Ujság, 1929. június (5. évfolyam, 121-145. szám)

1929-06-01 / 121. szám

Budapest, 1929 szombat, június 1 ELŐFIZETÉSI ÁRAK Negyedévre 10.80 pengi) Egy hóra .. 4.— pengil Ausztriában egy hóra _ _ S Schüling Egyes szá­mára Budapesten, vidéken és pályaudvarokon hétköznap.. 16 Illlés vasárnap.. .. — __ .. .. .. — .. 32 Illlés Ausztriában hétköznap.. — 30 Groschon vasárnap_____ .. .. .. .. 40 Groschen Megjelenik vasárnap és Ünnep utáni napok , V. évfolyam, 121. szám SZERKESZTŐSÉG és kiadóhivatal: V. Vilmos császár­ ut 34 TELEFON: Automata 207-54, 207-55, 207-56, 207-57 FIÓKKIADÓHIVATAL ÉS KÖLCSÖNKÖNYVTÁR Budapest, Erzsébet­ körút 43 (Royal-épület) Telefonszám: József 316—28 Ára­déN(gKf: Ú­JSÁG 287 munkáspárti, 248 konzervatív, 51 liberális és 7 pártonkívü­li képviselőt választottak Angliában, 22 kerületben az eredmény még ismeretlen A konzervatívok vesztesége 137, nyeresége 3, a munkáspárt vesztesége 4, nyeresége 124 — Egy munkáspárti mandátumra átlag 29*000, párton* kívülire 31*000, konzervatívre 32*000 és 1 liberálisra 114*000 szavazat esett Tizenhárom Előtagja lesz az új angol parlamentnek Két görcs oldódott meg mostanában, ugyanazon a napon. Az angol választások és a német jóvátétel görcse. Sem az egyik, sem a másik nem olyan, hogy közünk volna hozzá. S mindkettő figyelmeztet, hogy Európában vagyunk és sajnos, nem a magyar glóbuszon. Mind a kettőtől szenvedtünk s mind a kettőtől várhatunk jót, ha kellőképpen al­kalmazkodunk hozzájuk. Hogy a máso­dikon kezdjük: a német jóvátétel ügye megbénított eddig minden világgazdasági gondolatot és cselekedetet. Innen való, hogy mi is végzetesen éreztük rossz gaz­dasági helyzetünknek az elviselhetetlen­­ségig fokozását. A német jóvátétel hogy mit tartalmaz, Németországra és hitele­zőire tartozik. Mireánk csak annyira, hogy tisztult a helyzet és felszabadult az út. A tartózkodás megszűnt és ha minden pénz­­nagyhatalom fellélegzik, a mi lélegzetünk is könnyebb lehet. Kettős kötelességünk törekedni a francia barátságra és Német­országhoz való gazdasági viszonyunknak olyan meleggé tevésére, amilyen meleg az érzelmi viszonyunk ahhoz a hatalmas ál­lamhoz, mellyel egy sorban véreztü­nk. A másik az angol választások ered­ménye. Senki sem tagadja nálunk, hogy ennek a konzekvenciáit is le kell vonnunk. Az egyik nézheti, hogy a munkáspárt vá­ratlanul fölülkerekedett, a másik, hogy a konzervatív párt várakozásnak ellenére nem tört úgy össze, ahogy a teljesen siker­telen liberális párt javára gondolták. Az egyik ebből következtethet arra, hogy a vi­lágpolitikával kapcsolatos nagy nemzeti érdekünk szempontjából koncessziókat kell tennünk a nyugati szellemnek, a má­sik viszont, hogy az európai áramlatok között a konzervatív van olyan jelentős, mint a másik. És ez igaz is.