Ujság, 1934. március (10. évfolyam, 48-72. szám)

1934-03-01 / 48. szám

2 István és Szilágyi Dezső ültek a képviselőh­áz elnöki székében, nem történhetett­­ meg,"­ hogy az interpellációk válasz nélkül maradtak. Ke­­resztes-Fischer belügyminiszteren kívül a többi miniszter nincs jelen az interpellációk elmon­dásakor és nem válaszolnak. Kereztes-Fischer Ferenc belügyminiszter a kormány nevében válaszolt az interpellációra. Nem azért sorvadnak el az interpellációk, mert a miniszterek nincsenek jelen. Egyébként is a házszabályok szerint a miniszterek írásban is megadhatják a választ. Azelőtt négy-öt inter­pelláció volt egy-egy interpellációs napon, ma harminc-negyven interpellációt is jegyeznek be. Az elsorvadás oka tehát az, hogy a képviselők olyan jelentéktelen kérdéseket tesznek szóvá. Gál Jenő viszonválaszában kijelentené, hogy azért van most sok interpelláció, mert sok a baj, sok a keserűség. A Ház a választ tudomásul vette. Vámcsalás mezőgazdasági traktorokkal Andaházy Kasnya Béla interpellációja követ­kezett, aki azt kérdezte meg, tud-e a kormány arról a vámcsalásról,­amelyet az 1925—28. évek­ben különféle mezőgazdasági gépek és mező­­gazdasági traktorok importálásával foglalkozó cégek követtek el. Ennek révén — mondotta — az államkincstárt többmillió pengővel károsították meg. 1929-ben megindult a vizsgálat, amely minden kétséget kizárólag igazolta a vámcsalások meg­történtét. A vizsgálat feltűnő sokáig húzódott, azóta évek teltek el, de ezek érdemben még a mai napig sem nyertek elintézést. A pénzügyminiszter válasza Imrédy Béla pénzügyminiszter válaszolt ez­után az interpellációra. Elmondotta, hogy 1928. év végén feljelentés érkezett a vámhatósághoz, hogy az előbbi években traktorok elvámolásánál szabálytalanságok történtek. A szabálytalanságok az általánosságban tartott feljelentés szerint há­rom irányban történtek meg. A tizenöt mázsá­nál súlyosabb traktorokat, a tizenöt mázsánál könnyebb traktorok vámtételei szerint vámol­ták el, a motoroknál pedig kisebb fordulatszámo­kat vettek, mint amilyenek ténylegesen voltak. A visszaélések harmadik­ csoportját a traktor­alkatrészek elvámolásával követték el. A vizs­gálat lefolytatására a kormány tárcaközi bi­­­zottságot alakított, amelynek az volt a fel-­­adata, megállapítsa, történt-e vámcsalás és így a cégekkel szemben lehet-e eljárni, történt-e sír­vomközegek részéről visszaélés, vagy csak tévedésről van szó, végül hogy a nyomozásban részt vett detektívek követtek-e el szabályta­lanságokat. Az nem bizonyosodott be, hogy­ a cégek rosszhiszeműen jártak volna el. Csupán egy céggel szemben merült fel ennek való­színűsége, amely a fővárosi vámhivatalnál a reá nézve terhes döntés után vidéki hatóságok­nál vámoltatta el traktorait és így előnyhöz­ jutott. Eckhardt Tibor: Megdöbbentő, hogy hat év múlva még csak a küszöbnél tartanak! Imrédy Béla pénzügyminiszter: Kijelentem, hogy újabb vizsgálat alá fogom vetni az egész ügy­komplexumot és ha olyan tényállás me­­gtette­­fol,­ hogy újabb eljárás megindítható, nem fogok­­habozni annak elrendelésével­.