Ujság, 1939. április (15. évfolyam, 75-98. szám)

1939-04-01 / 75. szám

2 Józsi bácsinak Igaza van Józsi bácsiék előkelő vidéki emberek, akik Pesten mindig a Hotel Rióban száll­nak meg. Miért épp a Rióban laktak? — kérdi őket dr. Kovács ügyvédjük. Mert törődünk a zsebünkkel. A Rió olcsó és mégis tökéletes, kényelmes. A város szivében: VII., Kürt­ utca 6., a Pátria­­kávéház mögött. különbséget tesz keresztény és keresztény ma­gyar állampolgárok között. Helyesebb eljárás lett volna, ha a javaslat egészen más alapokon épül fel. Különbséget tenne azok között a zsi­dók között, akik a törvény hatálybalépésekor már magyar állampolgárok s azok között, akik esetleg csak azután lesznek magyar­­állampol­gárok. Azok közül a zsidók közül, akik a tör­vény hatálybalépésekor már magyar állampol­gárok s az ő ivadékaik közül, nem tartaná ki­­terjesztendőnek a javaslatot azokra, akik már keresztények lettek. A püspöki kar álláspontja — Nem kellene kiterjeszteni azokra az izraelita vallásúakra sem — folytatta a bíboros-herceg­­prímás —, akik büntetlen előéletűek, a magyar­sághoz asszimilálódni akarnak és ezt a szándéku­kat cselekedeteikkel már bebizonyították, vagy ez a szándékuk a törvény megállapítása szerint vé­lelmezhető.­­ Minthogy az egész javaslatot represszálja­ Glattfelder Gyula püspök a zsidók felelősségéről Glattfelder Gyula szerint ha egy pillantást ve­tünk közéletünkre, valóban lehetetlenség taga­dásba venni, hogy van zsidókérdés s hogy ez nálunk tragikusabb formában áll fenn, mint bár­hol másutt. A magyarországi zsidóság szeren­csétlen társadalmi és gazdasági rétegeződése sokkal súlyosabb helyzetet teremtett ebben a tekintetben itt, mint akár Lengyelországban, ahol arányszámuik még kedvezőtlenebb. Amit pedig zsidó szellemnek nevezünk s ami nemcsak a túlzott kritikai él, hanem az a mentalitás, amely mindent kereskedelmi cikként kezel s ezzel a lelki beállítottsággal destruál olyan dol­gokat is, amelyet a hazaifiús vagy vallásos ke­gyelet a forgalomból kivettnek kiván tekinteni, már rég kivívta maga ellen a nemzeti közvéle­ményt, különösen akkor, amikor egy példátlan katasztrófa is teremre szólította. A zsidóságnak ezt már régen észre kellett volna vennie. Ne ütközzenek meg az évszázadok óta velünk itt együtt élő zsidók, akik velünk lélekben egészen összeolvadtak, ezen a megállapításon, hanem állapítsák meg felelősséggel, hogy bőrükbe nem férő fiaiknak szertelen radikalizmusát idáig le nem szerelték. Ebből a radikalizmusból előál­lott egy olyan helyzet, amelynél azután össze­omlottak a társadalmi és gazdasági rend pillé­rei, amelyeken már nem lehetett segíteni, de ugyanakkor az elégtétel igénye is viharosan jelentkezett, elfogadja, mert szükség törvényt bont, a javas­lat 1. §-át azonban, mely tagadása keresztény és ezeréves magyar-keresztény mentalitásunk­nak, mai fogalmazásában a miniszterelnök iránt érzett minden bizalma ellenére sem fogad­­­hatja el. A Csanádi püspök súlyos kifogásai a javaslat ellen . Amikor elismeri, hogy komoly és gyógyí­tást jelentő intézkedéseket kell tenni, hangsú­lyozza, vigyázni kell arra, nehogy a kivételes rendszabályokat akár a szenvedély, akár az igazságtalanság kisajátítsa. Nem tud hozzájá­rulni ahhoz, hogy szükség és ítélőfórum nélkül állásából kitegyen valakit, aki ahhoz jogot szer­zett, nem tudja megérteni, hogy tűzharcosoktól megtagadják a mentesítést, nem tudja helye­selni, hogyha kivételeket állapítanak meg a testi