Ujság, 1931. április (7. évfolyam, 74-97. szám)

1931-04-01 / 74. szám

­ Szemle a fertőző bőrbetegségek magyarországi frontján Rothman István egyetemi tanár előadása Emberi gyengeség, hogy a fertőző bőrbeteg­­stégeket, amíg csak lehet, titkolni és leplezni szokták , gyógyíttatásukra rendszerint csak sákkor szánják rá magukat, mikor már elhara­pódzott a baj. Pedig éppen ezeket a betegsége­ket lehet legjobb eredménnyel gyógyítani. Róluk Mólt mai, komoly orvosi figyelmeztetésekben gazdag előadásában Rothman István dr., a giesseni egyetem tanára, az Országos Közegész­ség­ Egyesület mai népszerű előadóestjén. A fer­tőző bőrbetegségeknek két nagy csoportja isme­retes. Az egyiket állati, a másikat növényi paraziták okozzák. Az előbbi csoportba tartozók közt legfontosabb a ráhbetegség, mely a háború alatt rendkívül elterjedt, igaz, hogy a normális viszonyok helyreállta után gyakoriságában a békebeli nívó alá sülyedt. Az elemi tisztasági rendszabályok — mondja Rothman tanár — teljesen elegendőek arra, hogy elkerüljük ezt a betegséget. Csak tömegszállásokon, tisztátalan interná­tusokban terjed ez a baj. Villamoson, vonaton vagy tolongás közben megkapni nem lehet. Kultúrtörténelmi szempontból érdekes, hogy noha a betegségokozó parazitáit már a középkorban jól ismerték, a bajt egészen a XIX. század közepéig mégis belső zavaroknak tulajdonították, mert azt hitték, hogy a belső nedvek rossz összetételűek s a szervezet e rossz nedvektől a bőrön át akar szabadulni. Még­­. Napóleon gyomorbaját is úgy akarták gyó­gyítani, hogy rühes ember ingét adták rá, hogy Málta­ kergessék ki szervezetének belsejéből a rossz nedveket. Ma tudjuk, hogy ez a betegség tisztán külső infekció következtében támad s a belső szervekhez semmi köze nincsen. Három napon belül külső dezinficiens kezeléssel telje­sen meg tudják gyógyítani. A baktériumok okozta felületes bőrgennyedés, mely ijesztő benyomást kelt, rendkívül fertőző, de ártatlan megbetegedés, töbnyire a piszkos em­berek betegsége. Könnyen elkerülhetjük, ha a melegvízzel és szappannal nem takarékosko­dunk. A makacs és hosszan tartó furunkulózis szintén külső fertőzés miatt támad, mikor a szörtüszőkbe bejutó baktériumoknak rendkívül heves fertőző ereje van. Az egyéni fogékonyság­nak — nem szólva a cukorbetegségről, amely a fogékonyságot nagy mértékben növeli — nincs nagy szerepe ebben a betegségben. Budapesten a makacs furunkulózis igen gyakori már néhány év óta. E baj kezelésében és megelőzésében min­dent el kell követni, hogy megakadályozzuk a baktériumok elhurcolását. A furunkulusokat pre­cízen le kell fedni, az ép bőrt s főleg a kezeket tisztán kell tartani, dörgölő, a bőrhöz feszesen hozzásimuló ruhadarabokat (érdes gallér, feszes­­delékkötés) ki kell küüszöbölni. A növényi élősdiek közül a baktériumokon kívül főleg a fonál­gombák (penészgomba-félesé­g­­ek) okoznak fertőző bőrbajokat. A fonálgom­ba­­ertőzés állati és emberi eredetű. A férfiak gom­bás szakállmegbetegedésit városokban főleg a borbélyüzletek rovására kell írni, de a viszonyok ezen a téren az utóbbi években nagyon megja­vultak. Komolyan kell venni a gyermekek hajas fejbőrének gombás megbetegedéseit, melyek is­kolákban, óvodákban terjednek s csak úgy gyó­gyíthatók meg, ha a hajakat röntgensugárzással ideiglenesen eltávolítjuk a fejbőrből. Ez az eljá­rás a mai fejlett röntgen-technika mellett már teljesen veszélytelen. Az egyik gombás fejbőr­­betegség a műveit nyugatról, főleg Franciaor­szágból került a háború alatt Magyarországba is, ahol addig ismeretlen volt. A másik, súlyo­sabb gombabetegségnek, amely a halak tövét véglegesen elsenyveszti, keleten, Oroszországban és Lengyelországban van a hazája. Amerikai se­gítséggel nagy pénzáldozatokat hoztak már, hogy­­e