Ung, 1893. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)

1893-03-26 / 13. szám

Ungvár, 1893. vasárnap, márczius 26. XXXI. ÉVFOLYAM. 13. SZÁM. SZERKESZTŐSÉG: Megyeház-tér 13. szám, I. emelet. A szerkesztőhöz intézendő minden közle­mény, mely a lap szellemi részét illeti. L­evelek csak bérmentesen fogadtatnak el. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk kitől jön. Kéziratok nem adatnak vissza. A lap megjelen minden Vasárnap KIADÓHIVATAL : Székely és Illés könyvnyomdája. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK: Egész évre 4 frt. Negyedévre 1 frt. Félévre — 2 » Egyes szám 10 kr. HIRDETÉSEK előfizetések valamint a lap anyagi részé­illetők a kiadóhivatalba (Székely és Illés könyvnyomdájába) küldendők. « Nyilttér soronként 20 kr.­­ÜNG VÁRMEGYE ÉS AZ UNGMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Vagy, vagy! A­, „Ung1, folyó évi 11. számában Kurucz egy czikket közöl, melynek erősen labanc­z szel­leme a magamfajtája csendes labanc­, ellenvélemé­nyét is kihívja. Hiába­ én a vármegye közgazda­­sági érdekeinek előmozdítása tekintetében Kurucznál kuruczabb módon gondolkozom, e téren nem vagyok a kecske jóllakása és káposzta megmaradása isme­retes elméletének hive; azt mondom: vagy, vagy! Vagy gazdasági egyesület, vagy mezőgazdasági bi­zottság. Mind a kettőre a mi viszonyaink között nincsen szükség; mindkettő áldásos hatásának nin­csenek meg nálunk a feltételei Hogy a kérdést alaposabban megítélhessük, tegyünk egy kis utat a „mezőgazdasági bizottság“ eszméjének bölcsőjéhez. A múlt­ év április hó ele­jén nagy­gyűlést tartottak Budapesten a gazdasági egyesületek, melynek főtárgyát a mezőgazdasági ér­dekképviselet nagy fontosságú kérdése képezte. A nagy­gyűlésen két felfogás s ezek kifolyá­saként két­ határozati javaslat állott egymással szem­ben ; az egyik a R­a­d­ó Kálmán vasvármegyei fő­ispáné, ki a mezőgazdasági érdekek képviseletét a tisztán társadalmi úton alakult gazdasági egyesüle­teknél kiváltja hagyni, a másik a Bánffy Dezső báróé, ki az egyesületek egyöntetű szervezését a kötelező társulás behozatalával, a gazdasági képvi­selet szervezetének k­ö­z­i­g­a­z­g­a­t­á­s­i közeggé alakításával tervezte. A kifejtett tanulságos vitában az érintkezési pontot az a kívánalom képezte, hogy kapcsot kell létesíteni a gazdasági képviselet és közigazgatási hatóságok között. A vita (hiszem) mindnyájunk előtt ismeretes eredménye, hogy a nagy­gyűlés az auto­­nomikus szervezet, azaz a mai g­a­z­das­á­g­i egyesületek mellett döntött; a közigazgatási szervezettel csupán a képviselet kapcsát fogadta el A ráfogás nem kenyerem, biztosra tehát nem állítom, csak ama hitemnek adok kifejezést, hogy a magyar gazdasági egyesületek kongresszusán elbu­kott, B­á­n­ff­y-féle határozati javaslat, mely a bal­siker után a minisztériumban talált menedéket, a „mezőgazdasági bizottság“ apja. A mezőgazdasági érdekképviselet kérdése, te­hát nem mai keletű, a „mezőgazdasági bizottság“ eszméje is csak abban a formában új, a­melyben a földmi­ve­lésügyi minister nemes intenziója leiratában kifejezésre jutott. Sajnálom, hogy mikor a gazdasági egyesületek országos gyűlésének példája állott előttünk, nem akadt közöttünk egy ember sem, ki a „vagy, vagy“ kérdését fel­vetette volna; sajnálom, hogy a febr. 28-iki közgyűlésen nem akadt egy ember sem, ki a figyel­met a dolog meritumára irányította s ezzel érdem­leges vitát provokált volna. Pedig erre az alkalom mintegy önmagáiól kínálkozott. A miniszteri leirat ugyanis kimondja, hogy nagyrabecsüli a hivatásu­kat betöltő gazdasági egyesületeket s a „mezőgaz­dasági bizottságit csak ott kívánja létesíteni, a­hol a gazdasági egyesület, hivatását betölteni nem képes. Ennél a passusnál jó lett volna egy kis szü­netet tartani s felvetni azt a kérdést, hogy háti tulajdonképen miért nem tudja az ungvármegyei gazdasági egyesület hivatását betölteni ? H­o­l van itt a hiba, az intézményben-e, vagy vagy az embe­­­­rekben ? Miután az egyesületi