Ujság, 1927. április (3. évfolyam, 74-97. szám)
1927-04-01 / 74. szám
2 ÚJSÁG PÉNTEK, 1927 ÁPRILIS 1 „Törvényben megállapított fizetésen túl ne kaphassanak ajándékot magasállásű főtisztviselők" — mondotta ma Gaal Gasnron költségvetési felszólalásában követettel, hogy aktív köztisztviselő ne tehessen képviselő. Nyugdíjak helyett biztosítást ajánlott. Malasits az angol-olasz barátkozást kifogásolta A képviselőim mai ülésén, mielőtt a napirendtárgyalására tértek volna át, Lukács György beterjesztette a külügyi bizottság jelentését, a Nemzetek Szövetsége egyezmény okmányának módosítása tárgyában a nemzetgyűlés által alkotott törvényről. A költségvetés első szónoka Esztergályos János volt. — A szociáldemokráciának —nondotta -e- a az a célja, hogy embert csináljon az emberből és lehetetlenné tegye, hogy a munka embereit szabadon kizsákmányolják. Felkiáltások a kormánypárton: IC: nagyon hegyes! EsztergályosJános: Hát akkor mi a bűnünk? Gáspárdy Elemért :A nemzetköziség! Esztergályos János: Erre is megfelelek. Nem akarunk egyebet, mint azt, hogy megnyugvással és megértéssel élhessük la idejünket ott, ahol apáink bölcsőjét ringatták és ahol apáink sirkantja zöldet. Azt akarjuk, hogy a magyar munkás ne kívánkozzék idegen országba, hanem idehaza találja meg a magyar Amerikát. (Helyeslés a kormánypárton.) Ha helyes, akkor miért indítanak ellenünk ostromot? Úgy látszik, ezt a harcot a tőke és a klerikalizmus irányítja. Temple Rezső: Magyarok legyenek, ne nemzetköziek. Láng János: És vallásosak. Rőzben,szemlér: A mi vallásunk, szeresd felebarátodat. Esztergályos János: A mi nemzetköziségünk nem egyéb, mint védekezés a nemzetközi tőkével szemben. Vannak politikusok, akik tudatosan és akik tudatlanul szolgálják a nemzetközi tőkét. A népjóléti minszter úr fékezhetetten gyűlölettel viseltetik it szociáldemokrata párttal és a szakszervezetikkel szembeni. Azok ellen állja a harcot, akik a munka megbecsüléséért küzdenek. Hasonlatos ahhoz az indushoz, aki a könyörgő koldusnak kenyér és meleg étel helyett óptimios pipát adott a szájába. A népjóléti miniszter úr a Somogyi—Bacsó gyilkosai ügyében azt a kijelentést tette a parlamentben, hogy fejével felel azért, hogy a tettesekre rásujt az igazságszolgáltatás. A papi palástról azt mondotta, hogy nem kapható arra, hogy ilyen gyilkosokat fedezzen. Nem akarja, hogyha eltávozik a miniszteri székből, papi palástjából vérfoltok ütközzenek ki. Azóta nem történt semmi. Beszédét azzal fejezte be, hogy a ’szociáldesnokratapárt is állja a harcot, amelyet Vass .Jókét megüzeni. A költségvetést nem fogadta el. Gaal Gaszton volt a következő felsszólaló. A törvényhozás több tagjának az a véleményekezdette beszédét, hogy a Ház tárgyalásainak súlypontját a bizottságokra kell átruházni. Nem helyes ez a felfogás, mert a képviselőház munkájának fontossága éppen a nyilvános ellenőrzésen van. A kormány hibáit itt kell feltárni, csak akkor lehet az ország javára orvoslást találni. A költségvetés kulcsa a zárszámadás. Ezt azonban évek óta nem terjesztette be a kormány. Mégsem meddő ez a vita, mert itt nyílik mód arra, hogy a képviselők minden bajnak hangot adhassanak. Mindenekelőtt a Halálon körüli állapotokat kritizálta. A legnagyobb természeti kincsek az üzleti vállalkozók martalékai lesznek. A sárhegyet kibányászták, a Hadacsony oldalát elcsúfították, az Üzleti szellem garasra váltja fel a legszebb természeti kincseinket. A kormány segítségét kérem. Ezután a református egyházak anyagi helyzetéről beszélt. — A háború után — mondotta —ezeket az egyházakat nagyon csekély segéllyel látják el, holott egymillió aranykorona elég volna a kérdés megoldására. H ha jut a különböző KOGSz-okra és EAKSz-okra, akkor erre a fontos kérdésre is kell, hogy jusson. Szóvá tette a tanítói kar