Ujság, 1933. november (9. évfolyam, 249-272. szám)
1933-11-03 / 249. szám
* 2 Kállay Miklós beszéde a Belvárosi Polgári Körben A Belvárosi Polgári Kör a kereskedelmi és ipari érdekképviseletek részvételével kedden este ezertertékes társasvacsorát rendezett elnökének, Kállay Miklós földmivelésügyi miniszternek tiszteletére. Ilhardi Tibor köszöntötte elsőnek a földmivelésügyi minisztert, mint az ipar és kereskedelem meggyőződéses bárdiját. Vitéz Bárczy-Barczen Gábor, Dános Árpád tőzsdetanácsos, Koch Gyula, Tóth Gábor, Szász Géza köszöntötték azután a földivelésügyi minisztert a különböző érdekeltségek képviseletében. Kállaii Miklós miniszter válaszában elsősorban megemlékezett Tisza István gróf halálának évfordulójáról. — Azok a puskalövések — mondotta —, amelyek Tiszai István gróf életét tizenöt évvel ezelőtt kioltották, a rombolás eljövetelét jelentették. Sajnos, az ő életét már nem tudjuk, visszaadni a nemzetnek, de ezt kell áltanunk, hogy rombolás, pusztítás, értékek tönkretétele ebben az országban, többé ne legyen lehetséges. Ha ezt meg tudjuk akadályozni, akkor áldoztuk a legnagyobbat korunk legnagyobb magyar államférfia emlékének. A közönség ezeket a szavakat állva hallgatta végig. Kállaii Miklós miniszter azután azt festőiparosokat kell beállítani a nemzeti érdekek megbecsülésének politikáját kell követni és , ebből a célból elsősorban a kereskedőket és iparosokat kell beállítani a nemzeti érdekek szolgálatába. — A külkereskedelmi mérleg aktivitásának eléréséhez — folytatta — elsősorban aktív kereskedőkre volt szükség, dolgozni tudó és akaró kereskedőkre, mert nélkülük soha sem tudjuk elérni, hogy magyar árunk megfelelő áron eljusson oda, ahová nemcsak a termelő és a kereskedő, hanem a nemzet összessége érdekében el kell jutnia. — Itt kell válaszolnom azokra a támadásokra, a amelyek néhány nyilatkozatom tudatos félremagyarázásából származnak. Amikor óvatos kézzel hozzá akarok nyúlni bizonyos mezőgazdasági cikkek forgalomba hozatalához, akkor nem a kereskedőktől akarom elzárni az árut és e forgalmat, hanem a kótyavetyélő kereskedőt akarom kizárni éppen a tisztességes magyar kereskedő érdekében. Minden szakmának meg kell küzdenie illegitim, nem szakképzett, hirtelen felbukkant versenytársakkal. Ezektől, nem pedig a jól megalapozott hozzáértő kereskedelemtől féltem mezőgazdasági cikkeink eladását. Ez volt az a nyilatkozatom, amelyet félremagyaráztak. Ami a gabonakereskedelmet illeti, magam kaparnám ki azokat a patinás cégeiket, amelyek az ország nagy kárára az utóbbi években a viszonyok mostohasága következtében megszűntek. — Bátran állok minden kritikát és ezúttal reflektálok egy másik ugyancsak teljesen félremagyarázott kijelentésemre. Egyszer azt mondottam, hogy előttem csak a termelő érdeke a fontos, a fogyasztóval nem törődöm. Ez ugyan inkább gazdaságfilozófiai mondás márt, d’é fim-*' tartom. Mert váljon ki nem termelő? Termelő nem csupán a gazda, hanem az iparos, a kereskedő, az ügyvéd, az orvos, a tisztviselő, sőt a tőkéjével a produkciót szolgáló tőkepénzes is. A fogyasztó köre alapjában olyan száz kör, amelyhez a munkanélkülieken kívül alig tartozik valaki. Azzal fejezi le be felszólalását, hogy azért büszke és boldog mint a Belvárosi Polgári Kör elnöke, mert ott konzervatív gondolkodású emberekkel van együtt.