Ujság, 1931. augusztus (7. évfolyam, 173-196. szám)

1931-08-01 / 173. szám

3 ÚJSÁG SZOMBA­*, 1931 AUGU­SZTUS ! Zárják le a túlzsúfolt gyógyszerészi pályát­ Még az oklevél záradékolásához törvényesen előírt működési időt sem tudják elhelyezkedési lehetetlenség következtében a gyakorló gyógyszerészek kitölteni . Bemutatkozik a nagyközönség előtt eddig még isme­retlen Gyógyszerészi Numerus Clausus-bizottság — Évekig nincs szükség utánpótlásra Az Újság több alkalommal felsorakoztatta azokat a gazdasági és kulturszociális kérdése­ket, melyekben a gyógyszerészeti alaptörvény revízióját halaszthatatlanul szükségessé teszik. Közöltük az általunk felsorolt és a szakkörök túlnyomó részének véleményével teljesen egyező tíz pontban felsorolt alapelveket, melyek nélkül a megalkotandó új törvény el sem képzelhető. A legelső, valóban szociálisnak nevezhető ténykedésünk az lehet, ha reménydús ifjúságot megkímélve a legszörnyűbb csalódásoktól a gyógyszerészi pályára lépéstől egyelőre távol­tartjuk. Tudósítónk előtt Bokor László dr. gyógysze­­rész-szakíró a pálya zsúfoltságának kérdéséről a következőkben nyilatkozott: — Az „Újság" már többizben adta tanú­jelét annak a felfogásának, hogy a gyógyszertár nem aranybánya és a gyógyszerészi foglalkozás, mint irigylésreméltó működési terület ma már a me­sék világába tartozik. Lapjuk hasábjain eddig napvilágot látott cikkek, melyek ezzel a kér­déssel foglalkozik, általános gyógyszerészi szempontokból igyekeztek a helyzetet megvilá­gítani és nem tettek különbséget gyógyszertár­­tulajdonosi és gyógyszerész-alkalmazotti szem­pontok szerint, bár egyik cikk sem mulasztot j­el rámutatni arra, hogy a gyógyszerészalkalma­zottak sorsának elviselhetővé tétele mennyire érdekében áll magának a gyógyszertártulajdo­nosi karnak. Az intellektuális pályák átla, a túlszaporulat, bennünket sem kímél meg. A gyógyszerészi fog­lalkozás érettségi után kezdődik. Az érettségi­zett ifjú a Magyarországi Gyógyszerész Egyesü­let kebelében működő Numerus Clausus bizott­­ságtól, melynek tagjai egyetemi tanárok, gyógy­szerészek és a minisztériumok kiküldöttei, pá­lyáralépési engedélyt kér. Ez az engedély egyenlő értékű az egyetemre való felvétellel. Az engedélyt nyert fiatalember, vagy leány két évet tölt el valamely gyógyszertárban, ahol ezalatt a gyakorlati gyógyszerészetet legnagyobb részben elsajátítja. Az a körülmény, hogy a kezdő ifjú ,­ezt a gyakornoki időt rendszerint szülei lakó­helyén, aránylag egészen kis költséggel töltheti el és nem­ kell azonnal egyetemi városba köl­tözni, ahol a tandíj és az ellátás mindjárt ha­talmas összegeket felemészt, sokakat csábít erre a pályára. Viszont a gyógyszertártulajdo­nosok — eltekintve azoktól, akik valóban kedv­vel oktatják gyakornokukat — szívesen veszik fel a nekik megtakarítást jelentő, legtöbbször díjtalan munkaerőt. Az említett Numerus Clausus bizottságnak jo­gában áll évente 100 felvételi engedélyt kiadni. Ez a bizottság, bár a százas szám csak mint nem kötelező felsőhatár szerepel, ezeket az en­gedélyeket mégis kiadja. A kétévi gyakornokos­­kodás elteltével egyetemi tanulmány követke­zik, melynek elvégzése és a szigorlatok letevése után a jelölt diplomát kap. Ez a diploma csak az ezt követő háromévi gyakorlat és végül approbációs vizsga letétele után válik teljes­­értékűvé. A gyógyszerészi pálya jelenleg nemhogy száz, de még húsz új jelentkezőnek sem tud munkát adni. Az egyetemekről évről­­évre kiözönlő új gyógyszerészek nem tud­nak elhelyezkedni s így még a diploma érvényességéhez szükséges háromévi gya­korlatot sem képesek megszerezni, vagy ha véletlenül kapnak