Állami gimnázium, Újverbász, 1908

Wallachy Jenő, G g­imnáziumunk tanártestületében a lefolyt iskolai év vé­­gével nagyfontosságú változás történt: Wallachy Jenő kartársunk 80 évi tanári működése után jól kiérdemelt nyuga­lomba vonult magával vívón tanítványai, kartársai őszinte szeretetét és mindnyájunk elismerését. Vele tanártestületünk egyik legjelesebbike tér nyugalomba a közoktatásügy meze­jéről, ahol 30 éven át szolgált hűséggel és becsülettel. A sors áldásaként jutott osztályrészéül, hogy több mint egy negy­edszázadon át szívós munkaerővel szolgálhatta verbászi középiskolánk ügyét. Szepesszombatban született 1855. január hó 1-én. Szelíd, nemes lelkülete, melyet a csa­ládi tűzhelyről örökölt, a tanári pályára vonzotta őt 18­­77-i­g elvégezte főgimnáziumi és főreáliskolai tanul­mányait s mind rendkívüli hallgató a budapesti m. kir. tudo­mányegyetemen a műtörténelmet hallgatta. Ugyanezen idő alatt a budapesti országos rajztanári képzőben végezte ta­nulmányait s mint 22 éves ifjú 1877-ben megszerezte rajz­tanári oklevelét. Mint 24 éves ifjú embert, okleveles rajztanárt, az uj­­verbászi gimnázium bizottsága 1879. augusztus hó 17-én 1879-1303­ ­*

Next