a sérelmet. Ma az a helyzet a minisztériumokban, hogy a miniszteri tanácsosságon alul már csak szolgák vannak, mint ahogy az arisztokraták körében csak a bárónál kezdődik az ember. Nem lett volna szabad a tanítói kartól a szerzett jogokat elkonfiskálni. Akkor, amikor Üzletvezetők, sőt helyettes üzletvezetők is a legkülönbözőbb szakmkocsikban szaladgálnak, a tanítók megérdemlik, hogy évenként néhányszor olyan kedvezménnyel utazhassanak, amely valóban kedvezmény. Igazságtalan az egyenlőtlen elbánás is, amely a különböző nyugdíjas tisztviselők között van. Szóvá kell tennemazt a hírt is, hogy le akarják szállítani a szolgálati időt. Bartos Andor: Hivatalosait megcáfolták! Gaal.aszton: Már sok cáfolatot láttam olyankor, amikor a rendelet már készen,volt. A kormány vegye tudomásul, hogy ebben a kérdésben maga mögött találja az ország összes adózóit. Bár én nem szoktam színházba járni, szólni akarok a színészek ügyéről is Az az összeg, amit a színészek nyugdíjintézete a kormánytól kap, nevetségesen kicsi. A színészek nyugdíjalapja értékpapírban fekszik, amelynek értéke devalválódott. Szilágyi Lajos: Hadikölcsönökben fekszik! Gaal riasztón: Legutóbbi beszédében a pénzügyminiszter azt mondotta, hogy szívesen vesz minden kritikát de valótlanságokkal ne zaklassák. Konstatálni kívánom, hogy a miniszter úr egyetlen kijelentésemet sem tudta megcáfolni. Arról hallgatott a miniszter, hogy nemcsak karácsonyi jutalmat szoktak adni, hanem negyedévi jutalmat is. Hallgatott arról, hogy egyes államtitkárok olyan állásokat gyűjtöttek maguk körül, amelyekből milliárdnyi évi jövedelmük van. Hiába ígérte a pénzügyminiszter, hogy megszük- teti az ajándékozást, február végén újabb kiosztások történtek. A benfentesek negyedévenkint egész vagyonokat kapnak, így történik meg, hogy egyes főtisztviselők házakat, villákat építenek, míg mások rongyosan járnak. Nem arra helyezi a súlyt, hogy ki mennyi pénzt kapott. A lényeg az, hogy törvényben megállapított fizetésen túl ne kaphassanak ajándékot ezek a magasállású főtisztviselők. (Vagts zaj a kormánypárton, élénk helyeslés a baloldalon és a balközépen.) Gaal Gaszton beszéde közben az elnök elrendelte az ebédszünetet. Szünet után folytatna beszédét Gatal Gaszton: — Amíg Isten mozogni enged — mondotta — és képviselői tisztségem meglesz, mindig rá fogok mutatni, milyen dehonesztáló a tisztviselők jutalmazási intézménye. A miniszter úr meglehetősen finain siklott át a KOGSz ügyén. Információink szerint a magáncégek által nyújtott Illlés semmivel sem drágább, mint a KOGSz-é. A tisztviselők részéről is csak panaszt és szemrehányást hallottam ezzel az intézménnyel kapcsolatban. Itt voltaképpen egy intézményt kreáltak egyesek számára, akiknek vezetőállásokra volt szükségük. Tizenkét igazgatója van ennek a szövetkezetnek, 8—12 millió korona havi fizetéssel. A kormánynak ma már tizennyolc milliárdja van a KOGSz-nál. Ezt egy miniszteri tanácsos ellenőrzi, aki tagja a végrehajtó bizottságnak is. Az intézmény ennek ellenére tönkre ment, be kellett olvasztani a Schneizler-féle köztisztviselői szövetkezetivé, de ebben az évben is kifizettek az elnöki tisztség betöltőjének negyvenmillió koronát. A KOGSz igazgatói fi a fizetésükön kivil — és most jól figyeljen fel mindenki — jutalékot kaptak a bruttó forgalom után. Nem arra kellett törekedniök, hogy minél több hasznot hajtsanak, csak arra, hogy minél több üzletet csináljanak. Ráfizettek a húsakcióra sok százmillió koronát, ráfizettek a pulykaakcióra, az angol szövetakcióra és az állam tizennyolc milliárdjával most a KOGSz a földön fekszik. Egyik igazgatója, neveket nem említek, havi tízmillió korona fizetésén kívül két hónap alatt a bruttó forgalom után 136 millió korona jutalékot kapott, egy másik 1í1 millió korona províziót