Ujság, 1928. november (4. évfolyam, 249-272. szám)
1928-11-03 / 249. szám
ÚJSÁG SZOMBAT, 1928 NOVEMBER 3 o sombaton kezdődik a Blumenstein-féle kötvényhamisítási ügy tárgyalása Párisban Tíz külföldön tartózkodó és sok letartóztatásban levő vádlott kerül a törvényszék elé . Blumenstein karrierje Paris, november 2. A Blumensteinféle címlethamisítás ügyében szombaton kezdődik meg a tárgyalás a párisi törvényszék XI. büntetőtanácsa előtt. A lapok szerint az ügy tárgyalása valószínűleg több hétig tart. Hetenként három tárgyalási nap lesz, mégpedig csütörtökön, pénteken és szombaton. A tárgyalást Gautier törvényszéki elnök vezeti. A perben a magyar kormányt Freysset, Micllet és Staat ügyvédek, a francia pénzügyi kormányt pedig Rodand ügyvéd képviseli. A Blumenstein-féle kötvényhamisítási ügyben a büntetőtörvényszék huszonhét vádlottat von felelősségre. Tíz külföldön tartózkodó vádlott ügyében in contumadam fognak ítélkezni. Valamennyi vádlott csalás miatt kerül a bíróság elé. Blumenstein József, Torbini svájci bankár, Jean Paul és Georges de Fallois, továbbá René Lacaze vádlottak letartóztatásban vannak, a többi vádlott részben Franciaországban, részben a külföldön tartózkodik. A fővádlott Blumenstein József, akinek karrierje tipikus háború utáni karrier. Az egykori érsekújvári kis ügynök az inflációs korszakban Bécsben, Párisban és Berlinben épúgy, mint Milanóban és Budapesten főképen exotikus értékpapírok vételével és eladásával sokmilliárdos üzletet bonyolított le. Közben a békeszerződések gazdasági vonatkozású paragrafusainak tanulmányozására is időt szakított, így jött rá, hogy úgy a trianoni békeszerződés, mint az innsbrucki pénzügyi egyezmény alapján sokszázmilliárdot lehetne keresni. A trianoni békeszerződés egyes cikkelyei értelmében ugyanis a magyar kormány és az utódállamok kötelesek az 1921. év előtti időkben külföldi tulajdonban levő államadóssági kötvényeket valorizáltan visszafizetni. Az államadóssági kötvények a trianoni békeszerződés előtti időben úgyszólván teljesen értéktelenné váltak. Száz forintról, illetve száz aranykoronáról szóló kötvények az akkori időben alig értek többet néhány fillérnél. De amikor az innsbrucki egyezmény létrejött — mely úgy az osztrák, mint a magyar államadóssági kötvények tárgyában jelentős határozatokat hozott —, az úgyszólván makulatúraszámba menő állami papírok értéke rohamosan emelkedett. Az egyezmény szerint Magyarország éppúgy, mint az utódállamok kötelesek a külföldi tulajdonban lévő államadóssági kötvényeket arányban 32% erejéig valorizálni. Párisban fizetőszervet létesítettek, a Caisse Commune-t, amelynek az volt a feladata, hogy a külföldi tulajdonban lévő államadóssági kötvényeket felülbélyegezze és új szelvényekkel ellássa. A jóvátételi bizottság döntése alapján a forgalomban lévő magyar államadóssági kötvények 66 százalékát a magyar kormány volt köteles elfogadni és az utódállamok pedig a hátralevő 54 százalékot. A valorizációs kötelezettség, mint említettük, csakis a külföldi hitelezőkre vonatkozott. A cseh és az osztrák kormány siettek is a területükön levő államadóssági kötvényeket összevásárolni — Blumenstein József volt az ügynökük —, úgy hogy a csehszlovák, illetve osztrák területen levő államadóssági papírok nagy része majdnem potom áron a cseh, illetve az osztrák pénzügyi kormány pénztárába került vissza. Az illető kormányok saját bélyegzőjükkel látták el a papírokat és miután a belföldi hitelezőkkel szemben nem voltak valorizációra kötelezve, mai napig sem fizettek a régi magyar államadóssági kötvények után aranykamatot. A magyar területen lévő államadóssági kötvényeket Blumenstein József társai segítségével még az innsbrucki egyezmény létesítése előtt összevásárolta és mikor a Caisse Commune létesült, Párisban bélyegeztette felül. Blumensteinnak segítségére voltak