Ujság, 1932. június (8. évfolyam, 119-143. szám)
1932-06-01 / 119. szám
BLERDA, 1982 JUNIUS , ÚJSÁG „Nem tiltakoztam az injekció ellen, nem telefonáltam a vizsgálóbírónak és nem is tanultam Ruttkaytól Célba sem... — mondja Littke Kálmánné, a Ruttkay-tragédia egyetlen élő főszereplője Ruttkay (Gábor koronaőrszázados tragikus halála ügyében — tizennyolc nappal ezelőtt lőtte főbe magát Littke Kálmánná Szent Jásos-tér magasföldszint 3. szám alatti lakáán — nem múlik el nap, hogy valamiről a „,/a/ értesültek“ ne tudnának valamit. Itt is, ott is, amint ez már olyan esetekben, amikor egy-egy dráma szereplői nem mindennapi emberek, megindul a találgatás. Egyik ezt tudta, a másik amarról szerzett ,,biztos" információt. Azután voltak olyan hírek is, amelyeket csak súgva mertek egymással közölni az emberek. De mindegyik hír, mindegyik jól értesültség a tragikus eset egyik főszereplőjéről, Littke Kálmánnéról tudott,bizonyos" dolgokat. Kétségtelen, hogy az olvasóközönségetRuttkay százados tragikus esetével kapcsolatban módfelett érdekli Littke Kálmánná személye. Milyen asszony Littke Kálmánná? A kapu alatt... Erre a kérdésre akartam megfelelni akkor, amikor kedden délután a lakásán kerestem. Nem volt odahaza. Este kilenc órakor megint felkerestem. Megint nem volt odahaza. Végre jóval kapuzárás után, negyedtizenegy órakor mutatja meg a házmester a zuhogó esőben ernyő alatt jövő alakra ujjával rábökve: ez a Littkéné nagysága! A kapu előtt mutatkoztam be neki. Amíg a házmester kinyitotta a kaput. Meglepődött. Azután előkotorta a húsz fillér kapupénzt, úgyhogy bőven volt alkalmiam szemügyre venni. Széleskarimájú fekete kalap, kis, homlokig 'érő fátyollal volt a fején. A kabátja a ma annyira divatos fekete-fehér mintázatú tweedszövetből készült. Félcipő. Fekete ruha és sötétszürke selyemharisnya. Az alakja? Ez az az alak, amelyre általánosságban azt mondják: fejedelmi. Hatalmas, erős asszony. Olyan, mint a német nők általában. A keze puha, bársonyos. Erősen kezet szerít. Nagyon kedves asszony. Barátságos, mentegetődző. — Um Gottes innsen! — mondja először nemetül, majd magyarra fordítja a szót: Liisten! Mit akar tőlem? Mondom, hogy már este nyolc óra óta várom, mire bocsánatkérőleg megfogjaa kezemet és megszorítja. — Sohse szoktam ilyen későn hazajönni, de most az eső miatt marasztaltak ott, ahol voltam. Kérem, bocsásson meg ezért, népi tehetek róla, ha tudtam volna, hogy jön, haza siettem volna. Nagyon kérem... — és összekulcsolja a kezeit — csak ne az esetről. Az borzasztó volt... Csak két kérdést — Az ön érdeke — mondom —, hogy két kérdésre feleletet adjon, mert ezeknek a tisztázására vár a nagyközönség. Ez a legfőbb ítélőszék máskép látja majd az ön szerepét az ügyben, amelyben olyan sokat beszélnek össze-vissza. Tehát legyen olyan szíves és mondja meg, miért nem engedte, hogy a szerencsétlenség után megjelent kórházi orvos Juttkay századosnak injekciót adjon? — Nem értem, hogy ez a kérdés mit jelent? — Azt írták az újságok és arról tud mindenki, hogy ön a szerencsétlenség után egy orvost hívott az új Szent János-kórházból és hogy az injekciót akart adni a sebesültnek, de ön nem engedte. — Most már értem — válaszolja. — A Vizsgálóbíró is kérdezett ilyesmit. Annak is megválaszoltam, tessék megkérdezni az orvost, majd az megmondja, hogy adott-e injekciót vagy sem? — Hát adott? — Persze, hogy adott. Miért ne adott volna? Én azt sem tudtam, hogy mit csinál, neki kellett tudnia, hiszen ő az orvos. Nem is kérdezett engem, hogy adjon-e injekciót vagy sem. — Igaz-e az — kérdeztem továbbá —,, hogy a szerencsétlen sorsú Ruttkay százados önt a revolverrel való bánásmódra kitanította és hogy lövöldözés közben, ami a szobában történt volna, az egyik fotós karfájába is belelőttek?