Ujság, 1931. augusztus (7. évfolyam, 173-196. szám)
1931-08-01 / 173. szám
3 ÚJSÁG SZOMBA*, 1931 AUGUSZTUS ! Zárják le a túlzsúfolt gyógyszerészi pályát Még az oklevél záradékolásához törvényesen előírt működési időt sem tudják elhelyezkedési lehetetlenség következtében a gyakorló gyógyszerészek kitölteni . Bemutatkozik a nagyközönség előtt eddig még ismeretlen Gyógyszerészi Numerus Clausus-bizottság — Évekig nincs szükség utánpótlásra Az Újság több alkalommal felsorakoztatta azokat a gazdasági és kulturszociális kérdéseket, melyekben a gyógyszerészeti alaptörvény revízióját halaszthatatlanul szükségessé teszik. Közöltük az általunk felsorolt és a szakkörök túlnyomó részének véleményével teljesen egyező tíz pontban felsorolt alapelveket, melyek nélkül a megalkotandó új törvény el sem képzelhető. A legelső, valóban szociálisnak nevezhető ténykedésünk az lehet, ha reménydús ifjúságot megkímélve a legszörnyűbb csalódásoktól a gyógyszerészi pályára lépéstől egyelőre távoltartjuk. Tudósítónk előtt Bokor László dr. gyógyszerész-szakíró a pálya zsúfoltságának kérdéséről a következőkben nyilatkozott: — Az „Újság" már többizben adta tanújelét annak a felfogásának, hogy a gyógyszertár nem aranybánya és a gyógyszerészi foglalkozás, mint irigylésreméltó működési terület ma már a mesék világába tartozik. Lapjuk hasábjain eddig napvilágot látott cikkek, melyek ezzel a kérdéssel foglalkozik, általános gyógyszerészi szempontokból igyekeztek a helyzetet megvilágítani és nem tettek különbséget gyógyszertártulajdonosi és gyógyszerész-alkalmazotti szempontok szerint, bár egyik cikk sem mulasztot jel rámutatni arra, hogy a gyógyszerészalkalmazottak sorsának elviselhetővé tétele mennyire érdekében áll magának a gyógyszertártulajdonosi karnak. Az intellektuális pályák átla, a túlszaporulat, bennünket sem kímél meg. A gyógyszerészi foglalkozás érettségi után kezdődik. Az érettségizett ifjú a Magyarországi Gyógyszerész Egyesület kebelében működő Numerus Clausus bizottságtól, melynek tagjai egyetemi tanárok, gyógyszerészek és a minisztériumok kiküldöttei, pályáralépési engedélyt kér. Ez az engedély egyenlő értékű az egyetemre való felvétellel. Az engedélyt nyert fiatalember, vagy leány két évet tölt el valamely gyógyszertárban, ahol ezalatt a gyakorlati gyógyszerészetet legnagyobb részben elsajátítja. Az a körülmény, hogy a kezdő ifjú ,ezt a gyakornoki időt rendszerint szülei lakóhelyén, aránylag egészen kis költséggel töltheti el és nem kell azonnal egyetemi városba költözni, ahol a tandíj és az ellátás mindjárt hatalmas összegeket felemészt, sokakat csábít erre a pályára. Viszont a gyógyszertártulajdonosok — eltekintve azoktól, akik valóban kedvvel oktatják gyakornokukat — szívesen veszik fel a nekik megtakarítást jelentő, legtöbbször díjtalan munkaerőt. Az említett Numerus Clausus bizottságnak jogában áll évente 100 felvételi engedélyt kiadni. Ez a bizottság, bár a százas szám csak mint nem kötelező felsőhatár szerepel, ezeket az engedélyeket mégis kiadja. A kétévi gyakornokoskodás elteltével egyetemi tanulmány következik, melynek elvégzése és a szigorlatok letevése után a jelölt diplomát kap. Ez a diploma csak az ezt követő háromévi gyakorlat és végül approbációs vizsga letétele után válik teljesértékűvé. A gyógyszerészi pálya jelenleg nemhogy száz, de még húsz új jelentkezőnek sem tud munkát adni. Az egyetemekről évrőlévre kiözönlő új gyógyszerészek nem tudnak elhelyezkedni s így még a diploma érvényességéhez szükséges háromévi gyakorlatot sem képesek megszerezni, vagy ha véletlenül kapnak is