Ung, 1880. július-december (18. évfolyam, 27-52. szám)
1880-11-21 / 47. szám
XVIII. évfolyam. Az „UNG“ megjelen minden vasárnap. A szerkesztőhöz intézendő minden közlemény, mely a lap irodalmi részét illeti. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak el. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitoljon. Kéziratok vissza nem adatnak. TÁRSADALMI ÉS VEGYESTARTALMU LAP Kiadóhivatal: Pollac8ek Miksa könyvnyomdája. Ujjgyár 1880. vasárnap, november 21 47. szám. Előfizetési feltételek: Egy évre.........................ü írt — Félévre..............................3 „ — .Negyed évre .... 1 ,, 50 Egyes szám ára 12 krajczár. Hirdetések: szintúgy mint előfizetések az Ung kiadóhivatalába Ungvár, Pollacsek Miksa könyvnyomdájába küldendők. A KÖZMIVELŐDÉSI TÁRSULAT, S AZ UNG MEGYEI GAZDASÁGI EGYLET KÖZLÖNYE. Nyilttér: Soronként 20 kr. Ungvár, november 20. Az orsz. magyar képzőművészeti társulat műsorsolása. Két évi szünet után, melyet az ország egyes vidékeit ért közgazdasági válságok miatt betartandónak vélt, az orsz. magyar képzőművészeti társulat magasra tűzött czéljainak megközelítése érdekében új műsorsolást rendez. Más szavakkal: az orsz. magy. képzőművészeti társulat, hivatásának élénk tudatában, s a közönségre nézve legkedvezőbb módozatok között újra megadóztatja a hazai közönséget a hazai művészet közügyének támogatása és lendítése érdekében. Még világosabban szólva a társulat az általa rendezett műsorsolásnak előre kiszámítható szerény jövedelmét, a műcsarnok építése által magára vállalt terhek törlesztésére kívánja fordítani, hogy mielőbb osztatlan erővel láthasson közvetlen czéljainak, a hazai művészet fejlesztése és felvirágoztatására irányult feladatának teljesítéséhez. Újra apellál a magyar társadalom hazafiságához, művészetéhez. De a társulat az által jobban bízik a sikerben; méltán kecsegteti magát a műsorsolás kielégítőbb anyagi eredményének reményével. Mert időközben, részint a haladási ösztön hódító befolyása mellett, részint lelkes műbarátok meleg felszólalásai folytán, biztató jelekben, sőt nagy horderejű tényekben nyilvánult a nemzet műpártoló szellemének föllendülése. A közvélemény leghivatottabb tolmácsai, a hirlapirodalom legkitűnőbb képviselői, nemes lelkesedéssel, s mind sűrűbben szólhainak föl a nemzeti közkincs, a szép fejlődésnek indult hazai művészet pártolása és ápolása mellett. — S a lelkes szavak viszhangot találnak, s áldozatkész versenyt ébresztenek a megyei és városi tanácstermek falai között. — A városok és megyék vetekedve szavaznak meg tekintélyes összegeket művészeti czélokra, sok esetben egyenesen a képzőművészeti társulatra bízván azok hováfordítását. Nem is egyszer mindenkorra, hanem évenkint megújuló járulék alakjában. Az orsz. képzőművészeti társulatnak a feléje ily alakban forduló közbizalom a legkedvesebb gondokat okozza. Bizonyára legszebb kötelességének fogja ismerni, hogy közvetítő szerepét híven betöltvén, a reá bízott javakat a hazai művészet javára gazdagon gyümölcsöztesse. Egyes hazafias műpártolókra, s az egyes jóakarókból álló nagy közönségnek pedig épen a folyamatban levő műsorsolás által nyújt kedvező alkalmat arra, hogy a művészeti közügy lendítése mellett, értékes nyereményekben lelhessen kárpótlást egy-egy sorsjegy vásárlására fordítandó csekély áldozatáért. És valóban, az orsz. képzőművészeti társulat még aligha rendezett műsorsolást, melynek nyereménysorozata gazdagabb, s amennyiben ez hazai művészeink legjelesebb képviselőinek neveit csaknem kivétel nélkül magában foglalja, a sorsolásban részt veendő közönségre nézve vonzóbb és kecsegtetőbb lett volna. A társulat e részben bőkezűen járt el. Önzetlenségének