Ung, 1892. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)
1892-10-09 / 41. szám
XXX. ÉVFOLYAM. Ungvár, 1892. vasárnap, október 9. SZERKESZTŐSÉG: Megyeház-tér 13. szám, I. emelet. A szerkesztőhöz intézendő minden közlemény, mely a lap szellemi részét illeti. Levelek csak bérmentesen fogadhatnak el. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk kitől jön. Kéziratok nem adatnak vissza. A lap megjelen minden Vasárnap KIADÓHIVATAL: Székely és Illés könyvnyomdája. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK: Egész évre 4 frt. Negyedévre 1 frt. Félévre — 2 » Egyes szám 10 kr. HIRDETÉSEK előfizetések valamint a lap anyagi részét illetők a kiadóhivatalba (Székely és Illés könyvnyomdájába) küldendők. - Nyilttér soronként 20 kr. -ÜNG VÁRMEGYE ÉS AZ UNGMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. 4. SZÁM Még egy fél percent. Gazdasági fejlődésünk s a gazdasági érdekekhez fűződő magasabb erkölcsi célok minden barátját örömmel töltötte el múlt hó 30 án tartott vármegyei közgyűlésünk ama határozata, hogy a gazdasági egyesület életképességének fokozására, a fél százalékos adót elvben elfogadta s csak azért nem szavazta egyúttal meg, mert formai akadályok merültek fel. A fél százalék tehát a gazdasági egyesületnek biztosítva van, fellendül ez az újabb időben sokat korholt egyesület és hivatott munkája, elsőrangú társadalmi tényezője, lesz vármegyénkben az anyagi érdekek ok és célszerű munkálásának, a lelket örömmel és önbizalommal eltöltő sikeres gazdálkodásnak. Ez a tér nem marad továbbra is adagon. Van azonban vármegyei közéletünknek egy más, nem kevésbbé fontos tere, a kultúra mezeje, amely újabb alkotmányos életünk 26-ik évében is parlagon hever. A kötelezettek megteszik ugyan kötelességeiket, de a társadalom a többszöri neki gyürkőzés dacára sem siet segítségükre ; a vármegyei „közművelődési társulat,“ mely sohasem volt egyéb puszta névnél, melynek immár neve is kihalófélben van, nem buzdít, nem lelkesít, nem kelt érdeklődést a kulturális érdekek iránt s nem nyújt anyagi segítséget, midőn arra égető szükség volna. Egy szóval, nemzeti művelődésünk ügyét társadalmi egyesülés útján nem szolgáljuk. Keleti közönyünkből senki és semmi sem bír bennünket kimozdítani, hisz — mondják némelyek — úgyis hiábavaló minden erőlködés, megfelelő anyagi erő hiányában semmit sem tehetünk. Mi ugyan nem vagyunk e felfogás híveivel egy véleményben, mi azt tartjuk, hogy a tőlünk önkéntes adomány útján telő anyagi eszközökkel is megközelíthetjük a közművelődési társulat elé tűzött célokat, csak a vezető és munkáló lélek legyen megbennünk ; de hogy kulturális hivatásunkat társadalmi úton a pessimistákat is kielégítő módon betölthessük, hozzuk meg e célra a szükséges anyagi áldozatot, savasuk meg a közművelődési társulat javára a másik fél százalékot ! Az Ung olvasói előtt a közművelődési társulat céljairól hosszasan beszélni kárbaveszett fáradság volna; tisztában vagyunk azzal mindnyájan, hogy az a fél percent közművelődési adó, melyet felsegélyezésére fordítunk, dúsan fizető befektetés lesz. Egy virágzó közművelődési egyesület minden társadalmi osztály kebelében felkelti az érdeklődést a nevelés iránt, növeli a köznépnek az anyagi áldozatok hozatalára irányuló csekély hajlandóságát, kapcsot képez a szülői ház és az iskola között s mint ilyen megkönyíti s áldásossá teszi a közoktatási törvények végrehajtását, ápolja, terjeszti, a nemzeti nyelvet, szítja a hazaszeretet tüzet; ápolja, ha kell, megteremtője lesz a nemzeti önérzetnek. Közbecsüléssel járó tevékenységi kört biztosít a cselekvésre hivatott szellemeknek, kifelé pedig becsületére válik a vármegyének ; sőt ha a többi közművelődési egyesületekénél célszerűbb szervezetet nyer, dicsőséget hoz számunkra. Oly célok ezek, melyekért fáradni munkálkodni egyenkint és egyetemlegesen anyagi áldozatot hozni nagyon is