Ujság, 1926. november (2. évfolyam, 249-272. szám)
1926-11-02 / 249. szám
SZERDA, 1926 NOVEMBER 3 ÚJSÁG Örömmámorban úszik Olaszország Mussolini megmenekülése miatt Bolognában merényletet követtek el az olasz miniszterelnök ellen , aki sértetlen maradt. A golyó átfúrta mellén az érdemrendet. A tizenötéves merénylőt a tömeg a helyszínen megölte. Rombolások és tüntetések a merénylet miatt ismét Franciaország ellen fordul a hangulat A fascista forradalom most ünnepli Olaszországban negyedik évfordulóját. Mussolini a feketeingesekhez intézett kiáltványában beszámolt a teljes diadalról. Az ország minden részében ünnepélyeket, gyűléseket rendeztek és Mussolinit — ha ugyan fokozás e téren egyáltalában lehetséges — még az eddiginél is nagyobb extázissal ünnepelték. A fascista pártnak ebbe az ünnepi ujjongásába Bolognában két diszharmonikus lövés dörrent bele. Ismét merénylet — rövid időn belül a negyedik — a diktátor ellen. Egy fiatalember revolverrel lőtt a dúcéra, akit hagyományos szerencséje ezúttal is megmentett és bár a golyó átfúrta mellén az érdemrendet, ő maga sértetlen maradt. A fascisták a merénylőt a helyszínen megölték, nem lehetetlen azonban, hogy az igazi merénylő elmenekült és egy ártatlan fiú esett áldozatul, aki maga is buzgó fascista volt. A fascizmus történelmének e legújabb tragikus eseményéről a következő jelentéseink számolnak be: Merénylet Mussolini ellen Bologna, november 2. Tegnap reggel Mussolini miniszterelnök részt vett a Littoriale nevű épület felavatásán. Ez a hatalmas sportpalota a testedzés minden ágának hajlékot ad és a mérkőzésekre 50.000 nézőt fogadhat magába. A Duce, aki a milícia egyenruháját viselte, a vezérkar kíséretében féltízkor lovagolt a sportpalota előttitérre, ahol a tömeg egetverő éljenzéssel fogadta. Mussolini lóhátról beszédet mondot, melyben testvéri egyesülésre hívta el a fascistákat és arra, hogy zárt sorokban álljanak őrt a fascista forradalom mellett. — Az első gondolat — mondotta — őfelsége, a király, az egész fegyveres erő legfőbb parancsnoka felé fordul. (Viharos lelkesedés. Felkiáltások: Éljen a király! Éljen Mussolini!) Itt a felfegyverzett nép nyújtja támogatását teljes lelkesedéssel a fascista rendszernek, itt az egész nép nyilatkoztatja ki, hogy hajlandó engem követni mindenhova. (Frenetikus helyeslés.) A megingathatatlan fascista uralom ötödik esztendeje a legjobb kilátásokkal kezdődik. A fascizmus az évek során nem szélességben, főleg mélységben terjedt és valósággal polgári vallása lett minden olasz embernek, aki ezt a nevet megérdemli. Feketeingesek! — kiáltott fel a duce — emeljétek fel puskáitokat, hogy az egész világ lássa a szuronyoknak ezt az erdejét és érezze elszánt és győzhetetlen szívünk verését. Ezután a Viktor Emanuel-térre ment, ahol szemlét tartott a milicia csapatai felett, délután pedig ünnepélyesen megnyitotta a tudományos haladás kongresszusát az Archigimnáziumban. Innen háromnegyed hatkor alacsony, nyitott automobiljával egyenesen a vasúti pályaudvarra indult, ahol felesége és leánya várta. Automobiljában rajta kívül Grandi külügyminiszter és a bolognai polgármester foglalt helyet. Amerre a több ezer főnyi tömeg sűrű sorfala között elrobogtak, mindenütt virágokat dobáltak, zászlókat lengettek, éljeneztek és ujjongtak. Amikor az automobil a Via Independanza-ra fordulva lassított, mostohalánja a hercegnek. Az a tény, hogy a lány nincs jó viszonyban mostohaanyjával, még nem okvetlenül ok rá, hogy megtagadja tőle a tanácsadást. Tehát megadtam neki az ön címét a Travellers Clubba, de kötelességemnek