Ujság, 1930. július (6. évfolyam, 146-172. szám)
1930-07-01 / 146. szám
3 Nem készülnek puccsra a legitimisták Apponyi Albert gróf vad fantázia szüleményeinek nyilvánította a híreszteléseket A Magyar Férfiak Szentkorona Szövetsége vasárnap alakította meg helyi szervezetét Sopronban. A gyűlésen Apponyi Albert gróf is megjelent több képviselő társaságában. Kő József nyug.tábornok üdvözölte a vendégeket, majd p........ vfurrel dr. mondott beszédet. Azt fejlesulyos helyzetből csak a menekülésnek, a nemetnek élén az ősi alkot- Iv. — Ma — folytatta — csonka, hiányzik belőle királynak, másfelől az az a nemzeti akarat, it mint képviselőház secsak nem a nép akarata, imokralizmus nem lehetsöt lelkileg és politikaiutalva. A népnek rá kell király a maga dicsősétenságán, a szabadság kiességnek és igazságosságra felépíteni, gróf a többi között azt is, hogy cegnek Ottónál történt szabad királyválasztók let keletkezett. A legitimisták Albrecht ki,és szövetségest nyertek. Brecht királyi herceg, aki tehetsége, képessége eseszélyes és komoly ellen és igazság szolgálatában győzelemre fogja segíteni, így a szabakirályválasztóké részre szakadt. Az egyik — mondotta — remélhetően a legkisebbik, ún .jelöltet, új protektort, új mecénást keres, de ilyent nem fog találni sem bent, sem a külföldön. A másik rész megmarad a szabad királyválasztás elvi álláspontján ugyan, de a gyakorlati megoldásnál a legitimizmus felé fog közeledni. A harmadik rész a köztársasági pártot fogja erősíteni. Azzal a hírrel kapcsolatban, hogy Magyarországon királypuccs készül, kijelentette, hogy puccs nem lesz, mert erőszakkal király nem lehet maradandó királzavait- így fejezte be: " A magyar le nem teszik meg azt a szívességet ellen, hogy az erőszak útjára lépjenek. Apponyi Albert gróf is felszólalt a gyűlésen. — A gombamódra tenyésző híresztelések — mondotta — szükségessé teszik, hogy időnkint megnyilatkozzunk, mert bármennyire mondjuk időszerűtlennek az úgynevezett királykérdés bolygatását, bármennyire távol álljunk is minden közvetlen akció szándékától, nem engedhetjük a talajt eldudvásodni. Politikai szempontból életbevágó érdeknek tartjuk a nemzetfenntartó jogfolytonossági elvnek érvényben maradását és egy olyan királyságnak újból életre hívását, amelynek jogcíméhez a kételynek árnyéka sem férhet, amely tehát egyedül biztosíthatja a teljes benső nyugalmat és a tekintélyen, nem pedig külső erőszakon nyugvó, szabadsággal párosult rendet. Valóban nincs mibe kapaszkodnia egy antilegitimista royalizmusnak és a törvényes királyságnak nincs más komoly vetélytársa, mint a köztársasági eszme. Folytatólagosan ezt fejtegette: — Mindenféle alakban mondogatják, hogy valami meglepetés készül a restauráció érdekében, sőt olyanok sem hiányoznak, akik magának a kormánynak tulajdonítanak titkos terveket, néha legitimista, néha antilegitimista célzattal. Bethlen miniszterelnök legutóbb Londonban kijelentette, hogy egyáltalában nem szándékozik a királykérdést napirendre tűzni. A királykérdés felvetésére mi sem tartjuk egérettnek a külpolitikai helyzetet, s bár az folyton javulófélben van, még nem tartunk ott, hogy kockázat nélkül cselekedni lehetne. Részünkről sem ma, sem bármikor olyan kísérlet nem fog létezni, amely céljaink elérése szempontjából az ország biztosságát és létérdekeit kockáztatná. Vad fantázia szüleményeinek kell nyilvánítanom a mindenféle kiszínezett puccsszerű kísérletekről szóló híreszteléseket, amelyeket e kijelentésem után jóhiszeműen többé senki fenn nem tarthat. Apponyi Albert gróf kijelentette azt is, hogy Ottó nagykorúságának csupán családi vonatkozásban van jelentősége, de a magyar közjog szempontjából, amely ebben a tekintetben semmi szabályozást nem tartalmaz teljesen irreleváns. — Nemcsak ma — mondotta