Ujság, 1928. november (4. évfolyam, 249-272. szám)

1928-11-03 / 249. szám

ÚJSÁG SZOMBAT, 1928 NOVEMBER 3 ­o sombaton kezdődik a B­lumenst­ein-féle kötvényhamisítási ügy tárgyalása Párisban Tíz külföldön tartózkodó és sok letartóztatásban levő vádlott kerül a törvényszék elé . Blumenstein karrierje Paris, november 2. A Blumenstein­­féle címlethamisítás ügyében szombaton kezdődik meg a tárgyalás a párisi tör­vényszék XI. büntetőtanácsa előtt. A lapok szerint az ügy tárgyalása valószí­nűleg több hétig tart. Hetenként három tárgyalási nap lesz, még­pedig csütörtö­kön, pénteken és szombaton. A tárgya­lást Gautier törvényszéki elnök vezeti. A perben a magyar kormányt Freys­­set, Micllet és Staat ügyvédek, a francia pénzügyi kormányt pedig Rodand­ ügy­véd képviseli. A Blumenstein-féle kötvényhamisítási ügyben a büntetőtörvényszék huszonhét vádlottat von felelősségre. Tíz külföldön tartózkodó vádlott ügyében in contumad­am fognak ítélkezni. Vala­mennyi vádlott csalás miatt kerül a bíróság elé. Blumenstein József, Torbini svájci bankár, Jean Paul és Georges de Fallois, továbbá René Lacaze vádlottak letartóztatásban vannak, a többi vádlott részben Franciaországban, részben a külföldön tartózkodik. A fővádlott Blumenstein József, akinek kar­rierje tipikus háború utáni karrier. Az egykori érsekújvári kis ügynök az inflációs korszakban Bécsben, Párisban és Berlinben épúgy, mint Mi­lanóban és Budapesten főképen exotikus érték­papírok vételével és eladásával sokmilliárdos üzletet bonyolított le. Közben a békeszerződések gazdasági vonatkozású paragrafusainak tanulmá­nyozására is időt szakított, így jött rá, hogy úgy a trianoni békeszerződés, mint az innsbrucki pénzügyi egyezmény alapján sokszázmilliárdot lehetne keresni. A trianoni békeszerződés egyes cikkelyei értelmében ugyanis a magyar kormány és az utódállamok kötelesek az 1921. év előtti időkben külföldi tulajdonban levő államadóssági kötvényeket valorizáltan visszafizetni. Az állam­adóssági kötvények a trianoni békeszerződés előtti időben úgyszólván teljesen értéktelenné váltak. Száz forintról, illetve száz aranykoroná­ról szóló kötvények az akkori időben alig értek többet néhány fillérnél. De amikor az inns­brucki egyezmény létrejött —­ mely úgy az osztrák, mint a magyar államadóssági kötvények tárgyában jelentős határozatokat hozott —, az úgyszólván makulatúraszámba menő állami pa­pírok értéke rohamosan emelkedett. Az egyez­mény szerint Magyarország éppúgy, mint az utódállamok kötelesek a külföldi tulajdonban lévő államadóssági kötvényeket arányban 32% erejéig valorizálni. Párisban fizetőszervet léte­sítettek, a Caisse Commune-t, amelynek az volt a feladata, hogy a külföldi tulajdonban lévő államadóssági kötvényeket felülbélyegezze és új szelvényekkel ellássa. A jóvátételi bizottság döntése alapján a for­galomban lévő magyar államadóssági kötvények 66 százalékát a magyar kormány volt köteles el­fogadni és az utódállamok pedig a hátralevő 54 százalékot. A valorizációs kötelezettség, min­t említettük, csakis a külföldi hitelezőkre vonatkozott. A cseh és az osztrák kormány siettek is a területükön levő államadóssági kötvényeket összevásárolni — Blumenstein József volt az ügynökük —, úgy hogy a