Ung, 1885. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)

1885-01-04 / 1. szám

agyagiparosokat hivatásuk keretén belül továb­b képezze, illetve, hogy meghonosítsa közöttük jelen viszonyoknak megfelelőbb alakú és modorú a fazekastermékek készítését. És ezért, hogy kitű­zött eme célját elérhesse, mindenek előtt is köte­lességévé van téve, miszerint a nemesebb agyag­ipar cultiválásához előbb oly erőket képezzen ki, a­kik a styl s a magasabb ízlés kívánalmainak mai színvonalán álló keramikai gyárakban is e szakmánál segédmunkálatok teljesítésére hivatva legyenek. Ugyanezen indokból hagytuk érintetlen az iskola fentartására vonatkozókat is, határozott adatokkal akarván elő­állani. Ezen tanoda az ipar és kereskedelmi mkir. minisztérium, a kassai kereskedelmi és iparkamara, Ung megye s Ungvár város közös tulajdonát ké­pezi. És pedig, az iparkamara évente 400 frttal segélyezi, a város tanodahelyiség stbben ugyanígy 500 frttal járul hozzá ; a minisztérium díjazza a tanerőket, ösztöndíjazza a növendékeket s egyéb kiadásokat fedez, a megye pedig 523 frtot adomá­nyozott a berendezés költségeihez. Az ezen tanodához elválaszthatlanúl odaforrt érdemeket még fokozottabb minőségben kitüntet­ni : D­e i 1 Jenő, iparkamarai titkár, S­z­i­e­g­m­e­t­h Károly „Kárpát Egylet“-i titkár, B­e­r­­n­á­t­h Dezső és D­é­z­s­y Ferenc urakat, — mint ezen eszme megtestesítése körül részeseket, e he­lyen láttuk és véljük kiemelketni a legilletékeseb­ben. Már csak azért is, mert az iparkamarai tit­kár úrnak a szervezés körül kifejtett páratlan buzgalma fölé még a kamarai évi járulék kiesz­­közléséért is hálával tartozunk. Ugyanígy Bernáth és Dézsy urak,mint az ügy előharcosainak,a gazdasági egylet részéről megajánlott összegért is. A „Kár­pát Egylet“ titkárának pedig, az ügynek felsőbb helyen szorgalmazása, határozott körvonalazása mellett, a tanodavezető egyéniségének kiszemelé­se céljából tett utazásai, valamint a rendszeres kormánysegély is tetézik bokros érdemeit. Vala­­­­h­ol, mert ez és ismét a szakiskolai helybeli felügyelő egyesített buzgal­t is, hogy e tanoda­­ 1 várostól • nem­iséget s­e­ gvétő járulékokat kaphatott. K­urahi fejlődésünk önzetlen vezérférőai- j­uan ügy buzgóságából létrejött eme szaktanod­a ifl­­ügyeletét az azt fentartók által kiküldött helyi bizottság gyakorolja. " Ennek végrehajtó közege a szakiskolai felügyelő, ki egyszersmind a közvetlen felügyelet, valamint a fegyelem kezelés­i tisztével is felruháztatott. A felügyelő bizottság ez idő szerinti tagjai a következők : Lehocky Béla bizottsági elnök , Kende Péter, dr. Novák Endre szakiskolai felügyelő, Árki Fü­löp, szakiskolai pénztáros, M­i­h­al­kov­i­c­h József bizottsági jegyző, B­á­n­ó­c­y Ferenc, Bernáth Dezső, D­é­z­s­y Ferenc, Dur­­c­s­á­k Dezső, Fi­n­ci­­­k­y Mihály, F­i­r­c­á­k­­ Gyula,­­Juttmann Isidor, Heverdle Fe­renc, Schaffer Vilmos, S­e­i­d­l­e­r L­ipót, Siegmeth Károly, S­z­i­e­b­e­r Ede, T­a­lap­ko­v­i­c­h Emil, V­i­r­c­s­e­k János és W­e­s­z­t­e­r Sándor. oly Mi a belső ügyvitelt illeti, a tanodába