Állami gimnázium, Újverbász, 1904

de megsemmisítetted ez n­yit embert forrón szerető édes szülők legszebb reményeinek bimbáját is. Hiába való lesz már a jó atya, a ritka jó anya, a drága test­vérek és rokonok hívó szózata : „Lelke­m, Miklós fia­m, szere­tett testvérünk, é­d­e­s j­ó rokonunk, gyere Székelyföl­re, szülőfalucskádb­a, a kies­é­g­é­b­e.“ Oda van már minden, oda a családnak büszkesége s reménysége, oda koronája. — De nem­csak Ti nektek, Ti drága jó szülők, testvérek, rokonok ütött sajgó se­bet szeretett Miklósunk megrendítő sorsa. — Siratják őt mások, szin­tén közelállók. — Zokogva, bús könyeket ontva emlékeznek róla jó s hű barátai, jóakaró ismerősei­­. — Meghatotta, könyve fakasztotta az élet zajgó tengerén, az élet bajait, a sors csapásait könnyen elvi­selő ifjúságot és jó tanítványait. — Talán soha sem gyógyuló, a sírban is fájó, örökös sebet ütött drága élted vége a jó menyasszonynak, föl­di élted legdrágább kincsének, akit ideális lelked legizzóbb tüzével igazán szerettél. — Ő volt nemes szíved édes vágyainak tündérkirály­néja. — De oh jaj ! a szerető vőlegény itt hagyta s nem tér többé vissza. — Megsemmisültek a legszebb remények! Itt a holt vőlegény, itt a megtört lelkű ifjú jó menyasszony ! — Isten, Te legfölségesebb Ur, mindnyájuknak Ura s mindnyájunk birája, adj most igazságot, adj mindnyájunk bánatos lelkére vigaszt és enyhülést! Te Vagy az, a ki sejtés teremt! Teremts nekünk is most vigasztaló balzsamot.—­Adj a jó és nemes, bánatos szülőknek írt fájó sebére ! Adj a megtört lelkű hitséges arának, ha nem is feledő, de éltető erőt a továbbküzdésre ! Adj mindnyájunknak is kitartást és hitet! — Te legfölségesebb Úr! Te benned bízunk mi és el nem csüggedünk! És erősek leszünk, amíg Te akarod! — A Te akaratod pedig örök törvény, a legigazságosabb, amit itt e földön, e siralom földjén hódolattal veszünk. — Isten veled fiunk, Te édes Miklósunk! Isten veled édes vőle­gényem, egyetlen mindenem! Isten veled kedves baj­társ, jó barát, jó mester! Isten veled Te jeles honpolgár! Mi majd találkozunk! „És még a síron t­úl ! is egy remény“! Uram, jó teremtőnk! legyen meg a Te szent akaratod miképen a mennyben, úgy itt e földön is! * * * Ferencz Miklós született 1875. augusztus 4.-én Ege­­i község­ben, Udvarhely megyében, ev­­res szülőktől, akik, mint régi jó módú székely nemesek minden egyszerűségek mellett is,­ az ifjú gyermeket tapintatosan és kellő értelemmel nevelték.­­• Elemi tanulmányait az ottani tanító vezetése alatt végezte, majd 1886. szept. 1.-én az udvar­helyi régi, neves ev. ref. kollégiumba került, ahol 8 éven át tanárai­

Next