szervezet máshol fényes sikereket képes fölmutatni, legalább­is két­séges, hogy az intézmény rejti magában a betegség csíráit. És ha az e­m­bere­k­b­e­n talál lenni a hiba, remélhető-e, hogy azok az emberek, a­kik a gazdasági érdekek ügyének autonomikus, társa­dalmi alapon lendületet adni nem tudtak, „mező­­gazdasági bizottság“ ez imén csudákat fognak művelni? Mert ne áltassuk magunkat, t. Kurucz gazda­­társam, ismerjük be, hogy kevesen vagyunk ; nálunk nem találja meg minden munka a maga emberét; ellenkezőleg minden közdolog ugyanazon kevés tagul intelligens közönségre vár. Ez az oka, hogy Ung­­váron 25—80 bizottság, küldöttség, választmány; 25 — 30 ingyen „hivatal“ is jut egy-egy törekvő, a közdolgokat szívén viselő intelligens embernek. Most, hogy a gazdasági érdek­épviselet­ kérdé­sében még egy intézményt elfogadtunk, az erőket még jobban megosztjuk, azok intenzív tevékenységét úgy­szólván megbénítjuk ; korántsem az által, mintha a gazdasági érdekek képviselői az egyesület és a mezőgazdasági­ bizottság között összeütközés jönne létre (a­mi különben nincsen feltétlenül kizárva), hanem azért, mert nincs elegendő erő. Nálunk sok a fóka, kevés az ember. Az én véleményem szerint a február 28-iki közgyűlésen meg lehetett volna köszönni a miniszter nemes gondoskodását, de az elhatározást csak a gazdasági egyesülettel teendő még egy a próba utánra kellett volna halasztani. Most, hogy a „me­zőgazdasági­ Bizottság­“ elfogadtatott, a gazdasági egyesület beszü­t­etése mintegy önmagától következik. Egyik, vagy a másik , de a kettő egymás mel­lett nem lehet hosszú életű, mert nincs a­ki mind a kettőt táplálja. Ám tartsuk fenn ideig-óráig mind a kettőt; az idő igazat fog nekem adni. Vagy ten­gődni fog mind a kettő, vagy az egyik megizmo­­dik, a másik a végelgyengülésben hal meg. Jrubancz: Iskoláink egészségügye. Lapunk Folyó évi II. számában azt az ígéretet tet­tük, hogy közelebb mutatványt közlünk dr. Nováknak í A közegészség, mint közgazdasági tényező az állam­életben « czimü müvéből. Tudatában voltunk már akkor is annak, hogy ígéretünk beváltása nem könnyű dolog, mert a könyv részletei egy szerves egészet képeznek s az egyes fejezetek terjedelmesebbek, hogy sem azok bárme­lyikét is egyszerre egész terjedelemben adhatnék; de arra gondoltunk, hogy legalább bő kivonat alakjában közölhetjük az érdemes könyv egy vagy más részletét. Ily értelemben váltjuk be szavunkat, midőn a dr. Novák könyvének iskoláink egészségügyével foglalkozó fejezetéből közlünk ezúttal bővebb kivonatot. Hisszük, hogy gyermekeink révén e théma mindnyájunkat érde­kelni fog. *Az iskolaköteles gyermekeket a hatóság nagy erél­lyel tereli az iskolákba, arról azonban megfeledke­­zett, hogy a gyermekek szellemi nevelésük közepett jó levegőt is igényelnek. A cultus ministeriumnak az áll. iskolai gondnokságok részére kiadott 1870-iki 20,311. számú rendelete az iskolákban a minimális űrtartalmat egy gyermekre egy 4 méter magas szobában 80 — 120 Az én emlékeim. — Az »Ung« eredeti tárczája. — Irta: Gaar Mariska. C z e c z i I i a. (:ii Közönségesen csak Gzilikének hívták, de ha valaki kedvében akart járni, Czecziliának szókn­á. Milyen furcsa is egy tizenöt éves Czeczilia! Valamennyi társnője kissé furcsának találta, de azért szemében egyik sem merte őt ezért gúnyolni, vagy kinevetni. Czeczilia! Még most is mosolyognom kell, ha reá gondolok. Az igazgatónő adta neki e nevet, melyet sokkal méltóbbnak talált hozzá, mint Czilikét. Az intézet díszes példányképeként álli­á fel és egyszer sem mulasztó őt az iskolalátogatók előtt megdicsérni. A legkiválóbb a legjobb valamennyi között. Soha egy pajkos, meggondolatlan szó nem hagyja el ajkát; szelid, példás viseletű mindég. A növendékek játékaiban ritkán vesz részt, rendesen a zongoránál ül és templomi énekeket játszik. A hangja igen csinos, talán ha óhajtaná nagyságod végig hallgatni tőle az »Ave Máriát«? Az igazgatónő kegyesen magához inté, Czeczilia a zongo­rához ült és énekelt. Szép