— Nem igaz. így nem igaz. Szegény százados úr csak arra tanított, hogy hogyan kell a revolvert megtölteni. Céllövészetet nem gyakoroltam és igy nem is lőhettem bele a karfába. — Ezzel kapcsolatban engedje meg megkérdeznem, hogy megfelel-e az a tényeknek, hogy nagyságos asszony vasárnap azt telefonálta a vizsgálóbírónak, hogy egy új golyóütötte nyomot talált a lakásban, amelyet eddig hiába kerestek a vizsgálat során. — Nem igaz. Dehogy telefonáltam. Hát én csak nem keresem a lakásban a revolvernyomokat? Nem értek én ahhoz. És különben is sokkal jobban az eset hatása alatt vagyok még ma is és talán örökre leszek is, mintsem hogy én magam kutatni keresni tudjak. De miért is tenném ezt? Keressen a vizsgálóbíró, meg a rendőrség amit akar, amit tud, csak már tisztázzák ezt az ügyet, amely engem tett szerencsétlenné igazában. Ez volt a beszélgetésem Littkenével. Este tizenegykor a lépcsőházban igazán nem kérdezhettem tőle meg az eset talán érdekes és talán titokzatos részleteit. Még egy felelet... Amit mondott, határozottan és keményen mondotta. Nem hinném, hogy ez az asszony valótlant mondjon. Ha igen, akkor olyan remek színésznő, hogy párját ritkítja. És tényleg — mint mondja — az eset hatása alatt áll. Az a borbély és a felesége, akik takarítás fejében nála laknak, a tragikus esetig a cselédszobában aludtak. Ruttkay százados öngyilkossága óta az előszobában ágyaznak maguknak és nyitva hagyják az előszobaajtót, úgyhogy Littkénétől csak pár lépés választja el őket a nyitott ajtón keresztül. Azt mondja a házmester, miikor kifelentenet kaput nyitott: — Nagyon sajnálom szegény Ruttkay százados urat! Mindig egy pengő kapupénzt adott, akkor is, ha bejött és akkor is, ha eltávozott. Littkéné megy fel a magas földszintre és a lépcső fordulójánál visszaszól: — Arról is, hallom, beszélnek, hogy miért küldtem üres borítékot az alezredes úrnak. Azért, mert nem találtam más papirost, amire a címét felírhattam volna, hogy a takarítóasszonyom odataláljon hozzá. Mindenben titokzatosságot keresnek az emberek... Igaza van: az emberek mindenben szeretik a titokzatosságot keresni. Szűcs Nándor minden „elégtelen" vagy „véres" tanulót találtatni fognak a rostavizsgán Andreelli Károly megvédelmezte a Házban a modern művészetet, Söpkéz Sándor konkrét tervet terjesztett elő a közgazdasági egyetem és a műegyetem összeolvasztására. Egyhangúlag leszavazták a mentelmi bizottság javaslatát Peyer kizárása ügyében A képviselőház keddi ülésén folytatták a kultusztárca költségvetésének tárgyalását. Éber Antal volt az első szónok. Sokádolta a kultusztárca száznegyvenmilliós költségvetését, majd így folytatta: — A nemzeti jövedelmek több mint negyven százalékát veszi igénybe az államháztartás és az egyéb közületek kiadása. Ez az arány meghaladja már a józan gazdálkodás minden elképzelhető mértékét. Békeidőkben ez az arány tíz-tizenöt százalék körül mozgott. Azért szenvedett csorbát csontvelejében az ország, mert közületi háztartásunk túldimenzionált. Most azt képzeljük, hogy huszonegymilliós csökkenés után az ország elbírhat egy száznegyvenmilliós kultuszköltségvetést! Ez teljes lehetetlenség és képtelenség. Készséggel elismerem, hogy Klebelsberg Kuno gróf meggyőződésből cselekedett meg kell azonban állapítanom, hogy a kultusztárca keretében végzett beruházások nem voltak annyira sürgősek. A kereskedelmi és ipari szakoktatásra összesen annyit költ a miniszter úr, mint egyedül az Operaházra. Ez az a bizonyos neomecénás-mentalitás. Nem látom be, miért kellene ennek a koldusországinak 1.400.000 pengő évi kiadással olyan intézményt fentartani, mint az Operaház. Nekem az a felfogásom, hogy közpénzekből kizárólag olyan célokra szabad költeni, amelyek a termelő néposztályok megerősítésének céljait szolgálják. Azt hiszi a kormány, hogy ez az ország zenéből, sportból és gyűjtemény egyetemből fog megélni? Kérdezem a kultuszminiszter urat: mi sürgősebb feladat hat egyetemnek a fentartása, vagy pedig az éhező tanítók megsegítése? Tizenháromezer évenként diplomához jutó fiatalember közül tizenkétezer marad kenyér nélkül. A modern művészet és a kritika Andrectti Károly védelmébe vette a művészeti tanintézeteket s állást foglalt a lineáris Pöstyén páratlan rhenma-ischiasnai Felvilágosítás a koraköltségelszámolásra is: PÖSTYÉN FÜRDŐIRODA, BUDAPEST, VII. Károly körút 3/a. Telefon : 1. 