állást, ezáltal másvalakit juttatnak az állásnélküliség szomorú sorsára. Ma már 400 felé jár azoknak az okleveles gyógyszerészeknek a száma, akik kenyörtelenül állanak és ezenfelül nagyon sokan vannak olyanok, akik kénytelenek úgynevezett kisegítő állást vállalni, amely csak részleges elfoglaltságot és egészen minimális jövedelmet jelent. De nagyon sok teljes munkaidőre alkalmazott gyógyszerész is csak megszégyenítő kis díjazásban részesül, aminek oka egyrészt valóban egyes gyógyszertárak lecsökkent anyagi ereje, legtöbbször azonban egy-egy megüresedő állás elnyerésére megindult tülekedésből származó és csökkentő értelemben történő egymásra licitálás, melyet egyes gyógyszertártulajdonosok kapzsiságból alaposan kihasználnak. .A betegségi biztosító intézeteknek (OTI, MABI), az a ténykedése, hogy a nyilvános gyógyszertárak sírját megásó minden szükség nélkül felduzzasztott „házigyógyszertáraikban" 98 pengős havi fizetéssel mernek minden feltételt elfogadó, megszorult okleveles gyógyszerészeket alkalmazni — melynél például a főváros még az utcaseprőinek is többet fizet — egyenesen megbotránkoztató. Ilyen körülmények között érthető, hogy az alkalmazóknak módjukban áll a jelentkezők között válogatni és szívesebben alkalmazzák az egészen fiatalokat, mint a még teljes munkabírásukkal rendelkező, de azért már nem elég rogékonynak tartott idősebbeket. Elsősorban a nagy állásnélküliségen kell segíteni! Gyógyszerészeti körökben már évek óta ismert és hangoztatott felfogás, hogy csak a pálya teljes lezárása segíthet. Az említett Numerus Clausus-bizottságnak módjában állott volna meghatalmazás alapján saját hatáskörében a pályára lépők számát a minimálisra csökkenteni. Érthetetlen okokból ezt nem tette. Az évek óta megindult mozgalom, mely a gyógyszerészi pályára felvehetők számát a minimálisra akarja korlátozni, újult erővel kell életre az utóbbi időben. A nemtulajdonos gyógyszerészek közelmúltban megtartott közgyűlése a pálya teljes lezárásának követelése mellett döntött, bár az ily irányban benyújtott indítvány — mely éppen az én indítványom volt —, úgy szólt, hogy csakis gyógyszerészek gyermekei és legközvetlenebb családtagjai (nő, feleség, férj) kaphassanak pályáralépési engedélyt. A gyógyszertártulajdonosok egyesületének májusi közgyűlése szintén foglalkozott ezzel a kérdéssel és ugyancsak a felvételt erősen korlátozó lépésekre szánta el magát. Talán antiszociálisnak és antiliberálisnak látszik a gyógyszerészi karnak a pályáralépés beszüntetését célzó mozgalma és egyesek szerint veszedelmes precedens lehet arra, hogy más foglalkozási ágak is kizárjanak magukból új jelentkezőket. Ez a felfogás azonban nem állja meg a helyét. A gyógyszerészet helyzete lényegesen különbözik minden más foglalkozásétól. Gyógyszertárak korlátlan számban nem nyithatók, nem próbálkozhatik mindenki az önállósodással. Miként a gyógyszertárak törvényben vannak védve attól, hogy más gyógyszertárak felállításával megélhetési alapjuk meg ne rendüljön és közegészségügyi fontos hivatásuk betöltésére képesek legyenek, úgy az alkalmazott gyógyszerészek kenyerét is meg kell védeni a fölös számú új jelentkezők elől. Hogy az ilyen irányban kiadandó rendelet nem lenne antiszociális, eléggé kitűnik abból, amit a tőle várható eredményről el kell mondani. Néhány évig nem bocsátanának új jelentkezőket a gyógyszerészeti pályára, az állásnélküliek száma lassan leapadna, a bizonylaton és részleges elhelyezkedésnek stabil állásra tudnának szert tenni. Mód adódnék felállítható jóléti- és nyugdíjintézetük kiépítésével és