­A kérdés csak az, mihez fogyunk ezzel az igazsággal. Ma tény az, hogy Angliában, Rothermere lord hazájá­ban a munkáspárt került olyan pozícióba, hogy Anglia állásfoglalását a mi ügyünk­ben lényegében ez szabja meg. És tény­­az is, hogy liberálisok és munkáspártiak egy­aránt eddig sokkal közelebb állottak a mi felfogásunk megértéséhez, mint a konzer­vatív. Mi általában tisztelhetjük a konzer­­vatizmust és lelkileg közelebb is állhatunk hozzá, de azt nem mondhatjuk, hogy az Angliában beállott változással nem törő­dünk, mi megmaradunk konzervatívok­nak, reakciósoknak, mert a konzervatiz­­mus nem nálunk bukott meg. Kormányférfiaink ismételten kijelen­tették, hogy a liberalizmus, a szabadság, a demokrácia nem lehet cél, hanem út és mód a nemzet szolgálatában. Most mi ál­lítjuk: a konzervatizmus sem lehet cél. A kormány, noha a társadalomra bízza a revíziót, szintén ezt a nagy gondolatot is­meri el most előbb nemzeti célnak. Ha ennek szolgálását hátráltatja a konzerva­tizmus eddigi mértéke, józan logika sze­rint a kormány nem ragaszkodhatik hozzá az eddigi mértékben. A kormány szerint a magyar belpoli­tika nem befolyásolja külpolitikánkat. Szeretnék, ha úgy értelmezné saját állítá­sát, hogy külpolitikai céljaink a konzerva­tív belpolitikát sem teszik reánk nézve kö­telezővé. Hogy az egyik irányban nem ve­szítünk barátságot, ha kevésbé konzerva­tívok vagyunk s a másik irányban új bará­tokat nyerhetünk, a haladásnak teendő nagyobb koncessziókkal. Erről még sokat kell gondolkodni, vitatkozni. Meg fogjuk tenni. De egy bizonyos. Nincs a világnak az a zuga, amerre az angol fordulat ki nem hatna és így egészen változatlanul Magyarország sem szegülhet szembe ezzel a hatással­ letennie, amit elveszt, ha nem kapja meg a tényleg szavazottak egynyolcadát. Láthatjuk ebből is, milyen nagy volt az érdeklődés­­­ a politikusok részéről. Aki azonban ezt várta, nagyon csalódott. A választások, a heves korteshadjárattal ellen­tétben, rendkívül nyugodtan, azt lehet mon­dani, közönyösen folytak le. Londonban csü­törtök reggel 7 órakor a legnagyobb nyuga­lomban kezdték meg a szavazást és épp úgy, mint a legtöbb városban, este 9-kor lezárták. Kisebb városokban már este 8 órakor véget ért a szavazás. A régi választásoknál tapasztalt délelőtti nagy tolongásoknak nyoma se volt. A szavazóhelyiségek előtt egykedvűen állt a kettős rendőr­őrszem, és néhány automobil a választók szállítására. A választók egyenként léptek a helyiségbe. A szemlélőnek az a be­­nyomása, hogy a választásban résztvevő polgárok száma nem fogja elérni az eddigi átlagos százalé­kot sem, a hetven százalékot. A legutóbbi választáson az ismeretes Zinovjev­­levél, mint a bomba csapott le és ez okozta, hogy a polgárok 82%-a leszavazott. Most azonban ilyesmiről szó sincs. A lassú tempó nem élénkült meg estig sem. Csak a háztar­tási alkalmazottak siettek nagy sürögve­­forogba a szavazóhelyiségekbe, sőt már azok kinyitása előtt sort állottak, hogy szavazó­jo­gukat a házi­munka megkezdése előtt gyako­rolják. Sok londoni üzletben és irodában el­késtek az elárusítónők és a gépírókisasszo­­nyok, mert alkotmányos jogaikat gyakorolták, természetesen se nekik nem jutott eszükbe ki­fogást találni, se főnöküknek, hogy szemre­hányást tegyenek nekik. Sok asszony gyerekkocsit tolt a választóh­elyiség elé és mialatt a mama politikai jogait gyako­rolta, a helyiség előtt álló rendőrsírszem kötelessége volt vigyázni a kocsiban szen­dergő babyre, akinek sejtelme sem volt, hogy milyen ország és világ sorsát eldöntő esemény történik kö­rülötte. Az időjárás rendkívül forró volt és emiatt több haláleset történt. Egy idősebb úr és egy idősebb asszony, akiket szívszélhű­dés ért, a választóhelyiségben