kapott. ( Farkas Géza: Igazán nagy hiba,, ami itt történt. Gaal Gaszton: Mikor látták, hogy vége a KOGSz-nak, a Konfidencia Részvénytársaságot a kormány belekényszerítette abba, hogy szanálja a KOGSz-ot. A két vállalat viszonyának szabályozását írásba kellett foglalni és akkor az államnak nem volt egy embere, aki a szerződést megcsinálta volna és két magánügyvédnek fizetett ki a szerződés írásbafoglalásáért 75 és 50 milliót. Mindezek ellenére bármilyen könnyű feladat lennne számomra, hogy a kormányt megbuktassam, nem buktatnám meg, mert meggyőződésem, hogy jobbat a helyére állítani nem tudunk. Azért mutatok rá ezekre a hibákra, hogy a kormány intézkedhessek. Tavaly szóvá tettem, hogy a bankok egymás között levelekben intézik el nagyobb tételek elszámolását, hogy az illetékeket ne rójjük le. Akkor a pénzügyminisztérium elrendelte a vizsgálatot, amely azonban megrekedt. Kétségbeejtő, ha a kormány ekkora függőségben van a bankoktól. A függőségnek kiváló példája, hogy egy igen befolyásos iparvállalat, amely adóügyekben súlyosan megkárosította az államot, a minimális büntetést kapta és ennek a büntetésnek hetven százalékát is elengedték. Fontos mondanivalóm vannak az összeférhetetlenség kérdésében. Egy képviselő úr tegnap személyes kérdésben szólalva fel, nagyon erélyes beszédet mondott. Beszédének veleje az volt, hogy ő a tételes írott rendelkezésnek elegei lesz s azoknak a véleménye, akiknek ez nem elég, az ő számára nulla. Figyelmeztetem ezt a képviselő urat... Felkiáltások a kormánypárton: Ki volt ez? Fábián Béla: Tamási! Gyal Gaszton: ... hogy az összeférhetetlenségnek van egy írolt és egy erkölcsi törvénye. Ha az illető képviselő arra az álláspontra helyezkedik, hogy reá csak az írott törvény kötelező, akkor én mint nulla nagyon jól érzem magamat Szilágyi Dezső, Apponyi Albert, Xeckende Sándor, Tisza István, sőt Bethlen István társaságában, akiknek más a véleményük. Az összeférhetetlenséggel kapcsolatos az is, hogy aktív köztisztviselő ne lehessen tagja a képviselőháznak. A Friedrich-kormány gyengesége folytán a tölténynek ez a rendelkezése semmivé lett és ma majdnem száz aktív köztisztviselő tagja van a képviselőháznak. Azokról az esetekről beszélek, amikor a vállalatok képviselőket választanak be az igazgatóságba. Egészen nyilvánvaló, hogy nem a szakértelmet keresik nálunk, hanem a kijárást. A képviselők tekintélyét, pozícióját, vagy befolyását akarják aprópénzre váltani. Ez a helyzet azokkal a főtisztviselőkkel is, akiket magukhoz csalogattak a vállalatok. A kormánynak kötelessége, hogy tisztviselőinek megtiltsa az ilyen állások elvállalását. Volna néhány szavam Kállay Tiborhoz is. Legutóbb egy felszólalásában azt mondotta, hogyha az összeférhetetlenségi bizottság az ő esetében igazgatósági tagsága és képviselősége között megállapítja az összeférhetetlenséget, akkor lemond mandátumáról. Grieger Miklós! Abszolút cinizmussal beszélt errőll Gaal Gaszton. Mindebből nyilvánvaló, hogy azok a kapcsok, amelyek Kállay Tibort a pénzintézetekhez kötik, sokkal erősebbek, mint azok,a lufiérgék a törvényhozáshoz fűzik. Figyelmeztetem, hogy a cinizmusnak is van határa. Éppen az ő nyilatkozata volt az, amely engem meggyőzött, hogy álláspontom mellett a végletekig kötelességem kitartani. A tisztviselők illetményei nagy terhet jelentenek az államnak. Ajánlom, hogy Svájc és Amerika példájára a magyar tisztviselőket is szerződéssel alkalmazzák és a nyugdíjrendszer helyett a biztosítást vezessék be. A földbirtokosok helyzetéről is szólott s többször is kijelentette, hogy ezer holdból nem lehet ma már megélni. Végül a vámkérdésekkel foglalkozott. Hangsúlyozta, hogy például a szövetimportnál menynyire igazságtalan a súly szerint kivetett vám rendszere. A drága, könnyít angol szövet alig