tartottam tudatni ezt önnel, hogy ne csodálkozzék, ha Miss Evelyn Tumortól levelet kap. Őszinte híve: Edmond Collins. Collins levelét apró darabokra téptem össze. Haragszom rá, hogy itt. Két hét óta már szinte sikerült, hogy ne is gondoljak Billie Swansonra, szinte egészen elűztem magamtól a látomásokat. Egészen Griseldának akartam adni magamat, távol akartam tartani napjától minden árnyat, mely foltot vethetne rá. Jóban igyekeztem tetszeni neki, mint valaha is. Mikor Evelyn emléke alattomosan felnyitotta öntudatom csapóajtaját, akaratom minden erejével ránehezedtem, hogy börtönébe zárjam a gondolatot. Mint az élet gyógyuló szerelmese, megelégedetten ügyeltem lázam leszálló görbéjét, mikor váratlanul megjött Collins levele, mely egyszerre nagy kiugrást csinált a lázgörbémen. Máris tudom, hogy sokat fogok gondolni arra a látogatásra, amit Evelyn tett nála. Mért akar írni nekem? ... Az ő esetében az ember nem kér tanácsot.. . Én nem vagyok kiérdemesült ópiumszívó, aki tanácsokat tudnék adni, hogy hogyan kell szívni a gyönyört hozó füstöt... Másrészről az anyja azt mondta, hogy szerelmes belém és én egyedül tudnám kigyógyítani szenvedélyéből. .Vallomás akar lenni a levele? Nevetséges! Egészen belebutulok ebbe a históriába. Majd éppen Evelyn ír nekem szerelmes levelet! Milyen buta is vagyok. Gyógyítani kellene kedves barátom ezt a butaságot... Kezdesz olyan szentimentális lenni, mint a színes képeslapok jólfésült Adonisa, kitépi a margaréta levelét a fiatal nő mellett. Különben is, Evelyn nem fog írni. Nincs semmi oka rá. Biztosan még az ópium hatása alatt volt, mikor Collinsnál járt. Négy nap telt el. Reggel Griselda megmutatott egy csomó newyorki levelet. Újabb posta érkezett Amerikából. Kedvem volna elmenni a Travellers Clubba. — Megy valahová délelőtt? — kérdezte Griselda. — Igen, van egypár jelentéktelen dolgom. — Egy órakor ebédelünk a Ritzben. Mrs. Glarence átutazóban van itt és meghívott. — Rendben van. — Bye-bye, darling! Az Arc de Triomph felé indulok ... Hohó! . .. Csak lassan. Nem sietős! Hogy van-e postám a klubban? Jött-e levél Evelyntől? Fogadni meritek ötven aranyba, hogy nem jött semmi levél... De rosszul teszem, ha lelkiismeretem ellen akarok fogadni. Nagyon is boldog lennék, ha elveszíteném . . . Boldog? Szégyelnem kellene ... Szeretném végigkorbácsolni magamat az utcákon s igy kiabálni: Köpjetek le! Alázzatok meg, mert becstelen ember vagyok ... Nem azért, mintha elraboltam volna gazdám pénzét, vagy becsaptam volna egy barátomat. Korrekt ember vagyok, de méltatlan szerelmes, mert szívemet gonosz vágy fogta el... Itt vagyok a klubnál. Ha vasakaratom lenne, akkor visszafordulnék. Bebizonyítanám magam előtt, hogy nem érdekel a kaland. Rajta! Csak még egy kis megerőltetés. Tovább mentem, megyek tovább a Champs Elyséen... Nem, nem bírom. Nem tudnék ebédelni attól a gondolattól, hogy tán mégis érkezett levél Evelyntől és én nem olvastam még el. Visszafordulok. Érzem, hogy van levél Newyorkból. A borítékon Evelyn finom kis kezének vonásai, lázas, szakgatott, szabálytalan irás ... A nevem, az ő kezeírásával... Ki tudja! Talán hosszú oldalak teleírva, miket menetközben fogok elolvasni, nem törődve a körülöttem levő világgal. — Van postám? A portás egy kablogrammot nyújt elém. ■—• Három napja érkezett. ■— Levél nincs? — Nincs kérem. Milyen csalódás! Biztosan Alfferini sürgönyöz. Feltépem s a következő két szót találom benne és semmi egyebet: Joeljoen — Evelyn XVII. Mikor elolvastam ezt a fenyegető sürgönyt, első gesztusom a tiltakozásé volt. Nem tetszett ennek a fiatal lánynak a vakmerősége. Visszaélés volt az érzelmek hatalmával. Sohasem voltam egyetlen nőnek sem a rabja, még akik szerettek sem s nem is vetném soha alá magam egy megkótyagosodott kis teremtés szeszélyeinek, akinek csak úgy eszébe jut két pipa ópium közt, hogy magához citáljon. „Jöjjön!4* És az aláírás: „Evelyn! ...