híre amúgy is szilárd alapon áll, mert közérdekű sok •szép vállalatra anyagi kárával végződött anélkül, hogy ruganyos tevékenysége megbénult volna. Ezen uj műsorsolás is többet nyújt mint a mennyit eleve ígért. Az egy forintjával kapható sorsjegyek szövegében a kisorsolandó művek értéke eredetileg 36,000 frtra tétetett. Ez érték időközben hozzászerzett újabb művek arányában tényleg 41,135 frtra emelkedett, úgy, hogy a részvétel olcsósága mellett, a közönségre nézve előnyösebben tervezett sorsjátékot képzelni sem lehet. Vajha ezen üdvös célú vállalkozásával szerencsésebb lenne a társulat, mint a korábbiakkal ! Vajha az elismeréssel, melyre bizton számíthat, kedvező arányban álljon az anyagi siker, melynek amúgy sem volna más rendeltetése, mint a képzőművészeti társulat szükséges fenállásának erkölcsi nemesítő befolyásának szilárdítása, a művészet segélyével a művészet érdekében. Ezen Siker biztosításának előmozdítása által, nemes kötelességet teljesítünk mindannyian. A kockázat nem nagy, az áldozat csekély s a sorshúzás napja — dec. 15-ike — közeledik. Ne is riadjon vissza senki attól, hogy a társulat, kezelési könnyebbség miatt és régibb szokásához ragaszkodva, egyes jónevű hazafiakra, vagy értelmesebb és jómódú családokhoz a fővárosban és a nemzet kulturális haladása iránt ép oly melegen érdeklődő vidékre több sorsjegyet egy csomagban küld szét. A küldemény átvétele koránsem kötelez valamennyi sorsjegy megtartására. Csak mindnyájat ne küldje visza senki, legalább eggyel kínálja meg szomszédját, barátját, s az elfogyott sorjegy helyébe, egy kis levelező lapon följegyzet két szonyi felhívásra szívesen küld új készletet köszönete kíséretében a társulat titkári hivatala. A zaklató titkárság mögött áll az ügybuzgó társulat; a társulat mögött a felvilágosodott nemzet támogatására utalt hazai művészet; a művészet mögött pedig legnemesebb törekvéseink, legnemesebb nemzeti aspiatiaink egész összege. Ha úgy tetszik: a haza jövője. — Gróf Zichy Jenő a népnevelési egyletekről, s közművelődésünkről. Gróf Zichy Jenő az „Eperjesi Széchenyi — kör“ — meghívásának engedve, f. hó 7-én meglátogatta Eperjest, ahol a nemes gróf nagyszámú közönség részéről a leglelkesültebb, legzajosabb fogadtatóban részesült. Aznap délután a „Széchenyi kör“ termében majd minden társadalmi elem megjelent, hogy meghallgassa szavait kitűzött tárgyáról, szóval hogy tettre és tevékenységre buzdító szavait meghallgassa, a mint az „Eperjesi Lapok-ból olvassuk, a közönség meg is érté a nemes gróf intentióit, s áthatva a mondottak valóságától, élénken adott kifejezést érzelmeinek s köszönetének az előadó iránt. Érdekes e beszéd, melyben sok oly eszme, és számos bennünket érdeklő kérdés van érintve, hogy kellemes dolgot vélünk tenni olvasóinknak, midőn azt alább egész terjedelmében közzétesszük. Bárha meghallgatnék a grófnak szomszédunkban elhangzott tanácsait, s igyekeznénk azt viszonyainkhoz képest körünkben is érvényesíteni. Tisztelt vendégkoszorú! A „Széchenyi-kör“ szíves volt közgyűlésileg engem meghívni, hogy a népnevelés eszméjéről,melyet májusban Fehér megyében előadtam, itt önöknek egy előadást tartsak. Én a meghívást köszönettel fogadtam el, mert köszönettel és hálával kell lennem mindazok irányában, kik a közjó iránt érdeklődnek, akik azon eszméket karolják fel, melyeket én szükségeseknek, helyeseknek és halaszthatlanoknak tartok. Engedjék meg, hogy én a „Széchenyi-kör“ meghívásán és az egyletek haszna határán túl menjek, és nem tisztán a népnevelési egyletek eszméjéről, de összefüggőleg hazánk közmivelődéséről, azaz annak anyagi és szellemi fejlődéséről szóljak. Hazánk midőn az önkormányzat sorompóiba lépett és