Ujság, 1926. március (2. évfolyam, 49-73. szám)

1926-03-02 / 49. szám

4 egyetlen fillér sincs nála, ellenben hajlandó a szoba bére fejében zálogot adni. Erre figyel­mesebben megnéztem a férfit és láttam, hogy halotthalvány volt, kezei, lábai reszket­tek, alig tudott uralkodni magán. Észrevette vizsgálódásomat és azt mondta: — Ne kérdezzen semmit, rettenetes élmé­nyem volt, huszonnégy órája nem ettem sem­mit. Higgye el nekem, tisztességes ember va­­gyok! — Kinyitotta kézitáskáját, amelyben kü­lönböző műszerek voltak. Kivett egy körül­belül harminc centiméter­­hosszú, húsz centi­méter széles fekete etűst és átadta nekem. Ki­nyitottam és egy nagyszerű rajzeszközt talál­tam benne. — Ezt adom önnek zálogul. A rajzeszköz 8—10 millió koronát ér. Nagyon kérem, ad­jon rá pénzt nekem vagy vegye meg tőlem. Minden összeggel megelégszem, csak annyi le­gyen, hogy valami élelmet vásárolhassak és közelebb juthassak Berlinhez, ahol otthon­­vagyok. — Azt válaszoltam, hogy nekem semmi szükségem nincs rajzeszközre és még kevésbé akarnám megkárosítani. Csak annyit tehetek, hogy ebédjéről gondoskodom s adok 200.000 koronát további útjához. Mégt azt is tanácsol­tam neki, hogy ne vegye ki a szobát, hanem utazzon rögtön délután tovább, hogy így ke­vesebb pénzre legyen szüksége. Meg is fogadta a tanácsomat s a szobát lerendelte. Megkap­tam zálogul a rajzeszközt és Schultze, aki közben az étteremben megebédelt, ezekkel a szavakkal búcsúzott tőlem: — Pénzét a német követség révén fogja megkapni. Néhány nap múlva tényleg kaptam érte­sítést a követségtől, hogy Schultze úr Berlin­ből pénzt küldött számomra. Átvettem az összeget és a rajzeszközt vagy a követség, vagy a posta útján — erre most már nem emlékszem pontosan — visszaküldtem Schultzena­k Berlinbe. Mást különös vendé­günkről nem tudtam meg, sejtelmem sem volt róla, hogy a magyar frankhamisítók pénz­­jegyszakértője volt, hanem mindezt csak ma az újságokból tudtam meg, amelyek leközöl­ték Schultze vallomását, így vagyok én Schultze koronatanúja. A CARMINE-GYÁR LEVELE A FRANCIÁKHOZ. A bécsi Carmine-gyár, amely a Térképé­szeti Intézet részére szállította azokat a gé­peket, amelyeken a hamis ezerfrankosokat készítették, ma levelet írt a Budapesten időző francia megbízottakhoz. Ebben közük azt, hogy a gépeket Gerő László a Térképészeti Intézet részére rendelte meg náluk, de mi­után a cég jóhírnevének igen kellemetlen, hogy a frankügybe ilyen módon belekevere­dett, saját reputációja érdekében a gyár igazgatósága felajánlja, hogy mindazt, amiről az üggyel kapcsolatban tudomással bír, a leg­nagyobb részletességgel hajlandó közölni a franciákkal, így a Carmine-gyár igazgatói azt írják, hogy a gép eladásának és elszállításának körül­ményeit a franciák kívánságára készséggel ad­ják tudomásul, valamint azt is, hogy ki fizette ki a gépeket, ami a nyomozás szempontjából igen nagy fontossággal bír. A Budapesten időző francia megbízottak a bécsi cég leveleiét át­tették a rendőrséghez azzal, hogy a megfelelő diplomáciai lépéseket az illetékes hatóságok útján haladéktalanul tegyék meg arra nézve, hogy Bécsben a gyár igazgatóit kihallgassák. Cseh támadások a magyar hirlapiró­­egyesületek ellen. Prága, március 1. A lapok­ jelentést közölnek a magyar hirlapiró-egyesületeknek a népszövetség amaz indítványára adott elutasító válaszáról, amely a világsajtó szerveit békebizottság meg­alapítására szólítja fel. A Szlovenszki Dennik a magyar hírlapíró­­testületek válaszát a «Magyar szemtelenség» címmel közli, a Venkov pedig többek között így ír: — A magyarok minden nemzetközi