Ujság, 1939. február (15. évfolyam, 26-48. szám)
1939-02-01 / 26. szám
ÚJSÁG SZERKI. 1939 FEBRUÁR 1 A családfői figyelmeztetés Károlyi Gyula gróf egy fényes nevű és alkotmányos érzésű felsőházi tag, nemrégen még Magyarország puritán miniszterelnöke, összehívta a felsőház tagjait, hogy kibeszélhessék magukat és leszögezzék álláspontjuk mindenkori alkotmányosságát. Akik ott összejöttek, az az óriási tömeg felsőházi tag, az összehívás nyomán arról tett nyilvános tanúságot, hogy alkotmányos felfogásából nem hajlandó engedni. Ugyanezen a napon, amelyen a felsőház tagjainak hatalmas tömege hangsúlyozta, hogy Magyarországon egyedül a parlamenti kormányzási forma lehetséges, hogy továbbá a felsőház a haladásnak nem kerékkötője és nem akadályoz meg semmiféle, az ország érdekében álló haladást s a jó öregember családfői figyelmeztető szerepével hasonlította össze a felsőház szerepét, a felsőház már a maga bizottsági tárgyalásán jelentékeny módosításokat tett a keresethalmozási törvényjavaslaton, sőt szembekerült a Közigazgatási Bírósághoz való panaszjog biztosításánál magával a pénzügyminiszterrel is. A felsőház kétségtelenül rendkívül gerinces intézmény. Mit várhat tőle a nemzetnek az az aggódó része, amely legutóbb a száműzetés kenyerével lett megfenyegetve? A felsőház az I. számú zsidótörvényjavaslatot megszavazta, holott már ebben is az ország hatszázezer embere súlyosan volt érintve éspedig nem csupán gazdasági térfoglalásának és a szellemi pályákon való szereplésének jelentékeny megszorítása révén, hanem azon a réven is, hogy katonai érdemei csak részben nyertek elismerést és a közülük keresztény vallásra áttértek keresztényi mivoltát ez az első törvény éppen a térfoglalási vonatkozásokban nem ismerte el. Mégis megszavazta a felsőház, bár nem minden elvi ellentét hangoztatása nélkül. Ez előzmények után mégis a felsőház a maga összetételében, véleménynyilvánításának mindenkori bátorságában már eleve azt a látványt nyújtja, hogyha a II. törvényjavaslatot például változatlanul fogadná el a képviselőház, a felsőház többsége aligha lesz hajlandó azt így megszavazni. Erre reményt nyújt Károlyi gróf beszédének az a megállapítása, hogy a felsőház sohasem volt kerékkötője a fejlődésnek, a haladásnak. Most, ami a második javaslatban van, az diagonális ellentéte a fejlődésnek, a haladásnak és visszalökése az országnak a középkori felfogásba. Ez a második javaslat hogyan jelenthetne haladást, mint a kereszténnyé váltakat összezúzza, a Károly csapatkereszt háborús dicsőségének nem adja meg még az első törvénnyel megadott méltánylást sem, amikor elfeledkezik arról, hogy nemcsak devizacsalók vannak, hanem ragyogó múltú, tisztes életű, nemzedékek hosszú sorozatán át dicsőséges magyar szerepet betöltött olyan zsidó családok is, éspedig ezrével és tízezrével, amelyeket jogosan neveznek történelmi családoknak. Ez a javaslat most megfeledkezik arról, hogy a szorosan vett kereszténység még ma sem akar, annyi intő paragrafus után a gazdasági élet egyes szürke műhelyeiben és boltjaiban elhelyezkedni, hogy a dikics és a rőf még ma sem népszerű s hogy éppen ez a ciklcs és ez a rés jelenti a gazdasági életben a zsidóság legszélesebb térfoglalását. A felsőház nyilván gondolkodni fog ezekről a dolgokról és ha ez a törvényjavaslat esetleg elébe kerül, egészen bizonyos, hogy ma már öntudatosabb és keményebb lesz az ellen a felsőház fellépése, mint az első javaslatnál volt. Sohasem voltunk optimisták, de ha körülnézünk, napról-napra azt látjuk, hogy miközben a zsidóság alig védekezik — csak a felvidéki zsidóság teljes védekezési passzivitására kell reámutatnunk —, azalatt