“ Hallatlan naivság vagy hallatlan ravaszság. Meg fogom őrizni ezt a kábelsürgönyt, mint ahogy eltennék gombostűre szúrva egy ritka lepkét, ha még meglenne ifjúkori limlomom. Azonban nemrégiben a Szajnába dobtam szerelmes leveleimet, melyek eltűntek abban a fekete vízben, mely roncsor nélküli tükre a hidak karfájára támaszkodva előrenéző öngyilkosjelölteknek. Megelégedtem tehát azzal, hogy apró darabokra téptem a kablogrammot és szélnek eresztettem a kis kék pillangókat a legközelebbi csatorna nyilása fölött... Szegény Evelyn! Már tizennyolc éves korában azt hiszi, hogy kisujjának egyetlen intésével lehet parancsolni a férfiaknak. Annyira megmérgezte volna Circo legendája a nők lelkét, hogy mi akár örökre disznókká változhatunk? Nem is fogok felelni Evelynnek. * Griselde szobája a Majesticben. Ott alszom mellette és álmodok. Fluoreszkáló gombák és színes golyók egy barlangban. Égszínkék, dumnaszerüen lágy valamin megyek s egy árny szökik előlem ... Oly nehezen haladok előre, mintha mély homokban járnék. A kaleidoszkópszerüen változó szinen egyetlen szó gyullad fel és alszik ki előttem: Jöjjön!... Jöjjön!... Jöjjön! ... Jöjjön! ... És aztán egyszerre meglátom Csing-Hu fejét, eltorzulva, mintha egyik gömbben tükröződnék vissza... Itt a feje az átlátszó gömb alatt, mint egy sajt az üvegbura alatt... Csing-Hu lefejezve! ... Micsoda hátborzongató látomány. Elefántcsontfej, melybe két mandulát vészek bele. De szembogara nincs ... A fehér üvegből nem sugárzik élet... Elég! Nem akarom látni ezt a rémes golyót!... Tovább megyek, pedig lábaim alig birják ... és ime, még egy feje jelenik meg Csing-Hunak egy második üveggolyó alatt... aztán még egy ... aztán még egy negyedik ... Valami titokzatos önszaporodásfélére gondolok .. . Most egyszerre megáll a menekülő árnyék és felém tart... Felismerem az arcát... Dobogó szív-vel, szorongva kiáltok fel: — Evelyn! Egyszerre felébredek ... A kis lámpa még ég az éjjeli szekrényen az aranygombos selyemernyő alatt. Griselda mellettem van és aggódva kérdi: — Mi van magával, Gerard? ... Evelyn után kiáltott! — Én? — kiáltottam. —• Igen. Ebben a pillanatban ... Világosan hallottam, Evelyn! — Ugye tréfál, édesem ... Biztosan álmodtam .. . Honnan veszi, hogy ezt a nevet mondtam volna ki? — Nem álmodott tán a mostohalányomról? — Ugyan! Higgye el, hogyha valaki kísértene álmomban, az semmi esetre sem lenne Miss Evelyn. (Folytatása következik.) 3 Közismert tény, hogy a Zsuffa-cég férfi- és női angol szövetei nemcsak legelsőrendű minőségűek és klasszikusan ízlésesek, hanem ezen előnyös tulajdonságaik folytán a legolcsóbbak is. ZSUFFA ISTVÁN :TÁRSAI IV., Váci utca 25. Tel.: 14-73. mintával veszseggel Kühüvik. Különleges autó- és untamananov nagy valasban, egy fiatalember ugrott elő a tömegből, aki a kordont átszakítva revolvert rántott és kinyújtott karral, célozva Mussolinira lőtt. A merénylő golyója áfuzta a miniszterelnök mellén a Mauricius-rend nagykeresztjét és az egyenruha egy részét a tüdő magasságában és átütötte a polgármester kabátjának ujját. Egy karabélyos és több fascista nyomban a merénylőre vetette magát, akinek ismétlőpisztolya esés közben újra eldörrent, a golyó azonban senkit sem talált. Mussolini, aki sértetlen maradt, nyomban