Ujság, 1936. január (12. évfolyam, 1-25. szám)

1936-01-01 / 1. szám

SZERDA, 1936 JANUÁR 1 ÚJSÁG Ripka Ferenc Budapest ny. főpolgármestere, felsőházi tag fontos fővárosi kérdésekről nyilatkozik az Újságnak Budapest nyugalmazott főpolgármestere és örökös felsőházi tagja, Ripka Ferenc dr. egy évtizeden keresztül töltötte be a fővá­rosnál, mint a kormány exponense, a fő­polgármesteri stallumot. Mindenki szerette, becsülte azt a férfit, aki mint magántisztvi­selő kezdte el pályáját a főváros törvényha­tósági életében. Szerepe volt Bárczy István dr. idejében és éppen az Újság hasábjain em­lékezett meg, nemrégiben Ripka Ferenc a Gázgyár megváltásának és az üzemek át­vételének kérdéseiről. Az újév küszöbén kereste fel az Újság munkatársa Ripka Ferenc dr.-t, hogy megszólaltassa, mint a főváros törvényhatóságának illusztris tag­ját,­­ aki jelenleg távol áll a napi poli­tika hullámveréseitől. Tehát mint semleges bíráló alkothat képet az ország fővárosá­ról. Az Újság munkatársa elmondotta Ripka Ferencnek jövetele célját és feltette első kérdését: Budapest nem beteg... — Deficites a főváros költségvetése, holott kimutatások vannak arról, hogy nagy összegekkel tartozik az állam a fő­városnak. Miért kell a szanálás? Mi itt most az igazi helyzet? — Ami azt illeti — hangzott Ripka vá­lasza —, hogy mit lehet Budapest úgyne­vezett „szanálásáról”* mondani, azt hiszem, hogy erre a feleletet megadta már maga az élet. Elültetési kísérlete volt ez egy gyö­­kértelen fának, amely nem tudta kihajtani a leveleit... Hozzá még a kertészek nem is ismerték a talajt, amelybe ültették és nem számoltak az éghajlattal, amely ezt az ültetést kezdettől fogva sorvadásra ítélte. Azért mégis állandóan a főváros szanálásáról beszélnek s amíg ezt a törvényt el nem törlik, állandóan napiren­den is marad a kérdés, hogy feleslegesen megbénítsa az önkormányzat életét! Ez a szerencsétlen terv már a kiindulásában igen nagy tévedés volt. Szanálásra — szerény véleményem sze­rint — ott van szükség, ahol betegség ellen kell küzdeni. Budapest nem beteg, te­hát nem is kell senkinek a fejét azon törni, hogyan gyógyítsa meg. Ha az állam háztar­tása olyan egészséges volna, mint Buda­pesté, a kormány — mondhatom — való­ban büszke lehetne rá. De az is nyilván­való lett a szanálási törvény kísérletezései közben, hogy ezt a kormány nem Buda­pest javára, hanem a saját használatára tervezte. Ez is „kerettörvény**, melynek fel­­használásával a kormány a főváros politi­kai és gazdasági kihasználását a maga szá­mára akarta biztosítani. Hogy azonban nem érte el vele azt, amit remélt, annak egy­szerűen az a magyarázata, hogy erre a tör­vényre nem is volt szükség! Másrészt pe­dig, hogy a főváros polgárságának öntuda­tát még a mai nehéz gazdasági viszonyok között sem könnyű egyszerűen leszerelni. Corvin Áruház r.-t. Boldog újévet kívánunk i.t.Vevőinknek ! Hálás köszönetünke­t fejezzük ki eddigi bizalmukért, melyet a jövőben is igyek­szünk kiérdemelni. Szerelem írta Szentgyörgyi Ferenc Cserháty László éppen az ebédjével vég­zett, amikor bekopogott hozzám az ispán. — No, mi az, Dobó? Az ispán megforgatta néhányszor kezében pörgő kis kalapját, nagy bozontos fejét le­hajtotta, aztán kissé megilletődve, zavartan elmondta. Cserháty nem lepődött meg az is­pán szavain. Várta, tudta ezt. Hogy ennek már nem lehet útjába állani, hogy ez be fog következni. Hogy az évekig tartó