Ujság, 1935. október (11. évfolyam, 223-249. szám)

1935-10-01 / 223. szám

Gyomorrantósnál a gyorssegély 3 adt­gos ti­­üreg csak jhl!Mh , mert a francia-olasz vezérkar közötti meg­állapodást kétségtelenül fel kell majd ál­dozni. Grandi és Sar Hoare tanácskozása London, szeptember 30. (Inf.) Érdekes látogatója volt hétfőn délelőtt az angol kül­ügyminisztériumnak. Maradin olasz nagy­követ, aki az angol-olasz viszony kiélező­dése óta meglehetősen ritka vendég volt a Foreign Oficeban, több mint két órát töltött a külügyminisztérium palotájá­ban. A kiadott hivatalos jelentés szerint az olasz nagykövet a külügyminisztérium több ve­zető főtisztviselőjével tanácskozott. Egyes verziók szerint Grandi magával Hoare kül­ügyminiszterrel is beszélt, a beszélgetés tar­talmát azonban nem akarják küzülni a nyil­vánossággal.­ ­ Olaszország légvédelmi intézkedései :­­ l­ondon, szeptember 30. A Reuter-iroda római távirata szerint Róma és Génua kö­zött hathüvelykes ágyúkkal felszerelt páncé­los vonatot fognak járasd, hogy a vonalat megvédjék a tengeri és légi támadásoktól, főként Spezia hadikikötője körül. Egy má­sik vonatot a hadügyminisztérium légi és határvédelmi eszközükkel szerelt fel. A vá­rosokat katonai szakértők járják be. A légi­es gázvédelmi utasításokról rengeteg két­oldalas hanglemezt is készítettek, amelyeket Mussolini jóváhagyásával az iskolákban fognak szétosztani. Magyarország pénzügyi helyzete • Magyarország pénzügyi helyzetére vonatkozó 1935. évi augusztus havi pénzügyminiszteri köz­lemények szerint augusztusban az állami köz­­igazgatás kiadása 67.9 millió pengő, bevétele (a kölcsönkezelés bevétele nélkül) 67.5 millió pengő volt, vagyis az állami közigazgatásnál a ki­adások 0.4 millió pengősel haladták meg a be­vételeket. A külföldi hitelek pénztárából felvett kölcsönből fedezeti beruházásokra augusztusban az állami közigazgatásnál 0.2 millió pengő for­­duttatott. Az összes állami üzemek augusztusi kiadásai együttvéve 31.5 millió pengőt, bevételei pedig 32.9 millió pengőt tettek, vagyis az állami üze­meknél együttvéve 1.4 millió bevételi többlet jelentkezett. A külföldi hitelek pénztárától fel­vett kölcsönből fedezendő beruházásokra augusztusban az állami üzemeknél 0.2 millió pengő fordíttatott. A népszövetségi kölcsön szolgálatára e hó­napban a Magyar Nemzeti Banknál 2.3 millió pengő fizettetett be, amiből nem transzferálta­­tott és kincstári jegyek ellenében utóbb igénybe vétetett 1.7 millió pengő. Augusztus hónapban az állami közigazgatás az előlegkezelésben a posta­ távírda és távbe­szélőnek 0.2 millió pengőt, az állami vas-, acél- és gépgyáraknak 1 millió pengőt, a selyem­­tenyésztésnek 0.2 millió pengőt bocsátott ren­delkezésére. A közleményeknek a nagyobb ál­lami üzemekre vonatkozó statisztikai tábláza­tai szerint a forgalom az előző évvel szemben augusztusban mind a postánál, mind az állam­­vautaknál egyes vonatkozásokban emelkedést, más vonatkozásokban pedig csökkenést muta­tott. Súlyos vereséget szenvedtek az angol csapatok India északi határán London, szeptember 30. Az India északnyu­gati határvidékén inda­ lázadók és angol kato­nák között lefolyt véres harcokról a következő részleteket jelentik: Mintegy két héttel ezelőtt indult meg az an­gol bánielírhadjárat az északnyugati határvidé­ken garázdálkodó felkelők ellen. Az angol csa­patok hétfőn hajnalban súlyos vereséget szen­vedtek a felkelőktől. Az egyik angol csapatot a Mohmand vidékén lévő Na­lvik ki­h ágóiban tőrbe­­csalták. A csapat veszteség® az eddigi jelenté­sek szerint 130 ember. Többek között két an­gol tisztet megöltek és kettőt megsebesítettek. A Nahakki-hágót két héttel ezelőtt a II. gya­­logoshadosztály és könnyű hegyi tüzérség meg­szállotta. A hadműveletekben összesen 15.000 főnyi angol katonaság vett részt. A hadműve­letekben résztvettek repülőgépek, lovasság, har­­cikocsik, gyalogság és tüzérség. Az angol csapa­tok parancsnoka