vonatko­zású cselekedetét abból a szempontból kell meg­ítélni, hogy Magyarországon a politikai kalan­dorok az urak, akiknek számára a nemzetközi szokások és törvények csak az európai nyilvá­nosság becsapására jók. Világosan beszél a budapesti hírlapíró-testületek válasza, mint a magyar dzsungel hangja. Egész Európa tisztá­ban van azzal, milyen áldozatokat hoztak a bé­kéért, mert emlékszik reá, mint akarták a ma­gyarok a háborúban elnyelni Szerbiát s mint idézték elő a magyar mágnások a háborút. A magyar hirlapiróknak a magyar pacifizmusra vonatkozó állítását tehát újabb magyar csa­lásnak kell minősíteni. A magyar pacifisták szájából, mellyel volt határaikat követelik vissza, tigrisfogak villannak elő, amelyek egykor a tótok, délszlávok és románok busát tépték. A magyar dzsungel felüvöltésére csak egy lehet a válasz: A tigris foga is kitörik az acélon! Lemondott a német nemzeti párt elnöke, Berlin, március 1. Mint a Montag értesül, Winkler dr., a német nemzeti pártnak elnöke, a párt valamennyi érdekelt tagjához levelet inté­zett, amelyben bejelenti az elnökségről való le­mondását és ezt a levelet a tagok ma meg is kap­ják. A birodalmi gyűlés mai teljes ülésén tartják meg az első kötelezettség nélküli megbeszéléseket abban a kérdésben, hogy ki lesz Winkler utóda. ÚJSÁG KEDD, 1926 MÁRCIUS 2 Parisban a negyedik emeletről levetette magát egy ismert pesti gabonabizomán­yos felesége. Grosz Hugó gabonabizományos szerencsétlen házassága. — Pesten gabonabizományos, Parisban, gyári munkás. Grosz családja ellenezte a házasságot és amikor mégis elybekeltek, a­put kitagadták. Marmorstein Elza útja az alföldi pusztától a párisi rue­ Saint Honore-ig. Páris, március 1. Grosz Hugó bu­dapesti gabonakereskedő válófélben levő felesége, született Marmorstein Elza öngyilkosságot követett el. Az egyik ház negyedik emeletéről le­dobta magát. Állapota súlyos. Elindul a kislány a vonaton Pestre ... Neve: Marmorstein Elza. A haja lenszőke, a szeme olyan kék, mint a búzavirág, ringó a já­rása. A dústermésü alföldi tanyán, ahol nevel­kedik, indul a szeme annak, aki ránéz. Az édes­apja gazdatiszt, apja kilenc gyepneknek. Kilenc gyermeknek, akike az apjuk egyformán becéz és akik közül a legidősebb az Elza. Ahogy aztán nagy lánnyá serdült a papa becézett Elzikéje, a család egyre több olyan vonást észlelt a lányon, ami nem tetszett nekik. — Nagyravágyó. — búgnak össze mögötte a szomszédok. — Gőgös és hiú. Olyan kevély, mintha hercegkisasszony lenne... Egyre több ellenvetés hangzik az Elza kis­asszony viselkedésével szemben. Az ifjú urak ud­varlását szívesen veszi, nem veti meg a takaros ruhát. Ahogy a tanyán mondják róla: hétköznap is úgy öltözködik, mintha ünnep lenne... Ezért aztán szekirozzák. Dől a szemrehányás a mama szájából: — Nem jól van ez így, Elzikém, inkább házi­dolgokkal foglalatoskodjál, nem falusi lánynak való a hűságos ruha... Unja már Marmorstein Elza a sok szekiro­­zást, a megrovó szavakat. És érzi, hogy már elég volt a jó polgári nyugalomból, a zsiros­­kenyérszagú jólétből, az egyhangú pusztai élet­ből, vágyik ki a világba, ahogy ő mondja: az Életbe és megszökik hazulról. Nem is szökik. A szülők tudnak róla, hogy Elza utazik Pestre, de hagyják, érzik, hogy nem lehet már vissza­csinálni a dolgot. És Marmorstein Elza elindult Pestre, amelytől annyi szépet remél. Pesten egy b­omba nagy bérház legfelső eme­letén bérel hónapos szobát és egy gyógyszertár­ban beül a pénztárba. Egyszer egy fiatalember bejön aszpirinért és Elzán felejti a tekintetét. Elzának is megtetszik a fiú. Már találkoznak is. A fiatalember