Ujság, 1933. június (9. évfolyam, 123-145. szám)

1933-06-01 / 123. szám

3 sével kétizben folytatott megbeszéléseket Ha­­bicht képviselővel. Ezeknek a megbeszélések­nek során Habicht képviselő azt az álláspont­ját hangoztatta, hogy a Landbund és a Heimat­­block kikapcsolásával a keresztényszocialisták és a nemzeti szocialisták alakítsanak együttes kormányt Dollfuss szövetségi kancellár vezetése alatt. A szövetségi kancellár ezt a javaslatot elutasította. Ezzel a vele kapcsolatba hozott ha­mis és célzatos következtetések önmaguktól elesnek. Kettészakadt a Meskó-párt Már a maiiban is több alkalommal beszámol­tunk azokról az ellentétekről, amelyek a Meskó­­féle nemzeti szocialista földműves és munkás­pártban felmerültek. Ezek az állandó nézetel­térések és súrlódások most odáig vezettek, hogy a párt kettészakadt. A vezetőségi tagok egy cso­portja, közöttük Posta Sándor,­­Gáspár János dr., a Nemzet Szava című horogkeresztes lap felelős szerkesztője Sári József, Sándor Lajos, Tari András és Frey­ Pál szerdán kiléptek a pártból, miután annak jövőjét Meskó Zoltán vezetése mellett nem látták biztosítva. Ugyan­akkor a budapesti és környékbeli szervezetek hasonló célból össz-vezetőségi ülést tartottak, amelyen csatlakoztak a pártból kilépő vezetőségi tagok határozatához. Hír szerint a kilépettek szerda este ülést tar­tottak és elnökké Posta Sándort választották. Kiket jelöltek a főváros tanácsnoki, főjegyzői és más állásaira? A főváros kijelölő választmánya szerda dél­előtti ülésén a jogi tanácsnoki állásra első he­lyen Schara Bélát, második helyen aequo loco Morvay Endrét és Babarczy István bárót, har­madik helyen aequo loco Foltes­y Ferencet, és Do­rogi Farkas Ákost; a három főjegyzői állásra első helyen Dorogi Farkas Ákost, Günther Tivadart, Zselinszky Tibort, második helyen Berk­lay­ Im­rét, Barti Tivadart és Rosta Jánost, harmadik helyen Horony-Pálffy Aurélt, Boro­s Pált, Szvo­­boda Endrét, vitéz Horváth Bélát, Remete Vik­tort, Csanády­ Gusztávot, és Gergelyi Ernőt, a négy tanácsjegyzői állásra első helyen Rád­ay Józsefet, Ivarlovits Miklóst, Kosztolák­yi Józse­fet és*Szülése­ Lászlót, a második, helyen .Széchi­ Andrást, Pacher Bl­át,f Rapsz Istvánt­­és Orbay Dénest,az árvaszéki ü­lnökhelyettesi átlásra első­ helyen aequo loco Wester Gusztávot és Szokola Leót; az­­ár­vaszéki ülnöki állásra első­ helyen Rötter Ferencet; a hat mű­szaki "fotariációit állásra első helyen: Lipkay Gyulát, Popelka Jánost, Tokody Dánielt, D’Ouvenou Rolandot, Viola Rezsőt és Andrejka Árpádot; a hét mű­szaki tanácsosi állásra első helyen Szabó Jenőt, Cziprián Gyulát, Vojtsits Lipótot, Kolin Mórt, Szabó Jánost, ifj. Thirring Gusztávot és Berze Endrét; a tíz főmérnöki állásra első helyen Fekete Sándort, Schuster Ferencet, Péchy Lász­lót, Zimmer Pétert, Modrovits Károlyt, Varga Gyulát, Danóczy Jenőt, Kuramer Gyulát, Kroh­­ner Alajost és Beke Ferencet jelölte. Benigna Irta Lux Terka Van egy iskolatársam. Olykor, 10—15 évenként, véletlenül találkozunk. Utoljára a tél végén, az Apponyi-téren találkoztunk. Ha­vazott,­ fújt a szél és két esernyő egymásba akadt. A két esernyő külön-külön, kenőnk­höz tartozott Megörültünk egymásnak. Iskola­­társamat Benignának hívják. Ma is szép asszony és ma is olyan nyugtalanul, rejtel­mesen forog kerek, fényes szeme, mint a kén­­eső egy kis fehér skatulyában. Beálltunk a király-palota kapuja alá. Benigna gyorsan, hadarva, léhán, szellemesen, rapszodikusan, szárazon, okosan és nem okosan, de nagyon érdekesen beszélt, kérdezett és felelt