csak növendék vétetik fel, ki 12 évnél nem fia­talabb s legalább a 4 elemi osztályt kijárta, mit azonban felvételi vizsga is pótolhat. A tanfolyam 3 évig tart, s e közben, a gya­korlati munka­kört illetve, szünidő nincs, csupán ősz elején 2 hét, a tanodahelyiség­ tisztogatása oká­ból, az elméleti oktatás július és augusztusban szünetel, minden tanév azonban, úgy a gyakorla­ti munkálkodást mint az elméleti tanulmányokat tekintve, nyilvános vizsgálattal fejeztetik be. A szorgalom fokozása tekintetéből a kor­mány három 60 frtos ösztön réíjt engedélyezett, mely azonban a szükség­es körülményekhez mér­ten módosítható is, így a lefolyt tanévben is növendék közzül az egyik 60 frt, másika 30 frt, a 3 harmadik 15 frtot kapott, ezen évre pedig újab­ban egy növendék 120 frt ösztöndíjat kapott, mely részére havonta folyósíttatott. Ez idő szerint a legszorgalmasabb két növendék M­a­r­e­s­s­z­a Gerő és Z­a­t 1­u­k­á­r Géza, az első nyerte a leg­­­magasabb, ez utóbbi pedig a 60 frtos ösztöndíjat. Ezen rendszeresített kivételes segélyezés fö­lé minden beteg növendék ingyen gyógykezelte­tik, s meg­említést érdemlő azon körülmény is, hogy a szakiskola felügyelője a karácsonyi ünne­pek alkalmából 10 növendéket „krisztkindli“-ben is részesített utalványlevél képiben, a­melyek ru­hanemű s a szükséghez, mert egyéb tárgyakra vo­natkozólag állíttattak ki 2 frt 50 kitől egész 10 frt értékig fel. A segélyezést illetve ez éven kezdve, már­­ seg*­­ p is fog létesittetni. Ez a növendé­­k által­­ ’árusítás alá készítendő tárgyak érzé­ken y ,o-ját fogja az illető növendék javára léptetni, mely azonban csak a szabálysze­rű­­ tanév letöltése utá­n megy át a növendék tulajdonába. Ehez a szülő vagy gyám semminő körülmények között sem formálhat igényt, s ha a növendék idő előtt kilép, elhal, vagy magasabb fokú oly fegyelemsértést követne el, mely jogosult­­sági igényt vonna maga után, a házszabályok sze­rint a javára irt összegtől elesik s az az alapra vissza száll. Az ezen tanodához csatolt műhely egészben külön álló s magán jellegű vállalat, mely önma­gát tartja fel. A szakiskolai felügyelő kisérletképen ál­­litá fel a közönség rendelkezésére s pártolás ese­tén szándékában van szaporítani a segédszemély­zetet. Igen helyén való dolognak látjuk felhívni a közfigyelmet e tekintetben, annál is inkább, m­ert ezen műhely hivatva van a Hardtmuth-féle méreg­drága fővárosi „különlegességeiket ugyan­oly ízléses kivitel s nagy változatosságban fele áron előállíthatni, mi pedig a mai pénzszű­k időben nem épen megvetendő valami. Egyébként ezen műhely tiszta jövedelme kü­lön fog kezeltetni, a felügyelet költségei s más,­­eddig még nem díjazhatott tiszteletbeli minőségek jutalmazására szolgálandó alapúi. És ezzel, a midőn az agyagipartanodát ipa­­rosaink különösen fazekasaink, díszművek készíté­­sével foglalkozó asztalosok és rézöntők figyelmébe ismételten ajánlanék, fölemlítjük még, miszerint­­ a tanodát, fölszerelést a lejárt tanévben S­c­h­n­i­e­­r­e­r Gyula miniszteri tanácsos és S­t­e­r­c Adolf egy znaimmi