Állami gimnázium, Újverbász, 1891
I. Emlékbeszéd. Gróf Széchényi István születésének 100. évfordulója alkalmából rendezett iskolai ünnepélyen 1891 sept. hó 21-én tartotta Balázs Gyula. Mélyen tisztelt Közönség! Kedves Kartársak! Szeretett Ifjúság! Ünnepre nyíltak meg ma az iskola kapui és mi ünnepre gyűltünk össze itt. És ünnep a mai nap minden igaz magyarnak, aki csak halvány sejtelmével bir annak, hogy ki volt Széchényi! Ma száz éve annak, hogy isten nekünk ajándékozta őt s azért az ő nevének van szentelve a mai nap, — az ő emlékezete szenteli meg e napot. Emeljétek fel hát sziveiteket, őszinte áhítatra hajlítsátok elméteket és teljes figyelemmel hallgassátok a szót, mit róla mondok, hogy ti is méltón ünnepelhessétek a legnagyobb magyart! A legnagyobb magyar így nevezte őt a nemzet lelkesedése és kegyelete. De értitek-e, mit jelent e szó? Értitek-e, mit jelent a nemes büszkeség, mely kebleteket eltölti, ha arra gondoltok, hogy ti is magyarok vagytok! Szép és nemes tudat: magyarnak lenni, — hát még a legnagyobb magyarnak! És az volt Széchényi! Hogy pedig ne csak érezzétek, de értsétek is, mi az, magyarnak lenni, ismerjétek meg Széchényit s értsétek meg, mi az a legnagyobb magyarnak lenni. Sok, nagyon sok rejlik e név, mint általán a magyar név mögött. Csak egy pillantás a történelemre s előttünk áll a múlt idő annyi szenvedéssel, annyi gyászszal, hogy a legszebb dicsőséget, a martyr koszorút senki sem vonhatja el fejünkről, a mig más felől ott a vigasztalás angyala, kezében a legszebb pálmaággal, mit valaha egy nemzet vérével nyerhetett Ez a magyar nemzet élete és a Széchényié.