Ujság, 1933. november (9. évfolyam, 249-272. szám)

1933-11-03 / 249. szám

* 2 Kállay Miklós beszéde a Belvárosi Polgári Körben A Belvárosi Polgári Kör a kereskedelmi és ipari érdekképviseletek részvételével kedden este ezerter­tékes társasvacsorát rendezett el­nökének, Kállay Miklós földmivelésügyi minisz­ternek tiszteletére. Ilh­ardi Tibor köszöntötte­ elsőnek a földmivelésügyi minisztert, mint az ipar és kereskedelem meggyőződéses bárdiját. Vitéz Bárczy-Barczen Gábor, Dános Árpád tőzsdetanácsos, Koch Gyula, Tóth Gábor, Szász Géza köszöntötték azután a földivelésügyi mi­nisztert a különböző érdekeltségek képvisele­tében. Kállaii Miklós miniszter válaszában elsősor­ban megemlékezett Tisza István gróf halálának évfordulójáról. — Azok a puskalövések — mondotta —, amelyek Tiszai István gróf életét tizenöt évvel ezelőtt kioltották, a rombolás el­jövetelét jelentették. Sajnos, az ő életét már nem tudjuk, visszaadni a nemzetnek, de ezt kell áltanunk, hogy rombolás, pusztítás, ér­tékek tönkretétele ebben az országban, többé ne legyen lehetséges. Ha ezt meg tudjuk aka­dályozni, akkor áldoztuk a legnagyobbat korunk legnagyobb magyar államférfia emlé­kének. A közönség ezeket a szavakat állva hallgatta végig. Kállaii Miklós miniszter azután azt festő­­iparosokat kell beállítani a nemzeti érdekek­­ megbecsülésének politikáját kell követni és , ebből a célból elsősorban a kereskedőket és iparosokat kell beállítan­i a nemzeti érdekek szolgálatába. — A külkereskedelmi mérleg akti­vitásának eléréséhez — folytatta — elsősorban aktív kereskedőkre volt szükség, dolgozni tudó és akaró kereskedőkre, mert nélkülük soha sem tudjuk elérni, hogy magyar árunk megfelelő áron eljusson oda, ahová nemcsak a termelő és a kereskedő, hanem a nemzet összessége érdekében el kell jutnia. — Itt kell válaszolnom azokra a támadásokra, a amelyek néhány nyilatkozatom tudatos félre­magyarázásából származnak. Amikor óvatos kézzel hozzá akarok nyúlni bizonyos mezőgaz­dasági cikkek forgalomba hozatalához, akkor nem a kereskedőktől akarom elzárni az árut és e forgalmat, hanem a kótyavetyélő kereskedőt akarom kizárni éppen a tisztességes magyar ke­reskedő érdekében. Minden szakmának meg kell küzdenie illegitim, nem szakképzett, hirtelen fel­bukkant versenytársakkal. Ezektől, nem pedig a jól megalapozott hozzáértő kereskedelemtől fél­tem mezőgazdasági cikkeink eladását. Ez volt az a nyilatkozatom, amelyet félremagyaráztak. Ami a gabonakereskedelmet illeti, magam kapar­nám ki azokat a patinás cégeiket, amelyek az or­szág nagy kárára az utóbbi években a viszonyok m­­ostohasága következtében megszűntek. — Bátran állok minden kritikát és ezúttal reflektálok egy másik ugyancsak teljesen félre­­magyarázott kijelentésemre. Egyszer azt mon­dottam, hogy előttem csak a termelő érdeke a fontos, a fogyasztóval nem törődöm. Ez ugyan inkább gazdaságfilozófiai mondás márt, d’é fim-*' tartom. Mert váljon ki nem termelő? Termelő nem csupán a gazda, hanem az iparos, a keres­kedő, az ügyvéd, az orvos, a tisztviselő, sőt a tőkéjével a produkciót szolgáló tőkepénzes is. A fogyasztó köre alapjában olyan száz kör, amelyhez a munkanélkülieken kívül alig tarto­zik valaki. Azzal fejezi le be felszólalását, hogy azért büszke és boldog mint a Belvárosi Polgári Kör elnöke, mert ott konzervatív gondolkodású em­berekkel van együtt.