Ujság, 1928. január (4. évfolyam, 1-25. szám)
1928-01-01 / 1. szám
VASÁRNAP, 1928 JANUÁR 1 ÚJSÁG_____________________________3 pskimi ■■■■iiiimii ini ■iHwmiini) niimi'ni 'nrnntrinwi—nintwir—ni ~~~ Új mozgalom indult Angliában Magyarország integritásának visszaállításáért Remény, hogy Magyarország visszanyeri régi határait Cochrane ezredes a mozgalom vezetője nyilatkozik az Újságnak London, december 24. (Az Újság kiküldött munkatársától.) Az Újság londoni munkatársának alkalma nyílott az utóbbi hetek folyamán tapasztalni, hogy a romániai események hatása alatt Angliában bizonyos igen komoly jellegű mozgolódás támadt s a legkülönbözőbb pártállású sajtóorgánumok nagyon keményen ítélték el a történteket. Euapa volt a román kormány minden tiltakozása és cáfolata, az angol lapok mégis előbb közölték a véres valóságokat, mint például a budapesti újságok. Az angol közvélemény igen természetesen a magyarok mellett nyilatkozott meg és igen jelentősen jutott kifejezésre. Nem is lepődhettünk meg ezek után, amikor tudomásunkra jutott, hogy Cochrane ezredes, az angol társadalom egy igen előkelő társadalmi állású és hatalmas befolyású tagja, óriás mozgalmat indít a trianoni békeszerződés revíziója érdekében. Cochrane ezredes egyébként, ahogyan ezt szükségesnek látta, azonnal magához kéretett bennünket, közölve velünk, hogy e kérdésben nyilatkozni óhajt. A meghívásnak örömmel tettünk eleget. Cochrane ezredes egyszerű szavakkal a következők tolmácsolására kért fel:— A mai nappal nyíltan bejelentem, hogy a Magyarországra nézve sérelmes trianoni békeszerződés revíziója érdekében mozgalmat indítottam egyelőre Angliában. Ennek a mozgalomnak célja az integer Magyarország, azaz Magyarország régi határainak minél megközelítőbb visszaállítása. Cochrane ezredes szíves engedelmével néhány kérdést intéztem hozzá: — Milyen alapon igényli ezredes urunk Magyarország régi határainak visszaállítását? — A régi Magyarországnak természetes határai voltak. A magyar terület ökonomikus egészet képezett, tehát azt feldarabolni nem is szabadott volna. Én bejártam egész Magyarországot a háború előtt és után és minden vidékét kitűnően ismerem. Erdélyt és Bánátot a legaprólékosabban. Nemcsak gazdaságiim. A kultúráját is. Ez Magyarország másik igen súlyos jogelme. A magyarok felsőbbséges kultúráját alávetni egy alacsonyabb kultúrájú nép önkényének annyi volna, mint makacsul elébeadni a haladás gondolatának. Ez tehát ugyancsak nem történhetik meg a nyugati nagyhatalmak jóváhagyásával, mert az ő demokratikus gondolkozásuk volt mindeddig biztosítéka a jognak, igazságnak és a civilizációnak. — Hogyan történhetett mégis, hogy a győztesek ilyen békét diktáltak a magyaroknak?: — Az európai új országhatárok rajzolásánál a franciáknak jutott az oroszlánszerep, mert az angolok a koloniális és krkérdés rendezésével voltak elfoglalva. Az akkori francia diplomaták még a háborúokozta keserűség hatása alatt állottak s ami természetes, szövetségeseik, a csehek, románok és szerbek véleményére hallgattak kizárólag. .. — Mit gondol, mely részek fognak visszacsatolhatni Magyarországhoz? — Erre természetesen pontos feleletet ebben a pillanatban nagyon korai volna adni. De nagy a valószínűsége annak a lehetőségnek, hogy a revízió munkája a gyakorlatban