néhány százalék vámot fizet, az olcsóbb olasz szövet után azonban az ár 250 százalékát is kiteszi a vámilleték. A takarékossági bizottság működésével kapcsolatban azt javasolta Gaal Gaszton, hogy annak hatáskörét szélesítsék ki és ruházzák fel a bizottságot rendeletkibocsátási joggal, mert enélkül nem felelhet meg hivatásának. Gaal Gaszton beszéde végén elfogadta a költségvetést. Malasits Géza ismertette a kínai kérdést és hangsúlyozta, hogy ha Kim kivívta szabadságát, rá fog kerülni a sor Anglia legfeltetebb kincsére, Indiára is. A kínaiak harca nem bolsevista harc — mondotta —, hanem a kínai tömegek felszabadító forradalma az angol kapitalizmussal szemben. Igaz, hogy a kínaiakat, támogatja Szovjet-Oroszország, de meggyőződésem, hogy az angol érdekkel szembent ugyanilyen magatartást tanúsított volna a diri Oroszország is. Szeretik az angolok ezt a kérdést bolsevista ügynek feltüntetni, pedig ha nem a gyarmatokról volna szó, az angolok nem törődnének vele, hogy mennyi vér folyik Oroszországban. — Nem látok a kormány politikájában olyan mozzanatot, mintha részt kívánna venni ebben a szent szövetségben, de szeretném, ha az angol és olasz barátkozás ügyében tisztán látna a közvélemény. Az olasz barátkozást is kalandosnak látom. Már elfelejtették, hogy Olaszország a háborúban miképpen szegte meg a szövetséget és hogy Olaszország földjén mennyi magyar vér folyt? Mert a faseizmust sem szabad nagy tömegek megmozdulásának tekinteni. Olaszországban van Magyarország után a legsilányabb bérük a munkásoknak. Mussolini nyolc óráról tíz és félre emelte ott a munkaidőt. A legitimista propaganda ellen emelt ezután szót Malasits Géza. Követelte, hogy a köztársasági propaganda is kapjon szabadságot. A költségvetést nem fogadja el. Huszár Károly elnök napirendi indítványát fogadta el ezután a Ház. A legközelebbi ülés pénteken délelőtt 10 órakor kezdődik. Az ülés 6 órakor ért véget. Rögtönzött megbeszélést tartottak a politikai államtitkárok Gaal Gaszton parlamenti beszédének utóhatása a kormánypárt mai érkezletén Gaal Gaszton, az agrárpárt elnöke, mai parlamenti beszédében a többi között ezt is mondotta: " Tarthatatlan az ajándékozási rendszer, s tarthatatlan az is, hogy egyik-másik államtitkár úr például az állások egész halmazát szedi össze államtitkársága alatt és milliárdos jövedelmekre tesz szert. Gaál Gaszton szavainak hatása alatt az egységes párt esti értekezlete közben a politikai államtitkárok bizalmas megbeszélést tartottak Almásszy László pártelnök szobájában. A megbeszélésen Prónay György báró, Schandl Károly, Drén Imre, Petry Pál, Sztranyavszky Sándor és Ángyán Béla vettek részt. A nempolitikai államtitkárok közülcsak Szabóky Alajos jelent meg a külön konferencián. Értesülésünk szerint az államtitkárok abban állapodtak meg, hogy kérdést intéznek Gaal Gusztimhoz, nevezze meg azokat az államtitkárokat, akikről konkrét adatai vannak, hogy milliárdos jövedelmeket halmoztak össze államtitkárságuk idején. Az egységes pártértekezletén egyébként Perényi Zsigmond báró válaszolt Gaal Gasztonnak a KOGSz-szal kapcsolatosan elhangzott támadására. Perényi Zsigimond báró, mint a KOGSz vezérigazgatója élt ezúttal a szólás jogával s kifogásolta, hogy Gaal Gaszton megelégedett informátorainak adataival, pedig a szövetkezet vezetőihez kellett volna fordulnia felvilágosításért. Perényi Zsigmond báró kijelentette, hogy a KOGSz-nak soha sem volt több, mint nyolc igazgatója, ez évi január 1-től pedig a vezérigazgatóval együtt mindössze öt igazgatója van. Ezek közül csak kettőnek van 12 millió korona havi fizetése, egynek nyolc, kettőnek pedig hatmillió korona a havi fizetése. Azt is cáfolta, hogy az igazgatók annyi proviziót kaptak, amennyit Gaal Gaszton említett. Kijelentése szerint a valóság az, hogy