Ujság, 1928. augusztus (4. évfolyam, 173-197. szám)

1928-07-01 / 173. szám

2 Súlyos maradásszerencsétlenség egy építőállvány összeomlása miatt Bűntény vagy véletlen? — Pánik a katasztrófa színhelyén Három kőműves és egy fiatal lány a romok alatt — Kopo­nyaalap­ törés, agyrázkódás, idegsokk, ájulás — Szigorúan megindult a vizsgálat a szerencsétlenség okainak kiderítésére Súlyos szerencsétlenség történt kedden dél­után a Margit-kurút 56—58. számú bérház építésénél. Az Angol-Magyar Bank telkén építi itt a Cyklop Építő és Ingatlanforgalmi Rt. hatemeletes óriási bérpalotáját. A felelős építési Vállalkozó Győri Sándor mérnök, a fe­lelős főpallér Fülöp József, a felelős állvá­nyozó pedig Osgyán Pál. A tavasz óta folyik már az építkezés, a ház már a befejezéshez közeledik, több helyen már az állványokat is bontják. Kedden délután 6 órakor megszólalt az épületben a munka befejezését jelentő ha­rang. Abbahagyták a munkát, a munkások öltözködéshez láttak és távozóban voltak. Né­hány munkás a munka közben egyes ruha­darabját az állványokon hagyta. Ezek most felsiettek az állványokra az otthagyott ruha­darabokért. Hat óra tíz perckor hirtelen óriási robajjal összedőlt a szomszédos Margit-körút 60. szám­i ház világító ud­vara felől emelt állványozás. Szerencsére az állványzat e részén, amely in­kább csak biztonsági célokat szolgált csak nagyon kevesen dolgoztak. Óriási porfelhő támadt az összeomlás nyomán, sikoltozás, orditozás és pánik­szerű fejetlenség tört ki az épületben tartózkodó munkások, valamint a szom­szédos ház lakói közt is.­­A ház lakói nem tudták, hogy mi is történt valóban, a robajra mind menekülni kezdtek és egymást tiporva igyekeztek kijutni az épületből. A közelben posztoló rendőr, amint észre­vette a szerencsétlenséget, azonnal értesítette a főkapitányságot, a tűzoltókat és a mentőket. A főkapitányságról Németh Béla rendőrtaná­csos, a központi ügyelet vezetője, Keresztessy Gyula rendőrfőtanácsos, a II. kerületi kapi­tányság vezetője és Hepke főfelügyelő vonul­tak ki, de a közeli környékről olyan hatalmas tö­meg verődött össze, hogy a rendőrség tar­talékának is ki kellett vonulnia a kiván­csiak távoltartására. Újhelyi felügyelő vezetésével autón vonult ki a rendőrség készültsége, két szerkocsin a tűz­oltóság és három betegszállító kocsival a men­tők. Ekkorra már a menekülő munkások is magukhoz tértek az ijedtség első izgalmaiból és szerencsétlenül járt társaik segítségére in­dultak. Miután a munka befejeződött és a biztonsági állványon nem igen dolgoztak, tud­ták, hogy legfeljebb három-négy munkás tartózkod­hatott az épületben, valamint egy mun­kásleány, aki egy ottfelejtett kendőért ment vissza. A tűzoltók csákányokkal segítettek a munká­soknak és rövidesen ki is ásták Pásztor Er­zsébet 25 éves munkásleányt, aki a kendőjét akarta lehozni az állványokról. A szerencsétlen leány koponyaalap­ törést és súlyos agyrázkódást szenvedett, s életveszélyes állapotban szállították a men­tők az Új Szent János-kórházba. Röviddel utóbb kiemelték a romok közül Mészáros Gyula 24 éves ácslegényt is, aki ugyancsak súlyos sérülésekkel került kórházba. Az össze­omlás közvetlen közelében tartózkodott Szé­­nási Ernő 29 éves kőműves, aki a légnyomás­tól, valamint az ijedtségtől idegsokkot kapott. Az épület előtt várakozott a felelős főpallér­nak, Fülöp Józsefnek a felesége, hogy együtt térjen haza férjével. Fülöp Józsefné az ijedtségtől eszméletle­nül esett össze s a mentők csak k­asszis élesztgetés után tudták magához téríteni. A szerencsétlenség színhelyén