Ung, 1893. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)
1893-03-26 / 13. szám
Ungvár, 1893. vasárnap, márczius 26. XXXI. ÉVFOLYAM. 13. SZÁM. SZERKESZTŐSÉG: Megyeház-tér 13. szám, I. emelet. A szerkesztőhöz intézendő minden közlemény, mely a lap szellemi részét illeti. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak el. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk kitől jön. Kéziratok nem adatnak vissza. A lap megjelen minden Vasárnap KIADÓHIVATAL : Székely és Illés könyvnyomdája. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK: Egész évre 4 frt. Negyedévre 1 frt. Félévre — 2 » Egyes szám 10 kr. HIRDETÉSEK előfizetések valamint a lap anyagi részéilletők a kiadóhivatalba (Székely és Illés könyvnyomdájába) küldendők. « Nyilttér soronként 20 kr.ÜNG VÁRMEGYE ÉS AZ UNGMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Vagy, vagy! A, „Ung1, folyó évi 11. számában Kurucz egy czikket közöl, melynek erősen labancz szelleme a magamfajtája csendes labanc, ellenvéleményét is kihívja. Hiába én a vármegye közgazdasági érdekeinek előmozdítása tekintetében Kurucznál kuruczabb módon gondolkozom, e téren nem vagyok a kecske jóllakása és káposzta megmaradása ismeretes elméletének hive; azt mondom: vagy, vagy! Vagy gazdasági egyesület, vagy mezőgazdasági bizottság. Mind a kettőre a mi viszonyaink között nincsen szükség; mindkettő áldásos hatásának nincsenek meg nálunk a feltételei Hogy a kérdést alaposabban megítélhessük, tegyünk egy kis utat a „mezőgazdasági bizottság“ eszméjének bölcsőjéhez. A múlt év április hó elején nagygyűlést tartottak Budapesten a gazdasági egyesületek, melynek főtárgyát a mezőgazdasági érdekképviselet nagy fontosságú kérdése képezte. A nagygyűlésen két felfogás s ezek kifolyásaként két határozati javaslat állott egymással szemben ; az egyik a Radó Kálmán vasvármegyei főispáné, ki a mezőgazdasági érdekek képviseletét a tisztán társadalmi úton alakult gazdasági egyesületeknél kiváltja hagyni, a másik a Bánffy Dezső báróé, ki az egyesületek egyöntetű szervezését a kötelező társulás behozatalával, a gazdasági képviselet szervezetének közigazgatási közeggé alakításával tervezte. A kifejtett tanulságos vitában az érintkezési pontot az a kívánalom képezte, hogy kapcsot kell létesíteni a gazdasági képviselet és közigazgatási hatóságok között. A vita (hiszem) mindnyájunk előtt ismeretes eredménye, hogy a nagygyűlés az autonomikus szervezet, azaz a mai gazdasági egyesületek mellett döntött; a közigazgatási szervezettel csupán a képviselet kapcsát fogadta el A ráfogás nem kenyerem, biztosra tehát nem állítom, csak ama hitemnek adok kifejezést, hogy a magyar gazdasági egyesületek kongresszusán elbukott, Bánffy-féle határozati javaslat, mely a balsiker után a minisztériumban talált menedéket, a „mezőgazdasági bizottság“ apja. A mezőgazdasági érdekképviselet kérdése, tehát nem mai keletű, a „mezőgazdasági bizottság“ eszméje is csak abban a formában új, amelyben a földmivelésügyi minister nemes intenziója leiratában kifejezésre jutott. Sajnálom, hogy mikor a gazdasági egyesületek országos gyűlésének példája állott előttünk, nem akadt közöttünk egy ember sem, ki a „vagy, vagy“ kérdését felvetette volna; sajnálom, hogy a febr. 28-iki közgyűlésen nem akadt egy ember sem, ki a figyelmet a dolog meritumára irányította s ezzel érdemleges vitát provokált volna. Pedig erre az alkalom mintegy önmagáiól kínálkozott. A miniszteri leirat ugyanis kimondja, hogy nagyrabecsüli a hivatásukat betöltő gazdasági egyesületeket s a „mezőgazdasági bizottságit csak ott kívánja létesíteni, ahol a gazdasági egyesület, hivatását betölteni nem képes. Ennél a passusnál jó lett volna egy kis szünetet tartani s felvetni azt a kérdést, hogy háti tulajdonképen miért nem tudja az ungvármegyei gazdasági egyesület hivatását betölteni ? Hol van itt a hiba, az intézményben-e, vagy vagy az emberekben ? Miután az egyesületi szervezet máshol fényes sikereket képes fölmutatni, legalábbis kétséges, hogy az intézmény rejti magában a betegség csíráit. És ha az emberekben talál lenni a hiba, remélhető-e, hogy azok az emberek, akik a gazdasági érdekek ügyének autonomikus, társadalmi alapon lendületet adni nem tudtak, „mezőgazdasági bizottság“ ez imén csudákat fognak művelni? Mert ne