Ujság, 1934. december (10. évfolyam, 271-293. szám)
1934-12-01 / 271. szám
Szombat, 1934 december 1 ÚJSÁG Hitler miniíriusat készít elő a leszerelésben flagenkop Staró párizsi latogatásának óriási Iel3sif©sé®c. Szülőven a szaboras pszichúzis. li békereménysések London, november 30. A nemzetközi leszerelés gondolata, amelyet az angol politikai közvélemény a leszerelési konferenciával együtt már régen eltemetett, váratlanul vz erőre kapott s pénteken este az egész angol sajtó egyöntetűen az írja, hogy a leszerelési kérdésben világpolitikai jelentőségű döntések állanak küszöbön. Az angol és a francia külügyminisztérium között péntek reggel óta lázas tanácskozások folynak s minden jel arra mutat, hogy Ribbentrop báró párizsi útja messzemenő nemzetközi tanácskozások kiindulópontja lesz. A háborús pszichózis, amely két nappal ezelőtt Németország titkos fegyverkezéseinek megvitatásában kulminált az alsóház nevezetes éjszakai ülésén, egy csapással megszűnt és valamennyi londoni lap azt írja, hogy döntő tárgyalások állanak küszöbön, amelyeknek célja a nemzetközi fegyverkezések korlátozásának megvalósítása és a nemzetközi biztonság megszervezése lesz. Angol politikai körökben már részleteket is tudnak az új német javaslatokról, amelyekket Ribbentropp a francia kormány elé akar terjeszteni s ezek a javaslatok, hir szerint, abban csúcsosodnak ki, hogy Németország hajlandó valamennyi szomszédjának biztonságát garantálni, ha úgg elvben, mint gyakorlatilag megadják Németországnak a teljes katonai egyenjogúságot. Rendkívüli minisztertanács Az angol kormány tagjai a párizsi hírek utatása alatt pénteken délelőtt rendkívüli minisztertanácsra ültek össze az alsóház épületében s bár a tanácskozásról semmi sem szivárgott ki, politikai körökben kétségtelennek tartják, hogy az ülésnek csak egy témája volt: a leszerelési kérdésben várható döntő fordulat és Ribbentrop báró ezzel kapcsolatos párizsi útja. Valamennyi angol lap befejezett ténynek tekinti, hogy a német-francia tárgyalások megindultak és hogy Ribbentrop báró után december 12-én Hitler kancellár állandó helyettese, Hess Rudolf államminiszter is ellátogat a francia fővárosba és megkezdi a tanácskozásokat Laval külügyminiszterrel. Angol politikai körökben nagy megelégedéssel figyelik a fejleményeket s rámutatnak arra, hogy az új helyzet előidézésében kétségkívül igen nagy része volt az angol kormánynak is, amely éppen az alsóház legutóbbi emlékezetes ülésén nyilatkoztatta ki Slaldwin helyettes miniszterelnök útján, hogy Anglia hajlandó messzemenő együttműködésre Németországgal, sőt ünnepélyesen fel is szólítja Németországot erre az együttműködésre, aminek egyetlen feltétele az, hogy Németország engedjen merev magatartásából és nyújtson békejobbot vélt ellenségeinek. o o~e 0^o_oj o _o T3~ o 0^0 o. Az átok írta Ádám-Csáky Gábor Latyák Lukács, ez az ötven felé közeledő bóbihorgas, mogorva teremtés, vagy tíz esztendő óta bizony az anyóssal se valami irigyelt békességben élt. Ha nagyritkán el is látogatott a házához, de onnan mindig úgy jött ki, mint egy megvadult bika és úgy vágta be maga után a kiskaput, hogy még a nagykapu is megrendült tőle. Szavahihető szomszédok szerint pedig, egyszer már odáig jutottak, hogy gumós bottal zavarászták egymást az udvaron. Azaz, hogy az igazságnál maradjunk, gumós bot csak Lukács kezében volt és olyan bőszülten szaladt vagy tíz lépést a megrémült öregasszony után, mintha tisztára meg lett volna bolondulva. De nagyobb szerencsétlenség azért akkor se történt, mert a hetvenesztendős asszony, szinte csodába illő macskafürgeséggel beszaladt a konyhába és szerencsére, idejekorán beriglizte maga után az ajtót. A kerítés hasadékán leselkedő szomszédasszony beszélte, hogy akkor az öregasszony, a bezárt konyhából olyan átkot sipítozott vissza Lukácsra, hogy aki csak hallotta, mindenkinek hideg futkározott végig a hátán. A jó Isten