* A „TESz“ a Nemzeti Munkahét alkalmával vezérelnökének, Gömbös Gyula miniszterelnöknek tiszteletére november 12-én, vasárnap este fél kilenckor a Gellért-szálló nagytermében ünnepi vacsorát rendez. A fütykösernyő írta Szöllösi Zsigmond Méltóztatnak még bizonyosan emlékezni arra az időre, amikor a nőket egy egészen megdöbbentően ható szeszély ejtette a hatalmába. Akik a divat fejlődését figyelik, erre azt fogják mondani, hogy így fogalmazni meg ezt a mondatot ostobaság, mert másforma időre, mint ilyenre nem is lehet emlékezni. Ezzel a megállapítással szemben az udvariasságnak igazán nincs más védekezése annál, hogy a szeszélyt — törvénynek nevezi. A divat törvényének. Ami már sokkal finomabban hangzik és annál alkalmazhatóbb, mert olyan vakmerő jogtudós, aki a divat törvényeinek legitimitása tájékán bátorkodott volna kotorászni, még nem akadt. Kik fogalmazzák, miért, mi ellen és mi célból ezeket a törvényeket, mik az indokaik és mit tisztáznak velük, mi az, ami bennük előbbre viszi az emberiséget, ez olyan titok, ami az érinthetetlenségnek szinte isteni szuverenitását élvezi. Olyan falak őrzik, amelyek előtt megtorpan az a halálos kíváncsiság is, amely bizonyos kapitányokat egész a pólusokig hajszol. A hatalom tehát, amely a divat törvényhozásának titkai őrzi, félelmetesebb, mint a jéghegyek, a hósivatagok és a sarki viharok. És az erejével szemben a modern technika csodái és tehetetlenek. Arra, hogy kihutatlan területeikre behatoljon, se Amundsen, se Byrd kapitány nem vállalkozott. Ennek a tartózkodásnak a magyarázata csak valami atavisztikus félelem lehet, amely szörnyű élmények emlékezetének halálos verejtékével homlokán ma is a tudatalattiság legnagyobb mélységében lapul. Kellett valamikor az őskorban lenni vakmerőknek, akik megpróbáltak behatolni a divat altatóinak laboratóriumába és talán odáig is vetemedtek kíváncsiságukban, hogy az alkotások magyarázatát kívánták. És kellett, hogy e vakmerőség olyan szörnyen lakoljon, hogy hasonlóra emberfia a századik generációban se tud többé vállalkozni. Ennek a kíváncsiságnak örök időre a körmére koppintottak. Megmaradt azonban a jog, hogy az ember (és ebben a meghatározásban a férfi is benfoglaltatik) fenyíző következmények veszedelme nélkül meghökkenhessen, felszisszenhessen, sőt könnyekre vagy egyébre is fakadhasson, amikor egyszerre váratlanul a divat valami egészen meglepő ötletével találja magát szemben. Ilyen frappáns ötlete volt a divatnak jó néhány esztendővel ezelőtt, amikor minden előzetes tapogatózás és kíméletes előkészítés nélkül egyik napról a másikra kiparancsolta a tradíciós, kecses formájú, hosszúnyelű, kislombozatú ernyőt és egy kurta, izmos valamit tett helyette a kacsájukba. Erről a kurta kis izmosról, amely a korosabb évjáratokat azokra a rövid, tömzsi sétafütykösökre emlékeztette, amivel a múlt század kezdődő végének divatfiai, az úgynevezett dandyk vagy gigerlik korzóztak a Hatvani utcában, csak behatóbb vizsgálat alapján derült ki, hogy ugyanaz. Nem sétafütykös, hanem szintén ernyő. Nap és eső ellen használható. Kiderült róla más