megjelent Andréka főkapitányhelyettes is, valamint a rendőrség központi ügyeletének több tisztvi­selője és a detektívek egy csoportja, Isoó Jenő detektívfelügyelő vezetésével azonnal a leg­szigorúbb nyomozás indult meg, hogy a szerencsétlenségért kit terhel a felelős­ség. Kihallgatták az építés vezetéséért felelős sze­mélyeket s ezeknek vallomásából kiderült, hogy már néhány nappal ezelőtt észrevették az állványokon, hogy a kapcsolószegeket is­meretlen tettesek meglazították, sőt igen sok helyről a fontos vaskapcsok eltűntek az áll­ványokból. Azt hiszik, hogy elbocsátott munkások bosszúja okozta az állványok összeomlását. Ellentmond azonban ennek az a tény, hogy a Margit-körút 56—58. számú ház háta­­mögött, a Szegényház­ utca 21. számú nagy földszintes épületnek közvetlen a házhoz tar­tozó részén már régebben sü­lyedést vettek észre. Az épületn­ek ezen a részén van a Ré­vész és Társa cég kábelgyára, amely hetven munkást foglalkoztat. Ugyanitt van a gyár irodahelyisége is. Az újonnan épülő ház felé eső részen a földszintes épület padlózata mindjobban sülyedni kezdett s ma már körül­belül 10-­­15 centiméteres süllyedés tapasztal­ható. A falak megrepedtek, a vakolat lehullott, úgy hogy a cég már régebben a kerületi elöl­járósághoz fordult, ahonnan mérnököket küldtek ki a vizsgálatra. A kiküldött mérnö­kök megállapították, hogy a ház veszélyben van. A sülyedés továbbra is tartott, m­íg egy­két nappal ezelőtt a kerületi mérnökök újból kiszálltak s megállapították, hogy az épület­ben való tartózkodás veszélyes és elrendelték a kilakoltatást. Éppen kedden délelőtt értesí­tette a Révész és Társa cég a ház tulajdono­sát, Husz Józsefet is, hogy miután életveszé­lyes az épületben tartózkodni, szerdán az egész gyárhelyiségből kiköltöznek. Nem lehetetlen tehát, hogy a szerencsét­lenséget a talaj sülyedése okozta és ennek következtében történt az állvány­omlás is. Fülöp József felelő főpallért és Os­gyán Pál felelős állványozót Andréka főkapi­­tányhelyettes intézkedésére előállították a fő­­kapitányságra, ahol részletesen kihallgatták őket. Kívülük még több munkást is bevittek a rendőrségre és ezeknek a kihallgatásától­­ teszi függővé a rendőrség a további intézke­déseket.­­ A főkapitányságon a késő éjszakai órák­­­­ban is tartanak a kihallgatások. Az eddigi­­ vizsgálat adatai azt látszanak megerősíteni, s hogy a gerendák lazulása miatt történt a sze­rencsétlenség. Fülöp József és Osgyán Pál ki­­s hallgatása még tovább folyik. Lapzártakor­­ még mindketten a főkapitányság épületében­­ tartózkodnak. Kénytelennek bélyegezte és a külföldi banko­­­kat óva intette attól, hogy Bratianunak köl­csönt adjanak. A kormány viszont a külföldi újságíróknak még azt is megtiltja, hogy a pa­rasztpárt nevét egyáltalán említsék tudósítá­saikban. A cikk szerint a fejlemények telj­­esen hasonlóak Jugoszláviában, ahol Zág­­ráb ugyancsak ellenparlamentet készül meg­nyitni, miután a belgrádi parlamentben az el­lenzéki tagok nem érzik az életüket bizton­ságban. A lap végül megjegyzi, hogy a két állam válsága feltűnően hasonlít az egyiptomi válsághoz. Titulescu egyhónapi szabadságot kapott, aztán átveszi Románia londoni követségét Mint pártonkívüli politikus akar előtérbe lépni Bukarest, július 31. (Orient-Radio.) Titu­­lescu egyhónapi szabadságot kapott, amely­nek leteltével Románia londoni követségének vezetését veszi át.