­ Kézbesítési vagy más reklamációkat, cím­változásokat közvetlenül a ki­­adóhivatallal közöljük, leve­lezőlap vagy telefon útján. Ami végül a vámközegek magatartását illeti, a bűnügyi eljárás megindult, de megfelelő bizonyítékok nem merültek fel és így azt beszüntették. Nem valószínű, hogy a fegyelmi eljárás so­rán alkalom lesz a bizonyítékok megfelelő beszerzésére. Am­i a detektívek szerepét illeti, annak elbírálására a főkapitányság illetékes. Megnyugtatom a közvéleményt, személyesen fogok a kérdéssel foglalkozni. Andaházi Kasnya Béla kijelentette, hogy a választ tudomásul veszi Milliókkal károsodott meg a kincstár, érthetetlen, hogy engedékeny­ség mutatkozik a kártevőkkel szemben, amikor a falu népe azon vérzik el, hogy öt-hatpengős adótartozásokért elárverezik. (A választ tudo­másul vették.) Közmunka és párttagság Németh­y Vilmos kifogásolta ezután, hogy szabálytalanságok történtek a Független Kis­gazda cinál pártközlöny postai szállítása körül. Nem kézbesítik a lapokat, megsemmisítik azo­kat. Ezzel kapcsolatban elmondotta azt is, hogy Csongrádon közmunkára csak olyan munkáso­kat alkalmaznak,­ akik nemcsak azt igazolják, hogy a nemzeti egység pártjának tagjai, hanem a nyugtát is fel tudják mutatni, hogy a tagdíjat befizették. 1. Fabinyi Tihamér kereskedelemügyi miniszter azt válaszolta, hogy meg fogja vizsgálni az ügyeket. (A választ tudomásul vették.) Az automobilizmusért Hegymegi Kiss Pál a kereskedelemügyi mi­niszterhez intézett interpellációt, hogy a­lul nagy autóadók folytán az autótulajdonosok kénytele­nek leállítani kocsijukat. Fabinyi Tihamér kereskedelemügyi miniszter válaszában kijelentette, hogy az automobilizmus fejlesztését kötelességének tartja. Január elseje óta a minisztériumban külön autóosztályt állí­tott fel. Az eddigi tapasztalatok adatait most tárgyalják meg. Teljes lélekkel azon van, hogy az automobi­lizmus fejlődését gátoló minden akadályt elhárítson. (A STAI alhn­hiszter válaszát tudomásul vette.) Mojzes János a vezsenyi földparcellázás ügyé­ben interpellált. Az altruista bank — mondotta "“y- nem teljesítette kötelességét. A bank csak­ ■ strohman volt és öt százalék jutalékot kapott. Kállay Miklós földmivelésü­gyi miniszter: Az interpelláció adatai nem felelnek meg annak a jelentésnek, amelyet erről az ügyről kaptam. A földet valóban az altruista bank vette meg és csak a lebonyolítás céljára vette igénybe a tiszavidéki hitelintézet közreműködését. A bírói eljárás befejezése után az ügyet újból vizsgálat tárgyává teszi. Gallasz Ágoston arra kérte a földmivelésü­gyi minisztert, védje meg a gazdákat a pénzügy­minisztertől, aki részvétlenül nézi sorsukat. A gabonát — mondotta — úgy lehet jól értékesí­teni a külföldön, ha­­a vásárlók tényleg azt az árut kapnák, amit a minta után megrendeltek. Kállay Miklós fö­ldművelésügyi miniszter vá­laszában kijelentette, hogy a pénzügyminiszter­rel tényleg vannak vitái, de éppen ezekből szár­maznak azok az eredmények, amelyekre nyu­godtan hivatkozhatik, mert Imrédy Béla pénz­ügyminisztersége előtt ilyen eredményekre gon­dolni sem lehetett. A jövő évre oly búzaárakat igyekszünk megkonstruálni, amelyek tényleges lehető­séget nyújtanak az értékesítésre. Minthogy külföld felé alacsonyabb árak kelle­nek, egalizálni kell ezt az árat a belső maga­sabb árszinttel. Hogy ez azután monopólium­mal vagy másként lesz-e megoldható, azt az dönti el, miként lehet a fedezetet előteremteni. De már most figyelmeztetem a gazdákat és mindazokat, akik búza birtokában vannak, hogy ha többmilliós értékű készleteket akarná­nak a jövő évi magasabb árszintre átmen­teni, ezt a spekulációt nem engedjük meg és nem riadunk vissza a legridegebb eszkö­zöktől sem. A minőség feljavítására minden intézkedés meg­történt, de elkerülhetetlen lett az export eré­lyesebb kézbevétele, mert úgy kell tálalni is a búzát, ahogy azt a külföld megkívánja. Az or­szág búzatermő területének felén egyébként már egységes típust termelnek. Hivatkozott ezután a miniszter arra, hogy ő erélyes volt az ipar­ral szemben is, a szérum árát például 140 pen­gőről 68 pengőre mérsékelte. A Ház tudomásul vette a választ. Hegymegi Kiss Pál Nyíregyháza eladósottsága tárgyában interpellálta meg a belügyminisztert, mit kíván a város pénzügyeinek rendbehozása céljából cselekedni. Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter nyomban válaszolt és közölte, hogy amikor megállapította a város eladósodott voltát, el­rendelte, hogy semmiféle további kölcsön nem vehető fel, a hitelezőkkel pedig egyezséget kö­tött. Ami az ügyvitel kérdését illeti, az újabb terhek csinálása miatt a polgármester fegyelmi eljárást kért maga ellen, amit ő el is rendelt. A csengerújfalusi gazdák Hegymegi Kiss Pál tudomásul vette a választ, majd a földművelésügyi miniszterhez intézett interpellációt a csengerújfalusi gazdák ügyében, akiknek a földbirtokreform rendelkezései ellenére egyetemleges felelősség mellett 88.000 dol­lárért eladta a Gyöngyösi Népbank parcel­lázás útján Odescalchi Ilona hercegnő 1800 holdas birtokát. Ezek a gazdák képtelenek a reájuk rótt terhek­­n­ek eleget tenni és hiába fordulnak miniszter­hez és bírósághoz, mindenütt elutasítják őket. Kállay Miklós földmivelésügyi miniszter vá­laszában elismerte, hogy az eset egyike azoknak a nem ritka cseteknek, amelyekkel fel kell kell számolni. Herék magyarok vesznek olyan magyar föl­deket, amelyeket nem tudnak megtartani, törleszteni és kamatot fizetni. Egyes eseteket nem lehet orvosolni, generális megoldásra van szükség és arra törekszik, hogy birtokpolitikai­ törvényével-mielőbb a parlament elé léphessen és abban ezeket az eseteket orvo­solja. A választ tudomásul vették. Az utolsó interpelláló, Malasits Géza azt kérte, hogy az ötezer koronánál kisebb összegű hadi­­kölcsöncímletek tulajdonosaival szemben szün­tessék meg az eddig gyakorolt méltánytalan és igazságtalan elbánást. Kérte a minisztert, hogy­ ezek segélyezésére kérjen nagyobb összeget a­ legközelebbi költségvetésben. Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter vá­laszában azt mondotta, hogy a törvény értelmé­ben csak 5000, koronán felül adhat segélyt, de a gazdasági viszonyok nyomasztó hatása alatt már úgyis ott tartanak, hogy ezer koronán fe­lüli jegyzéseknél már adnak segélyt. 1930/31-ben 837-en, a következő évben 5822-en, az idei év­ben pedig­­ 8000-en felül részesültek segélyben olyanok, akiknek jegyzése az ötezer koronát nem érte el. Amit kaptak, az nem sok, de annak is hasznát látják. Őszintén megmondja, arra, hogy az idei költ­ségvetésben több mehessen erre a célra, nem sok kilátás van. Inkább arra törekszik, hogy azok is segélyben részesülhessenek, akik az ezer koronán alul maradtak. (A választ a Ház tudomásul vette.) Sándor Pálnak a gyufaügyben bejegyzett in­­terpellációjára halasztást adtak. Az ülés éjjel féltizenkettő után tíz perccel véget ért. Dalimier-t megidézték a bayonnei vizsgálóbíró elé Bayonne, február 28. A vizsgálóbíró táv­­iratilag megidézte Dalimier volt munkaügyi minisztert. Durand­ volt kereskedelmi minisz­tert Dalamier-vel egyidőben tanuságtételre idézték be. Durand hosszú nyilatkozatban hangoztatja, hogy Staviskyt sohasem látta és létezéséről is csak a sajtó útján szerzett tudomást ez év januárjában. Dimitrov és társai Moszkvában Moszkva, február 28. Dimitrov, Tanev és Po­­pov, a Németországból kiutasított három kom­munista Moszkvába érkezése után beszélgetést folytatott a szovjetorosz és a külföldi sajtó kép­viselőivel. Dimitrov, aki a három bolgár nevében a szót vitte, felváltva németül és oroszul be­szélt. Panaszkodott a lipcsei per befejezése utáni