hasonló iskola igazgatója, több be­­esés műtárg­gyal, S­e­i­d­l­e­r Lipót helybeli mű­­malmi igazgató 60 frt készpénz s H­a­n­d­a Lász­ló zongora tanító újévi ajándékul e napokban egy 15 frt értékű csinos faliórával gazdagiták. Levelezés: Eyuta 1884. december hó 22. Ungmegye felvidékének lyutai körjegyzősé­gében a mai napon lettek befejezve az állami adószedések ; kifizetve tehát az egyenes adó, bor, hús, cukor, kávé fogyasztási illeték, egyenérték é. a. t. — Leizzadván felvidéki népünk ez év nehéz fá­radalmait,megkönnyebbült lélekkel s egészen üres­tarisznyával áll a közelgő újév előtt, kilátásban­­egy terhekben gazdag, s áldásban szegény jö­vendőre. Legyen hála ezért is az Urnak ! Hogy a ret­tentő terhek ólom súlya alatt népünk még össze nem roskadt, fogadja hála kifejezését Ungmegye kir. adófelügyelője azért, hogy ezen befolyt állse­mi követelményeket e szegény adózó polgárság elkeserítése nélkül, az állami végrehajtók zaklatásá­nak mellőzésével, okkal móddal annak idejében a községek közegei által engedé beszedetni. Megmaradt népünknek az a büszke öntudata, hogy nem kényszer által, de önkén­t fizették le az államnak polgári tartozásaikat. Az államnak pedig megmaradt a befolyt pénz, melynek az 1876 évi XV törv. cik. 53 §-ához Az LEN Gr tárcája. Szilvester és 7 M. L. naplójából. Még ma is borzadál­lyal gondolok egy végzetes éj eseményeire. Nem tud eszemből kimenni egy lánosan kedvelt, finom modorú, s mindenki által álta­tisz­telt férfiúnak dúlt arcvonása, mely épen egy Szilvesz­ter éjen rcára azon benyomást tette, a mit az aggo­­dalom, azok ott, szülni az anyában egyetlen gyermeke iránt, kit háborús időben harcmezejére szólítanak. A ke­délyt mely más alkalommal az ifjú arcán visszatükrözött, szokatlan levertség, váltá föl ; a nyugtalanság, mely egész valóját elárasztó, az izgatottság, melyet haszta­lan igyekezett elpalástolni, mind megannyi okok voltak fölkelteni bennem az aggodalmat. Nem csoda, érdek­lődnöm kellett sorsa iránt, tiszta önzetlen keblű bará­­touTTöl VTIgy^^ az iskolát, szegények vol­tunk mindketten, s talán ez képezte eleitől fogva ket­tőm« között az összekötő kapcsot. Szóval elválhatlan jó barátok voltunk. A sors is úgy akarta, hogy tanulmányaink vé­­geztével ismét együvé, a regényes fekvésű X. városba ju­tottunk, hol nővéremet egy gazdag gyógyszerész bírta nőül, s épen el akartam foglalni nővérem protectiója folytán előre megszerzett­­ joggyakornoki állomásomat, midőn az áttelleni szű­k utcában látni óhajtott baráto­mat pillantottam meg, egy csinosan okozott leány kí­séretében. Oho­t gondolom, ez a fiatal ember nagyon korán kezdi. Kiváncsi lettem barátomnak oly hamar fejlődött viszonyára, s a távolban észrevétlenül követ­tem őket; jobban sietve csaknem közelükbe jutottam s­ mert még nem tudtam mi fán terem a szerelem, ezen nagy iskolához való bevezetést minden moha hallani akartam ; barátomnak figyelmét elvonta a­ tü­zes szempár, s így nem is sejtette leselkedő barátját. „Istenem1» — sóhajtott ő — nem képzeli Adél kis­asszony, men­nyire bánt