Ujság, 1939. február (15. évfolyam, 26-48. szám)

1939-02-01 / 26. szám

ÚJSÁG SZERKI. 1939 FEBRUÁR 1 A családfői figyelmeztetés Károlyi Gyula gróf egy fényes nevű és alkotmányos érzésű felsőházi tag, nem­régen még Magyarország puritán minisz­terelnöke, összehívta a felsőház tagjait, hogy kibeszélhessék magukat és leszö­gezzék álláspontjuk mindenkori alkot­mányosságát. Akik ott összejöttek, az az óriási tömeg felsőházi tag, az összehívás nyomán arról tett nyilvános tanúságot, hogy alkotmányos felfogásából nem haj­landó engedni. Ugyanezen a napon, amelyen a felsőház tagjainak hatalmas tömege hangsúlyozta, hogy Magyar­­országon egyedül a parlamenti kormány­zási forma lehetséges, hogy továbbá a felsőház a haladásnak nem kerékkötője és nem akadályoz meg semmiféle, az or­szág érdekében álló haladást s a jó öreg­ember családfői figyelmeztető szerepével hasonlította össze a felsőház szerepét, a felsőház már a maga bizottsági tárgya­lásán jelentékeny módosításokat tett a keresethalmozási törvényjavaslaton, sőt szembekerült a Közigazgatási Bírósághoz való panaszjog biztosításánál magával a pénzügyminiszterrel is. A felsőház két­ségtelenül rendkívül gerinces intézmény. Mit várhat tőle a nemzetnek az az aggódó része, amely legutóbb a száműzetés ke­nyerével lett megfenyegetve? A felsőház az I. számú zsidótörvényjavaslatot meg­szavazta, holott már ebben is az ország hatszázezer embere súlyosan volt érintve éspedig nem csupán gazdasági térfog­lalásának és a szellemi pályákon való szereplésének jelentékeny megszorítása révén, hanem azon a réven is, hogy ka­tonai érdemei csak részben nyertek el­ismerést és a közülük keresztény val­lásra áttértek keresztényi mivoltát ez az első törvény éppen a térfoglalási vonat­kozásokban nem ismerte el. Mégis meg­szavazta a felsőház, bár nem minden elvi ellentét hangoztatása nélkül. Ez előzmények után mégis a felsőház a maga összetételében, véleménynyilvánításának mindenkori bátorságában már eleve azt a látványt nyújtja, hogyha a II. törvény­­javaslatot például változatlanul fogadná el a képviselőház, a felsőház többsége aligha lesz hajlandó azt így megsza­vazni. Erre reményt nyújt Károlyi gróf beszédének az a megállapítása, hogy a felsőház sohasem volt kerékkötője a fej­lődésnek, a haladásnak. Most, ami a má­sodik javaslatban van, az diagonális ellentéte a fejlődésnek, a haladásnak és visszalökése az országnak a középkori felfogásba. Ez a második javaslat hogyan jelenthetne haladást, mint a ke­reszténnyé váltakat összezúzza, a Károly csapatkereszt háborús dicsőségének nem adja meg még az első törvénnyel meg­adott méltánylást sem, amikor elfeledke­zik arról, hogy nemcsak devizacsalók vannak, hanem ragyogó múltú, tisztes életű, nemzedékek hosszú sorozatán át dicsőséges magyar szerepet betöltött olyan zsidó családok is, éspedig ezrével és tízezrével, amelyeket jogosan neveznek történelmi családoknak. Ez a javaslat most megfeledkezik arról, hogy a szoro­san vett kereszténység még ma sem akar, annyi intő paragrafus után a gaz­dasági élet egyes szürke műhelyeiben és boltjaiban elhelyezkedni, hogy a dikics és a rőf még ma sem népszerű s hogy éppen ez a ciklcs és ez a rés jelenti a gazdasági életben a zsidóság legszélesebb térfoglalását. A felsőház nyilván gondol­kodni fog ezekről a dolgokról és ha ez a törvényjavaslat esetleg elébe kerül, egé­szen bizonyos, hogy ma már öntudato­­sabb és keményebb lesz az ellen a felső­ház fellépése, mint az első javaslatnál volt. Sohasem voltunk optimisták, de ha körülnézünk, napról-napra azt látjuk, hogy miközben a zsidóság alig véde­ke­­zik — csak a felvidéki zsidóság teljes védekezési passzivitására kell reámutat­­nunk —, azalatt a