a vérbeli kereszténység napról-napra tündöklő példáit mutatja az emberszeretetnek és ma már több keresztény védi a magyar zsidóságot, mint zsidó. Védi nem csupán a keresztény erkölcs parancsából, hanem abban a meggyőződésben is, hogy a zsidóság gazdasági tönkretételével óriási keresztény rétegek is fognak teljesen és örökre tönkremenni és kenyörtelenné válni. Mindezt remélhetőleg meg fogja látni a felsőház és az öregember figyelmeztetni fogja a család fiataljait, hogy más a haladás, mint a középkor, más a fejlődés, mint a hátramenés. ROVÁS A kígyó szájába kapja farkát és kész a gyűrű. Volt kormány, mely antiszemita. Ez csinált sajtót, mely antiszemita. Ez teremtett antiszemita közhangulatot, melyre a kormány hivatkozik: ime, az ország zsidótörvényt követel. Az ország dehogyis követelne zsidótörvényt, ha a kormány nem tett volna róla, hogy követeljen. Az ország? Talán mégsem az egész ország, hanem azok, akiktől maguktól vélemény nem telik és befogadták, amit készen kaptak. Ahogy a propaganda antiszemitizmust tudott terjeszteni, éppúgy tudna antiszemitizmust apasztani. Nem kellene ellenpropaganda sem, elegendő lenne, ha csak abbahagyja, amit eddig csinált. Ila a kígyó elereszti a farkát, megszűnik a gyűrű is. * Knobh Sándor és Gratz Gusztáv gazdasági szakvéleményt mondtak és nem ők az oka, hogy a zsidójavaslat, ha szociális és faji kérdésnek minősítik is, mégis gazdasági kérdés, mert válságos gazdasági következményekkel jár. Semmiféle politika nem teheti, hogy egy vállalat jó vállalatnak maradjon meg, ha rosszul vezetik és semmiféle fajteória sem foghatja rá senkire, hogy ilyennek vagy olyannak születve, szakértője legyen annak, amit nem tanult meg, vagy kezdő létére annyit tudjon, mint majdan húszévi gyakorlat után. És nincs az a politika, mely meggyőződéssel pótolhatná a ceruzát és a kétszer kettőből ötöt csinálhatna. Az ország gazdaságának vagyona devalválódik, hozama apad — ezt két szakember hideg szenvtelenséggel állapítja meg s az embernek nem kell lóbarátnak lennie, ha hámban akarja tartani a lovat addig, mig motort nem szerelt a szekér elé.* Nem kérdezzük, melyik dicsőbb, melyik nagyobb, csak konstatáljuk, hogy Jaross Andor miniszter úr mellett Szülló Géza is vezér a Felvidéken, ő is népszerű, őt is megbecsülik és követik és éppenséggel nem ugyanazt mondja, amit a miniszter úr. Ő is ismeri az embereit, ő is tudja, hogy küzdelmében ki állt mellette, ki nem és ebből csak azt következtetjük, hogy a Jaross miniszter úrral tartók mellett vannak, akik Szüllő Gézával tartanak. Nem hisszük, hogy az ő hívei kevésbé volnának magyarok azért, mert nem népszónokol minden vasárnap. Knobh Sándor és Glatz Gusztáv súlyos aggodalmai a zsidójavaslattal szemben A kisgazdapárt nem vesz részt a vitában, míg a kormány elő nem terjeszti módosításait A képviselőház együttes bizottságai kedden délelőtt fél tizenegykor Péchy László elnöklésével folytatták a zsidójavaslat általános vitáját. Knob Sándor súlyos következményeket jósol Knob Sándor szerint már az első zsidójavaslat is messzemenő elkanyarodást jelentett a katolikus felfogástól és bizonyos gazdaságpolitikai alapelvektől is, amelyek a gazdasági élet működésének legfontosabb törvényei voltak, de nem bolygatta az említett törvényszerűségeket olyan mértékben, hogy a gazdasági élet mélyreható nagy zavarai állhattak volna elő. Az első javaslat vitájában nem vett részt, mert meggyőződése szerint is az az aránytalanság, amely az elmúlt évtizedekben a gazdasági életben a zsidóság javára és a keresztény értelmiség hátrányára kialakult, egészségtelen, előbb-utóbb bizonyos társadalmi feszültségeket idéz fel