Ujság, 1928. április (4. évfolyam, 76-98. szám)

1928-03-01 / 76. szám

2 ÚJSÁG VASÁRNAP, 1928 ÁPRILIS 1 Nagy politikai harcok Indiában írta Sch­alek Alice az Újság­nak Indiába küldött munkatársától II. Utánnyomás tilos. Delhi, február 18. Bámulatosak a parla­menti szokások: a második napon mindenki megtalálja a régi helyét. A társaság, ha lehet, m­ég ragyogóbb, mert hiszen együtt van Delhi­ben minden maharadzsa s a fejedelmek közül sokan az udvari páholyból hallgatják az ülés lefolyását. De a hangulat sokkal izgatottabb, az indusok oldalán megszűnt minden irónia, gúnyos kacaj s megszűntek az udvarias csip­kelődések; a jobboldal természetesen követke­zetes magához, mert az európai épp oly nyu­godt fölénnyel és biztonsággal dőlnek hátra ülőhelyeiken, mint eddig. Ma a nagy­ pártvezér, Pandit Motilal Nehru beszél, ki az első helyet foglalja el a szélső baloldalon. A kézzel szőtt fehér Gandhi-tógá­­ban, a khaidarban roppantul jelentékeny em­bert mutat az ősz hajával, domború homlo­kával, óriási orrával és előreszökő állával. Ar­cának egyes részei Goethera, Wagner Richard­­ra, Cézára, sőt Dantera emlékeztetnek. Min­den vonása egy-egy történelmi emlékeztetés­­— de nem a Kelet történetéből. Ezek az intel­­lektuellek ,levetették magukról az ázsiai jel­leget és Anglia angolosan iskolázott szelle­mekkel látja el magát szemtől-szemben, akik­től talán nem szabadul meg többé. Motilal beismeri, hogy nehezen volt rá­bírható, hogy pártjának ajánlatát azzal a szó­val képviselje, hogy: «jelenlegi formájában*, mert ellene van minden bármily formájú bi­­zottságnak, országának abszolút szabadságát követe'* . Azt kéri, hogy Motilal akkor szin­. * barátja lenni, amikor Madr­­id nem akarta felvenni őzt a fiát. De az ily­e­n nagyon is nagysza­bású em­­zik. Shakespeare-rel mondja: «Si­k, becsületes ember]. Persze azt, a­­ja a többi delegált­ról mondott (t y teljesen jelenték­telen emberek). ja megismételni, mert egészen n. , hogyan van összeál­lítva ez a bizottság. *A háborúban nekünk megígért önrendelkezési jogot akarjuk mi, amelyről a háború után úgy elhallgatta ?rt állítólag a moh­amg&y^tík., íl páriák, az .­­»­ml keroííke^ök­­e szavainál derültsé mód az egész Házban) millióit kell megvitteni ellenünkben. Ezek a milliók nincsenek, India egységes önökkel szemben, velünk tart min­den nagy párt, a mozlim liga, a kongresszusi párt, a hindu­ és a szabadelvű föderáció, ve­lünk tartanak a nem-bramánok és velünk tart a kereskedelmi unió. Két évvel eelőtt még együttműködést ajánlottam fel ""nőknek, de a várakozás ideje letelt. Most­­ érkezett szá­munkra ugyanaz a korszak, mint Kanada, Ausztrália, Izland számára, n ám jöjjenek az országba angol testületek az önök érdekében, tanácskozni fognak velünk egyenlő joggal (ez a szó, hogy «equal status a­d equal terms* a leggyakrabban fordul elő ebben a szenzációs­­vitában), de a mi érdekeink tekintetében csak a mi szavazatunk lehet irányadó. Tudniillik mi az angol szavaknak különböző jelentősé­geket tulajdonítunk, míg India az önök ígére­teiből csak egyetlenegy értelmet olvasott ki,­­önök két értelmet rejtettek beléjük!