vérbeli kereszténység napról-napra tündöklő példáit mutatja az emberszeretetnek és ma már több ke­resztény védi a magyar zsidóságot, mint zsidó. Védi nem csupán a keresztény er­kölcs parancsából, hanem abban a meg­győződésben is, hogy a zsidóság gazda­sági tönkretételével óriási keresztény ré­tegek is fognak teljesen és örökre tönkre­menni és kenyörtelenné válni. Mindezt remélhetőleg meg fogja látni a felsőház és az öregember figyelmeztetni fogja a család fiataljait, hogy más a haladás, mint a középkor, más a fejlődés, mint a hát­ramenés. ROVÁS A kígyó szájába kapja farkát és kész a gyűrű. Volt kormány, mely antiszemita. Ez csinált sajtót, mely antiszemita. Ez terem­tett antiszemita közhangulatot, melyre a kormány hivatkozik: ime, az ország zsidó­­törvényt követel. Az ország dehogyis köve­telne zsidótörvényt, ha a kormány nem tett volna róla, hogy követeljen. Az ország? Ta­lán mégsem az egész ország, hanem azok, akiktől maguktól vélemény nem telik és be­fogadták, amit készen kaptak. Ahogy a pro­paganda antiszemitizmust tudott terjeszteni, éppúgy tudna antiszemitizmust apasztani. Nem kellene ellenpropaganda sem, elegendő lenne, ha csak abbahagyja, amit eddig csi­nált. Ila a kígyó elereszti a farkát, megszű­nik a gyűrű is. * Knobh Sándor és Gratz Gusztáv gazdasági szakvéleményt mondtak és nem ők az oka, hogy a zsidójavaslat, ha szociális és faji kér­désnek minősítik is, mégis gazdasági kérdés, mert válságos gazdasági következményekkel jár. Semmiféle politika nem teheti, hogy egy vállalat jó vállalatnak maradjon meg, ha rosszul vezetik és semmiféle fajteória sem foghatja rá senkire, hogy ilyennek vagy olyannak születve, szakértője legyen annak, amit nem tanult meg, vagy kezdő létére annyit tudjon, mint majdan húszévi gyakor­lat után. És nincs az a politika, mely meg­győződéssel pótolhatná a ceruzát és a két­szer kettőből ötöt csinálhatna. Az ország gazdaságának vagyona devalválódik, hozama apad — ezt két szakember hideg szenvtelen­­séggel állapítja meg s az embernek nem kell lóbarátnak lennie, ha hámban akarja tartani a lovat addig, mig motort nem szerelt a sze­kér elé.* Nem kérdezzük, melyik dicsőbb, melyik nagyobb, csak konstatáljuk, hogy Jaross Andor miniszter úr mellett Szü­lló Géza is vezér a Felvidéken, ő is népszerű, őt is meg­becsülik és követik és éppenséggel nem ugyan­azt mondja, amit a miniszter úr. Ő is ismeri az embereit, ő is tudja, hogy küzdelmében ki állt mellette, ki nem és ebből csak azt kö­vetkeztetjük, hogy a Jaross miniszter úrral tartók mellett vannak, akik Szüllő Gézával tartanak. Nem hisszük, hogy az ő hívei ke­vésbé volnának magyarok azért, mert nem népszónokol minden vasárnap. Knobh Sándor és Glatz Gusztáv súlyos aggodalmai a zsidó­­javaslattal szemben A kisgazdapárt nem vesz részt a vitában, míg a kormány elő nem terjeszti módosításait A képviselőház együttes bizottságai kedden délelőtt fél tizenegykor Péchy László elnöklésé­­vel folytatták a zsidójavaslat általános vitáját. Knob Sándor súlyos következményeket jósol Knob Sándor szerint már az első zsidójavas­lat is messzemenő elkanyarodást jelentett a ka­tolikus felfogástól és bizonyos gazdaságpolitikai alapelvektől is, amelyek a gazdasági élet műkö­désének legfontosabb törvényei voltak, de nem bolygatta az említett törvényszerűségeket olyan mértékben, hogy a gazdasági élet mélyreható nagy zavarai állhattak volna elő. Az első javas­lat vitájában nem vett részt, mert meggyőződése szerint is az az aránytalanság, amely az elmúlt évtizedekben a gazdasági életben a zsidóság ja­vára és a keresztény értelmiség hátrányára ki­alakult, egészségtelen, előbb-utóbb bizonyos tár­sadalmi feszültségeket idéz fel és ezért