egyszerre: — Te miből élsz? Igaz, neked van egy tollad. Én kikoptam mindenből. Volt három uram, ma egy sincs. Volt egy virágzó pati­kám, elúszott. Azután franciát, németet, gi­tárt és hegedűt tanítottam. Minden tanítvá­nyom elszegényedett. A végén tudod mi lett belőlem? Jósnő. .Jósnő vagyok. Ne csodál­kozz. Ebből még valahogy megélek. Nincs ember, aki ne lenne kiváncsi a sorsára és ne szeretné tudni a jövőt. Komoly férfiak,­­még miniszterek is eljönnek hozzám. Hja, fiam, tudni a jövőt, nem utolsó kívánság! Amióta ember él a földön, ez a vágy minden­kor izgatta a fantáziákat. Mondd, kérlek, hát nem egyszerre lett a sors és az ember? Dehogynem! Sorsát senki se útközben szedi fel magára, hanem magával hozza. Beléje van zárva, mint a szíve, a tüdeje. Benne, van a vérében és az idegrendszerében. Ez a Sors. Amit kívülről kapunk, amibe belebot­lunk,­ ami a szerencsénk, vagy a szerencsét­lenségünk, az is csak bennünk keletkezett okok oka és az idegállapotunk célja, vagy céltalansága. Mondják, hogy a kellő pillanatban meg kell tudni ragadni a szerencsét. Mi kell ehhez? Talán bátorság, okosság, a kisebb-nagyobb fokú élelmesség, amit vakmerőségnek is lehet nevezni és néha lelki­ismeretlen­ségnek? Szép. Ha azonban nem hiányzik az okosságom és a bátorságom, ellenben hiányzik belőlem az élelmesség, a vakmerőség­ és a lelkiismeret­lenség, ez esetben a szerencse a szemeim közé nevet és eltűnik előlem. — Nincs szeren­csém! — sóhajtjuk erre. Bizony, nincs. Bele kell nyugodni. Nem is lehet szerencsém, ha a fizikai, erkölcsi és szellemi egyéniségem összetételéből hiányoznak azok az atomok, amelyekből a nagy ragadozók, az élet királyai össze vannak rakva. És aki nem született ragadozónak, az meg se kísértse a szerencse közelébe jutni. Józan ész és okoskodás nem ér itt semmit. Hiába ismerjük szerencsénk hiányosságát, mégis veszünk sorsjegyet. A húzások nem is izgatnak, csak napok múlva nézzük meg a biztos eredményt, mégis van sorsjegyünk. Mert hátha... Ki tudja!... Az ember mégse tudhat mindent... Vannak szigorúan pozitivista elmék, akik az élet és gondolkodás minden ténykedését megszabják önmaguk számára, mégis telve vannak babonákkal, szeszélyekkel, kíváncsi­sággal. Nagy politikusokról és nagy írókról tudjuk, hogy egyik este a bibliát olvasták, másik este pozitív természettudományok va­lamelyik könyvét. Bismarckról olvasható, hogy egy régi várkastélyban kísérletet látott. Mosolyoghatunk, de alapjában éppúgy fé­lünk ma is a sorstól, mint egykor féltek az emberek. Hisz élünk és meghalunk, tehát telve vagyunk titkokkal, félelemmel fájdalom­mal, csodákkal. Mindezt három perc alatt hadarta el Be­nigna a király kapuja alatt és a végén így szóll: " — Jöjj el hozzám. Gyakran vagyok transz­cendentális állapotban és ilyenkor nagysze­rűen jósolok. Most rémítően sietek. Megyek a leányomhoz. Minden percben várjuk az első gyerekét. Lehetett Benigna meghívását el nem fo­gadni?­­ Sokáig várakoztam a szalonjában. A szo­balványnak kiöltözött öreg mindenes azt mondta, egy­ páciens van a méltóságos asz­szonynál. Később így mondta: — Már bizonyosan mindjárt kijön a kliens. Szétnéztem addig Benigna szalonjában. Hulló vakolat, szennyes ablakok, kopott, öreg garnitúra, a vitrinben apró Buddha­­szobrok, egy kicsike, hamisított perui mú­mia, nagy, zöldszemű macskák és porcellán bagoly szobrocskák. A titokzatosan elfüggönyzött ajtó kinyí­lott, őszhajú, szomorú arcú, szimpatikus­­ öreg úriasszony jött ki rajta. Az ajtó kereté­ben ott futkosott Benigna nyugtalan, kéneső szeme egy