Ujság, 1930. március (6. évfolyam, 50-73. szám)
1930-03-01 / 50. szám
2 Monstre dalosverseny Főiskolai hallgdt- * -4 f' A /~\ / // • Jók lovas banda- jj, 000 TOTM huma a menetben ünneplő tömeg Várban Piros-fehér-zöld transzparens a honvédelmi minisztériumon „Életemben mindig a kötelességteljesítés volt a vezér csillagom” — mondta a kormányzó Horthy Miklós kormányzó tiszteletére a Társadalmi Egyesületek Szövetsége monstre felvonulást rendezett. Már délután három órakor megnépesedett a városház udvara, egymásután érkeztek a különböző dalárdák, dalegyesületek és azenekarok, amelyek főpróbát tartottak Szegő Sándor országos karnagy vezetésével. Több mint 1700 dalos vett részt a főpróbán, melynek végeztével megindult a menet a Várba. Az Erzsébet-híd pesti hídfőjénél tizenkét fehérlovas rendőr várta a dalosokat s vezette őket a Várba. Gyülekezés a Belváros utcáin Az Erzsébet-híd pesti hídfőjénél gyülekeztek a társadalmi egyesületek. Díszruhás rendőrök sorfala között hullámzott a tömeg. Közvetlenül a hidfő mellett százával lobogott a különböző egyesületek és a TESz vidéki küldöttségeinek zászlaja s a képet a főiskolai lovasok sora tette sínessé. A lovasokat Bakonyi János, a Budapesti Lovas Egyesület igazgatója vezette és a felvonuláson tizenkét főiskolai lovas és hat lovasnő vett részt. A férfiak kakiszint uniformisban, a hölgyek pedig fekete lovaglóruhában ültek lovaikon. A hölgyek közül Zsedényi Manyika, Szekeres Nusi, Franz Elsa, Poór Kató, György Évi, Breyer Lilly és Schultheisz Margit várták meg, amíg a hatalmas emberáradat elhaladt és a lovasok sora zárta be a felvonuló tömeget. A tér közepén állott és gyűlt egybe az úgynevezett kis küldöttség, amelynek tagjai valamenynyien fekete ruhában jelentek meg, mert a kormányzó külön kihallgatásán is részt vesznek. Ott volt többek között Andréka Károly főkapitányhelyettes, Szontagh Tamás, Szörtsey József, vitéz Endre László, Lázár Andor, Borbély-Maczky Emil, Endre Zsigmond képviselő, vitéz Mándoky Sándor, Putnoky Móric, IlosvayGusztáv, Pogány Frigyes, Rausch Aladár, Kontra Aladár, Majoros István, valamint a TESz vidéki egyesületeinek minden vezetője. Megindul a menet A menet az Erzsébet-hídon, a Döbrentei-téren, a Döbrentei-utcán, a Lánchíd utcán és a Hunyady János-úton keresztül haladt a várba s a dalosok már a miniszterelnökségnél jártak, amikor a menet vége még a budai Dunaparton kígyózott s a lovasokat a Lánchid-utcában éljenezte az utca népe, amely százával és ezrével szemlélte a felvonulást s éljenezte meg megújuló tapsvihar közben a menet tagjait és Horthy Miklós kormányzót. Ugyancsak többszáz főre rugó tömeg várta a Dísz-téren a felvonulást s amikor a menet első csoportja megérkezett a rendőrök sorfala között, a honvédelmi minisztérium homlokzatán hatalmas piros-fehér-zöld transzparens gyulladt ki és a szürkülő estébe hatalmas fehér tizes szám világított bele. A Vár udvarán a testőrség tagjai várták a menetet, a díszőrség riadót fújt, amikor a monstre felvonulás megkezdődött. A Mátyás király szoborcsoportozattól balra levő kiskapun át jutott a hatalmas tömeg a királyi palota belső udvarára, ahol kirajzolva várta az egyes csoportokat az előre elkészített hely. A kormányzói lakosztály erkélyén két hatalmas kandeláber égett s közte vörös drapéria volt terítve az erkély korlátjára. Hat órára mind a tizenötezer résztvevő elhelyezkedett a vár udvarán, felharsant