is. Kiderült, hogy szép történelmi múltra tekinthet vissza, mert a Távolkelet hölgyei úgy Kínában, mint Japánban és Koreában évszázadok óta ilyen kis kurtát, furcsát hordanak, pedig ott ernyő nélkül a nő soha ki nem lép az utcára. De kiderült az is, hogy ez a forma sokkal praktikusabb is, mert egy fejlettebb retikülbe is elhelyezhető, sőt pórázra fűzve fityegőnek is alkalmazható. Mindez a sok szép kiderülés nem háríthatta el a meglepett szemlélő mélységes megrendülését, mikor az első újmódi női ernyőt megpillantotta és nem irthatta ki belőle a meggyőződést, hogy ez a divat szoszszuéletű nem lehet. Nem lehet, mert ha még oly praktikus is, becstelen, ormótlan és van a formájában valami eliminálhatatlanul fenyegető. Komor kis alkotmány. A szemlélő, nem először hosszúra nyúlt életében, tévedett. Mire az ifjú hatvanesztendős lesz, a rugékonysága abban is megcsökken, hogy nehezebben és lassabban szokik meg valami szokatlant. A kurta kis fütyösernyő azonban a divatja rendületlen tartósságával nemcsak arra adott a szemlélőnek időt, hogy megszokja, de alkalmat adott neki arra a tanulságra is, hogy ez a meglepő kreáció előhírnöke vagy trombitája volt egy új éra bekövetkezésének. A vaskos kis ernyő tartotta magát nem dacára annak, hogy volt a karakterében valami férfias, hanem éppen azért. Mint ami a női divatban — dívásról lévén szó, bátran lehet azt mondani, hogy: hosszú ideig — utána következett, mind ennek a karakternek adott erősebb hangsúlyt és gazdagabb orcheskálást. Életmódban és viseletben egyaránt. A rövidrevágott baj, a sportolás, a dohányzás, a szmoking, a viselkedés régi korlátainak ledöntése, éppen úgy, mint az állati bőrök fokozott alkalmazása a ruházatban, a csizmaviselés vagy a lemondás bizonyos viseletekről, amik azelőtt kötelezőknek számítottak. Annak a mottónak, hogy férfi sorsa a nő, kiteljesedett az az ellenszólama, hogy nő divatja a férfi. Mise természetesebb, mint hogy akadtak művelt elmék, akik ebben a transzformációban hamarosan felismerték az egység törvényének kiérvényesülését és ennek magyarázó vonatkozására is rá tudtak mutatni. Miután a nő — mondta a tételük — kiharcolta a jogot, hogy a férfival egyenlő mértékben szerezhesse meg magának a művelődés eredményeit, megjelenhessek minden iskolában és ne csak a szülésznői, de az orvosi, mérnöki vagy ügyvédi oklevelet is megszerezhesse magának, a természet semmi értelmét se látta többé, hogy a viseletben továbbra is megtartsa és kihangsúlyozza a nemek különbözőségét. Nemcsak megjósolták, hanem remekül meg is tudták argumentálni, hogy egészen rövid idő múlva külön úri és külön női divat nem lesz többé. A nadrágot fogják-e akceptálni a maguk viseletének is a nők, vagy a szoknyát a férfiak, ezt tisztán a nagyobb praktikusság kérdésének tisztázása fogja eldönteni. Nem lehet mondani, hogy semmi olyan se történt volna, ami ennek a jóslatnak a helyességét látszott igazolni. Igenis történt. Nem Marlene Dirich volt az egyetlen nő, aki hajlandó a nadrág mellett, sőt nadrágban kiáltani. Más oldalról a nadrág sietett olyan mértékben kibővülni, hogy csak centiméteres koncessziókat kelljen már tennie a döntő pillanatban, amikor a divat parancsából végleg és őszintén szoknyának