a gyógy­szertárból hazakiséri a leányt és rajongó szavak­kal ecseteli előtte milyen gyönyörű lesz a jövő­jük; az a legkevesebb, hogy azt a pár csillagocs­­kát onnan az égről lehozza neki. Szerelem. Több mint négy évig együtt vannak. Tervezik a jövőjüket, a házasságukat, amelynek egyetlen akadálya az, hogy a fiú családja semmi esetre nem egyezik bele. A fiú, Grosz Hugó, a budapesti tőzsdén bejegyzett gabonabizományos, érezteti a leánnyal, hogy nem is merne szülei előtt a házasságról beszélni, annyira kilátástalan, hogy a szülői beleegyezést megkaphassák. De a leány nem csügged. A férfitől mindent megkap. Grosz Hugó reggeltől napnyugvásig előbb a tőzsde par­kettjén, később a bizományos irodájában izzad és verejtékez és kaparja elő a pénzt és egyetlen vágya, hogy mindent megszerezzen a nőnek, akit szeret. A konjunktúrában aztán minden sikerül és már azt hiszik, hogy célnál vannak. Csak még néhány hónap, hogy a fiú növekedő vagyonát még jobban kiépítse, azután lakást szerezzenek és akár van családi beleegyezés, akár nincs, egybe­kelnek. «HA FELESÉGÜL VESZED, KITAGADUNK.* És ekkor jött az összeomlás. Grosz Hugó min­den vagyonát elveszti, csomó adóssággal végzi karrierjét a szabadság-téri palotában. Az édesapja, aki egyike a legrégibb és legtekintélyesebb pesti gabonabizományosoknak, kifizeti fiáért a ten­gernyi tartozást. Grosz Hugó újabb kötelezettséget érez apjával szemben és meg is mondja a leány­nak, hogy azok után, hogy apja megmentette őt a romlástól, nem veheti el feleségül, mert ez maga után vonná, hogy őt kitagadják a családból. És Elza a nyakába borul: — Mégis az enyém leszel! A feleséged leszek! A család természetesen tud Elzáról, de Grosz Hugónak tudomására adják, hogy ha a nőt fele­ségül veszi, azonnal kitagadják. Az összeomlásban már egész reményét veszítette, szaladgált pénz után a fiatalember, de hasztalanul­ csak annyi jövedelme van, amennyire az apja irodájában szert tud tenni. Ez azonban kevés a jóléthez és ké­nyelemhez szokott Marmorstein Elza eltartására. És Marmorstein Elza érezteti a férfival, hogy ha már jólétet nem tud nyújtani neki, legalább kár­pótolja azzal, hogy feleségül veszi. Szegény zakla­tott életű Grosz Hugó letörten és elcsigázottan kapaszkodik az utolsó szalmaszálba is, hogy tiszta helyzetet tudjon maga körül teremteni. Tudta, ha elveszi feleségül a leányt, a család kérlelhetetlenül kitagadja. Viszont, ha nem veszi nőül, a leány otthagyja és kirúgja és nem áll szóba többé vele. A családjától függött a boldogulása és a jövője. A nőtől az élete. A nőt választotta. Tavaly egy februári estén megigértették vele, hogy azzal a­­feslett életű­ leányzóval többet nem áll szóba. Másnap reggel Grosz Hugó elindult hazulról. — Hová mégy, fiam! — Dolgom van. — Ebédre hazajöszi . Feltétlenül. Grosz Hugó egyenesen a kertész­ utcai anya­könyvvezetőhöz indult, ott feleségül vette szerel­mesét és nem ment haza. Ebédre nem volt otthon. A családtól, barátoktól kitagadott házaspár a rue St. Honoré egy szerény hotelében bérelt szál­lást. A férj és a feleség gyárba jártak dolgozni. Kínlódtak és verejtékeztek, a centimeseket élükre rakták, de este, ha kis szobácskájukba hazatértek, boldogok voltak. Nehezen bár, de bírták a mun­kát. Az elpuhult kényelmes férfi és az agyon­kényeztetett asszony beletörődtek a gyári robotba. És megszületett a gyerek. A Georg Pierre ne­vet kapta. A kis­fiú, akihez minden reményük fű­ződött, aki munkavágyukat élesztette, aki ezer­szer megtagadott és ellenzett szerelmük szimbó­luma volt, meghalt. A gyerek halála nagyon megtörte Groszékat. Már nem a