helyes az ilyen feszültségek keletkezésének elébe vágni. A második javaslattal kapcsolat­ban azonban a gazdaságpolitikus nem helyezkedhetik erre az álláspontra, mert a javaslat nyolc-kilenncszázezer ember sorsához járul hozzá. Nem emlékezik meg arról, hogy a zsidóság javára kell betudni hitel­­szervezetünk megteremtését s nem emlékezik meg arról a szerepről sem, amelyet a zsidóság a magyar ipari szervezet megteremtésében töl­tött be. Nem látja az országban azokat a poli­tikai erőket, amelyek a kormányzatot kénysze­rűen és kivédhetetlenül a gazdasági radikaliz­musnak erre a vonalára vitték. Az ország gazda­sági érdeke szempontjából a javaslat elhibázott konceptus. Ha a közhangulatról beszélnek, ennek felidé­zésével kapcsolatban nem lehet a kormányzatot felmenteni a politikai felelősség alól. Az ország hosszú évek óta komoly belső feszültség légkö­rében él, aminek egyik oka az, hogy nálunk a nemzeti jövedelem értéke nem kielégítő, a má­sik pedig az, hogy a nemzeti jövedelem eloszlá­sában bizonyos rétegei­ részesedésénél nagy aránytalanságok vannak. A falu népének kere­sete évi átlagban nem több mint 400 pengő, az ipari munkásság fejkvótája pedig 1300 pengő körül mozog. A feszültség harmadik oka az, hogy a szociális juttatások értékénél is hasonló aránytalanság van. A városi és az­ iparban fog­lalkoztatott lakosságnak a szociális juttatások­ból kiszámítható fejkvótája 40 pengő körül mo­zog, a mezőgazdasági munkásságnál azonban csak 7—8 pengőt tesz ki. Mind belső, mind külső politikai szempontból az ország gazdasági ere­jének gyarapítására van szükségünk, a javaslat azonban éppen az ellenkező irányban halad. A gyáriparban a javaslat következtében az előírt négy, illetve két és fél év alatt 10—18.000 em­bert kell leváltani, állítja azonban, hogy ezek leváltása nem történhetik meg, mert nincs eny­­nyi ember és nincs ennyi alkalmas ember. Szá­molni kell azzal is, hogy annak a 000— 700.000 embernek, akit a javaslat érint, a fogyasztásból való kikapcsolódása a legsúlyosabb következ­ményeket fogja előidézni. Gyengíteni fogja a ja­vaslat ipari életünket részben az említett levál­tással, részben a fogyasztás csökkenésével s en­nek következményeként értékesítési többletek fognak jelentkezni a mezőgazdasági termelés­ben. A javaslat új fogalmat teremt: a zsidóvál­­l­­alat fogalmát. Ezek a vállalatok az adott poli­­tiki légkörben nem folytathatják majd mű­ködé- i süket s természetszerűleg piacra kerülnek és olyan érdekeltségek is kinyújthatják feléjük ke­züket, amelyeknek térfoglalása a magyar gazda­sági életben nem kívánatos. A javaslattal hétszázezer ember sorsát tesszük bizonytalanná és ezekhez kapcsolódnak még azok az elemek is, amelyek velük gazdasági és társadalmi sorsközösségben élnek. Amikor eze­ket ki­rekesztjük a társadalmi és nemzeti közös­ségből, akarva nem akarva a társadalom szub­­verzív elemeivé válnak s ennek súlyos szociális, társadalmi és politikai következményei lehet­nek. A javaslatnak a kivándorlásra utaló szaka­sza nem jelent megoldást, mert a kivándorlás­hoz mindenekelőtt külföldi valutára és devizára van szükség, azok a gazdasági kapcsolatok azon­ban, amelyek segítségével ezeket a devizákat elő lehetne teremteni, lazulóban vannak. Tudja, hogy a miniszterelnök személyétől, múltjától, műveltségétől és felelősségérzetétől messze áll a demagógia, de állítja, hogy a javaslat előterjesz­tésével közel engedte magához a demagógiát és ennek súlyos gazdasági következményei lesznek. A szélsőjobboldal kevesli a javaslatot Haám Artúr kéri a miniszterelnököt, ne en­gedjen a javaslatból. A zsidóság térfoglalása talán legjobban a földbirtok terén jutott ér­vényre. A javaslat szépséghibája, hogy