Ujság, 1933. szeptember (9. évfolyam, 198-222. szám)

1933-09-01 / 198. szám

PÉNTEK, 1933 SZEPTEMBER 1 ÚJSÁG Egy nemzeti szocialista munkás Marienbadban orvul meggyilkolta Lessing emigráns német professzort A gyilkos átszökött a német határon Prága, augusztus 31. Szerdán Marienbad­ban meggyilkolták a Németországból mene­kült Lessing Tivadar tanárt. A gyilkos az Ed­alweiss-nyaralónak, a tanár lakóhelyének, falához hosszú létrát támasztott, azon fel­mászott s az ablakon keresztül rálőtt az író­asztalnál ülő Lessing Tivadarra. A golyó fe­jem találta a tanárt, súlyos állapotban a ma­­rienbaci kórháziba szállították, ahol éjjel egy óra tájban meghalt. A tettes Eckert Miksa Rudolf 34 éves­­drezdai születésű munkás,­ aki Marienbad mellett, Sehaitz községben lakott. Elfogni már nem tudták, mert sikerült átszöknie a német határon. Lekért kitűnő lövész Tőrében állott s állan­dóan látogatta a marienbad környéki titkos nemzeti szocialista gyűléseket. Egy rendőr­­kutya vezetett a nyomára. A létrára, am­e­lyen Eckert felmászott az Edelweiss­ vitte ablakihoz, kötél volt erősítve, amelyet meg­szagoltalak egy csendőrkutyával s a kutya a szag után haladva, elvezette a csendőröket ts közeli Schanz községbe, Eckert házába Eckert büntetett előéletű, a mai évben öt­­hónapi börtönre ítélték, mert hazafias fel­buzdulásában ellopta Marienbadban egy felfr­­dőző hölgyvendég kézitáskáját. A létrát, amelyen felmászott az Edelweiss-villába, két nappal ezelőtt lopta a schanzi tűzoltók rak­tárából. Miután a létra oly nehéz, hogy egy em­ber aligha vihette Schanzból Marien­­­badba, a rendőrség azt gyanítja, hogy bűn­társai is voltak. A csendőrség megállapította, hogy,Ecker­­tét már napok óta­ nem látták Schanzban és hogy­­­6, és­ a merénylő Marienbad környékén ólál­kodott, hogy terepszemlét tarthasson a villa körül, mennyire óvatosak voltak a tettesek, mutatja az a körülmény is, hogy a létra lépcsőfokait kendőkkel csavar­ták körül, hogy minden zajt elkerül­jenek. A merénylők összesen négy lövést adtak le, ezekből kettő találta Lessing professzort, míg kettő megakadt az ablakrámában. A rendőr­ség bizonyosra veszi, hogy Eckert a merény­let után a német határ felé vette útját, amely alig félóra járásnyira van Marienbadtól. Csütörtök délután letartóztattak Marien­badban két férfit, akik azzal tették gya­nússá magukat, hogy az utóbbi napokban feltűnő érdeklődést tanúsítottak Lessing professzor személye iránt. Lessing professzor holttestét,­— barátai előtt többször hangoztatott kívánságának megfelelően — Palesztinába viszik és ott he­lyezik örök nyugalomra.­­ A professzor­ öz­vegye szintén azt tervezi, hogy itthagyja Európát és Palesztinába vándorol, hogy férje sírja közelében lehessen. Tervének végrehajtása attól függ, elő tudja-e terem­teni a palesztinai út költségeit. Lessingné maga egyébként nem zsidó származású. Eckert Miksa Rudolfot a szigorú határ­ellenőrzés dacára sem sikerült még kéz­­rekeríteni s minden jel arra mutat, hogy már Németországban van. A készültségi járőrszolgálatot néhány napig még fentartják a határvidéken, sőt való­színű, hogy rendszeressé teszik ezt a szol­gálatot, tekintettel arra, hogy a határvidék biztonsága­ a jelenlegi szolgálati beosztás mellett nem mondható