Ung, 1885. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1885-01-04 / 1. szám
agyagiparosokat hivatásuk keretén belül tovább képezze, illetve, hogy meghonosítsa közöttük jelen viszonyoknak megfelelőbb alakú és modorú a fazekastermékek készítését. És ezért, hogy kitűzött eme célját elérhesse, mindenek előtt is kötelességévé van téve, miszerint a nemesebb agyagipar cultiválásához előbb oly erőket képezzen ki, akik a styl s a magasabb ízlés kívánalmainak mai színvonalán álló keramikai gyárakban is e szakmánál segédmunkálatok teljesítésére hivatva legyenek. Ugyanezen indokból hagytuk érintetlen az iskola fentartására vonatkozókat is, határozott adatokkal akarván előállani. Ezen tanoda az ipar és kereskedelmi mkir. minisztérium, a kassai kereskedelmi és iparkamara, Ung megye s Ungvár város közös tulajdonát képezi. És pedig, az iparkamara évente 400 frttal segélyezi, a város tanodahelyiség stbben ugyanígy 500 frttal járul hozzá ; a minisztérium díjazza a tanerőket, ösztöndíjazza a növendékeket s egyéb kiadásokat fedez, a megye pedig 523 frtot adományozott a berendezés költségeihez. Az ezen tanodához elválaszthatlanúl odaforrt érdemeket még fokozottabb minőségben kitüntetni : De i 1 Jenő, iparkamarai titkár, Sziegmeth Károly „Kárpát Egylet“-i titkár, Bernáth Dezső és Dézsy Ferenc urakat, — mint ezen eszme megtestesítése körül részeseket, e helyen láttuk és véljük kiemelketni a legilletékesebben. Már csak azért is, mert az iparkamarai titkár úrnak a szervezés körül kifejtett páratlan buzgalma fölé még a kamarai évi járulék kieszközléséért is hálával tartozunk. Ugyanígy Bernáth és Dézsy urak,mint az ügy előharcosainak,a gazdasági egylet részéről megajánlott összegért is. A „Kárpát Egylet“ titkárának pedig, az ügynek felsőbb helyen szorgalmazása, határozott körvonalazása mellett, a tanodavezető egyéniségének kiszemelése céljából tett utazásai, valamint a rendszeres kormánysegély is tetézik bokros érdemeit. Valahol, mert ez és ismét a szakiskolai helybeli felügyelő egyesített buzgalt is, hogy e tanoda 1 várostól • nemiséget se gvétő járulékokat kaphatott. Kurahi fejlődésünk önzetlen vezérférőai- juan ügy buzgóságából létrejött eme szaktanoda iflügyeletét az azt fentartók által kiküldött helyi bizottság gyakorolja. " Ennek végrehajtó közege a szakiskolai felügyelő, ki egyszersmind a közvetlen felügyelet, valamint a fegyelem kezelési tisztével is felruháztatott. A felügyelő bizottság ez idő szerinti tagjai a következők : Lehocky Béla bizottsági elnök , Kende Péter, dr. Novák Endre szakiskolai felügyelő, Árki Fülöp, szakiskolai pénztáros, Mihalkovich József bizottsági jegyző, Bánócy Ferenc, Bernáth Dezső, Dézsy Ferenc, Durcsák Dezső, Finciky Mihály, Fircák Gyula,Juttmann Isidor, Heverdle Ferenc, Schaffer Vilmos, Seidler Lipót, Siegmeth Károly, Szieber Ede, Talapkovich Emil, Vircsek János és Weszter Sándor. oly Mi a belső ügyvitelt illeti, a tanodába csak növendék vétetik fel, ki 12 évnél nem fiatalabb s legalább a 4 elemi osztályt kijárta, mit azonban felvételi vizsga is pótolhat. A tanfolyam 3 évig tart, s e közben, a gyakorlati munkakört illetve, szünidő nincs, csupán ősz elején 2 hét, a tanodahelyiség tisztogatása okából, az elméleti oktatás július és augusztusban szünetel, minden tanév azonban, úgy a gyakorlati munkálkodást mint az elméleti tanulmányokat tekintve, nyilvános vizsgálattal fejeztetik be. A szorgalom fokozása tekintetéből a kormány három 60 frtos ösztön réíjt engedélyezett, mely azonban a szükséges körülményekhez mérten módosítható is, így a lefolyt tanévben is növendék közzül az egyik 60 frt, másika 30 frt, a 3 harmadik 15 frtot kapott, ezen évre pedig újabban egy növendék 120 frt ösztöndíjat kapott, mely részére havonta folyósíttatott. Ez idő szerint a legszorgalmasabb két növendék Maressza Gerő és Zat 1ukár Géza, az első nyerte a legmagasabb, ez utóbbi pedig a 60 frtos ösztöndíjat. Ezen rendszeresített kivételes segélyezés fölé minden