turbánszerű jósnő-fejdísz alatt. Megnézte az órát és mélabúsan sóhajtott: — Kezd az üzlet rosszul menni. Kezdi nem érdekelni az embereket a sorsuk. Megkérdeztem, ezt az öreg hölgyet, aki most ment el, mi érdekelte? Benigna unatkozva legyintett a kezével. — Nem tartozik a sorselemzések közé. In­kább jogi tanács. Napi riport. Az öreg hölgy­nek van egy lánya. Kis ballépés... Követ­kezmények ... A következmény meghalt a falusi dajka kezén. A lány szép, jóravaló, ko­moly. Uj ismeretség. Istennek útja. És az anya eljött hozzám és azt mondja: Itt állunk kellen egy kérdéssel szemben, én, az özvegy anya és szegény lányom, mit tegyünk? Lá­nyomnak egy minden tekintetben kitűnő par­tija akadt. Mit tegyünk? Valljuk be, vagy hallgassuk el, bízva az örökirgalom istené­ben, hogy a titok soha napvilágra nem kerül? Nem közönséges probléma. Engem egész lázba hozott. Megkérdeztem Benignát, mit tanácsolt? Benigna a vállát vonogatta. Ciga­rettára gyújtott, teát hozatott és előbb el­mondta, hogy tegnap volt az unokája keresz­telője. Hogy a keresztapa egy volt miniszter és az apa, a lánya ura, nagys­zimpellér. Kár­tyázik, nőzik, szóval baj van a házasság kö­rül. Hogy a mai házasságok nem érnek egy hajítófát. Azután rátért a jogi tanácsra, amit nem éppen önzetlenül adott a szimpatikus öreg hölgynek. —* Azt hiszem — mondta Benigna —, te sem adtál volna más tanácsot, mint ezt. A régi morál szerint a nő, aki először megy férjhez, nem véthet az erkölcs ellen büntet­lenül. Be kell vallania bűnét és a férfira bízni a megbocsátás, vagy a büntetés művét. Az új morál ellenben így szól: — Ideális és esztétikai szerelem, a romlott időknek nevezett mélységek között is bujkál­hat még, de jóval többen vannak azok, akik egy egészen közönséges és köznapi szerelem nevében bocsátanak, vagy nem bocsátanak meg. A drámai tézisek: valld be! — vagy: ne valld be! — nagy összecsapó jelenetei, a ma erkölcsének embereit többé nem úgy iz­gatják, mint egykor Alexandre Dumas ide­jén. Akkor ez még új és szokatlan kérdés volt. Dumas kezdte először feszegetni, az egész világ hallatlan érdeklődése között. Csak alig félszázad múlott el az európai szín­padok híres moralistájának idejétől. Abban az időben, még erősen odahallgattak az írók szavára és az írók utasításai szerint hangol­ják a társadalom morálját, sőt politikai irá­nyát is. Oroszország politikai fundamentu­mát először Dosztojevszkij és társai robban­tották fel, azután Marx következett és ma már csak egy óriási kérdőjel húzódik meg azon az üres helyen, ahol egykor az írak szószéke állott. Az egykor kényes és büszke morál, ma tel­jesen összevegyült és kavarodott az élet min­dennapi anyagával. Mint a cukor és bors együtt. Vagy a limonádé és vitriol. Csípős, maró, zavaros lett az élet és mindenki úgy oldja meg a maga számára, ahogy lehet. Az egész élet darabokra hullott, az erény úgy elgurult, meg se lehet találni és azok a ke­zek, amelyek az új életet próbálják össze­­ragasztgatni, az erény helyére a kenyeret illesztették. A szerelem­­régi formája is össze­törött, de a lényeg belőle hibátlanul megma­rad­. A férfit és a nőt, a szerelem fogja ezután is egymás karjába hajlani és a kenyérrel együtt, ő fogja a vétó jogát megadni, vagy nem adni, hagy: valld bel — vagy: ne valld be! — Bravó, Benigna! —­És összekocintoltam teáscsészémet, Benigna csészéjével. ÚJSÁG CSÜTÖRTÖK, 1933 JITNIUS T Szoros politikai és gazdasági együttműködést kíván minden szomszédjával a kis­entente Programmot állapított meg a világgazdasági értekezletre a