túlságosan nagynak. ­­i a Schanzból motorkerékpárjával együtt távo­zott. Igen valószínű, hogy a schanzi tűzoltók létráját nem ő, hanem bűntársai hozták át Schanzból Marienbadba. Az átszállítás nyil­ván éjszaka történt s miután Schanz és Marienbad között sűrű erdők terülnek el, könnyű volt a létrát minden feltűnés nélkül az Edelweiss-villa közelébe hozni. Hogy egyelőre úgy határozunk, hogy nem kérünk semmit, mert esetleg dolgozni kell. Mis ezt semmi esetre sem tesszük addig, amíg nem adnak enni. Ezek után a lengyel fiú rögtön elalszik. A hajó nagyon, kicsi, és az egyes tárgyakon látható felírások elárulják, hogy „Meditareine" a neve. Fejünk felett a kor­mánytánc súrolja a padlót, aztán zörögve megfeszül. ... Nagyon különös dologra ébredek fel. Az arcom Gyuri ■ térdhajlása­­ alatt van, hó­nom alatt fogom a lengyel nyakát és lábaink összekeveredve kalimpálnak. Éppen tisz­tázni akarom az esetet, midőn ebben a fur­csa gomolyagbann­ sebesen gurulni kezdünk, amíg a falhoz nem ütödünk. Nagynehezen elrendezzük összegabalyodott végtagjainkat és körülnézek. Nincs semmi különös. Fű­­lenek. Valamelyik oldalablakban besurran egy kis tócsa, de különben a hangulat vál­tozatlan. A cingár vidáman felénk kiált: „a Biscayán vagyunk!" „Vihar van?­“ kérde­zem. „Az angol golf..."* mondja, de már dőlünk, minden erőnkkel kapaszkodni kell és most már egy valóságos hatalmas hul­lám löki be zúgva, zizegve nagy részét az ablakon. Akkor még nem tudtam, mi a Biscaya. Homályosan emlékeztem az isko­lából, hogy valami öbölféle. De hogy ez az öböl a hajósok réme és a Délamerikába köz­lekedő gyönyörű hatalmas Capp Poloniával csak épp úgy zsonglőrözik, mint egy ron­gyos halászbárkával, erről nem tudtam. Az előbbiek csak kezdetét jelentették az öböl­nek, de félórás út után megindult az igazi tánc. A tenger harsog és zug, a babok dü­hödt hangokkal messziről erősbödve rohan­nak a hajónak, ami nincs megrögzítve az óránként 120 km sebességgel csúszkál ide­­oda, a felfüggesztett tárgyak bolond inga módjára lengenek. A tengeri betegségről már régen leszoktunk, de ettől a bolond im­bolygástól mégis szédülünk, bizonyára a fűtők is, mert ezt sohasem lehet megszokni A személyzet káromkodik. Kapaszkodva, ti­pegve járnak, mint a gyerekek. Egyszer csak odajön hozzánk az arab és azt mondja, Varsó, augusztus 31. A Báthory-ünnepsége­­ken résztvevő magyar küldöttség szerdán este Krakóba érkezett. Amikor a vonat befutott a pályaudvarra, a zenekar a magyar Himnuszt játszotta. Serédi Jusztinián bíboros herceg­prímás a vonatból kiszállása után elhaladt a kivezényelt díszszázad előtt. A pályaudvar fo­gadótermében Kaplicki krakói polgármester üd­vözölte a magyar vendégeket és beszédében rá­mutatott a magyar és a lengyel nemzetet egy­máshoz fűző tradicionális barátságra és meg­említette, hogy nem először jár lengyel földön magyar küldöttség, hogy részt vegyen a lengye­lek nemzeti ünnepén. A magyar küldöttség nevében Kállay Mik­lós földmívelésügyi miniszter köszönte meg a fogadtatást, hangoztatván azt az őszinte barátságot, amelyet a két nemzet egymás iránt érez. A szállásukra hajtató magyar kiküldötteket az utcán mindenütt hatalmas tömeg fogadta s ma­gyar nyelven kiáltotta: „Éljen Magyarország!". A magyar