kivételt tesz a félzsidókkal és letér a faji alapról. Kifo­gásolja, hogy zsidó orvos keresztényt gyógyít­hasson, hogy zsidó ügyvédnek keresztény vé­dence legyen. Gratz Gusztáv beszéde Gratz Gusztáv nem ért egyet a javaslattal, amely szakít a magyar politikai múlt legszebb hagyományaival s mind politikai, mind gazda­sági jövőnk szempontjából súlyos következmé­nyekkel fog járni. Utalt arra, hogy a magyar nemzet az elmúlt századok folyamán nagy asz­­szimilációs képességről tett bizonyságot. A faj­­elmélet legmeggyőződésesebb hirdetői sem tagad­ják, hogy kevert nép vagyunk. Azt mondják, hogy a zsidóságban nincs meg az asszimiláló­­dásra való képesség, hogy náluk a faji jelleg sokkal erősebb a környezet által gyakorolt be­folyásnál. Nem tudja magáévá tenni ezt a fel­fogást, mert sok példáját látta azn­ak, hogy a zsidóság más nagy nemzeteken belül teljesen bele tudott illeszkedni az illető nemzetek lelki­ségébe, sőt vele annyira azonossá vált, hogy nem is lehetett észrevenni különbséget a zsidók és nemzsidók között. Ami faji tulajdonságok bennük megmaradtak, azok­ egyéni tulajdonsá­gokká változtak át és ez nem kárára, hanem hasznára van egy nemzetnek. Százezrekre megy azoknak a zsidóknak a száma, akiket minden elfogulatlan ember ma is teljesen asszimiláltak­­nak tekint s százezrekre megy azoké, akik már rajta vannak az asszimilálódás útján. Azt is mondják, hogy a zsidóság beolvadása nem kí­vánatos, mert csak bomlasztó elemeket visz a nemzetbe. Szellemi téren azt, amit zsidó szelle­miségnek szoktak nevezni, bizonyos szkepticiz­mus jellemzi, aminek lehetnek jó oldalai is. Nem a zsidó újságírók a hibásak . Azt mondják, hogy a zsidó szellemiség kü­lönösen a sajtó terén jelentkezik, amely ha zsi­ A zsidóság gazdasági tevékenysége Gazdasági szempontból csak olyan valaki tart­hatja helytelennek vagy értéktelennek a zsidó­ság tevékenységét, aki egyáltalában nem ismeri gazdasági életünk fejlődését. Az a gazdasági konstruktív tehetség, amely a zsidóságot jel­lemzi, a nemzet fejlődése szempontjából fel­becsülhetetlen értéknek bizonyult. Iparunk igen jelentős ágai sohasem fejlődtek volna ki a zsidó­ság vállalkozó szelleme, tőkegyűjtési tehetsége nélkül. Még ha most nélkülözni is tudnánk őket, különös hálátlanságnak tartaná, ha arra az álláspontra helyezkednénk, hogy „a mór meglelte kötelességét, a mór mehet“. A magyar­ság még nem is érte el a gazdasági képzettség­nek azt a fokát, hogy az iparban, kereskedelem­ben és a pénzvilágban a zsidó elemeket meg­felelően helyettesíteni tudnánk. Évtizedekig nagy megerőltetéssel és sok áldozattal tudtunk magyar ipart teremteni és most kockára akar­juk tenni mindazt, amit elérnünk sikerült. A zsidóság gazdasági tevékenységének káros voltát azzal szokták indokolni, hogy igen nagy arányban zsidókat találnak bűnösnek azok kö­zött, akik az üzleti erkölcs ellen vétenek. Ez természetes olyan országban, ahol az üzleti élet túlnyomó része zsidók kezében van. Angliában és Amerikában az ilyen visszaélések éppen olyan gyakoriak, de ott a zsidók sokkal kisebb számban szerepelnek a gazdasági életben, mint nálunk és ezeket a visszaéléseket úgynevezett árják követik el. Nem tudja elfogadni azt az intézkedést, amely közjogi gettóba helyezi a zsidóságot, nem pusz­tán a jogegyenlőség elvére való tekintettel, hanem más, a nemzet politikai érdekeiből merí­tett okból sem. Ha külön népcsoportot terem­tünk a zsidókból, más népcsoportok is külön népcsoportként való megszervezésüket fogják követelni. A javaslat hamis úton keresi azok­nak a problémáknak megoldását, amelyeket dűlőre akar vinni. Glatz Gusztáv javaslatai A javaslat két alapvető elgondolását kellene gyökeresen