Ujság, 1934. február (10. évfolyam, 25-47. szám)

1934-02-01 / 25. szám

SS fejlődik a legjobban, amelyik nem nyalánk­sággal tömi magát, hímem, szüleinek gondos nevelése folytán, célszerűen táplálkozik. Amint a zsenge csemete is csak kellő gondozás mellett nő terebélyes fává, úgy kell a gyerme­ket is észszerűen táplálni, hogy erős, egész­séges ember váljon belőle. A fejlődő gyermeki szervezetnek fokozott mértékben van építő­anyagra, vitaminokra szüksége. Ezeket töményen nyújtja az Ovomaktine, amely a friss tej, friss tojás és maláta minden tápértékét és vitaminját változatlanul, kellemes ízű, könnyen emészthető alakban juttatja a szervezetnek. Adjon gyermekeinek reggelire, uzsonnára minden csésze tejbe 2—3 kávéskanál Ovo­­martine-t és ön is meg fog győződni az Ovomastine kiválóságáról. a egyetmeit Magyar est a bécsi rádiób­­an Bécs, január 31. „Egy nép és városa" című ciklusban a bécsi rádió szerdán este Budapestet és Magyarországot ismertette. Binder Frigyes konferanszié bevezetőjében lelkes szavakkal vá­sotta a magyar főváros szépségeit, amelyet vitéz és okos néptől őrzött Kelet kapujának nevezett. E város épületei, hegyei, folyója fenséges össz­hangban egyesülnek, amely mindenkit, még a flegmatikus angolt is, lenyűgözi. A Rákóczi­­indulót, amelynek hangjai az előadás alatt eleinte halkan s később fokozódó erővel fellat­­si­ottak, tíz előadó a magyar muzsika szimbólu­­­­mának mondotta, mert tartalmazza mindazokat ■a tipikus elemeket, sajátosságokat, amelyekkel ez a zene a világot meghódította. A budapesti ember városa feletti büszkeség­ben felveheti a versenyt a bécsiekkel, sőt a pá­­risiakkal. Az est tov­ábbi folyamán Liszt és Lenau művei kerültek bemutatásra jellegzetes magyar népdalokkal. Az előadó ezután a magyar mű­vészet és irodalom jelentőségét méltatta, ismer­tetve világhírű képviselőit. A magyar Alföld sa­játos szépségének vázolása után az ősi Molnár Ferenc Liliomának egyik jelenetével fejeződött be. Az előadás szereplői között több neves bécsi színész és énekes volt. A dühös Páris írta Szöllősi Zsigmond Valljuk meg: valahányszor azt olvassuk, hogy Amerikában a felháborodott tömeg szi­tává lőtt, először fejjel felfelé, azután lábbal felfelé felakasztott vagy elevenen máglyára rakott egy bűnös vagy legalább is súlyos gyanúba keveredett négert, elemien fellob­banó első érzésünk nem a büszke szolidari­tás tengerentúli fehér testvéreink szigorú és hajthatatlan erkölcsével. A bűn gyűlölete legkegyetlenebb megnyilatkozásában is ele­mien tiszteletreméltó, sőt szimpatikus. De a tömegerkölcsnek az a vehemens türelmetlen­sége, amely még a bíró kezéből is kiragadja a bűnöst, hogy a formalitások lassúságától megszabadulva, minél hamarább elégtételt szolgáltasson a megsértett morálnak és tegye ezt olyan formában, amilyet az intézményes jogrend humanizmusa nem engedélyez, ez a mohóság nem úgy hat, mint a tiszta er­kölcs őszinteségének bizonysága. Nem úgy hat, főként azért, mert ez a felháborodás következetesen a színre vadul. Nemcsak a bűnnek, de a bűnösnek is sötétnek kell lennie, hogy a megbántott erkölcsi érzés ennyire ki tudjon kelni magából és ne tudjon aludni addig, amíg személyesen is bele nem lőtt vagy bele nem döfte a bicskáját a vádlott testébe. Lehetetlen megszabadulni­ az érzéstől, hogy ezekben a lincselésekben nem az igazság sze­relme, hanem a faji gyűlölet tombolja ki magát. Tehát egy olyan indíték, amire az