is állást, ezáltal más­valakit juttatnak az állásnélküliség szo­morú sorsára. Ma már 400 felé jár azoknak az okleveles gyógyszerészeknek a száma, akik kenyörtelenül állanak és ezenfelül nagyon sokan vannak olya­nok, akik kénytelenek úgynevezett kisegítő állást vállalni, amely csak részleges elfoglaltsá­got és egészen minimális jövedelmet jelent. De nagyon sok teljes munkaidőre alkalmazott gyógyszerész is csak megszégyenítő kis díjazás­ban részesül, aminek oka egyrészt valóban egyes gyógyszertárak lecsökkent anyagi ereje, legtöbbször azonban egy-egy megüresedő állás elnyerésére megindult tülekedésből származó és csökkentő értelemben történő egymásra licitálás, melyet egyes gyógyszertártulajdonosok kapzsi­ságból alaposan kihasználnak. .A betegségi biztosító intézeteknek (OTI, MABI), az a ténykedése, hogy a nyilvános gyógyszertárak sírját megásó minden szükség nélkül felduzzasztott „házigyógyszertáraikban" 98 pengős havi fizetéssel mernek minden felté­telt elfogadó, megszorult okleveles gyógyszeré­szeket alkalmazni — melynél például a főváros még az utcaseprőinek is többet fizet — egyene­sen megbotránkoztató. Ilyen körülmények között érthető, hogy az alkalmazóknak módjukban áll a jelentkezők között válogatni és szívesebben alkalmazzák az egészen fiatalokat, mint a még teljes munkabí­rásukkal rendelkező, de azért már nem elég rogékonynak tartott idősebbeket. Elsősorban a nagy állásnélküliségen kell se­gíteni! Gyógyszerészeti körökben már évek óta ismert és hangoztatott felfogás, hogy csak a pálya teljes lezárása segíthet. Az említett Numerus Clausus-bizottságnak módjában állott volna meghatalmazás alapján saját hatáskörében a pályára lépők számát a mini­málisra csökkenteni. Érthetetlen okokból ezt nem tette. Az évek óta megindult mozgalom, mely a gyógyszerészi pályára felvehetők számát a mi­nimálisra akarja korlátozni, újult erővel kell életre az utóbbi időben. A nemtulajdonos gyógy­szerészek közelmúltban megtartott közgyűlése a pálya teljes lezárásának követelése mellett dön­tött, bár az ily irányban benyújtott indítvány — mely éppen az én indítványom volt —, úgy szólt, hogy csakis gyógyszerészek gyermekei és legközvetlenebb családtagjai (nő, feleség, férj) kaphassanak pályáralépési engedélyt. A gyógy­szertártulajdonosok egyesületének májusi köz­gyűlése szintén foglalkozott ezzel a kérdéssel és ugyancsak a felvételt erősen korlátozó lépésekre szánta el magát. Talán antiszociálisnak és antiliberálisnak lát­szik a gyógyszerészi karnak a pályáralépés be­szüntetését célzó mozgalma és egyesek szerint veszedelmes precedens lehet arra, hogy más foglalkozási ágak is kizárjanak magukból új jelentkezőket. Ez a felfogás azonban nem állja meg a helyét. A gyógyszerészet helyzete lénye­gesen különbözik minden más foglalkozásétól. Gyógyszertárak korlátlan számban nem nyitha­tók, nem próbálkozhatik mindenki az önálló­sodással.­­ Miként a gyógyszertárak törvényben van­nak védve attól, hogy más gyógyszertárak felállításával megélhetési alapjuk meg ne rendüljön és közegészségügyi fontos hiva­tásuk betöltésére képesek legyenek, úgy az alkalmazott gyógyszerészek kenyerét is meg kell védeni a fölös számú új jelent­kezők elől. Hogy az ilyen irányban kiadandó rendelet nem lenne antiszociális, eléggé kitűnik abból, amit a tőle várható eredményről el kell mon­dani. Néhány évig nem bocsátanának új jelent­kezőket a gyógyszerészeti pályára, az állásnél­küliek száma lassan leapadna, a bizonylaton és részleges elhelyezkedésnek stabil állásra tudná­nak szert tenni. Mód adódnék felállítható jóléti- és nyugdíjintézetük kiépítésével és megerősíté­sével