­lmodon, július 31. A Daily Chronicle azt hiszi, hogy Titulescu román külügyminiszter lemondása annak a világos jele, hogy bajok vannak Romániában. Beavatott körökben nem hiszik, hogy újból londoni követ lesz, hanem valószínűnek tartják, hogy a magán­életbe való rövid visszavonulás után mint pártonkívüli politikus fog újból előtérbe lépni és ily módon alkalmas miniszterelnökjelölt­nek. Ez esetben bizonyára a külügyi tárcát is magának fogja megtartani. A lap egyébként a román válság kiélesedésének jelét látja ab­ban, hogy a nemzeti parasztpárt ellenparla­mentet szervezett, amelyben a kormányt tör­ ! A nagy lendület írta Bárány István dr. A lépcsőházban becsapódott az ajtó, óva­tos, fáradt lábak lassú csoszogása hallatszott felfelé. Pétery doktor az órájára nézett. Éppen ideje, hogy jöjjön valaki, ha nem akarja a mai rendelést is eredménytelenül befejezni. Néhány perc, megszólalt a csengő és vilá­gosan hallotta a kéregető alázatos hangját; azután becsapódott az előszoba ajtaja és csend lett, súlyos, reménytelen csend, amelybe csak a körútról felmorajló forgalom egyhangú zaja szűrődött bele. A gyengén bútorozott orvosi várószoba félelmetesen nagynak és üresnek látszott — minthogy senki sem ült benne —, apró árnyak sűrűsödtek be az ablakon és las­san reménytelenül vége felé közeledett a nap. Pétery doktort azonban láthatólag nem na­gyon érdekelte az egész, könnyű, füzetes re­gény feküdt előtte és abba igyekezett elme­rülni, meg amúgy is szilárdan meg volt győ­ződve, hogy senki sem téved fel a rendelőjébe; végeredményben olyan mindegy volt, az­az egy szál páciens úgysem változtatott volna a dolgokon. A házbérfizetés napja aggasztóan közeledett, egy csomó részzletfizetés is nem­sokára esedékessé vált. Talán Pétery doktor sem tudta volna elsorolni mindazt, még ke­vésbé, hogy honnan fogja kifizetni őket. Örök­ség sem várt rá belátható időn belül és az utolsó lehetőséget maga szalasztotta el egy fél­év előtt, amikor gazdag menyasszonyával sza­kított. Pétery doktor nyugodt volt, de nyu­galma nem származott anyagi okokból, hanem magasabbrendű, mondhatni filozófiai megfon­tolásokból táplálkozott. Pétery orvos úr ugyanis befejezettnek tekintette életét és csak az utolsó, nagy lendületre várakozott, mely frissen, fájdalom és félelem nélkül át fogja őt vinni a túlsó partra. Addig persze nem maradt, más hátra, mint várakozni és eltölteni az időt, amilyen jól csak lehetett. Most, hogy mind­­dennek vége volt, tulajdonképpen nagyon szépnek és kellemesnek érezte az életet; úgy képzelte, hogy derűs és fensőbbséges mosoly ül az arcán és magasan lebegő páholyból lené­zőleg tekint a mindennapi emberkék kicsinyes tülekedéseire. Az utolsó napok kötelezettsé­geire már összegyűjtött régebben egy kis pénzt és ez éppen elegendő volt, hogy hátralevő nap­jait a lehető legkellemesebben töltse el. Hosszú és kellemes sétákat tett a hegyek­ben és a külvárosokban. Néha hosszan meg­állott a Margithídon és elképzelte, hogy ho­gyan is volna az, ha ő most innen levetné ma­gát. Máskor a külvárosi sorompóknál álldo­gált és nézte a tovazugó mozdonyokat, lába lassan, automatikusan lendült a sínek felé, nem is nézett a közeledő vonat irányába és gondolataival is igyekezett minél messzebb kö­rökbe tévedni. Azután jött a gyors, féllábával már csaknem ott állott a sínen, egy dübörgő, viharzó rohanás és ott száguldott el mellette a vonat alig egy tenyérnyi közre. Ilyenkor elégült mosollyal vette tudomásul, hogy már nem is fél. Még egy kis tréning, az­után az utolsó estén egy nagy adag bróm, amely tompává, közömbössé teszi és meglesz a bátorsága, hogy lehajtsa a veronálos poha­rat. A többiekben azonban ment a rendes, min­dennapi útján és