Auchinlock tábornok. A fel­kelők vezére Hadzsi Turangzsi. ÚJSÁG KEDD, 1935 OKTÓBER 1 Leszavazott a Memel-vidék Panasszal fardalt a vidék német lakossága a népszövet­séghez. Tüntetések a „litván mesterkedések" ellen Memel, szeptember 30. (Havas.) A szavazás befejeződött. A szavazásra jogosultak több mint 90 százaléka leszavazott. Néhány kerületben senki sem maradt távol az urnáktól. A szava­zások lezárása után az urnákat őrizet mellett Memelbe szállították. A szavazatokat kedden számolják össze. Panasz a népszövetséghez Berlin, szeptember 30. (Inf.) A Memel-vidék német lakossága távirati panasszal­­fordult a választási terror miatt a népszövetséghez. A memelvidéki német egységfront megbízottja, Meyer tanfelügyelő a memelvidéki népszövet­ségi alkotmány szignatárius hatalmainak genfi delegációihoz intézte a táviratot, amelyben figyelmezteti az angol, francia és olasz kor­mányt arra, hogy a memesvidéki választások eddigi lefolyása után ítélve, a litván választási törvény végrehajthatatlannak bizonyult. Hitler Kelet-Poroszországban Berlin, szeptember 30. (Inf.) Hitler kancellár többnapos tartózkodásra Kelet-­­oroszországba utazott. A kancellár jelen akar lenni Hinden­­burg tábornagy holttestének szerdára tervezett átszállításánál — a tábornagyot a múlt évben csak ideiglenesen temették el a tannenbergi emlékmű­ hadvezéri tornyában s most a koporsó kü­lön kriptát kapott — s a gyászünnepségen való részvételét mindjárt összkapcsolja a ke­letporoszországi katonai táborok megtekintésé­vel. Hétfőn délelőtt a kancellár Blomberg ve­zérezredes hadügyminiszter és Fritsch tábornok hadseregfőparancsnok kíséretében végignézte a Landsberg an der Warne környékén folyó tá­bori gyakorlatokat, majd autón továbbutazott a Königsberg és Allenstein között fekvő stahlaki katonai táborba, ahol kedden szintén nagyobb gyakorlatok lesznek. Tüntetések a választás ellen Berlin, szeptember 30. (MTI.) A külföldi né­metek szövetsége a menteti választásokkal kap­csolatban az egész birodalom területén gyű­léseket, felvonulásokat és toborzásokat rendezett. A gyűléseken tiltakoztak a litván választási mesterkedések ellen és kifejezésre juttatták hű­séges együttérzésüket a nemesvidéki német néptársakkal. A litvánok megszállták a tilsk­i városházát Tilsit. szeptember 30. (NTI) A litván állam­rendőrség még a választás előestéjén megszállta a városházát. Ez arra vezethető vissza, hogy lit­ván részről a városi tanácstól azt kérték, hogy állítson ki szavazóigazolványt olyan személyek számára, akiknek ez év szeptember 1-e és 27-e között adták meg az állampolgársági jogot. GOMBOS GYULA BERLINBEN Részletes beszámoló a miniszterelnök németországi tartóz­kodásáról. Vasárnap délben Hitler kancellár fogadta Berlin, szeptember 30. (MTI.) Gömbös Gyula magyar m­miszte­relnök tiszteletére va­sárnap egész sor fogadás és ünnepség volt. Blomberg vezérezredes­­birodalmi hadügyi miniszternél lett látogatása után G­ömlői­ Gyula magyar miniszterelnök kíséretének tagjaival és a magyar követség tagjaival a névtelen katona emlékművéhez ment. Az em­lékműnél ekkor már több ezer főnyi tömeg gyülekezett össze, amely a szép­­napsütésben nem akarta elmulasztani a katonai parádé megszemlélését. A­­kocsiforgalmat a Hársfa­sor déli útrészére terelték és a rendőrlánc mögött sokezer főnyi tömeg torlódott össze. A díszmenet indulójának hangjaira Gömbös Gyula miniszterelnök Schaumburg vezérőr­nagy, Bornin városparancsnoka kíséretében ellépett a díszszázad előtt. Gömbös Gyula mi­niszterelnök ezután fellépett az emlékm­tyre, és mialatt a tömeg áhitatos mély cse­nd­be merült, és a rohanó nagyvárosi forgalmat néhány percre leállították, az elesett német katonáknak hódollt. A síremlékre koszorút tett le, amely piros-felhér-zöld szalaggal volt díszítve. A szalagon a következő felírással: „A német hősöknek — a m. kir. miniszter­­elnök“. Az ünnepélyes koszorúletétel után a dísz­­század elvonulása