beteg növendék ingyen gyógykezeltetik, s megemlítést érdemlő azon körülmény is, hogy a szakiskola felügyelője a karácsonyi ünnepek alkalmából 10 növendéket „krisztkindli“-ben is részesített utalványlevél képiben, amelyek ruhanemű s a szükséghez, mert egyéb tárgyakra vonatkozólag állíttattak ki 2 frt 50 kitől egész 10 frt értékig fel. A segélyezést illetve ez éven kezdve, már seg* p is fog létesittetni. Ez a növendék által ’árusítás alá készítendő tárgyak érzéken y ,o-ját fogja az illető növendék javára léptetni, mely azonban csak a szabályszerű tanév letöltése után megy át a növendék tulajdonába. Ehez a szülő vagy gyám semminő körülmények között sem formálhat igényt, s ha a növendék idő előtt kilép, elhal, vagy magasabb fokú oly fegyelemsértést követne el, mely jogosultsági igényt vonna maga után, a házszabályok szerint a javára irt összegtől elesik s az az alapra vissza száll. Az ezen tanodához csatolt műhely egészben külön álló s magán jellegű vállalat, mely önmagát tartja fel. A szakiskolai felügyelő kisérletképen állitá fel a közönség rendelkezésére s pártolás esetén szándékában van szaporítani a segédszemélyzetet. Igen helyén való dolognak látjuk felhívni a közfigyelmet e tekintetben, annál is inkább, mert ezen műhely hivatva van a Hardtmuth-féle méregdrága fővárosi „különlegességeiket ugyanoly ízléses kivitel s nagy változatosságban fele áron előállíthatni, mi pedig a mai pénzszűk időben nem épen megvetendő valami. Egyébként ezen műhely tiszta jövedelme külön fog kezeltetni, a felügyelet költségei s más,eddig még nem díjazhatott tiszteletbeli minőségek jutalmazására szolgálandó alapúi. És ezzel, a midőn az agyagipartanodát iparosaink különösen fazekasaink, díszművek készítésével foglalkozó asztalosok és rézöntők figyelmébe ismételten ajánlanék, fölemlítjük még, miszerint a tanodát, fölszerelést a lejárt tanévben Schnierer Gyula miniszteri tanácsos és Sterc Adolf egy znaimmi hasonló iskola igazgatója, több beesés műtárggyal, Seidler Lipót helybeli műmalmi igazgató 60 frt készpénz s Handa László zongora tanító újévi ajándékul e napokban egy 15 frt értékű csinos faliórával gazdagiták. Levelezés: Eyuta 1884. december hó 22. Ungmegye felvidékének lyutai körjegyzőségében a mai napon lettek befejezve az állami adószedések ; kifizetve tehát az egyenes adó, bor, hús, cukor, kávé fogyasztási illeték, egyenérték é. a. t. — Leizzadván felvidéki népünk ez év nehéz fáradalmait,megkönnyebbült lélekkel s egészen ürestarisznyával áll a közelgő újév előtt, kilátásbanegy terhekben gazdag, s áldásban szegény jövendőre. Legyen hála ezért is az Urnak ! Hogy a rettentő terhek ólom súlya alatt népünk még össze nem roskadt, fogadja hála kifejezését Ungmegye kir. adófelügyelője azért, hogy ezen befolyt állsemi követelményeket e szegény adózó polgárság elkeserítése nélkül, az állami végrehajtók zaklatásának mellőzésével, okkal móddal annak idejében a községek közegei által engedé beszedetni. Megmaradt népünknek az a büszke öntudata, hogy nem kényszer által, de önként fizették le az államnak polgári tartozásaikat. Az államnak pedig megmaradt a befolyt pénz, melynek az 1876 évi XV törv. cik. 53 §-ához Az LEN Gr tárcája. Szilvester és 7 M. L. naplójából. Még ma is borzadállyal gondolok egy végzetes éj eseményeire. Nem tud eszemből kimenni egy lánosan kedvelt, finom modorú, s mindenki által áltatisztelt férfiúnak dúlt arcvonása, mely épen egy Szilveszter éjen rcára azon benyomást tette, a mit az aggodalom, azok ott, szülni az anyában egyetlen gyermeke iránt, kit háborús időben harcmezejére szólítanak. A kedélyt mely más alkalommal az ifjú arcán visszatükrözött, szokatlan levertség, váltá föl ; a nyugtalanság, mely egész valóját elárasztó, az izgatottság, melyet hasztalan igyekezett elpalástolni, mind megannyi okok voltak fölkelteni bennem az aggodalmat. Nem csoda, érdeklődnöm kellett sorsa iránt, tiszta önzetlen keblű barátouTTöl VTIgy^^ az iskolát, szegények voltunk