megerősítésével magukról, valamint családjukról öregségükre gondoskodni. Nézzük ezek után, antiliberális lenne-e a gyógyszerészi pályára való lépés korlátozása. Ausztriában, ahol a numerus clausust semmiféle vonatkozásban nem ismerik, csak 16, a hatvanhárommillió lakosú Németországban mindössze 65 ifjú léphet évenként a gyógyszerészi pályára. Az osztrák és német gyógyszerészet így védi meg tagjait a beözönlők ostromától, de védi ezzel egyúttal nagyszerűen működő gyógyszerészjóléti intézményeit is. Továbbmenő például szolgálhat Svédország, ahol a gyógyszerészgyakornokok évente felvehető számát a gyógyszertártulajdonosok és gyógyszerészalkalmazottak egyesületei javaslatának meghallgatásával a királyi egészségügyi hivatal állapítja meg a szükséglet és az elhelyezkedési lehetőségek figyelembevételével. Végül nem állhatja meg a helyét az az érvelés, hogy a kultuszminiszter nem mehet bele olyan megoldásba, mely a gyógyszerészi pályát csakis gyógyszerészleszármazók részére sajátítja ki. Hiszen a jelenlegi korlátozások mellett, egyetemekre vonatkozó utasítás, hogy éppen a szülők foglalkozásának figyelembevételével kell minden korra a jelentkezőket felvenni, amikor is természetes, hogy a gyógyszerészi pályán elsősorban gyógyszerész-gyermekek jöhetnek figyelembe. A megoldás több tényező kezébe van letéve. Adjon a kultuszminiszter a gyógyszerészi Numerus Clausus-bizottságnak megbízást olyan értelemben, hogy a százas felvételi számot a legkevesebbre csökkentse. Másodsorban maga a bizottság tehetné meg mostani felhatalmazása alapján, hogy nem ad ki engedélyt, vagy csak egészen keveset a gyógyszerészek gyermekeinek figyelembevételével. A gyógyszertártulajdonosi társadalom is bebizonyíthatja elhatározott szándékát a maga és alkalmazottai megmentésére azzal, hogy gyógyszertáraiban gyakornokot nem alkalmaz, még ha a pályáralépési engedéllyel a kezében jelentkezik is. Amikor a gyógyszerészek országos elnökének a lapokban közölt megállapítása szerint ma egy gyógyszerészsegédi állás elnyeréséhez nagyobb protekció kell, mint azelőtt egy gyógyszertári jogosítványhoz, végtelen könnyelműség és rosszindulatú meggondolatlanságos jelentkezőket a pályára bocsátani. Ehhez persze szervezettség szükséges az elhatározásnak legsúlyosabb erkölcsi kötelezettséggel való szankcionálása. Ennek a kimondására a magyar gyógyszerésztársadalomnak, ha a bajon igazán segíteni akar, meglenne a módja. Az előadottak alapján a mostani tanév végével kiosztott érettségi-bizonyítványok tulajdonosainak pedig nyomatékkal és ismételten ajánljuk figyelmébe, messzire kerüljék el a gyógyszerészi pályát. Nem vár ott semmi jó rájuk, csak nyomor, nélkülözés és bizonytalanság. Ez lesz az első gileádi balzsam ... H. Gy.őr. Gyorgyev Illés bolgár kertészt halálra ítélte a kecskeméti törvényszék Marinov Antal gyilkosai a bírák előtt Kecskemét, július 31. Marinov Antal bolgár kertész a Kecskemét határában levő Gátér-pusztán tizenhárom hold földön kertészkedett. Szomszédja, Gyorgyev Illés bolgár kertész, aki az ősszel anyagilag tönkrement, szemet vetett a birtokra és elhatározta, hogy minden úton-módon megszerzi magának. Felbérelt négy magyar fiatalembert és egy bolgár kertészt, akik két alkalommal is megkísérelték, hogy Marinovot eltegyék láb alól. A kísérlet azonban egy alkalommal sem sikerült. Május 3-án Gera István huszonnégyéves gátéri földmives, az egyik felbérelt ember, vacsorára hívta meg Marinovot. Vacsora közben szándékosan belekötött, mire Marinov arculütötte. Társai erre mintegy adott jelre rárohantak Marinovra, a földre teperték és