a faj lehet a legkevésbé büszke, amely civili­­záltságban és emberségben a legtöbbnek tudja magát. Mindenkiben van valami min­denből. De a tömeg egyedeiben, amely halá­los ítéletet mond a bűnös négerre és nem sajnálja a strapát, hogy mindjárt maga hajtsa végre is az ítéletet, nem a b­enne lappangó biró, hanem a benne lappangó hóhér, sőt a­­ benne lappangó gyilkos kap a kedves alkalo­­­mon, hogy egyszer kiélje magát. Nem, igazán nem vagyunk büszkék erre az indulatra és semmi kedvünk, hogy távirat-­­ban gratuláljunk­­ a kitöréseihez. Viszont azért, hogy az alagi gyilkos asszonyt bottal,­ baltával várta a faluja népe, mikor odavit­ték a helyszínére és ízekre tépte volna, ha a csendőrök nem érzik, nem találunk semmi restelleni valót. Sőt elismerjük, hogy ebben a tömegm­egnyilatkozásban hasonlíthatatlanul több emberi érzést, lelki egészséget és morált látunk, mint annak idején abban a virágos ovációban, amivel az anyagyilkos Haverda Máriát búcsúztatták. Ha már tömeg várja a gyilkost, inkább ökölrázással kösz­öntse, mint bokrétával. Az indulat forrásának természe­téhez itt nem férhet kétség. Ezeket az em­bereket csakugyan nem vitte más a hideg téli napon az utcára, min­t a felháborodás, amelynek haragos visszhangját egy bestiáli­san kegyetlen gaztett verte fel a szívükben. Ezen nincs semmi restelleni való. Sőt. Ami Alagon történt, az elemi tiltakozás az ellen, hogy ember képében járhasson vagy legalább is élhessen az emberek között, aki ilyen vad­­állati tettre képes volt. Stavisky, a világcsaló nem követett el semmi olyat, amire a vadállati jelző illenék. Volta­k-e az áldozatai között olyanok, akiket a halálba kergetett a kár, amit a svihákságá­­val okozott nekik, nem tudom. Ilyen eset a tudósításokban nem szerepel. Reméljük, nem is adta elő magát. Nem gyilkolta meg azo­kat, akiknek a pénzére pályázott és nem da­rabolta fel a holttestüket. Csak a pénzüket szedte ki a zsebükből. Ezt is anélkül, hogy csak meg is érintette­ volna őket. Egyetlen egy emberrel követte el azt a kegyellenséget, hogy megölte és ez az egyetlen ember ő maga volt. Ezt se akarták elhinni róla éppen azok, akik a legélesebben vádolják. Már­pe­dig akit az ellenségei is képtelennek tarta­t nak arra, hogy megölje magát, az ellenségei se tartottak arra, hogy mást megöljön. Sta­­■ viisky nem legyilkolta, hanem pezsgőztette­­az áldozatait. Nem kegyetlen volt velük, ha­nem gavallér és elragadó.­­ A bűnjelek között, amelyek üzelmeit illu­­­­sztrálják — azon kívül, amivel magát elpusz­tította — nincs semmi öldöklő szerszám.­­ Sőt csupa olyan holmi kerülhetne csak a­­ bíróság asztalára, ami vidám és kellemes színek kelléke. Pezsgő, virág, ékszer. Olyan motívumok tehát, amelyek alkalmasak len­nének arra, hogy az elemi felháborodás ér­zését korbácsolják fel a lelkekben, amelye­­t két riadt szemmel néz vagy amelyektől riad­tan kapja el a tekintetét az érdekeletlen szemlélő, itt egyáltalában nem szerepelnek. Staviskyt, ha bírái előtt kell számot adnia, nem lehetett volna olyan helyre elvinni, ahol össze kell roppannia a szörnyű emlékek fel­lángoló vízióiban. Ilyen állomása az ő útjá­nak nem volt. A legkomorabb még a vizsgá­lati fogság cellája, ahol ismételten pihenőket kellett tartania. Ma már azt se lehet mondani, hogy a bűnei megtor­la klánul maradtak. Elvonta magát az igazságszolgáltatás számonkérése, de nem a megtorlás elöl. Megdüshödött a legnagyobb büntetéssel, amivel