csehszlovák, illetve osztrák területen levő államadóssági papírok nagy része majdnem potom áron a cseh, illetve az osztrák pénzügyi kormány pénztárába került vissza. Az illető kor­mányok saját bélyegzőjükkel látták el a papíro­kat és miután a belföldi hitelezőkkel szemben nem voltak valorizációra kötelezve, mai napig sem fizettek a régi magyar államadóssági kötvé­nyek után aranykamatot. A magyar területen lévő államadóssági kötvényeket Blumenstein Jó­zsef társai segítségével még az innsbrucki egyez­mény létesítése előtt összevásárolta és mikor a Caisse Commune létesült, Párisban bélyegeztette felül. Blumensteinnak segítségére voltak­­ francia állampolgárok, akik a Caisse Commune hivatalá­ban az államadóssági kötvényeket mint saját tu­lajdonukat mutatták be, mert felülbélyegzésük csak így volt lehetséges. Ezzel a manipulációval az értékpapírosok ér­téke 80—90 százalékkal emelkedett. De megtörtént az is, hogy olyan papírokról, amelyeket már a magyar kormány lebélyegzett, melyek nem esnek valorizáció alá és jelenleg aranykoronaértéküknek alig fél százalékát képvi­selik, a magyar bélyegzőt lemosták és a Caisse Commune helyiségében francia bélyegzővel lát­ták el E csalárd művelet folytán a majdnem telje­sen elértéktelenedett papírok 50—60 aranykoro­nányi értéket értek el. A magyar kormány egy bécsi fezér útján ka­pott értesítést a nagyszabású üzelmekről. A je­lentésekre a budapesti főkapitányság politikai osztályának néhány tisztviselője Berlinben és Párisban nyomozásokat végzett, melyek eredmé­nyeképpen a párisi magyar követ a múlt esz­tendő őszén a párisi rendőrségen feljelentést tett Blumenstein és eddig ismeretlen társai ellen, amikor Blumenstein a múlt év novemberében ismét Párisba érkezett, hogy újra többmillió aranykorona értékű kötvényt lebélyegeztessen, a francia rendőrség letartóztatta. Nagyszabású vizsgálat indult meg. Tömeges letartóztatások történtek, de csak Párisban, mert a külföldi bűn­társakhoz nem lehetett hozzányúlni. Az eljárás folyamán budapesti bankárok ellen is megindult a nyomozás. Glard párisi vizsgálóbíró átirata alapján néhány héttel ezelőtt a budapesti tör­vényszék vizsgálóbírója Jakobovitsot, V­erő­cket és Kolbovszkit mint gyanúsítottakat kihallgatta és az iratokat visszaküldte a párisi törvény­székhez. A párisi törvényszék csak a francia földön lévő vádlottakat hallgathatja ki. A külföldieket és így a budapesti vádlottakat is, távollétükben in contumaciam ítéli el. • * Kormánybiztos az Ökölvívó Szövetség élén Tatics Péter dr. ítélőtáblás bíró súlyos kritikája a Box Szövetség működéséről, amelyet alapszabályellenesnek tart 1876 óta, tehát immár ötvenkét esztendeje űzik nálunk az ökölvívósportot s az utolsó har­minc évében mindent Tatics Péter dr. Ítélőtáblás bíró, a MÖSz jelenlegi társelnökének köszönhet­nek azok, akik ma a boxolósport vezetésében jogokat vindikálnak maguknak. Tatics Péter dr. mint a régi idők kiváló versenyzője, a magyar boxolósport igazi vezetője és a világszövetség volt elnöke elévülhetetlen­­ érdemeket szerzett itthon és fgjilföldön. A legideálisabb magyar sport­­férfiút, aki a saját pénzéből taníttatja a MAC boxolóit, elérte az igazán nagyok végzete. Akik­ből ő csinált vezéreket, azok egyszerűen a hát­térbe