esztelen pa­zarlás, a féktelen, vad tékozlás rettenetesen megbosszulja magát. Az ispán kiment. Cserháty leült az íróasztalához, a tollat bemártotta a tintába, néhány pillanatig maga elé meredt, majd ráhajolt a papírra és meg­írta a levelet. Becsöngette a szobaleányt. — A Gyuróky-gyerek itthon van? — Igenis, nagyságos úr. — Akkor nyergelje föl a Szilajt és h­a kész, jelentkezzék. Nna, egy-kettő. Tíz perc múlva a Gyuróki-gyerek bekopo­gott. — Tessen parancsom­, nagyságos úr. Cserháty kezébe vette a levelet, forgatta, nézegette, aztán ránditolt egyet a vállán. — Ezt a levelet átviszed Zebegénybe. Az Asztalos nagyságos urékhoz. Választ hozol. Egy óra múlva itt leszel. Szilajt ne sajnáld. Mehetsz ! Pontosan egy óra múlva a Gyuróki-gyerek izzadva, verejtékezve, lángoló arccal, ziháló mellel ott állott Cserháty László előtt. — Nagyságos úr, itt a . .. válasz. Cserháty átvette a levelet és amikor a Gyú­rói- gyerek betette maga után az ajtót, föl­tépte. A leány irta. Asztalos Anna. Cserháty elolvasta. És amikor a végére ért, fanyar mosolyra torzult az arca. Érezte, tudta, hogy csak ez lehet a válasz. Hogy jöjjön, várják. Hogy holnap délben, ebédnél az apa is itt­hon lesz, akkor legjobb, akkor legbiztosabb . Cserháty beledobta magát egy karosszékbe,­­ rákönyökölt a térdére és előre nézett, bele a szoba hűvös levegőjébe. — Asztalos Anna, — mondotta és maga elé képzelte a leányt. A sovány, sápadt arcát, a csontos, vékony karját, a kifejezéstelen, szürke szemét, színtelen, száraz haját, az egész vézna kis alakját. A mosolyára kezdett emlékezni, amely mindig fanyar volt és hi­deg, mint vékony szájaszéle, amelyet egy­szer, behunyt szemmel, könyörületből, szá­nalomból megcsókolt. ... Másnap délben pedig ott ült Asztalosék szobájában. Mellette a leány, aki erre az al­kalomra szép, kívánatos akart lenni és szá­nalmas volt, sajnálatraméltó a fanyar moso­lyával, zavart piros keskeny madárarcával, ügyetlen kedvességével és Cserháty iránt ér­zett, el nem titkolható, rajongó szerelmével. Cserháty fázott, didergett mellette és volt pillanata, amikor úgy érezte, hogy most föl kellene állnia, őszintén, nyíltan, becsületesen megmondani, hogy ez abszurdum, hogy ez lehetetlenség, nem, ő nem akarja boldogta­lanná tenni Annát... ez ... ez több volna, mint lelkiismeretlenség, mint bűn, ez ... igen .. .ez gazság és ha ő ezt megtenné, ha ő erre képes volna, akkor megérdemelné, hogy le­üssék, mint egy veszett kutyát. Nem ezt mondta. A hitelezőire gondolt, a­­vérszomjas kopóira, akik lesik, várják az el­­egyzés hírét, a Cserháty vagyon pusztulása ütött az eszébe, majd ránézett Annára, aki olyan áhítattal tekintett föl reá, mint pap a feszületre, látta, hogy a leány vékony szája­széle megremeg, ha hozzá szól és ekkor le­gyűrve, elfojtva magába minden tolakodó elkiismeretfurdalást, düht, keserűséget, fáj­dalmat, — mosolyt erőltetett az ajkára és odafordult Asztalos Andráshoz: — András bátyám, kér­lek, szeretnék veled néhány szót beszélni. Annára nézett, Anna kissé kipirult, za­vart arcára és még hozzátette: — Négyszemközt. A leány zavartan állott föl helyéről. Szive hangosan dobogott, amikor átment a másik szobába. Asztalos András várt néhány pillanatig, az­tán megkérdezte: — No, mi az? Cserháty László kegyetlen, erős szorítást érzett a szíve körül, a lelke fázott, a torka száraz volt, amikor kimondta, hogy ő és Anna szeretik