Ujság, 1926. augusztus (2. évfolyam, 172-196. szám)

1926-08-01 / 172. szám

2 ÚJSÁG I Lex Bérei­­ és a felvidéki magyarok. Vámvizsgálat Szabnál. Árvízterületek a Duna mentén. A polgári biok előtörése a cseh parlamentben. Valami készül Csehszlovákiában. (Alkalmi tudósítónktól.) Szob — magyar határállomás. Zsúfolt vonatok. Naponként négy-ötszáz utas megy nyári üdülésre a híres felvidéki fürdőhelyekre:­­a tátrai fürdőkbe, Trencsén-Teplicre, Szliácsra és Pöstyén-für­­dőbe. A híres cseh fürdőhelyek: Karlsbad, Ma­­rienbad és Franzensbad fürdővendégeinek nagy része szintén magyar fürdővendégekből rekru­­tálódik. Szob, a háború előtt eldugott kis köz­ség, így jutott jelentőséghez és forgalomhoz.­­A kis állomást ki kellett bővíteni egy nagy szárnyépülettel, amelyben a határrendőrség és a vámvizsgálatot végző pénzügyőrség kapott új hajlékot, egyik oldalon a magyar, a másik ré­szen pedig a cseh pénzügyőrök és az útlevél­vizsgálatot teljesítő cseh határrendőrök. A kö­­­­zös megállapodás szerint a Párkány felé tartó utasok vám- és útlevélvizsgálatát a magyar ha­tárállomáson, Szobon végzik a magyarok és a csehek. Gyorsan megy a vizsgálat és mindkét részről nagy előzékenységgel. Megszűntek a határvexaturák és az utasokkal szemben való bizalmatlanság, amely néhány évvel ezelőtt azt a kínos érzést keltették az emberben, hogy itt nem is útlevél- és vámvizsgálatról van szó,­­mint inkább személyi motozásról. A rendkívül előzékeny és gyors magyar vizsgálat után a csehek jönnek vizsgálni. — Colni revízión — vámvizsgálat — az utóbbit tiszta magyar kiejtéssel mondja a cseh pénzügyőr. Feltűnő, hogy az idegen nyelvet nem értő magyar utasok — a cseh határ­­rendőr és vámhivatalnok magyarul beszél, ho­lott régebben legjobb esetben csak németül konvertált. Azt mondják, hogy a cseh kor­mány a magyar határon szolgálatot teljesítő hivatalnokokul olyanokat választott, akik ma­gyarul is tudnak és utasítást is adott arra, hogy az idegen nyelvet nem beszélő magyar utasokkal magyarul beszéljenek. Tüneti jelen­ség az egész, de jellemző, mert annak a fe­szültségnek látható enyhülését mutatja, ami a magyar-cseh határforgalomban, különösen a forradalom után, olyan szembetűnően és éle­­­sen jelentkezett.* A cseh szerelvény az egyórás vám- és út­levélvizsgálat után már Párkány felé száguld. Végig a Duna mentén az áradás látható és szomorú nyomai. Nagy termőföldterületeket öntött el a víz és a vadvizek is sokhelyütt fel­fakadtak és elöntöttük az életet — a termést. Mezítlábas gyerekek lubickolnak az újkeletű tavakban, amelyek mellett a learatott búza­­keresztek sorakoznak. — Megdőlt a sok esőtől a búza — állapítja meg az egyik utas, felvidéki gazdaember. •— Most kezdődött meg a próbacséplés. Katasztrá­­­lis holdanként az átlagos hozam kilenc-tíz mázsa. Rossz terméseredmény, mert közepes termés mellett itt az átlag 10—11 mázsa. Elhallgat. A vele szembeülő utas, valami malomtulajdonos lehet, mert a felemelt cseh agrárvámokról kezd hosszabb disszkusszióba. — Meg kellet védeni a pusztuló felvidéki malomipart, azért kellett felemelni a Szlo­­venszkóba kerülő búza- és lisztvámokat. — Megdrágul a kenyér — csattan fel egy munkásember. A simányi cukorgyár egyik munkása. Máris drágább lett, a vámemelés puszta hírére. Hosszabb vita indul meg, amelyben nem tudják összeegyeztetni az agrár az ipari és a fogyasztási szempontokat. Mindenről szó esik — csak a politikáról nem. Az emberek úgy látszik, itt is Unják a politikát, a súlyos megoldásra váró gazdasági problémák mellett.