betegséget keleti fészkeiben kiirtsák, de eddig még nem nagy eredményei. A talp bőrének ma­kacs gombás megbetegedése, mely a kézre is ráterjed, tíz év előtt még alig volt ismeretes. Ma az egész művelt világon, Európában és Ameri­kában rendkívül elszaporodott. Különösen a fő­­módú osztályok körében találkozunk ezzel a ma­kacs infekcióval, amely a kezek megbetegedése folytán az embereket hetekre, sőt hónapokra munkaképtelenné teszi. Ennek az infekciónak két modern oka van, egyik a túlzásba vitt­­strandfürdőzés, másik a finomabb harisnyák­nak ma szokásos „kíméletes mosása", amely a gombák dőlésére nem elegendő. A gombák a mérsékelten nedves deszkapallókon, gyékénye­ken, fürdőpapucsokon kitünően tenyészek s innen fertőzik az ember talpbőrét A krónikus fertőző bőrbetegségek közül leg­fontosabbak a szifiliszes bőrtünetek és a bőr­­tuberkulózis. Az előbbiek fertőző erejét a nemi­­életen kívül általában túl szokták becsülni. Vendéglőben, kézfogás révén, borbélyüzletben nem igen terjed a szifilisz. A késői szak feltűnő, mélyre terjedő fekélyei és daganatai egyáltalá­ban nem fertőznek, mert a kisszámú kórokozók mélyen el vannak rejtve. A tuberkulózis bacillu­­sok az esetek többségében kívülről támadják meg a bőrt Rendkívül fontos az alattomos, eleinte jelentéktelennek látszó bőrfarkast, amely nem fáj, nem viszket s lassan terjed, idejekorán felismerni, amig radikális műtéttel meggyógyítható. Ha a kedvező időpontot el­mulasztottuk, a beteget egész életére szerencsét­lenné tehetjük. Ez a betegség lassan kint elpusz­títja, felfalja a bőrt s az alatta lévő szerveket,­­ a szerencsétlen ember, noha munkaképes és nem is fertőző, az elrettentő külseje miatt ki van taszítva az emberi társadalomból. A rend és a tisztaság — így végezte előadását Rothman tanár — mindezeknek a fertőző bőrbajoknak elejét veheti. De a meleg fürdőzést nem szabad tulzásbe­ vinni. Teljesen elegendő, ha napjában egyszer sü­lünk. A túlzottan meleg és gyakori fürdőzés a bőrt cserepessé teszi s ezáltal új fertőzési kaput nyit meg a bőrét. » UJSÍG SZEHDÁ, 12 ST ÁPÍDEJS V Szeptemberben mint új tantárgyat vezetik be a közlekedéstant a főváros iskoláiba Húsvét után nagyszabású közlekedési értekezletet hív össze a polgármester Már régóta nagy gondot okoz a főváros ve­zetőségének, hogy milyen óvintézkedéseket ve­zessen be Budapest fokozódott közlekedési for­galmának biztonsága érdekében. Legutóbb Be­­zegh-Huszágh Miklós dr. főkapitány átiratával kapcsolatban indult meg a városházán a na­­gyobbszabású akció a közlekedési problémák és a gyalogjárók biztonsága érdekében. Sipőcz Jenő dr. polgármester felhívta mindazokat a hivata­lokat, intézményeket és üzemeket, amelyeknek közforgalmi kérdésekhez bármily összefüggésben közük van, hogy tegyék meg észrevételeiket azokra a javaslatokra, amelyeket a főkapitány átiratában vetett fe. Nevezetesen a főkapitány közforgalmi érdekből szüksé­gesnek tartaná többek között a villamosfor­galomnak a Belváros területéről való teljes kihelyezését. Továbbá hirdetőoszlopoknak és az utcai áru­soknak is az exponáltabb helyekről való eltá­volítását. Felhívja a főkapitány a polgármester ügyelmet arra is, hogy külföldi mintára vezes­sék be az iskolákban a közlekedéstant, szóval a diákoknak a helyes közlekedésre való tanítá­sát. A főváros közlekedési ügyosztálya húsvét után fogja benyújtani a polgármesternek előter­jesztését a közlekedési problémákra vonatkozó­lag, úgyhogy rövidesen a közlekedési bizottság, valamint a közlekedésügyi szakemberekből álló értekezlet fogja megvitatni ezt a fontos problé­mát és dönt majd afelől, hogy tulajdonképpen milyen intézkedéseket kell sürgősen bevezetni a főváros fokozódó közlekedési forgalmának biz­tonsága érdekében. A közlekedési ügyosztály Kovácsházy