francia állampolgárok, akik a Caisse Commune hivatalában az államadóssági kötvényeket mint saját tulajdonukat mutatták be, mert felülbélyegzésük csak így volt lehetséges. Ezzel a manipulációval az értékpapírosok értéke 80—90 százalékkal emelkedett. De megtörtént az is, hogy olyan papírokról, amelyeket már a magyar kormány lebélyegzett, melyek nem esnek valorizáció alá és jelenleg aranykoronaértéküknek alig fél százalékát képviselik, a magyar bélyegzőt lemosták és a Caisse Commune helyiségében francia bélyegzővel látták el E csalárd művelet folytán a majdnem teljesen elértéktelenedett papírok 50—60 aranykoronányi értéket értek el. A magyar kormány egy bécsi fezér útján kapott értesítést a nagyszabású üzelmekről. A jelentésekre a budapesti főkapitányság politikai osztályának néhány tisztviselője Berlinben és Párisban nyomozásokat végzett, melyek eredményeképpen a párisi magyar követ a múlt esztendő őszén a párisi rendőrségen feljelentést tett Blumenstein és eddig ismeretlen társai ellen, amikor Blumenstein a múlt év novemberében ismét Párisba érkezett, hogy újra többmillió aranykorona értékű kötvényt lebélyegeztessen, a francia rendőrség letartóztatta. Nagyszabású vizsgálat indult meg. Tömeges letartóztatások történtek, de csak Párisban, mert a külföldi bűntársakhoz nem lehetett hozzányúlni. Az eljárás folyamán budapesti bankárok ellen is megindult a nyomozás. Glard párisi vizsgálóbíró átirata alapján néhány héttel ezelőtt a budapesti törvényszék vizsgálóbírója Jakobovitsot, Verőcket és Kolbovszkit mint gyanúsítottakat kihallgatta és az iratokat visszaküldte a párisi törvényszékhez. A párisi törvényszék csak a francia földön lévő vádlottakat hallgathatja ki. A külföldieket és így a budapesti vádlottakat is, távollétükben in contumaciam ítéli el. • * Kormánybiztos az Ökölvívó Szövetség élén Tatics Péter dr. ítélőtáblás bíró súlyos kritikája a Box Szövetség működéséről, amelyet alapszabályellenesnek tart 1876 óta, tehát immár ötvenkét esztendeje űzik nálunk az ökölvívósportot s az utolsó harminc évében mindent Tatics Péter dr. Ítélőtáblás bíró, a MÖSz jelenlegi társelnökének köszönhetnek azok, akik ma a boxolósport vezetésében jogokat vindikálnak maguknak. Tatics Péter dr. mint a régi idők kiváló versenyzője, a magyar boxolósport igazi vezetője és a világszövetség volt elnöke elévülhetetlen érdemeket szerzett itthon és fgjilföldön. A legideálisabb magyar sportférfiút, aki a saját pénzéből taníttatja a MAC boxolóit, elérte az igazán nagyok végzete. Akikből ő csinált vezéreket, azok egyszerűen a háttérbe szorítják, mert úgy látszik csak egyedül akarnak aratni abban a dús vetésben, amelynek magvetője a legtiszteltebb szövetségi elnök. Tatics Péter dr. egy esztendőn keresztül figyelte a körülötte történteket, figyelt mint elnök, figyelt mint jogász és végül arra a megállapodásra jutott, hogy nevét már nem adhatja többé oda azokhoz az ügyvezetői ténykedésekhez, amelyek szerinte „alapszabály ellenesek”*. Az Ökölvívó Szövetség társelnöke ezt a MÖSz igazgatótanácsához intézett — sportkörökben teljesen egyedülálló — levelében szögezte le. Ebben a levélben, amelyet pénteken este olvastak fel a MÖSz tanácsülésén (a tanácsülés a sajtó kizárásával folyt le!), többek között ezek vannak: „ ... az alapszabályokban lefektetett jogomnál és különösen kötelességemnél fogva rá kell mutatnom szövetségi hetünk bizonyos visszás helyzetére, amelynek további fenmaradása szövetségünkre csak káros hatással lehet. A szövetség szabályai ugyanis a társelnöki tisztet intézményesítették. Bizonyára nem Kiszállás adományozása céljából, hanem komoly szövetségi és sportbeli okokból. A társelnöknek megvannak az alkotmányos jogai és kötelezettségei. Ez utóbbiak a fontosabbak. Ámde jogok nélkül a kötelességek teljesítése nem eszközölhetők. Márpedig a helyzet nálunk az, hogy a