a mai Romániában fog megkezdődni. Ugyanis érdekes lesz talán felemlíteni, hogy Ferdinánd királynak gyulafehérvári koronázásánál, ahol még a magyar és szász kisebbségek is megjelentek, az erdélyi románok szinte tüntetőleg távolmaradtak. — Miért látja most a legalkalmasabb pillanatot egy mozgalom megindítására? — Eddig erről jóformán szó sem lehestett. Meg kellett várni, amíg az a fesztül hangulat, mely a hadat viselt államok közt a háború befejezése után még sokáig fenn,állt, kissé megenyhül. Ma végre elkeztünk idáig. Ez volna az egyik ok. A másik, hogy kézzelfoghatóvá kellett tenni azok előtt, akik magukat Magyarország igazságos kis rálnak tartják, hogy csakugyan tarthatatalan az a helyzet, amelyet ők Trianonban teremtettek. A legutóbbi romániai borzai, más események is ezt igazolták. Majd néhány érdeklődő szó után ezzel fejezte be intervjúját Cochrane ezredes:" — A mozgalom részleteiről később fogom Önt tájékoztatni. Én minden erőmet latba fogom vetni az igazság nevében, hogy Magyarország visszakapja régi határait. Nem fog sokáig húzódni. Addig csak bízzon erősen a maga igazában a magyar nép és dolgozzon... Lord. ÜL U. É. ML. JOZS. Mi mindenkinek minden napra néhány érett , nyugatindiai banánt kivánunk! bát. Estefelé járt, amikor haza akart menni. Ekkor a ludasban a disznók már szörnyen sivítottak. — Várik a moslékot — mondta az aszszony. — Várhatók! Nekem most előbb az istállót kell ellátni... Hangya Panni letette a gang-ablakba a darab szalonnát, amit fizetéskép kapott. — Megfőzöm én még nekik a moslékot. Mutassa keed meg, hun van a vasfazék, krumpli meg korpa? ... — Álgyon meg az Isten — hálálkodott az öreg —, bizen jót leszel velem Panni. Amíg az istállóban etetést, itatást elvégzett, az asszony ellátta a disznókat, elzárta a baromfit, de még az asztalt is megtérítette. A nagy tálban élet gőzölgött. Panni szinte mentegetve mondta: — Gondoltam, ha már tűz van, Isten nevébe főzök egy kis metélt levest is... Azzal már akart elköszönni, de Pandúr Ádám invitálta. — Megállj, te Panni! Ha ma főzt a levest, ■akkóödd is. Nékem is könnyebben csúszik le a számon a falat, ha nem egymagamba vagyok. Hej, az özvegység ... Az asszony nem kérette magát. Leakasztott egy tányért a konyhafalról, kanalat is kerített, aztán leült az asztal mellé. Csendesen ettek darabig, aztán Hangya Panni folytatta az előbb megkezdett diskurzust: — Bizony, most márn is két esztendeje elözvegyültem... — Én meg fél esztendeje, azóta se ettem ilyen jó metéltlevest. Megint hallgatlak. Hogy elfogyott a leves, fölkelt az asszony. — Most ma igazán haza kell mennöm. Jósóakát adgyon Isten ... Már a kilincsen volt a keze, amikor utána szólt az öreg: — Megájj, Panni! Hát izé . .. azt akartam mondani, mess még egy darab szalonnát magadnak a kéménybe. — Elég ez most nékem. Majd, ha elfogyott. Na, jójeakát... — Hát igazán annyira sietsz Panni? Te is csak magadba leszel otthon ... —• Megszoktam ma. Két esztendeje fekszem özvegyi ágyba ... — Szó se érte, meg lehet szokni. De mondanék én valamit. — Csak mongya keed. Szoba ért az ember. Pandúr Ádám köszörülte a torkát. Aztán meg a mellényén talált kenyérmorzsát, azt piszkálgatta. De végül is kirukkolt a mondókájával: — Azt gondoltam Panni, mi lenne ha ittmaradnál? Te is özvegy vagy, én