ügyesség bajnokaira, a szellemi és lelki kiváló­ságokra ilyen kivételeket mégsem alkalmaznak. Semmiképen sem lehet elfogadni a javaslatnak azt a szándékát, hogy zsidóknak kíván vissza­minősíteni olyanokat, akik a zsidóságot nem is­merték és szívvel-lélekkel keresztények. Olyan törvényes rendelkezés, amely a keresztség jog­hatályát megtagadja, a keresztény magyar lel­kűlét meggyőződésével össze nem egyeztethető. A visszazsidósítás szakítás a kétezeréves keresz­tény és az ezeréves magyar-keresztény hagyo­­mányokkal, egy idegen, a mi elgondolásunkat megérteni nem tudó mentalitásnak befészkelő­­dése a mi jogalkotásunkba. — Olyan mentalitás jelentkezése, mely kizá­rólag a vér és hús misztériuma jogán gondolja az emberiség sorsát intézhetni és vérmesékkel ámitja a kiskorúakat, amely vérmeséken a ko­moly tudomány mosolyog. Senki sem vonja két­ségbe a vér és faj döntő szerepét egy nép éle­tében, de a lelket elsőbbség illeti meg és a szel­eim hatások a népkaraktert inkább diszponál­ják, irányítják és módosítják. Nem járulhat hozzá ahhoz, hogy már évszázadok óta ittlakó és teljesen asszimilált családokból származó, megkeresztelt zsidók sokkal súlyosabb helyzetbe merüljenek, mint a beszivárgott galíciaiak, mert az utóbbiak bárhova melletnek és bárhol mene­­déket kereshetnek, de a megkeresztelkedetteket nem fogadják be sehol.­­ Az ember azt várná, hogy lesz valami j jvaslatban a zsidó szellem ellen és a keresztény­­ellem mellett, de bármilyen figyelemmel ol­vasta is a javaslatot, ilyen intézkedést nem ta­lál. A javaslat erkölcsi kihatásai tekintetében is komoly aggodalmakat táplál. Rendkívül ag­gasztó az a hangos agitáció, amely a kérdés fel­vetése óta az országban folyik. Akik a közvéle­mény maguk mellett való felsorakoztatását re­mélik ettől, ugyanakkor politikai naivitásról ál­lítanak ki bizonylatot, mert arról még nem tud a történelem, hogy­­elkorbácsolt népszenvedé­lyeket normális mederbe lehetett volna terelni. A javaslatot, amely a keresztény társadalom­nak tűrhetőbb exisztenciát kíván biztosítani. ÚJSÁG SZOMBAT, 1939 ÁPrilliS I nak tartja, bizonyos körülmények között kiter­jesztendőnek vélné azokra a zsidókra, akik iz­raeliták maradtak, de büntetett előéletűek, a magyarsághoz asszimilálódni nem akarnak, mert indokolatlanul volnának részesei olyan közös­ség jogainak, amelybe nem akarnak tartozni. Ki kellene terjeszteni azokra, akik izraeliták vagy meg­keresztelkedettek, de felekezetnélküliekké lettek, mert aki minden vallást megtagad, nem érdemli meg, hogy az állam olyan bizalommal legyen vele szemben, mint a vallásos állampol­gárral szemben. Ki kellene terjeszteni a javas­latot azokra a zsidókra is, akik akár izraeliták maradtak, akár keresztények lettek, de kimutat­hatóan részük volt azokban a túlkapásokban is deliktumokban, amelyeknek visszaszorítása miatt a javaslat szükségesnek mutatkozott. A törvény azokra, akik hatálybalépéséig nem magyar ál­lam­polgárok, kiterjeszthető, mert hiszen ezek­nél nem következik be semmiféle jogsérelem, hiszen őket nem illették meg a magyar állam­polgárok jogai. A beözönlés ellen nem a javas­lattal kell védekeznünk, hanem úgy, hogy nem adunk állandó letelepedési engedélyt semmiféle körülmények között . De nem elég törvénnyel visszaszorítani azo­kat a zsidókat, akik megérdemlik, szükséges volna megszüntetni azokat a jelenségeket is, amelyeket gazdasági, társadalmi és közéletünkbe éppen a zsidó szellem vitt oda, s amelyek