413 — 82 csökkentés ellen. Majd a művészet felkarolásának szükségességéről beszélt. — Kivételesen nagy szerencsénk az — mondotta —, hogy a magyar művészet a legragyogóbb tehetségeket produkálta és produkálja most is. Emlékezetük örökéletű és az állam mindig adósnak érezheti magát, még akkor is, ha néha bőkezűséget vél gyakorolni velük szemben. De nemcsak anyagi szempontból éri őket méltánytalan elbánás Éri ezi őket sokszor az alkotásaik kellő ismerete nélkül elhangzott és igen gyakran mindjárt elítélő és lesújtó kritikák által is. A kritikának mindig objektívnek kell maradnia, nem szabad az újat és a frisset elítélni csak egyszerűen azért, mert az még szokatlan és nem szabad kétségbe vonni, hogy azok a művek a legtisztább forrásból fakadnak és a fanatikus meggyőződés produktumai. A lényeg az, hogy modern művészet van, mint ahogyan minden időknek meg volt a maga modern művészete és természetes jelenség volt és tesz az, hogy ezeket az új utakat vágó művészeket a maguk kora mindig csak később ismerte vagy ismeri el, de politikumot a kritikába azelőtt sohasem kevertek, nem úgy, mint ahogyan ez sajnálatos módon napjainkban történik. Beck Iams a színházak válságáról beszélt. Rámutatott arra, hogy az alapvető hibát a kormány követte el, amikor a hétéves bőkezű beruházás alatt az Opera technikai berendezését nem tudta felújítani és anyugdíjkérdést rendezni. Véleménye szerint a zenei vezetés kérdése is megoldatlan. Kocsin Károly a tanítók szomorú helyzetét tette szóvá. Megemlítette, hogy egyes vidékeken háromévi tanítói fizetési hátralékok vannak. Eckhardt Tibor azt fejtegette, hogy hozzávetőlegesen húszezer főiskolát végzett diplomás fiatalember van állás, nélkül az országban. .Legfontosabb az álláshalmozás rendszerének megszüntetése. — Az ifjúság számára — mondotta — ki kell adni a jelszót: vissza a faluba! A szomszéd népek nyelvét, kultúráját is meg kell ismertetni az ifjúsággal. Végül kifogásolta, hogy az 1920-as népszámlálás adatai szerint a közszolgálatban állók ötven százaléka nőkből került ki. Felfogása szerint a nőnek vissza kell térnie a családhoz. Hogyan olvasszák be a közgazdasági egyetemet a műegyetembe? Söpkéz Sándor volt a következő felszólaló. — A közgazdaságtudományi karnak a műegyetemhez való kapcsolása — mondotta — nagyfontosságú tudománypolitikai kérdés, amelynek helyes keresztülvitele nyugvópontra juttatná a közgazdasági oktatás végleges megszervezését. A két egyetem összevonása útján megteremthetnék a technikai és közgazdasági tudományok hatalmas egyetemet, amelyen a termelésnek sssr harisnya R80 SALGÓ KRISTÓF TÉR 2 P A férfi írta Wallesz Jenő — Szivecském, már dél van és a Palika még mindig mosdatlan. — Látod, hogy az ebédet főzöm... És a piacon is én voltam bevásárolni. — Azért rendbehozhattad volna a gyereket is... Olyan piszkos, hogy szörnyűség... így el kell pusztulni a gyereknek. — Ha félted az életét, vidd be a fürdőszobába és tedd tisztába ... Én nem reszketek ennyire az egészségéért, mégis megmosdatom és tisztát adok rá mindennap. És ha alanyira reszketnék, mint te, kétszer is megfürdetném napjában ... De te csak reszketsz és meg se mozdulsz és estig inkább reszketnél, semhogy tisztába tedd őt. . — Ez végre is a te dolgod, te vagy az anyja. — Tudom, ez az én dolgom. Minden az én dolgom ... Ebédet főzni is az én dolgom. És félegyre legyen kész az ebéd ... Ez