fogvatartlása és a zárka állapota miatt. Egyéb­ként megismételte azt, amit már Berlinben ie kijelentett a külföldi sajtó képviselői előtt, hogy testileg egyáltalában nem bántalmazták. Arra a kérdésre, hogy a jövőben mit szándé­kozik tenni, általános szólásformákkal válaszolt. Kijelentette a többi közt, hogy továbbra is a­ Komintern érdekében szándékozik dolgozni. A bolgárok egyébként teljes egészségnek örven­denek. Figyelmeztetés a spekulálni akaró gazdáknak Intervju az elme­gyógyintézetben Írta: Vándor Kálmán — Az igazgató úr azonnal jön. Ne tessék haragudni, hogy magára hagyom­­a szer­kesztő urat, de beteget várunk. Pár perc az egész.­ Tessék helyet foglalni, szerkesztő úr! — mondta a hatalmas ápoló és ő nagyot ásítva leült. Mégis csak unalmas. Tegnap este rontotta el a dolgot, azzal, hogy bement a konferenciára. A főszerkesztő meglátta és rögtön oda is szólt: —• Ejnye Kemény, kimehetne holnap az elmegyógyintézetbe. Az igazgatónak van va­lami jubileuma, beszéljen vele. . — Hát most itt van. Négy órára éppen randevúja volt, a kis nőt nem tudta értesí­teni, az most ott áll szegény a Nemzetinél az óra alatt, ő pedig ahelyett, hogy odasietne, kénytelen itt ülni ebben a rideg orvosi szo­bában. Legalább jönne már az az igazgató. Az igazgató azonban nem jött. Az ápoló, aki bevezette, kiment, magára maradt és unottan csúszkált a rideg bútorok között. Mi­féle szoba lehet ez? Mit csinálnak itt? Ki­ment és megnézte az ajtó felett a felírást: Fel­vételi iroda. Na, ezt is tudja. Unottan cigarettára gyújtott. Enyhe csö­mört érzett, na, gondolta, te is megérettél már barátocskám a nikotinmérgezésre, aztán egyszerre egy szigorú hangot hallott. — Itt n­em­ lehet cigarettázni. Ezt egyszer és mindenkorra tanulja meg, barátom! Ejha, ez a hang! Meglepetten nézett az ajtó felé. Három fehérköpenyes, fásultarcú fiatalember lépett a szobába. — Az igazgató úr? — kérdezte a legidő­sebbtől udvariasan, de az leintene. — Nem. Az alorvos. De az magát ne érde­kelje, barátom! Határozottan frappírozta a rideg fiatalem­ber, aki meglehetősen ingerültnek látszott. — Mégis csak disznóság — mondotta Ugyanis —, hogy az ápolók magára hagy­ják a betegeket Aztán odaintett neki. — Na csak üljön le barátom. Leült. És nézte. Kicsit szokatlan volt a dolog. Az alorvos megigazította szemén a szem­üveget, a társa őt fixírozta, a harmadik pe­dig, ez volt a legfiatalabb, leült az íróasztal mellé. Mindez pillanatok alatt történt. Azután már meg is kezdődött a dolog. Az alorvos odalépett hozzá, egy energikus kézmozdulat­tal megfogta az állát és ráparancsolt: — Nézzen a szemembe! — Nana — gondolta és azt érezte, hogy most nevetni szeretne, kicsikét kínosan, hogy hehe, a doktor úr csak nem gondolja, hogy beteg vagyok, de nem maradt ideje, mert az alorvos rövid kérdése robbant már a csend­ben: — Hogy hívják? Határozottan rosszul érezte magát. Mit akar tőle ez a hólyag? De ezt csak gondolta. Hangosan és meglepetten mindössze ennyit mondott: — Kemény Elek. — Hány éves? — Március 19-én leszek harmincöt. A kérdések­ feleletek, mint vivóileckén a kardcsapások, úgy szikráztak. Nem tudott felocsúdni. — Hol született? — Budapesten. Holló­ utca 36. — Mikor? _ 1898. — Családi állapota? — Legény vagyok. Az alorvos az íróasztal felé fordult. — Jegyzed kérlek? — Igenis. — Akkor légy szives a következőket: „A beteg felszólításra a nevét megmondja, korát, születése helyét, évét évét és családi körül­ményeit pontosan tudja." Meg vagy kérlek? Kemény Elek halkan, de határozottan szé­dülni kezdett. Tessék? Mi van itt? De az al­orvos már újra ott volt. — Skarlátja volt? — Nem. — Kanyarója, difteritisze? — Kanyaró volt... __ t— Kanyaró volt, írod kérlek? Azután újra Keményre nézett. — Milyen iskolákat végzett? Kemény Elek arca piros lett a dühtől. — Mondja kérem, nem kérdezné meg, ki­­vol van dolga, mielőtt bolondnak nézi? De az alorvos válaszra sem méltatta.