kell deklarálnia magát. Csakugyan úgy látszott, hogy a divat be fog hódolni a logika törvényének. A látszat, azonban — csalódott. A divat arra van berendezve, hogy hódítson és nem arra, hogy behódoljon. Abban a pillanatban, amikor már egészen kezesnek látszott, egyszerre megrázta magát és kivágta a pont ellenkezőt. Az etonfrizura után nem a nullás nyitógép következett, hanem a konty előhadai jelentek meg a divat frontján, a végletekig lesinult és lekurtult szoknya hirtelen megnyúlt és lombossá terebélyesedett és jött a rúzs, a glazur, a pirosító, a sárgító, a japán szempilla és az égővörösen csillogó köröm. Nem, a nő nem lett se férfivá, se férfiassá. A logika becsomagolhatta a törvényeit és elleheti alkalmasabb időre, amikor nagyobb kelendőségre számíthat. A minapában a szaporapitykéjű kis selyemfütykös helyett hosszúnyelű ernyőt láttam egy fiatal hölgy kezében. Megzavart. Nem tudtam, a tegnappal sétél-e vagy a holnappal? Pont olyan furcsa volt, mint egy csomó esztendővel ezelőtt az ellenkezője. ÚJSÁG PÉNTEK, 1933 NOVEMBER 3 Egyre erősebb tempóban folyik a német „választási" propaganda Különféle színű plakátok, de mind a nemzeti szocialistáké Berlin, november 2. A „választási" propagandahadjárat egyre erősebb tempóban folytatódik. Csütörtökön este a birodalmi kormány mindegyik tagja beszédet tartott egy-egy népgyűlésen. Hitler kancellár és Papen helyettes kancellár Essenben beszéltek, Goebbels dr. propagandaminiszter Karlsruheban, Göring porosz miniszterelnök pedig Felső-Sziléziában. Egyre nagyobb arányokat ölt a plakátpropaganda is. A plakátok ezúttal kivétel nélkül színesek. A nemzeti szocialista párt hivatalos vörös plakátja mellett csütörtökön hatalmas kék plakát jelent meg az utcákon, amely Hindenburg elnököt ábrázolja Hitler kancellárral együtt. A két államférfi szembenáll egymással s mindkettő erősen fogja a másik kezet. Egy másik plakát, amely smaragdzöld színben pompázik, a nemzeti szocialista kormány kilenchónapi működésének eredményeit ismerteti. Látható ezenkívül az utcákon még egy sárga plakát is, amely Lloyd George volt angol minizsterelnök egyik legutóbbi beszédét közli. Lloyd-George ebben a beszédben teljes mértékben helyesli Németország kilépését a népszövetségből. Az Ullstein-vállalat új kezekben Berlin, november 2. Az Ullstein lapkiadóvállalat új konzorcium tulajdonába ment át, amelynek tagjai rajnavidéki nagyiparosok és délnémet arisztokraták. A vállalat közgyűlése csütörtökön véglegesen jóváhagyta a tulajdonjogváltozást és tudomásul vette a régi felügyelőbizottság lemondását. Az eddigi tulajdonosok, az Ullstein-család tagjai közül csak ketten maradtak meg az új felügyelőbizottságban: Ullstein Ferenc dr. és Ullstein Károly dr. Rajtuk kívül az új felügyelőbizottság valamennyi tagja rajnavidéki nagyiparos vagy délnémet arisztokrata. Az új felügyelőbizottság első határozata az alaptőkének 10,8 millió márkáról 10 millió márkára való leszállítása solt. A tízmilliós részvénytőkéből négymilliót úgynevezett haszonélvezeti részvényekké alakítanak át szavazati jog nélkül. Az így fenmaradó hatmillió márka tulajdonképpeni részvénytőkét idővel nyolcmillió márkára akarják felemelni. Hitler beszéde Essenben