érdemes. Fogyasztási szövetkezet Ungváron. Mióta a munkafelosztás különösen a városokban oly nagy hódításokat tett, az élelmi cikkek árulása a legjobb üzlet. Az étkezés gyakori kielégítést igénylő elemi szükséglete lévén az embernek, az élelmi cikkek árulói föltétlenül jövedelmes munkával foglalkoznak , áruik gyorsan és biztosan fogynak. Ha kis percentre dolgoznak is, befektetett tőkéik a gyakori forgatás miatt nagy hasznot hajtanak, munkájuk igen tiszteségesen meg van fizetve. Innen magyarázható meg az az első tekintetre szokatlannak látszó jelenség, hogy az élelmiszereket annyira körülzsongják az üzleti szellemű emberek , hogy ezek az egyik-másik élelmi cikknél jelentkező verseny dacára is aránylag csekély fáradsággal tisztességesen megélnek, sőt vagyont gyűjtenek. Mindez eddig egészen rendén van. Méltó a munkás a maga bérére, az élelmiszer árulója több joggal szedhet tőkéje után nagyobb százalékot, mint bármely más kereskedő, mert romlásnak kitett árui a veszteség eshetőségeit éppenséggel nem zárják ki. Aki kockáztat, méltó a nagyobb százalékra. Csakhogy annak a nagyobb százaléknak, magasabb munkadíjnak nem kellene túlságos nagynak lennie: a fogyasztó nagyközönség érdeke e téren is előbb való az egyeseknek szolid üzlet mellett is kielégítést találó érdekeinél. Az élelmi cikkek árulóinak, mint a történelem beszéli s a napi tapasztalat igazolja, csekély érzékük van a mások zsebének érzékenysége iránt. Akinek sok van, az még többet akar. A pék szentül meg van afelől győződve, hogy az Isten az embert csak azért teremtette, hogy az ő kittijét, zsemléjét, puffadt kenyerét fogyassza ; a mészárosnak hasonló szellemű hite még erősebb. Mi más hivatása is lenne szerinte a nagy közönségnek, minthogy a drága, rossz húst egyes a csontot halomra gyűjtse ! Az élelmiszerek árulói ellen állandó a panasz már az ószövetségi szentírást magyarázó régi könyvekben sok a panasz a mértékek hamissága s az áruk silánysága miatt. Az ember önzése, vele született kapzsisága egyetlen életpályán sem fejlődik ki annyira, mint az élelmi cikkek árulása terén. Alkalom szüli a tolvajt; a gyors meggazdagodás vágya sehol sem támadja meg erősebben az embert, mint e téren. Régi tapasztalata ez már a társadalomnak, melynek képviselői a hatóságok, az élelmi cikkek árának hatósági szabályozásánál s a hamisan és hamisan mérők, szigorú, gyakran embertelen büntetésével törekedtek a bajokon segíteni, a nagy percenteseket kellő korlátok közé szorítani. Ám ez a hatósági „vasvessző“ sem sokat használt; hiába vágták le a hamisan mérőnek jobb Lapunk mai számához „Hivatalos Közlemények é s fél iv melléklet van csatolva. Egy gyakran megújuló régi történet. — Az «Ung» eredeti tárcája. — Gyönyörű őszi nap volt. Barátnőmmel, kinek pár nap óta vendége valók, kisétáltunk élvezni a barátságos őszi napfényt s megtekinteni a városka kies környékét. Szép, fasorral szegélyezett út vezetett fel a kálváriahegyre, honnan kedves kilátás nyitott a vidékre. Utunk a temető mellett vitt, meglepett, olyan volt az, mint egy szép árnyas kert, körülvéve sugár jegenyékkel, csak a fehérlő kövek hirdették, hogy itt a halál kertészkedik. Hallgatva mentünk, mintha egyikünk sem akarná a holtak álmát zavarni. Barátnőm egy frissen hantolt sír márvány emléke előtt állott meg, kezét imára kulcsolta, mialatt én az emlékről egy ifjan elhunyt nő nevét olvastam le. — Szegény Leona szólt barátnőm, a tavaszon még együtt ültetgettük virágainkat kis kertünkben s most már itt nyugszik, együtt korán elhervadt virágaival. Megigazitá a kereszt szétcibálta repkénykoszoruját, s még egy könnyes pillantást vetvén a zöld dombocskára, megindult. Menjünk, mondá, elbeszélem neked ez asszony szomorú történetét. Leánykori barátom volt, igen szerettük egymást. Kissé túl komoly, regényes hajlamú kedélyével, bár mindenki szerette, mégsem bírt élte folyásával teljesen kibékülni. Szerette