a kürt s néhány perc múlva megjelent a kormányzó az erkélyen, felesége és Miklós fia kíséretében. Percekig tartó eget verő éljenorkán fogadta őket, amelynek elcsitultával 1700 dalos ajkáról hangzott fel a magyar Himnusz. Utána megkezdődött a hangverseny. Csendben szilárt az eső, azonban ez a lelkes tömi, hangulatán nem változtatott s meg-megújuló tapsai fogadták az egyes számokat, amelyek s Szegő Sándor országos karnagy vezényelt. A Himnusz után az üdvözlő Fohászt énekelték, amely Selleinek, a Budai Dalárda volt karnagyának és Lampérth Gézának a műve, utána felhangzott aFekete szem éjszakája”, majd az »Érik az érik a búzakalászt. Huber: «Fohász»-át a BSzKRT és a I. honvédgyalogzered zenekarának kíséretében adták elő. Befejezésül együttesen énekelték el a Szózatot / a kormányzó családjával együtt végighallgatta a szerenádot s ugyancsak együttesen nézték végig a hatalmas tömeg katonás tisztelgő felvonulását. Negyednyolcra járt már az idő, amikor a főiskolai lovasok és lovashölgyek elvágtattak a kormányzó előtt s ezalatt a kormányt fáklyának foyerjában gyülekeztek a küldött, tagjai Félnyolcat mutatott a fogadóterem órája, amikor a csaknem kétszáztagú küldöttség előtt megjelent szárnysegéde kíséretében vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó, akit háromszoros éljennel fogadtak a megjelentek. A fogadóterem sarkában állt gyászszalaggal átkötve az a hatalmas Szűz Máriás nemzeti lobogó, amely alatt tíz évvel ezelőtt a nemzeti hadsereg bevonult Budapestre. Az üdvözlő beszédek Perényi Zsigmond báró köszöntötte a kormányzót: — Lelkes hazafiak, társadalmi egyleteink vezetői részéről indult meg a mozgalom, hogy’ megünnepeljük tizedik évfordulóját annak a napnak, amelyen Főméltóságod az isteni gondviselés rendelkezése folytán és saját akaratunkból a kormányzói széket elfoglalni méltóztatott. — A magyar társadalom nevében hódolattal köszöntöm Főméltóságodat, a legmelegebb érzéssel, őszinte, keresetlen szavakkal, mint ahogy az Főméltóságod fenkölt és nemes egyéniségéhez legjobban illik. — Mi Főméltóságodban az Államfőt látjuk, akinek hódolattal tartozunk, a Vezért, aki irányt szab és akinek engedelmeskedünk. De látjuk a legelső magyar polgárt is, akihez magyar szívünk minden érzésével ragaszkodunk, aki példát mutat kötelességteljesítésben, emberszeretetben, aki érettünk dolgozik, velünk érez, velünk örvend és velünk szenved. — Buzgó imával fordulunk a Mindenható nagy Istenhez, hogy áldja Főméltóságod minden lépését, minden törekvését, hogy segítse Főméltóságodat munkájában, a régi Magyarország romjain a réginél boldogabb, erősebb új Magyarország felépítésében, hogy sokáig éltesse Főméltóságodat, hogy munkájának gyümölcsét, magyar népének boldogságát láthassa. Ezután Sipőcz Jenő dr. polgármester a főváros törvényhatóságának küldöttsége élén a következő szavakkal üdvözölte a kormányzót: — Föméltósága Kormányzó Úr? A szeretetnek, ragaszkodásnak és halának hullámai, amelyek a mai napon az országból és fővárosából Főméltóságod felé áradnak, a magyar néplélek legmélyebb és legtisztább forrásaiból fakadnak. Köszönjük, hogy Főméltóságod állandó ittlakásával valódi székvárossá tette fővárosunkat. Köszönjük, hogy itt él közöttünk és részt vesz örömünkben, bánatunkban. Köszönjük hangsúlyozva is, hogy megteremtette a belső békét, a társadalmi rendet, amely lehetővé teszi a budapesti polgárnak — a munkást