Ujság, 1929. december (5. évfolyam, 274-296. szám)
1929-12-01 / 274. szám
2 Óriási többséggel elvetették a német nemzetiek népszavazási törvényjavaslatát a birodalmi gyűlésen Az egész akció a weimari alkotmány ellen irányult Berlin, november 30. A birodalmi gyűlés ma délelőtt tovább folytatta a népszavazási törvényjavaslat tárgyalását. Kardorff német néppárti képviselő hosszabb beszédben foglalkozott a német nemzeti párt népkezdeményezési akciójával. Ez az akció játék a tűzzel. A felszabadult Rajnavidék lakosai a felszabadulás órájában minden bizonnyal Stresemannra gondolnak és nem a német nemzeti párt vezérére, Hugenbergre. Hugenbergék népkezdeményezése csak a szociáldemokrata pártnak használt. Ez a párt már eddig is a birodalom legerősebb pártja volt és minden , bizonnyal emlékművet fog emelni Hugenbergnek, mint a szociáldemokrata tábor nevelőjének. Kardorff ezután a birodalmi kormán magatartását kritizálta a népkezdeményezés körül. Kár volt megtiltani a köztisztviselőknek a népkezdeményezésben való részvételt és az ilyesminek nem szabad még egyszer megtörténnie. Kardorff kritikájára Severing belügyminiszter válaszolt, mondván, hogy a népkezdeményezésben az is benne volt, hogy a birodalmi kormány tagjait vád alá kell helyezni és fegyházzal sújtani, ha pedig akad német köztisztviselő, aki ezzel a követeléssel azonosítja magát, nem méltó arra, hogy a köztársaság szolgálatában álljon. Az egész népszavazási akció nem külpolitikai kérdés, hanem a demokratikus rendszer, a weimari alkotmány ellen irányul — mondotta. December 22-én mindenkinek otthon kellene maradnia és igy kellene Jlugenberg úrral leszámolnia. Vagy ha a terror arra kényszeríti őket, hogy vegyenek részt a szavazásban, csak egy vonást tegyenek és ilyenformán húzzák keresztül Hugenberg úr számítását Az általános vita bezárása után névszerinti szavazással döntöttek az első szakaszról. A szavazás eredményéhez képest a háborús felelősség elismerésének visszautasításáról szóló első szakaszt 318 szavazattal 82 szavazat ellenében elvetették. A szavazás során négyen tartózkodtak a szavazástól. Locke elnök ezután bejelentette, hogy a nemzeti szocialisták a többi három szakasz feletti döntésnél is név szerinti szavazást javasoltak. Esser képviselő ekkor indítványozta, hogy az ülést napolják el, mivel a rajnavidéki képviselők részt kívánnak venni a Rajna-vidék felszabadulásának ünnepélyén. A második szakasz feletti név szerinti szavazás elrendelése mellett szavaztak a német nemzeti és a nemzeti szocialista párti képviselők, azonban a javaslat elfogadásához szükséges 50 képviselő számát így sem tudták elérni, és így a versaillesi szerződés 231, 429 és 430. szakaszainak felfüggesztéséről szóló második szakaszt egyszerű szavazással elvetették a német nemzeti, a keresztény kisgazda és a nemzeti szocialista párt szavazatai ellenére. A Young-tervezet elutasításáról szóló harmadik szakaszhoz Prejer nemzeti párti képviselő szólt hozzá. A szakasz feletti szavazásnál a szakaszt 312 szavazattal 80 szavazat ellenében elutasították; négyen tartózkodtak a szavazástól. A negyedik szakaszt 312 szavazattal 60 szavazat ellenében elvetették. Curtius beszédének visszhangja Franciaországban Paris, november 20. Curtius német birodalmi