miatt a javaslatot a kormány szükségesnek tartotta. Hangsúlyozta ezután, hogy észrevételeit a püs­pöki kar képviseletiben is tette s hogy a püs­pöki kar az elvi kijelentéssel nem kíván a kor­mánynak, még kevésbbé a nemzetnek nehézsé­geket okozni. A jelen és a jövő számára köteles­ségének tartotta azonban elvi kijelentéseit meg­tenni, hogy akik akár most, akár később a ja­vaslatot bírálják, olvashassák, hogy a püspöki kar ebben a kérdésben is, mint minden kérdés­ben, tehetségéhez képest az igazságosság és a szeretet alapjára kíván helyezkedni. Ravasz László az asszimiláció mellett Ravasz László szerint lehetetlen nyugodtan tárgyalni ezt a kérdést, olyan erőteljes ezen a téren a szélsőségek harca. Ha a javaslat abban a formában került volna a bizottság elé, amely­ben kibocsátották, nem tudná általánosságban elfogadni. A képviselőházi tárgyalás óta azon­ban lényeges változtatásokon ment át. A javas­lat 1. §-a lászólag a tiszta faji elméletre, a le­­származóte­j is h­elyezkedik, a kivételek statuálá­­sával azonban bizonyos pontokon áttörik. És ha csak egy ellenegy ponton törik is át, akkor már megdönti Unp abszolút érvényét. A javaslat arra az egyetlen elfogadható igazságos álláspontra helyezkedett, hogy szellemiség ellen való küz­delemről van szó Szerinte olyan törvényt kell alkotni, amely az asszimilációt sietteti, teljessé teszi és megakadályozza mindazoknak a ténye­zőknek a jelentkezését, amelyek az asszimilációt hiúvá és lehetetlenné tennék. Ha van asszimilá­ció egy esetben, akkor lehetséges a többiekben is. Kijelentette ezután, hogy a javaslatot általá­nosságban el kell fogadni, de az elv legyen, hogy küszöböljük ki a javaslatnak azt az eredendő fogyatkozását, hogy sokkal kevésbé szabadít meg a kártékony tömény­ zsidóságtól, mint amennyire bántja és asszimilációja útján vissza­löki azt a zsidóságot, amely lélekben és ma­gyarságban már hozzánk alakult. Ha van asszi­miláció és az lelki áthasonulás, úgy legyen asszi­miláció ne csak a negyedik nemzedékről az elsőre, hanem legyen meg már az első generá­ciónál, ha valaki már ott el tudta érni ezt az eredményt. Ezzel kapcsolatban helyesnek tar­taná, ha olyan állandó országos bizottságot léte­sítenek, amely minden egyes esetben egyszerű többséggel, titkos szavazás mellett döntene fel­vetett kérdésben és határozatát közzétennék a hivatalos lapban. Raffay: „A javaslat árt a Kereszténységnek“ Raffay Sándor a javaslatot általánosságban elfogadja, mert meggyőződése, hogy el nem fo­gadása nemzeti szempontból rendkívül nagy kellemetlenségek elé állíthatna bennünket, de felhívja a figyelmet a javaslat néhány pontjára, amely őt komoly aggodalmakkal tölti el. Nem helyesli az olyan törvényalkotást, amely kipró­bált, történetileg is igazolt jogokat bármilyen tekintetben érint. Megadott állampolgárságot szerinte csak hazaárulás esetén szabad valakitől megvonni. Az 1867:XVII. t.-cikkel teljes polgár­jogot nyert zsidó családok leszármazóit nem tudja jó lélekkel megfosztani eddig élvezeti és legtöbbje­­iltal megszolgált állampolgári jogaitól. Aggodalmat okoz az is, hogy a javaslat az egyenjogúságot korlátozza, s nyugtalanság tölti el amiatt, hogy jóllehet a keresztény magyarság érdekében akar intézkedni, mégis éppen a ke­resztény­ségnek árt. A keresztyény egyházak munkája illuzórikussá válik, mert hiszen a ja­vaslat azokat, akiket megkeresztelnek, kizárja a kereszténységből és azt mondja, hogy továbbra is zsidók