* Halálos csend uralkodik. Mindenki tudja, hogy most India szellemi hatalmassága be­szél. Motilal a középúton van a béküléke­­nyebb Goswani közt, ki még most is nyitott­nak mondja az ajtót és a szilaj Ranga Iyer közt, ki nyersselyemszínű Gandhi-tógájában és simára borotvált kerk arcával olyan, mint egy római légionárius. Azt mondja, kérdezték tőle, hogy ki tudja-e űzni az angolokat tintá­val, tollal és itatópapirossal. — Egy népnek csak talpra kell állnia s akkor elég a ceruza is! Izland kanalak­kal és villákkal harcolt. Általános nyugtalanság közben olvas fel egy hosszú persziflázst az angolországi német ura­lomról, aztán egyszerre így kiált komolyan: — Ha India nem kapja meg a szabadságát épp úgy, mint minden többi nép, akkor az fog történni itt, ami ott történt, hogy elérjék ezt a célt. Akkor el fogják söpörni ezt a parla­mentet épp úgy, mint a dumát. És ha csakugyan nem volnánk képesek egyedül védekezni. — nos, akkor jöjjenek az oroszok! Szenzáció. — Ez persze nem szavazat volna! — kiált­ják a jobboldalról. — Mindenesetre jobb az, mint az angol raj (jog)! Minden védelemnél jobb bizonyságai ezek a szavak annak a szabadságnak, melyet az angol uralom megadott. Az Európában elnyo­mott népek valamelyike szólna csak így par­lamentjében a rajta uralkodó népről! De az angol szónok csak annyit mond: — A szabadságot sohasem szokták adni, azt vagy evolúció, vagy forradalom hozza m­eg. . És válaszképként hangzik vissza: — Nem kell nekünk karácsonyi ajándékké­pen sem! Goswanni kijelenti, hogy a világnak telje­sen mindegy, hogy Lengyelországban vagy Csehszlovákiában van-e szabadság, de India szabadsága meg fogja változtatni a világ ké­pét. E tény fontosságával szemben Sir Simon nagyon is kicsiny ember. — Saját személyes ügyeimet szívesen bíz­nám e derék ügyvéd kezére, de 320 millió ember ügyét nem. Nekünk is vannak jó ügy­védeink. Az én saját főnököm legnagyobb ügyvéde volt maga korának. (Szomszédom odasúgja nekem, hogy Doss arra érti, kinek temetésén ötmillió gyászoló vett részt.) — De az angolok egyáltalában nem oly okosak, mint az ember hinné. Mily borzasz­tóan ártott nekik Lord Birkenheadnak az a tegnapi nyilatkozata, hogy­ a bizottság min­denesetre dolgozni fog! Megmutatta ez a nyi­latkozat, hogy Anglia 150 év elmúltával is — mily kevéssé ismeri Indiát. A hat színpadi személy módja szerint keresi szerzőjét ez a bizottság! Az óriási kacaj bizonyságot tesz arról, hogy­ ez az indiai parlament olvasta a modern európai irodalmat! S a kacaj rosszindulatúan növekszik meg, mikor a szónok megmagya­rázza, hogyan jött létre a háromszáz üdvözlő távirat. — Minek is jött a bizottság? Minden tájé­koztatást írásban is meg lehetett volna adni. Hiszen megint hamis jelentést fognak tenni rólunk, hiszen még lord Reading, az alkirály is hamis tájékoztatást adott négy évvel ez­előtt, mikor a Ronstal-bill, a bírói tárgyalás nélkül való elitélés fontos ügyében azt val­lotta, hogy két biró látta az aktákat. De ezek a birák illetéktelenek voltak. — Nos, ez a pont nem volna-e panasztétel a bizottság előtt? — kacag az angolok egyike. De a szónok visszautasítja a humort. A humor egyáltalában nem lévő elem Indiában. A legkeserű­bb, legperzselőbb gúny váltakozik ott a tragikus komolysággal, a mélyen sebztett méltóság a királyi grandezzával. Küzdő r­ép nem engedheti meg magának a humort, Jazt csak a biztonlét fejleszti ki. Egy szónok végre azt mondja, hogy Antiíia ereje támogatta India gyengeségét. Goswipn­ felhívja a gyűlést, hogy ne felejtse el ezt a szót és keresse a békés megegyezést. De Anglia ne tekintse Indiát pusztán a szónokok országának. Bizonyos, hogy aki még beszél, az nem veszedelmes, mert a veszedelem csak a némán hallgatóktól ered. Már pedig In­diában a többség azok közé tartozik. Még sok nagy és kérlelhetetlen nyilatko­zat következik az ezután felszólalók részéről. „A győztes nemzeteknek csak a hatalom iránt van érzékük, nem pedig a felelősség iránt". — „Anglia hatalmasai meg akarnak alázni ben­nünket a világ szemében". — „Miért hanya­golják el önök az indiai népérzelmeket?" — „A tehetetlen Indiában is áll az, hogy