is az én dolgom, mert ha félegyre nincs az ebéd az asztalon, csapkodod az ajtókat és dühösen kérded, hogy mit csináltam egész délelőtt, ha még az ebéddel se tudtam elkészülni... Hát elkészültem, már tálalok is és nem kell az ajtókat csapkodni. — De ez a gyerek ... — Fiacskám, nem lehet mindent egyszerre... Vagy az ebéd, vagy a gyerek. És mert a gyerek miatt még sose csapkodtad az ajtókat, hát azt gondoltam, hogy mégis az ebéd a fontosabb... Mert nekem igazán mindegy, hogy miért veszekszel velem, a gyerekért, vagy az ebédért. Veszekedés az veszekedés... — És egyetlen szoba sincs még kitakarítva... Az ember le se ülhet, ha hazajön az irodából. — Nem szakadhatok tízfelé — A gyereket is ápoljam, az ebédet is megfőzzem és a lakást is kitakarítsam ... És ha megebédeltél, legyen tiszta gallérod, mert reggel még a tegnapit kellett felvenned. Anya legyek, szakácsnő legyek, takarítónő és mosónő is legyek. — Szivecském, más dolgod igazán nincsen.. . Szivecském!.. . Szeretem, mikor azt mondod szivecském ... De annyit követelsz tőlem, mintha az utolsó cseléded lennék ... Mordulj rám, csak azt ne mondd, szivecském. Utálom ezt a gyengédséget a szavakban és kíméletlenséget a tettekben ... Hogy más dolgom nincsen? Hát mi legyen még? Te besétálsz reggel az irodába, levelezel, könyvelsz, aztán délben hazajösz és olyan fáradt, meggyötört arcot vágsz, hogy csupa lelkifurdalás vagyok, amiért te halálra dolgozod magadat, hogy mi ehessünk és ruházkodhassunk. Amikor ilyennek látlak, a falat nem megy le a torkomon ... Tudd meg, hogy tőled a legnagyobb szívtelenség, hogy mindig a kenyérkeresőt mutatod és mindig érezteted velem, hogy micsoda állati munkát kell végezned, hogy eltarts bennünket. Sóhajtasz, nyögsz, alértan törülgeted a homlokod, minduntalan hátrahamvatlasz a székben, hogy a szívem hasadozik a sajnálkozástól, így ünnepelteted magadat... De én hallgassak, fogjam be a számat, mert te eltartasz. Hát tudd meg, ha elmennék gyereket pesztrálni, kapnék kosztot, lakást és húsz pengő havi fizetést... És ha elmennék szakácsnőnek, kapnék teljes ellátást és negyven pengő fizetést. És ha mosni járnék, kapnék ellátást és öt pengő napszámot. És ha takarítást vállalnék családoknál, akkor is megkeresném a kosztot és maradna még tisztán legalább hatvan-nyolcvan pengő. És akármire adnám magam, vasár- és ünnepnapokon kimenőzhetnék a babámmal, aki szeretne és magához szorítana, mikor azt mondaná: szivecském. ■— Nem tudom, miért mondod ezeket? — Azért mondom, hogy becsülj meg, és ha nem tudnál megbecsülni, mert nem becsülésre méltó, aki i ezeket a piszkos, ordenáré munkákat elvégzi, hát sajnálj legalább alanyira, mint amennyire magadat sajnálhatod, amikor délben és este hazajössz... Ugye, a gyerek tisztaságát fontosnak tartod? És az ebéd is fontos, meg a kitakarított lakás és tiszta gallér. Tőlem kapod mindezt és mégis olyan magasról nézel fiím. Csináld csak egyszer ezeket és megtudod, hogy nem is olyan nagy dolog levelezéssel meg könyveléssel négyszáz pengőt keresni. —De ha ilyen a beosztás a mai társadalomban! ... — Tudom, hogy a beosztás ilyen. De azért aljasság tőletek, hogy ti beletörődtök ebbe a beosztásba és nincs bennetek annyi férfiasság, hogy visszautasítsatok olyan érdemeket, amelyek meg nem illetnek ... Látod, ez a felháborító. Nem a munka lesz minket barmokká, hanem ti bélyegeztek azzá, pedig ez a megbélyegzés kétségessé teszi a ti nimbusztokat is, mert micsoda nagy, előkelő és erős lélek az, amely még egy ilyen állati sorban görnyedő asszonyi perszóraa nélkül sem tud élni... Nézz fel hozzám és te is feljutsz abba a magasságba, ahol engem látsz .. . Vedd az asztalterítőt, tányérokat, evőeszközöket és teríts ... — Nem értek hozzá. — Tanuld meg ... Mert mulatságos volna, ha a világ legerősebb teremtménye azért halna, éhem, mert nem tud teríteni. 3