Ujság, 1936. január (12. évfolyam, 1-25. szám)
1936-01-01 / 1. szám
SZERDA, 1936 JANUÁR 1 ÚJSÁG Ripka Ferenc Budapest ny. főpolgármestere, felsőházi tag fontos fővárosi kérdésekről nyilatkozik az Újságnak Budapest nyugalmazott főpolgármestere és örökös felsőházi tagja, Ripka Ferenc dr. egy évtizeden keresztül töltötte be a fővárosnál, mint a kormány exponense, a főpolgármesteri stallumot. Mindenki szerette, becsülte azt a férfit, aki mint magántisztviselő kezdte el pályáját a főváros törvényhatósági életében. Szerepe volt Bárczy István dr. idejében és éppen az Újság hasábjain emlékezett meg, nemrégiben Ripka Ferenc a Gázgyár megváltásának és az üzemek átvételének kérdéseiről. Az újév küszöbén kereste fel az Újság munkatársa Ripka Ferenc dr.-t, hogy megszólaltassa, mint a főváros törvényhatóságának illusztris tagját, aki jelenleg távol áll a napi politika hullámveréseitől. Tehát mint semleges bíráló alkothat képet az ország fővárosáról. Az Újság munkatársa elmondotta Ripka Ferencnek jövetele célját és feltette első kérdését: Budapest nem beteg... — Deficites a főváros költségvetése, holott kimutatások vannak arról, hogy nagy összegekkel tartozik az állam a fővárosnak. Miért kell a szanálás? Mi itt most az igazi helyzet? — Ami azt illeti — hangzott Ripka válasza —, hogy mit lehet Budapest úgynevezett „szanálásáról”* mondani, azt hiszem, hogy erre a feleletet megadta már maga az élet. Elültetési kísérlete volt ez egy gyökértelen fának, amely nem tudta kihajtani a leveleit... Hozzá még a kertészek nem is ismerték a talajt, amelybe ültették és nem számoltak az éghajlattal, amely ezt az ültetést kezdettől fogva sorvadásra ítélte. Azért mégis állandóan a főváros szanálásáról beszélnek s amíg ezt a törvényt el nem törlik, állandóan napirenden is marad a kérdés, hogy feleslegesen megbénítsa az önkormányzat életét! Ez a szerencsétlen terv már a kiindulásában igen nagy tévedés volt. Szanálásra — szerény véleményem szerint — ott van szükség, ahol betegség ellen kell küzdeni. Budapest nem beteg, tehát nem is kell senkinek a fejét azon törni, hogyan gyógyítsa meg. Ha az állam háztartása olyan egészséges volna, mint Budapesté, a kormány — mondhatom — valóban büszke lehetne rá. De az is nyilvánvaló lett a szanálási törvény kísérletezései közben, hogy ezt a kormány nem Budapest javára, hanem a saját használatára tervezte. Ez is „kerettörvény**, melynek felhasználásával a kormány a főváros politikai és gazdasági kihasználását a maga számára akarta biztosítani. Hogy azonban nem érte el vele azt, amit remélt, annak egyszerűen az a magyarázata, hogy erre a törvényre nem is volt szükség! Másrészt pedig, hogy a főváros polgárságának öntudatát még a mai nehéz gazdasági viszonyok között sem könnyű egyszerűen leszerelni. Corvin Áruház r.-t. Boldog újévet kívánunk i.t.Vevőinknek ! Hálás köszönetünket fejezzük ki eddigi bizalmukért, melyet a jövőben is igyekszünk kiérdemelni. Szerelem írta Szentgyörgyi Ferenc Cserháty László éppen az ebédjével végzett, amikor bekopogott hozzám az ispán. — No, mi az, Dobó? Az ispán megforgatta néhányszor kezében pörgő kis kalapját, nagy bozontos fejét lehajtotta, aztán kissé megilletődve, zavartan elmondta. Cserháty nem lepődött meg az ispán szavain. Várta, tudta ezt. Hogy ennek már nem lehet útjába állani, hogy ez be fog következni. Hogy az évekig