Állami gimnázium, Újverbász, 1876
A) Néhány szó a sziléz, a nevelés érdekében. Egyike a legnevezetesebb mesterségeknek a nevelés, nevezetesen a helyesen nevelés. Sokan nem találnak ebben semmit, vagy csak igen keveset, s innét van, hogy boldog boldogtalan, úton útfélen illetékesnek tartja magát a nevelés dolgaiba beszóllani, nem gondolván meg, hogy elhamarkodott s kevésbé öntudatos eljárásuk szomorú következményei elodázhatlanul beállanak. Mert nem úgy van e művészettel, mint egyebekkel ! Ha pld. a szobrász vésője, vagy a festő ecsetje félre csúszott, s ezzel elsimíthatlan hibát követett el : félre veti anyagát, s másikat vesz elő, és ebből testesíti meg eszméjét. Ámde elhibázott nevelésünk tárgyát, az embert, váljon elvethetjük-e ? ! . . Öntudatosan teszünk tehát minden lépést, s jól megfontolunk mindeneket, mielőtt azok érvényesítéséhez fognánk. Nézzük, mily feladata van a nevelőnek. Nevelés alatt felnőtteknek szándékos hatását értjük kiskorúakra, oly czélból, hogy azok felnövekedvén, tevékenységüket a jó, szép és igaz terén önállólag érvényesíteni képesek legyenek. Hogy miként működhetünk legsikeresebben ezen feladatunk megoldásán, kifog világtani, mihelyt nevelésünk tárgyát, az embert figyelemre vesszük. Tekintvén az embert, két dologból állónak találjuk : ugyanis test és lélekből. Teste érzékeink alá esik, lelkére azonban csupán csak következtetünk. Az ember tehát kettős természetű, s ezen kettős természet figyelembe lesz veendő. De váljon a test vagy a lélek kiképzésére fordítsunk-e gondot? E kérdés megoldását az alább következőkben leli. 1*