* A „TESz“ a Nemzeti Munkahét alkalmával vezérelnökének, Gömbös Gyula miniszterelnök­nek tiszteletére november 12-én, vasárnap este fél kilenckor a Gellért-szálló nagytermében ünnepi vacsorát rendez. A fütykösernyő írta Szöllösi Zsigmond Méltóztatnak még bizonyosan emlékezni arra az időre, amikor a nőket egy egészen megdöbbentően ható szeszély ejtette a hatal­mába. Akik a divat fejlődését figyelik, erre azt fogják mondani, hogy így fogalmazni meg ezt a mondatot ostobaság, mert másforma időre, mint ilyenre nem is lehet emlékezni. Ezzel a megállapítással szemben az udvarias­ságnak igazán nincs más védekezése annál, hogy a szeszélyt — törvénynek nevezi. A di­vat törvényének. Ami már sokkal finomabban hangzik és annál alkalmazhatóbb, mert olyan vakmerő jogtudós, aki a divat törvényeinek legitimitása tájékán bátorkodott volna koto­rászni, még nem akadt. Kik fogalmazzák, miért, mi ellen és mi célból ezeket a törvé­nyeket, mik az indokaik és mit tisztáznak ve­lük, mi az, ami bennük előbbre viszi az embe­riséget, ez oly­an titok, ami az érinthetetlenség­­nek szinte isteni szuverenitását élvezi. Olyan falak őrzik, amelyek előtt megtorpan az a ha­lálos kíváncsiság is, amely bizonyos kapitá­nyokat egész a pólusokig hajszol. A hatalom tehát, amely a divat törvényhozásának titkai őrzi, félelmetesebb, mint a jéghegyek, a hósi­­vatagok és a sarki viharok. És az erejével szemben a modern technika csodái és tehetet­lenek. Arra, hogy kihutatlan területeikre be­hatoljon, se Amundsen, se Byrd kapitány nem vállalkozott. Ennek a tartózkodásnak a magyarázata csak valami atavisztikus félelem lehet, amely szörnyű élmények emlékezeté­nek halálos verejtékével homlokán ma is a tudatalattiság legnagyobb mélységében lapul. Kellett valamikor az őskorban lenni vakmerők­nek, akik megpróbáltak behatolni a divat al­tatóinak laboratóriumába és talán odáig is vetemedtek kíváncsiságukban, hogy az alko­tások magyarázatát kívánták. És kellett, hogy e vakmerőség olyan szörnyen lakoljon, hogy hasonlóra emberfia a századik generációban se tud többé vállalkozni. Ennek a kíváncsi­ságnak örök időre a körmére koppintottak. Megmaradt azonban a jog, hogy az ember (és ebben a meghatározásban a férfi is ben­­foglaltatik) fenyíző következmények vesze­delme nélkül meghökkenhessen, felszisszen­hessen, sőt könnyekre vagy egyébre is fakad­hasson, amikor egyszerre váratlanul a divat valami egészen meglepő ötletével találja ma­gát szemben. Ilyen frappáns ötlete volt a di­vatnak jó néhány esztendővel ezelőtt, amikor minden előzetes tapogatózás és kíméletes elő­készítés nélkül egyik napról a másikra kipa­rancsolta a tradíciós, kecses formájú, hosszú­­nyelű, kislombozatú ernyőt és egy kurta, iz­mos valamit tett helyette a kacsájukba. Erről a kurta kis izmosról, amely a korosabb évjá­ratokat azokra a rövid, tömzsi sétafü­tykö­­sökre emlékeztette, amivel a múlt század kez­dődő végének divatfiai, az úgynevezett dandyk vagy gigerlik korzóztak a Hatvani­ utcában, csak behatóbb vizsgálat alapján derült ki, hogy­­ ugyanaz. Nem sétafütykös, hanem szintén ernyő. Nap és eső ellen használható. Kiderült­ róla más is. Kiderült, hogy