ember tervez, Isten végez!" —­ „Hogyan lehetnek az angolok olyan hálátlanok, hogy megfeledkez­nek arról a vérről, melyet érettük ontottunk!" — „Azt mondják önök, hogy az értelmiség csak egy töredéke Indiának, de ez a töredék India feje!" — „Szemünkre vetik önök, hogy indítványunk negatív, de annak kell lennie, mert kivágja testünkből az önök méreganya­gát". — „Képviselőnk egyenlő joggal ül a népszövetségben, miért tagadják meg önök tő­lünk az egyenjogúságot a saját országunk­ban?" — „A mi segítségünkkel egyengették önök az utat a népszövetséghez, most pedig már nem alapították volna azt a mi szá­munkra is?“ — „Önök barbárokként éltek szigetükön, mikor mi saját bölcseségünket tanítottuk a világnak. És utóbb is nem böl­­cseség által, hanem csak diplomáciával és kereskedőszellemmel jutottak nálunk hatalom­hoz!" Természetesen az angol részen is temér­dek érvet tartogatnak. Hogy téves dolog Indiát európai országgal állítani egy sorba, mert India sokfélébb, mint egész Európa, hiszen az indus nem nép. Ha India kormányozhatná magát, hogyan lehet az, hogy a 70.000 angol 320 millió embert kormányoz? Hogy akárhányszor egyetlen egy, fegyver­rel nem rendelkező ember igazgat egy egész kerületet? Senki sem akad­ályozta meg Indiát abban, hogy gyárakat építsen, iskolákat ala­pítson, Európában sem teszi ezt a kormány. Az angol áru számára biztosított egyetlen ked­vezményt — a lancashirei árura vonatkozót — rég megszüntették, de az indiai áru ked­vezménye Angliában érvényben van még. Crawford ezredes, a politikai vezér, mindezt s még többet mondhatott volna, de minthogy világossá válik, hogy a kormány kisebbségben fog maradni, a taktika megváltozik. Tudni­illik a jobboldal néhány szavazatát leszerel­ték, például Sassounnak, Bombay leggazda­gabb emberének szavazatát, aki gyártulajdo­nos létére nem kerülhet szembe a néppel. S ekkor a kormány kiadja a jelszót, hogy ne mondjon senki semmi sértőt, semmi át nem hidalhatót, ne kisebbítse senki a másik oldal szónoki és parlamenti győzelmét, hogy aztán, mikor a mámor elmúlik, vissza lehessen térni az észszerű tárgyalásokhoz. Az angol szónok tehát csak annyit mond, hogy Indiának végre meg kellene tanulnia, hogy becsülje meg az angol fairnesst ,s le kel­lene vetnie a bizalmatlanságnak sötét szem­üvegét. — Ragadják meg önök Anglia testvér ke­zét, mi jobb svajaristák vagyunk, mint önök, mert mi működésbe akarjuk hozni a gépeze­tet, de önök megakadályoznak bennünket benne. Nem a bizottságot éri emiatt csorba, nem, önök maguk szenvednek kárt. Az önök okossága elvégre úgyis mellettünk van, csak éppen, hogy legázolja az önök vak hazafias­sága. Nincs köztünk más, mint egy félreértés és senki sem akarta megsérteni önöket! De ekkor ez a kiáltás hallatszik a balol­dalról: — Velünk mégis sokkal mélyebb dolog tör­tént az egyszerű megbántásnál! Motilas most kimondja a nagy szót: — A nemzet elvárja, hogy minden férfi a helyén álljon. Két álló napig tizenegy órától ötig tartott a vita. Az első nap déli szünetét Mohamed Alival, a szélső­baloldalhoz tartozó muzulmán­nal töltöttem, ma a jobboldal leghívebb két mohamedánjával, Sir Abdul Quayyunnal és Sir Zulfh­ar Ali Khannal költöm el reggelimet. Mind a két párt azt állítja, hogy India egész mohamedán világa mögötte áll. A másik rész csak kicsiny, jelentéktelen kisebbségek nevé­ben beszélnek. Hogy valósággal melyik fél az igazi szócsöve a hetven millió muzulmánnak, ez idő szerint egyáltalában alig tudja valaki, de az az egy mindenesetre bizonyos, hogy ezúttal a mohamedánok jelentik a komponát a mérlegen s hogy ennek következtében a mo­hamedán Jinnah, aki az egész