Ujság, 1938. január (14. évfolyam, 1-24. szám)
1938-01-01 / 1. szám
SZOMBAT, 1938 JANUÁR 1 újság Darányi miniszterelnök újévi rádiószózaja A belső rend, a belső egyensúly, a hasznos erők együttműtíevésének biztosításában jelölte meg a jövő útját „Ebben az országban csak alkotmányos törekvések érvényesülését lehet megengedni." A miniszterelnök felsorolta a „szociális állam" feladatait és megindokolta jobboldali" politikáját Évről-évre halad a világ évről-évre többet nyújt az ORION-RADIO Rádió vásárlás - hualum kérdése Sternbero Magy. Ut. és ad?. asngszergyar m.: RáKQCZMI 160. Az ország legnagyobb legszebb rádióterme Telelőnek: 136— 068 144—354 137- 708 Darányi Kálmán miniszterelnök Szilveszter napján délután fél öt órakor rádiószózatot intézett a nemzethez. Puritán egyéniségéhez méltóan minden ünnepélyes fogadást elhárított magától és mint bármelyik más előadó, fényes külsőségek nélkül jelent meg néhány perccel fél öt előtt a rádió Sándor utcai épületében. Kozma Miklós, a rádió elnöke, Ssáver Béla és Hlatky Endre rádióigazgatók s a posta részéről Tersztyánszky Ákos államtitkár-vezérigazgató, valamint Véghely Dezső műszaki főigazgató fogadták a miniszterelnököt, aki felesége, Rákóczy Imre dr. miniszteri tanácsos, a miniszterelnökség sajtóosztályának főnöke és Szentiványi Domokos, valamint Incze Péter, személyi titkárai kíséretében érkezett. A rádió vezetősége azonnal a hármasszámú stúdióba kísérte a miniszterelnököt, ahol a hangjáték-előadásokat szokták tartani. Ebből a teremből lett a kivételes alkalomra felolvasó szoba. A miniszterelnök felesége és a kíséret tagjai a Stúdió nagy üvegablaka előtti hallban foglalt helyet, hogy meghallgassa a miniszterelnöki szózatot Fél öt órakor Filótás Lili, a rádió szpíkere jelentette be a rádió hallgatóságának az ünnepélyes eseményt. Azután Darányi Kálmán miniszterelnök elmondotta rádiószózatát, amely a következőképpen hangzik: Darányi miniszterelnök rádióbeszéde Magyar Testvéreim! Mielőtt átlépünk az új év küszöbén, szólni akarok a magyar társadalomhoz, hogy tájékoztassam néhány időszerű politikai és gazdasági kérdésről. *— Az 1938-ik esztendő Szent István éve. Az ő emlékének szenteli a magyar állam és a magyar nemzet. Az ő emlékének szenteli ezt az évet a római katolikus egyház, amelynek kanonizált szentje és a többi krisztusi alapon álló egyház is, amely ugyancsak benne ünnepli azt az apostoli lelkű uralkodót, aki a pogány magyarokat a keresztény hitre térítette. — Szent István úgy áll előttünk, mint egy öreg, bölcs, jóságos, szent király, amilyennek őt az egyház tanításából ismerjük. De ha életét vizsgáljuk a magyar állam alapítása és a nemzet szempontjából, akkor végig kell mennünk azon az úton is, amit ő mint kemény és acélos férfi járt be. Ez az út pedig sok akadályon vezetett keresztül. Sok nehézséget hárított el és győzött le. Nagy energiával és keménységgel vívta meg harcait és messzibe látó szemmel rakta le birodalmának és a modern magyar államnak alapjait, akkor, amikor a királyi tanács szervezésével a mai alkotmányosság csíráját megteremtette, amikor nemcsak a püspökségek, hanem vármegyei rendszerű közigazgatási és katonai szervezetünk alapjait is megteremtette. — Kitűnő hadvezér, kemény katona. A belső ellenállásokat, a felforgató törekvéseket ma sokszor kegyetlennek látszó eszközökkel is elfojtotta, mert szemei előtt csak a nemzet jövője lebegett. Éppen azért, ahol BOJOS ÚJÉRt KÍVÁN kedves vevőinek, ISMERŐSEINEK ÉS BARÁTAINAK HEILIS HARISNYAHÁZ, A JÓ MINŐSÉGEK SZAKÜZLETE. RÁKOCZI-úT 28. Jónás diétája Írta: Nagy Endre Jónás, a tiszti orvos Íróasztala mellől átkiáltott a szomszéd szobába, a kerületi mérnökhöz: — Giling-galang! A főtt kolbász előállott! Az orvos óriás volt, de nem haragos emberevő, hanem a vidám, jóindulatú óriások fajtájából. Nemcsak az arca, de az egész lénye folyton mosolygott. Ez a mosoly erősebb volt, mint az élet viszontagságai. Erősen hízásnak indult — hiába, a negyvenen túl volt már — és jövőbelátó óvatossággal készenvett bő ruhát hordott. Ez a lomhán elomló ruha betöltésre váró mélyredörve olyan volt, mint egy négyéves terv. A szomszéd szoba ajtaja kinyílt és a kerületi mérnök belépett. Ez is ó más volt, mintha ugyanannak a gyerekmesénak a másik szereplője lett volna Szelíd kék szemét ijesztően forgatta, a fogát összecsattogtatta és a naiv disznóölő bicskát kikattantotta a kezében. Mély hangon bömbölte: — Hal az a kolbász? Benne vagyok! — Vén gazember! Hamarabb benned lesz ez a kolbász, mint te őbenne, hahaha! — Reméljük, hahaha! Már az úgy volt, hogy valahányszor összetalálkoztak, a legelső szó kirobbantotta belőlük a harsány hahotát. Nem kellett körmönfont vicceken törni a fejüket, a legjámborabb megjegyzés is elég volt. Nagyon megértették egymást, már az igaz. Az Íróasztalon ott volt a karvastagságú, méteres kolbász, a községi lóhusüzem remeke és mellette egy kerek, ropogós héjú községi kenyér. — No gyerünk, gyerünk! — mondta Jónás. — Ezt az aktát sürgősen el kell intézni! — Ne félj, nem lesz benne restancia, hahaha. — Hahaha! Többet aztán már nem beszéltek. Kezdődött a munka. Most már csak ettek. Istenem, micsoda evés volt ez! Amikor két összetanult zenész nekiül kedvenc zeneszámához, az egyik hegedűn, a másik zongorán, mindegyik a maga részét játssza, a másiktól kap ösztönzést, ritmust és mégis csak a maga játékát élvezi, — hát ez ilyen volt. A két bicska egyenlő falatokat kanyarított kolbászból, kenyérből, a nagyszerű fogsorok pontosan ugyanannyi harapással intéztek el minden falatot, egyetlen fölös mozdulatot se tettek, mintha dobon pörgetett közös ritmusban meneteltek volna, tram-tram-tram és az étvágyuk az utolsó falatig egyre frissebbre lendült. Jónás az Íróasztalra hullajtotta a bicskáját és lehunyt szemmel, elégülten mondta • Ez jó volt! — Elég jó volt, — mondta a mérnök, — de még mindig nem volt benne elég fokhagyma. Én nem értem, azokkal az emberekkel nem lehet beszélni! Úgy irtóznak a fokhagymától, mint a méregtől. — Ostoba előítélet. Már régóta szerették volna a fővárosi üzemet megnyerni eszméjüknek, hogy tegyen több fokhagymát hentesáruiba, de az üzem a közönség ízlésére hivatkozott. Ebben a fokhagymától, irtózó finnyásságban egy degenerált kor ijesztő kórképét látták Jónás ezt a felhőcskét is elűzte, nehogy beárnyazza a gyönyörű tízórai emlékét. — No sebaj, azért fokhagyma nélkül is elég szépen lecsúszott" — mondta. — A fokhagyma majd hiányozni fog a befogásnál, hahahat — Hahaha! Jónás kivett az ablakból egy üveg ásványvizet és két öblös poharat félig megtöltött a szénsavas vízzel. — No most a kolbászkát meg fogjuk itatni egy kis fővárosi Harmat-vizzel. Azt mondják, rádium is van benne. A kolbászra jól jön egy kis rádium. — Gyerünk azzal a rádiummal! Fokhagyma helyett az is jó, hahaha! — De előbb egy kis alkohollal dezinficiálni fogjuk a vizet Sohse lehessen tudni. — Megöljük a kis bacikkeket! Hahaha! — Hahaha! Jónás kivett az Íróasztalból egy üveg barack-pálinkát, szinültig töltötte a két poharat és barátjára köszöntötte: Prosit! Egy hajtásra kiürítették poharukat és a mérnök száját széles kezefejével megtörölve már ment is vissza a maga szobájába. Folytatódott tovább a hivatalos munka. Sajnálkozás, nyugtalanság nélkül váltak el, tudták, hogy ők ketten ugyan sohse fognak megszaladni egymástól. Agglegények voltak és örök szövetség kötötte