küldöttség tagjai este részt vettek azon a díszvacsorán, amelyet Krakó polgár­­metsere adott tiszteletükre. Krakó városának utcáit mindenütt lengyel és magyar zászlók díszítik. Serédi Jusztinián hercegprímás a krakói Wawel-vár székesegyházában ünnepi szentmi­sét mondott, még pedig abban a főpapi ornátusban, jöjjünk segíteni. Nekünk azonban megvan­nak a magunk szigorú törvényeink és mint­hogy még nem kaptunk enni, szó sem lehe­tett munkáról, tehát mozdulatlanul és le­hunyt szemmel fekszünk. Az arab figyelmez­­tetőség oldalba rúg. Bágyadtan ránézek és elnyögöm neki, hogy beteg vagyok. Nagyon dühös lesz, ordít és most Gyuriba rúg bele kétszer. Gyuri a szeme fehérét rezegteti: „maladie". A lengyel fitt sem szóra, sem rúgásra nem mozdul, ő meghalt. Az arab lajtékzik és a vállamnál fogva rángat fel. A szél olyan erősbödő, vészes süvöltéssel zúg át a hajón, mintha tízezer mentőautó vág­tatna mellettünk egyszerre. Az arab a fü­lembe ordítja, hogy húzzam ki a hamut. Végül kirántja a kését és megesküszik, hogy azonnal lesz ar. Hogy elkerüljük a komo­lyabb komplikációkat, olyan hangokat adok, mint akiből rögtön kitör a tengeri betegség. Erre hátralép, a hajó dőlni kezd,­­ nekibukok egy oszlopnak és közben véletlenül úgy fel­rúgom az arabot, hogy leröpül egészen a kazánig. Wotan ráripakodik, úgy hogy most már nem­ tud velünk törődni, mert a vihar eléri a tetőfokát, az Ur hagya folyton recseg, a hajó magasra emelkedik, aztán kínzó las­súsággal mélyre süllyed, oldalra dől, és visz­­szapattan. Jön a kapitány egy csuromvizes, fényes, fekete bőrköpenyben. Igazi tengeri hős, éles, nyugodt arcával, hideg, szürke szemével, mint egy Lord Nelson, vagy Diaz. Az arab ordítva ránk mutat! A kapitány ki­jelenti, hogy mind a hármunkat vasraverel Az arab odaugrik és Gyurit rugdalja. Ez u­tánl elhatároztam, hogy ha belémrúg, le­ütöm. De Wotan szólt, az arab rohan és köz­ben kétszer nekimegy a vasoszlopoknak. A kapitány gazembereknek nevez minket, akiknek meg fogja mutatni... Felmegy a vaslépcsőn. A fedélzetről olyasféle robaj hallatszik, mintha ledőlt volna az árboc. A cingár mechanikus szerszámokkal babrál és sziszegve tódul ki a gőz valahonnan. Végre békét hagynak nekünk Sir a szél, zúg a tenger, búg a sziréna ... A hajó minden porcikája recseg és zsibbasztó időkig zuh­an Nakoniecznikow-Klukowski lengyel föld­­mivelésügyi miniszter csütörtökön ebédet adott a magyar küldöttség tiszteletére. Po­­hárköszöntőjében kiemelte, hogy a történe­lemben alig van példa arra, hogy két szom­szédos nemzet oly jó viszonyban élt volna egymással, mint Lengyelország és Magyar­ország. A két nemzet sorsa többízben össze­fonódott. Kállay Miklós földmivelésü­gyi mi­se a hullámok hátáról, mintha a fenékig merülne, aztán úgy megdől, hogy pillana­tokig az oldalfal rémlik padlónak... Egyre csökkentik a tüzet, mindenfelől fröcsköl be a víz, rengeteg tócsákat képezve úgy, hogy mind a hárman tele'vagyunk olajos,­kormos tengervízzel. A fedélzeten mezítlábas futó­lépések dobognak. A cingár spanyol egy sze­lepet kalapál és minden pillanatban más helyzetet vesz fel a hajó. A sziréna már egy másodpercig sem hagyja abba a dugást és valahol a gőz újra kitör sziszegve, mire a spanyol üvöltve vágja oda a szerszámait. A