­­ Rekkenő a hőség ... Az Ipoly és az ezüst csikként végigkanyargó Garam között elterülő síkságon tragacsok száguldanak végig könnyű kis lovacskákkal. A gazdaember itt cukorrépa­­termését gondozza. Mindenütt cukorrépa, egy hosszú, húszkilométeres területen, amelynek hatalmas zöld foltját csak a gyönyörű bényi templom és az ott elterülő évezredes avar­­sáncok mezei virágokkal dúsan benőtt emel­kedése szakítja meg. A felvidéki munkás rá­mutat a cukorrépát elnyelő és feltünedező oroszkai cukorgyár hatalmas körvonalára: —■ Drágul a kenyér és a hatalmas cukor­gyár gazdái éppen a napokban szállították le a munkabéreket. Arra hivatkoznak, hogy a múlt évben a felvidéki cukorgyárak nagy vesz­teséggel dolgoztak. Szóval itt is ugyanazok a bajok és pa­naszok, mint nálunk: áradás, panaszok a ter­més ellen, drága a kenyér, kevés a munka és a munkabér ... A Felvidéken élő magyar testvéreink most másról sem beszélnek, mint a lex Dérerről, az új honosítási törvényről, amely körülbelül 160.000—200.000 magyarnak adja vissza régi lakhelyét és szünteti meg hontalanságát. Az új honosítási törvény tulajdonképpen annak a nagy készülő polgári bioknak első ered­ménye, amely biok a cseh, magyar és német polgári pártokat akarja egy nagy parlamenti egységbe tömöríteni a bolsevistaizó szélsősé­ges szocialista frakciók ellen, amelyek eddig nyíltan hirdették a Moszkvával való kacér­kodást és amelyeknek eddig döntő és súlyos volt a cseh politika irányításában. A kormány új politikai orientációjában támaszkodna erre a kompakt parla­menti többségre és állítólag a cseh nemzet­nek vezére, Kramatz is helyesli a polgári pártok összefogását. A felvidéki magyar ki­sebbségek, úgyszintén a Szudéták németjei természetesen csak akkor kötnék meg a vég­leges kompromisszumot, ha ennek ellenében a békeszerződésben biztosított nyelvi és kul­turális önrendelkezési jogaikat teljes mérték­ben respektálják. Annyi bizonyos,, hogy ebben a vonlatkozásban is — ezt objektíven el kell ismerni — a felvidéki helyeken, ahol a ma­gyarság tömör egységben él, lényegesen en­gedett a feszültség, ami azonban teljesen csak Nemrégiben megírtuk, hogy nyomára akad­tunk a valamikor világhírű Frankl Móric számoló­­művésznek. Franki Móric, mint megírtuk, néhány évvel ezelőtt egyszerű munkás volt egy budapesti papiráruüzletben, majd onnan kilépve Újpesten helyezkedett el valami szerény állásban. Hossza­san kutattunk Újpesten Frankl Móric után, de nem tudtuk megtalálni. Az ottani bejelentő hiva­talban semmilyen feljegyzést sem találtunk arról, hogy az egykori csodagyerek ott lakott volna. Az volt a feltevés, amit egykori ismerősei is valószí­nűnek tartottak, hogy Franki már évekkel ezelőtt valahová kivándorolt. Az Újság cikkének megjelenése után néhány nappal egy dereshajú, alacsonytermetű ember ál­lított