külügyminiszter felszólalásával foglalkozva a Temps azt írja, hogy Curltius jó német hazafi módjára beszélt és elsősorban Németország közvetlen érdekeit domborította ki, amelyekkel a nacionalisták mozgalma teljesen ellentétben áll. Curtius azonban őszintén kijelentette azt is, hogy Németország külpolitikája az eseményekhez igazodik és nem ringatja magát illúziókban. Ez a nyilatkozat különös figyelmet érdemel, mert ha Németországnak ma az az érdeke, hogy megbuktassa a nacionalista mozgalmat, lehetséges, hogy a jövőben megfordul a szél és Németország azt fogja vélni érdekében, hogy kivonja magát kötelezettségei alól. Franciaországnak ezzel számolnia kell és szintén reális politikát kell folytatnia, amely kellő elővigyázattal veszi számításba az esetleges meglepetéseket. Chatouroux termet írta Lenkei Henrik A Versailles-i palota pompásan berendezett könyvtárszobájában éjjeli 11 órakor két férfi élénk beszélgetést folytatott. Egy öreg úr: Guetrefoges márki. S egy fiatalember: Beaumarchais. AFigaró házasságáénak leendő szerzője kipirult arccal fordult a márkihoz: — Nagyon köszönöm jóságát márki! De isten büntessen meg érte, ha tanácsát megfogadom. Ne vegye rossz néven — én itt maradok a helyemen. Itt kell maradnom! Már ifjúságom szálai idefűznek ehhez a világhoz, ahová órásinas koromban léptem be először. Végre sikerült udvari állást kapnoik. Nulla vagyok itt, de itt vagyok. Az emberek kénytelenek velem szóba állni. S az a bájos aszszonyka, akit minap oltár elé vezettem, nem kötelez-e arra, hogy előre törjek? Szabad-e eltávoznom arról a pontról, melyről kiemelhetem az én világomat sarkaiból? Csupán azért, mert a király szemet vetett a feleségemre? Ó nem, kedves márki! Éppen a veszély izgat engem! Örömöm telik abban, hogy rossz kártyákkal nyerjem meg a játékot! Én nem mozdulok innen egy tapodtat sem s ezt a gonosz komédiát annyira jóra fordítom, hogy ön, kedves márki, legjobban fog nekem tapsolni. A márkit megkapta a fiatalember önbizalma. — úgy visszavonom indítványomat! — mondta atyai jóindulattal. — S a továbbiakhoz sok szerencsét kivánok! Ezzel megszorította Baumarchais kezét s a függönyajtón át a bálterembe tipegett. Beaumarchais a mellékajtóhoz sietett. Ebben a pillanatban lépett be szépséges, ifjú hitvese Madelaine, fényes báli toalettben , ugyanakkor ütötte a kandalló órája a negyedtizenkettőt. Madelaine szörnyű szorongásában elkiáltotta magát: — Negyedtizenkettő! A király vár rám a bálteremben. Szökjünk Gusztáv! Még van időnk! De Beumarchais vidáman felelte: — Ugyanezt a tanácsot adta éppen most Guetrefoges márki. Neki is kijelentettem, hogy soha! A mi célunkat csupán bátorságunk és eszünk teljes megfeszítésével érhetjük el. Nem engedhetjük meg magunknak a fényűzést, hogy a sült galambokat várjuk. Madelaine incselkedett: — S ha hirtelen beleszeretnék ebbe a pocakos királyba s az a vágy bevinne, hogy Pompadour utódja legyek? Beaumarchais nem hagyta magát: —Akkor egy bolonddal több volna ezen a meghiúsult reményekkel kikövezett udvaron! Madelaine kacagott. — Hiszen tudod, hogy csak mókáztam. De legalább adj valami utasítást, hogyan védekezzem a kiérdemesült Don Juan támadása ellen. Beaumarchais elkomolyodott: — Ezért jöttem ide, s ezért kértem a martinét... Tovább nem