legrosszabb az, hogy nem lehet aludni, két kézzel kapaszkodunk ... Enyhe világosság dereng be a gömbölyű ablakon. A hajó vontatottabb tempóban süly­­lyed és emelkedik. Az arab egy lapáttal szedi össze a szétgurult szenet, a gép egyenletesen dolgozik, mindjobban reggeledik. Megeny­hült a vihar. Egy frissen­­­ébredt füle jön le, hogy felváltsa Wotant. Később a cingár só­zott halat meg kenyeret iisz nekünk. Gyuri minden látható átmenet nélkül, jobban lett és csodák csodája az étel szaga feltámasz­totta a lengyelt halottaiból. Kik vagyunk, kérdezi a cingár­ts, közénk guggol. Hová utazunk? Ja, mindenütt nehéz, mondja végül a meséinkre. Gyuri, aki néha az el­szántságig szemtelen tud tenni, cigarettát kér az arabtól. Rövid habozás után odadob egy párat... A hamuskocsi csengett. Mint­egy megbeszélt jelre lemegyünk és kihúz­zuk, a lengyel fiú belöki a másik kocsit. A kapitány szúrós pillantással néz minket, ae­tán felmegy újra a vaslépcsőn. Kint egész világos van. A frissen kelt füle élesen fülvik­­­észik. Wotan aludni megy. Minden megbé­kélt: az ember, a természet és az ember a természettel. Rövid jeleket ad le a hajótülök. Újra mozgolódás támad a kazán körül, se­besen forgatják visszafelé a rézhengereket, lehúzzák az összes fogantyúkat, lánccsörgés hallatszik fentről és egy hang recseg ércesen a szócsőből: — Damnf am Dacht Kikötünk .. Magyar küldöttség Kra­kóban a Báthory-ünnepségeken Serédi hercegprímás miséje a Wawel-vár székesegyházában amelyet még Báthory István ajándékozott ,, a székesegyháznak. A szentmisén megjelent Moscicki lengyel köz­­társasági elnök és a Báthory-ünnepségeken résztvevő magyar küldöttség. Mise után a ma­gyar küldöttség leszállt a királyi sírboltba és Báthory sírján elhelyezte a magyar kormány, a Kállay-család, a Lengyel-Magyar Egyesület, a varsói magyar katonai attasé és a Sibrik család koszorúját. Moscicki köztársasági elnök Nakonieczni­­kom Krukowski miniszter és Szembek alminisz­­ter társaságában a Wawel-vár madártermében kihallgatáson fogadta Serédi Jusztinián bíboros hercegprímást és Kállay Miklós földm­ivelésügyi minisztert, a magyar küldöttség pedig meg­tekintette a várat. A krakói lapok vezércikkei­ket Báthory István emlékezetének szentelik és melegen üdvözlik a magyar vendégeket. Ebéd a magyar küldöttség tiszteletére 3 niszter válaszában rámutatott arra, hogy a két nemzet sohasem vont kardot egymás el­len s annak az óhajának adott kifejezést, hogy Lengyelország és Magyarország között a gazdasági kapcsolat szorosabb legyen. Mindenütt lelkesen ünneplik a magyarokat Moscicki köztársasági elnök csütörtökön délután fogadta a magyar küldötteket, aki­ket Matuska Péter varsói követünk muta­tott be neki. Este a városi színházban Jan Dombrowszki, a krakói egyetem tanára ün­nepi felolvasást tartott, amelyben méltatta Báthory nagyságát. Előadásának második felét magyar nyelven tartotta meg s kis­emelte Magyarország és Lengyelország min­­denkori történelmi kapcsolatait, éltette Ma­gyarországot. A nagy tapssal fogadott fel­olvasás után Ernst Sándor prelátus, ország­gyűlési képviselő, mondott nagyszabású be­szédet, amelynek végén Moscicki államfőt és Pilsudszky tábornagyot éltette. Utána az egész közönség hatalmas magyarbarát tün­tetést