szorítják, mert úgy látszik csak egyedül akarnak aratni abban a dús vetésben, amelynek magvetője a legtiszteltebb szövetségi elnök. Ta­tics Péter dr. egy esztendőn keresztül figyelte a körülötte történteket, figyelt mint elnök, figyelt mint jogász és végül arra a megállapodásra ju­tott, hogy nevét már nem adhatja többé oda azokhoz az ügyvezetői ténykedésekhez, amelyek sze­rinte „alapszabály ellenesek”*. Az Ökölvívó Szövetség társelnöke ezt a MÖSz igazgatótanácsához intézett — sportkörökben tel­jesen egyedülálló — levelében szögezte le. Ebben a levélben, amelyet pénteken este olvastak fel a MÖSz tanácsülésén (a tanácsülés a sajtó kizárá­sával folyt le!), többek között ezek vannak: „ ... az alapszabályokban lefektetett jogomnál és különösen kötelességemnél fogva rá kell mu­tatnom szövetségi hetünk bizonyos visszás hely­zetére, amelynek további fenmaradása szövetsé­günkre csak káros hatással lehet. A szövetség szabályai ugyanis a társelnöki tisztet intézmé­ny­esítették. Bizonyára nem Kiszállás adományo­zása céljából, hanem komoly szövetségi és sport­beli okokból. A társelnöknek megvannak az al­­kotmányos jogai és kötelezettségei. Ez utóbbiak a fontosabbak. Ámde jogok nélkül a kötelessé­gek teljesítése nem eszközölhetők. Már­pedig a helyzet nálunk az, hogy a társ­elnök jogai egyáltalában nem vétetnek figye­lembe, ez a körülmény meggátol abban, hogy alapszabályszerű kötelességeimet telje­sítsem. Már hónapok óta minden esemény a társelnök tudta és beleegyezése nélkül történik. Még az olimpiai ügyek előkészítésébe és intézésébe se vonták be a társelnököt. Ezt a mélyen tisztelt tanács is tudja, de ámulni fog a tanács, ha érte­sül arról, hogy a szövetség tisztviselői közül mind a mai napig senki sem tartotta kötelessé­gének az olimpiai eredményekről a társelnöknek személyesen és hivatalosan beszámolni. Pedig az elnökön kívül senkinek sincs joga a társelnök ellenőrző ténykedése alól magát kivonni. Ennek az állapotnak további fenmaradása — mint alapszabályokba ütköző — meg nem engedhető. Segíteni pedig ezen nem jószóval, hanem most már intézményesen kell. Az intézmény gyö­kere pedig bennfoglaltatik alapszabályainkban. Az alapszabályok ugyanis a főtitkári állást is fel­állították. A főtitkári hivatal azonban nálunk ugyancsak névleges. Nem működik abban az ér­telemben és szellemben, ahogy az alapszabályok azt megkövetelik. A főtitkár a lelke minden szö­vetségnek és sportintézménynek — kezdve a Testnevelési Tanácstól, mint állami intézmény­től lefelé mindvégig. Csak nálunk nem. A főtit­kári hivatal funkciói nem tartozhatnak másra, mint csakis a főtitkári hivatalra. A főtitkár ösz­­szekötőkapocs az elnökség, a szövetség és a sport külvilága között. A főtitkári hivatalt pe­dig restaurálni kell az alapszabályok értelmében. Ennek megtörténte azután lehetővé fogja tenni, hogy a társelnök is kifejthessen működést a szövetség érdekében ...» A levelet Balázs Aurél alelnök (aki mögött nincs semmiféle egyesületi) olvasta fel és ahhoz egyáltalán, nem meglepetésre, az alapszabály­ellenes működéssel megvádolt ügyvezető­ alelnök, Rankovszky Artúr szólalt fel elsőnek. Védekezé­sét a fejbólintó tanácstagok (akik szintén egye­sületen kívül állók) helyeselték és