szép történelmi múltra tekinthet vissza, mert a Távolkelet hölgyei úgy Kínában, mint Japán­ban és Koreában évszázadok óta ilyen kis kurtát, furcsát hordanak, pedig ott ernyő nél­kül a nő soha ki nem lép az utcára. De kide­rült az is, hogy ez a forma sokkal praktiku­sabb is, mert egy fejlettebb retikülbe is el­helyezhető, sőt pórázra fűzve fityegőnek is alkalmazható. Mindez a sok szép kiderülés nem háríthatta el a meglepett szemlélő mély­séges megrendülését, mikor az első újm­ódi női ernyőt megpillantotta és nem irthatta ki belőle a meggyőződést, hogy ez a divat szosz­­szuéletű nem lehet. Nem lehet, mert ha még oly praktikus is, becstelen, ormótlan és van a formájában valami eliminálhatatlanu­l fenye­gető. Komor kis alkotmány. A szemlélő, nem először hosszúra nyúlt életében, tévedett. Mire az ifjú hatvaneszten­dős lesz, a rugékonysága abban is megcsök­ken, hogy nehezebben és lassabban szokik meg valami szokatlant. A kurta kis fütyös­­ernyő azonban a divatja rendületlen tartós­ságával nemcsak arra adott a szemlélőnek időt, hogy megszokja, de alkalmat adott neki arra a tanulságra is, hogy ez­ a meglepő kreá­ció előhírnöke vagy trombitája volt egy új éra bekövetkezésének. A vaskos kis ernyő tartotta magát nem dacára annak, hogy volt a karak­terében valami férfias, hanem éppen azért. Mint ami a női divatban — dívásról lévén szó, bátran lehet azt mondani, hogy: hosszú ideig — utána következett, mind ennek a karakter­nek adott erősebb hangsúlyt és gazdagabb orchesk­álást. Életmódban és viseletben egy­aránt. A rövidrevágott baj, a sportolás, a do­hányzás, a szmoking, a viselkedés régi kor­látainak ledöntése, éppen úgy, mint az állati bőrök fokozott alkalmazása a ruházatban, a csizmaviselés vagy a lemondás bizonyos vise­letekről, amik azelőtt kötelezőknek számítot­tak. Annak a mottónak, hogy férfi sorsa a nő, kiteljesedett az az ellenszólama, hogy nő divatja a férfi. Mise természetesebb, mint hogy akadtak művelt elmék, akik ebben a transzformáció­ban hamarosan felismerték az egység törvé­nyének kiérvényesülését és ennek magyarázó vonatkozására is rá tudtak mutatni. Miután a nő — mondta a tételük — kiharcolta a jogot, hogy a férfival egyenlő mértékben szerezhesse meg magának a művelődés eredményeit, meg­jelenhessek minden iskolában és ne csak a szülésznői, de az orvosi, mérnöki vagy ügy­védi oklevelet is megszerezhesse magának, a természet semmi értelmét se látta többé, hogy a viseletben továbbra is megtartsa és kihang­súlyozza a nemek különbözőségét. Nemcsak megjósolták, hanem remekül meg is tudták argumentálni, hogy egészen rövid idő múlva külön úri és külön női divat nem lesz többé. A nadrágot fogják-e akceptálni a maguk vise­letének is a nők, vagy a szoknyát a férfiak, ezt tisztán a nagyobb praktikusság kérdésé­nek tisztázása fogja eldönteni. Nem lehet mondani, hogy semmi olyan se történt volna, ami ennek a jóslatnak a he­lyességét látszott igazolni. Igenis történt. Nem Marlene Dirich volt az egyetlen nő, aki hajlandó a nadrág mellett, sőt nadrágban kiáltani. Más oldalról a nadrág sietett olyan mértékben kibővülni, hogy csak centiméte­res koncessziókat kelljen már tennie a döntő pillanatban, amikor a divat parancsából vég­leg és őszintén szoknyának