Állami gimnázium, Újverbász, 1874

3 a legszebb rendben és vidámsággal. Pártfogók és szülők szép számban vettek részt az ifjak örömében. 10. Folyó év június 2-án volt szerencsénk nagys. Mészáros Nán­dor tankerületi főigazgató úrhoz, ki iskolánkat meglátogatván, a ta­nítványok előmenetele s a tanárok szorgalma fölött megelégedését nyilvánító­s további kitartásra és fáradhatlan előhaladásra buzdított. 11. A nyári szigorlatok julius hó 12-től 24-ig osztály- és tantár­gyanként az igazgató vagy más tanár ellenőrködése mellett és olykor más hallgatók jelenlétében is — tartattak meg. A közvizsgálat julius 26-án délelőtt s a tornászati vizsga ugyanaz­nap délután volt. 12. A múlt évi julius 23-án 650. sz. a. kelt felsőbb rendelet foly­tán az ifjúság előmenetele három ízben biráltatott meg, u.m. karácsony előtt, húsvét előtt, és végérvényes bizonyítvány kiadása mellett az iskolai év végén. Ugyanezen rendelet következtében minden osztályban egy fegyelmi napló és egy osztálykönyv vezettetett, továbbá a tanárok módszertani-, havi- és szakosztályi üléseket és értekezleteket tar­tottak. 13. A pártfogósági közgyűlés múlt év sept. 27-én tartatott, melyen a tanároknak ismét 650 frt pótlék szavaztatott meg. E gyűlésen az iskolai bizottság újólag jön 3 évre megválasztva. Tagjai nt. Roth Ká­roly Tivadar úr elnöklete alatt: a) Vidékiek: 1. Krob Károly,Kármán Pál, Schmausz Ferencz, Bierbrunner Gusztáv, Skultéty Pál, Wind­­szám Sádor, Stúr Dániel, Harr Sámuel, Szabó Péter, Vukits Pál és Dosztig József urak. b) Helybeliek : 1. Kármán József, Loki Nátán Blum Salamon, Schuch Károly, Teisz Frigyes, Lackner Fülöp, Schmidt Antal, dr. Mauer Károly, Szmiha Adolf, Mokry Sámuel, Delhaes Rigaius, Szauer János, Tessényi András, dr. Radelburg Sándor urak és a mindenkori községi biró. c) Póttagok: Popper D. Mór, Löw Fü­löp, Mauer Fülöp, Becker Jakab, Fodor Pál, Röhrich­ Konrád, Engisch György, Nonenmacher Keresztély, Korányi Ferencz, Kótly Simon és Jakob Fülöp urak. Pénztárnok: J. Delhaes Rigaud úr, a közgyűlés jegyzői Kovalszky Lajos és Tóth Lajos tanár urak. Igazgatóúr a múlt bizottsági gyűlésen 3 évre újólag Halasi Gyula tanár jön meg­választva. 14. Fontosabb teendők hiányában az iskolai bizottság csak egy­szer, a helyi választmány négyszer ülésezett. 15. Alreálgymnasiumunk a Budapesten rendezendő országos rajzkiállításra jelentkezett, s i. é. július hó 16-án beküldte a tanulók­nak különféle rajzait, számszerűit 327-et. 16. Az iskolai bizonyítványok július 30-án adattak ki. 1.

Next