addig rugdosták csizmájukkal a fejét, amíg a szerencsétlen bolgár ki nem szenvedett. Azután úgy rendezték a dolgot, mintha öngyilkosság történt volna. Marinov szétroncsolt fejét zsákkal bekötötték, a holttestet targoncára tették, kivitték a vasúti sínekre. Hajnal tájban arra jött a félegyházai helyiérdekű vonal és a holttestet teljesen szétroncsolta. A rendőri és csendőri nyomozás először öngyilkosságra gondolt és ezt a feltevést igazolta az orvosi szakvélemény is. A gyanú azonban később Geráékra terelődött, akik beismerő vallomást tettek. Az ügyészség Gera Istvánt és két fiatalkorút, valamint Gyorgyev Illést gyilkosság bűntettével, Gesev Károly bolgár kertészt és még egy fiatalkorút gyilkosságra való szövetkezés bűntettével vádolta. A pénteki tárgyaláson a vádlottak Gyorgyev kivételével töredelmes beismerő vallomást tettek és szemébe mondták Gyorgyevnek, hogy állandóan biztatta őket a gyilkosságra és hogy ezért pénzt és több munkabért ígért nekik. A törvényszék délután 5 órakor hirdetett ítéletet. Az összes vádlottakat a vád szerint mondották ki bűnösnek: Gera Istvánt gyilkosság bűntettéért életfogytiglani fegyházra, a két fiatalkorút gyilkosság vétségéért 10—10 évi fogházra, Gyorgyev Illést gyilkosság bűntettében mint felbujtót kötél általi halálra, Gesey Károlyt gyilkosságra való szövetkezés bűntettéért egyévi börtönre és ugyanezért az egyik fiatalkorút egyévi fogházra ítélték. A két utóbbi kivételével a vádlottak fellebbezést jelentettek be; az ügyész megnyugodott az ítéletben. Al Capone megtért Börtönbe vonul és szakít a bűn világával Newyork, július 1. Al Capone, a hírhedt amerikai csempészkirály pénteken megjelent a bíróság előtt, hogy meghallgassa az ítélethirdetést az alkoholtörvény megszegése miatt ellene folytatott perben. A többévi fegyházra szóló és már napokkal ezelőtt meghozott ítélet tudomásulvétele után Al Capone nagy beszédet tartott, amelyben kijelentette, hogy örökre szakít a bűn világával, ha kiszabadul a börtönből. Rendes üzletember akar lenni s az a legfőbb kívánsága, hogy kisfia a banditák világának légkörétől távol, tiszta életben nevelkedjék fel. London, július 31. Newyork rendőrfőfelfigyelője a banditák legutóbbi vérengzése következtében végsőkig menő harcot indított meg a bandák ellen. Az útonállóktól veszélyeztetett negyedekben reggel 6 órától este 6 óráig páncélautók és messzehordó puskákkal felfegyverzett rendőrőrjáratok cirkálnak azzal a paranccsal, hogy minden gyanús alakot fel kell tartóztatni, minden lövést lövéssel kell viszonozni, és lehetőleg derékon felül kell célozni. Fejek a Dolgozó Nők díszebédjéről A Budapesti Dolgozó Nők Klubja az International Federation of Proffessionell and Business Women (Dolgozó Nők Nemzetközi Szövetsége) bécsi kongresszusáról a fővárosba érkezett vendégek tiszteletére pénteken délben a Svábhegyi Nagyszálló terraszán ebédet adott, amelyen harminchét külföldi hölgy vett részt, valamennyien a világ különböző nemzetei nőklubjainak vezetőségi tagjai. Az első, akivel az ügyes rendezőség összehozott, Miss Havaner Heton volt, aki a newyorki Independente Humen propaganda osztályvezetője és az ugyanilyen címen megjelenő nyolcvanezer előfizetőt számláló feminista lap kiadója. A Miss megnyerő külsejű, rendkívül disztingvált és elegáns megjelenésű hölgy, aki úgy mozdulataiban, mint mondanivalóiban a legmérsékeltebb és legmeggondoltabb bölcs férfihez méltó nyugalom benyomását kelti. Röviden tájékoztat a kiadásában megjelenő lap tendenciájáról, mely — úgymond — nem akar semmiféle forradalmat előidézni a nők és férfiak