és ezért helyes az ilyen feszültségek keletkezésének elébe vágni. A második javaslattal kapcsolatban azonban a gazdaságpolitikus nem helyezkedhetik erre az álláspontra, mert a javaslat nyolc-kilenncszázezer ember sorsához járul hozzá. Nem emlékezik meg arról, hogy a zsidóság javára kell betudni hitelszervezetünk megteremtését s nem emlékezik meg arról a szerepről sem, amelyet a zsidóság a magyar ipari szervezet megteremtésében töltött be. Nem látja az országban azokat a politikai erőket, amelyek a kormányzatot kényszerűen és kivédhetetlenül a gazdasági radikalizmusnak erre a vonalára vitték. Az ország gazdasági érdeke szempontjából a javaslat elhibázott konceptus. Ha a közhangulatról beszélnek, ennek felidézésével kapcsolatban nem lehet a kormányzatot felmenteni a politikai felelősség alól. Az ország hosszú évek óta komoly belső feszültség légkörében él, aminek egyik oka az, hogy nálunk a nemzeti jövedelem értéke nem kielégítő, a másik pedig az, hogy a nemzeti jövedelem eloszlásában bizonyos rétegei részesedésénél nagy aránytalanságok vannak. A falu népének keresete évi átlagban nem több mint 400 pengő, az ipari munkásság fejkvótája pedig 1300 pengő körül mozog. A feszültség harmadik oka az, hogy a szociális juttatások értékénél is hasonló aránytalanság van. A városi és az iparban foglalkoztatott lakosságnak a szociális juttatásokból kiszámítható fejkvótája 40 pengő körül mozog, a mezőgazdasági munkásságnál azonban csak 7—8 pengőt tesz ki. Mind belső, mind külső politikai szempontból az ország gazdasági erejének gyarapítására van szükségünk, a javaslat azonban éppen az ellenkező irányban halad. A gyáriparban a javaslat következtében az előírt négy, illetve két és fél év alatt 10—18.000 embert kell leváltani, állítja azonban, hogy ezek leváltása nem történhetik meg, mert nincs enynyi ember és nincs ennyi alkalmas ember. Számolni kell azzal is, hogy annak a 000— 700.000 embernek, akit a javaslat érint, a fogyasztásból való kikapcsolódása a legsúlyosabb következményeket fogja előidézni. Gyengíteni fogja a javaslat ipari életünket részben az említett leváltással, részben a fogyasztás csökkenésével s ennek következményeként értékesítési többletek fognak jelentkezni a mezőgazdasági termelésben. A javaslat új fogalmat teremt: a zsidóvállalat fogalmát. Ezek a vállalatok az adott politiki légkörben nem folytathatják majd működé- i süket s természetszerűleg piacra kerülnek és olyan érdekeltségek is kinyújthatják feléjük kezüket, amelyeknek térfoglalása a magyar gazdasági életben nem kívánatos. A javaslattal hétszázezer ember sorsát tesszük bizonytalanná és ezekhez kapcsolódnak még azok az elemek is, amelyek velük gazdasági és társadalmi sorsközösségben élnek. Amikor ezeket kirekesztjük a társadalmi és nemzeti közösségből, akarva nem akarva a társadalom szubverzív elemeivé válnak s ennek súlyos szociális, társadalmi és politikai következményei lehetnek. A javaslatnak a kivándorlásra utaló szakasza nem jelent megoldást, mert a kivándorláshoz mindenekelőtt külföldi valutára és devizára van szükség, azok a gazdasági kapcsolatok azonban, amelyek segítségével ezeket a devizákat elő lehetne teremteni, lazulóban vannak. Tudja, hogy a miniszterelnök személyétől, múltjától, műveltségétől és felelősségérzetétől messze áll a demagógia, de állítja, hogy a javaslat előterjesztésével közel engedte magához a demagógiát és ennek súlyos gazdasági következményei lesznek. A szélsőjobboldal kevesli a javaslatot Haám Artúr kéri a miniszterelnököt, ne engedjen a javaslatból. A zsidóság térfoglalása talán legjobban a földbirtok terén jutott érvényre. A javaslat