következett. A zenekar után a díszszázad Gömbös Gyula miniszterelnök és a berlini városparancsnok előtt feszes dísz­lépcsőn vonult el. Távozásakor a többezer főnyi tömeg Hit­ler-köszön­téssel üdvözölte Gömbös Gyula mi­niszterelnököt, őrnagyok. Gömbös este Göring meghívására megjelent az állami operában, ahol Verdi Aidáját adták ünnepi előadásban. A miniszterelnök Göring páholyában foglalt helyet. A páholyban vol­tak még Göringné, továbbá a porosz minisz­terelnök rokonai: Grosen gróf és neje és Mar­tin Lili asszony. Gömbös kíséretének tagjai külön páholyban ültek, Körner államtitkár és Britzbach miniszteri tanácsos társaságában. Az ünnepi előadás alkalmából az állami opera szimtiktig megtelt. A közönség lelkesen ünnepelte a kitűnő művészeket — Koneszly Annyt, Klose Margitot, Roswaenge Helget, Schlussnuss Henriket, Manowarda Józsefet és Andráson Ivart —, akik Swarowsky karnagy vezénylete mellett pompás előadásban tolmá­csolták a dalmát. A legelső német opera ma­gas színvonalon álló előadása mély benyo­mást tett a magyar vendégekre is. .4. előadás u­tán a közönség meleg ünneplésben részesí­tette a magyar miniszterelnököt. * Kihallgatás Hitlernél Neurath birodalmi külügyminiszternél lett látogatása után Gömbös Gyula miniszterenö­­köt Hitler birodalmi vezér és kancellár fo­gadta hosszabb megbeszélésre. A birodalmi kancellári palota előtt is már órákkal előbb nagy tömeg verődött össze, amely Gömbös Gyula miniszterelnököt és Göring porosz mi­niszterelnököt éljenzéssel fogadta. A kancel­lári palota előkertjében az őrség a magas vendég tiszteletére dobpergés közepette tisz­telgett. Utána Göring tábornok, porosz miniszter­­elnök Gömbös Gyula magyar miniszterelnök tiszteletére villásreggelit adott magánpalotá­jának helyiségeiben. A villásreggelin Gömbös Gyula miniszterelnökön és kíséretének tag­jain, továbbá Robrik magyar ügyvivőn és a magyar követség tagjain kívül német szemé­lyiségek is résztvettek feleségükkel nagy számban. Göring porosz miniszterelnök ro­konain kívül többek között résztvettek a vil­lásreggelin Neureith báró, Blomberg vezér­ezredes, Schacht dr. és Kerrl birodalmi mi­niszterek, továbbá Ribbentrop nagykövet, Milch és Körner államtitkárok, freck tábor­inak, valamint Weber és Kesselring vezér­ ­ Látogatás Hessnél Schachtnál és Goebbelsnél Gömbös Gyula miniszterelnök hétfőn dél­előtt hosszabb látogatást tett Hess Rudolf­nál, Hitler vezér és birodalmi kancellár he­lyettesénél. A megbeszélésen résztvett Rib­­bentrop, a német birodalom rendkívüli és meghatalmazott nagykövete is. Ezt megelőzően Gömbös miniszterelnök felkereste Ribbentrop nagykövetet. A ma­gyar miniszterelnök kíséretében volt Men­­gek­ Ferenc dr. követségi tanácsos, a magyar külügyi sajtóosztály főnöke, továbbá Gritz­­bach miniszteri tanácsos, a porosz miniszter­­elnök személyi előadója. Gömbös miniszterelnök délben megláto­gatta Schacht dr. birodalmi gazdasági mi­nisztert, a német birodalmi bank elnökét, majd Göbbels dr. birodalmi propagandaügyi miniszternél tett hosszabb látogatást. Neurath báró birodalmi külügyminiszter palotájában délután fél két órakor villásreg­­geli volt a magyar miniszterelnök tiszteletére. A villásreggelin részt vett a miniszterelnök kísérete, valamint Bobrik Arno magyar ki­rályi ügyvivő is. Német részről jelen volt Göring tábornok, porosz miniszterelnök és felesége, Schacht dr., a német birodalmi bank elnöke és felesége, Meissner államtit­kár és a német külügyi hivatal és a birodalmi hatóságok személyiségeinek egész sora. Gömbös m­iniszterelnök berlini látogatásáról Párizs, szeptember 30. Gömbös Gyula miniszterelnök az Havas-iroda berlini tudó­ sítója előtt nyilatkozva, a következőket jelen­tette ki mosolyogva: — Mindaz, amit utazásomról beszéltek, nem egyéb a levegőbe valló fecsegésnél. Az a tény, hogy repülőgépen utaztam, még ha rossz időben is, nem elegendő ahhoz, hogy­­bárki is azt tllítsa, hogy légi egyezmény