közötti ellentét kérdésében. Csupán csak követeli a nő számára is azt a jogot, hogy kenyerét önállóan és függetlenül megkereshesse. Beszélgetés közben véletlenül ráterelődik a szó a nőemancipációra, mire Miss Havaner kissé indulatosan kezdi magyarázgatni, hogy ez a szó és a fogalom ma már annyira túlhaladott álláspont, hogy nem is érdemes róla beszélni. Utána Miss Margaret Filip, a Nemzetközi Nflszövetség elnöke, híres newyorki ügyvédnő tartott nekem rövid előadást arról, hogy a nők semmiféle állást nem foglalnak el a férfiak elől és az általános gazdasági depressziónak semmiesetre sem az az oka, hogy nők is tért foglaltak az üzleti, politikai, s a tudományos területeken. Amerika után, a változatosság kedvéért, Miss Dorothy Henecket-el, Kanada képviselőjével beszéltem, aki a Nemzetközi Nőszövetség vezérsikára, civil életében híres montreali ügyvéd, emellett hazájában jól ismert írónő és elsőrendű sportlany. Megtestesítője annak a női típusnak, amely a leggyorsabb tempójú életiramot is szédítően bírja és könnyedén egyezteti össze a legkülönbözőbb foglalkozási ágak más-másfelé irányuló figyelmi különbségeit is. 4 pof Miss Mary Kennedy, londoni ügyvédnő, a Federation pénzügyi elnöke igen érdekes intézmény körvonalaival ismertet meg. Elmondja ugyanis, hogy évenként úgynevezett „jóakarat" útjait rendezik meg a különböző államokba, amelyekben a nőemancipáció még csak gyermekcipőben jár és amelyekben úgyszólván jótéteményt gyakorolnak a szegény, férfiak rabigájában sínylődő nőkkel, ha beszervezik őket társaságuk körébe és elhintik köztük mentalitásuk áldásos magvait. Ezidén például — mondja nevetve — a Balkánra rendezek egy ilyen „kérészeshadjáratot", ahol a nemrég még hanemekben sínylődő, öntudat nélküli nőtársadalmat fogom rávezetni igazi értékének ismeretére. Ezt nevezi ő jóakaratnak. Hiába, minden jólétnek két oldala van. Egy olyan tagja van a delegációnak, aki hivatásánál fogva hosszabb ideig marad a magyar fővárosban és ez Miss Helene Trascher, London városi tanácsának tagja, aki egy héten keresztül fővárosunk lakásügyi, közélelmezési és köztisztasági intézményeit fogja tanulmányozni, hogy azután tapasztalatait szülővárosában értékesítse. Eddig csak az úgynevezett produktív, de prózai pályákon mozgó, mégpedig nagyon ügyesen mozgó hölgyekkel beszítem, de utánuk kuriózum kedvéért bemutattattam magam Signora Antonietta Pauli Pogliani római szobrásznőnek, aki az olasz nőszövetség művészeti szakosztályának elnöke és aki férjével, egy neves római ügyvéddel jött el a kongresszusra. Alacsony, sovány, gyorsbeszédű úrhölgy a művésznő, aki a rendelkezésünkre álló két perc alatt oly sok mindent akar elmondani, hogy szapora előadásmódjától alig értem a lényeget. Így csak annyit tudok kihámozni belőle, hogy számos olasz állami művészeti díj nyertese és jelenleg magyar művészkörök bevonásával nagy reprezentatív kiállítást akar rendezni olasz szobrásznők műveiből Budapesten. Késő délutánba hajol az ebéd utáni szieszta, a hölgyek nagy része elragadtatva szemléli a terraszról nyíló gyönyörű panorámát, de a magyar hölgybizottság vendéglátó vezetői már türelmetlenül figyelmeztetik őket a várakozó autókra, melyeken ezen a délutánon még megtekintik a főváros hátralevő nevezetességeit, hogy azután az éjféli Orient-expresszel tovább utazzanak Törökország felé. Elbúcsúzom a rendkívül szimpatikus és ijesztően energikus, meggondolt, megfontolt, öntudatos hölgyektől, akiknek, mint később megtudtam, több mint a fele asszony és különös ismertetőjelük, hogy egytől-egyig túl vannak a tizenhat éven. (Sz. L.