szépséghibája, hogy kivételt tesz a félzsidókkal és letér a faji alapról. Kifogásolja, hogy zsidó orvos keresztényt gyógyíthasson, hogy zsidó ügyvédnek keresztény védence legyen. Gratz Gusztáv beszéde Gratz Gusztáv nem ért egyet a javaslattal, amely szakít a magyar politikai múlt legszebb hagyományaival s mind politikai, mind gazdasági jövőnk szempontjából súlyos következményekkel fog járni. Utalt arra, hogy a magyar nemzet az elmúlt századok folyamán nagy aszszimilációs képességről tett bizonyságot. A fajelmélet legmeggyőződésesebb hirdetői sem tagadják, hogy kevert nép vagyunk. Azt mondják, hogy a zsidóságban nincs meg az asszimilálódásra való képesség, hogy náluk a faji jelleg sokkal erősebb a környezet által gyakorolt befolyásnál. Nem tudja magáévá tenni ezt a felfogást, mert sok példáját látta aznak, hogy a zsidóság más nagy nemzeteken belül teljesen bele tudott illeszkedni az illető nemzetek lelkiségébe, sőt vele annyira azonossá vált, hogy nem is lehetett észrevenni különbséget a zsidók és nemzsidók között. Ami faji tulajdonságok bennük megmaradtak, azok egyéni tulajdonságokká változtak át és ez nem kárára, hanem hasznára van egy nemzetnek. Százezrekre megy azoknak a zsidóknak a száma, akiket minden elfogulatlan ember ma is teljesen asszimiláltaknak tekint s százezrekre megy azoké, akik már rajta vannak az asszimilálódás útján. Azt is mondják, hogy a zsidóság beolvadása nem kívánatos, mert csak bomlasztó elemeket visz a nemzetbe. Szellemi téren azt, amit zsidó szellemiségnek szoktak nevezni, bizonyos szkepticizmus jellemzi, aminek lehetnek jó oldalai is. Nem a zsidó újságírók a hibásak . Azt mondják, hogy a zsidó szellemiség különösen a sajtó terén jelentkezik, amely ha zsi A zsidóság gazdasági tevékenysége Gazdasági szempontból csak olyan valaki tarthatja helytelennek vagy értéktelennek a zsidóság tevékenységét, aki egyáltalában nem ismeri gazdasági életünk fejlődését. Az a gazdasági konstruktív tehetség, amely a zsidóságot jellemzi, a nemzet fejlődése szempontjából felbecsülhetetlen értéknek bizonyult. Iparunk igen jelentős ágai sohasem fejlődtek volna ki a zsidóság vállalkozó szelleme, tőkegyűjtési tehetsége nélkül. Még ha most nélkülözni is tudnánk őket, különös hálátlanságnak tartaná, ha arra az álláspontra helyezkednénk, hogy „a mór meglelte kötelességét, a mór mehet“. A magyarság még nem is érte el a gazdasági képzettségnek azt a fokát, hogy az iparban, kereskedelemben és a pénzvilágban a zsidó elemeket megfelelően helyettesíteni tudnánk. Évtizedekig nagy megerőltetéssel és sok áldozattal tudtunk magyar ipart teremteni és most kockára akarjuk tenni mindazt, amit elérnünk sikerült. A zsidóság gazdasági tevékenységének káros voltát azzal szokták indokolni, hogy igen nagy arányban zsidókat találnak bűnösnek azok között, akik az üzleti erkölcs ellen vétenek. Ez természetes olyan országban, ahol az üzleti élet túlnyomó része zsidók kezében van. Angliában és Amerikában az ilyen visszaélések éppen olyan gyakoriak, de ott a zsidók sokkal kisebb számban szerepelnek a gazdasági életben, mint nálunk és ezeket a visszaéléseket úgynevezett árják követik el. Nem tudja elfogadni azt az intézkedést, amely közjogi gettóba helyezi a zsidóságot, nem pusztán a jogegyenlőség elvére való tekintettel, hanem más, a nemzet politikai érdekeiből merített okból sem. Ha külön népcsoportot teremtünk a zsidókból, más népcsoportok is külön népcsoportként való megszervezésüket fogják követelni. A javaslat hamis úton keresi azoknak a problémáknak megoldását, amelyeket dűlőre akar vinni. Glatz Gusztáv javaslatai A javaslat két alapvető elgondolását kellene