este is felment rendesen a kaszinóba egy rövid kártyacsatára. Igaz, hogy úgy látszott néha, mintha a sors meg akart volna kegyelmezni és olyankor erősen, türel­metlenül súgta valami a fülébe, hogy gyorsan, menekülésszerűen keljen fel és mentse meg a kéziben levő tekintélyes összeget. De az egész csak pillanatnyi gyengeség volt. Ember vagyok ■— mondotta magának — és nem csoda, ha az elnyomott életösztönök néha még fellázad­nak egy pillanatra­ Egyébként azonban meg volt győződve, hogy kitűnően halad előre a tréningben. A leg­forgalmasabb utak keresztezésénél újságlapot terített ki maga elé, nem ügyelt se jobbra, se balra, abban a reményben, hogy valamelyik jármű megkegyelmez neki. Olyankor büszke, derült arckifejezést öltött magára és örült, hogy idegei már mennyire engedelmeskednek a felsőbb elhatározásnak. Csak a lábai! Két magára hagyott éber igavonó állat­­és csalha­tatlan, biztos ösztönnel vitték át mindig a túlsó, biztos partra. Aztán este volt mindig legnyugodtabb ... elalváskor. Maga elé kép­zelte, hogy most utoljára alszik el és örömmel tapasztalta, hogy a gondolat nem okozott sem félelmet, sem szívdobogást. Sarkában ült és le­hunyt szemei mögül figyelte, amint mélyebbre, mindig mélyebbre sülyedt a zöld, homályos vizek örvényében. Erősen fogta a kormányt, amiig teljesen sötét nem lett és öntudata szét­­foszlott az álmok zöldesen foszforeszk­áló fan­tomjai között. Csak a reggelek voltak rosszak, a felébre­dés, a munkára hívó kipihent akarat feszü­lése, odalenn a város lüktető ritmusa, az első kávé, amely erőt, energiát korbácsolt idegeibe. Ilyenkor sokszor órákig nem hitt az egészben, felöltözött és ment a dolga után, gyors, siető léptekkel haladt az után, még eszébe nem ju­tott, hogy nincs is munkája, betegek nem vár­ják, hiába siet végig a körúton, úgy sem fog megérkezni sehova. És m­égig kikötött rendszerint valahol, a sarkon kávéház állott és oda telepedett le. Lassan kiszürcsölt unalmában egy második és harmadik csésze kávét sok süteménnyel, míg a túlterhelt gyomor kellemetlen érzése a fe­nyegető dátumokat is eszébe nem juttatta. Ott ült aztán még csendesen, míg három óra nem lett, a rendelés ideje. Akkor haza­ment, be nem vallott türelmetlen reménnyel, hogy talán mégis lesznek ma betegei, akik várják, hiába ismételte magának, hogy úgy sem lesz senki és különben is teljesen közöm­bös, hisz úgy sem terheli már semmiféle köte­lezettség. Az persze nem volt minden keserűség nél­kül, most is ott ült már hosszú órákon át mozdulatlanul, fáradt volt, elkeseredett, mint­ha szálanként haltak volna el benne az ide­gek. Most, ma — mondta most hangosan — oly egyszerű az egész és már sietett is gyors elha­tározással az éjjeli szekrényhez. De csak egy lépést tudott tenni, a következő pillanatban valaki a homályból rettenetes ütést mért a homlokára, odahajolt, ahonnan az ütés jött -jaAprj a Juaz.19 pisosonso ‘)aXuaiua){ ninepiA si­kező pillanatban már szédülten támolygott a díványhoz. Azt képzelte, hogy hosszú órákig ült így, amíg eszébe jutott, hogy felcsavarja a villanyt; feszülten figyelt, hogy leselkedik-e a támadó a szobában, azután gyors mozdulattal felcsa­­varta a fényt- Káprázva nézett szét a vakító fényben, de a falitükörből csak a saját sápadt, feldúlt arca meredt a szemébe. Jobboldalt pe­dig, ahonnan az ütés jött, fenyegetően meredt feléje a nagy gótikus álló óra sarka. Elég volt — gondolta magában — és lassú, remegő ke­zekkel tapogatta végig a fejét. Azonban —­ miért? A bal halántéktól a fejtető felé ka­nyargó, bizonytalan