Ujság, 1929. szeptember (5. évfolyam, 197-221. szám)
1929-09-01 / 197. szám
VASÁRNAP, 1929 SZEPTEMBER 1 ÚJSÁG A JÁTÉKKASZINÓ (Különvélemény) Igen tisztelt Főszerkesztő Úr! Mint az Újságnak megalapítása óta előfizetője és hűséges olvasója és egyébként is nagy tisztelője, vagyok bátor felkérni e sorok közlésére. Nagy szomorúsággal látom, hogy az Újság is csatlakozik azokhoz, akik a balatonföldvári, illetve balatoni játékkaszinó ügyét elgáncsolni próbálják. Tudom, hogy az Újságot csak jóhiszeműség és meggyőződés vezeti, mégis megkísérlem önökkel szemben az önökétől eltérő felfogásomat kifejteni és talán érvényre juttatni. Mi abban szenvedünk, hogy szakadatlan ellentmondásokban élünk. A Nyugat kultúráját, szokásait, művészetét, berendezkedéseit kívánjuk, a hozzá való eszközök megszerzésében pedig folyton egy kis félős nemzetnek cipőiben járunk. Társasági élet, irodalom és művészet iránti fogékonyság, a higiéné és luxus követelése majdnem az összes osztályoknak tulajdonságává váltak. Magyarország mint nagyor élt évtizedeken keresztül,joggal, hiszen igen gazdagok voltunk, még Ausztria kiszipolyozó rendszere sem tudott tönkretenni. Kényelmes életet éltünk és ma látjuk csak, hogy mily gazdagok voltunk! A földbirtok, szépen fejlődő kereskedelmünk — főleg a gabonakereskedelem — az utolsó évtizedekben fellendült iparunk állandóan növekvő jövedelmeihez járul, mint szomorú, de számottevő jövedelem az amerikai kivándorlottaink pénzküldése. Nem, mintha ez az utóbbi jövedelem valami lelkes érzéseket kelthetett volna bennünk, de tényező volt, mellyel számolhattunk és számoltunk is, hiszen kereskedelmi mérlegünk passzivitását a fizetési mérleg aktivitása egyenlítette ki és ennek nem utolsó tételei voltak az amerikai pénzküldemények. A háború új világot teremtett: a szomorú béke fokozta az ország gondjait. Magángazdaságunk a nehéz órákban már igyekezett átformálódni. A németek «Umlerien» szóval jelölték meg azt a processust, melyet először megkövetelt a háború, majd megköveteltek a béke megpróbáltatásának esztendei. Sokévi szenvedés, gazdasági kérdésekben való tapogatózás után eljutottunk mi is odáig, hogy a tanulságokat necsak szónoklatokban és tudományos értekezésekben, de a gyakorlatban is leszűrni próbáljuk. A termelés racionalizálásával, alkalmas produktumok megteremtése útján az export fejlesztésével és mint igen fontos tényezővel, az idegenforgalom megszervezésével. Az idegenforgalmi ipart ma már senki sem becsüli le. Kezdjük értékelni Budapestet, szépségeit, fürdőit, a magyar zenét, vendéglátó tehetségét De ugyanígy kezdünk rájönni Magyarország nagy természeti kincseire is: fürdő- és üdülőhelyekre, az egyes sportágak fejlesztésére alkalmas területekre stb. A Duna és a Balaton igen nagy perspektívákat nyújtanak, melyek ki nem használása bűn; oly mulasztás, melyet a nehéz idők meg nem engednek. Az amerikai kivándorlók pénze megszűnt, fánk, sónk, nagy mezőgazdasági területeink elvesztek. Már nincsenek meg azok a feleslegek, melyek oly termékenyítőleg hatottak egész gazdasági életünkre. Ki kell használnunk a megmaradt erőket, így azt a hatalmas gazdasági tényezőt is, melyet Budapest és Magyarország az idegenek megnyerésére és ideszoktatására nyújt. De ehhez még igen nagy berendezkedésekre van szükség. Szállodaiparunk, mely nagyjában elsőrendű és kitűnő szakszerű vezetéssel bír, épp úgy, mint a többi iparágak, nehéz vesződséggel küzd a