a százmilliárd koronás évi forgalmat lebonyolító szövetkezet kereskedelmi vezetői — három igazgató — tekintettel csekély fizetésükre, 1925 áprilistól 1920 december 31-ig 130 millió korona jutalékot kaptak s igy a kereskedelmi vezetők közül kettő mintegy 10 millió korona havi összjövedelmet élvezett. Perényi Zsigmond báró beszédének további részében sorra cáfolta Gaal Gasztek adatait. Valótlan az — mondotta a többi között —, hogy bármelyik igazgató 110 millió koronát kapott volna, ellenben igaz, hogy egy elbocsátott vezérigazgató-helyettesnek a neki szerződés szerint járó 170 millió korona végkielégítést fizettek ki. Valótlan az is, hogy a szövetkezet az angol szövetakcióra bármit ráfizetett volna. Az elmúlt évben angol tőke ajánlkozott és kívánt a szövetkezetbe bevonulni, amivel szemben a belföldi bankok azt az ajánlatot tették, hogy inkább ők látják el a Szövetkezetet saját gyáraikból való bizományi árukkal. A kormány úgy döntött, hogy a két konkrét ajánlat közül a belföldi ajánlatot kell a szövetkezetnek elfogadnia, tehát nem felel meg a valóságnak az az állítás, hogy kényszerítetsék a bankokat arra, hogy pénzt adjon a szövetkezetnek. Felszólalása végén Perényi Zsigmond báró arra kérte a párot, hogy fentartással fogadja viltul azt, amit Gaal Gaszton mond. SEIPEL KANCELLÁR NYILATKOZOTT AHRER VOLT PÉNZÜGYMINISZTER ÜGYÉRŐL AHRER TILTAKOZIK AZ ELLEN, HOGY BOSEL MEGVESZTEGETTE VOLNA AZ IDŐ RÖVIDSÉGE MIATT NEM INDÍTOTT RÁGALMAZÁSI PERT Bécs, március 31. Ahrer volt pénzügyminiszter bécsi tartózkodásának ügye foglalkoztatta ma a nemzetgyűlés plénumát. Az ügyet szociáldemokrata oldalról hozták szóba. Seipel szövetségi kancellár nyomban válaszolt a felszólalásra és közölte, hogy Ahrer dr. Bécsbe megérkezve, látogatást tett nála. Ahrer elmondotta, hogy a legjobb Íriszemben és legjobb tudomása szerint cselekedett. Rendkívül elkeseredve nyilatkozott előtte Ahrer azokról a meggyanúsításokról, amelyekkel illették, különösen arról a feltevésről, hogy megvesztegették és ezért írta alá az Union Bank részvényeinek átvétele tárgyában Basellel kötött szerződést, amiért különben nem vállalhatott volna felelősséget. Amikor a szövetségi kancellár megkérdezte, vájjon nem akar-e Ahrer megfelelően fellépni e szemrehányások és gyanúsítások ellen, Ahrer azt válaszolta, hogy ezt csupán per útján tehetné meg, ami azonban az idő rövidsége miatt nem áll módjában, mert sürgősen vissza kell térnie Amerikába, hogy az ott talált munkaalkalmat kihasználja. (Viharos derültség a szociáldemokraták padjain.) Leipel dr. kancellár ezután utalt arra, hogy Ahrer dr. látogatása, amely csak családjának szólt, teljes nyilvánosság előtt játszódott le. A tény az, hogy az ismételt alkalom ellenére nem intéztek felszólítást a kormányhoz, hogy intézkedjék Ahrerra nézve. Sem a bíróság, sem a rendőrség előtt nem tettek feljelentést, ennélfogva nem volt lehetőség arra, hogy a volt pénzügyminiszter kiutazását megtiltsák. A kancellár végül szólt azokról a gyanúsításokról, amelyek szerint Ahrer dr. azért jött Bécsbe, hogy pénzt vegyen fel, vagy hogy Ausztriából való régebbi elutazására bizonyos okokból pénzért vették rá. A kancellár kijelentette, hogy" ezek a gyanúsítások az olyan megállapítások körébe tartoznak, amelyek nem bizonyíthatók. Hogy Ahrer hibát követett el, azt mutatja az, hogy miután igyekezett a Basedal kötött szerződéseket megváltoztatni, úgy hivatalából, mint a politikai életből kivált. Hogy különösnek találják azt, ha egy családapa néhány órára visszatér hazájába, mert látni kívánja szüleit és gyermekeit ,és ehhezi gyanúsításokat fűznek, ezt embertelenségnek kell minősíteni. Egyébként a parlament annak idején többségi határozatával a postatakarékpénztár ügyében indítot vizsgálat befejezésével kimondta ítéletét.