kisentente-konferencia Prága, május 31. A kis-entente állandó taná­csának május 31-én tartott második üléséről kiadott közlemény szerint ezen az ülésen a lon­doni világgazdasági és pénzügyi értekezlet napi­rendjén szereplő kérdésekben történt állásfog­lalás. Az állandó tanács ebben az irányban elvileg a háborús adósságok teljes törlé­sét, bizonyos valuták rögzítéséhez való visszatérést, a nemzetközi kereskedelem aka­dályainak, főleg a devizák és a behozatali tilalmak terén elrendelt korlátozó intézke­déseknek eltörlését, az áruforgalmi szabad­ságot, a közép- és keleteurópai agrárálla­mok agrártermékeinek előnyvámos kezelé­sét fogja követelni. Az általános helyzetnek, főleg a három kis­­entente-állam Olaszországhoz, Németországhoz, Szovjet-Oroszországhoz, Lengyelországhoz, Ma­gyarországhoz, Bulgáriához és Ausztriához való viszonyának megvitatása a három külügymi­niszter nézeteinek teljes összhangját mutatta. A szovjetuniót illetően a kis-entente megelé­gedéssel veszi tudomásul a közös állásfoglalást a leszerelési értekezlet bizonyos kérdéseiben. Általános szempontból a kis-entente a béke politikáját követi, hű marad a népszövetségi alapszerződés elveihez, valamennyi szomszédjával szoros politikai és gazdasági együttműködést kíván, általá­nos döntőbírósági politikát követel a mos­tani aláírt kötelezettségek keretében, úgy­szintén a leszerelés politikáját követeli meg minden nemzettől valamennyiök biz­tonságának keretében. A kis-entente három állama nem fenyegeti a szomszédállamokat, lojálisan teljesíti vala­mennyi nemzetközi kötelezettségét és elhatá­rozott szándéka ezeket továbbra is tiszteletben tartani és teljesíteni. Kapcsolatuknak nincs más célja, mint az, hogy Közép-Európa békés újjászervezésének kiindulópontjául szolgáljon, amelyhez más államok csatlakozhatnak, azzal a céllal, hogy megvalósítsák valamennyi nem­zet politikai és gazdasági együttműködésének konstruktív politikáját Közép- és Délkelet- Európa területén. Amikor a mindenekkel szem­ben való őszinteségnek és lojalitásnak ezt a politikáját követik, annál elszántabbak abban az irányban, hogy felbonthatatlan egységben védjék meg közös életfontosságú érdekeiket minden esetleges fenyegetéssel szemben. A kis-entente tanácsának állandó titkársága az 1933/34. esztendőben Prágában lesz. Különös bonyodalom a két lemondott városatya körül Ki küldte be hivatalos helyre a lemondást, amelyről Pászthy János kijelentette, hogy­­nem egyezik az ő akaratával. A főváros szerda délutáni közgyűlésén foly­tatták a múlt évi zárószámadás vitáját. Ez azonban zenésbe volt érdekes annál a vitánál, amely' Tabódy 'Tibor és Pászthy János lemon­dása körül zajlott le. Félhivatalos közlés alap­ján az Újság is, megírta, hogy úgy Tabódy, mint Pászthy lers mond­ott a bizottsági tagságáról. Nagy meglepetést keltett a szerdai közgyű­lésen, hogy Pászthy ennek ellenére ú­jból elfoglalta régi helyét és mintha mi sem történt volna, részt vett a tanácskozásban. Ezt szóvá is tette Büd­der József, aki megkér­dezte a főpolgármestert: mi igaz Pászthy le­mondásából? Ha lemondott, akkor hogyan fog­lalhat helyet még ma is a közgyűlési teremben? Hasonlóképpen érdeklődött Büchler a Tabódy Tiborral kapcsolatos helyzet iránt is, mert ám­bár a főpolgármester a keddi tanácsülésen Ta­bódy lemondását bejelentette, a szerdai közgyű­lésen még­sem számolt be erről. Büchler felszólalása nyomán érdekes vita keletkezett Tabódy és Pászthy körül. Az ügy pikantériája ugyanis az, hogy mint kiderült, nem ők maguk mondottak le bizottsági