elhatározták, hogy a Tatics-féle vádakat az elnöki tanácshoz, tehát az örök felejtéshez utalják. Mindenesetre kínos feltűnést keltett, hogy a MAC képviselő­jének, Ottlik Tihamérnak és a patentirozott el­lenzéki TTC-elnöknek, Kállai Jenőnek egy sza­vuk sem volt. Mi lesz ezek után? Tatics Péter dr. táblabíró lemond elnöki tisztségéről és zászlót bont, az igazi mukálkodás zászlaját, amely alá seregestül fognak csoportosulni azok az egyesületek, ame­lyek most teljesen távoltartják magukat a szö­vetségi élettől. A közgyűlésig pedig — így érte­sülünk — kormánybiztos áll a MÖSz élére Ivót Dénes, az Európaszerte előnyösen ismert box­­szakértő személyében Benczés Tibor A politika hírei Szterényi József báró, akit a magyar kormány megbízottként küldött ki a magyar-román agrárper tárgyalására, megbetegedett s emiatt nem utazhatik Rapallóba, ahol november 5-én kellene megkezdődnie a tárgyalásnak. A két kor­mány most abban állapodott meg, hogy az agrárper tárgyalását november 14-ére halasztják. A Lipótvárosi Társaskör október 31-én tartotta idei első tagavató vacsoráját, melyen a kerület vezetősége, élén Halász Elemér dr. elöljáróval, valamint a kör tagjai nagy számban jelentek meg. Braun Ferenc dr., Aczél Pál dr., Ugron Gábor, a Társaskör elnöke mondtak beszédet,­ végül Dén Géza dr. országgyűlési képviselő szólalt fel és Tisza István halálozási évfordulója alkalmából az elhunyt nagy államférfi liberális politikájáról mondott beszédet.* Bethlen István gróf miniszterelnök már felkelt betegágyából, de miután még nem teljesen láz­mentes, orvosainak tanácsára még nem hagy­hatja el szobáját. Valószínű, hogy a miniszter-­­ elnök csak a jövő hét közepén ülhet íróasztalához.­­ Legutóbb már olyan jól érezte magát, hogy szo­kásos bridge-társaságával hosszasan kódolt kártya­­kedvtelésének. Az egységes párt szombaton délelőtt értekez-­­­letet tart és folytatólagosan tárgyalja a ház­­szabályrevíziós tervezetet. Az értekezleten a mi­niszterelnök helyett Vass József népjóléti miniszter képviseli majd a kormányt. Kedden már a kép­viselőház 33-as bizottsága tárgyalja a kérdést. ) )­­ A gyerek írta Margittai László­ t. Pártos a tükör előtt állt és ideges kapko­dással a nyakkendőjét kötözgette. Jobbra­­balra rángatta a gallért, majd kigombolta és a nyakkendőn rándított egyet. A felesége, aki a kisfiúnak a haját fésül­­gette, nem tudta már ezt nyugodtan szemlélni és alig elfojtott bosszúsággal megjegyezte: —­ Nem értelek, Pista, mit idegeskedsz úgy? Mindjárt elszakítod azt a nyakkendőt, pedig nem két krajcárba került. — Dehogy is tépem ... — vetette oda a férfi némi ingerültséggel —, de olyan dühös vagyok, hogy nem tudok elkészülni. Még el­késünk és a gyerek nem tudja majd mire félni, hogy nem várjuk a vonatnál. — Ugyan, kérlek, hogy mondhatsz ilyent— nevetett az asszony fölényeskedően —, hisz még teljes egy óra áll rendelkezésünkre. Hat óra tízkor érkezik a vonat és most... — Már negyed hat van! — csapott le a férfi —, igazán ideje volna, hogy menjünk, elvégre nem lehet az utolsó pillanatban elin­dulni és lóhalálban szaladni a pályaudvarig. — No jó, jó, csak ne tarts mindjárt ily dühös szónoklatot, elvégre rajtam igazán nem múlik semmi. Ferike és én teljesen készen va­gyunk, te