be a szerkesztőségbe. Bemutatkozott, hogy ő az egykori csodagyerek, a Frankl Móric. Ol­vasta a róla szóló tudósítást és eljött bejelenteni, hogy nem tű­nt el, most is itt él Budapesten, az Akácfa­ utca 57. számú házban lakik és az újpesti rendőrség bejelentő hivatalában azért nem szere­pel, mert állandóan Budapesten lakik és innen jár ki villamoson Újpestre, ahol egy zálogházban van alkalmazva. Előkeresi tárcájából régi, gyermekkori fényké­pét. Hétéves korában, diadalmas szereplése ide­jében készült ez a fénykép róla. Bársonyruhás, göndörhajú, bájos kisfiút ábrázol a kép. Ez az egyetlen fényképe, ami megmaradt, a többi mind elkallódott. A beszélgetés nagyon nehezen indult meg. Frankl Móricból zárkózott, szűkszavú em­ber lett, aki öreg korában nem akar a nyilvá­nosság előtt szerepelni. Lassanként azonban fel­­melegszik és ahogy belemerül az emlékezésbe, beszélni kezd gyermekkoráról, a régi dicsőségről, amikor egész Európában visszhangzott a neve. Az első feladat­ Pécsen született. Éppen úgy nevelkedett, mint a többi gyermekek, kis pajtásaival az utcán hancúrozott és senki sem sejthette, hogy a négy­éves kis Frankl-gyerekben milyen képesség rej­tőzik. ő maga sem tud számot adni arról, hogy a csodálatos tehetség miképen keletkezett benne. Senki sem tanította számolni, írni, olvasni is csak sokkal későbben, tizenkétéves korában ta­nult meg. Apja egész véletlenül jött rá, hogy a fia milyen fenomén. Úgy történt a dolog, hogy a négyéves kisfiút, egy környékbeli falusi bik­ó magával vitte Blauhofen nevű pécsi fűszereshez. A biró a leánya esküvőjére vásárolt be élelmi­szert és csemegét és egész­ véletlenül vitte ma­gával a kisfiút. A fűszeresnél a biró cukrot vá­sárolt és miután sok dolga volt, a kis Móricra rászólt, hogy várja meg, amíg a cukrot becso­magolják, azalatt ő máshová megy. A fiú ott is maradt, a fűszeressegéd olyan lassan számol­gatta ki a cukor árát, hogy Frankl Móric meg­unta a várakozást és többször rászólt a segédre, hogy siessen. — Maradj csendben te kis fiú, — szólt rá a segéd, — nem tudod le azt, hogy egy ilyen szá­mítás milyen nehéz.­­— Dehogy nehéz az, — vágott vissza Frankl Móric, —­ nagyon egyszerű a dolog. Ennyi kiló cukrot vett a biró, egy kilónak az ára ennyi, te­hát az egészért ennyit meg ennyit kell fizetni. Mialatt a fiú így fejben kiszámította a cukor árát, a segéd is elkészült a számolással. Kiderült, hogy a segéd más összeget számított ki, mint Franki Móric. A főnök is odalépett, átnézte a segéd számítását és rögtön megállapította, hogy a segéd hibázott és Franki Móricnak volt igaza. A főnök­ nagy szemeket meresztett a kis­fiúra, aki még alig látszott ki a földből és már­is le­főzte a régi gyakorlott segédet. Azt hitte, hogy talán a bíró már előzőleg kiszámolta a cukor árát, megmondta a fiúnak­ és onnan tudta. Pró­bára akarta tenni a gyereket. — Feladok neked egy példát, — szólt a ke­reskedő, — ha ezt is ki tudod számítani, kapsz egy nagy csomó cukorkát. Hallgass tehát. — Egy pusztán tízezer birka van, mindegyik másfél lat sót nyal naponta. Mennyi sót fogyasztanak a bir­kák tíz év alatt? Frankl Móric gondolkozni kezdett, majd Fi­ákkor szűnnék meg, ha egy új iskolarendelet visszaadná a megszüntetett magyar iskolákat és kulturális intézményeket. Pillanatnyilag azonban a legaktuálisabb most a Felvidéken a lex Dérer végrehajtása. A magyar pártok most írják össze azokat, akiknek joguk van a honosítást kérni és akiket állampolgársá­guktól a prevrat utáni zavaros időkben meg­fosztottak.