utasította soffőrjét, hogy álljon meg. Grandi külügyminiszter aggódva kérdezte, hogy várjon nem sebesült-e meg, mire a miniszterelnök kijelentette: — Nincsen semmi bajom. Majd határozott hangon hozzátette: — Senki se veszítse el a fejét! Újabb üdvözletet intett a tömegnek, amely szakadatlanul ünnepelte a miniszterelnököt. A Mussolini automobilját követő automobilból Balbo miniszterelnöki alállamtitkár, Ricci képviselő és Bonciccorsi milíciaparancsnok a merénylőre vetette magát, aki körül irtózatos kavarodás támadt. A fascisták minden oldalról kivont tőrrel rohantak rá, a földre tiporták, ütötték, verték és amikor arcát elborította vér, törökkel szurkolták. A merénylő az első revolverlövés után másfél perc múlva halott volt. Arcát a felismerhetetlenségig összezúzták, koponyáját szétroncsolták, testét tizennégy tőrszúrás érte. Végül sikerült a milíciának a térséget megtisztítani és kordont vonni a földön heverő holttest körül, amelyet fascisták fára akartak akasztani, de erről a tervükről Balbo alállamtitkár lebeszélte őket. Ezalatt Mussolini mosolyogva és nyugodtan folytatta útját. A pályaudvaron beszédet intézett a tisztekhez, akik a merényletről nem tudtak még semmit és akik előtt a merényletet ő sem említette. Hét órakor családjával együtt Forliba utazott. A merénylő A merénylő holttestét a rendőrségre vitték, ahol személyazonosságát sokáig nem tudták megállapítani. Végre az esti órákban jelentkezett Mammelo Zamboni, egy jómódú bolognai könyvnyomdász és bejelentette, hogy fia, akit öt órára várt haza, eltűnt. Mikor megmutatták neki a megcsonkított holttestet, abban fiát, a tizenöt éves Anteo Zambonit ismerte fel. Anteo Zamboni egy ifjú fascistaszervezet tagja volt, melynek jelvényét is megtalálták széttépett véres kabátján. A merénylő egész családját letartóztatták: az apát, két fiát és egy nagynénjét. Az egész családot jó fascistáknak ismerték, bár Mammolo Zamboni évekkel ezelőtt — a rendőrség hivatalos jelentése szerint — anarchista volt, de felforgató tevékenységet sohasem fejtett ki. A merénylő bátyja, a húsz éves Assunto Zamboni káplári rangban szolgál a milánói katonai nyomdában. Kijelentette, hogy sehogysem tudja elképzelni, hogy öccse követhette el a merényletet, mert valamenynyiüket fascista elvekben nevelték, ő maga részt vett a Róma ellen való vonulásban és öccse is mindig lelkes fascista volt. E vallomással kapcsolatosan milánói távirat alapján Olaszországban elterjedt a hír, hogy nem Anteo Zamboni volt a merénylő. Az igazi tettes elmenekült és a tizenötéves fiú, aki valamilyen mozdulattal magára hívhatta a figyelmet, ártatlanul eshetett áldozatul. A merénylet hatása: tüntetések és rombolások Róma, november 2. A Mussolini ellen elkövetett merénylet híre este kilenc órakor vált ismeretessé és óriási izgalmat keltett. A várost kivilágították. Az utcákon tüntető tömegek éltették a miniszterelnököt. Turali, a fascista párt főtitkára, beszédet mondott a tömeghez, melyben helyeselte a népítéletet és követelte, hogy Mussolini letartóztatott többi merénylői felett is hozzon a nép halálos ítéletet. A tömeg megrohanta és szétrombolta az Il Mondo, a Voce Republicana és a Risorgimento lapok szerkesztőségét és kiadóhivatalát. A Mondo főszerkesztőjének lakásából, mindkét szocialista és a köztársasági párt elnökségének helyiségeiből a bútorokat az utcára dobták, a milánói Avanti és Unita nyomdáit elpusztították, munkatársait megverték. Az Avanti szerekesztőségében tűz keletkezett. Silvestrét, a Corriere d’Italia volt főszerkesztőjét az utcán véresre verték. A Mondo