egymást, hogy ő úgy gondolja, azt hiszi, hogy boldog lesz vele, mellette és... És folyékonyan, könnyen hazudott tovább.. Asztalos András hátradőlt a székében. Nem nézett Cserhátyra, úgy kérdezte meg: — Te ... te azt mondod, hogy szeretel Annát?! ... — I... igen ... — dadogta Cserháty. — És Anna is szeret téged? — Igen ... Azt hiszem ... Asztalos András ekkor felállott. Olyan volt, mint valami hatalmas, utszéli jegenye- ft1 TUNCSRAM eztUfrCétel p+ttMeUupa. a­l Egyszerűbb lett volna fizetni! — Mennyi számszerűleg az a tartozás, amit az állam nem fizetett meg a főváros­nak? Arra szíveskedjék válaszolni, súlyos-e a főváros deficitje? — Minden elfogulatlan ember előtt vilá­gos ■— folytatta nyilatkozatát Ripka Fe­renc —, hogy a főváros költségvetésében mutatkozó deficit egyáltalában nem mond­ható olyan veszélyesnek, mint ahogyan azt némelyek feltüntetik. Ha az egész költség­­vetés végösszegéhez, tehát kereken száz­ötven millióhoz irányítjuk, úgy azt látjuk, hogy tulajdonképpen 3,5 százalékról van szó, vagyis 5,8 millió pengőről Szendy pol­gármester könnyen el is tüntethette volna ezt a deficitet, mellőzve azokat a kiadási tételeket, amelyek nem jelentenek égetően sürgős szükségleteket. Higgye el, nagy meg­nyugvásra szolgál, hogy a mi népszerű polgármesterünk nem ezt a módját vá­lasztotta a megoldásnak! Ezáltal tulaj­donképpen adósságot halmozna, mert a ki nem elégített szükségletek évről-évre gyarapodnának és egyszerre csak hatalmas összeggel zúdulnának a fővárosra. Ezért alkalmazták a hiány eltüntetésére inkább a kiadások ötszázalékos zárolását. Minden­esetre egyszerűbb volna, ha a kormány e helyett a törvény helyett azzal segített volna a főváros háztartásán, hogy kifizette volna azt az összeget, amivel az állam a fővárosnak tartozik. De h­a csak azt fizetné ki, amit a saját számvevősége már eddig is elismert, úgy ez az összeg egymagában is kereken nyolcmillió pengő volna, tehát jóval több, mint Budapest költségvetésének deficitje — hangsúlyozta minden szavát Ripka Ferenc.­­— De vannak az államnak a fővárossal szemben még ezenkívül is tartozásai, amelyeknek számvevőségi elis­merése folyamatban van és nem is csiná­lok titkot abból, ha elárulom, hogy ez a tartozás kereken újabb tizenkét és félmillió pengőt tesz ki... — Mi tehát itt a tennivaló? Méltósá­­­god, mint régi budapesti várospolitikus.1 3 Mi is boldog n­ évet kívánunk összes vevőinknek és jóakaróinknak és szívesen mutatjuk “. MORVAI RÁDIÓ Budapest, VII., Erz­ébet-ku­rut 40. Tel.: 34-6­04 BODNÁR BODNÁR rab.o­­pusokró­­l elvilégesitésok ks­­szolyái és díjtalanul bemutatja lécesie’ Vilmos császár-ut 60 -tg, hogyan látja a kibontakozás lehetősé­­gét mégis? — Kibontakozás lehetősége? Hogy ebben a helyzetben mi a tennivaló? Először is az, — válaszolt Ripka Ferenc —, hogy feltétle­nül szükséges a főváros kiadásaiban a leg,­messzebbmenő, de ésszerű takarékossá Azonban ezt is hozzáértő és politikai mel­léktekintetek által m­eg nem kötött embe­reknek kell végezniük, mert különben sok­kal nagyobb betegséget okozna a „szaná­lás“, mint eddig szerettek volna megállapí­tani... Fővárosunknak megvan a maga ter­mészetes fejlődési folyamata. Nagy bibi volnsa ennek a megakasztása! Ez a fejlődő biztosítja a polgárság­­ kereseti lehetőségét ennek a megbénítása a katasztrófáig fokoz­hatná a gazdasági válságot. Ezért nem tu­dom tehát én a magamévá tenni azt az iget

Next