prosperálás lehetőségeiért. Bizonyos, hogy sok olyan szaka van az évnek, melyben szállodáinknak számos szobája üresen áll, mégis tény, hogy nagy idegenáramlás esetén, különösen, ha nagy luxushoz szokott és valóban költekező külföldiekre gondolunk, szállodákban hiány van. És amennyire ez talán nem áll Budapestre, annál inkább feltétlenül áll a Balatonra és a Duna mentére. Különösen, ha arra gondolunk, hogy majd tán sikerül a dunai és a balatoni életet megfelelő intézkedésekkel szabályozni és élénkíteni. Nálunk minden új vállalkozás úttörő munkát végez. Előbb meg kell teremtenie a létfentartáshoz szükséges klientérát és ezt csak jó propagandával, elsőrendű kiszolgálással lehet megteremteni, főleg pedig, annak a biztonságnak nyújtásával, hogy az idegen az év bármely szakában jő is ide, az idegenforgalom gócpontjain megfelelő lakást, kényelmet és szórakozást talál. A belföldi tőke sokkal inkább le van gyengülve, hogysem nagyobb, merészebb vállalkozásnál a prosperitás eléréséig szükséges hoszszabb átmeneti idő kockázatát vállalhatná. A külföldit viszont a puszta szállodaüzem nem csábítja. De nem is csodálatos, hogy a Balaton partján például máig sem áll egy valóban világnívójű szálloda, önmagában állana. És már 25 év előtt megírta boldogult Gálos Kálmán, hogy nem lehetnek olyan pontok, melyek egymagukban gyakorolhassanak” vonzóerőt az idegenre. Egy egész vidéknek, egy egész országnak kell az idegenforgalomra beidegződnie, mert senki sem utazik egy sivatagon keresztül, hogy végül egyetlen, kopár helyen fekvő, szép szállodához érjen. Sok mindennek kell még a Balatonon történnie, hogy egy vagy több szálloda megfelelő környezethez jusson. Itt nem maradhatnak el az állami feladatok sem: autóutak építése, vasúti járatok kedvezőbbé alakítása, esetleg nyáron kimondott kilátó kocsik járatása, melyek már az utat is élvezetessé tennék, a vasúti menetrend összeegyeztetése a hajójáratokkal, csatornázás, vízellátás, világítás és a többi természetes előfeltételek. És az egyéb nagyszabású beruházások, például fásítás, parkírozás, a különféle sportpályák, mint tennisz, golf stb., melyek mind csak sok-sok év után utólagosan hozzák meg eredményeiket. Ha a játékkaszinó engedélyese meghozza a kellő invesztíciókat, két kézzel kell kapni utána. Respektáljuk azt az erkölcsi felfogást, mely nem lelkesedik a játékkaszinóért. De az erkölcsi felfogás is olyan relatív dolog, mint a bűn, sőt, ami ennél több, mint a jóizlés. Nézzük csak a gellérthegyi hullámfürdőt. Nívósabb valami el sem képzelhető, mégis létezhetik oly felfogás, mely ezt is megszólhatja, pedig kevés ily idegenforgalmi attrakciót ismerek. A külföldi, még ha üzletileg kerül is hozzánk, sokkal szívesebben tartózkodik oly városban, hol a szórakozások tömegét találja. Mily idegenforgalmi többlet például a lóverseny! És mennyivel nagyobb attrakció lenne, ha egy parkon vagy erdős allcén lehetne hozzájutni és park venné körül a versenyteret, melyben üdülést és szórakozást találhatna a versenylátogató publikum. Emellett pedig lóversenyterünk maga és berendezése legelsőrendű. Játszani pedig ott eleget lehet! Ezrével tudjuk azokat a magyarokat, akik Nizzát, Montecarlót látogatják. Kimondottan odamennek a szép tenger és vidék miatt és a játékteremben töltik idejük javarészét. Mily óriási összegek mennek így tőlünk is ki, nemcsak a veszteségek, de a külföldön élés és költekezés révén is! Nem bírjuk