is. Egyikünk se olyan vén még, mint a gyűdi szamár. Nem rosszba mondom én ezt. Megtakarítós engem, oszt én meg rádhatnék közjegyző előtt legalább két darab fődet... Hangya Fanninak tetszett az ötlet. Visszaakasztotta a kéménybe a fizetségbe kapott szalonnát és ottmaradt. Egy darabig rendben is ment minden. Azonban a jómódba csöppent asszony, ahogy fészket csinált magának az új házban, kezdett úgy tenni, ahogy nem tetszett Pandúr Ádámnak. Egyszer két malacot ajándékozott a leányának, aki a falubeli kanász felesége volt, aztán köcsögszám vitte a tejet, vászonruhába a lisztet, kötény alatt a szalonnát a zsellérsorban tengődő atyafiságnak. De még, ha ez lett volna mindent Rájött azonban az öreg arra, hogy baromfit, tojást ad el titokban és rakja félre a pénzt. A dolog is csak addig állt kezére, míg nem melegedett a helyén. Bezzeg nem látott aztán söprűt a szoba földje, sivalkodhattak a disznók, de még az asztalra is ritkán került meleg étel. Jókor észbekapott Pandúr Ádám és mielőtt a közjegyzőhöz mentek volna, kitette az asszony szűrét. Jó ideig megint egymagában veszkődött, aztán elment a tanítóhoz és levelet íratott a Marinak. Harmadnap lánya, veje meg is jött. Azok erre vártak csak. Tudták, hogy most már nem lesz olyan keményderekú az öreg, mint mikor a temetés után előhozták neki a hozzájuk való költözését. Jól gondolták, Pandúr Ádám beleegyezett a birtok eladásába. Jó pénzért az Amerikából hazajött Buczó vette meg. Az eladási ár egy részén kis házat vettek a városban, a többi az öreg nevén, takarékba került. Pandúr Ádámból hat városi lakos lett. Amikor első napjára virradt a leányánál, arra ébredt, mintha lódobogást hallana az istállóból. — Döngetik ma a szürkék a jászol oldalát — gondolta. Akkor eszébe jutott, hol van. Az ablakhoz ment. Nyirkos decemberi szürkeség feküdt neki az üvegnek. Nagy, bádogtetjű kocsi döcögött végig az utcán. Annak a lármájára riadt. — Aludjon még papa — mondta a veje. De az öreg már pipára gyújtott. — Hat óra múlott. Meleg ma nekem ilyenkor a tollaspárna. Mariska is felkönyökölt az ágyon. — Ráér édesapám a dolga felöl... — Rá, rá! Hej most ma az amerikai Buczó eteli a két szürkét. Már csak milyen nehéz lesz nekik megfejni a Viola tehenet. Mert az csak az én fejesömre atta le a fejet. A leánya türelmetlenül mozdult rá. — Ne bajlódjon most már édesapám evvel. Elmúlt, aztán kész. Ne kergessük a tegnapi napot. Csak legyen csöndbe, mert a Gyuri éjfélig szolgálatba volt tegnap. Annak alvás kell... Vissza is feküdt a nagy párna alá. Elszundított, de megint csak fölrezzent, amikor kocsi zörgött el az ablak alatt. Csendben maradt a tollas melegségben és csak akkor bújt ki az ágyból, amikor a Mariska is fölkelt, a tejesasszony zörgetésére. Kávét reggelizett, mint húsvét vagy karácsony napján. Délelőtt fát vágott. Délután bement a pincelakásba, a suszterhez. Alkonyatig nézte, mint veszkődik a rongyos cipőkkel. Ahogy besötétezett, megkapta a vacsoráját és lefeküdt. Igen ám, ha aludni lehetett volna! De hiányzott a karjából a munka jóleső fáradsága. Nyugtalanul hánykolódott. Nyomta a nehéz párna. A gondolatai meg úgy zsibongtak, mint a fölvert méhkas. Egyre a két szürke, a Viola, meg a szopós borjú járt a fejében. Különösen a Viola miatt volt nyugtalan. Saját nevelése volt. Ha