a földi igazságszolgálta­tás sújthat, ami azonban vele szemben szóba se kerülhetett volna. Attól, hogy a hóhér ke­zére jut, nem kelllett, sőt nem is lehetett tar­tania a kiváló szélhámosnak. A végzet tehát, amit önmagára mért, a lakoláson túl, a fe­leslegében expiációnak is számíthat. Futja belőle arra, hogy a megenyhült erkölcsi ítél­kezés a javára írjon egy bummerlit. I Ha azonban tényleg valami ilyenre számí­tott volna a szerencsétlen akkor, amikor bi­zonyosan már semmire se számított, akkor ez a legutolsó kísérlete is kudarcot vallott. ■ A francia közvélemény megbántott erkölcsi­­ érzéke egyáltalában nem volt ha­jlandó elfo­gadni, sőt nem igen volt hajlandó még csak arra se, hogy tudomásul vegye ezt az elég­tételt. A haragos hullámok közömbösen nyar­galtak át a halálba dermedt bűnös ravatalán és továbbra is dühösen harsogtak megtor­lásért. Hogy ez a közönség nem szentimen­tális, ebből a történelem folyamán már ezer­szer levizsgázott. De annak a keménységnek, amely expiációu­l nem éri be se a bűnös ha­lálával, se a kormány kétségbeesetten őszinte fogadkozásaival, hogy nem viszi el szárazon, ha a tulajdon öregapja vagy édes gyereke lenne is, senki, aki a legkisebb hibával vagy mulasztással is felelős a történtekért, mon­dom, ennek a konok keménységnek maga a kegyellenségig menő szigorúság se lehet tel­jes magyarázata. Akkor se, ha nem feledke­zünk meg arról, hogy az erkölcsi felhábo­rodás fűtésében a politika se maradt tétle­nül és nem sajnálta a tűzrevalót, hogy a fe­lelős hatalomnak minél alaposabban be­­fütsön. A kegyetlen erkölcs is megtette a magáét, a kegyetlen politika is megtette a magáét, hogy lakoljon az is, akinek csak az a bűne, hogy ott val,­ahol mások szeretnének ülni, de ez a szent szövetség is aligha nyer csatát, ha nem kapja kész társául azt a lelki diszpozí­ciót, amely heteken át hősnek ünnepelte a francia borbélyt, aki egy milliót nyert a sors­játékon. itt százmilliókat lopott el valaki és hogy ez mii jelent, azt sehol se értik meg és érzik át úgy, mint Franciaországban. Ki­csalni a drága, keserves, gyönyörű franko­kat az ember zsebéből, ezt ott tisztelik ak­kora kegyetlenségnek, mint amikor egy go­nosz némber álmában megöli és feldarabolja az urát. Százmilliókat lopni és százmilliókat elherdálni, ez vérből is többet kiván, mint amennyi e példátlan gonosztevő szívében el­fér. Ezt Franciaországban nem lehet azzal az egyszerű viccel elintézni, hogy az illető, mikor már a játék nem megy tovább, fébe­­durrantja magát. Ennyi drága szép nagy bankóért ott több jár ... ÚJSÁG Csütörtök, 1934 február 1 Február 3-án gyűlnek össze Belgrádban a Balkán-paktum aláírói A török hadügyminiszter Bukarestben Bukarest, január 31. (Orient Rádió.) Tevfik Rüzsdi bég ma délelőtt 10 óra 30 perckor ér­kezett meg Bukarestbe. Fogadására megjelent a pályaudvaron Tatarescu miniszterelnök, Sza­­vel Radulescu külügyi államtitkár és Árion kül­ügyi főtitkár. A török külügyminiszter Titu­­lescu vendége lesz villásreggelire, amely után délután megbeszélést folytat vele. Csütörtökön részt vesz a parlament megnyitó ülésén, majd kihallgatásá­n jelenik meg Károly királynál és a királyi palotában marad villásreggelire. Csü­törtökön este Tevfik Rüzsdi Titulescuval együtt Belgrádba utazik. Belgrád január 31. (Avala.) K­ü­zsdi bég tö­rök külügyminiszter és Titulescu román kül­ügyminiszter Bukarestből jövet február 2-án este Belgrádba