azonban még mindig a nyakkendő­nél tartasz ... — mondotta az asszony szemrehányó hangon. II. Pártos türelmetlenül, egész testében szét­áradó izgalommal futkározott fel és alá a pá­lyaudvaron. A feleségével és a kisfiával alig törődött valamit és egyre csak a jelzőtáblákat leste és ha egy hivatalos közeg eléje vetődött, rögtön megrohanta a kérdésével, hogy a bécsi gyors miért és mennyit késik, nem történt-e valami szerencsétlenség. — Ej, dehogy kérem — mondatták azok, de ő nem hitt nekik és szorongó, mardosó lé­lekkel már elképzelte magában a gyorsvonat katasztrófáját, lázasan lüktető fantáziája már szeme elé vetítette a felfordult, izzó-porrá zú­zódott kocsikat és a menekülni akarók két­ségbeesett tusáját. Háborgó lel­kiismerete sú­lyos szemrehányásokkal illette, amiért a fiait külföldre küldte tanulni. — Látod, látod­—szólt magához—, a sors fizet neked! A gyerek, akiért most úgy aggódott és akit olyan rajongó apai szeretettel várt, az első há­zasságából származott. Amikor a kisebbik fia, akinek már a második asszony volt az anyja, felcseperedett, elhatározta, hogy intézetbe adja a nagyobbik fiút, Pityut. Eleinte egy pestire gondolt, de aztán egy bécsi mellett döntött, így legalább azzal a hazugsággal altat­hatta el nyugtalan lelkiismeretét, hogy a né­met nyelv tanulása miatt válik meg gyereké­től oly hosszú időre. Dehogy is merte volna őszintén bevallani magának, hogy egészen más okok játszanak közre elhatározásában. Még önmaga előtt is elhallgatta, hogy házaséleté­nek harmóniája aggasztja, hogy feleségének Pityuval szembeni elfogultsága és a két gyerek közti gyakori civódás készteti arra, hogy résen legyen és idejekorán eltávolítsa hazulról a fiait, még mielőtt elsötétedne a láthatár és ko­mor felhők gyülekeznének az égen. De most, hogy az aggodalmak marokra fogták a lelkét, hogy sötét, baljóslatú sejtel­mek sokasága örvénylett az ereiben, bűnbánó­­lag gondolt vissza tettére. — Bár csak itt volna már, soha többé nem engedném el! — sóhajtott fel magában és alig hogy kimondta, anélkül, hogy előzőleg észre­vette volna a leeresztett jelzőtáblát, berobogott a gyorsvonat és Pityu kipirult arccal, ragyogó tekintettel megjelent a kocsi ajtajában. Pários odarohant hozzá és kétségbeesett, féltő szeretettel magához ölelte. Közben oda­ért a kisfiúval az asszony is és ekkor a férfi visszafojtott lélegzettel leste, hogy igazi me­legséggel, őszinte szeretettel csókolja-e a fele­sége a gyereket. III. Eleinte simán, derűs boldogságban teltek a napok, semmi, de semmi sem jött közbe, ami megzavarta volna nyugalmukat. A férfi, aki úgy délben, mint este mindig szorongó lé­lekkel tért haza, folyton felkészülve holmi rossz hírre, valami keserű kifakadásra, meg­elégedett arccal szemlélte az eseményeknek ily nem várt fordulatát. Felszabadultan, uj­jongó bensővel járt otthonában, megválva sö­tét kétségeitől és lidércnyomásos sejtelmeitől. De egy nap aztán összeomlottak a re­mények. A két gyerek ebédnél összeveszett. A kicsi kezdte, a nagy csak folytatta. A szóharc hevé­ben Ferike megütötte Pityut, ez pedig vissza­ütötte. A szülők közbevetették magukat, de már későn volt. Az asszony Ferikének fogta pártját, a férfi Pityut vette védelmébe. — Te rossz, vásott kölyök, mit