♦ A­ francia események legfeljebb csak a hivatalos cseh külpolitikát érdeküik — a Fel­vidék és Csehország közönségét csak annyi­ban, hogy a francia frank összeomlása nem fogja-e érinteni a cseh korona kurzusát. Mi­után azonban látjuk, hogy a frankkrízis nap­jai alatt a cseh korona egy árnyalattal sem ingott meg —­ megszűnt a kétkedés. Bíznak itt a cseh korona értékállandóságában, hány perc múlva így szólt a kereskedőhöz: — Bácsi kérem, hány nap van egy évben? Blauhofen megmondta és néhány perc múlva a fiú fejből kiszámította, hogy a tízezer birka tíz év alatt mennyi sót fogyaszt. A kereskedő és a segédje nekiálltak, egy csomó papírt fogyasz­tottak és jó félóráig tartott, míg ketten kiszámí­tották azt, amit a kis Franki Móric néhány perc alatt fejből megmondott. Az esetnek híre futott. Blauhofen elmondta a dolgot Franki Móric ap­jának, aki erre különböző nehéz példákat adott fel fiának. Móric csodálatosan számolt. Az apja és az ismerősök csodálkozásból­ csodálkozásba es­tek a kisfiú képességén. Az apa el is határozta, hogy a fiút mutogatni fogja. A PARASZTGAZDA PROBLÉMÁJA. Az első fellépés Pécs környékén egy faluban volt. Egy kocsmahelyiséget béreltek ki és nagy plakátokat ragasztottak ki, hogy vasárnap délután itt mutogatja magát a négyéves fejszámoló mű­vész. A belépődíjat 20 krajcárban állapították meg. A közönség inkább a kocsma előtt gyüle­kezett, mint bent a kocsmában. Az emberek meg­álltak a kocsma előtt, bámulták a plakátokat és csipkelődő megjegyzéseket tettek. Egyszerre elő­lépett egy termetes parasztember és kijelentette, hogy ő az ilyen svindlikben nem hisz, ha az a csodagyerek — mondotta a paraszt — ki tudja számítani azt, amit ő kérdez, akkor bemegy az előadásra. Az apa kezénél fogva kivezette a kocsma elé a kis­fiút, felállította egy székre és ekkor a paraszt­­ember feladta a leckét: — A lovamnak n­égy lába van,­ minden lábára patkó kell és minden patkóhoz nyolc szeg. Az első szegért egy krajcárt kell fizetni, a máso­dikért kettőt a harmadikért négyet, a negyedikért nyolcat és így tovább. Hány krajcárt kell fizetni a harminckét patkószegért? A parasztember nagyokat nevetett a markába és kezében egy árkos papírt tartott, amelyen ő már előre kiszámította a példát. Lehetetlennek tartotta, hogy a gyermek még a hatványozáshoz is értsen. . Franki Móric néhány, percnyi gondolkozás után megoldotta a példát. A parasztember össze­hasonlította a cédulájával és szája a­­csodálko­zástól nyitva maradt. Franki Móric pontosan megmondta, hogy a harminckét patkószegért mennyit kellene fizetni. A paraszt most már meg­győződött arról, hogy nem svindlerrel van dolga, zsebébe nyúlt és tíz pengőt adott Frankl Móric­nak. Ez volt az első keresete. Ettől kezdve nevét szárnyára vette a hír és rövidesen az egész országban beszéltek­ a híres