Ujság, 1938. január (14. évfolyam, 1-24. szám)

1938-01-01 / 1. szám

SZOMBAT, 1938 JANUÁR 1 újság Darányi miniszterelnök újévi rádiószózaja A belső rend, a belső egyensúly, a hasznos erők együttmű­­­tí­evésének­ biztosításában jelölte meg a jövő útját „Ebben az országban csak alkotmányos törekvések érvényesülését lehet megengedni." A miniszterelnök felsorolta a „szociális állam" feladatait és megindokolta jobboldali" politikáját Évről-évre halad a világ évről-évre többet nyújt az ORION-RADIO Rád­ió vásárlás - hualum kérdése Sternbero Magy. Ut. és ad?. asngszergyar m.: RáKQCZMI 1­60. Az ország legnagyobb legszebb rádióterme Telelőnek: 136— 068 144—354 137- 708 Darányi Kálmán miniszterelnök Szil­veszter napján délután fél öt órakor rá­diószózatot intézett a nemzethez. Puri­tán egyéniségéhez méltóan minden ün­nepélyes fogadást elhárított magától és mint bármelyik más előadó, fényes kül­sőségek nélkül jelent meg néhány perc­cel fél öt előtt a rádió Sándor­ utcai épü­letében. Kozma Miklós, a rádió elnöke, Ssáver Béla és Hlatky Endre rádióigaz­gatók s a posta részéről Tersztyánszky Ákos államtitkár-vezérigazgató, valamint Véghely Dezső műszaki főigazgató fo­gadták a miniszterelnököt, aki felesége, Rákóczy Imre dr. miniszteri tanácsos, a miniszterelnökség sajtóosztályának fő­nöke és Szentiványi Domokos, valamint Incze Péter, személyi titkárai kíséreté­ben érkezett. A rádió vezetősége azonnal a hármas­­számú stúdióba kísérte a miniszterelnö­köt, ahol a hangjáték-előadásokat szok­ták tartani. Ebből a teremből lett a ki­vételes alkalomra felolvasó­ szoba. A mi­niszterelnök felesége és a kíséret tagjai a Stúdió nagy üvegablaka előtti hallban foglalt helyet, hogy meghallgassa a mi­niszterelnöki szózatot Fél öt órakor Filótás Lili, a rádió szpíkere jelentette be a rádió hallgató­ságának az ünnepélyes eseményt. Az­után Darányi Kálmán miniszterelnök el­mondotta rádiószózatát, amely a követ­kezőképpen hangzik: Darányi miniszterelnök rádióbeszéde Magyar Testvéreim! Mielőtt átlépünk az új év küszöbén, szólni akarok a magyar társadalomhoz, hogy tájékoztassam néhány időszerű politikai és gazdasági kérdésről. *— Az 1938-ik esztendő Szent István éve. Az ő emlékének szenteli a magyar állam és a magyar nemzet. Az ő emlékének szenteli ezt az évet a római katolikus egyház, amely­nek kanonizált szentje és a többi krisztusi alapon álló egyház is, amely ugyancsak benne ünnepli azt az apostoli lelkű uralko­dót, aki a pogány magyarokat a keresztény hitre térítette. — Szent István úgy áll előttünk, mint egy öreg, bölcs, jóságos, szent király, amilyen­nek őt az egyház tanításából ismerjük. De ha életét vizsgáljuk a magyar állam alapí­tása és a nemzet szempontjából, akkor vé­gig kell mennünk azon az úton is, amit ő mint kemény és acélos férfi járt be. Ez az út pedig sok akadályon vezetett keresztül. Sok nehézséget hárított el és győzött le. Nagy energiával és keménységgel vívta meg harcait és messzibe látó szemmel rakta le birodalmának és a modern magyar állam­nak alapjait, akkor, amikor a királyi tanács szervezésével a mai alkotmányosság csírá­ját megteremtette, amikor nemcsak a püspökségek, hanem vármegyei rendszerű közigazgatási és katonai szervezetünk alap­jait is megteremtette. — Kitűnő hadvezér, kemény katona. A belső ellenállásokat, a felforgató törekvé­seket ma sokszor kegyetlennek látszó eszkö­zökkel is elfojtotta, mert szemei előtt csak a nemzet jövője lebegett. Éppen azért, ahol BO­JOS ÚJÉR­t KÍVÁN kedves vevőinek, ISMERŐSEINEK­ ÉS BARÁTAINAK HEILI­S HARISNYAHÁZ, A JÓ MINŐSÉGEK SZAKÜZLETE. RÁKOCZI-úT 28. Jónás diétája Írta: Nagy Endre Jónás, a tiszti orvos Íróasztala mellől át­­kiáltott a szomszéd szobába, a kerületi mér­nökhöz: — Giling-galang! A főtt­ kolbász előállott! Az orvos óriás volt, de nem haragos em­berevő, h­anem a vidám, jóindulatú óriások fajtájából. Nemcsak az arca, de az egész lé­nye folyton mosolygott. Ez a mosoly erősebb volt, mint az élet viszontagságai. Erősen hí­zásnak indult — hiába, a negyvenen túl volt már — és jövőbelátó óvatossággal készenvett bő ruhát hordott. Ez a lomhán elomló ruha betöltésre váró mély­redörve­ olyan volt, mint egy négyéves terv. A szomszéd szoba ajtaja kinyílt és a kerületi mérnök belépett. Ez is ó m­ás volt, mintha ugyanannak a gye­­rekmesénak a másik szereplője lett volna Szelíd kék szemét ijesztően forgatta, a fogát összecsattogtatta és a nai­v disznóölő­ bicskát kikattantotta a kezében. Mély hangon böm­bölte: — Hal az a kolbász? Benne vagyok! — Vén gazember! Hamarabb benned lesz ez a kolbász, mint te őbenne, hahaha! — Reméljük, hahaha! Már az úgy volt, hogy valahányszor össze­­találkoztak, a legelső szó kirobbantotta belő­lük a harsány hahotát. Nem kellett körmön­font vicceken törni a fejüket, a legjámborabb megjegyzés is elég volt. Nagyon megértették egymást, már az igaz. Az Íróasztalon ott volt a karvastagságú, méteres kolbász, a községi lóhu­süzem remeke és mellette egy kerek, ro­pogós héjú községi kenyér. — No gyerünk, gyerünk! — mondta Jó­nás. — Ezt az aktát sürgősen el kell intézni! — Ne félj, nem lesz benne restancia, ha­haha. — Hahaha! Többet aztán már nem beszéltek. Kezdő­dött a munka. Most már csak ettek. Istenem, micsoda evés volt ez! Amikor két összetanult zenész nekiül kedvenc zeneszámához, az egyik hegedűn, a másik zongorán, mindegyik a maga részét játssza, a másiktól kap ösztön­zést, ritmust és mégis csak a maga játékát élvezi, — hát ez ilyen volt. A két bicska egyenlő falatokat kanyarított kolbászból, ke­nyérből, a nagyszerű fogsorok pontosan ugyanannyi harapással intéztek el minden falatot, egyetlen fölös mozdulatot se tettek, mintha dobon pörgetett közös ritmusban me­neteltek volna, tram-tram-tram és az étvá­gyuk az utolsó falatig egyre frissebbre len­dült. Jónás az Íróasztalra hullajtotta a bics­káját és lehunyt szemmel, elégülten mondta • Ez jó volt! — Elég jó volt, — mondta a mérnök, — de m­ég mindig nem volt benne elég fokhagy­ma. Én nem értem, azokkal az emberekkel nem lehet beszélni! Úgy irtóznak a fokhagy­mától, mint a méregtől. — Ostoba előítélet. Már régóta szerették volna a fővárosi üze­met megnyerni eszméjüknek, hogy tegyen több fokhagymát hentesáruiba, de az üzem a közönség ízlésére hivatkozott. Ebben a fok­hagymától, irtózó finnyásságban egy degene­rált kor ijesztő kórképét látták Jónás ezt a felhőcskét is elűzte, nehogy beárnyazza a gyönyörű tízórai emlékét. — No sebaj, azért fokhagyma nélkül is elég szépen lecsúszott" — mondta. — A fokhagyma majd hiányozni fog a be­fogásnál, hahahat — Hahaha! Jónás kivett az ablakból egy üveg ásvány­vizet és két öblös poharat félig megtöltött a szénsavas vízzel. — No most a kolbászkát meg fogjuk itatni egy kis fővárosi Harmat-vizzel. Azt mondják, rádium is van benne. A kolbászra jól jön egy kis rádium. — Gyerünk azzal a rádiummal! Fokhagy­ma helyett az is jó, hahaha! — De előbb egy kis alkohollal dezinfici­­álni fogjuk a vizet Sohse lehessen tudni. — Megöljük a kis bacik­keket! Hahaha! — Hahaha! Jónás kivett az Íróasztalból egy üveg ba­rack-pálinkát, szinültig töltötte a két poharat és barátjára köszöntötte: Prosit! Egy hajtásra kiürítették poharukat és a mérnök száját széles kezefejével megtörölve már ment is vissza a maga szobájába. Foly­tatódott tovább a hivatalos munka. Sajnálkozás, nyugtalanság nélkül váltak el, tudták, hogy ők ketten ugyan sohse fognak megszaladni egymástól. Agglegények voltak és örök szövetség kötötte őket