tudja, mi volt az oka, ki volt a hibás. Egyesek azt erősítgették, hogy a szégyenletes családi háborúságnak Lukács volt az okozója, mert szegény öregasszonyt mindenáron ki akarta semmizni a vagyonból. Azt se akarta megvárni, hogy az Isten magához szólítsa. Lukácsban pedig az a meggyőződés háborgott, hogy mindennek csak az a betegesen fukar, vén boszorkány az oka. Utóvégre, nem azért állt ő oltár elé a híres, ötholdas K. Petyus Verával, hogy holtanapjáig napszámos módra, mindig csak a más cselédje legyen! Lehet, hogy Lukácsnak is volt valami igaza, lehet, hogy az anyósnak is. Dehát ki hallott már olyat, hogy két ilyen egymás ellen ágaskodó igazság valaha is megfért volna együtt?... A szégyenletes családi háborúság tehát csak akkor szűnt meg, amikor az anyósnak nemsokára mégis csak elhúzták a lélekváltságot. Akkor aztán Lukács is végképpen kiengesztelődött. Némelyek ugyan azt jósolgatták, hogy bizonyosan még a tájékára se mén az anyós koporsójának, de tévedtek. Lukács olyan őszinte, gyászt viselő ábrázattal sürgött-forgott, rendezte a temetést, mintha az anyós halála csakugyan sziven sujtotta volna. Amikor pedig a kántor úr, mindenkit megrnkató reszketős hangjával tőle is elbucsúztatta, először nagyokat pislogott, aztán pedig zsebkendőjét is a szeméhez nyomkodta. Dehát így van ez jól, így emberi. Az elhunytnak mindent meg kell bocsátani. Különösen, ha elmúlásával öt hold föld urává lehetünk. És bármit mondtak Lukácsról, a végén még misét is szolgáltatott az anyósért, így aztán minden lelkifurdalás nélkül, feledés fátyolét boríthatta a múltra. Amikor pedig annak rendje-módja szerint átvették az örökséget, az első alkalmas napon beültek a házba és közös megértéssel beszélték meg a további tennivalókat. Lukács ugyan minden asszonyi hozzászólás nélkül is el tudta volna rendezni a dolgokat, hiszen éppen eleget végiggondolta az elmúlt tíz esztendő alatt, a békesség kedvéért azonban, meg kell hallgatni az asszonyt is. Merthát mégis csak ő az igazi örököse ennek a jobb életet igérő csinos kis vagyonkának. És minthogy az asszony se akarhatott egyebet a jónál, így minden ellenvetés nélkül hamarosan dűlőre jutottak. Legelőször is eladják az anyósféle, öreg, gaztetejű házat és annak árából bőven lelik mindenre, ami a gazdálkodáshoz szükséges. Két rendes lovacskára, kocsira, szerszámra, meg egy valamirevalóetilénre. És minthogy éppen közeledett a pécskai vásár, a legelső vasárnapi nagymise után már ki is publikáltatták az anyósféle házat. Másnap pedig komoly vevő akadt rá és kerek hatszáz pengőért oda adták. Elég potom áron, az igaz, dehát úgyikor az embernek ilyen életbevágó sürgősen pénzre van szüksége, nemigen tarthatja ki az árából. A pécskai vásárig aztán, néhány este úgy lefekvés előtt, elő-elővették a ház árát, megszámlálgatták, a szép százas bankókat meg is cirógatták és mindannyiszor újra átgondolták, megbeszélték a vennivalókat. Az ilyen beszélgetések velejét azonban mindig az aszszony adta meg azzal, hogy ő bizony ott akar lenni még a legutolsó ostornyelvételnél is, merthát... Ezt a ,gnert-háit“-ot még lehetett volna ugyan folytatni, de az asszony nem akarta a múltat hánytorgatni, nem illett a helyzet komolyságához. Lukács azonban ebből is éppen eleget értett, de nem ellenkezett. Nem mintha valami asszonyi kordában élő tütyümitvü ember lett volna, de belátta, hogy az asszony is lovak körül nőtt fel, ért hozzájuk. Meg aztán, ami igaz az igaz, akinek öt hold föld várja a tavaszi szántást és hat darab százas bankója a pécskai vásárt, annak bizony szava lehet a dolgokhoz. Úgy készülődtek tehát, hogy a vásárra virradó hajnalon vonatra ülnek és együtt mennek a vásárra. Visszafelé pedig, Isten segítségével, már úgyis a saját kocsijukon jönnek. Csakhogy régi igazság ám, hogy amit az ember tervez, azt mindig a jó Isten szokta elvégezni. Salyákék tervét pedig most egészen máskép végezte, mint ahogy ők szerették