haltak meg. A has­­tingsi választó­iroda elnöke a szavaz­atok szám­lálása közben holtan rogyott össze. A munkásnegyedekben sokkal nagyobb ér­deklődés mutatkozott, mint a polgári vidéke­ken. Az általános közönyre jellemző, hogy az esti lapok nem is adtak külön kiadást. Az éjjeli órákban a nagyobb áruházak és lapok trans­­parensei előtt nagy tömegek gyülekeztek, de a hangulat korántsem közelítette meg a neve­zetesebb sporteredményekre várakozó közön­ség izgalmát. Az újabb eredmények kiírását sohasem követte tetszésnyilvánítás. Egy helyen a kiváncsiak ellepték a kocsiutat, mire egy megafon ezt a felszólítást intézte a tömeghez: Tessék a forgalmat szabadon hagyni. A tömeg erre mint egy ember katonásan átvonult a túlsó oldalra. A nagy szállodák és éttermek, egész éjjel nyitva voltak, időnkint közölték a választási eredményeket és már reggel 3 órakor reggelit szolgáltak fel. Csaknem minden nagyobb hó- Macdonald Baldwin Nyugodt, csak nem közönyös választás London, május 31. (Az Újság tudósító­jának telefonjelentése.) A választásokat meg­előző két hét izgalmas nagy harccal telt el. 1734 jelölt versengett a 615 mandátumért s és 28 és fél millió választó meghódításáért. Mindössze hét kerületben volt egyhangú vá­lasztás, holott 1924-ben 32, 1923-ban 50, 1918-ban pedig 107 ilyen egyjelöltes kerület volt. 444 olyan kerület volt, amelyben mind a három nagy pártnak volt jelöltje, s nem­ is volt száz olyan kerület, ahol csak ketten har­coltak. Sőt 26 kerületben négy jelölt versen­gett a mandátumért. A sok jelölt m a két hét alatt tizenhét­ezer beszédet mondott el. Az összes pártok körülbelül négymillió négyzetlábnyi területet bérel­tek ki választási kiáltványaik felragasz­tására. A konzervatívok­­— pusztán az új női válasz­tók megnyerésére — külön folyóiratot indí­tottak és többmillió példányban osztogatták. A párt propagandaáratai harmincmillió pél­dányban kerültek forgalomba. De fontos is, hogy meghódítsák a választókat, mert az an­gol politika egyik sajátsága, hogy nem ismeri az úgynevezett pártembereket. *Mondd meg, hogy milyen pártba tartozol s megmondom, kire szavazol. — ismeretlen valami Angliá­ban. Mindenesetre itt is van minden pártnak tábora, amely árkon-bokron keresztül követi. Ez azonban aránylag kicsi ahhoz a tömeg­hez képest, amely a választásokon egyszer jobbra, máskor balra szokott szavazni. Az­előtt az ilyen ingadozó választók tömegét az egész választópolgárság hetven százalékára becsülték. Ez a szám azonban most, hogy öt és félmillió angol nő csatlakozott a szava­zókhoz, még megnövekedett. Ez az ingado­zás tapasztalható azoknál is, akik rendszere­sen érdeklődnek politika iránt. De mennyivel inkább azoknál, akik a választások előtt huszonnégy órával fognak hozzá,, hogy a po­litikát tanulmányozzák és a választások után huszonnégy órával már elfelejtik az egészet. Aki valaha végigélt egy választást Angliá­ban, annak fogalma van róla, mit jelent az Eatonswill-választásoknak a Stuart-időkbe visszamenő berendezkedése: trombitákat, dobokat, zászlókat, szalago­kat, konfettit, szerpentint, röpiratesőt, amihez modern technikánk megafonokat, gramofonokat és tudja Isten, még milyen fonókat csapott hozzá. Hozzá még minden jelöltnek 150 fontot kell !

Next