rendezett. A krakói lapok vezércikkekben méltatják a magyar ünnepi küldöttség lengyelországi Útját és kiemelik a történelmi és érzelmi magyar-lengyel kapcsolatokat. A Németországból útlevél nélkül menekülő emigránsok és Anglia London, augusztus 31. A független mun­káspárt vezére, Maxton képviselő csütörtö­kön küldöttséget vezetett a kéthónapos sza­badságáról éppen most hazatért Sir John Simon külügyminiszterhez és felkérte, járjon közbe az illetékes tényezőknél a németországi politikai menekültek angliai letelepedésének megkönnyítése érdekében. Maxton és a kül­döttség tagjai közel másfél óra hosszat vol­tak együtt Sir John Simonnal. Hivatalos jelentést a tanácskozásról nem adtak ki, az esti lapok azonban úgy tudják, hogy a függet­len munkáspárti képviselők és a külügymi­niszter részletesen megvitatták a németor­szági nemzeti szocialista forradalommal ösz­­szefüggő összes aktuális kérdéseket. Maximék főleg arra figyelmeztették a külügyminisztert, hogy a Németországból menekülő politikai em­iránsok gyakran nem tudnak útlevelet szerezni és útlevél nélkül kénytelenek meg­kísérelni a partraszállást Angliában, ahol azután az angol hatóságok könyörtelenü­l megbüntetik őket. Éppen szerdán ítéltek el három­­Németországból menekült zsidót há­rom-háromhavi elzárásra és az ország terü­letéről való kitiltásra. Maxtonék arra kérték a külügyminisztert, tegye lehetővé, hogy a Németországból menekülő forradalmárok, zsidók, pacifisták és marxisták útlevelet kap­hassanak, amelynek birtokában nyugodtan niartraszállhatnak Angliában. De Valera helyzete megingott London, augusztus 31. A csütörtök esti lon­doni lapok az ír De Vatera-kormány küszöbön­­álló bukásáról írnak. De Valera elnök pozí­ciója, amelyet már amúgy is teljesen aláásott az angol kormánnyal való örökös hadakozás és az ír fasiszta táborral kitört harc, most végleg megingott. Az ír köztársasági tábor, amely eddig zárt sorokban állott De Valera mögött és mintegy önvédelmi alakulata volt De Valera kormánypártjának, hadüzenetet kül­dött az elnöknek és felszólította tagjait, hogy ne támogassák többé a De Valera-kormányt. A­ köztársasági tábor csütörtökön kiáltványt tett közzé, amelyben hazaárulással vádolja meg tre Valérét, nyilvánvalóan azért, mert az elnök múlt­ vasárnap utasítást adott­ a rendőrségnek a köztársasági tábor telepeinek átkutatására és az­­esetleg­­ fellelhető fegyverek lefoglalására. De Valera nem szívesen vállalkozott erre a lé­pésre, a közvélemény azonban kényszerítelle őt, mert azt­­ vetette a szemére, hogy pártos­­kodóan jár el az önvédelmi alakulatokkal szemben és csak a fasiszta kékingeseket üldözi, ugyanakkor azonban tűri, sőt elősegíti az ír köztársasági tábor tagjainak fegyverkezését. A köztársasági tábor kiáltványa most leszögezi, hogy a történtek u­rán De Valera sem számíthat többé az ír nép hűségére, mert ő is ugyan­olyan zsarnoki eszközökkel uralkodik, mint az angol rabságban sínylődő hat északírországi grófság podeszlái. A kiáltvány azzal a felszólí­tással végződik, hogy sorakozzon minden hű köztársasági érzelmű ir polgár az ír köztársa­sági tábor zászlói alatt, követelje a független ir köztársaság kikiáltását és kényszerítse a kormányt az Angliával való végleges szakításra.

Next