magukról, valamint családjukról öregsé­gükre gondoskodni. Nézzük ezek után, antiliberális lenne-e a gyógyszerészi pályára való lépés korlátozása. Ausztriában, ahol a numerus clausust sem­miféle vonatkozásban nem ismerik, csak 16, a hatvanhárommillió lakosú Németor­szágban mindössze 65 ifjú léphet évenként a gyógyszerészi pályára. Az osztrák és né­met gyógyszerészet így védi meg tagjait a beözönlők ostromától, de védi ezzel egyút­tal nagyszerűen működő gyógyszerészjóléti intézményeit is. Továbbmenő például szolgálhat Svédország, ahol a gyógyszerészgyakornokok évente felve­hető számát a gyógyszertártulajdonosok és gyógyszerészalkalmazottak egyesületei javasla­tának meghallgatásával a királyi egészségügyi hivatal állapítja meg a szükséglet és az elhelyez­kedési lehetőségek figyelembevételével. Végül nem állhatja meg a helyét az az érve­lés, hogy a kultuszminiszter nem mehet bele olyan megoldásba, mely a gyógyszerészi pályát csakis gyógyszerészleszármazók részére sajátítja ki. Hiszen a jelenlegi korlátozások mellett, egye­temekre vonatkozó utasítás, hogy éppen a szü­lők foglalkozásának figyelembevételével kell minden korra a jelentkezőket felvenni, amikor is természetes, hogy a gyógyszerészi pályán első­sorban gyógyszerész-gyermekek jöhetnek figye­lembe. A megoldás több tényező kezébe van letéve. Adjon a kultuszminiszter a gyógyszerészi Numerus Clausus-bizottságnak megbízást olyan értelemben, hogy a százas felvételi számot a legkevesebbre csökkentse. Másodsorban maga a bizottság tehetné meg mostani felhatalmazása alapján, hogy nem ad ki engedélyt, vagy csak egészen keveset a gyógy­szerészek gyermekeinek figyelembevételével. A gyógyszertártulajdonosi társadalom is bebizonyíthatja elhatározott szándékát a maga és alkalmazottai megmentésére azzal, hogy gyógyszertáraiban gyakornokot nem alkalmaz, még ha a pályáralépési engedél­lyel a kezében jelentkezik is. Amikor a gyógyszerészek országos elnökének a la­pokban közölt megállapítása szerint ma egy gyógyszerészsegédi állás elnyeréséhez nagyobb protekció kell, mint azelőtt egy gyógyszertári jogosítványhoz, végtelen könnyelműség és rosszindulatú meggondo­latlanság­os jelentkezőket a pályára bo­csátani. Ehhez persze szervezettség szükséges az elha­tározásnak legsúlyosabb erkölcsi kötelezettség­gel való szankcionálása. Ennek a kimondására a magyar gyógyszerésztársadalomnak, ha a ba­jon igazán segíteni akar, meglenne a módja. Az előadottak alapján a mostani tanév végé­vel kiosztott érettségi-bizonyítványok tulajdo­nosainak pedig nyomatékkal és ismételten ajánljuk figyelmébe, messzire kerüljék el a gyógyszerészi pályát. Nem vár ott semmi jó rá­juk, csak nyomor, nélkülözés és bizonytalan­ság. Ez lesz az első gileádi balzsam ... H. Gy.­őr. Gyorgyev Illés bolgár kertészt halálra ítélte a kecskeméti törvényszék Marinov Antal gyilkosai a bírák előtt Kecskemét, július 31. Marinov Antal bol­gár kertész a Kecskemét határában levő Gátér-pusztán tizenhárom hold földön ker­tészkedett. Szomszédja, Gyorgyev Illés bol­gár kertész, aki az ősszel anyagilag tönkre­ment, szemet vetett a birtokra és elhatározta, hogy minden úton-módon megszerzi magá­nak. Felbérelt négy magyar fiatalembert és egy bolgár kertészt, akik két alkalommal is megkísérelték, hogy Marinovot eltegyék láb alól. A kísérlet azonban egy alkalommal sem sikerült. Május 3-án Gera István huszonnégyéves gátéri földmives, az egyik felbérelt ember, vacsorára hívta meg Marinovot. Vacsora közben szándékosan belekötött, mire Marinov arculütötte. Társai erre mint­egy adott jelre rárohantak Marinovra, a földre teperték és addig rugdosták