maradnak, sőt nemcsak ők, hanem utódaik is. Furcsa az is, hogy a javaslat asszi­milációt akar és éppen az asszimiláltakat zárja ki. Visszásnak tetszik az is, hogy az állampol­gárság tengelyévé a javaslat nem a nemzetnek tett szolgálatot és a nemzeti értéket, hanem a kikeresztelkedés bizonyos időpontját teszi, ami­ szintén nem tud­ logikusnak elfogadni. Aki meg van keresztelttje, a­ keresztyén ember. A vissza­zsidósítást teljes egészében ki kellene zárni a javaslatból. Nem a zsidók ellen kell törvényt­­ hozni, hanem a keresztyének érdekében. A ki-­s vételek sorozatában vannak olyan hiányok. amelyek nyugtalanítják. Tud zsidó frontharco­sokról, akik minden tekintetben érdemesek, őket, mert a nemzetnek tettek szolgálatokat, mindenestől kivenné a törvény hatálya alól. Azokat is kivenné, akik nem mint olimpiai baj­nokok, hanem a szellemi élet terén vezetők és értékek. A javaslatot általánosságban szívesen elfogadja abban a reményben, hogy a kormány a józan és megfontolásra érdemes módosításo­kat honorálja. Szülló Géza: „Ez nem keresztény törvény “ Szüllő Géza a törvényjavaslat legveszedelme­sebb részének azt a lelkiséget minősítette, amely az asszimilációt akarja kizárni úgy, hogy a disszimiláció ellen nem foglal állást. Szent Ist­ván Magyarországa különböző törzsekből tevő­dött össze, veszedelmes tehát, hogy a fajelmé­letre terjeszkedjünk ki és gyengítsük az asszi­milációt, mint a nemzeti erők forrását. Ebben az országban nem lehet fajelméletet fenntartani és óv ilyen tendenciától mindenkit, mert ezzel a magyarságot zsugorítanák össze. — Az én felfogásom szerint — fejtegette — ebben az országban nem az asszimilációt, ha­nem a disszimilációt kell meggátolnunk és nem szabad kirekesztenünk a magyar életből olyan elemeket, amelyek a nemzetnek hasznára vál­nak és a nemzet erkölcsi erejét növelik. — Azt kell megakadályozni, hogy a disszimi- láció által értékes elemeket elveszítsünk. Előbb nem idéztem közéleti szerepet játszó politikusok és diplomaták idegen neveit, de most idézem Ballagh, Csemegi, Korányi nevét, akik asszimi­lálódtak és nagy hasznára vártak a magyar nemzetnek. — Nem akarok szentimentális lenni, bár a javaslat indokolásában foglaltatik az a mondat, hogy nem szabad szentimentálisnak lenni. Ezt a mondatot azért ragadom ki, mert ezt legalább meg tudtam érteni. Ettől eltekintve a törvény­­javaslat valamennyi szakasza úgy van megszer­kesztve, hogy azokat senki soha nem tudja érteni. Én már sokféle törvényhozást láttam, láttam a csehek, az osztrákok törvényhozását, de ilyen konfúzus szövegezéssel még nem talál­koztam. Gobineau tanítja, hogy az emberi gon­dolatnak ruhája a szó. Ilyen rongyos ruhában a felsőház előtt még nem állott soha senki (Nagy derültség.) Kérem az írói kvalitásokkal rendelkező igazságügyminiszter urat, gondos­kodjék arról, hogy a törvényjavaslatokat a jö­vőben magyarul értő bizottsággal vizsgáltassa meg, hogy azok szövegét a magyarul gondol­kodó ember megérthesse.