régi dalos kedvvel mentek reggel a gyárba, a küzdés közössége, kettőjük nagy öröme és célja kisiklott mellőlük, már lélektelen volt a robotjuk, már unták a szegénységüket. A férfi arra gondolt, ha otthon lenne, betegeskedő öreg édesapja már régen őt bízta volna meg az iroda vezetésével, gondtalan jólétben élne, az asszony pedig a kitervelt nagy álmait temetgette. Grosz Hugót rémízgették és bántották a ha­zulról jött hírek is. Ezek a hírek arról szóltak, hogy házassága végképpen lesújtotta családját, édesanyjának szívbaja súlyosbodott, a hír halla­tára, hogy becézett fia feleségül vette azt a nőt, akinek nevét a házban ki sem volt szabad mon­dani. Már civakodtak is. Ha hazajöttek a gyárból, Nem is vacsorázott otthon. Sőt egyáltalán nem ment többé haza. Azzal tisztában volt, hogy atyja támogatása nélkül nem bír megmoccanni a tőzsdén. Az eddig élvezett hitele, üzleti nimbusza és kereskedői tisztessége az apja személyéhez fűződött. De Marmorstein Elza, most már Grosz Hugóné, lát­ván, hogy az anyagi forrás mindörökre bedugult, mert a család a fiú házassága után kitagadta őt, vállalkozott arra, hogy az urával együtt akár nehéz munkával is megkeresi a kenyerét. Az utolsó koronákért vasúti jegyet váltottak. Amikor a Gare de L’est kápráztató forgalmában körülnéztek, az asszony odasimult a férjéhez és fogadkozott, hogy dolgozni fognak és szerényen élve küzdenek a jövőjükért, szótlanul lefeküdtek, gyűlölettel tekintettek egy­­másra, mindegyik a másikat okolta a nyomorú­ságért, amelyet elszenvedett. — Így nem mehet tovább — törte meg egy­­szer a dermesztő csendet a fiú. — A gyermek meghalt. És ugye... mi már nem is szeretjük egymást? Egy este, mikor az asszony hazajött, már nem találta otthon a férfit. Grosz Hugó hirtelen elutaz­­ott Párisból Bécsbe. Budapestre nem mert jönni, félt, ha anyja meglátja őt, izgalmában szívbaja még súlyosbodik... És Marmorstein Elza egyedül maradt a pá­­risi rengetegben, már a férfi sem állt mellette,­­akiért minden álmát feláldozta, akiben hitt és akit egyedül tartott fontosnak az életben. És rá­meredt a jövő, amit sötétnek és kétségbeejtőnek látott. Nem sokat töprengett, felment a ház negyedik emeletére és levetette magát. Grosz Hugó családtagjai közül még csak ke­vesen tudják az öngyilkossági hírt, így beszél­nek róla: — Mi nem ismertük őt. Hugó karrierjét tönkretette, a család ezért kitagadta Hugót. Vég­sőkig elleneztük a házasságot, mi igazán nem te­hetünk róla, hogy ilyen szomorú vége lett ennek a szerencsétlen házasságnak, amelynek két áldo­zata van. Kellér Andor: Megszületik és meghal George Pierre. n U­rossas BCTBfr rapps ettOTI HW ksto mlicicnun Tulajdonos: Igazgató: RsM fflj pp­­f tj BdRlVH Sterk Ferenc Farkas Kálmán DIhrntpfI szállodák ^ ^szes fiókjai. ' "' | j Tovább kutatja az ellenzék vitéz Vannay László alföldi akciójának kulisszatitkait. Hegymegi Kiss Pál felszólította a belügyminisztert, nyilatkozzék a Vannay ellen Szegeden indított eljárás aktáiról. Rakovszky Iván belügyminiszter egy „borközi" állapotban lévő ember „zavaros" kijelentéseinek minősítette Vannay szavait. Ma a nemzetgyűlésen az elnöki napirendi in­dítvánnyal szemben Hegymegi-Kiss Pál azt aján­lotta, hogy a nemzetgyűlés tűzze napirendre azoknak a szomorú jelenségeknek a tárgyalását, amelyek vitéz Vannay László tetteiből és nyilat­kozataiból világlanak ki. A frankhamisítással egy­idejűleg — mondotta — az országban még egy hamisítás folyik: a közvélemény meghamisítása. Ennek a közvélemény-meghamisításnak az ered­ménye ez a sajnálatos és eléggé el nem ítélhető merénylet, melyet Vázsonyi Vilmos ellen követ­tek el. A merénylők egyike, vitéz Vannay László... Hothenstein Mór: Ilyen emberek nevelik a mi fiainkat. „ Hegymegi-Kiss Pál. .