kellett magyaráznia, mert Pompadour megjelent lakosztálya küszöbén fényes báli jelmez volt rajta, melyet Beau, marchais örömmel és elragadtatással vett észre. Örömmel kiáltotta: — Már itt is van a játszótársnőnk. Még pedig abban a kosztümben, melyet én terveztem. Mesés! Ellenállhatatlan! Pompadour mosolyogva fordult Madelainehez: — Tehát valóban nem vágyódik, asszonyom, az én helyemre? Madelaine tréfás ijedtséggel tiltakozott: — Isten mentsen! Egyetlen gondom, hogyan kerüljem ki ezt a megtiszteltetést. Pompadour sóhajtott: — Milyen irigylendő maga drága Madelainem! Madelaine önkéntelen sajnálkozással jegyezte meg: — Márkiné szereti a királyt! Pompadour ráütött a fejével: — Igenis szerelem! S azt akarnám, hogy a világ első fejedelme legyen. Hogy még a Napkirályt is túlragyogja! Pedig jól tudom, hogy ez a kívánságom sohasem teljesülhet! Madelaine mesíhatódott: — Ó, hogy érzem a fájdalmát márkiné! S hirtelen ötlettel hozzátette: — Lába elé vetem magamat... könyörögni fogok a királynak ! De Pompadour leintette: — Evvel csak fokozná a sóvárgását! A király olyan mint a gyermek. Mennél nehezebben kapja meg játékszerét, annál hevesebben fáj rá a foga! Beaumarchais megszólalt: — Úgy nem marad más hátra, mint hogy bele hagyjuk harapni a savanyú almába! A két nő felriadt: — Gusztáv! — Beaumarchais! De Beaumarchais mosolyogva csitította őket: — Ne értsenek félre hölgyeim! Azt akartam mondani, úgy kell feltálalnunk az almát őfelségének, hogy savanyúnak tartsa! Madelaine tapsolt: — Pompás! kiállhatatlan leszek! Pompadour ellenkezett: — Ez nem fog önnek sikerülni kedvesem! Beaumarchais kedélyeskedett: — Bízza csak rá Madelainera márkiné! Madelaine folytatta a pajzánkodást: — Alig várom, hogy legyet dobjak a levesébe! Beaumarchais ráncba húzta homlokát: — Valamivel több komolyságot kérek Madelaine! Ne feledd, hogy ettől a légytől függ a mi boldogságunk, sőt talán Európa sorsa is! De Madelaine most már jó úton érezte magát. Kecsesen bólintott és besietett a bálterembe, a megbeszélt találkozóhoz. Beaumarchais és Pompadour szintén viszszavonult. Pár perccel később Madelaine mintegy menekülve újra beszaladt a könyvtárszobába. XV. Lajos lihegve követte. — Asszonyom! Még meddig hagy epekedni? Madelaine negédeskedett: — Ófelség! Annyira félek! — Miért? Csak nem bánta meg az ígéretét? — Világért sem! Sőt úszom a boldogságban! Nos tehát? _. t ! — Megölne a szégyen, ha felség úgy eldobna engem is, mint valami elhasznált zsebkendőt. XV. Lajos neheztelt. Megfogta az aszszonyka kezét és a mély meggyőződés hangján mondta: — Téved Madelaine! A szeszélyességről régen leszoktam. S éppenséggel végleg abbahagyom, ha ilyen bársonyos, édes kis kezet mondhatok magaménak! A márkiné utóbbi időben csupán párduckarmait éreztette velem! Madelaine félvállról vetette oda: — Egyáltalán nagyon el van kaparva felséged bárkinéja. Úgy látszik, fejébe szállt a dicsősége! A király fészkelődni kezdett. — Nem, nem! Nem ez volt a hibája! Inkább az, hogy túl okos. Madelaine csúfolódott: — Kitelik tőle, hogy még felségednél is okosabbnak tartja magát. XV. Lajos mindjobban felingerült: — Azt talán mégsem meri! De Madelaine tovább tapintatlankodott: — Bizonyára nagyon elbizakodott és telhetetlen! A király kelletlenül járult