érkezik. A görög külügyminisz­ter 24 órával elhalasztotta elindulását és így s­ombaton érkezik meg Belgrádba. A Politika értesülése szerint Jeftics, Titulescu, Rüzsdh bég és Maxitsios külügyminiszterek szombaton Jeftics dolgozószobájában találkoz­nak, hogy eszmecserét folytassanak a balkáni egyezményről. A Balkán-paktum és Isztanbul Isztanbul, január 31. A régi Sztambul feltá­madását várják a balkánpaktum küszöbönálló megkötésétől. Beavatott politikai körökben ugyanis erősen tartja magát az a hír, hogy a balkánpaktum aláírása után Isztanbul lesz a megalakítandó balkánunió fővárosa. A kikötőt szabad kikötővé nyilvánítják, amely felett azon­ban a török köztársaság gyakorolja a felség­jogokat. Isztanbul mint a balkánunió fővárosa a balkánpaktum aláíró hatalmainak együttes kormányzata alá kerül. A város új zászlót kap és külön rendőrséget. A balkánunió fővárosa külön bélyegeket is kibocsát. Hitler beszédének hatása Franciaországban „Egy szép napon arra ébredünk, hogy Daladier és Hitler együtt reggeliznek*­ Paris, január 31. A szerda esti párisi lapok­nak még mindig Hitler kancellár beszéde a leg­főbb témájuk. Az esti lapok között egy sincs, amely teljes mértékben helyeselné a kancellár külpolitikai nyilatkozatait s mindegyik lap talál kivetnivalót rajta. A Temps az osztrák-német konfliktusra vonatkozó megállapításokat kri­tizálja, a s­ikerté attól fél, hogy Hitler csapdába akarja csalni Daladiert, az Intransignant pedig nem hisz abban, hogy Németország való­ban ki akar békülni Franciaországgal. A félhivatalos Temps nem tudja megérteni, hogyan a­karja összeegyeztetni Miller kancellár azt a­ kijelentését, hogy Németország nem akar erőszakot elkövetni Ausztrián, azzal a másik­­ megállapításával, hogy a nemzeti szocialista eszme nem állhat meg Ausztria halál­inál. Ma­gától értetődő, — írja a lap — hogy Dollfuss kancellár nem tűrheti a nemzeti szocialista eszme benyomulását Ausztriába s ugyanezen vélemé­nyen vannak mindazok, akik tisztában va­nnak azzal, hogy Ausztria függetlenségének fentar­­tása alapfeltétele a középeurópai béke biztosí­tásának. A jobboldali ellenzék vezető lapja, a Liberté, a leghatározottabban visszautasítja a közvetlen francia,német béketárgyalások gondolatát és óva inti Daladier miniszterelnököt attól, hogy meg­hatódjék Hitler kancellárnak a francia front­harcosokhoz intézett felhívásától. „Daladier a frontharcos generációhoz tartozik s nyilvánvaló, hogy Hitler neki nyújtotta békejobbját. Attól kell félni — írja a lap —, hogy az új francia miniszterelnök szimpatizál azzal a gondolattal, hogy személyesen tárgyaljon a német kancellár­ral. „Vigyázzunk — írja a Liberie —, mert egy szép napon arra ébredünk, hogy Dala­­dier és Hitler együtt reggeliznek.11 Az Intransignant hasonló hangnemben ír és figyelmezteti a francia kormányt, ne tápláljon illúziókat és ne vonjon le túlságosan messze­menő következtetéseket abból, hogy a német kancellár beszéde olyan feltűnően békülékeny. Igaz, ugyan, hogy a békülékeny hangot már csak egy lépés választja el a kibéküléstől, ezt a lépést azonban eddig nem sikerült megtenni. Mihelyt arra kerül a sor, hogy szép szavak he­lyett a puszta valósággal kell számolni, mindjárt kiderül, milyen óriási a szakadék a német és a francia állláspont között. Hallgassa meg Fran­ciaország tovább­ra is jóakarattal a német javas­latokat, de mindig vigyázzon arra, hogy Francia­­ország létérdekeit és az