gyermekművészről. Egyre-másra érkeztek apjá­hoz a levelek a különböző impressziárióktól. Fé­nyes feltételeket ajánlottak, ha a fiút turnéra vi­hetik. Az apa egyik ajánlatot sem fogadta el és ő maga kisérte fiát Budapestre, nagyobb magyar­­országi városokba, majd Bécsbe, Berlinbe, Pá­­risba, Londonba és Európa majdnem minden fővárosába. A turnézás miatt a fiút taníttatni sem lehetett és csak 12 éves korában íratták be az iskolába. A KIRÁLYI PÁR ELŐTT. Frankl Móric legszebb emléke az, mikor 1879-ben a bécsi Burgban produkálta magát a királyi pár és a vezérkar előtt. A vezérkari tisz­tek már előre elkészítették és kiszámították a példákat. A legnehezebb kérdés a következő volt: — A monarchia nyolcvankét gyalogezredének ennyi közlegénye, őrvezetője, káplára, szakasz­­vezetője és őrmestere van. A huszárezredeknek, tüzérezredeknek, műszaki csapatoknak szintén el­mondták az egész létszámát. A közlegény napi zsoldja hat krajcár, az őrvezetőé nyolc krajcár és így tovább. Mennyit fizet ki a kincstár egy év alatt a katonák zsoldjára? Öt percnyi gondolkozás után Frankl Móric bemondott egy számot. ■— Nem stimmeli — kiáltottak kárörömmel a vezérkari tisztek. — Többet számított a fiú. SZEGÉNY NYOMORGÓ FELNŐTT LETT A VILÁGHÍRES CSODAGYEREKBŐL. Tizenhároméves korában azonban vége volt a dicsőségnek. Az orvosok szigorúan eltiltották a fejszámolástól. Azt mondották, hogy ha tovább folytatja a rendkívül megerőltető produkciót, rövidesen tébolydában fejezi be életét. Az apa nem engedte többé fiát nyilvánosan szerepelni. Hogy azonban az előadásokból származó horri­bilis bevételt továbbra is biztosítsa, különböző spekulációkba kezdett, amelyek azonban balul ütöttek ki és rövidesen minden pénz elfogyott. Huszonötéves korában Frankl Móricnak már hivatalba kellett mennie, hogy kenyerét megke­resse. Popper báró fakereskedelmi vállalatának bécsi irodájában volt hosszú ideig számvevő. Bécsből Erdélybe került a gyimesi erdőségek irodájába, majd a Faipari Részvénytársaságnak­ lett a számvevője. Az alárendelt állásokban nagyon sokat kellett dolgoznia és kevés volt a fizetése. Szeretett volna visszatérni újból a produkcióhoz. Egy ideig társ­zett is előadásokat, azonban a fejszámolás any­­nyira megerőltette, hogy rövidesen ismét abba­ kellett hagynia. 1897-ben lépett fel utoljára és azóta eleinte mint hivatal-nok, az utóbbi évekbeli azonban már csak mint munkás tudott alkalma-­­zást kapni. Utolsó fellépése óta kerülte a nyil­vánosságot, nem szerette, ha beszélnek róla, még akkor sem adott életjelt magáról, amikor a ren­geteg sok ál-Franki Móricról hallott. Egyszer is maga is találkozott egy ál Franki Móriccal. Ez egy gráci fiatalember volt, akinek tehetsége meg sem közelítette az övét. A szélhámost Franki Móric leleplezte, de nagyobb botrányt nem­­ csinált belőle. , Franki Móric meg is nősült és egy leánya van, aki apjától örökölte a csodálatos fejszámoló­ tehetséget Franki azonban igyekezett elfojtani leányában a tehetséget és soha sem engedte, hogy produkálja magát. — Magamról tudom — mondja —, hogy mi az csodagyermeknek lenni. Nekem nem voltak gyer­mekéveim. Négyéves koromtól kezdve csak fék nőttek és bámuló szemek