őket a közös asztalhoz, amelynek követelményeiről fölváltva gondoskodtak. Például ez este a „Vig banya" kocsmában a mérnök hozta a vacsorát. A ..Vig banyádban csak bort lehetett kapni, azt is csak egyfélét, de az árián olcsó és mindig frissen gyöngyöző kitűnő kadarka volt. A helyiség mottója a falra is ki volt pingálva kezdetleges gótikus belükkel: „Ha jösztök, lesztek, ha hoztok esztek." No ők aztán hoztak Ettek is. Mindig izgalmas örömünnep volt, amikor a zsákbamacska titka kibontakozott. A mérnök szántszándékkal furfangosan bebugyoláltatta a csomagját, hogy annál tovább tartson az izgalom. Jónás a bicskáját marokra fogva, előrehajolva, két lábát az asztal alatt szétvetve, kidülledt szemmel nézte, mint Imit le a csomagról egyik papír burok a másik után. Aztán elégült örvendezéssel rikkantotta — Hű' A fene egyen meg! Ezt jól eltaláltad! Két gyönyörű sült malacfej volt, mellette apró, hegyes, méregzöld ecetes paprika bőségesen. És aranyhéjú friss búzakenyér, ép a dacos része. Tuladjonképen azon a kis velőn és nyelven kívül egyéb komoly ennivaló nem is igen van az ilyesmin, de a csontok mögött bujkáló húsocskákat, mócsingokat, ropogósra sült bőröket órák hosszat el lehet kapirgálni bicskaheggyel. Ez az, amit a francia ,,l’art de prolongation“-nak, az élvezetelnyújtás művészetének nevez Saporában, de kedves házimunka ez, amelyet a szódavizes kadarka tölt meg tartalommal. És akadálytalanul el lehet társalogni mellette. Már pedig a mérnök az az ember, akivel a társalgás mindig pokoli mulatság Szenvedélyes grafológus és amatőr pszichoanalitikus freudista alapon. Az írásjegyek legapróbb kunkorodásaiból is a legmesszebbmenő következtetéseket tudja levonni és nála minden a zsenialitásra megy ki. Most például magával hozta a kerületi elüljáró aláírásának analízisét. „Schwartz auf weiss“ megállapította, hogy az öreg úr tudatalattiságában szeplőtlen gépiró hajadonok iránti buja vágyak lobognak. És az a nagyszerű, hogy a mérnök áhitatosan hitt a tudományában. Csak nézni kellett, hogy milyen elmélyedt gonddal ráncolta össze a homlokát amikor egy-egy „p“ betű farkincájából a feszülő zsenialitást kinnalizálta. Nagyon jópofa volt a mérnök. Bencsikné már másodszor töltötte meg a literes üveget, de a két malacfej örömei még mindig nem fogytak ki Egyszeresek Jónás kezéből kihullott a bicska és a malacfej és tompán koppant az asztalon Teste megmerevedett, a szeme élettelenül bámult maga elé, mint egy ablak, amely mögött sietős tragédiák játszódnak le, az arca pedig lilásan elsötétedett. A mérnök ijedtében a hátát ütögette: — Mi az? Cigány útra ment valami? Hamar nyeld le ezt a pohár kadarkát! Jónás majdnem észrevétlenül intett nemet 3 ez nem volt elkerülhető, nem irtózott attól a nyugat institúcióiba, hanem egy egészen sem hogy fájdalmas sebeket ejtsen a nem- sajátszerű, különleges magyar birodalmat tet testén ha ez volt a gyógyulás előfeltétele, alapított olyan nemzeti intézményekkel, — Szent István nem nyugati birodalmat amelyhez hasonlót másutt sehol sem tala, alapított itt s nem a Keletet ágyazta be alunk. „Szent István a magyar politikai geniek egyike” — Ha nemzetszervezési, kormányzási eredményeit összegezzük, kétségkívül meg kell állapítanunk, hogy a legnagyobb magyar politikai gennek egyike volt ő. De népének igazi atyja is. Nem csoda, ha a nemzet szorongattatása idején sokszor csengett fel a vágyakozás: „Hol vagy István király, Téged magyar kiván?* — Ma is élő célkitűzései közül felemlítem honvédelmünk megszervezését és aktív külpolitikáját. Már akkor belátta, hogy a honvédelemre a nemzetnek minden áldozatot meg kell hozni, ha fenn akar maradni. — A magyar probléma lényege reánk