Apponyi —, amikor még törvényes alakban sem akarjuk a királykérdést napirendre hozni, de akkor is, amikor annak ideje megérkezett, perhorreszkálok minden oly eljárást, amely a nemzettel való komoly megállapodás megkerülésével akarna befejezett tényeket létesíteni. Ezt az állásfoglalást az utolsó koronázás óta gyökeresen megváltozott viszonyok is indokolják. Új megállapodásokra lesz szükség azokra a pontokra nézve, amelyeknek ténybeli alakjai megváltoztak. Szükség lesz a trónöröklési rend újabb átvizsgálására, valamint a nemzeti függetlenség biztosítékainak új formulázására. A jóhiszemű közönség talán el fogja hinni nekem, hogy a mi hitvallásunktól, a mi törekvéseinktől, a mi politikai, módszerünktől nem kell félteni az országnak sem külső biztonságát, sem belső nyugalmát, sem a királyság nemzeti jellegét. Köd írta Lux Terka A Várban, az ismert kis biedermeier cukrászdában találkoztak. Véletlen találkozásvolt. Az asszony egy fehérneművarrónőt keresett, a férfi a belügyminisztériumban járt. Nagyot néztek, mikor meglátták egymást, de a meglepetésnél egyéb egyiknek szemében sem villant fel. Se öröm, se szerelem, se remény, se vágy, semmi. És ezt mind a ketten érezték. Az asszony hahiét evett egy pohárka likőrrel, szájának két kis gödrös vége, mely a férfit egykor megbolondította, egy cseppet zsíros volt a hachétól, orra kissé vörös a kinti hidegtől. Egy régi köpeny volt rajta, amit útra és kocsiba használt, vagy olykor elvétve, a maihoz hasonló rossz időben, kora délelőtti vásárlások alkalmával. Az asszony gondolatán villámgyorsan átfutott, hogy cseppet sem előnyös a megjelenése, anélkül, hogy ez a gondolat bántotta volna. Látszatra — és mind a ketten tudták, hogy ez komédia — a szavaikkal és a mosolyaikkal örvendeztek egymásnak: — Na de ilyen véletlen! F^ — Milyen kedves szerencse! ’ A férfi megszokásból szájához emelte az asszony kezét, de hol voltak már azok az apró, borzongató, szenvedélyes csókok, melyekkel egykor elárasztotta ezt a kezet. Azután leült szemközt az asszonnyal. Dél felé járt az idő, mely a késő november minden szenvedését magával hozta. Az utcákon a ködtől alig lehetett látni és csak az jött ki a házból, kit mulaszthatatlan dolgok sarkaltak. A férfi meg is kérdezte: — Hogy szánta rá magát ilyen időben kijönni? Az asszony felhúzta a vállát: — Maga azt hiszi, — mondta könnyedén, minden célzatosság nélkül, — hogy az embert mindenkor az elszánás és elhatározásvezeti a cselekedeteiben? A férfit egykor, talán leginkább az aszszony elbájoló szelleme és gazdag lelke vonzotta, ami saját magából hiányzott. Később már untatta ez a szellem és még később, siértve érezte magát általa. A nő fensőbbsége, miután belőle minden fensőbbség hiányzott, már nem töltötte el gyönyörűséggel és büszkeséggel. Ellenkezőleg, untatta. Túlfinomnak és zárkózottnak látta az asszonyt. Ha közönséges, bizonyára még most is érezte volna iránta a vonzás hatását. Valami sértődöttség most is látszott rajta. Úgy érezte, hogy az asszony a múltakra céloz talán épp arra, hogy elhatározás és minden rákészülés nélkül engedte át magát egykor. E pillanatban egészen távol állott az aszszonytól e gondolat, a tényt magát azonban a férfi eltalálta, megérezte, mert az asszony gyakran gondolt ugyanarra, amit a férfi célzatosságnak vett szavaiban. A férfi kedvetlenül hallgatott. Az asszony észrevette, kezét barátságosan rátette a férfi kezére és egyszerűen, baráti részvéttel kérdezte, mint akármelyik jobb ismerősét: — Valami baja van? — Semmi, — felelte a férfi. — A minisztériumból jövök, apró hivatalos kellemetlenség. Felhajtott egy pohár erős likőr, megevett két pogácsát s mert látta, hogy az asszony feláll, ő is felállott. Künn voltak az utcán. Egymás mellett mentek, közönyösen, a szemük tisztán visszatükrözte