a közös asz­talhoz, amelynek követelményeiről fölváltva gondoskodtak. Például ez este a „Vig banya" kocsmában a mérnök hozta a vacsorát. A ..Vig banyádban csak bort lehetett kapni, azt is csak egyfélét, de az árián olcsó és min­dig frissen gyöngyöző kitűnő kadarka volt. A helyiség mottója a falra is ki volt pingálva kezdetleges gótikus belükkel: „Ha jösztök, lesztek, ha hoztok esztek." No ők aztán hoz­tak Ettek is. Mindig izgalmas örömü­nnep volt, amikor a zsákbamacska titka kibontakozott. A mér­nök szántszándékkal furfangosan bebugyolál­tatta a csomagját, hogy annál tovább tart­son az izgalom. Jónás a bicskáját marokra fogva, előrehajolva, két lábát az asztal alatt szétvetve, kidülledt szemmel nézte, mint Imit le a csomagról egyik papír burok a másik után. Aztán elégült örvendezéssel rikkantotta — Hű' A fene egyen meg! Ezt jól eltalál­tad! Két gyönyörű sült malac­fej volt, mellette apró, hegyes, méregzöld ecetes paprika bő­ségesen. És arany­héjú friss búzakenyér, ép a dacos része. Tuladjonképen azon a kis ve­lőn és nyelven kívül egyéb komoly ennivaló nem is igen van az ilyesmin, de a csontok mögött bujkáló húsocskákat, mócsingokat, ropogósra sült bőröket órák hosszat el lehet kapirgálni bicska­heggyel. Ez az, amit a fran­cia ,,l’art de prolongation“-nak, az élvezet­­elnyújtás művészetének nevez S­­aporáb­an, de kedves házimunka ez, amelyet a szóda­vizes kadarka tölt meg tartalommal. És aka­dálytalanul el lehet társalogni mellette. Már pedig a mérnök az az ember, akivel a társal­gás mindig pokoli mulatság Szenvedélyes grafológus és amatőr pszichoanalitikus freu­dista alapon. Az írásjegyek legapróbb kun­­korodásaiból is a legmesszebbmenő követ­keztetéseket tudja levonni és nála minden a zsenialitásra megy ki. Most például magával hozta a kerületi elül­járó aláírásának analízi­sét. „Schwartz auf weiss“ megállapította, hogy az öreg úr tudatalattiságában szeplőtlen gépiró hajadonok iránti buja vágyak lobog­nak. És az a nagyszerű, hogy a mérnök áhi­­tatosan hitt a tudományában. Csak nézni kellett, hogy milyen elmélyedt gonddal rán­colta össze a homlokát amikor egy-egy „p“ betű farkincájából a feszülő zsenialitást ki­­nnalizálta. Nagyon jó­pofa volt a mérnök. Bencsikné már másodszor töltötte meg a literes üveget, de a két malacfej örömei még mindig nem fogytak ki Egyszeresek Jónás kezéből kihullott a bicska és a malacfej és tompán koppant az asztalon Teste megme­revedett, a szeme élettelenül bámult maga elé, mint egy ablak, amely mögött sietős tra­gédiák játszódnak le, az arca pedig lilásan elsötétedett. A mérnök ijedtében a hátát ütögette: — Mi az? Cigány útra ment valami? Ha­mar nyeld le ezt a pohár kadarkát! Jónás majdnem észrevétlenül intett nem­et 3 ez nem volt elkerülhető, nem irtózott attól a nyugat institúcióiba, hanem egy egészen sem hogy fájdalmas sebeket ejtsen a nem- sajátszerű, különleges magyar birodalmat tet testén ha ez volt a gyógyulás előfeltétele, alapított olyan nemzeti intézményekkel, — Szent István nem nyugati birodalmat amelyhez hasonlót másutt sehol sem tala, alapított itt s nem a Keletet ágyazta be al­unk. „Szent István a magyar politikai geniek egyike” — Ha nemzetszervezési, kormányzási eredményeit összegezzük, kétségkívül meg kell állapítanunk, hogy a legnagyobb ma­gyar politikai gennek egyike volt ő. De né­pének igazi atyja is. Nem csoda, ha a nem­zet szorongattatása idején sokszor csengett fel a vágyakozás: „Hol vagy István király, Téged magyar kiván?* — Ma is élő célkitűzései közül felemlítem honvédelmünk megszervezését és aktív kül­politikáját. Már akkor belátta, hogy a hon­védelemre a nemzetnek minden áldozatot meg kell hozni, ha fenn akar maradni. — A magyar probléma lényege reánk

Next