saját ügyeinek elintézését kivívta, akkor is már meglehetősen megterhelve vette át ezen jogát. E mellet institutióinak körét folyton nagyobbította, azokat a kor igényeinek megfelelőkké, a XIX-ik század kulturállamainak keretébe illőkké kívánta tenni. Következménye ennek az volt, hogy a már is nagy teher napról napra nagyobbodott és maholnap elbírhatlanná vált. A gondolkozó embert ez arra késztette, hogy miként lehessen ezen segíteni? Ha az orvos beteget akar gyógyítani, szükséges, hogy a baj eredetét megtudja. Állami bajaink tanulmányozása mellett világos lett előttünk, hogy mennyire félszeg állapot az, midőn valamely állam tisztán a mezőgazdaságra van utalva. Hazánk tisztán agrikultur, mezőgazdasági állam volt, mely tisztán nyers terményeinek kivitelére volt szorítva. Ezzel szemben azt tapasztaltuk, hogy a külföld, melynek tisztán kolóniájául szolgáltunk, bennünket iparczikkeivel elhalmozott, azért pénzünket kivitte, holott Magyarországon minden van, csak tőke nincsen. Tanulmányoznunk és vizsgálódnunk kell, hogy a bajt orvosolhassuk, a baj gyökerét feltaláljuk. Számok beszélnek legvilágosabban. Számok mutatják, hogy mint intéztetnek egy ország ügyei; ha a számok statisztikáját betekintjük, azt tapasztaljuk, hogy az országból nyers termények vitetnek ki, de kürülbelül 400 millió frt erejéig szálltatnak be külföldről iparczikkek és készítmények, melyekhez mi csekély mértékben adjuk a nyers terményt. Az áruczikkek beszállítását maga a külföld eszközli, s a szállítási tarifáit a külföld szabja meg, így mindenkor és mindenütt azt tapasztaljuk, hogy Magyarország tisztán a nyugati államok kolóniájává vált. Míg egyrészt 400 millió frt értékű külföldi készítmény hozatik be hozzánk, másrészt 160 millió frt értékű áru vizetik Magyarországon keresztül nyugatról keletre, holott mi geografikus helyzetünknél fogva hivatva volnánk a piacot keleten elnyerni. Nem helytelen-e az, hogy velünk szemben, kik a kelet ajtajánál állunk, a messze Angliából és Belgiumból szállittatik hazánkon keresztül a készítmény ? nem mi volnánk-e hivatva ezen tért elfoglalni . Magyarország úgy állott ez ideig, mint félvállal bíró emberi test, melyre egész súly nehezedik; ha az egyik váll képezi a mezőgazdaságot, a másiknak kellene lenni az iparnak. Azt mondta Thiers: „Az egyesek jóléte képezi az állam erejét, ez elvitathatlan igazság. Hadd lássuk, hogy gazdálkodnak az egyesek. Megint számokkal kell előállanom, összehasonlítva Magyarországot a külföldi államokkal. Angliában körülbelül 50 egyén között van egy, aki többett ad ki, mint a mennyit bevesz; Francziaországban 50 egyén közt van egy a ki nem szerez; Magyarországban 50 közt van egy, a ki kevesebbet ad ki, mint a mennyit bevesz. — Itt nincs kilátás arra, hogy a családok erősbödjenek, és a nemzet anyagilag gyarapodjék. Azon nemzetnek pedig, mely egyenként és együttesen így gazdálkodik, amely az elszegényedés felé gyors léptekkel halad, nincs reménye arra, hogy valaha szabad, független, önálló legyen. Remélhető-e hát az, amit Széchenyi mondott, hogy „Magyarország nem volt, hanem lesz“?! Remélhetjük-e, hogy egy új ezredév felé reménnyel mehessünk ? Tagadom! És mi mindezeknek fő és tulajdonképeni oka ? Az általános közömbösség a véghetetlen elfásultság, az általános erkölcstelenség, vallástalanság és a nagy közönség műveletlensége. Kemény szavakat mondtam, de tessék elhinni, hogy az életből merítettem. Én a nagy közönségről szólok, ne vegye az egyes magára azt, amit mondtam. Az egyes mit vegyen fel tanúságul ? Azt a meggyőződést, hogy ennek így nem szabad maradni! Azt, hogy minden tőle telhető módon igyekezzék a javulást előmozdítani, hogy minden egyes polgár köteles-