az engem, hogy szegény va­gyok, nincsenek pártfogóim, e nélkül pedig . . . — Ne csüggedjen, szól közbe a nő, én tegnap be­széltem a papával. — Hogyan ön ? — Oh ne féljen —folytató egész szív jósággal — a papának csak annyit, volt szabad megtudni, hogy egy barátom részére kérem a papa közbenjárását, s miután annyira szeret, mindig egyetlen drága tubus­­kájának nevez ; azonnal megígérte, de . . . — De ? — Feltételül azt tűzte ki, hogy önt előbb ismer­nie kell. . — De hisz az lehetetlen, szólt az ifjú fájdalmasan a tegnap­előtti kerti séta óta az lehetetlen ! Atyja, mint mái..Iá,­­észrevette, hogy a kerítésen át együtt beszél­gettünk, felismerne i., el sem­ fogad»«,. De már ekkor az intervenciót nem állhattam meg. — Majd elmegyek én a te nevedben. A szegény kis­lány fülig pirult. Klemér­ barátom pedig érthetőm szavakat suttogott zavarában, melyből annyit lehetett, volna megtudni, hogy örülök is, bánom is hogy viszont látlak. No de ez csak egy­ percig tartott. Elemér vis­­­szanyerte hidegvérű­ségét,­ s illő nem illő, bennta­tott nem a szalonban, hanem a helyett Adél kisasszony lakása előtt, honnan már mindkettőnknek szökni kellett. Másnap megállapítottuk a családi tervezetet.* Adél naponkint meghatározott időben járt a festészetet ta­­nulni, s így alkalmunk volt a tervet kifőzni. Első dolgunk volt egy fris arcképre szert tenni, lefényké­­peztetén a magam , s hogy a gyanúnak csak árnyékát se lehessen sejteni, arcképemet egy pár sor kíséreté­ben átadtuk Adélnak, ki azt atyjának előre megmu­tatta. Hogyan? kérdé atyja, hát te nem azon fiatal ember részére kéred a pártfogást, kit pár hete beszél­getni láttam veled ? Adél elpirulni látszott, de zavarát leküzdve ki­számított ügyességgel rökdön felelé: istenem papa, kivel egyszer találkozónk, okvetlenül következik-e, hogy jó barátok legyünk ? Nem kedves atyára, ezen fiatal ember az­ arcképre mutatva­ egyik barátnőmnek unoka­bátyja, mint tőle hallom egy árva, kit csak barátnőm szülei taníttattak. — Helyes, mond az apa-jószivüséged engem is ősz­ tőhöz, hogy e szegény ifjú iránt, érdeklődjem, még ma megteszem a kellő lépéseket.­­ Minő pályán halad párt­fogoltunk ? — Különben majd megtudom tőle, itt van névjegyem, barátnőd útján juttasd hozzá, ma délután két órakor fogadom el . . . .­­ ... Készséggel mentem el barátom nevében, ki az eredményt lakásomon várta be. Adél atyja jó sokáig kérdezősködött, ki akart is­merni, s azzal bocsátotta el, hogy estve 6 órakor vár­jam a pénzügyigazgatósági­ hivatalnál. A lámpa halvány fénye s a­­on körülmény, hogy magasságra s némileg arcban is hasonló voltam Ele­mérhez, kedvezett a további sikerben. Megkaptam a pénzü­gyigazgatótól a kinevezést s örömmel vittem Elemérnek. A személy változást észre nem vette senki, a­ki komédiát, m­el­lyel Elemérnek állást szereztünk csak mi tudtuk hárman. Boldog voltam én is, két szerel­mes lénynek bár reménytelen helyzete engem is bol­dogsággal töltött el, így tűnt el három év. Elemér, mint hivatalnok­i pontos megbízható volt, a mellett szellemi tehetség V

Next