hinni, hogy rengeteg pénz ne maradna itthon, ha mindazokon a helyeken, amelyeket nekünk a természet adott, a kényelem, a luxus és szórakozás éppúgy megtalálható volna, mint a külföld hasonló helyein. A külföldieknek pedig, akik, Istennek hála, amint betették a lábukat Budapestre, megszeretnek bennünket, többet kell nyújtanunk, mint amit ma találnak. Programmunk ma két-három nap alatt kimerül. Budapest szépségei: a Svábhegy, a sziget berendezkedéseivel mindmegannyi attrakció. Ehhez jön egy-egy kirándulás a vidékre, Mezőskövesd, Balaton, egyik ménestelep, a Hortobágy. Szép dolgok, de a programmidő hamarosan befejeződik és nem is mindenki igényét elégíti ki. Mily hatalom lenne a Balaton és vidékének igazi kihasználhatósága! Mérlegünk nagy aktív tétellel gyarapodna, a kereskedelem, ipar óriásit fejlődne! Meg vagyok győződve, hogy szállodáink is sokkal nagyobb üzletet csinálnának, mint ma, mert a szállodák számának növekedésével nő azok száma is, akik gondolkozás nélkül mernek idejönni. Az a körülmény, hogy a külföldi itt mindig talál lakást és válogathat benne és nincs egyre utalva, ha az megtelt, erősen növeli a vendégek számát és szoktatja az idegent bizonyos országok, városokhoz. Ne akarjunk tüteményesek lenni és túlbüszkék. Mert a hatalomnak és gazdagságnak erénye, hogy önmaga csinálja a törvényeit és túlteszi magát az elnyomottaknak diktált skrupulusokon. A minden órában, minden körülmények között való morált a szegények feladatává teszik. Ne akarjunk minden áron, mindenben a szegények, a kisdedek osztályához tartozni. Mély tisztelettel vagyok Főszerkesztő urnak régi olvasója és igaz hive I. K. gasztalja magát, hogy nem is olyan biztos, hogy az a vidéki barát felismerte őt. Annyi idő telt el azóta, megváltoztak a vonásai is, a félszemén kötést hord, igazán nem oly lehetetlen, hogy valaki, aki már rég nem látta, a legelső találkozásnál átsiklik tekintetével felette, anélkül,hogy ráismerne. Ez az önkényes magyarázat megnyugtatta, visszaadta a nyugalmát és innentől kezdve a szerencse megint visszapártolt hozzá, Pándinak pedig egy időre befellegzett. ... Hosszú hónapokig nem történt semmi különös. Minden ment a maga útján. Egyik este azonban, játék közben, Pandának eszébe jutott, hogy kissé felfrissíti magát. Bevonult a fürdőszobába, megeresztette a csapokat és alaposan megmosdott. Akkor visszatért a szobába, keresni kezdte a gyűrűjét. — Ide tettem az asztalra — mondotta közönyös hangon. — De az asztalon nem találta. Sem ő, sem Sávolt, mert persze mindketten keresték. — Talán a fürdőszobában hagytam — jegyezte meg kétkedve és visszament oda, hogy körülnézzen. De nem volt ott. — Persze, persze.. hisz biztos, hogy itt hagytam!... Határozottan emlékszem rá!... •— mondotta némi ingerültséggel és leplezett, vádoló éllel. Nem akart vádolni, sem pedig gyanúsítani, de szörnyen bosszantotta, hogy egy gyűrűt letesz az asztalra és amikor pár perc múltán visszatér, bár senki idegen nem járt a szobában, már csak a hűlt helyét találja. — Csak a fürdőszobában hagyhatta ... — jegyezte meg félénken Sávolt. — Ugyan kérem, hogy mondhat ilyent?! — támadt rá dühösen Pándi — Hisz épp most jöttem onnan és nem találtam sehol!... összevissza túrtam mindent és nem akadt a kezem ügyébe!... De hogy is akadt volna? ... Amikor itthagytam! ... Itt az asztalon! .. . Egészen biztos! ... Akár az életemre is megesküszöm, olyan biztos!... — De nem hagyhatta itt ... Lehetetlen Hisz akkor itt volna ... Akkor itt muszájns lenni... Rajtam kívül senki sem volt a szóbábán ... szellemek nem járnak ... hát akkor ki vitte volna el? ... — Ez az, amit én sem értek!... Én csak annyit tudok, hogy a gyűrűt itt hagytam, az asztalon hagytam és most nincs meg! Nincs!... Nincs!... Hová lett?!... hová?!... Sávolt elsápadt, fehér lett, mint a kréta. Az ajka megremegett. A kezét ökölbe szőrította, majd szétnyitotta az ujjait és hebegve, zavartan mondta: — Én nem vettem el!... Az biztos... Pándi megvonogatta a vállát és a száját gúnyosan elhúzta. — Ha nem hisz nekem, motozzon meg... kutassa ki a zsebeimet... tessék ... tessék ... itt vannak a zsebeim... kirántottam valamennyit ... tessék megnézni... tessék! ... tessék!... nálam nincs semmi... nincs nálam a gyűrű!... Azért, mert egyszer... mert egyszer bűnt követtem el... azért még nem lehet ... nem lehet... Nem tudta befejezni a mondatot. Sírva fakadt és sírva, zokogva, hóna alatt a sakkjátékkal, kivánszorgott a lakásból... * • Pándi ezután nem látta többé. Az öreg későn járt haza, sokszor csak kapuzárás után állított be, támolyogva felbotorkált a lépcsőkön, szobájában a villanyt sem csavarta fel, sötétben levetkőzött és lefeküdt. Voltak, akik azt mondták, hogy az öreg inni kezdett. Nem lehetett tudni, hogy mi igaz, különben is rövidesen elköltözött a házból és nyoma veszett... Pándi csakhamar teljesen elfelejtkezett róla is, meg a gyűrűről is... De aztán megint eszébe jutott... A fürdőszobában a csapot javították és a szerelő a kád alatt megtalálta a gyűrűt. — Tessék csak nézni — szólt Pándihoz — egy gyűrűt találtam itt ... Már nagyon rég kerülhetett a kád alá, egészen piszkos, csupa mocsok ... Pándi egész testében megrázkódott és szívében dermedt félelemmel, félig ájultan, kimeredt szemmel nézte, bámulta a gyűrűt... Borzalmas részletek a San Juan elsüllyedéséről Három perc alatt tenger alá sülyedt a hajó Newyork, augusztus 31. (Wolff.) A reggeli lapok nemtanúk leírásai nyomán számos részletet közölnek a San Juan gőzös katasztrófájáról, amely a csendesóceáni partok mentén eddig előfordult legborzalmasabb hajótörés volt. Különösen az teszi borzalmassá a hajótörést, hogy alig három perccel az összeütközés után már összecsapott a tenger álja a hajóroncs fölött és a hajó elsülyedt Nincs remény arra, hogy a hajótörésben elpusztultakideiglenes névsora, melyen hetven halálos áldozat szerepel, kereskedjék. Az összeütközés után borzasztó jelenetek voltak. Nők és gyermekek borzalmukban és rettegésükben kiáltoztak. Egy anya, hogy gyermekét megmentse, a San Juan közvetlen közelében lévő fartálygőzösre dobta, ő maga azonban nem tudta az élete megmentéséhez szükséges ugrást megtenni, mert a hajók ebben a pillanatban eltávolodtak egymástól. Az utasok közvetlenül az összeütközés után már tisztában voltak azzal, hogy a hajó a következő pillanatban el fog sülyedni. Az elektromos világítási üzem azonnal felmondta a szolgálatot, ami lehetetlenné tette a mentőövek felkapcsolását. A megmentett utasok közül többen, úgy amint voltak, az ágyból kiugorva, menekültek meg. Mivel csaknem valamennyien tudták, hogy a hajó elsülyedése nyomán keletkező örvény sodrásának ereje a mélységbe ragadja őket, legtöbbnyire kettesével, vagy csoportosan ugrottak a tengerbe, hogy az örvény erejét ezzel mérsékeljék. Azok, akik ettől visszariadtak, valamennyien elsülyedtek a hajóronccsal együtt.