megkötése céljából jöttem Berlinbe. — Berlini látogatásomnak nem volt ti­tokzatos célja. Államférfiak külföldi láto­gatásai nem tekinthetők rendkívüli dolog­nak. Már háromszor jártam Rómá­ban és gyakran utazom Bécsbe. A nemzeti szocia­lista rendszer uralomraj­utása óta csak egy­­sz­er jöttem Ber­linbe. Én is jobboldali államférfi vagyok, jóllehet más viszonyok között kormányzók, mint a­minek Német­országban állanak fenn. Nálunk parlament, ellenzéki sajtó és politikai pontok vannak. Legutóbbi németországi látogatásom a nemzeti szocialista rendszer uralmának elejére nyúlik vissza. Természetesen érde­kelt az, hogy az új német kormány két év alatt milyen eredményeket ért el. Öröm­mel állapítom meg: a belpolitikai helyzet igen nagy megszilárdulását. Gömbös miniszterelnök környezetének egyik tagja megismételte Gömbös miniszterelnök­ kijelentéseit és arra a kérdésre, hogy valóban szovjetellenes arcvonal van-e készülőben, a következőket mondotta: — Magyarország jó viszonyt tart fenn Szovjet-Oroszországgal. Tizenöt év óta Magyarország politikájának az az alapelve, hogy senkivel és senki ellen nem köt szö­vetségeket. Semmi okunk nincs arra, hogy ezen a politikáinkon változtassunk. Azok a katonai szerződések, amelyeket Szovjet­- Oroszország Csehszlovákiával és Romániá­val megkötött, illetve meg fog kötni, szá­­munkra nem jelentik a fennálló helyzet lényeges megváltozását és csak Olaszország és Ausztria irányában köt bennünket kon­zultatív egyezmény. Diplomaták Gömbös Gyulánál London, szeptember 30. A Reuter-iroda távirata szerint az olasz nagy­követ és az osztrák követ is meglátogatta Gömbös minisz­terelnököt Berlinben. Mindketten azzal a be­nyomással távoztak, hogy semmi sem törté­nik, ami akár Olaszország, akár Ausztria érdekeivel ellenkeznék. A Daily Herald idézi a Central News berlini táviratát, amely sze­rint Gömbös és Hitler megbeszélése két óra hosszat tartott. Elutazás kedden délután Berlin, szeptember 30. (Inf.) Gömbös mi­niszterelnök hétfőn délután Göring minisz­terelnökkel együtt a Berlintől 60 kilométerre fekvő schorfheidei vadászterületre utazott, ahonnan kedden délelőtt tér vissza Ber­linbe. A magyar miniszterelnök előrelátha­tóan kedden délután utazik vissza Buda­pestre. Gömbös Gyula miniszterelnök Rómába látogat Párizs, szeptember 30. A lapok részletesen beszámolnak Gömbös miniszterelnök vasár­napi berlini megbeszéléseiről. A sajtóban híre járt, hogy Gömbös miniszterelnök a kö­zeljövőben Rómába is el akar látogatni. A Paris Soir római jelentése szerint ottani politikai körökben úgy tudják, hogy Göm­bös miniszterelnök már tájékoztatta erről a szándékáról az olasz politikai köröket és lá­togatása tárgyában már megállapodás jött létre, anélkül azonban, hogy a látogatás idő­pontját kitűzték volna. A lap szerint Rómá­ban azt is híresztelik, hogy Olaszország Ma­gyarországtól és valószínűleg Lengy­olország­­tól is ígéretet kapott arra, hogy ez a két or­szág Olaszországnak Genfből való távozása esetén szintén odahagyja a népszövetséget. Állítólag Olaszország hasonló irányban nyo­mást gyakorol Ausztriára is. A Petit Parisien berlini tudósítója Gömbös miniszterelnök látogatásának politikai jelen­tőségével foglalkozva a következőket írja: Berlini külképviseleti körökben a magyar miniszterelnök berlini látogatásával kapcso­latban hangsúlyozzák a német politika szov­jetellenes irányzatát és azt mondják, hogy a látogatás célja szoros együttműködést létre­hozni Berlin és Budapest között valamennyi kelet- és középeurópai kérdésben. Ugyane külképviseleti körökben valószínűnek tart­ják, hogy Gömbös m­iniszterelnök berlini utazásáról Mussolinit előzetesen tájékoz­tatták. A Matin berlini tudósítója beszámol arról, hogy Gömbös miniszterelnök vasárnap a ber­lini osztrák követtel is tárgyalt. A lap véle­ménye szerint ez a megbeszélés Gömbös mi­niszterelnök berlini eszmecseréi között rend­kívül fontos helyet foglal el.

Next