hozzá: — Ebben igaza van, Madelaine. Nem elég, hogy egy szerencsétlen háborúba kevert, mindenáron Chatouroux termeibe akart átköltözni! — Tudom. Első kedvese volt felségednek akinek emlékét még most is különös szeretettel őrzi. Hallatlan tolakodás! XV. Lajos panaszra fakadt: — S mi a fő! Ezek a csatározások megzavarták azt, ami a legszebb földön. A szerelmünket Madelaine adta a sértettet. — Éppúgy, mint most a mi szapulásunk. De a király folytatta a vádaskodást: — Szive nincs a márkinénak. Ezért holnap örök időre száműzöm udvaromból. S akkor senki sem áll többé kettőnk között, édes Madelaine. S ezzel magához vonta az alig húzódozó asszonyt. XV. Lajos el volt ragadtatva. — Kérjen valamit tőlem! — mondta lelkesedve. — Be akarom önnek bizonyítani, hogy Franciaország királya nemcsak bűn- ÚJSÁG Félóra Durini di Monza gróf, olasz követnél, egy nappal távozása előtt Az Eszterházy-palota hatalmas fedett udvara kopácsolás zajától hangos. A halk Eszterházy-utca finom csöndes palotájára, az olasz követségre rá sem lehet ismerni. Munkások jönnek-mennek, ládák alatt görnyedezik a válluk, költözik a követ... Ez pedig nem oly egyszerű tény, hiszen Durini di Monza gróf, a távozó olasz követ Olaszország egyik leggazdagabb embere. Milanóban több palotája van. Tulajdonképen monzai származású ősi itáliai família sarja. A Durini grófok évszázadok előtt költöztek Monzából Milanóba, ahol mindig a város első polgárai voltak. Ha valaki levelet ír Durini di Monza grófnak Milanóba, így kell címeznie levelét: Durini grófnak, Durini-utca, Durini-palota... Mi van a százötven ládában? Először is rengeteg kép, főként olasz mesterektől, még pedig a legkiválóbb alkotások a quatrocentóból, cinquecentóból, secentóból. Azután rengeteg szőnyeg, a legfinomabb művüek, Kelet szövésének csodái, ezüstök és aranyak ... Végül pedig Durini di Monza gróf igazi büszkeségei, vadásztrófeái, emlékei annak a sportnak a műveléséből, amely életének legfőbb szenvedélye: a vadászat... Jönnek mennek a munkások, a személyzet pedig, suttogva és szomorusággal lépked a szőnyegekkel betakart folyosókon. Mindenkinek fáj, hogy elutazik Durini di Monza gróf Chilébe, új állomáshelyére. A utáni oldmár, a sajtóattasé közli, hogy néhány perc múlva fogad a követ úr, akit e pillanatban egy magyar fotográfus éppen fényképez. De már ki is lép a dolgozószobából a hatalmas empire-szalonba a fotográfus, aki több felvételt készített a követről, viszont a követ feleségét nem tudta lefényképezni Durini di Monza grófné szívesen ad régi fényképet, de a fényképezés idegesíti... * Szép férfi Durini di Monza gróf. Vékony, előkelő, halk pointirozással beszél és állandó mosoly fényük az arcán. Azért a mosoly nem kövesedik az arcára és nem szürkül sablonossá. Fekete ruha van rajta, csikós nadrág, keskeny, francia cipő. Hellyel és vermouthtal kinél. Azzal kezdi, hogy életének és karrierjének legemlékezetesebb és legszebb hat esztendejét töltötte Budapesten. Boldoggá teszi az a tudat, hogy Magyarországon mennyire szerették. — Igazán meghat — mosolyog —, hogy Magyarország minden részéből leveleket kaptam mostanában, amelyek írói kérik, ne menjek el. Egyszerű, parasztemberek sorait fordítják le titkáraim és ezekből a levelekből a megbecsülésnek és ragaszkodásnak