­­ Én azt hiszem, hogy ebben az országban nem szabad kirekeszteni olyan elemeket, ame­lyek a nemzet közkincsét erősítik, de ugyan­akkor vigyázni kell arra is, hogy a kormány­zatból se zárjunk ki olyanokat, akik a nemzet érdekében munkálkodnak. A törvény rossz, de ez még mindig nem olyan nagy baj, mintha a kormányzás rossz. Egy rossz törvényt egy jó törvénnyel meg tudok javítani. De egy rossz kormányzás után jó kormányzásra alig számít­hatunk. Én magam a törvény életbelépése ellen gátat nem emelek, de minden erőmmel méltat­lankodom a törvény szelleme ellen. . . Ez a törvény jogfosztást jelent, jelenti a jog területéről való letérést, ez a törvény rést üt az alkotmányos szabadság és egyenlőség el­vén. Nekünk, kis nemzetnek, nincs más erőnk, csak a jog. A jog külső formája a törvény. Erre a jogban rejlő erőre nekünk jobban kell vigyáz­nunk, mint nagy államoknak. Az erőszak, a fegyver hatalmát a joggal szemben nem fogad­hatjuk el, azonban előzetes pártközi megállapodás alapján kellett volna a törvényhozás elé hozni. Ország­szerte beszélik, hogy a kormány illetéktelen külföldi befolyásra terjesztette elő a javaslatot. Nem akar a miniszterelnök részéről nyilatkoza­tot provokálni, nem tételezi fel még legnagyobb politikai ellenfeléről sem, hogy külföldi nyo­másra terjesztene javaslatot a törvényhozás elé. Teleki Pál gróf: Megmondottam bemutatkozó beszédemben a képviselőházban és itt is, hogy a magunk lábán állunk. Ameddig én itt ülök, addig a magunk lábán állunk! (Hosszantartó nagy éljenzés és taps.) Nem értem, miért kell komolyan tett kijelentéseket naponta ismétel­nem, még felsőházi tagoknak is. (Élénk taps.) Szilágy Lajos sajnálja, hogy a miniszterelnök nem figyelt egész okfejtésére , ezért szükséges­nek látta, hogy a miniszterelnök újból nyilat­kozzék. Teleki Pál gróf: Én nem látom szükségesnek, mert azt találom, hogy amit egyszer megmon­dok, az úgy van! (Élénk helyeslés, éljenzés és taps.) Szilágyi Lajos hangsúlyozta, hogy ezt a híresz­telést kezdettől a mesék birodalmába sorolta. Azt sem tételezi fel a kormányról, hogy az be­folyásolja, hogy a jobbszélső pártok ezt a kér­dést annyira kilovagolják, de mégis szóváteszi, mert nem látja a jobbszélső pártok ilyen agi­­tációja ellen a megszervezett, céltudatos ellen­­propagandát. Nem lát a javaslatban gondosko­dást arról, hogy a keresztényeknek a javaslat­ból semmi körülmények között káruk ne kelet­kezzék s ezért el tudja képzelni, hogy a javas­lat következtében tömegek munkaképtelenekké válhatnak s elsősorban a keresztények szenved­nék meg hátrányait. Kétségtelen, hogy a tör­vény gazdasági szempontból meg fogja állítani az országot a fejlődésben s le fogunk maradni miatta a nemzetek közötti versenyben. A Károly-csapatkeresztet, mint a hadviseltség külső jelét, fentartás nélkül el kell fogadni s a legokosabb az összes kitüntetéseket teljes érté­kükben akceptálni. A javaslat egész szerkezete pongyola és felületes. Mégis azért nem utasítja vissza mereven, mert bizonyos vonatkozásban nem tartja olyan ijesztőnek és súlyosnak, amint azt egyes sajtóorgánumok beállították. Reméli, a kormány úgy gyakorolja majd ezt a kivétele­zési jogot, hogy igazságtalanságok ne történ­jenek. Sze­ilő Géza javaslata . Azokat a kifogásokat, amelyek az egyes pontoknál felmerülnek, majd a plénumban fo­gom előterjeszteni. Most csak feltűnő hiányos­ságra kívánok rámutatni. Nevezetesen sehol nem látom, hogy ki és hogyan fogja végrehaj­tani ennek a törvénynek megszámlálhatatlan súlyos intézkedéseit. Ezért egy indítvánnyal ál­lok elő. Nevezetesen azzal, hogy a zsidótörvény végrehajtását bízzák egy kormánybiztosra. A kormánybiztos mellé rendeljenek ki egy ellen­őrző bizottságot, amely részben a képviselőház, részben a felsőház tagjaiból állana. A kép­viselőház tagjait egy zsűri jelölné ki, a felső­ház tagjait a felsőház elnöke. Ezzel csak le­vennénk a kormány válláról a felelősségteljes feladatot. Ismétlem, a