tartó esztelen pazarlás, a féktelen, vad tékozlás rettenetesen megbosszulja magát. Az ispán kiment. Cserháty leült az íróasztalához, a tollat bemártotta a tintába, néhány pillanatig maga elé meredt, majd ráhajolt a papírra és megírta a levelet. Becsöngette a szobaleányt. — A Gyuróky-gyerek itthon van? — Igenis, nagyságos úr. — Akkor nyergelje föl a Szilajt és ha kész, jelentkezzék. Nna, egy-kettő. Tíz perc múlva a Gyuróki-gyerek bekopogott. — Tessen parancsom, nagyságos úr. Cserháty kezébe vette a levelet, forgatta, nézegette, aztán ránditolt egyet a vállán. — Ezt a levelet átviszed Zebegénybe. Az Asztalos nagyságos urékhoz. Választ hozol. Egy óra múlva itt leszel. Szilajt ne sajnáld. Mehetsz ! Pontosan egy óra múlva a Gyuróki-gyerek izzadva, verejtékezve, lángoló arccal, ziháló mellel ott állott Cserháty László előtt. — Nagyságos úr, itt a . .. válasz. Cserháty átvette a levelet és amikor a Gyúrói- gyerek betette maga után az ajtót, föltépte. A leány irta. Asztalos Anna. Cserháty elolvasta. És amikor a végére ért, fanyar mosolyra torzult az arca. Érezte, tudta, hogy csak ez lehet a válasz. Hogy jöjjön, várják. Hogy holnap délben, ebédnél az apa is itthon lesz, akkor legjobb, akkor legbiztosabb . Cserháty beledobta magát egy karosszékbe, rákönyökölt a térdére és előre nézett, bele a szoba hűvös levegőjébe. — Asztalos Anna, — mondotta és maga elé képzelte a leányt. A sovány, sápadt arcát, a csontos, vékony karját, a kifejezéstelen, szürke szemét, színtelen, száraz haját, az egész vézna kis alakját. A mosolyára kezdett emlékezni, amely mindig fanyar volt és hideg, mint vékony szájaszéle, amelyet egyszer, behunyt szemmel, könyörületből, szánalomból megcsókolt. ... Másnap délben pedig ott ült Asztalosék szobájában. Mellette a leány, aki erre az alkalomra szép, kívánatos akart lenni és szánalmas volt, sajnálatraméltó a fanyar mosolyával, zavart piros keskeny madárarcával, ügyetlen kedvességével és Cserháty iránt érzett, el nem titkolható, rajongó szerelmével. Cserháty fázott, didergett mellette és volt pillanata, amikor úgy érezte, hogy most föl kellene állnia, őszintén, nyíltan, becsületesen megmondani, hogy ez abszurdum, hogy ez lehetetlenség, nem, ő nem akarja boldogtalanná tenni Annát... ez ... ez több volna, mint lelkiismeretlenség, mint bűn, ez ... igen .. .ez gazság és ha ő ezt megtenné, ha ő erre képes volna, akkor megérdemelné, hogy leüssék, mint egy veszett kutyát. Nem ezt mondta. A hitelezőire gondolt, avérszomjas kopóira, akik lesik, várják az elegyzés hírét, a Cserháty vagyon pusztulása ütött az eszébe, majd ránézett Annára, aki olyan áhítattal tekintett föl reá, mint pap a feszületre, látta, hogy a leány vékony szájaszéle megremeg, ha hozzá szól és ekkor legyűrve, elfojtva magába minden tolakodó elkiismeretfurdalást, düht, keserűséget, fájdalmat, — mosolyt erőltetett az ajkára és odafordult Asztalos Andráshoz: — András bátyám, kérlek, szeretnék veled néhány szót beszélni. Annára nézett, Anna kissé kipirult, zavart arcára és még hozzátette: — Négyszemközt. A leány zavartan állott föl helyéről. Szive hangosan dobogott, amikor átment a másik szobába. Asztalos András várt néhány pillanatig, aztán megkérdezte: — No, mi az? Cserháty László kegyetlen, erős szorítást érzett a szíve körül, a lelke fázott, a torka száraz volt, amikor kimondta, hogy ő és Anna