­­ — Az iskolái? — Középiskolai érettségi a piaristáknál, két alapvizsga az egyetem jogi fakultásán. Nem mondaná meg, mi köze hozzá? — Nyugalom, kérem. Most mondja utá­nam, hogy „Dritte berittene Gebirgsartillerie­­brigad“. Kemény dühösen ugrott fel a székről. • — Mi az? Kutyakoinddiát játszanak velem az urak? Az alorvos egyetlen kurta mozdulattal be­­léfojtotta a szót. — Mondja kérem Dühösen kiáltotta: — Dritte beristene Gebirgsartilleriebrigidt Most meg van elégedve? — Helyest — bólintott az alorvos. — Most néhány kérdést fog kapni a középiskola tananyagából. Lesz szíves megmondani ne­künk, hogy mikor uralkodtak az Anjouk Magyarországon? — Nézze kérem — fortyant fel Kemény Elek —, én hajlandó vagyok eltérni attól a véleményemtől, hogy kegyed hülye és csu­pán annyit mondok, hogy téved, ha azt hiszi, hogy én bolond vagyok. Én nem vagyok bolond. — Tudom — mondta szárazon az orvos. — Tehát mikor uralkodtak az Anjouk? — Úgy a XIII. század tájékán. Az alorvos azonban szigorúan megrázta a fejét. — Pontosabban, kérem. Mikortól meddig? Kemény dühösen kapta fel a fejét. — A doktor úr tudja? — Most nem én rólam van szó, ön elfe­lejti, hogy nem nekem kell tudni ! Hát va­lami mást. Hány másodperc van egy percben. Kemény dühében nevetni kezdett. — Hatvan. — Hát egy órában? — Hatvanszor hatvan. — Tehát? Ezen kissé gondolkoznia kellett, de azután kimondta: — Háromezerhatszáz. De kérem hagyjon békét a fejszámolással, mert már gimnazista koromban is, nehéz oldalam volt. Az alorvos elégedetten nézett rá. — Áhá! Ahá! Azután a jegyzőkönyvvezető­höz fordult: — Írd csak kérlek! Általános műveltsége ingadozó, a számolásban bizony­talan. Most szúrós pillantással tetőtől talpig vé­gigmustrálta. Egészen a cipősarkáig. Azután újra az íróasztal felé fordult. .— A beteg magastermetű — diktálta —* közepesen fejlett, elég jól táplált. Úgy fél­­oldalról Kemény felé fordult. — Tegye egy­másra a lábát. Keményt annyira frappírozta a jelenet, hogy a parancsot szótlanul teljesítette. A kö­vetkező pillanatban már meg is történt a­ térdére csapás és hallatszott a diktáló szól­á Inreflexei kiválthatók. Ekkor akart egy irtózatosan nagyot ká­romkodni. Valami kacskaringósat. De nem­ jutott hozzá. Egy erélyes kézmozdulat meg­ragadta az állát, a száját kinyitotta és mind­előtt még becsukhatta volna, már hallotta is. — Fogai épek, fülcimpái lenőttek, közép­­tág pupillái nemcsak egyenlőek, hanem jól is reagálnak. Köszönöm. Egy pillanatra még eszébe jutott a Nem­zeti, az órával és a kis nővel, aki már bizo­nyosan elunta a várost, azután elöntötte a hideg verejték. Hiszen ezek bolondnak né­zik? Kétségtelen, hogy bolondnak nézik! Azután félig valami verejtékes lében úszva hallotta a szavakat. — Lividek a kezei is! — Az ő kezei? Mi az, hogy lividek? És a süket csendben hangsúlytalanul pe­regtek a diktáló szavak: — A beteg időben és helyben kitűnően tájékozódik, kérdésekre adequat feleleteket ad, a közelmúlt eseményeire csak fátyolozot­­tan emlékszik. Megvan? Távolról egy hang igent mondott, azután pergeti tovább a szó: — Magatartása disszimulálásra gyanús, kifejezéseiben tartózkodó, arckifejezése kissé bamba!­­—, Az anyád! — szisszent fel, de az alorvos ÚJSÁG CSÜTÖRTÖK, 1934 MÁRCIUS 1

Next