mindketten, s talán ez képezte eleitől fogva kettőm« között az összekötő kapcsot. Szóval elválhatlan jó barátok voltunk. A sors is úgy akarta, hogy tanulmányaink végeztével ismét együvé, a regényes fekvésű X. városba jutottunk, hol nővéremet egy gazdag gyógyszerész bírta nőül, s épen el akartam foglalni nővérem protectiója folytán előre megszerzett joggyakornoki állomásomat, midőn az áttelleni szűk utcában látni óhajtott barátomat pillantottam meg, egy csinosan okozott leány kíséretében. Ohot gondolom, ez a fiatal ember nagyon korán kezdi. Kiváncsi lettem barátomnak oly hamar fejlődött viszonyára, s a távolban észrevétlenül követtem őket; jobban sietve csaknem közelükbe jutottam s mert még nem tudtam mi fán terem a szerelem, ezen nagy iskolához való bevezetést minden moha hallani akartam ; barátomnak figyelmét elvonta a tüzes szempár, s így nem is sejtette leselkedő barátját. „Istenem1» — sóhajtott ő — nem képzeli Adél kisasszony, mennyire bánt az engem, hogy szegény vagyok, nincsenek pártfogóim, e nélkül pedig . . . — Ne csüggedjen, szól közbe a nő, én tegnap beszéltem a papával. — Hogyan ön ? — Oh ne féljen —folytató egész szív jósággal — a papának csak annyit, volt szabad megtudni, hogy egy barátom részére kérem a papa közbenjárását, s miután annyira szeret, mindig egyetlen drága tubuskájának nevez ; azonnal megígérte, de . . . — De ? — Feltételül azt tűzte ki, hogy önt előbb ismernie kell. . — De hisz az lehetetlen, szólt az ifjú fájdalmasan a tegnapelőtti kerti séta óta az lehetetlen ! Atyja, mint mái..Iá,észrevette, hogy a kerítésen át együtt beszélgettünk, felismerne i., el sem fogad»«,. De már ekkor az intervenciót nem állhattam meg. — Majd elmegyek én a te nevedben. A szegény kislány fülig pirult. Klemér barátom pedig érthetőm szavakat suttogott zavarában, melyből annyit lehetett, volna megtudni, hogy örülök is, bánom is hogy viszont látlak. No de ez csak egy percig tartott. Elemér visszanyerte hidegvérűségét, s illő nem illő, benntatott nem a szalonban, hanem a helyett Adél kisasszony lakása előtt, honnan már mindkettőnknek szökni kellett. Másnap megállapítottuk a családi tervezetet.* Adél naponkint meghatározott időben járt a festészetet tanulni, s így alkalmunk volt a tervet kifőzni. Első dolgunk volt egy fris arcképre szert tenni, lefényképeztetén a magam , s hogy a gyanúnak csak árnyékát se lehessen sejteni, arcképemet egy pár sor kíséretében átadtuk Adélnak, ki azt atyjának előre megmutatta. Hogyan? kérdé atyja, hát te nem azon fiatal ember részére kéred a pártfogást, kit pár hete beszélgetni láttam veled ? Adél elpirulni látszott, de zavarát leküzdve kiszámított ügyességgel rökdön felelé: istenem papa, kivel egyszer találkozónk, okvetlenül következik-e, hogy jó barátok legyünk ? Nem kedves atyára, ezen fiatal ember az arcképre mutatva egyik barátnőmnek unokabátyja, mint tőle hallom egy árva, kit csak barátnőm szülei taníttattak. — Helyes, mond az apa-jószivüséged engem is ősz tőhöz, hogy e szegény ifjú iránt, érdeklődjem, még ma megteszem a kellő lépéseket. Minő pályán halad pártfogoltunk ? — Különben majd megtudom tőle, itt van névjegyem, barátnőd útján juttasd hozzá, ma délután két órakor fogadom el . . . . ... Készséggel mentem el barátom nevében, ki az eredményt lakásomon várta be. Adél atyja jó sokáig kérdezősködött, ki akart ismerni, s azzal bocsátotta el, hogy estve 6 órakor várjam a pénzügyigazgatósági hivatalnál. A lámpa halvány fénye s aon körülmény, hogy magasságra s némileg arcban is hasonló voltam Elemérhez, kedvezett a további sikerben. Megkaptam a pénzügyigazgatótól a kinevezést s örömmel vittem Elemérnek. A személy változást észre nem vette senki, aki komédiát, mellyel Elemérnek állást szereztünk csak mi tudtuk hárman. Boldog voltam én is, két szerelmes lénynek bár reménytelen helyzete engem is boldogsággal töltött el, így tűnt el három év. Elemér, mint hivatalnoki pontos megbízható volt, a mellett szellemi tehetség V