tagsá­­gukról, hanem a Wolff-párt küldte illetékes helyre azt a két reverzálist, amelyet az említett bizott­sági tagok már évek előtt kitöltöttek arra az esetre, ha valami fo­rmában szembe­kerülnének a párt vezetőségével. A Wolff-párt vezetősége most felhasználta a reverzálisokat és azoknak illetékes helyre való juttatásával késztette visszavonulásra úgy Tabódy Tibort, mint Pászthy Jánost. Huszár Aladár dr. főpolgármester Büchler kérdésére bejelentette, hogy Tabódy tanácstag­ ságának megszűnését — a főpolgármester ki­fejezetten csak a tanácstagságról és nem a közgyűlési tagságról beszélt — azért nem hozta a szerdai közgyűlés tudomására, mert folytató­lagos közgyűléseken ilyen bejelentéseknek he­­lye nincs. Pászthy János lemondólevelét azon­­ban beterjesztette az igazolóválasztmány elé. — Mikor azonban ez megtörtént — folytatta Huszár főpolgármester —, megjelent nálam Pászthy János és jegyző­könyv felvételét kérte arra vonatkozóan, hogy a beküldött írásos lemondás az ő akaratával nem egyezik­ Ezt a jegyzőkönyvet szintén áttettem az iga­­zolóválasztmányhoz. Nagy Lajos dr. az ügyrendhez kérve szót, az iránt érdeklődött, hogy miért csak a Pászthy féle bejelentést tették át az igazolóválasztmány­hoz, a Tabódyét pedig nem. A törvény világos rendelkezése azt mondja, hogy a bizottsági tag­ság megszűnéséről az igazolóválasztmány hatá­roz s ez ellen a határozat ellen a közigazgatási bírósághoz lehet fellebbezni. Hogyan történt tehát a lemondási? ... Huszár Aladár dr.: Ez nem ügyrendi hozzá­szólás, megvonom a szót! Később Nagy Lajos dr. „személyes kérdés"* címén újabb felszólalásra kapott engedélyt. — Közjogi kérdés az, hogy a bizottsági ta­gok mandátuma felett, presszió alatt ki­állított bianco-váltók birtokában egyes pártvezérek szabadon rendelkezhetnek-e? Amennyiben az igazolóválasztmány a reverzá­­lisok alapján megszüntetné a bizottsági tagok mandátumát, panasszal fordulok a közigazga­tási bírósághoz. Huszár Aladár dr. főpolgármester most ki­­jelentette, hogy hozzá semmiféle lemondólevél nem érkezett. Amíg az igazolóválasztmány nem dönt, ő a kérdéssel nem is foglalkozhatik. T­évész Mihály dr. elmondotta: maga hallotta, amikor a főpolgármester a tanácsban bejelen­­tette, hogy Tabódy Tibor mandátuma meg­szűnt, sőt már utódjának nevét is közölte. A közgyűlésen viszont kijelenti, hogy hozzá semmiféle lemondólevél nem érkezett. Miként egyeztethető ez össze? Ezek után meg kell kér­­deznie, tanácstag-e Tabódy, vagy sem. Huszár Aladár dr. újabb válasza az volt, hogy bár a jelentést tényleg megtette, a legtel­jesebb mértékben alkalmazkodik a törvény elő­­írásaihoz és fentartja azt, hogy a határozat­­hozatalra kijelölt fórum az igazolóválasztmány. Ezzel az érdekes vita befejeződött, de még mindig nem dőlt el az a kérdés, hogy Ta­bódy és Pászthy továbbra tagja-e a köz­gyűlésnek és a lemondólevél beküldésére jogosult volt-e az, aki a lemondást illetékes helyre eljuttatta. Csilláron írják alá a négyes szerződést Rómában Róma, május 31. Beavatott körök szerint — amennyiben előre nem látott nehézségek nem merülnek fel — a négyes szerződést csütörtö­kön írják alá Rómában. Olaszország részéről Aloisi nagykövet, népszövetségi fődelegátus, a másik három állam részéről pedig az illető ál­lamok római nagykövetei írják alá a szerződést, amelyet mindenütt egyszerre terjesztenek a par­lament elé jóváhagyás végett. Olaszországban meg vannak győződve arról is, hogy Olaszország az új kombinációban köz­vetítő szerepet játszhat majd Németország és Franciaország között.

Next