bántod ezt a gyereket?! •— támadt Pityura mérgesen az asszony. — No de hisz nem ő kezdte — csitítgatta az ura. — Az mindegy! Egy ilyen nagy gyereknek már lehetne annyi esze, hogy a kis öccsét nem veri meg. — Ferike ütött meg először — mondotta durcásan Pityu. — Igen, mert te felmérgesítetted! — Ugyan, édes fiam — szólt közbe a férfi jóindulatúlag —, mit akarsz ettől a gyerek­től? Hisz magad is láthattad, hogy Ferike kezdte az egészet. Egyszerre heves pír lepte el az asszony ar­cát és izzó harag vegyült a nézésébe. — Úgy, csak pártold őt! Vedd csak védel­medbe! Még az hiányzik, maholnap majd nem lehet bírni ezzel a kölyökkel. — De Vilmácskám, hogy mondhatsz ilyent? Hisz magad is tudod, hogy nincs iga­zad — kérlelte Pártos a feleségét. . — Már hogy állíthatod ezt? — fakadt ki az asszony dühösen. — Csak nem tételezed fel rólam, hogy meggyőződésem ellen beszé­lek?! A férfi lelkében összesűrüsödött az indu­lat. Nemcsak az fájt neki, hogy a felesége oly nyilvánvaló rosszakaratúsággal támadt a gyerekre, hanem az is bántotta, hogy oly könnyű lelkiismerettel hamisította meg az igazságot. Már az ajkán volt a szó, hogy ezt meg­mondja neki. De ahogy látta az asszony ha­ragos arcát, ahogy szemébe ötlöttek indula­tos, ideges gesztusai, fékezni kezdte magát, elnyomta belsejének lázongását és halk han­gon, meggyőző érvekkel, meleg, simogató szavakkal igyekezett jobb belátásra bírni. De az asszony lelkének sziklafaláról ha­tástalanul pattantak vissza ezek a mondatok. Egyre növekvő haragjában leküzdhetetlen iz­galommal fordult szembe az igazság legki­sebb porcikájával is és most már minden szóból ellenséges szándékot vélt kiolvasni. A férfi ijedten küzdött a megértésért, két kézzel dolgozott az egyre szélesedő szakadék betemetésén, de az asszony nem sietett a se­gítségére, elsáncolta magát bősz indulatainak és acsarkodó érzéseinek kietlen várában... IV. Hosszú ideig tartott, míg feloldódott köz­tük a feszültség. Az asszony sokáig nem bo­csátotta meg az urának, hogy vele szemben a gyereknek fogta a pártját ás hosszú hete­kig hiányzott hangjából az igazi melegség és a régi szeretet. De aztán mégis csak feledésbe merült az incidens és tudatuk alá bukott még az em­léke is. A férfi boldogan fogadta a sóvárgóan várt béke visszatérését és elhatározta magában, hogy a jövőben mindig az asszony mellé áll majd, így talán sikerül Pityuval szemben ér­zett ellenszenvét letompítani és házasságuk megbolygatott egyensúlyi helyzetét helyre­állítani. De elhatározását nem tudta valóra váltani. Hiába volt tisztában azzal, hogy taktikai­lag helytelenül cselekszik, megint csak a fia pártjára állt és nem az asszonynak adott leg­közelebb igazat. — Te Pi,Tut valósággal üldözöd! — mon­dotta nagy dühvel, mire az asszony szó nélkül kiment a szobából és haragosan bevágta maga után az ajtót. E jelenet után Pártos elővette a fiát. — Nézd, Pityu — szólt hozzá feddőleg — miért szállsz te mindig szembe anyukával? — Én nem csinálok semmit. Anyuka gyűlöl engemet és mindig Ferikének ad igazat. Az apa megdöbbent erre a mondásra. — Te kis csacsi — és megsimogatta a fia fejét —, hogy mondhatsz ilyent? Pityu felvetette a fejét és könnyes szem­mel megismételte: Igenis, anyuka gyűlöl engem, csak

Next