelnök úr —, hogy ha a kormányválság komoly volna, nem igyekeznék minden kapcsolatot megszakítani a külvilággal. — Hogy dokumentálja azt is, mennyire csak a magánszemélyének kijáró pihenés vonzotta ide, önkéntesen egy nappal meghosszabbította programmját és csak szerdától kezdve lesz ismét a régi politikus. A vadászat egyébként olyan üdítően hatott a miiniszterelnök arra, hogy örömmel jelentette ki előttünk:• Az elkövetkező politikai kérdések izgalmai elé kettőzött fizikai képességgel és igazán ruganyos egészséggel tudok lépni! Soltész Imre dr. erdészeti újításokat határozott el a miniszterelnök. Politikamentes Egy nappal meghosszabította Bethlen a lillafüredi vadászatot. „Ha véget ér a frank-ügy , Bethlen jelentős tárgyalásai a miniszterekkel. Az Ön fogai még egészségesek, de ha nem ápolja rendesen száját és fogait, csakhamar mutatkozni fognak a külömböző betegségek jelei/ melyek kínos órákat fognak Önnek okozni. Előzze meg ezt! Nem kell hozzá egyéb/ csak egy pohár meleg viz s néhány csepp Odol. Öblítse ki ezzel alaposan a száját/ azután dörzsölje meg a fogait jól fogkefével— legcélszerűbben minden étkezés után: ez a legjobb és legolcsóbb módja a száj és a fogak ápolásának/ mert az Odol gazdaságosabb/ mint bármely fogkrém vagy fogpor. Az Odol kulturfogalom. Az Odol az egész világé! Briand és Chamberlain a szombati tanácskozás után elhagyják a miniszterelnöki palotát. 3