bojkottot ren­dezte, a vezetőalak a játékban. A szavazás óriási izgatottság közepette fo­lyik és csakugyan úgy van, a mohamedánok döntik el a viadalt, mert a kormány mellett a tizennégy kinevezett és a huszonhat hivatalos tagon kívül csak kilenc mohamedán és egyet­len egy hindu, név szerint az a Sir Harrising Gour (Serajim­ Nindu árulónak mondja őt) szava, ki kezdetben kijelentette, hogy egyik párt mellett sem szavaz, de aztán, erős meg­környékeztetés után a jobboldalra vitette át magát. A huszonnyolc mohamedán közül tizen­nyolc a bojkott mellett adja le szavaza­tát, úgy hogy a kormány hatvankét sza­vazattal hatvannyolc ellenében veresé­get szenved. Tomboló ujjongás tör ki a baloldalon. De mi ez?. . . Sir Blackett, az angol szónok es­zmélet­­­­­lenül roskad vissza az ülésé­re, -h­ogy tragikusan venné? Csodálkozás villan át az agyvelőmön, mert hiszen tudom, hogy az angolok, bármennyire szerettek volna győzni, nem tulajdonítanak túl nagy fontos­ágot az egész parlamentnek. De nem i­s egy élessarkú kézitáskát dobtak a 1­irlap- b­írói karzatról a fejére. Szándékosan? Véletlenül? A győzelmi kiáltás , sok mindenesetre tüstént elhallgatnak az el­lenfelek az elsők, akik segítségül siett­ek s a­­ bensőséges érintkezés, mint mindig, ismét helyreáll.­­ E baleset benyomása alatt némán ürese­dik ki a terem, künn áll Serofim­ Naidu. „Mű­vemet befejeztem", mondja. Mintegy két hét­­t­­el ezelőtt ezt a kiáltást hallottam: „Micsoda munka, összetartani ezeket a férfiakat". Tud­niillik az indusok nagyon féltékenyek még saját nagyságaikra is. Különös, hogy éppen az elnyomott nők országában irányadóbb a női befolyás, mint nálunk. Soha európai nő­nek nem sikerült volna együvé kényszeríteni­­ ezeket a széthúzó elemeket. Ansari dr. orvos, a politikai vezető (de nem képviselő) házában mintegy száz üres­­ szék sorakozik. Ezekre mutat reá Naidu: I — Nem fogunk megállni sikerünknél. Tíz perc múlva megkezdődik az ülés, mely alkot- I mányunkat fogja kidolgozni. — És sugárzó­­ arccal mondja el nekem, hogy sikerült „elkü­l­­­­deni" a jobboldal négy tagját. Azt, hogy ho­gyan, nem akarja elárulni. Lassan-lassan megjelennek az elvbarátok. Fáradtan, törődötten, de boldogan. Különö­sen Jinnahnak ragyog a szeme. —­ Ő volt a vezérkari főnökünk s én vol­tam a hadsegéde — mondja Naidu. A jobbára festői módon Kheddarba öltö­zött harcosoknak ez az éjjeli gyülekezése olyan, mint egy mesterileg megrendezett ope­rai összeesküvés. Sokkal józanabbul múlik az est az ango­loknál. A hotelben szmokingot öltve költik el ebédjüket, mint mindig s egy szemernyit sem vesztettek el biztos maguk tartásából. Ellenkezőleg. — Nekünk jobb igy. Mert Simon maga fogja meghallgatni mindazokat, akik nem az indusok előtt akarnak beszélni, de őszkor valószínűleg az együttes vizsgálat engedmé­nyével fog visszatérni. Az egész dráma annyi, mint a vízre mért csapás. Most már látták az indusokat! Fogalmuk sincs demokráciáról ezeknek az embereknek, kik alkotmányért kiabálnak. Most a parlament választhatta volna be őket a bizottságba, de nem­­ azt akarják, hogy a király nevezze ki őket. Megkóstolták az újpesti vizet a járásbírósági tárgyaláson és megállapították hogy bűzös . .. Per az Ister ellen­i Próbaper, amely után a perek lavinája indul meg Annak idején beszámoltunk arról, hogy milyen elkeseredéssel tanácskozott az újpesti képviselőtestület arról, hogyan lehetne Újpest város ivóvizét feljavítani. Újpest város vizét az Ister szolgáltatja és a naponkint felhangzó panaszok ellenére a víz ugyanolyan ihatatlan, rosszillatú maradt, mint volt régebben. Tiszti­­főorvosi vizsgálat állapította