Essen, november 2. Hitler kancellár csütörtökön este Essenben beszélt, ahol háromszázötven termet foglaltak le a közönség részére. Hitler ismét jogot és igazságot követett Németországnak. Visszapillantást vetett a múltra és kimutatta, hogy a jóhiszemű német népet az első szörnyű csalódás akkor érte, amikor Wilson ígéreteit nem tartották be. A békeértekezleten csak abban értettek egyet, hogy a német népet állítsák bűnösként oda. De nem lehet hatvanötmilliós népet örök időkre jogtalanná tenni. A nemzetépítő munka idején mi a világot nem fenyegettük meg és nem támadtuk meg. De egyre igényt tartunk. Hogy formáljuk az életünket, az a mi dolgunk. Mi nem avatkozunk bele mások dolgába, nem törődünk alkotmányukkal, reformjaikkal. De a világ engedjen minket boldogulni a magunk módja szerint. Boldoggá akarjuk tenni népünket. Ez a mi programmunk, amit természetesen csak úgy lehet megvalósítani, ha a nemzeti becsület híveinek táborába felsorakozunk. Békét akarunk, együttműködést minden néppel, kibékülést akarunk, megértést, de a magunk számára is ugyanazokat a jogokat követeljük. „Csak a felekezeti gyűlölködés lázong Tisza emlékének tisztelete miatt" EmlékÜnnepség Tisza István gróf halálának évfordulóján Tisza István gróf mártírhalálának évfordulóján, október 11-én dél márt kegyeletes ülést tartott az Országos Tisza István Emlékbizottság és a Tisza István-Társaskör. József kir. herceggel az élén nagyszámú közönség gyűlt össze, a Társaskör Dorottya utcai helyiségének dísztermében. A Tisza-kabinet volt tagjai közül megjelentek Harkányi János báró, Hazai Samu báró, Jarkovich Bála és Telesiky János, a képviselőház és a felsőház tagjai közül pedig Almásy László, Darányi Kálmán, Petri Pál, Kámori Bíró Pál, Chorin Ferenc, Bánó Iván, Kálnoki-Bedő Sándor, Beliczey Géza, Beöthy László, Dési Géza, Egry Aurél, Fráter Jenő, Farkas Elemér, Graeffl Jenő, Görgey István, Hajós Kálmán, Hegedűs Kálmán, Hültl Hümér, Illés József, Kállay Tibor, Karafiáth Jenő, Korányi Sándor báró, Kornfeld Móric báró, Lányi Márton, Mándy Sámuel, Zsitvay Tibor, Niamessin Mihály, Petényi Zsigmond báró, Ráday Gedeon gróf, Rakovszky Iván, Lcjtovszky Béla, Söpkéz Sándor,,Holay ,fahir;'ott voltak ” az a többi között: Grósz Emil dr., Sennyey Vilmos, Novánszky Lajos, Almásy Sándor, Baumgarten Henrik, Benedek Sándor, Burghardt-Bélaváry Rezső, Domoky Móric, Jánosi Engel Gyula, Fejérváry Imre báró, Fellner Frigyes, Fömötör József, Maróti Earst László, Ferenczi Izsó, Gorove László, vitéz Horthy István, Hoványi Géza, Hűvös Iván, Ilosvay Lajos, Imre Sándor, Jekkelfalussy Zoltán, Jeszenszky Pál, Kaas Albert báró, Kálmán Gusztáv, Katona Béla, Szentpéteri Kun Béla, Lévay József báró, Lévay Lajos báró, Mikszáth Kálmán, Tasnády-Nagy András, Csécsy-Nagy Imre, Nagy Miklós dr.. Nagy Sánoor, Némethy Károly, Nyegre László, Pál Alfréd, Papp Géza báró, Pavlik Ferenc, Radvánszky Albert báró, vitéz Rapaich Richard, Ravasz László ref. püspök, Reiner János, Schiffer Miksa, Simon Elemér, Skertecz Iván báró, Soldos Béla, Székács Antal, Szilágyi Lajos dr., Szinyei-Merse István, Tauffer Vilmos dr., vitéz Than Károly báró, Tolnay Kornél, Tóth István dr., Tóthvárady-Asbóth István, Unterberg Hugó