tiszta csengő hangja tetszett mindenkinek s az iskolalátogató úr jóakarókig simogatta meg orczácskáját, az igazgatónő pedig kedvesen moso­lyogva küldé őt helyre. Szemlesülve halad végig a termen, szerényen ül vissza padjába és midőn a tanórának vége, illedelmesen kéri meg társnőit, hogy ne háborgassák őt. m­a, ha­ esetleg orsonához hívják, mentsék ki a jó tanárnők előtt, mivel ő most egy nagy munkába­ kezd, zenét komponál egy rövid imához, melyet a legközelebbi zeneórán szeretne eljátszani az igazgatónőnek meglepetésül. Én bámulva hallgatóm­ őt­ végig. Most szentül meg valék győződve hogy Czilike halála után minden bizon­­­­­nyal a szentek közé fog soroltatni. Sőt ha igazgatónőnk előbb ki nem találja, eszembe jutott volna magamnak is szent Czecziliához hasonlítani őt, akinek minden törek­vése olyan fenséges . . . nemes. Szinte áhitat­tal feleltem neki, hogy igenis kimentjük ö nagysága előtt, szívesen megtesszük . . és itt megakadtam, nem­ mertem neki mint máskor mondani »édes Czilike« , hanem némi­­ élénk­séggel csak úgy halkan, nehogy megbántsam, megsúgtam neki — igenis megmondjuk tisztelt Czeczilia Még a járása is más volt, mint a többieké. Csaknem lebegni látszott a földön, mint egy angyal. Én legalább különösen akkor úgy vettem észre. Mozdulatlanul álltam helyemen s tekintetemmel addig követem­, m­ig egészen eltűnt. A kerti lúgost vá­lasztó nyughelyül. Nem tudtam megállni, hogy utánna ne menjek, nem pusztán kíváncsiságból, de a vágy űzött­­ Titáraa-a-metHi-i, őt csodálni m­ig az égiekkel foglalkozik : vájjon minő lehet ilyenkor arcra, utóbb dicsfény is van feje körül ? ! Megfigyelni őt a távolból, állítottál, némán nehogy megzavarjam, ez volt a czélom, midőn lábujh­egyen utonná osontam. A nagy udvarnak mintha sohasem ér­nék a végére, úgy­­ gorrdoltam, olyan hosszúnak tetszett az út, mire a kerthez értem egy nagy bokor mellé rej­tőzve, ahonnét pompásan szemlélhetem Czecziliát Először valamit rajzolt napernyője hegyével a homoktalajba. A távolság nem engedé látni , mit­­ pedig a kíváncsiság majd elemésztett. Közelebb húzódtam észrevétlenül. Szívemre szők­­tem mindkét kezemet, nehogy annak hangos dobogása árulóm legyen. Most felállt Czeczilia s­zél alá járva a lúgosban, dúdolgatni kezdett, közbe közbe jegyezgetett, törölt vala­­­mit az asztalon fekvő könyvecskébe. Még néhány lépés és egészen a lúgos mellett vagyok. A vadszőllő, mely­­ dúsan tutá azt be, jó védőül szolgált nekem, észrevétlen maradhattam. Még csak egy kicsike­vés és tisztán kive­­h­etem az egész színteret. Ez is sikerült. A levelek engedtek óhajomnak és én betekintek. Czeczilia már ismét ül, dudol és jegyezget. Előtte a porban egy nagy szív, tisztán nem vehettem ki, egy vagy hét tőrrel. Térdre borultam. Czeczilia valódi angyal és én bűnös vagyok ! Szégyellem kíváncsiságom. Mi vagyok én hozzá képest? Az istenanya, vagy szent fiának szive előtte a porban rajzolva, kezében irón, az asztalon papír, szivében áhitatos gondolat, fejecskéjében fenséges terv: egy imát megzenésíteni. Kezeimet összetéve, elkezdtem imádkozni. Meddig tartott ez így, nem tudom, egyszer csak arra ijedtem fel, hogy Czeczilia, örömtelien kiáltja : »megvan, sikerült, pompás !« Felugrottam helyemről s a bejárathoz futottam, hogy csókkal illessem ruhája szegélyét ennek a valódi szent angyalnak. Czeczilia elmerülve saját, gondolatiba nem vett engemet észre. Háttal állva tőlém­, még egy­szer lehajolt, hogy egy javítást tegyen munkáján, azután csengő hangon éneklé le a papírról: »Amióta szerelembe estem« — mintegy megigézetten álltam helyemen. E pillanatban meg­fordult, engemet észrevéve nagyot sikoltott, napernyő­jével gyorsan eltörté a pad elé rajzolt szivet, de még­sem elég gyorsan, hogy én ne láttam volna meg a közepébe rajzolt óriási »Ferit« s nem elég gyorsan dobá kalapját maga mellé a padra, hogy észre ne vegyem a becsempészett pompás dióskifliket. — — Lapunk mai számához a Hivatalos Közlemények s fél ív melléklet van csatolva.

Next