is ideértve —, hogy verejtékes munkájának gyümölcsét élvezhesse. És engedje meg, hogy hálatelt szívvel köszönjük meg, hogy fenkölt élettársa, a Főméltóságú Asszony, vigasztalója lett Budapest szenvedőinek, gyámolitója szegényeinek. — Arra kérjük az Egek Urát, hogy a Kormányzó Ur továbbra is összeolvadva maradjon a nemzettel és fővárosával szent érzésekben és szent kötelességekben és hosszú időn át vezethesse a nemzetet és annak fővárosát azon az úton, amely a nemzetnek a régi nagy országot, fővárosának pedig ragyogó fejlődést bizton ígéri. Az Ég áldása legyen a Főméltóságú Kormányzó Úron és családján! A kormányzó beszéde A kormányzó az üdvözlésekre a következő beszéddel válaszolt: — Szívből köszönöm meleg üdvözlő szavaikat, amelyekkel a magyar társadalom és a főváros jóleső együttérzését tolmácsolták. — Az évfordulók az emlékezés ünnepei. A magyar sors mostani kemény napjaiban nem is jelenthetnek többet — minthogy magunkba szállva vonják le az emlékezés tanulságait. — Tíz évvel ezelőtt a nemzet újra magára eszmélt és a csüggedés helyett friss energia lángolt fel — Azóta sokat küzdöttünk és még többet szenvedtünk, sorsdöntő percek válságain mentünk keresztül és nehéz időszakokat éltünk át, de szívós kitartó munkával helyrehozni törekedtünk azt, amit a balszermese végzetes fordulata rontott a magyarság sorsán. Az eredmények még távolról sem érték utol a nemzet vágyait, de a történelem igazságszolgáltatása néha lassan halad előre. — Két dolog van, amit nem érinthettek nálam a csalódások és nem koptathatott el az idő és ez a hitem és a kötelességérzésem. Engem a nemzet önerejének ujjjáélződése szólított helyemre, nem veszíthetem tehát el soha hitemet fajom jövőjében. Életemben mindig a kötelességteljesítés volt a vezércsillagom, a jövőben sem fogok sohasem habozni, hogy megtegyem azt, amit a nemzet érdeke tőlem kíván. Ezt a hitet és ezt a kötelességérzést várom el viszont minden jóérzést a magyar embertől is. A hitet a nemzet életerejében, a harcot a kétkedés ellen, a bizakodást a csüggedéssel, a szembeszállást a mindent lekicsinyléssel szemben — és a haza iránti odaadó kötelességteljesítést, az önzés leküzdését, akkor, ha a haza áldozatokat kíván, az egyéni és osztályérdekek félretételét, olyankor, amidőn a nemzet egyetemes javát kell szolgálni, az egymással összefogást a széthúzással, az összetartást a pártoskodással szemben. — Különös örömömre szolgál, hogy a székesfőváros népének hivatott képviselői eljöttek ide hozzám, csatlakozva az ország társadalmának küldötteihez. A mi csodálatosan szép fővárosnak nemcsak földrajzilag az ország szíve, nemcsak az állami szervezet működésének központja, hanem a nemzet szellemi és gazdasági életének legjelentősebb szálai is ide futnak össze. Ebből folyó nagy hivatásának ez a város a jövőben is csak úgy tud eleget tenni, ha azonosítja magát a magyar faj felfogásával és egybeforr a nemzet eszmevilágával. — Köszönöm, hogy itt felkerestek és szívből köszöntöm az itt megjelentek utján a hazafiasait érző egész magyar társadalmat. A kormányzó beszédét csaknem minden mondatánál kitörő lelkesedéssel fogadták a megjelentek. A küldöttség vezetőivel a beszédek elhangzása után még hosszasan elbeszélgetett a kormányzó, nyolc óra is elmúlt már, amikor a megjelentek elhagyták a királyi palotát. Nyolc óra után Iymándy-Hegyessy Géza ezredes, a testőrség parancsnoka, bevezényeltette