Vilmos tanácsnok vezetése mellett részletes programmot dolgozott ki a közlekedés mai rendszerének megváltoztatására. Sürgeti az ügyosztály mindenekelőtt a földfeletti illemhe­lyek, az elszaporodott utcai árusítóbódék és mindazoknak a hirdetőoszlopoknak eltávolítá­sát, amelyek bármely ponton, főleg a főváros belső területén, nagyforgalmú utcákban vagy körutakon a gyalogjárók szabad közlekedését gátolják. A másik legsürgősebb megoldásra váró problémája a közlekedés­ügynek az ügy­osztály szerint a forgalmasabb terek ren­dezése, így a Deák Ferenc-, Calvin-, Baross-, Berlini-, Gellért-tér és a Millenniumi emlékmű előtti tér vár legelőször rendezésre. Foglalkozik az elő­terjesztés a belvárosi villamosvonalak kitelepí­tésével és helyette rendszeres autóbuszjáratok bevezetését javasolja. Ezt azonban csak abban az esetben lehet megvalósítani, ha az autóbusz­üzem beruházó programmját engedélyezné a belügyminiszter és az üzem kocsiparkját emel­hetné. A Dunapartról is el kellene távolítani a villamosvágányokat, mert csak így valósulhatna meg a Dunapart széles sétánnyá való átalakítá­sának terve, ami idegenforgalmi szempontból is nagyjelentőségű lépés volna. A főváros tanügyi ügyosztálya szintén belekapcsolódik ebbe az akcióba és előreláthatóan már az ősszel meg fogják kezdeni a főváros iskoláiban a diákoknak az oktatását az utcán való helyes közleke­désre. A tanügyi ügyosztály erre vonatkozóan már ki is dolgozta a tantervét, ami szintén a közleke­dési értekezlet elé kerül. Ezt az értekezletet Sipőcz Jenő dr. polgármester a húsvéti ünnepek után fogja egybehívni. Az értekezletre meghívják majd a különböző közlekedési vállalatok veze­tőit, továbbá az államrendőrséget, az idegen­­forgalmi érdekeltségeket. Megszűnnek a Gyermekvédő Liga csecsemő­otthonai Kettőt átvett a Stefánia Szövetség, kettőt felosz­lattak • Az otthonokat eladják, hogy árukból más kötelezettségeket teljesítsenek Az Újság vasárnapi száma megemlékezett arról, hogy a Gyermekvédő Ligát anyagi ba­jai válságba sodorták. A cikk kifejtette, hogy a Liga annyira hasznos intéményei csak úgy tarthatók fenn, ha a társadalom segítségére siet és adományaival lehetővé teszi a gyer­mekvédelem nagymúltú intézményeinek to­vábbi munkásságát. Most azonban kiderül, hogy a válság a Ligát sokkal inkább meg­viselte, semhogy intézményei abban a szám­ban, amint hosszú évekig működtek, fen­­maradhassanak. Egyik olvasónk levelet in­tézett hozzánk, , amelyben elmondja, hogy április elsején feloszlatják a Gyermekvédő Liga legutolsó csecsemőotthonát. „Egyheti haladékot adtak — Írja — az ott­tartózkodó anyáknak az ottmaradhatásra és a hét elsején lejár. Ezzel a szép intézettel — Írja ez az olvasónk — megszűnik az az otthon, ahová a szegény, bajbajutott leány­anyák elrejtőzhettek. Miig sok szerencsétlent mentettek meg a Duna habjaitól és a méreg pohártól ezek az intézetek. Mennyi sok kieső honpolgárt mentettek meg az életnek. Oly szépen, emberin bántak ott a leányanyákkal, nem nézték, minek született, hol született, kunyhóban vagy palotában, csak az anyát, látták bennük, semam­i mást. A szép bánás­mód és a jó ellátás megtette a hatását, visz­­szaeső nem akadt a leányok között. És a leg­­satnyább gyermekből is valaátyos dijbirkö­zét neveltek itt. Nagy veszteség a társada­lomra ennek a humánus intézetnek szomorú elmúlása." Ezek az egyszerű, őszinte szavak mutatják­ a legjobban, milyen rettentő kár az, hogy a Gyermekvédő Liga válsága miatt embermentő intézményeknek kell megszűnniök. Az Újság munkatársa a bejelentés ügyében érdeklődött a Gyermekvédő Liga mostani vezetőségénél és ott a következő értesüléseket szerezte: -r- Már a Liga régi vezetősége, a múlt év októberében, foglalkozott a Liga pénzügyi válságával és megoldási módozatok