besüppedés, vékony, haji szálfinom repedés­­vonal. — Koponyatörés — mondta hangosan —, és érezte, amint egy pillanatra megállott a szíve, erős, monoton kopogást érzett a fülei­ben, zúgó, ritmikusan zuhogó hangokat, mint­ha vízesés hangját hallaná. Visszatartotta lé­­lekzetét, de a súgás még erősebb lett. Világo­san tudta, hogy "Vége van, törvényszéki esetek jutottak az eszébe, mikor az áldozatot bottal felbeütötték és látszólag még egészségesen ment haza, hogy azután ott órák múlva hir­telen meghaljon. A tanárja jutott eszébe, amint világos sza­vakkal magyarázta el a belső koponyatörés mechanizmusát, kékesen kanyargó lüktető ere­ket látott a koponyacsont belső felületén, ame­lyekből lüktető sugárral ömlött a vér. Vér, vér, mindig több vér, míg be nem tölti a koponya egész üregét és laposra, vé­konyra össze nem préseli az agyvelőt. Az órára nézett és pontosan tudta, hogy mi fog következni. Mindenesetre még volt egy órája, míg az agynyomási tünetek jelentkezni fognak. Fejfájás, lassú érvelés, görcsök, rán­­gások és végül a bénulás, az öntudatlanság szaka. Figyelmesen számolta a pulzusát: 120-at vert percenként. Nem, ez még nem agynyo­­m­á­s — gondolta — majd ha lassabban, min­dig lassabban fog verni: 60—50—40—20 ... persze azt már nem fogja addigra számolni tudni. — De mi ez? Jobb kezében apró, l­izes rángások majd, mintha hangyák futottak volna végig. Tehát mégis elkezdődött: most mindjárt erősödni fog a rángás, erős feszítő görcsök fut­nak le az egész jobb testfélén, bal arcfél, jobb kar, jobb láb össze-visszaságban rángatóznak. Érdekes —­ gondolta — mennyire jól tudok még mindent, mintha csak ma tanultam volna. ÚJSÁG SZERDA, 1928 AUGUSZTUS 1 Tizennégy halottja és húsz sebesültje van a németországi vasúti katasztró­fának A gyorsított személyvonat beleszaladt egy tehervonati­* Augsburg, július 31. (Wolff.) Az Ulm és Augsburg között közlekedő 911. számú gyorsí­tott személyvonat a váltó hibás működése miatt ma délután háromnegyed 4 óra tájban Dinkelscherben állomáson beleszaladt egy te­­hervonatba. A mozdonyt és három személy­­kocsit a robbanás ereje egymásba taszított. A­ birodalmi vasutak még nem adtak ki részle­tes jelentést a szerencsétlenségről. Augsburg­­ból két és Ulmból egy tehervonat indult el a szerencsétlenség színhelyére. Berlin, július 31. Mint a Wolff-irodával jól értesült helyről közült, a bajoroszági vasúti szerencsétlenség alkalmával a legutóbbi jelen­tés szerint a halottak száma 1, a sebesülteké 20. A szerencsétlenség a Saarbrücken—Stutt­gart—Ulm—Augsburg—München közt közle­kedő gyorsított személyvonatot érte. A teher­­vonatot Dinkelscherben mellett kitérő vá­gányra állították. Téves váltóállítás következ­­tében a gyorsított személyvonat nem az egye­nes vágányra, hanem a kitérő vágányra került és belefutott az ott álló tehervonatba. Kompromisszum a tengerészeti leszerelésre Anglia és Franciaország között London, július 31. A Reuter-iroda úgy ér­tesül, hogy az a Franciaország és Nagybritan­­nia között létrejött kompromisszum, a­melyről tegnap Chamberlain az alsóházban megemlé­kezett, alapul szolgálhat a tengerészeti leszere­lés ügyének. A kompromisszum a leszerelési értekezlet összehívása felé újabb lépést jelent. A kompromisszum lényegét közölték a többi nagy tengeri hatalommal és remélik, hogy a benne lefektetett alapelveket a leszerelési értes­mezlét előkészítő­ bizottsága is magáévá teszi. Ebben az esetben a kompromisszumot felve­­szik a bizottság ajánlásai közé és így meggyor­sítják a leszerelési értekezlet egybehívását.

Next