a testőrség tagjait és a monstre felvonulást a kürtösök lefúvó jele fejezte be. V . Seherezáde mesét írta Dánielné Lengyel Laura — Véghetetlen hatalmasságú Uram —mondotta Seherezáde —, hadd mondjak mesét ma éjjel neked a világ leggyönyörűbb szobráról, ki nem tudott élő, eleven asszony teremtéssé válni, mert... — de hadd beszéljen a mese maga helyett, én uram. — Messze, messze lent e tenger felé volt egy hatalmas palota. A palota belsejében egy csodálatos szép márványszobor állt. Finnek a szobornak olyan bűbájos ereje volt, hogy aki férfiember meglátta, nyomban beleszeretett és nem akart többé élő, eleven asszonyra reánézni. A palota előtt, ahová a bűbájos szobrot rejtették, egy irtózatos hétfejü sárkány őrködött. Minden férfinak, ki a palotába lépett, egy zsák aranyat kellett lába elé tenni, de ez még nem volt elég. A sárkány három kérdést adott fel azoknak, kik a szobor elé akartak jutni s csak ha erre megfeleltek, juthattak be a palota belsejébe, ahol estétől hajnalig maradtak. És én kegyes szultánom, a legnagyobb nyomorúságok idején, abban az időben is, mikor gyöngeelméjű magzatot szültek az aszszonyok, a sárkány előtt mindig halomszámra állt az arany és tódult a sok férfiember, hogy feleljen a sárkány kérdéseire, mert nincs az a szegény és nyomorult és lusta férfi, kiazadaggá és nincs az az ostoba, ki éleselméjűvé nem tudna válni, ha arról van szó, hogy az asszonyi teremtés közelébe juthasson, aki után vágyakozik. És akadt a férfiak között szerencsés, kiválasztott, kinek kedvéért a csodálatos márványszobor megelevenedett, élő asszonnyá vált s megajándékozta a férfit olyan boldogsággal, milyennel csak a hurik tudják megajándékozni az igazhivőt, ott fenn Allah paradicsomában. És ezeknek a boldog kiválasztottaknak, kik már a földön megizlelhették a paradicsom édességeit, egy tüzes rózsa nyílt ki a szívük felett és viselték ezt a rózsát teljes életükben és mindenki tudta róluk, hogy ezek a boldog férfiak, kik itt a földi életben megismerték a hurik csókját, melyet pedig csak a tisztességben eltöltött élet és a bátran fogadott halál után ajándékoz az igazhivőnek Allah kegyelme. Egy napon fiatal énekes lépett be a palota kapuján, melynek küszöbét a hétfejű sárkány őrizte. Nem hozott aranyat és nem törődött a tüzet okádó sárkány kérdéseivel, de érezte, hogy diadalmas lesz, mert soha senki nem vágyott úgy a márványasszonyhoz, hogy forró szerelmével felolvassza annak kőtagjait és megismerje a paradicsomi szerelmet, a hurik által ajándékozott gyönyörűséget, mely után tüzes rózsa gyűl ki a férfi szíve felett. — Hol az arany? — kérdezte a sárkány. Az ifjú pedig felelet helyett énekelni kezdett. Énekelt a vágyról, mely kínzó és gyötrelmes és meddő, miként a halál és énekelt a beteljesülés percéről, mikor megsemmisült öntudat eszméletlensége világosítja meg előttünk az étet értelmét. A vágyról, mely szeges korbácsokkal fiz bennünket, mely állatokká aljasít, hogy aztán a mámorban felmagasztosítva Istenhez tegyen benünket hasonlóvá, mert most, így ebben a pillanatban, tudunk életet formálni, teremteni. A sárkány pedig hallgatta az ifjú énekét és most már nem kért tőle aranyat, nem kérdezett tőle semmit, beeresztette a palotába a csodálatos márványszobor elé. Bent pedig a palotában megint dalban mondotta meg a szobornak, hogy szereti, ahogy még soha senki a földön nem szeretett. A szobor pedig éjféltájban