után ku­tatva, az az elgondolás érvényesült, hogy a csecsemőotthonokat megszüntetik. A Ligá­nak négy ilyen otthona volt, amelyek a gróf Teleki Sándorné által alakított Szikra-ház mintájára létesültek. Az volt a hivatásuk, hogy leányanyákat kisdedeikkel befogadja­nak, megmentsék őket a társadalom gúnyjá­­tól és visszavezessék őket a polgári életbe. Az anyára nézve igen nagy fontossága volt az otthonnak, de még inkább a gyermek számára, akit különben szü­lője nem tudott volna kellőképpen ápoln­i és­ nevelni. Az otthonok nagyon szép mű­ködést fejtettek ki, de tulajdon­képpen nem a Gyermekvédő Liga legfőbb feladata a cser­csemővédelem és így határozták el, hogy az arra hivatott Stefánia Szövetségnek adják át az otthonokat. A legnagyobb baj az volt, hogy ezek az otthonok nem kaptak állami támogatást és így a Liga kétségbeesett anyagi helyzetében nem is gondolhatott arra, hogy­ továbbra is fentartsa őket A Stefánia Szö­vetség vállalkozott arra, hogy a négy otthon közül kettőt átvesz és azokat tovább vezeti, a másik kettőt pedig meg kellett szüntetni. Ki kell üríteni azért, mert az ingatlanokat el kell adni, hogy azok árából a sok egyéb kö­telezettségnek eleget lehessen tenni. Két ott­honnal tehát semmi baj nem történik, ellen­ben a megszűnő kettőből az anyákat és gyer­mekeket ki kellett telepíteni. Ezt a feladatot is a Stefánia Szövetség vállalta magára, mely a Liga otthonainak bentlakóit részben saját intézeteiben helyezte el, részben pedig ma­gánosoknál juttatta fedél alá. Tény tehát, hogy két csecsemőotthonnal kevesebb lesz a fővárosban. Azokat, akik már­­ bejutottak ezekbe az otthonokba, nem érte sérelem, de kevesebb férőhely lesz továbbra, a védelmet és támogatást váró leányanyák részére. A szociális gondoskodásnak, az em­bermentésnek korszakában végtelen szomorú, hogy Budapesten megtörténhetik az ilyen kórházszerű intézmények bezárása. Az már megszokottá vált, hogy boltok, vállalatok re­dőnyeit lehúzzák, de hogy jótékonyságot gya­korló intézményeket bezárjanak, arra nem igen volt példa, különösen olyan időben, amikor a nyomorúság nagyobb, mint is élt bármikor. Az anya írta Lodi Rosetti Ida (Róma) Beppe, a csordás, hazafelé tartott Viskója kopár hegy hátához tapadt, beleolvadva a kövek szürkeségébe. Kicsit félreesett a többi toprongyos düledező ajtajú, ablakú házikó­tól. Elvadult falucska ez, alig pár kilométer­nyire a fővárostól. Tum­an mezők, amelye­ken frissen kaszálták a szénát és élénk fol­tocskák, pipacsok kacsintgatnak végtelenül. Az egyhangúságot csak itt-ott szakította meg egy taplófa, vagy a zöldes tavakon csillogó moszatok uszálya, amelyek mind az email ol­vadnak egy hosszú ezüst pántba, a tengerbe. A nyár, rideg nyomasztó levegője a sza­badba kergette a kunyhók lakóit. Tyúkok csipegettek a gyepen, szikla árnyékában kutya szundikált. A hegyek vonala kietlenül meredezett, a sötétkék eget vágva szaggatott csúcsaival. Egyik ormon, mintha a mélysé­get méregetné, tarkán világító falu látszott, melyre véres fénnyel tűzött le a nap. Beppe úgy nézte mindig e házakat, mint az ígéret földjét: ott boldogan élhetne öreg édesanyjával, akinek ő mindene és akire ugyancsak ráférne a pihenés. Életének két­ségbeejtő egyhangúsága tűrhetetlen teherré vált számára: reggel kimegy a lápokra, az alkonyat kápráztató világosságában tér visz­­sza. A sáros utcák sorát sövény szegélyezi és azon túl mezők nyúlnak el, egyszinüek, egyhangúak, mérhetetlenek. Csak a tenger csikja csillog egyre és a házak odafenn a ma­gasban — zárva a szeleknek, amelyek soha­sem érnek le ide a völgybe — élesen rajzo­lódnak a tiszta levegő lengő fátyola mögött. Most, hogy a malária a vérébe lopózott, Beppe úgy vélte, ha odafenn élhetne, a házak négy fala, festett ablakai mögött, egyszeriben