azt az unalmat, ami a lelkükben bujkált és ami hasonlított az ég kifürkészhetetlen színéhez, mely a Duna hullámait szenynyessárgára festette. A sikló felé tartottak, de olyan sok ember várakozott a szűk kis lépcsőkön, hogy nem volt kedvük közéjük állni és elindultak gyalog lefelé. . Valami aprószemű ólmosköd szitált, az esernyőn is keresztül hatolt és a meredek utak szélein a bokrok, alig pár hét előtt még zöld lomboktól dusan borítva, most levélnélküli csupasz ágaikat mutogatták s ha a szél megzörgette, mintha panaszkodtak volna, mivé lettünk!... Az asszony, kezével feléjük mutatva sóhajtott: — Szegény bokrok! Milyen szépek voltak! A férfi a vállát vonogatta: — Minden elmúlik. Még a bokroknál szebb dolgok is. A szivartárcája után nyúlt, de inkább csak azért, hogy lopva az asszonyra nézzen. Ennek egy arcizma sem mozdult. Pedig a férfi szavai provokálóak voltak. Azt várta, hogy az asszony váddal a szemében reá néz és azt kérdezi: — Csakugyan minden elmúlik?... A szerelem is? De az asszony hallgatott, ő már rég megadta saját magának e kérdésre a feleletet. Leértek a Lánchíd közelébe. A férfi a Margit-rakparton lakott, az asszony Pesten. — Haza megy? — kérdezte a férfi. — Haza, — intett az asszony és már nyújtotta a kezét bucsúzásra. A férfi arcán zavar látszott. Mikor megcsókolta az aszszony kezét, ott, ahol a kesztyűből ki tudta bontani, a csuklóján felül, a szeme közé nézett. És azt mondta: — Csak így? ... Nincs semmi mondanivalója? ... Már elfelejtette, hogy merre van az otthonunk? ... — így mondta: az otthonunk ... Az asszony átlátott a férfi lelkén, amely üres volt, mint egy lakatlan ház, melyben egykor egy hárfa énekelt. A hárfa: a szerelem volt. .. Két esztendeig rezegtek és daloltak a hárfa húrjai. A harmadikban már sebzetten hallgatott, lassan haldoklott és az asszony a mai napon megtudta, hogy már rég meg is halt... Az asszony mosolyogva nézett reá. Az üres ház sivár falain mosolygott. Fájdalom és szemrehányás nélkül. Azután barátságosan elbúcsúzott, mint egy távoli lakó, elidegenült barátjától, kivel csak ritkán és futólag találkozik. A hídra lépett. Nem látott maga előtt egyebet a ködnél. A levegő tele volt a kéményekből kiömlő kőszénfüsttel és a Duna szennyes hullámai láthatatlanul iramodtak tova. Az asszony egyedül érezte magát a földön. Már három éve bujkált benne ez az érzés, de olyan tisztán, élesen és pontosan mint most: ma, még nem érezte. De ma... ma! Ott a cukrászdában, amikor benyitott az az idegen ismerős, kiről egykor azt hitte, hogy szereti . . . De várjon szerette-e? Lehetséges, hogy a szerelem így megszűnjön, eltűnjön, mint a füst, nyom nélkül, a visszatérés legkisebb reménye, lehetősége és vágya nélkül?. . Pedig mégis szerelem lehetett, mert másként nem adta volna oda magát, asszony ... De valamit ér hogy miért épp ezt az emuért miért épp ennek szakiatt ki az egurom esztendőt? ... Talán levelés volt egész szerelme? ... Meglehet. Nem értette, mi tudott ezen az emberen szeretni. Lélekben soha sem voltak közel egymáshoz. Ízlések, ványaik, életnézeteik teljesen különbözők. alaz szűk látókörű, ő, gazdag, bátor, szabadszellemű. Nem értette. Bizonyosan, akaratán tvül álló okok, erők vezették hozzá Váltmi természeti titkos ösztönök. A fiatalságaik harmincéves volt és az élete egyhangú, unalmas, sivár. Mint minden . ...