megváltoztatni. Sokkal gondosabban és a múltban k kialakult viszonyok elfogulatla­nabb és tárgyilagosabb­ megítélése alapján kel­lene meghatározni azt, hogy a zsidóságnak mely eleme tekinthető asszimiláltnak vagy az asszi­­milálódás útján lévőnek. Az asszimilálódás egyik ismérve lehet a vallás. Aki a zsidó vallást ott­hagyta és ezzel bizonyítékát adta annak, hogy nem akar ahhoz a zárt közösséghez tartozni, azt a nemzeti közösségből kirekeszteni nem le­het csak azért, mert vannak a zsidóságnak még asszimilálatlan elemei is. Megtagadni az asszi­milálódás lehetőségét olyanoktól, akik asszimi­lálódni akarnak, egyértelmű a nemzet erejének szándékos és tudatos gyengítésével. Elégséges­nek tartaná, ha csak a bevándorló első vagy leg­feljebb második generációval szemben alkalmaz­nánk átmenetileg kivételes intézkedéseket, ame­lyeket a gazdasági életben való tevékenység te­kintetében kiterjeszthetnénk olyanokra — zsi­dókra és nem zsidókra egyaránt —, akik csele­kedeteikkel azt árulják el, hogy nem tudnak beleilleszkedni abba a magasabb erkölcsi lég­körbe, amelynek elérése a javaslatnak is egyik legfontosabb célja. Ki kellene mondani, hogy mindenki, akinek apja már 1880 előtt magyar állampolgárságot kapott, s itt folytatott üzleti tevékenység után adót fizetett, teljes jogú állam­polgár. Ki kellene mondani, hogy mindazok, akiket az üzleti tisztesség elveibe ütköző cselek­m­én­y miatt magyar bíróság elmarasztalt — zsi­dók és nem zsidók egyaránt —, olyan kategó­riába kerülnek, amelynek tagjai az üzleti élet­ben vezető szerepet nem vállalhatnak. Ha mind­ezt elutasítják, legalább ki kellene mondani, hogy mindazok a zsidó alkalmazottak, akiknek munkakörükből való távozását a javaslat tervbe veszi, csak akkor kötelesek helyüket el­hagyni, ha van nem zsidó egyén, aki ügykörü­ket el tudja látni. ­­ dók kezében van, szeret mindent lerántani, min­den tekintélyt kikezdeni és nem riad vissza az igazság elferdítésétől és az izgatástól sem. Be kellett látnia, hogy ami hibát valamikor maga is a zsidó újságírók terhére rótt, azt általában a modern újságírás ama bizonyos fajtájának terhére kellett volna írnia, amely abból az elgon­dolásból indul ki, hogy egy újságközleménynek nem kell okvetlenül igaznak lennie, hanem első­sorban érdekesnek. Alapjában véve a közönség­ben van a hiba, amely ilyen szellemű táplálékot keres és követel. A legnagyobb mértékben tá­mogatna minden olyan törekvést, amely arra irányul, hogy a sajtó magasabb színvonalat ér­jen el. Egyetért Deák Ferenccel, hogy a sajtó­­törvénynek egyetlen szakaszból kell állnia: min­dig igazat kell írni. Attól tart azonban, hogy a zsidó elemeknek a sajtóban való háttérbe szorí fájával ezt még nem érjük el. „Vállalataink nagy része összeroskad" Ha a javaslat keresztülvitelével kapcsolatos veszélyeket el akarjuk kerülni,­ a végrehajtásra sokkal hosszabb időt kell adni. Ez az idő egy generációban, tehát 80 évben volna megállapít­ható. Attól tart, hogy ez az idő sem lesz elég arra, hogy a magyarságban az­ üzleti tevékeny­séggel­ szemben megnyilatkozó ellenszenvet ok­szerű neveléssel megváltoztassuk. Ha nem tud­juk sokkal szőkébbre szabni azok körét, akiket a javaslat a gazdasági életből kirekeszt, ha nem tudjuk a keresztülvitel ütemét lényegesen lassí­tani, attól kell tartani, hogy vállalataink nagy­­része összeroskad és gazdasági fejlődésünkben visszazökkenünk egy évtizedekkel ezelőtt fennállott állpotba, amikor az állammal szem­­ben még jóval csekélyebb igényeket támasztot­tak. Attól tart, hogy éppen azok fogják él­ezni elsősorban a maguk testén ennek a javaslatnak káros hatását, akik ma azt hiszik, hogy a zsidó­ságnak a gazdasági életből való eltávozása rá.

Next