kell deklarálnia magát. Csakugyan úgy látszott, hogy a divat be fog hódolni a logika törvényének. A látszat, azonban — csalódott. A divat arra van berendezve, hogy hódítson és nem arra, hogy behódoljon. Abban a pillanatban, amikor már egészen kezesnek látszott, egy­szerre megrázta magát és kivágta a pont ellenkezőt. Az etonfrizu­ra után­ nem a nullás nyitógép következett, hanem a konty előha­­dai jelentek meg a divat frontján, a véglete­kig lesinu­lt és lekurtult szoknya hirtelen megnyúlt és lombossá terebélyesedett és jött a rúzs, a glazur, a pirosító, a sárgító, a japán szempilla és az égővörösen csillogó köröm. Nem, a nő nem lett se férfivá, se férfiassá. A logika becsomagolhatta a törvényeit és el­leheti alkalmasabb időre, amikor nagyobb kelendőségre számíthat. A minapában a szaporapitykéjű kis selyem­fütykös helyett hosszúnyelű ernyőt láttam egy fiatal hölgy kezében. Megzavart. Nem tudtam, a tegnappal sétél-e vagy a holnap­pal? Pont olyan furcsa volt, mint egy csomó esztendővel ezelőtt az ellenkezője. ÚJSÁG PÉNTEK, 1933 NOVEMBER 3 Egyre erősebb tempóban folyik a német „választási" propaganda Különféle színű plakátok, de mind a nemzeti szocialistáké Berlin, november 2. A „választási" propagan­dahadjárat egyre erősebb tempóban folytató­dik. Csütörtökön este a birodalmi kormány mindegyik tagja beszédet tartott egy-egy nép­­gyű­lésen. Hitler kancellár és Papen helyettes kancellár Essenben beszéltek, Goebbels dr. pro­pagandaminiszter Karlsruheban, Göring porosz miniszterelnök pedig Felső-Sziléziában. Egyre nagyobb arányokat ölt a plakátpropaganda is. A plakátok ezúttal kivétel nélkül színesek. A nemzeti szocialista párt hivatalos vörös pla­kátja mellett csütörtökön hatalmas kék plakát jelent meg az utcákon, amely Hindenburg el­nököt ábrázolja Hitler kancellárral együtt.­ A k­ét államférfi szembenáll egymással s mind­k­ettő erősen fogja a másik kezet. Egy másik plakát, amely smaragdzöld színben pompázik, a nemzeti szocialista kormány kilenchónapi működésének eredményeit ismerteti. Látható ezenkívül az utcákon még egy sárga plakát is, amely Lloyd­ George volt angol m­inizsterelnök egyik legutóbbi beszédét közli. Lloyd-Geo­rge ebben a beszédben teljes mértékben helyesli Németország kilépését a népszövetségből. Az Ullstein-vállalat új kezekben Berlin, november 2. Az Ullstein lapkiadó­vállalat új konzorcium tulajdonába ment át, amelynek tagjai rajnavidéki nagyiparosok és délnémet arisztokraták. A vállalat közgyűlése csütörtökön véglegesen jóváhagyta a tulajdon­­jogváltozást és tudomásul vette a régi fel­ügyelőbizottság lemondását. Az eddigi tulajdo­nosok, az U­llstein-család tagjai közül csak ket­ten maradtak meg az új felügyelőbizottságban: Ullstein Ferenc dr. és Ullstein Károly dr. Raj­tuk kívül az új felügyelőbizottság valamennyi tagja rajnavidéki nagyiparos vagy délnémet arisztokrata. Az új felügyelőbizottság első ha­tározata az alaptőkének 10,8 millió márkáról 10 millió márkára való leszállítása s­olt. A tíz­milliós részvénytőkéből négymilliót úgyneve­zett haszonélvezeti részvényekké alakítanak át szavazati jog nélkül. Az így fenmaradó hat­millió márka tulajdonképpeni részvénytőkét idővel nyolcmillió márkára akarják felemelni. Hitler beszéde Essenben