volna. A pécskai vásár előtti napon ugyanis Salyáknénak úgy bedugult az orra, annyira megnáthásodott, hogy csak a száján tudta a lélekzetet szedni. A feje kóválygott és fél nap alatt olyan nyakfoga nőtt, hogy még a vizet is alig tudta nyelni. A lapockája tájékán pedig olyasmit érzett, mintha tüzes tűvel döfködték volna. A kora tavaszi nyirkos időben pedig, ilyen nyakfoggal mégse mehet a vásárba, mert, Isten ments, könnyen temetés lehet a vége. A lovakat pedig, törik vagy szakad, muszáj megvenni. Küszöbön a tavaszi szántás ideje, aztán meg az a rengeteg pénzt se jó a háznál tartani Iia már megvan, csinálni kell vele valamit. Belátható időn belül pedig nem lesz vásár a környéken. Mire bealkonyodott, az asszony olyan lett, mint egy beteg liba. A feje kóválygott, pihegett, nyöszörgött, krákogott, próbálgatta a nyelést, de már a torkában is érezte a tűszúrásokat. Lefekvéskor pedig már a fogai is összeverődtek, annyira törte a hideg. Egy árva szót nem tudott kiejteni, hogy legalább megbeszélhették volna, mitévők legyenek? ... Csak amikor Lukács hidegvizes törölközőt csavargatott az asszony nyakára, meg egy deci paprikás, kámforos pálinkát megitatott vele, akkor könnyebbült meg annyira, hogy szólni is tudott valamit. — Elmész tehé, magad is, oszt megveszed legalább a kocsit, meg a lovakat. A tehén inkább elmaradhat, de a lovak... A tavaszi szántást mégse adhatjuk idegennek ... Éppen ilyesmiket gondolt Lukács is, amikor az asszonyt rázni kezdte a hideg. Hát hogyne vehetne ő meg két alkalmatos lovat egyedül is? ... Hiszen nem mai gyerek már, rég benőtt a fejeságya, aztán meg juss után sóvárgó (hosszú évek alatt úgyis rég kiszemelte már, hogy milyen lovakat vesz. Vesz ő bizony egymaga is olyan két lovat, hogy látva marad a szája, aki meglátja, így is történt. Másnap reggel, amikor az első kakas elkukorikálta magát, Lukács már talpon volt. Előkereste a katonakönyvét, szépen beletett három darab százas bankót, még egy friss törölközővel becsavargatta az asszony nyakát, aztán elindult a vásárba. A hidegvizes törölköző, meg a paprikás pálinka , úgy helyrehozta Latyáknét, hogy délfelé már fel is bírt kelni. A lapockájából kiizzadtak a fájdalmas tűszúrások, meg a nyakfogai is úgy összezsugorodtak, hogy alig érezte. Az inai gyengék voltak ugyan, dehát majd csak erősödik lassan. Estefelé otthon lesz az ember a lovakkal, akkorára pedig mégse maradhat az ágyban, hacsak a lábát mozgatni bírja. Valami vacsorát is kel készíteni, mire az ember hazaér. Napáldozat után, amikor már az élet is flitter mesaszoilja Párizsban Párizs, november 30. Ribbentrop párizsi látogatása politikai körökben és a sajtóban izgalmas érdeklődést kelt. Különböző feltevések merültek fel, hogy Hitler félhivatalos megbízottja milyen javaslatokat teszmajd, kiket fog felkeresni és Laval részéről milyen fogadtatásban részesül. Ribbentrop, aki péntek reggel érkezett ide, délben tíey francia képviselővel ebédelt, aki nemrégiben feltűnést keltő Hitler-beszélgetést tett közé a Matinben. Ribbentrop este végighallgatta a francia képviselőház külpolitikai vitáját. A lapok hangoztatják, hogy Lavalnak határozottan kifejezésre kell juttatnia Franciaország szándékait és óhajtásait. Tudnunk kell, hogy mit akarunk és milyen utakon haladunk s másoknak is tudomására kell hoznunk — írja Rerreux, a Paris Soir főszerkesztője. Bizonyos, hogy Lavaira súlyos külpolitikai feladatok hárulnak: össze kell békítenie a francia-szovjet politikát a francia-német közeledéssel, amellett pedig a francia kisentette barátságot a francia-olasz barátsággal. Lavalnak megvan a kellő ügyessége, de ez nem elegendő, most, főképpen sok erélyre van szükség. Németország ugyanis a szelídséget rendszerint gyengeségnek szokta minősíteni. Ádám Lajos professzor előadása a rákról Kellő orvosi előrelátással a rákbetegségek száma csökkenthető. Óriási hallgatóság előtt tartotta meg előadását