meg az Ister vi­zéről, hogy emberi fogyasztásra már csaknem alkalmatlan hihetetlen rossz izénél és illatánál fogva, de azért a több, mint hetvenezer lakosú város közönsége kénytelen továbbra is az Ister rossz vizét inni, magasabb vízdíjak mel­lett, mint amennyit Budapesten fizetnek. Elképzelhető, milyen érdeklődés fogadta Újpesten azt a hírt, hogy egy újpesti ügyvéd, Lengyel Sándor dr. pert indított az Ister víz­művek ellen. Lengyel dr. azért perelte be az Ister víz­műveket, mert az újpesti víz ihatatlan és emiatt ásvány­vizet kénytelen fogyasztani, aminek az árát kívánja megtéríttetni. Az ér­deklődés annál nagyobb volt Lengyel dr. pe­rének kimenetele iránt, mert ez a per tulaj­­donképen próbapernek számít, amelynek ked­vező kimenetele után előreláthatólag a perek lavinája indul meg az Ister vízművek ellen. Az újpesti járásbíróságon Wesze­ly Ferenc dr. járásbíró tárgyalta a pert. A bírónak arra a kérdésére, hogy nem lehetne-e az ügyet bé­késen elintézni, az Ister vízművek jelen volt képviselője kijelentette, hogy a kérdés elvi­ je­lentőségű és ezért a döntést a bíróság bölcs ítéletére bízza. A járásbíró azután ismertette a per anya­gát. Bachraty Ferenc dr., az Ister védője be­adványában rámutatott arra, hogy Lengyel dr. nincs szerződéses viszonyban a vizművel és az Isterre vonatkozó perek a városra tar­toznak, nem a bíróság elé. Lengyel Sándor dr. azzal döntötte meg az ügyvéd érvelését, hogy a vizmű igenis a város polgáraival, il­letve fogyasztóival áll szerződéses viszony­ban és ezért a bíróság a pergátló kifogást el­veti, mert senkit nem lehet törvényes bírójá­tól elvonni és a bíróságon mindig a törvény­ez irányadó az egyéb hatóságok rendelkezé­seivel szemben. Lengyel Sándor dr. kifejtette, hogy az Istennek kötelessége teljesen jó vizet szolgáltatni; ha bármilyen oknál fogva rossz a víz, a saját költségén köteles olyan szerkeze­teket vásárolni és üzembe helyezni, ame­lyek által teljesen élvezhetővé válik a víz. Bachraty dr., valamint az Ister cégvezetője elismerték, hogy a víz rossz szaga és algák tenyésznek benne a sok vastartalom miatt, de szerintük erről a társaság nem tehet, mert több izben kérték a várost vastalanitók felállí­tására. Lengyel dr. rámutatott arra, hogy a társaság kötelessége a vastalanitó felállítása, valamint a csövek állandó öblítése. Lengyel dr.-nak erre a megjegyzésére a vízművek cégvezetője mosolygott, mintegy megcáfolásául annak, hogy az Ister a csöve­ket állandóan öblögeti. Weszelly bíró figyel­meztette a cégvezetőt, hogy a város lakossá­gának egészségét érintő ügy tárgyalásakor nem illik nevetni. , Most a bíró egy pohár vizet hozatott a tárgyalóterembe, az­t megkóstolták és bűzösnek találták, mire az Ister cégvezetője elismerte, hogy a vi­zet állandó veszély fenyegeti egyrészt az ottani romlott talaj miatt, másrészt a Dunaág elzárá­sával az állóvíz megfertőzi és egészségtelenné teszi a vizet. A bíró a tárgyalás folytatását április 11-ére halasztotta el, utasította az Ister védőjét, hogy újabb iratait nyolc napon belül nyújtsa be. A tárgyalás végén Lengyel Sándor dr. ki­jelentette, hogy kilencven pengős igényét le­szállítja egy üveg ásványvíz árára, mert nem az összegre, hanem az elvi jelentőségű döntés nyomán iható jó vízre tart igényt. Természetes, hogy Újpesten széltében­­hosszában erről a járásbírósági tárgyalásról beszélnek, amelyen a bírósági asztalra helye­zett pohár vízből állapították meg, hogy iha­tatlan, rosszillatú és vastartalmú. És ezt a vizet, amelyről bíróilag állapítják meg, hogy élvezhetetlen, kénytelen fogyasztani napró­l-napra drága pénzen az újpesti polgár.

Next