a magányt, de velem mindig örömest megosztotta azt. E tájék volt kedvenc sétahelye. Gyakran szótlanul haladtunk egymás mellett, ő ábrándjaiba merülve, én ő felette elmélkedve. Valami balsejtelem súgta, hogy e mély érzelemdús lélek rajongó vágyaival csalódni fog. Magas fogalma volt a szerelemről s házasságról s bár volt előkelő s gazdag kérője, nem áldozta fel szivét hiúság s jólétért. Magam is igyekeztem őt s parthie volt s derék kiforrott ember, azt hittem, hogy ha nem is teljesen boldog, de szerencsés lesz mellette. Etelkám ! te is igy gondolkodói ? — szólt ő — hát a szivnek nincsenek jogai ? A nőnek legnagyobb kincse a szerelem. Érzem, hogy szerelemből szerelemért mindent, de nélküle nem viselném el a páros élet gyakran nehéz terheit. Azt hiszem, hogy belőlem makacs, szeszélyes, kialhatatlan asszony lenne oly férfiu oldalán, kit nem szeretek ; boldogtalan lennék s azzá tenném őt is. De ha megtalálnám azt, kit szivem egész hevével szeretni tudnék, az elmondhatná, az én feleségem a legjobb asszony e világon! — Csak az a baj, Leonám, hogy te oly eszményképet alkottál, amilyet nem találhatsz meg az életben. — Ha nem találok, vén lány maradok ; ne hidd, hogy a világ balga előítéletei elriasztanak. Rendesen ily formán végződött beszélgetésünk. Éppen egy, a vidékről ide áthelyezett ismerősöm, Füredy Andor, tette nálam első látogatását, midőn Leona lépett be hozzám. A kölcsönös bemutatás után közönyös dolgokról beszélgettünk. A társalgás alatt Leona élénkebb jön, de egyéb változást nem vettem rajta észre. Kis idő múlva távozni készült s ifjú vendégem mondván, hogy ő is arra tart, ha megengedi, elkiséri őt. pár nap múlva meglátogattam Leonát. Palástolni igyekezett szomorúságát, de észrevettem, hogy szemei a csak imént hullott könnyektől nedvesek. — Mi az Leonám, te sírtál — szólék tréfálódzva. Dehogy sírtam, szólt erőltetett vidámsággal s lopva a tükörbe pillantva; náthás vagyok, attól könnyeznek szemeim. Észrevettem, hogy titkolódzik, elfogadtam féligmeddig igaz kifogását s beszédünknek más irányt adtam. Napok, hetek múltak, Leona feltűnően kedvetlen és nyugtalan volt. Gyakran megleptem, hogy az ablaknál állott, mikor beléptem zavart volt, mint akit tetten kapnak. — Ej ej Leonám ! úgy látszik vársz valakit ? — Az ilyen megjegyzésemet felelet nélkül hagyta, de az arczán elömlő pír igazat látszott nekem adni. Leona születésnapját ünnepeltük, Andor is hivatalos volt. Talán más nem, de én, ki oly jól ismertem Leonát, fölfedeztem féltett titkát ; — ő szerelmes volt Füredybe. Ez megmagyarázta a könnyeket s a sóvárgó pillantásokat. Mindent tudtam. Andor legtöbbet s úgy látszék legszívesebben társalgott vele, bár Leona a féltékeny szerelmes éberségével alighanem észrevette, hogy a hölgykoszorú legszebb virága Kürthy Irén felé gyakran eltévednek Andor szemei Csakhamar rászokták mondani a házasulandó fiatal emberre, ha lányos házhoz járogat, hogy udvarol, sőt már jegyet is váltottak. Egy idő óta Andorról is e hír keringett. Majd az okos, komoly Bánlaky Leonát, majd a szőke szépséget, Kürthi Irént említették választottjául. Füredi nem sokáig hagyta találgatni a kiváncsiakat. Leonába nem volt szerelmes, de a leány szép lelke egész valójából kisugárzó szerelme vonzotta őt; érezte, hogy boldog lenne vele. De végre is mint legtöbbször szokott történni, — előnyt adott a csinos arcznak a lélek szépségével szemben s Irént, városunk legszebb leányát jegyezte el. Szorult szivvel olvastam eljegyzését a helyi lapból s önképtelen sóhaj lebbent el ajkimról ! Szegény Leona ! Pár nap múlva találkoztam Leonával. Látása megdöbbentett, annyira megváltozott. — Beteg vagy Leonám ? szólok. — Igen, — gyöngélkedem, egy kis változás semmi egyébb, — felelt, — míg hangja reszketett a felindulástól. Nem bolygattam a vérző sebet, tudtam, hogy úgy is hasztalan vigasztalnám, rábeszélni, mert kérője jó