Essen, november 2. Hitler kancellár csütörtö­kön este Essenben beszélt, ahol háromszázötven termet foglaltak le a közönség részére. Hitler ismét jogot és igazságot követett Németország­nak. Visszapillantást vetett a múltra és kimu­tatta, hogy a jóhiszemű német népet az első szörnyű csalódás akkor érte, amikor Wilson ígéreteit nem tartották be. A békeértekezleten csak abban értettek egyet, hogy a német népet állítsák bűnösként oda. De nem lehet hatvanöt­­milliós népet örök időkre jogtalanná tenni. A nemzetépítő munka idején mi a világot nem fenyegettük meg és nem támadtuk meg. De egyre igényt tartunk. Hogy formáljuk az éle­tünket, az a mi dolgunk. Mi nem avatkozunk bele mások dolgába, nem törődünk alkotmá­nyukkal, reformjaikkal. De a világ engedjen minket boldogulni a magunk módja szerint. Boldoggá akarjuk tenni népünket. Ez a mi programmunk, amit természetesen csak úgy lehet megvalósítani, ha a nemzeti becsület hí­veinek táborába felsorakozunk. Békét akarunk, együttműködést minden néppel, kibékülést akarunk, megértést, de a magunk számára is ugyanazokat a jogokat követeljük. „Csak a felekezeti gyűlölködés lázong Tisza emlékének tisztelete miatt" EmlékÜnnepség Tisza István gróf halálának évfordulóján Tisza István gróf mártírhalálának évforduló­ján, október 11-én dél m­­árt kegyeletes ülést tar­tott az Országos Tisza István­ Emlékbizottság és a Tisza István-Társaskör. József kir. herceggel az élén nagyszámú közönség gyűlt össze, a Tár­saskör Dorottya­ utcai helyiségének dísztermé­ben. A Tisza-kabinet volt tagjai közül megjelen­tek Harkányi János báró, Hazai Samu báró, Jar­kovich Bála és Telesiky János, a képviselő­ház és a felsőház tagjai közül pedig Almásy László, Darányi Kálmán, Petri Pál, Kámori Bíró Pál, Chorin Ferenc, Bánó Iván, Kálnoki-Bedő Sándor, Beliczey Géza, Beöthy László, Dési Géza, Egry Aurél, Fráter J­enő, Farkas Elemér, Graeffl Jenő, Görgey István, Hajós Kálmán, Hegedűs Kálmán, Hültl Hümér, Illés József, Kállay Tibor, Karafiáth Jenő, Korányi Sándor báró, Kornfeld Móric báró, Lányi Márton, Mándy Sámuel, Zsitvay Tibor, Niamessin Mi­hály, Petényi Zsigmond báró, Ráday Gedeon gróf, Rakovszky Iván, Lcjtovszky Béla, Söpkéz Sándor,,­­Holay ,fahir;'ott volta­k ” az a többi között: Grósz Emil dr., Sennyey Vilmos, N­­o­­vánszky Lajos, Almásy Sándor, Baumgarten Henrik, Benedek Sándor, Burghardt-Bélaváry Rezső, Domok­y Móric, Jánosi Engel Gyula, Fe­­jérváry Imre báró, Fellner Frigyes, Fömötör József, Maróti Earst László, Ferenczi Izsó, Go­­rove László, vitéz Horthy István, Hoványi Géza, Hűvös Iván, Ilosvay Lajos, Imre Sándor, Jekkel­­falussy Zoltán, Jeszenszky Pál, Kaas Albert báró, Kálmán Gusztáv, Katona Béla, Szentpéteri Kun Béla, Lévay József báró, Lévay Lajos báró, Mikszáth Kálmán, Tasnády-Nagy András, Csé­­csy-Nagy Imre, Nagy Miklós dr.. Nagy Sánoor, Némethy Károly, Nyegre László, Pál Alfréd, Papp Géza báró, Pavlik Ferenc, Radvánszky Al­bert báró, vitéz Rapaich Richard, Ravasz László ref. püspök, Reiner János, Schiffer Miksa, Si­mon Elemér, Skertecz Iván báró, Soldos Béla, Székács Antal, Szilágyi Lajos dr., Szinyei-Merse István, Tauffer Vi­lmos dr., vitéz Than Károly báró, Tolnay Kornél, Tóth István dr., Tóthvá­­­rady-Asbóth István, Unterberg Hugó dr., Vas