társelnök jogai egyáltalában nem vétetnek figyelembe, ez a körülmény meggátol abban, hogy alapszabályszerű kötelességeimet teljesítsem. Már hónapok óta minden esemény a társelnök tudta és beleegyezése nélkül történik. Még az olimpiai ügyek előkészítésébe és intézésébe se vonták be a társelnököt. Ezt a mélyen tisztelt tanács is tudja, de ámulni fog a tanács, ha értesül arról, hogy a szövetség tisztviselői közül mind a mai napig senki sem tartotta kötelességének az olimpiai eredményekről a társelnöknek személyesen és hivatalosan beszámolni. Pedig az elnökön kívül senkinek sincs joga a társelnök ellenőrző ténykedése alól magát kivonni. Ennek az állapotnak további fenmaradása — mint alapszabályokba ütköző — meg nem engedhető. Segíteni pedig ezen nem jószóval, hanem most már intézményesen kell. Az intézmény gyökere pedig bennfoglaltatik alapszabályainkban. Az alapszabályok ugyanis a főtitkári állást is felállították. A főtitkári hivatal azonban nálunk ugyancsak névleges. Nem működik abban az értelemben és szellemben, ahogy az alapszabályok azt megkövetelik. A főtitkár a lelke minden szövetségnek és sportintézménynek — kezdve a Testnevelési Tanácstól, mint állami intézménytől lefelé mindvégig. Csak nálunk nem. A főtitkári hivatal funkciói nem tartozhatnak másra, mint csakis a főtitkári hivatalra. A főtitkár öszszekötőkapocs az elnökség, a szövetség és a sport külvilága között. A főtitkári hivatalt pedig restaurálni kell az alapszabályok értelmében. Ennek megtörténte azután lehetővé fogja tenni, hogy a társelnök is kifejthessen működést a szövetség érdekében ...» A levelet Balázs Aurél alelnök (aki mögött nincs semmiféle egyesületi) olvasta fel és ahhoz egyáltalán, nem meglepetésre, az alapszabályellenes működéssel megvádolt ügyvezető alelnök, Rankovszky Artúr szólalt fel elsőnek. Védekezését a fejbólintó tanácstagok (akik szintén egyesületen kívül állók) helyeselték és elhatározták, hogy a Tatics-féle vádakat az elnöki tanácshoz, tehát az örök felejtéshez utalják. Mindenesetre kínos feltűnést keltett, hogy a MAC képviselőjének, Ottlik Tihamérnak és a patentirozott ellenzéki TTC-elnöknek, Kállai Jenőnek egy szavuk sem volt. Mi lesz ezek után? Tatics Péter dr. táblabíró lemond elnöki tisztségéről és zászlót bont, az igazi mukálkodás zászlaját, amely alá seregestül fognak csoportosulni azok az egyesületek, amelyek most teljesen távoltartják magukat a szövetségi élettől. A közgyűlésig pedig — így értesülünk — kormánybiztos áll a MÖSz élére Ivót Dénes, az Európaszerte előnyösen ismert boxszakértő személyében Benczés Tibor A politika hírei Szterényi József báró, akit a magyar kormány megbízottként küldött ki a magyar-román agrárper tárgyalására, megbetegedett s emiatt nem utazhatik Rapallóba, ahol november 5-én kellene megkezdődnie a tárgyalásnak. A két kormány most abban állapodott meg, hogy az agrárper tárgyalását november 14-ére halasztják. A Lipótvárosi Társaskör október 31-én tartotta idei első tagavató vacsoráját, melyen a kerület vezetősége, élén Halász Elemér dr. elöljáróval, valamint a kör tagjai nagy számban jelentek meg. Braun Ferenc dr., Aczél Pál dr., Ugron Gábor, a Társaskör elnöke mondtak beszédet, végül Dén Géza dr. országgyűlési képviselő szólalt fel és Tisza István halálozási évfordulója alkalmából az elhunyt nagy államférfi liberális politikájáról mondott beszédet.