minden jóra fordulna. A vén Antónia, ráncosképű, hajlotthátú, de­ egészséges anyóka, meglepetve fogadta fiát. Hogy érkezhetett haza ily korán? Me­gint rosszul van? Ez a kérdés, amely mö­gött igaz aggodalom bújt meg , minden­napos volt. Nincs szerencséje a fiaival: két derék, erős fiát a háború vitte el, a harma­dikat, ki megmenekült a vésztől, a lápról hazamenőben megbokrosodott ló vetette le és felhasított homlokkal hozták elébe. Meg is halt pár nap múlva, anélkül, hogy eszmé­letre tért volna. Ez az utolsó, aki megma­radt, gyenge, töprengő, uras hajlandóságú, sehogy sem való a durva életre, melyet élnie kell. Egyre szép házról álmodozott, nem a maga, hanem anyja számára. Szerette a vi­rágot, megkívánta, hogy viskójuk rozzant ablakait virágok díszítsék és boldog volt, ha a levelek zöldje között megpillantotta az első bimbót. Az első virágot anyjának vitte és ajándékát nagy, bársonyos szemeinek édes és fáradt kifejezése kisérte. Antóniát is mintha kicserélnék Beppe lát­tára. A vén parasztasszony földhöz tapadó nyersessége eltűnik ilyenkor és finomságok, szavak buggyannak ki lelke mélyéből, maga sem érti, hogyan. Mikor Beppe az első maláriarohamot kapta, az anya nem ijedt meg különöskép­pen, hisz hozzászokott az ilyesmihez. Múló bajnak tartotta. De ezen az estén Beppe vacogott, holott nyár közepén voltak. Antónia látta, hogy egé­szen kikelt magából és faggatta. — Fázom, anyám, fázom ... Lefekszem. Antónia fejét csóválva motyogta. —­ Bi­zony, ez a láz. Nem tesz semmit, elmúlik hol­napra. — Ide-oda topogott, betette az ablak­táblákat, hogy a lemenő nap sugarai Beppet ne sértsék. A nap éppen megtört a tengeren, mely sö­­tétebb kéken tündökölt mint az ég és csak egy pontján lángolt a nap, mint egy fényfer­­geteg. Beppe ágynak dőlt, behunyte szemét. Anyja takargatta, lábára terítette k­öpenye­­get, takaróját jól bedugdosta a alá. *— Jobban vagy? — kérdezgette. — Job­ban. De Beppe hangja gyenge volt, behunyt szemén a hosszú pillák csókolták egymást. Nem akart és nem tudott beszélni. Antónia abban a hiedelemben, hogy elaludt, a kémen­­­céhez telepedett, ahol a tej már forrni kez­­dett. Hangok zümmögnek odakünn. A nyomo­rult falucska népe érkezik haza. A zaj bi­zonyára zavarja Beppet. Kiállt a kapuba és megfenyegetett egy pirosképű, maszatos gye­reket, aki épp az ő portája előtt pityergett. A gyerek megszeppenve odább állt. Tudta, hogy Antóniát nem tanácsos bosszantani. Estére Beppo szuszogása oly nehéz lett, hogy Antónia azt hitte, horkol. Kezét fia homlokára tette, szinte égetett az. — Micsoda láza van — suttogta. Leszedte róla a takarókat, csak egy lepedőt hagyott rajta, ablakot nyitott és kidugta a fejét. A környék már lenyugodott a szürkületben, bi­zonytalan irizáló fények villáztak a láthatá­ron és a hatalmas­­mezők hamuszínbe hull­tak. Egyik-másik kunyhóban virágot gyúj­tottak és a kis fények váratlan káprázatában ezek a házacskák kiemelkedtek a dolgok vat­tás szürkeségéből. Újból megtapogatta Beppet, aki nehezen lélekzett, de forrósága abbahagyott: bizo­nyára az üde, nedves esti levegő tett jót. Még a düledező kaput is kitárta. Gyenge szellő lobogtatta a gyertya lángját, Antónia elnézte betegét, derűs a képe, pihen. A homlokán nyirkos izzadtság permetezik. Simogató kézzel csúszik le a hideg nyakra, a hűlő mellre. A láz engedett, most már be­zárhat ajtót, ablakot. De mi ez a váratlan hidegség? Hisz alig néhány perce még per­zselt a fia mellé. A kinin hatása ez. Ó, ő ért a lázhoz, maga is, férje is szenvedtek benne ifjú korukban: ha elmarad a forróság, ez a jeges hideg ma­rad utána. Most már nyugodt a Beppe álma. De jobban be kéne takarni. Újból ráterítette a köpenyeget, álláig húzta a takarót. Simon­mogatta a fia arcát, milyen hideg, milyen hideg.

Next