a professzor A Cobden Szövetség mindig aktuális és tudományos színvonalú előadásai között péntek este sor került Ádám Lajos professzor előadására. A professzor a szövetség meghívására és kérésére vállalkozott arra, hogy a rákról tart előadást. Tudományos előadás iránt még aligha nyilvánult meg olyan impozáns mértékű érdeklődés, mint ezúttal. Az előadás színhelyéül a Lloyd Társulat hatalmas márványtermét választották és ez az utolsó helyig megtelt. Az arisztokrata társaságok legelőkelőbbjei, tudományos életünk kiválóságai, az írói világ jelesei voltak a közel ezerfőnyi hallgatóság soraiban. A zsúfolt teremben a megjelentek között láttuk Bethlen Margit grófnőt, a volt miniszterelnök nejét, Ráday Gedeon grófnát, Hohenlohe hercegnőt, Lipihtai Frigyesné bárónét, tronnemissza Karolin bárónőt, Piret Bihari Gyula bárót és nejét, az Eötvös baronesszeket, Berg Miksa és Tibor báróékat, Zichy Gabriella grófnőt, Beniczky Ödönnét, Szurmay Sándor báró, volt honvédelmi minisztert, Hegedűs Lóránt volt pénzügyminisztert, Fellner Frigyes és Márffy Ede egyetemi tanárokat, Hevesi Sándort, a Nemzeti Színház volt igazgatóját. A termet ellepő sokaság jóval az előadás megkezdése előtt foglalt helyet, úgyhogy a hátsó sorokban ülők és az álló publikum sorában is közéletünk kitűnőségei szorongtak. Hét óra után néhány perccel jelent meg az előadói asztalnál Adám professzor, a Szövetség elnöke, Halasi Fischer Ödön társaságában. A közönség perceken át tartó tapssal ünnepelte őket. Előbb az elnök méltatta az Szabad-e beszélni a rákról? Ádám professzor annak a kérdésnek a felvetésével kezdte meg előadását, hogy helyes-e, szabad-e ilyen kérdést laikus közönség elé hozni? Sok orvosnak az a véleménye, hogy ily népszerű előadás által a neurastheniás, hysteriás és hypochonder emberek számát szaporítjuk, akik hiábavalólag fogják az orvosok rendelőit felkeresni, mert ezeknek mindig az a betegségük van, amiről éppen olvasnak, vagy hallanak, míg a valódi beteg fél az igazság hallásától s nem megy orvoshoz. Amikor azonban azt olvassa, hogy Angliában 1911—1926-ig 697.518 ember halt meg rákban, az Egyesült Államokban 1930- ban 125.000, Németországban 76.567, Magyarországon kb. 7000 s ha hozzáteszi még, hogy ma már a művelt államokban több ember pusztul el rákbetegségben, mint tuberkulózisban, úgy érzi, hogy nem végez hiábavaló munkát, ha e kérdéssel ily magas műveltségű közönség elé jön, mint a Cobden Társaság közönsége. — A rák halálozási száma — fejtette ki azután nem csökkenő érdeklődés közben — több statisztika szerint inkább emelkedett, ami nemcsak az orvosokban, de a közönségben is érthető nyugtalanságot váltott ki. A legszomorúbb, hogy azt kell megállapítania, hogy a rákbetegek alig egyharmada fordul akkor orvoshoz, mikor még segíteni lehet rajtuk s a kétharmada elkésett állapotban, ma, amikor olyan könnyen hozzáférhető az orvosi segítség, még a legszegényebb embernek is. Mielőtt a teónák eűbeplétével foglalkoznék, elmondja, hogy mi az, amit az utóbbi évek kutatása megállapított. Nem ismer különbséget a rák — A rák a földgolyó minden táján, faji különbség nélkül, minden emberen és állaton előfordulhat. Sokáig azt állították, hogy a rák csak a mérsékelt égöv betegsége, hogy téi'poh&r kÍKPihn-ist Szervezetünk belső része Akárcsak egy kályhaeső, Mindig tisztításra szarni, Akkor, hogyha bedugul. Az Igmándi keserűviz Gyomor- és béltisztitő, Reggelenként fél pohárral Természetes hashajtó test jelentőségét. Keresetlen szavakkal jellemezte az előadó professzor tudományos és gyógyító munkásságát, majd felkérte előadása megtartására. A nagyszámú hallgatóság érdeklődésének kielégítésére a terembe mikrofont hoztak be, úgyyhogy mindenki hallhatta a professzor érdekes fejtegetéseit. Amint megszólalt, néma csend lett, az ezerfőnyi közönség valósággal lélekzetét visszafojtva leste szavait és ez az érdeklődés egy pillanatra sem hagyott alább.