* Bethlen István gróf miniszterelnök már felkelt betegágyából, de miután még nem teljesen lázmentes, orvosainak tanácsára még nem hagyhatja el szobáját. Valószínű, hogy a miniszter- elnök csak a jövő hét közepén ülhet íróasztalához. Legutóbb már olyan jól érezte magát, hogy szokásos bridge-társaságával hosszasan kódolt kártyakedvtelésének. Az egységes párt szombaton délelőtt értekez-letet tart és folytatólagosan tárgyalja a házszabályrevíziós tervezetet. Az értekezleten a miniszterelnök helyett Vass József népjóléti miniszter képviseli majd a kormányt. Kedden már a képviselőház 33-as bizottsága tárgyalja a kérdést. ) ) A gyerek írta Margittai László t. Pártos a tükör előtt állt és ideges kapkodással a nyakkendőjét kötözgette. Jobbrabalra rángatta a gallért, majd kigombolta és a nyakkendőn rándított egyet. A felesége, aki a kisfiúnak a haját fésülgette, nem tudta már ezt nyugodtan szemlélni és alig elfojtott bosszúsággal megjegyezte: — Nem értelek, Pista, mit idegeskedsz úgy? Mindjárt elszakítod azt a nyakkendőt, pedig nem két krajcárba került. — Dehogy is tépem ... — vetette oda a férfi némi ingerültséggel —, de olyan dühös vagyok, hogy nem tudok elkészülni. Még elkésünk és a gyerek nem tudja majd mire félni, hogy nem várjuk a vonatnál. — Ugyan, kérlek, hogy mondhatsz ilyent— nevetett az asszony fölényeskedően —, hisz még teljes egy óra áll rendelkezésünkre. Hat óra tízkor érkezik a vonat és most... — Már negyed hat van! — csapott le a férfi —, igazán ideje volna, hogy menjünk, elvégre nem lehet az utolsó pillanatban elindulni és lóhalálban szaladni a pályaudvarig. — No jó, jó, csak ne tarts mindjárt ily dühös szónoklatot, elvégre rajtam igazán nem múlik semmi. Ferike és én teljesen készen vagyunk, te azonban még mindig a nyakkendőnél tartasz ... — mondotta az asszony szemrehányó hangon. II. Pártos türelmetlenül, egész testében szétáradó izgalommal futkározott fel és alá a pályaudvaron. A feleségével és a kisfiával alig törődött valamit és egyre csak a jelzőtáblákat leste és ha egy hivatalos közeg eléje vetődött, rögtön megrohanta a kérdésével, hogy a bécsi gyors miért és mennyit késik, nem történt-e valami szerencsétlenség. — Ej, dehogy kérem — mondatták azok, de ő nem hitt nekik és szorongó, mardosó lélekkel már elképzelte magában a gyorsvonat katasztrófáját, lázasan lüktető fantáziája már szeme elé vetítette a felfordult, izzó-porrá zúzódott kocsikat és a menekülni akarók kétségbeesett tusáját. Háborgó lelkiismerete súlyos szemrehányásokkal illette, amiért a fiait külföldre küldte tanulni. — Látod, látod—szólt magához—, a sors fizet neked! A gyerek, akiért most úgy aggódott és akit olyan rajongó apai szeretettel várt, az első házasságából származott. Amikor a kisebbik fia, akinek már a második asszony volt az anyja, felcseperedett, elhatározta, hogy intézetbe adja a nagyobbik fiút, Pityut. Eleinte egy pestire gondolt, de aztán egy bécsi mellett döntött, így legalább azzal a hazugsággal altathatta el nyugtalan lelkiismeretét, hogy a német nyelv tanulása miatt válik meg gyerekétől oly hosszú időre. Dehogy is merte volna őszintén bevallani magának, hogy egészen más okok játszanak közre elhatározásában. Még önmaga előtt is elhallgatta, hogy házaséletének harmóniája aggasztja, hogy feleségének Pityuval szembeni elfogultsága és a két gyerek közti gyakori civódás készteti arra, hogy résen legyen és idejekorán eltávolítsa hazulról a fiait, még mielőtt elsötétedne a láthatár és komor felhők gyülekeznének az égen. De most, hogy az aggodalmak marokra fogták a lelkét, hogy sötét, baljóslatú sejtelmek sokasága örvénylett az ereiben, bűnbánólag gondolt vissza tettére. — Bár csak itt volna már, soha többé nem engedném el! — sóhajtott fel magában és alig hogy kimondta, anélkül, hogy előzőleg észrevette volna a leeresztett jelzőtáblát, berobogott a gyorsvonat és Pityu kipirult arccal, ragyogó tekintettel megjelent a kocsi ajtajában. Pários odarohant hozzá és kétségbeesett, féltő szeretettel magához ölelte. Közben odaért a kisfiúval az asszony is és ekkor a férfi visszafojtott lélegzettel leste, hogy igazi melegséggel, őszinte szeretettel csókolja-e a felesége a gyereket. III. Eleinte simán, derűs boldogságban teltek a napok, semmi, de semmi sem jött közbe, ami megzavarta volna nyugalmukat. A férfi, aki úgy