csizmájukkal a fejét, amíg a szerencsétlen bolgár ki nem szenvedett. Azután úgy rendezték a dolgot, mintha ön­­gyilkosság történt volna. Marinov szétron­­csolt fejét zsákkal bekötötték, a holttestet targoncára tették, ki­vitték a vasúti sínekre. Hajnal tájban arra jött a félegyházai helyi­érdekű vonal és a holttestet teljesen szétron­csolta. A rendőri és csendőri nyomozás először öngyilkosságra gondolt és ezt a feltevést iga­zolta az orvosi szakvélemény is. A gyanú azonban később Geráékra terelődött, akik beismerő vallomást tettek. Az ügyészség Gera Istvánt és két fiatalko­rút, valamint Gyorgyev Illést gyilkosság bűn­tettével, Gesev Károly bolgár kertészt és még egy fiatalkorút­ gyilkosságra való szövetke­zés bűntettével vádolta. A pénteki tárgyaláson a vádlottak Gyor­gyev kivételével töredelmes beismerő vallo­mást tettek és szemébe mondták Gyorgyev­­nek, hogy állandóan biztatta őket a gyilkos­ságra és hogy ezért pénzt és több munka­bért ígért nekik. A törvényszék délután 5 órakor hirdetett ítéletet. Az összes vádlottakat a vád szerint mondották ki bűnösnek: Gera Istvánt gyilkosság bűntettéért élet­fogytiglani fegyházra, a két fiatalkorút gyilkosság vétségéért 10—10 évi fog­házra, Gyorgyev Illést gyilkosság bűntet­tében mint felbujtót kötél általi halálra, Gesey Károlyt gyilkosságra való szövet­kezés bűntettéért egyévi börtönre és ugyanezért az egyik fiatalkorút egyévi fogházra ítélték. A két utóbbi kivételével a vádlottak felleb­bezést jelentettek be; az ügyész megnyugo­dott az ítéletben. Al Capone megtért Börtönbe vonul és szakít a bűn világával Newyork, július 1. Al Capone, a hírhedt amerikai csempészkirály pénteken megje­lent a bíróság előtt, hogy meghallgassa az ítélethirdetést az alkoholtörvény megszegése miatt ellene folytatott perben. A többévi fegyházra szóló és már napokkal ezelőtt meghozott ítélet tudomásulvétele után Al C­apone nagy beszédet tartott, amelyben ki­jelentette, hogy örökre szakít a bűn világá­val, ha kiszabadul a börtönből. Rendes üzlet­ember akar lenni s az a legfőbb kívánsága, hogy kisfia a banditák világának légkörétől távol, tiszta életben nevelkedjék fel. London, július 31. Newyork rendőrfőfel­­figyelője a banditák legutóbbi vérengzése kö­vetkeztében végsőkig menő harcot indított meg a bandák ellen. Az útonállóktól veszé­lyeztetett negyedekben reggel 6 órától este 6 óráig páncélautók és messzehordó puskákkal felfegyverzett rendőrőrjáratok cirkálnak azzal a paranccsal, hogy minden gyanús alakot fel kell tartóztatni, minden lövést lövéssel kell viszonozni, és lehetőleg derékon felül kell cé­lozni. Fejek a Dolgozó Nők díszebédjéről A Budapesti Dolgozó Nők Klubja az Interna­tional Federation of Proffessionell and Business Women (Dolgozó Nők Nemzetközi Szövetsége) bécsi kongresszusáról a fővárosba érkezett vendégek tiszteletére pénteken délben a Sváb­hegyi Nagyszálló terraszán ebédet adott, ame­lyen harminchét külföldi hölgy vett részt, vala­mennyien a világ különböző nemzetei nőklubjai­nak vezetőségi tagjai. Az első, akivel az ügyes rendezőség össze­hozott, Miss Havaner Heton volt, aki a newyorki Independente Humen propaganda osztályveze­tője és az ugyanilyen címen megjelenő nyolc­vanezer előfizetőt számláló feminista lap ki­adója. A Miss megnyerő külsejű, rendkívül disz­­tingvált és elegáns megjelenésű hölgy, aki úgy mozdulataiban, mint mondanivalóiban a leg­­mérsékeltebb és legmeggondoltabb bölcs férfi­hez méltó nyugalom benyomását kelti. Röviden tájékoztat a kiadásában megjelenő lap tenden­ciájáról, mely —­ úgymond — nem akar semmi­féle forradalmat előidézni a nők és férfiak kö­zötti