szeretik egymást, hogy ő úgy gondolja, azt hiszi, hogy boldog lesz vele, mellette és... És folyékonyan, könnyen hazudott tovább.. Asztalos András hátradőlt a székében. Nem nézett Cserhátyra, úgy kérdezte meg: — Te ... te azt mondod, hogy szeretel Annát?! ... — I... igen ... — dadogta Cserháty. — És Anna is szeret téged? — Igen ... Azt hiszem ... Asztalos András ekkor felállott. Olyan volt, mint valami hatalmas, utszéli jegenye- ft1 TUNCSRAM eztUfrCétel p+ttMeUupa. al Egyszerűbb lett volna fizetni! — Mennyi számszerűleg az a tartozás, amit az állam nem fizetett meg a fővárosnak? Arra szíveskedjék válaszolni, súlyos-e a főváros deficitje? — Minden elfogulatlan ember előtt világos ■— folytatta nyilatkozatát Ripka Ferenc —, hogy a főváros költségvetésében mutatkozó deficit egyáltalában nem mondható olyan veszélyesnek, mint ahogyan azt némelyek feltüntetik. Ha az egész költségvetés végösszegéhez, tehát kereken százötven millióhoz irányítjuk, úgy azt látjuk, hogy tulajdonképpen 3,5 százalékról van szó, vagyis 5,8 millió pengőről Szendy polgármester könnyen el is tüntethette volna ezt a deficitet, mellőzve azokat a kiadási tételeket, amelyek nem jelentenek égetően sürgős szükségleteket. Higgye el, nagy megnyugvásra szolgál, hogy a mi népszerű polgármesterünk nem ezt a módját választotta a megoldásnak! Ezáltal tulajdonképpen adósságot halmozna, mert a ki nem elégített szükségletek évről-évre gyarapodnának és egyszerre csak hatalmas összeggel zúdulnának a fővárosra. Ezért alkalmazták a hiány eltüntetésére inkább a kiadások ötszázalékos zárolását. Mindenesetre egyszerűbb volna, ha a kormány e helyett a törvény helyett azzal segített volna a főváros háztartásán, hogy kifizette volna azt az összeget, amivel az állam a fővárosnak tartozik. De ha csak azt fizetné ki, amit a saját számvevősége már eddig is elismert, úgy ez az összeg egymagában is kereken nyolcmillió pengő volna, tehát jóval több, mint Budapest költségvetésének deficitje — hangsúlyozta minden szavát Ripka Ferenc.— De vannak az államnak a fővárossal szemben még ezenkívül is tartozásai, amelyeknek számvevőségi elismerése folyamatban van és nem is csinálok titkot abból, ha elárulom, hogy ez a tartozás kereken újabb tizenkét és félmillió pengőt tesz ki... — Mi tehát itt a tennivaló? Méltóságod, mint régi budapesti várospolitikus.1 3 Mi is boldog n évet kívánunk összes vevőinknek és jóakaróinknak és szívesen mutatjuk “. MORVAI RÁDIÓ Budapest, VII., Erzébet-kurut 40. Tel.: 34-604 BODNÁR BODNÁR rab.opusokról elvilégesitésok ksszolyái és díjtalanul bemutatja lécesie’ Vilmos császár-ut 60 -tg, hogyan látja a kibontakozás lehetőségét mégis? — Kibontakozás lehetősége? Hogy ebben a helyzetben mi a tennivaló? Először is az, — válaszolt Ripka Ferenc —, hogy feltétlenül szükséges a főváros kiadásaiban a leg,messzebbmenő, de ésszerű takarékossá Azonban ezt is hozzáértő és politikai melléktekintetek által meg nem kötött embereknek kell végezniük, mert különben sokkal nagyobb betegséget okozna a „szanálás“, mint eddig szerettek volna megállapítani... Fővárosunknak megvan a maga természetes fejlődési folyamata. Nagy bibi volnsa ennek a megakasztása! Ez a fejlődő biztosítja a polgárság kereseti lehetőségét ennek a megbénítása a katasztrófáig fokozhatná a gazdasági válságot. Ezért nem tudom tehát én a magamévá tenni azt az iget