között voltam. Nem­ voltak pajtásaim, nem játszhattam, nem élhetet­tem. Az én gyermekéveimet elrabolták. Nem­ akartam, hogy az én leányom is ilyen sorsra­ jusson. Inkább soha se legyen művész, semhogy az a sorsa legyen, mint nekem. * Frankl Móric most 54 esztendős. Másfélmillió korona fizetése van, abból él a családjával. Az egykor körülrajongott, dédelgetett művész ambí­cióját ez a kis állás nem elégíti ki, azt szeretné, ha valamilyen gyárban vagy vállalatnál képes­ségeinek megfelelő állást kaphatna. Bérelszámo­lásokat és másnemű komplikált számításokat is nagyon szívesen elvállalna, nagyobb raktárak vezetését és felügyeletét szeretné, mert ott külö­nösen használható lenne. Számológépet megszé­gyenítő gyorsasággal számol még m­a is és per­­cek alatt látja és tudja, hogy egy-egy raktárban mennyi áru helyezhető el. Szirmay István, Frankl Móric, az egykori világhíres számolóművész jelentkezett az Újság szerkesztőségében. Ma is azzal a bámulatos gyorsasággal és pontossággal számol, mint ragyogó gyermekkorában. — Elmondotta tüneményes életét, legszebb emlékeit. Másfélmillió koronás kis állása van Újpesten. Csak egyet sajnál életéből, hogy nem voltak gyermekévei. VASÁRNAP, 1926 AUGUSZTUS 1] Frankl Móric újból elkezdett számolni fis ugyanazt az összeget mondotta, amit először. A fiú elkérte most a tisztektől az írásbeli számít­­ást. Átnézte és néhány perc múlva igy Idám­ tolt fel: — A tiszt urak tévedtek, az én számításom jó! Az urak megfeledkeztek arról, hogy augusz­tus 18-án, őfelsége szü­letésnapján dupla isold jár minden katonának. Általános elképedés és csodálkozás. Ferenc József tapsokban tört ki, Erzsébet királyné pe­dig ölébe kapta a gyermeket és összevissza csó­kolta. A bécsi fogadtatás után minden fővárosban, az uralkodó előtt is produkálnia kellett magát. 1882-ben Milán fejedelem feleségével, Natáliával egy nappal hamarabb tért vissza Károly román király és Carmen Sylva lakodalmáról, hogy Frankl Móricot Belgrádban fogadhassa. Berlin­ben Vilmos császár egymásután kétszer hallgatta meg és saját maga készített példákat és fogas kérdéseket a kis­fiúnak, aki bámulatos gyorsa­sággal megfelelt a császár minden feladatára. Victoria angol királyné és Edward, az akkori walesi herceg órák hosszáig számoltatták Franki Móricot. Harmincszorosan túljegyezték a vármegyei kölcsönt London, július 31. A Morning Post szerint a magyar vármegyei kölcsönnek az aláírók közt való elosztása sok csalódást fog kelteni, miután a kölcsönt harmincszorosan túljegyezték és ezért a kisebb aláírók jóformán semmit, a nagyobbak pedig a jegyzett összegnek csupán csekély részét kapják meg. A lap azt írja, hogy ez a túljegyzés a kölcsön közvetlen pénzügyi vonzóerején kívül a magyar újjáépítés ragyogó sikerének tudandó be, amely tetemesen emelte Magyarország nemzet-­­közi hitelét. Megkezdődtek a csehekkel a kereskedelmi tárgyalások. Prága, július 31. A magyar-cseh keres­k­e­­delmi tárgyalásokra Prágába érkezett magyar delegáció a cseh delegációval együtt szombaton délelőtt 11 órakor kezdte meg munkáját formális üléssel. Az ülés tisztán tájékoztató jellegű volt Az érdemleges tárgyalások hétfőn kezdődnek.

Next