élethez való jogát nem szabad feladni. Igazi együttműködésről csak akkor lehet szó, ha ismét feltámad a bizalom, amely már régen meghalt. Goebbbels is beszélt Berlin, január 31. Goebbels dr. birodalmi propaganda miniszter a nemzeti szocialista for­radalom győzelmének évfordulója alkalmából nagy beszédet tartott a Sportpalotában s épp úgy, mint Hitler kancellár a birodalmi gyűlés­ben, ő is élesen kikelt a monarchisták és az egy­házak politikai propagandája ellen. Az egyházakat azzal vádolta meg Goebbels dr., hogy „szabotálják az államot 11. már pedig „nincs annál infai­isabb dolog, mint az ilyen szabotázst isten nevével kapcsolat­ba hozni11. Goebbels­ kijelentette, hogy a nemzeti szo­­cialista kormány nemhogy egyáltalán nem ho­zott diktatúrát, hanem ellenkezőleg: „ez a kor­mányzat va­lósította meg a demokrácia legne­mesebb formáját". Mit jelent Németország szövetségi alkotmányá­nak eltörlése? Berlin, január 31. Frick dr. birodalmi bel­ügyminiszter szerda este a rádióban beszédet mondott az állam újjáépítéséről s ebben a többi közt a következőket mondotta: Mától kezdve megszűnt az országok önálló felségjoga, az államhatalom egészének hordo­zója kizárólag a birodalom. Ezzel a szepara­­tista és federalista törekvéseknek minden időkre alkotmányszerű gátat emeltek. Németország szövetségi államból egységállammá vált, ha az új törvény gyakorlati végrehajtása még éveket vesz is igénybe. Az országos kormányok mától kezdve csak a birodalom végrehajtó szervei. Megtartják ugyan eddigi illetékességeiket, de emellett kötelesek a birodalmi kormány rende­leteit végrehajtani. Azok a férfiak, akik Hitler Adolf vezetése alatt e birodalom újjáépítésén dolgoznak, sem­­mit sem akarnak a maguk számára. Mint egy­kor a nagy porosz király, ők is csak az állam első szolgájának érzik magukat. Felszólítják azonban a népet, hogy a jövő években olyan híven álljon a vezér és kormánya oldalán, mint a most elmúlt évben. Esser bajor belügyminiszter a müncheni sajtó tudósítói előtt kijelentette, hogy a birodalom hagyományos felosztása a régi marad. Bajor­országnak semmi oka sincs tehát arra, hogy elégedetlenséggel fogadja az államok alkot­­mányjogi önállóságának megszü­ntelését. Köz­­igazgatásilag az államok egysége, továbbra itt megmarad. A birodalmi kormány egy percig sem gondol arra, hogy Bajorország határait megszüntesse ,és az országot egy olyan kerü­letbe olvassza bele, amely egészen a Dunáig terjedne. A birodalmi kormánynak esze ágában sincs, hogy egyik vagy másik folyamot határnak tegye meg és így újabb választófalakat emeljen Német­ország egyes részei között. Elég baj volt annak­idején, hogy felmerült a Majna-vonal gondolata, amely majdnem arra vezetett, hogy a délnémet államok elszakadtak a birodalomtól. A Rét Keresztje átrepülte az icen­st Paris, január 31. A „Croix du Sud“ (Dél keresztje) ismét átrepülte a Dél-Atlanti­­óceánt. A francia hidroplán, amely — mint ismeretes­ —­ három héttel ezelőtt egyszer már megtette az utat az óceán fölött Nyu­­gat-Afrikából Dél-Amerikába, a szerdába virradó éjszaka visszatért Amerikából és szerencsésen elérte az afrikai kontinenst. A „Croix du Sud“ középeurópai időszámítás szerint kedden délután 3 óra 7 perckor startolt Natal brazíliai kikötővárosból s szerdán déli 12 óra 42 perckor szerencsé­sen leszállott a szenegáliai St. Louis váro­sában. A Dél-Atlanti-óceánt 21 óra 36 perces rekordidő alatt repülte át.

Next