megelevenedett és mondotta az ifjúnak: — Ide hallgass, te ember, ki eljöttél hozzám, hogy megváltsad az én bús életemet. Szeretsz te engedj igazán? — Lelkemmel, szivemmel, testemmel szeretlek. Jobban szeretlek az életemnél. A szobor csendesen megrázta fejét — Ezt már a többiek is mondották, aztán... — Aztán ... Aztán itt vagyok elvarázsolva, hideg márványba öntve és igy is kell maradnom, mig csak egy férfira nem akadok, aki engem mindennél jobban szeret. — Én... Én ... — Hallgass reám, ha én most a tied leszek, engem csak titokban szabad szeretni. Soha senkinek meg nem szabad tudni, hogy én a világ legszebb és legtöbb gyönyörűséget adó asszonya, tied voltam. Aki azonban megelégszik a hírrel, hogy én a karjai között feküdtem, annak egy égő tűzrózsa nyílik ki a szíve fölött ötezer éve állok itt márványban, szüzén, megválthatatlanul, mert nem akadt férfi, ki mikor aközött választhatott volna, hogy engem bir-e, vagy csak a hite lesz meg annak az emberek előtt, hogy az övé voltam — engem választott volna. Diadalmasan elmentek a tűzrózsával szivük fölött és én itt maradtam és itt maradok addig, mig egy férfinak csakugyan drágább leszek mindennél és el tudja titkolni, hogy a karjai között tartott. Seherezáde elhallgatott, a szultán pedig kiiváncsian kérdezte: — Aztán? Mi történt aztán, Seherezáde? — Aztán, én felséges uram és parancsolom? Az ifjú költő reggel elhagyta a palotát, ragyogott az arca a boldog diadaltól, mert a tüzes rózsa ott virított a szive felett, miképpen ott virított a többi szerencsés kiválasztottnak, kik férfitársaik bámulata és irigysége közepette élték le életüket. — És a szegény márványszobor? — kérdezte a szultán. — Az bizony ottmaradt, fehéren, érintetlenül, soha szerelmét meg nem ismerve, mert a férfiember, ha úgy fordul, feláldozza az aszszonyért vagyonát, jó hírnevét, erejét, egészségét, sőt van úgyis, hogy a becsületét, az életét is, de a paradicsombeli huhiért sem adja oda azt, ami lelkének és életének legbecsesebb kincse — a hiúságát. « ÚJSÁG SZOMBAT, 1930 MÁRCIUS 1 Zsákutcában a vámfegyverszüneti értekezlet Az olasz delegáció közvetítő javaslata (fent, február 28. (Svájci Távirati Iroda. ) A vámfegyverszüneti értekezlet mai ülésén Colija elnök bejelentette, hogy a helyzet, megítélése szerint, az, hogy a tárgyalások a franciák magatartása szerint zsákutcába kerültek. Szükségesnek tartja, hogy az albizottság mindaddig szüntesse be üléseit, míg az egyes delegációk álláspontjukat közelebbről meg nem határozzák. A francia delegáció — mint ismeretes — bejelentette, hogy Franciaország nem járul hozzá az európai vámbéke-egyezményhez Mára már a franciák is belátták, hogy tegnapi bejelentésük túlságosan brutális volt s ezért újabb nyilatkozatot adtak ki, amelyben enyhíteni próbálják Serruys csütörtöki bejelentését. A nyilatkozat szerint Franciaország természetesen továbbra is együtt akar működni a genfi delegátusokkal, az európai gazdasági feltételek megjavítása érdekében. Serruys csütörtöki nyilatkozata lényegében csak azt akarta mondani, hogy a konkurrencia más utakon sokkal hamarabb juthat gyakorlati eredményekhez, mint az eddig követett után. Az olasz delegáció pénteken közvetítő javaslatot terjesztett be, amelyben azt indítványozza, kötelezzék magukat az európai államok, hogy két-három éven belül nem mondják fel az érvényben levő kereskedelmi szerződéseket és vámegyezményeket.