Ő sokat gondolt a szerelemre. És mert volt bolygatva az idegrendszere és mert a férfi nagyon járt utána, komoly, keds barátnak képzelte, habár tisztán érezte, hogy valami megnevezhetetlen távolság van köztük, a jövőnek minden nyugalma nemül. Oh, mindig érezte, még a heves követelések utolsó perceiben is, hogy nem neki illett volna jönnie, hanem egy egészen más ,akinek ... Megtörtént. Vrége. Elmúlt. Mindörökre. Még olyan fiatal, benne él a szerelem éveiben, tudta, hogy szép asszony, mégis úgy érezte, hogy nemcsak ez szív, hanem maga a szerelem is, bár még meghalt reá nézve. Már tudott belőle eként azt tudta, hogy a szerepetetek, az illúziók világában szép és a valóságban nem érdemli meg a ■ érte hozott áldozatokat. Mennyi titkolódzás, hazudozás, félelem. És miért? Neon értette. De érteni vélte, hogy ha a szerelemhez nemcsak a vágyak tartoznak, hanem a lélek te a léleknek a gondolatai. Oh, egy olyan szerelem, melyet lélek vesz körül, egészen más lehet. Azért a végső áldozatot is meg lehet hozni. Még azt is, hogy meghal érte az ember. Ez azonban csak feltevés, hogy lehet ilyen szerelem is és a valóság alighanem az, hogy a férfi mind olyan, egytőlegyig, mint az, aiki ott megy valahol a ködben, a budai parton. Az asszony lekerült a hídról és gyalog ment tovább. Szervette a levegőt és a mozgást, még ilyen időbeli is. Ruganyos, fiatal erővel ment és a felszabadulás valami örömtelen ,derűjével. ÚJSÁG Lukács Sarolta szerint szükség van a karitatív egyesületek egyesítésére Több munkanélküli van, mint volt a télen Dréhl Imre dr. népjóléti államtitkár az Újság vasárnapi számában közölt nyilatkozatában részletesen ismertette a társadalmi jótékonyság megszervezésére irányuló hivatalos tervet. Munkatársunk ezzel kapcsolatban kérdést intézett Lukács Saroltához, a jel la? tv ? ___.«»nyuan nem ér föl annyival, amennyit adminisztrációjuk kitesz. — Egyesítésre tehát természetszerűen szükség van, aminthogy külföldön is jóléti központok irányítják az egyes egyesületet. Én ezt úgy képzelem el, hogy családgondozó hivatalok volnának felállítandók. « — 1. előtt álló aszvégigkisérne a vi, amig segítségre van szüksége. — Az ilyen formáiban való megszervezése a szociális munkának feltétlenül nagy gyakorlati eredménnyel járna. De szükséges KEDD, 1990 JITEJES . egyúttal az is, hogy a nyolc-tíz minden kritikán felül álló intézmény gazdasági alapjáról is gondoskodás történjék. Ma a legnagyobbaknak, a Vöröskeresztnek, a Gyermekvédő Ligának, a Stefánia Szövetségnek nyomasztó gondjaik vannak, mert nem kapják meg járandóságaikat. Minden hónap elseje előtt nagy kérdőjel mered a vezetők elé, miből fizetik a segélyeket, díjakat, a munkatársakat és a tisztviselőket. Pedig ezek az egyesületek — mint a többiek is —, nem felesleges munkát végeznek el, hanem olyat, ami, ha nem ők csinálnák, a fővárosra vagy államra háramlana. — A reformra azért is szükség volna, hogy a nagy anyagi bizonytalanság megszűnjön, mert ez megakadályozza a szükséges kifejtendő munkát. Kimutathatóan sokkal nagyobb a nyomor, mint volt bármikor. Elijesztő képét látjuk a szegénységnek és tehetetlenségnek. Az üzembeszüntetések, az építkezés pangása, a közmunkák kiírásánál történt késedelem okozzák, hogy most több a munkanélküli, mint volt a télen. A Magyar Vöröskereszt szívesen üdvözli a népjóléti minisztert elgondolásáért, bár ezt a magunk keretei között, amint arról jelentéseink beszámolnak, már megvalósítottuk. De kérjük, legyen segítségünkre a teljes reform keresztülviteléig, hogy anyagiak hiányában munkánk ne akadjon meg XI. Pius a protestáns propagált írói Róma, június 30. XI Pilis pápa a heti titkos konzisztóriumon nagyi beszédet modott, amelyben az Olaszországban sok protestáns propagandára is kitért Ezt „lélekvásárlást“ a nerikaidilus étkezetekkel szemben tanúsítóitólérteíti elő — mondotta a pápa. A Sz.-'' ' '~'ten lelkére kötötte a, hogy folyassak ;szországi üldözött XI. Pius, végül I. Ijjul hangsúlyozva -ié és alapvető jelentőségét. A konfliktus ellenére is szoros és ’r viszonyban akar élni Nagybri., mondotta annál is inkább, mint' Szentszék, sem a máltai püspök,dolhatók azzal, hogy kuk idéz konfliktust. A pápa végül megérti bíboros kinevezését. gHmBHBMmss mwm