Felsőkereskedelmi iskola, Újvidék, 1890
Ezek előrebocsátása után lássuk már most az énektanítás ezélját, fontosságát, és hatását, hasznát, valamint azt is, hogy mit, hogyan, mikor és hol énekeljen az ifjúság. I. Az énektanítás czélja. Az énektanítás ezélja zenei szempontból a zenei érzék felkeltése és az önálló, hangjegyek szerinti éneklésig való kiművelése; paedagogiai szempontból pedig egyrészt az értelem fejlesztése, másrészt az aesthetikai, erkölcsi és kedélyi képzés, a hazafias érzelem ápolása; vagyis: „hogy ne csak a legképesebb, hanem mindazon növendékek, kiknél a hang és hallás teljesen nem hiányzik, (kiket tehát az énektanulástól fel kell menteni,) a dalokat és karokat biztosan és helyes kifejezéssel énekelni tudják és hogy ezáltal a templomban vagy az iskolában, a családban vagy a társaságban mindazon alkalommal, midőn az ének hivatva van az ünnepélyességet emelni vagy a vidám jókedvet előmozdítani, ebben egyéni képességük szerint vagy közreműködni vagy az éneklőkkel legalább együtt érezni tudjanak.“ (Tanterv a polg. leányisk. sz. 1887.) Más szavakkal: A növendék, ha az iskolából kilép, tudjon bizonyos szánni dalt, különösen népdalt (és pedig annak teljes szövegét és dallamát)ne csak karban, hanem külön is helyesen és biztosan elénekelni, valamint könnyebb dalokat hangjegy után önerejéből is betanulni. II. Az énektanítás fontossága és hatása. Az ének fontosságát mint láttuk, már az ókorban is felismerték. Konfucse szerint az állam kormányát és közerkölcsét biztosan meg lehet ítélni zenéjéből. Polybios egy görög város baromi alásülyedését a zenetanulás elhanyagolásának tulajdonása. Luther szintén úgy nyilatkozik, hogy az énekelni nem tudó tanító nem érdemes arra, hogy ránézzenek. És mindezek daczára ma sem fordítanak kellő gondot az énektanításra az egyes iskolákban. A középiskola, valamint az önnálló középkreskedelmi iskolák tantervéből teljesen hiányzik az ének, pedig mily könnyen lehetne az előbbiekben a gyermek-, vegyes- és férfikara, az utóbbiakban a férfikara éneklést meghonosítani! De a nép- és polgáriskolákban sem részesül kellő gondozásban az énekoktatás. Sokan ma is csak kedvtöltési foglalkozásnak tekintik. Hisz’ csak az imént szólalt fel jeles zenetudósunk, Bartalus István, a „Néptanítók Lapjáéban a népiskolai énektanítás érdekében, kimutatva azon főbb akadályokat, melyek az nép önálló kótaéneklésének útjában állanak. Ilyenek: alkalmas gyűjtemények hiánya, a csekély óraszám, az ellenőrzés hiánya, és végre azon körülmény, hogy a tanítók maguk sem tudnak vagy akarnak hangjegyek szerint éneket tanítani. Ez utóbbit már magam tettem