dr., Vas Ferenc, Vojkovich Géza, Vojnits Sándor báró, Wertheimer Adolf, Wolfner András báró és számosan mások. Behoviczy Albert nyitotta meg az emlékünnepségét sír elnöki székből. Megemlékezett Tisza István gróf budapesti szobráról, amely — mint mondotta — nemcsak monumentális emlékjele lesz Tisza István korának és erőszakosan megszakított korszakos életének, hanem egyúttal egyike, hazánk legkiválóbb művészi alkotásainak. — Nem kételkedünk benne — folytatta —, hogy a Tisza István szobrának felállítását minden elfogulatlanul gondolkodó és igazán magyarul érző fia és leánya e hazának lelkes örömmel fogja üdvözölni. Maga az országgyűlés, sietett nagy összeggel hozzájárulni a szobor költségeihez s a háború utáni nehéz viszonyok közöt aránylag rövid idő alatt sikerült e célra félmillió pengőt összegyűjteni, s mióta emlékének kultuszát szokásba hoztuk, minden felekezeti különbség nélkül hazánk legkiválóbb férfiai emeltek szót ünnepélyeinken az ő dicsőítésére. Csak a felekezeti gyűlölködés lázong Tisza emlékének tisztelete miatt. Aki oly egészen azonosította magát nemzetével életében és halálában, mint ő, megérdemli, hogy a nemzet is azonosítsa magát emlékével és ne tekintse azt senki közprédának. Hogy nemzeti történetünk sok nagy alakjának Budapesten eddig még nem emeltek szobrot, az igaz, de ezért szemrehányással talán nem lehet éppen csak a mai, a legnehezebb viszonyokkal küzdő nemzedéket illetni. Hogy ez a nemzedék mégis a múlt mulasztásainak pótlása helyett Tisza Istvánnak emel szobrot, azt főképp az ő halálának rendkívüli körülményei magyarázzák meg. Majd kiemelte, hogy Tisza István gróf felelős állásában mindent elkövetett a háború elkerülésére. Végül beszámolt arról, hogy Tisza István gróf leveleinek első kötete német kiadásban is megjelent Berlinben, egy francia gyűjteményben pedig Régnier Viktor életrajzi adatokkal tette közzé az 1914/16-ig írt leveleket. Berzeviczy Albert így fejezte be szavait: — Reméljük, hogy így Tisza István gróf, aki egész életében az igazságért küzdött, minden álnokság, minden népámitás, de minden önámitás ellen is, műveinek kiadása által még halála után is az igazság diadalát fogja előmozdítani és ez a skonzáll szerep lesz legméltóbb az ő életéhez. Azután Balogh Jenő dr., a Tisza-kabinet, volt igazságügy minisztere mondott emlékbeszédet és ^ppek .sqr^n^.a nagy államférfiuval .átélt események alapján közvetlen tapasztalataiban közölt adatokat Tisza István gróf jellemrajzához. Hangsúlyozta, hogy Tisza István grófnak minden ellenkező állítással szemben nagyon élénk szociális érzéke volt. Balogh Jenő hiteles adatokat közölt arról, hogy Tisza István a világháború elején egyes katonai parancsnokságoknak a nemzetiségi, főleg román, szerb és magyar honosok ellen tett intézkedései miatt felvetette a kabinetkérdést, azután bejelentette lemondását amiatt, mert a harctéri kedvezőtlen eseményekről a hadseregfőparancsnokságtól nem kapott Teljesés Hiteles felvilágosítást. —* Végül Tisza István azért mondott le — fejtegette Balogh Jenő —, mert IV. Károly király olyan álláspont elfoglalását kívánta tőle, amely meggyőződése szerint különösen a világháború alatt nem egyezett volna a magyar nemzet érdekeivel.