ellentét kérdésében. Csupán csak követeli a nő számára is azt a jogot, hogy kenyerét ön­állóan és függetlenül megkereshesse. Beszélgetés közben véletlenül ráterelődik a szó a nőeman­cipációra, mire Miss Havaner kissé indulatosan kezdi magyarázgatni, hogy ez a szó és a foga­lom ma már annyira túlhaladott álláspont, hogy nem is érdemes róla beszélni. Utána Miss Margaret Filip, a Nemzetközi Nfl­­szövetség elnöke, híres newyorki ügyvédnő tar­tott nekem rövid előadást arról, hogy a nők­ semmiféle állást nem foglalnak el a férfiak elől és az általános gazdasági depressziónak semmi­esetre sem az az oka, hogy nők is tért foglaltak az üzleti, politikai, s a tudományos területeken. Amerika után, a változatosság kedvéért, Miss Dorothy Henecket-el, Kanada képviselőjével be­széltem, aki a Nemzetközi Nőszövetség vezér­sikára, civil életében híres montreali ügyvéd, emellett hazájában jól ismert írónő és elsőrendű sportlany. Megtestesítője annak a női típusnak, amely a leggyorsabb tempójú életiramot is szé­­dítően bírja és könnyedén egyezteti össze a legkülönbözőbb foglalkozási ágak más-másfelé irányuló figyelmi különbségeit is. 4 pof Miss Mary Kennedy, londoni ügyvédnő, a Fe­deration pénzügyi elnöke igen érdekes intéz­mény körvonalaival ismertet meg. Elmondja ugyanis, hogy évenként úgynevezett „jóakarat" útjait rendezik meg a különböző államokba, amelyekben a nőemancipáció még csak gyer­mekcipőben jár és amelyekben úgyszólván jótéteményt gyakorolnak a szegény, férfiak rab­igájában sínylődő nőkkel, ha beszervezik őket társaságuk körébe és elhintik köztük mentali­tásuk áldásos magvait. Ezidén például — mondja nevetve — a Balkánra rendezek egy ilyen „kérész­­eshad­járatot", ahol a nemrég még hanemekben sínylődő, öntudat nélküli nő­társa­dalmat fogom rávezetni igazi értékének ismere­tére. Ezt nevezi ő jóakaratnak. Hiába, minden jólétnek két oldala van. Egy olyan tagja van a delegációnak, aki hiva­tásánál fogva hosszabb ideig marad a magyar fővárosban és ez Miss Helene Trascher, London városi tanácsának tagja, aki egy héten keresztül fővárosunk lakásügyi, közélelmezési és köztisz­tasági intézményeit fogja tanulmányozni, hogy azután tapasztalatait szülővárosában értékesítse. Eddig csak az úgynevezett produktív, de pró­zai pályákon mozgó, mégpedig nagyon ügyesen mozgó hölgyekkel beszítem, de utánuk kurió­zum kedvéért bemutattattam magam Signora Antonietta Pauli Pogliani római szobrásznőnek, aki az olasz nőszövetség művészeti szakosztályá­nak elnöke és aki férjével, egy neves római ügyvéddel jött el a kongresszusra. Alacsony, so­vány, gyorsbeszédű úrhölgy a művésznő, aki a rendelkezésünkre álló két perc alatt oly sok mindent akar elmondani, hogy szapora előadás­módjától alig értem a lényeget. Így csak annyit tudok kihámozni belőle, hogy számos olasz állami művészeti díj nyertese és jelenleg ma­gyar művészkörök bevonásával nagy reprezen­tatív kiállítást akar rendezni olasz szobrásznők műveiből Budapesten. Késő délutánba hajol az ebéd utáni szieszta, a hölgyek nagy része elragadtatva szemléli a ter­­raszról nyíló gyönyörű panorámát, de a magyar h­ölgybizottság vendéglátó vezetői már türelmet­lenül figyelmeztetik őket a várakozó autókra, melyeken ezen a délutánon még megtekintik a főváros hátralevő nevezetességeit, hogy azután az éjféli Orient-expresszel tovább utazzanak Törökország felé. Elbúcsúzom a rendkívül szimpatikus és ijesz­tően energikus, meggondolt, megfontolt, öntuda­tos hölgyektől, akiknek, mint később megtud­tam, több mint a fele asszony és különös ismer­tetőjelük, hogy egytől-egyig túl vannak a tizen­­hat éven. (Sz. L.

Next