Ferenc, Vojkovich­ Géza, Vojnits Sándor báró, Wertheimer Adolf, Wolfner András báró és szá­mosan mások. Behoviczy Albert nyitotta meg az emlékün­­nepségét sír elnöki székből. Megemlékezett Tisza István gróf budapesti szobráról, amely — mint mondotta — nemcsak monumentális emlékjele lesz Tisza István korának és erősza­kosan megszakított korszakos életének, hanem egyúttal egyike, hazánk legkiválóbb művészi al­kotásainak. — Nem kételkedünk benne — folytatta —, hogy a Tisza István szobrának felállítását minden elfogulatlanul gondolkodó és iga­zán magyarul érző fia és leánya e hazának lelkes örömmel fogja üdvözölni. Maga az országgyűlés, sietett nagy összeggel hozzájárulni a szobor költségeihez s a háború utáni nehéz viszonyok közöt aránylag rövid idő alatt sikerült e célra félmillió pengőt össze­gyűjteni, s mióta emlékének kultuszát szokásba hoztuk, minden felekezeti különbség nélkül ha­zánk legkiválóbb férfiai emeltek szót ünnepé­lyeinken az ő dicsőítésére. Csak a felekezeti gyűlölködés lázong Tisza emlékének tisztelete miatt. Aki oly egészen azonosította magát nem­zetével életében és halálában, mint ő, megérdemli, hogy a nemzet is azonosítsa magát emlékével és ne tekintse azt senki közprédának. Hogy nemzeti történetünk sok nagy alakjának Budapesten eddig még­ nem emeltek szobrot, az igaz, de ezért szemrehányással talán nem lehet éppen csak a mai, a legnehezebb viszonyokkal küzdő nemzedéket illetni. Hogy ez a nemzedék mégis a múlt mulasztásainak pótlása helyett Tisza Istvánnak em­el szobrot, azt főképp az ő halálának rendkívüli körülményei magyarázzák meg. Majd kiemelte, hogy Tisza István gróf felelős állásában mindent elkövetett a háború elkerü­lésére. Végül beszámolt arról, hogy Tisza Ist­ván gróf leveleinek első kötete német kiadás­ban is megjelent Berlinben, egy francia gyűjte­ményben pedig Régnier Viktor életrajzi adatok­ka­l tette közzé az 1914/16-ig írt leveleket. Ber­­zeviczy Albert így fejezte be szavait: — Reméljük, hogy így Tisza István gróf, aki egész életében az igazságért küzdött, minden álnokság, minden népámitás, de minden önámitás ellen is, műveinek kiadása által még halála után is az igazság diada­lát fogja előmozdítani és ez a sk­onzáll sze­rep lesz legméltóbb az ő életéhez. Azután Balogh Jenő dr., a Tisza-kabinet, volt igazságügy minisztere mondott emlékbeszédet és ^ppek .sqr^n^.a nagy államférfiuval .átélt esemé­nyek alapján közvetlen tapasztalataiba­n közölt adatokat Tisza István gróf jellemrajzához. Hangsúlyozta, hogy Tisza István grófnak min­den ellenkező állítással­­ szemben nagyon élénk szociális érzéke volt. Balogh Jenő hiteles ada­tokat közölt arról, hogy Tisza István a világ­háború elején egyes katonai parancsnokságok­nak a nemzetiségi, főleg román, szerb és ma­gyar honosok ellen tett intézkedései miatt fel­vetette a kabinetkérdést, azután bejelentette le­mondását amiatt, mert a harctéri kedvezőtlen eseményekről a hadseregfőparancsnokságtól nem kapott Teljes­­és Hiteles felvilágosítást. —* Végül Tisza István azért mondott le — fejtegette Balogh Jenő —, mert IV. Károly király olyan álláspont elfoglalását kívánta tőle, amely meg­győződése szerint különösen a világháború alatt nem egyezett volna a magyar nemzet érdekei­vel.

Next