érzése árad. E héten többször jártam budapesti üzletekben bevásárolni utazásom előtt. Idegen urak szorongatták a kezemet és könnyesen búcsúztak. Elmondja, úgy érzi, nem dolgozott hiába. Amióta a magyar—olasz barátsági szerződést megkötötték, Olaszország mindig teljes erővel támogatta a magyar érdekeket, így lesz ez a jövőben is. Biztosak lehetünk abban, hogy Olaszország változatlanul támogatni fogja jövőben is Magyarországot. Sétál a dolgozószobájában, kinéz az utcára, ahol az esős délelőttökön két csupasz fa ázik. — Higgye el — sóhajt —, nagy sajnálattal távozom. Most Dél-Amerikába megyek, ahol, sajnos, nem sokat tehetek a magyarság érdekében. De két év múlva, azt hiszem, visszatérek Európába és akkor újra felveszem Magyarországgal a kapcsolatot A magyar népnek pedig azt üzenhetem, hogy a jelen talán nyomasztó, de ezeréves történelemben ez csak múló epizód. Ne veszítsék el türelmüket, fogjanak össze, dolgozzanak és remélem, hogy Mayarországra szebb jövő virrad. — Mi volt Excellenciád legnagyobb élménye Magyarországon hat esztendő alatt? Durini di Monza gróf elmélyedten gondolkozik, öszes, középen kettéválasztott haját hátrasimítik és elmélázva mondja: . — Talán az, hogy a köznépben milyen nagy kultúra és hazafiság van. Higgye el, nagy dolog ez. Kissé csodálatos, hogy egy követ tud a népről beszélni, hiszen általában kevés érintkezése van vele... De a hat esztendő alatt sok időt áldoztam kedvenc szórakozásomnak, a vadászatnak, gyakran jártam a magyar vidéken és sok egyszerű parasztemberrel érintkeztem. Az Íróasztalára mutat: — Aztán itt vannak a levelek, amiket egyszerű, vidéki magyaroktól kaptam. Műveltség és hazafiasság ragyog ki ezekből a sorokból. — Nagyon szeretem Magyarországot. Kitűnően éreztem magamat, sokat jártam az Operába és a koncertekre. Sajnos, prózai darabokat nem tudtam élvezni, mert nem tudok eléggé magyarul. Azért több prózai darabot láttam, amelyeknek tartalmát előre megismertem. A magyar színházi kultúra fejlettségéről akkor bizonyosodtam meg, amikor ugyanannak az operettnek londoni, párisi, berlini és budapesti előadását végignéztem és összehasonlítást tehettem közöttük. Mondhatom, ez az összehasonlítás nem esett a budapesti operaelőadás rovására. Sajnos, nem értem az önök nyelvét. Elolvastam azokat a magyar szépirodalmi műveket, amelyek a közelmúltban olasz nyelven megjelentek. Nagyon tetszettek. Molnár Ferencnek több darabját láttam Olaszországban, élveztem őket. Amikor a zenére terelődik a szó, két nevet szinte áhítatosan ejt ki: — Dohnányi és Irubay ... Modern festőinket nagyrabecsüli és abban, hogy magyar képek olaszországi kiállításra kerültek, neki is van egy kis szerepe. — Nem lehet lekicsinyelni azt — fejezi be a beszélgetést —, hogy ilyen kis nemzet, mint a magyar, a szellemnek annyi nagy értékét tudja produkálni. Durini di Monza vasárnap este utazik Milanóba. Részt vesz az olasz trónörökös esküvőjén és valószínűleg májusban hajózik át Dél-Amerikába, új állomáshelyére. Olasz** ország új budapesti követe január elsején teszi át hivatalát, s K. A. VASÁRNAP, 1929 DECEMBER 1 Öt ember halála egy szálloda égésénél Boston, november 30. Az egyik itteni szállodában ma reggel tűz ütött ki, öt ember, köztük a tűzoltóparancsnok, a tűzbe veszett.