nagyritkán elmaradt valahol és a felesége akarta megfejni, még a Rózának se adta le a tejet. Hát még az uralkodó Buczó, hogy boldogulhat vele ... Ezeken a morzsolgatásokon elszenderült. De bezzeg felijedt reggel a kocsidöcögésre. Megint azt gondolta: — Dobognak a szürkék. Várik a sarogjába a lucer-szénát... De csak ráeszmélt, hogy a bádogoskocsi zörgését hallja. Amikor kikecmereg az ágyból, feldönt egy széket. Mariska a mostébredtség nyerseségével kiabál reá: — Nyughasson ma édesapám. Sehogy sem lesz az jó így, ha maga hajnalba botorog már a szobában ... — Azt gondolom a szürkék dobognak a jászol elött... — Fészkes fenét! Talán csak nem gyerek egészen, hogy ne tudná' hol van. A szemeteskocsi zörög erre ilyenkor. Harmadnap már nem ébredt fel a kocsizörgésre. Lassan beleszokott az uralkodásba, a téllenségbe. Új, sallangos pipát vásárolt, négyes dohányt szilt és mindennap kávét reggelizett. A pincelakásban elbeszélgetett a suszterrel és a tél folyamán összeeszkábált az udvaron egy faházat is. Egyébként korán feküdt, da későn kelt. Ette a jó húsleveseket, finom ételeket, meg fehér péki kenyeret. De a legkülönb volt a kávé. Tele rakta a nagy csészét kenyérrel. Aztán ha jól elázott benne két pofára ette a cinkanállal. Az sem volt rossz, amikor estefelé a jó meleg sparherd mellé ült, megjött a veje és olyan dolgokat mesélt, hogy csak tátogott a csodálkozástól. Egyszer a rendőri fogda ablakán ugrott ki egy tolvaj cseléd, máskor meg a vásárban híres zsebmetszőt fogták el, vagy tolvajt, amint az állomási pénztár elött késsel levágta egy úriasszony kezéről a pénzestáskáját. Pandúr Ádám megfeledkezett a két szürkéről, a bocérkás Violáról, szopós borjúról. Ellenben megtanulta, hogy igen nagy ar a Martos fogalmazó úr, aki a bűnügyi osztályon hallgatja ki a foglyokat és talán az Úristen tekintélyével is vetekszik a Német főtanácsos úré, aki a kapitányság vezetője. Néha eljöttek a veje rendőrtársai. Azok is mindig ilyeneket beszéltek: c Detektívtestü- let... felügyelő ... kihágási osztály.» De legtöbbet a főtanácsos urat* emlegették, akinek még a híres ólombotos Klapek kapitány is ugy köszön, hogy: „alázatos tisztelettel...* Néha ivászatot rendeztek a kollégák. Ilyenkor olyan jó burgundi került az asztalra, hogy követválasztáskor sem ivott Pandúr Ádám különbet. Csendes, szép, nyugodt öregség köszöntött rá. Aztán elmúlott a tél. Úgy április táján egyszer csak fölijedt hajnalban a szemeteskocsi zörgésére. Bolond fejjel megint arra gondolt. — Döngetik ma a szürkék a jászolódalát ... Elkáromkodta magát, hogy ráébredt a való helyzetre. De most nem volt türelme az ágyban. Csendesen felöltözött és kiült az udvarba. Hej, de régen látott srár ilyen aranyos, bágyadozó hajnalt. Alig villant meg a nap első súgóra, a suszter is kibújt a pincelakásból. Hozta a szerszámait és kiült dolgozni. Átköszönt az öregnek. — Jó reggelt. .. — Adgyon Isten. Egészségére váljék az éjzakai nyugodalom. A suszter vígan kalapálta az árt. — Köszönöm Ádám bácsi. Na mi jót álodott? — Én bizony a fűzfának a szagáról álmodtam. — Arról-e? — Hát mondom. Valósággal arrul. Csak belefurakodott az orromba. Mintha a Töröksürü part alatt szántottam vóna. Persze maga szomszéd nem tudi hun van az, peig a legszebb darab födém vét — hát ahogy fordul