törvény ellen nem emel­hetek gátat, de ismétlem azt is és hangsúlyo­zom, hogy szellemével, intenciójával nem értek egyet. Ki kell jelentenem: az nem biztos, hogy ez zsidótörvény, de az egészen biztos, hogy nem keresztény törvény. (Nagy taps.) Teleki miniszterelnök és Szilágyi Lajos szóvi­dja Szilágyi Lajos a miniszterelnök elődeit hibáz­tatta azért, hogy Teleki Pál gróf is képviselni kényszerült a törvényjavaslatot ebben a formá­jában. A zsidóságot úgy veszi, ahogy van: szem előtt tartja a benne rejlő alkotóerőt is, de a romboló szellemet is, amit bizonyos rétegek részéről az elmúlt évtizedekben megnyilvánulni láttunk. Súlyos aggodalmak töltik el, mert a javaslat súlyosan érinti a jogegyenlőségről eddig vallott felfogást, megrendíti a jogbiztonság érzé­sét, némely határozmánya a vallásszabadságba is beleütközik. Nem hiszi, hogy volna, aki vitatná a javaslat szükséges voltát. A javaslatot „Mesterségesen felszított közvélemény nyjinyomása alatt...“ Wekerle Sándor szerint az előző törvény meg­felelő végrehajtásával meg lehetett volna oldani a zsidókérdés objektiv részét s nem lett volna szabad új javaslattal jönni addig, amig nemzeti életünk s főleg közgazdasági életünk meg nem emésztette az első javaslatot s nem vonhattuk le a tanulságokat arra, hogy lehet-e, szükséges-e további lépéseket tenni ezen az úton. A javaslat nem felül eldöntött szükségszerűség alapján került a törvényhozás elé, a kormány a mester­ségesen felszított közvélemény műnyomása alatt volt kénytelen beterjeszteni. Kijelenti, hogy el­fogadhatatlannak tartaná harmadszori olvasás­ban a törvényt, ha az 1. §. idevonatkozó ren­delkezéseit nem módosítják megfelelően. De el­fogadhatatlannak tartaná akkor is, ha a 2. §-ban felsorolt kivételeket csak abban a mértékben adnák meg, ahogy ma a javaslatban van. Helyesli, hogy valamilyen formában zsűrit alkossanak, amelynek ítélete alapján a társada­lom egyenjogú munkásai és tagjai lehessenek mindazok, akik erre érdemesek , mert a nem­zetnek továbbra is szüksége van arra, hogy köz­életében közreműködjenek. Súlyos aggályai elle­nére általánosságban elfogadja a javaslatot a miniszterelnök személye iránt táplált bizalom alapján. Wekerle elnapolás! Indítványa Határozati javaslatot nyújtott be, s indítvá­nyozta, hogy az egyesített bizottság a javasla­tot abban a reményben, hogy a részletes tár­gyalás során a felmerült aggályok eloszlatha­tók lesznek, általánosságban fogadja el, a rész­letekre vonatkozó javaslatok megtételére pedig albizottságot küldjön ki, amelynek az egyesített bizottságok elnökei és előadói lennének tagjai, köztük a hercegprímás, mint az egyik bizottság elnöke, továbbá a keresztény egyházak képvi­seletében Glattfelder Gyula, Ravasz László és Raffay Sándor. Az egyesített bizottság az álta­lános vita berekesztése után napolja el üléseit mindaddig, amíg az albizottság a részletekre vonatkozó javaslatait előterjeszti. Töreky Géza elnök két órakor felfüggesztette a bizottság ülését. LÁTOGASSA MEG OLASZORSZÁGBAN A MILÁNÓI VÁSÁRT 1939 ÁPRILIS 12-27. VASÚTI díjkedvezmények: MAGYARORSZÁGON 33% _ JUGOSZLÁVIÁBAN 25% NÉMETORSZÁGBAN 25% — OLASZORSZÁGBAN 50% TÁRSAS UTAZÁSOK. Felvilágosítás: A Milánói Nemzetközi Árumintavásár magyarországi főmegbizottja: Olasz-Magyar Kereskedelmi Kamara, Budapest, V., Dorotty­a­ utca 9. l^’FICIO PROPAGANDA DELLA FIERA DI MILANO — VIA DOMODOSSOLA, MILANO (ITALIA) ENTE PROVINCIALE PER IL TURISMO - MILANO (ITALIA)

Next