délben, mint este mindig szorongó lélekkel tért haza, folyton felkészülve holmi rossz hírre, valami keserű kifakadásra, megelégedett arccal szemlélte az eseményeknek ily nem várt fordulatát. Felszabadultan, ujjongó bensővel járt otthonában, megválva sötét kétségeitől és lidércnyomásos sejtelmeitől. De egy nap aztán összeomlottak a remények. A két gyerek ebédnél összeveszett. A kicsi kezdte, a nagy csak folytatta. A szóharc hevében Ferike megütötte Pityut, ez pedig visszaütötte. A szülők közbevetették magukat, de már későn volt. Az asszony Ferikének fogta pártját, a férfi Pityut vette védelmébe. — Te rossz, vásott kölyök, mit bántod ezt a gyereket?! •— támadt Pityura mérgesen az asszony. — No de hisz nem ő kezdte — csitítgatta az ura. — Az mindegy! Egy ilyen nagy gyereknek már lehetne annyi esze, hogy a kis öccsét nem veri meg. — Ferike ütött meg először — mondotta durcásan Pityu. — Igen, mert te felmérgesítetted! — Ugyan, édes fiam — szólt közbe a férfi jóindulatúlag —, mit akarsz ettől a gyerektől? Hisz magad is láthattad, hogy Ferike kezdte az egészet. Egyszerre heves pír lepte el az asszony arcát és izzó harag vegyült a nézésébe. — Úgy, csak pártold őt! Vedd csak védelmedbe! Még az hiányzik, maholnap majd nem lehet bírni ezzel a kölyökkel. — De Vilmácskám, hogy mondhatsz ilyent? Hisz magad is tudod, hogy nincs igazad — kérlelte Pártos a feleségét. . — Már hogy állíthatod ezt? — fakadt ki az asszony dühösen. — Csak nem tételezed fel rólam, hogy meggyőződésem ellen beszélek?! A férfi lelkében összesűrüsödött az indulat. Nemcsak az fájt neki, hogy a felesége oly nyilvánvaló rosszakaratúsággal támadt a gyerekre, hanem az is bántotta, hogy oly könnyű lelkiismerettel hamisította meg az igazságot. Már az ajkán volt a szó, hogy ezt megmondja neki. De ahogy látta az asszony haragos arcát, ahogy szemébe ötlöttek indulatos, ideges gesztusai, fékezni kezdte magát, elnyomta belsejének lázongását és halk hangon, meggyőző érvekkel, meleg, simogató szavakkal igyekezett jobb belátásra bírni. De az asszony lelkének sziklafaláról hatástalanul pattantak vissza ezek a mondatok. Egyre növekvő haragjában leküzdhetetlen izgalommal fordult szembe az igazság legkisebb porcikájával is és most már minden szóból ellenséges szándékot vélt kiolvasni. A férfi ijedten küzdött a megértésért, két kézzel dolgozott az egyre szélesedő szakadék betemetésén, de az asszony nem sietett a segítségére, elsáncolta magát bősz indulatainak és acsarkodó érzéseinek kietlen várában... IV. Hosszú ideig tartott, míg feloldódott köztük a feszültség. Az asszony sokáig nem bocsátotta meg az urának, hogy vele szemben a gyereknek fogta a pártját ás hosszú hetekig hiányzott hangjából az igazi melegség és a régi szeretet. De aztán mégis csak feledésbe merült az incidens és tudatuk alá bukott még az emléke is. A férfi boldogan fogadta a sóvárgóan várt béke visszatérését és elhatározta magában, hogy a jövőben mindig az asszony mellé áll majd, így talán sikerül Pityuval szemben érzett ellenszenvét letompítani és házasságuk megbolygatott egyensúlyi helyzetét helyreállítani. De elhatározását nem tudta valóra váltani. Hiába volt tisztában azzal, hogy taktikailag helytelenül cselekszik, megint csak a fia pártjára állt és nem az asszonynak adott legközelebb igazat. — Te Pi,Tut valósággal üldözöd! — mondotta nagy dühvel, mire az asszony szó nélkül kiment a szobából és haragosan bevágta maga után az ajtót. E jelenet után Pártos elővette a fiát. — Nézd, Pityu — szólt hozzá feddőleg — miért szállsz te mindig szembe anyukával? — Én nem csinálok semmit. Anyuka gyűlöl engemet és mindig Ferikének ad igazat. Az apa megdöbbent erre a mondásra. — Te kis csacsi — és megsimogatta a fia fejét —, hogy mondhatsz ilyent? Pityu felvetette a fejét és könnyes szemmel megismételte: Igenis, anyuka gyűlöl engem, csak