gyökeresen megváltoztatni. Sokkal gondosabban és a múltban k kialakult viszonyok elfogulatlanabb és tárgyilagosabb megítélése alapján kellene meghatározni azt, hogy a zsidóságnak mely eleme tekinthető asszimiláltnak vagy az asszimilálódás útján lévőnek. Az asszimilálódás egyik ismérve lehet a vallás. Aki a zsidó vallást otthagyta és ezzel bizonyítékát adta annak, hogy nem akar ahhoz a zárt közösséghez tartozni, azt a nemzeti közösségből kirekeszteni nem lehet csak azért, mert vannak a zsidóságnak még asszimilálatlan elemei is. Megtagadni az asszimilálódás lehetőségét olyanoktól, akik asszimilálódni akarnak, egyértelmű a nemzet erejének szándékos és tudatos gyengítésével. Elégségesnek tartaná, ha csak a bevándorló első vagy legfeljebb második generációval szemben alkalmaznánk átmenetileg kivételes intézkedéseket, amelyeket a gazdasági életben való tevékenység tekintetében kiterjeszthetnénk olyanokra — zsidókra és nem zsidókra egyaránt —, akik cselekedeteikkel azt árulják el, hogy nem tudnak beleilleszkedni abba a magasabb erkölcsi légkörbe, amelynek elérése a javaslatnak is egyik legfontosabb célja. Ki kellene mondani, hogy mindenki, akinek apja már 1880 előtt magyar állampolgárságot kapott, s itt folytatott üzleti tevékenység után adót fizetett, teljes jogú állampolgár. Ki kellene mondani, hogy mindazok, akiket az üzleti tisztesség elveibe ütköző cselekmény miatt magyar bíróság elmarasztalt — zsidók és nem zsidók egyaránt —, olyan kategóriába kerülnek, amelynek tagjai az üzleti életben vezető szerepet nem vállalhatnak. Ha mindezt elutasítják, legalább ki kellene mondani, hogy mindazok a zsidó alkalmazottak, akiknek munkakörükből való távozását a javaslat tervbe veszi, csak akkor kötelesek helyüket elhagyni, ha van nem zsidó egyén, aki ügykörüket el tudja látni. dók kezében van, szeret mindent lerántani, minden tekintélyt kikezdeni és nem riad vissza az igazság elferdítésétől és az izgatástól sem. Be kellett látnia, hogy ami hibát valamikor maga is a zsidó újságírók terhére rótt, azt általában a modern újságírás ama bizonyos fajtájának terhére kellett volna írnia, amely abból az elgondolásból indul ki, hogy egy újságközleménynek nem kell okvetlenül igaznak lennie, hanem elsősorban érdekesnek. Alapjában véve a közönségben van a hiba, amely ilyen szellemű táplálékot keres és követel. A legnagyobb mértékben támogatna minden olyan törekvést, amely arra irányul, hogy a sajtó magasabb színvonalat érjen el. Egyetért Deák Ferenccel, hogy a sajtótörvénynek egyetlen szakaszból kell állnia: mindig igazat kell írni. Attól tart azonban, hogy a zsidó elemeknek a sajtóban való háttérbe szorí fájával ezt még nem érjük el. „Vállalataink nagy része összeroskad" Ha a javaslat keresztülvitelével kapcsolatos veszélyeket el akarjuk kerülni, a végrehajtásra sokkal hosszabb időt kell adni. Ez az idő egy generációban, tehát 80 évben volna megállapítható. Attól tart, hogy ez az idő sem lesz elég arra, hogy a magyarságban az üzleti tevékenységgel szemben megnyilatkozó ellenszenvet okszerű neveléssel megváltoztassuk. Ha nem tudjuk sokkal szőkébbre szabni azok körét, akiket a javaslat a gazdasági életből kirekeszt, ha nem tudjuk a keresztülvitel ütemét lényegesen lassítani, attól kell tartani, hogy vállalataink nagyrésze összeroskad és gazdasági fejlődésünkben visszazökkenünk egy évtizedekkel ezelőtt fennállott állpotba, amikor az állammal szemben még jóval csekélyebb igényeket támasztottak. Attól tart, hogy éppen azok fogják élezni elsősorban a maguk testén ennek a javaslatnak káros hatását, akik ma azt hiszik, hogy a zsidóságnak a gazdasági életből való eltávozása rá.