­­. az utóbbi hetekben lent járt az Alföldön, Szegeden, Kiskunfélegyházán, Kunszentmártonban, ahol hamis írás felmutatásával azt igazolta, hogy ő a kabinetirodától kapott titkos missziót. Mivel ez az írás hamis volt, Vannay László kormányzósértést követett el. Vannay László ott az Alföldön fegyveres felke­lésre biztatta a polgárságot, azt az utasítást adta nekik, hogy legyenek állandóan készenlétben s az elkövetkező felhívás alkalmával azonnal fegyvere­sen siessenek Budapestre. Vannay László kijelen­tései miatt a szegedi rendőrkapitányság nyomo­zást indított és annak eredményéről hivatalosan értesítette a belügyminiszter urat. Mikor azonban mi a belügyminiszter úrtól erre vonatkozólag fel­világosítást kérünk, akkor azt a választ adta, hogy semmi okot nem lát az eljárás folytatására és elzárkózik a szegedi rendőrfőkapitányság je­lentésének ismertetésétől. Miután ez a helyzet, ja­vaslom, hogy a Vannay László által tett kijelen­tésekből kivilágló szomorú jelenségeknek tárgya­lását tűzze a nemzetgyűlés holnapi napirendjére. A felszólalásra nyomban válaszolt Rakovszky Iván belügyminiszter.­­ — A képviselő úr — mondotta — azt kifo­­­­gásolja többek között, hogy nem vagyok hajlandó nyilvánosságra hozni a szegedi rendőrfőkapitány­­­­nak Vannay ottartózkodásáról szóló jelentését. Hivatalos okmányokat nem szabad és nem lehet teljes szövegben közzétenni, de ha a nemzet­gyűlés kéri azt tőlem, nem fogok elzárkózni. Éppen azért ismertetni kívánom a szegedi főkapi­tánynak hozzám érkezett szóban forgó jelentését. Ez a jelentés távolról sem tesz említést toborzás­ról és fegyveres erők gyűjtéséről. Vannay Sze­geden két kocsmában különböző kijelentéseket tett, ezek arra vonatkoznak, hogy neki előkelő összeköttetései vannak. (Nagy zaj.) Ezek az állí­tások már az első látszatra is hamisaknak mutat­koztak. Vannay levélre hivatkozott, melyet állító­lag a kabinetirodától kapott, amelyben az a fel­hatalmazás lenne, hogy ő adatokat gyűjtsön egyes tisztviselők működéséről. A szegedi rendőrség sze­rint erre a hazugságra azért volt szükség, hogy személyének nagyobb súlyt tudjon adni. Kocsmai kijelentésekre vonatkozólag megállapította a rend­őrség, hogy Vannaynak­­fegyveres emberei nin­csenek és hazugság az a kijelentése is, hogy neki a legközelebbi választáson nagy szerepe lesz, mert meg fogja buktatni Horváth Zoltán képviselőt. Azt is mondotta, hogy neki a belügyminisztertől megbízása van, hogy adatokat gyűjtsön Holló Béla kiskunfélegyházi polgármester ellen, akit így si­mábban lehet majd felfüggeszteni. A szegedi rend­őrség megállapította, hogy ezek egy berközi álla­potban lévő ember zavaros kijelentései. A Vannay lakásán tartott házkutatás alkalmával találtak egy levelet is, amelyben célzás volt egy bizonyos meg­beszélt ügyre. Kiderült, hogy egy memorandumra vonatkozik ez, amelyet a kiskunfélegyházai pol­gármester ellen akart megszerkeszteni. A vizsgá­lat kiderítette, hogy Vannay Kunszentmártonban járt, ami pedig gödöllői szereplését illeti, a nyo­mozás folyik s mihelyt eredményt kapunk, tájé­koztatom erről a nemzetgyűlést. A hatóságok mindent megtettek, hogy ez az ember ne zavar­hassa a közrendet. Anyák vigyázzatok a gyermek ápolása, táplálása és gondozására, különösen születésétől 6 éves koráig Dr. PREISICH KORNÉL egyetemi m. tanár könyvecskéje az anyák kiskátéja Ara bérmentes küldéssel 17.000 K. BÉTA IRODALMI RT. KIADÁSA Budapest, VII. Erzsébet­ körút 43. ** *

Next