áltassuk magunkat, t. Kurucz gazdatársam, ismerjük be, hogy kevesen vagyunk ; nálunk nem találja meg minden munka a maga emberét; ellenkezőleg minden közdolog ugyanazon kevés tagul intelligens közönségre vár. Ez az oka, hogy Ungváron 25—80 bizottság, küldöttség, választmány; 25 — 30 ingyen „hivatal“ is jut egy-egy törekvő, a közdolgokat szívén viselő intelligens embernek. Most, hogy a gazdasági érdeképviselet kérdésében még egy intézményt elfogadtunk, az erőket még jobban megosztjuk, azok intenzív tevékenységét úgyszólván megbénítjuk ; korántsem az által, mintha a gazdasági érdekek képviselői az egyesület és a mezőgazdasági bizottság között összeütközés jönne létre (ami különben nincsen feltétlenül kizárva), hanem azért, mert nincs elegendő erő. Nálunk sok a fóka, kevés az ember. Az én véleményem szerint a február 28-iki közgyűlésen meg lehetett volna köszönni a miniszter nemes gondoskodását, de az elhatározást csak a gazdasági egyesülettel teendő még egy a próba utánra kellett volna halasztani. Most, hogy a „mezőgazdasági Bizottság“ elfogadtatott, a gazdasági egyesület beszütetése mintegy önmagától következik. Egyik, vagy a másik , de a kettő egymás mellett nem lehet hosszú életű, mert nincs aki mind a kettőt táplálja. Ám tartsuk fenn ideig-óráig mind a kettőt; az idő igazat fog nekem adni. Vagy tengődni fog mind a kettő, vagy az egyik megizmodik, a másik a végelgyengülésben hal meg. Jrubancz: Iskoláink egészségügye. Lapunk Folyó évi II. számában azt az ígéretet tettük, hogy közelebb mutatványt közlünk dr. Nováknak í A közegészség, mint közgazdasági tényező az államéletben « czimü müvéből. Tudatában voltunk már akkor is annak, hogy ígéretünk beváltása nem könnyű dolog, mert a könyv részletei egy szerves egészet képeznek s az egyes fejezetek terjedelmesebbek, hogy sem azok bármelyikét is egyszerre egész terjedelemben adhatnék; de arra gondoltunk, hogy legalább bő kivonat alakjában közölhetjük az érdemes könyv egy vagy más részletét. Ily értelemben váltjuk be szavunkat, midőn a dr. Novák könyvének iskoláink egészségügyével foglalkozó fejezetéből közlünk ezúttal bővebb kivonatot. Hisszük, hogy gyermekeink révén e théma mindnyájunkat érdekelni fog. *Az iskolaköteles gyermekeket a hatóság nagy eréllyel tereli az iskolákba, arról azonban megfeledkezett, hogy a gyermekek szellemi nevelésük közepett jó levegőt is igényelnek. A cultus ministeriumnak az áll. iskolai gondnokságok részére kiadott 1870-iki 20,311. számú rendelete az iskolákban a minimális űrtartalmat egy gyermekre egy 4 méter magas szobában 80 — 120 Az én emlékeim. — Az »Ung« eredeti tárczája. — Irta: Gaar Mariska. C z e c z i I i a. (:ii Közönségesen csak Gzilikének hívták, de ha valaki kedvében akart járni, Czecziliának szókná. Milyen furcsa is egy tizenöt éves Czeczilia! Valamennyi társnője kissé furcsának találta, de azért szemében egyik sem merte őt ezért gúnyolni, vagy kinevetni. Czeczilia! Még most is mosolyognom kell, ha reá gondolok. Az igazgatónő adta neki e nevet, melyet sokkal méltóbbnak talált hozzá, mint Czilikét. Az intézet díszes példányképeként álliá fel és egyszer sem mulasztó őt az iskolalátogatók előtt megdicsérni. A legkiválóbb a legjobb valamennyi között. Soha egy pajkos, meggondolatlan szó nem hagyja el ajkát; szelid, példás viseletű mindég. A növendékek játékaiban ritkán vesz részt, rendesen a zongoránál ül és templomi énekeket játszik. A hangja igen csinos, talán ha óhajtaná nagyságod végig hallgatni tőle az »Ave Máriát«? Az igazgatónő kegyesen magához inté, Czeczilia a zongorához ült és énekelt. Szép tiszta csengő hangja tetszett mindenkinek s az iskolalátogató úr jóakarókig simogatta meg orczácskáját, az igazgatónő pedig kedvesen mosolyogva küldé őt helyre. Szemlesülve halad végig a termen, szerényen ül vissza padjába és midőn a tanórának vége, illedelmesen kéri meg társnőit, hogy ne háborgassák őt. ma, ha esetleg orsonához hívják, mentsék ki a jó tanárnők előtt, mivel ő most egy nagy munkába kezd, zenét komponál egy rövid imához, melyet a legközelebbi zeneórán szeretne eljátszani az igazgatónőnek meglepetésül. Én bámulva hallgatóm őt végig. Most szentül meg valék győződve hogy Czilike halála után minden bizonnyal a szentek közé fog soroltatni. Sőt ha igazgatónőnk előbb ki nem találja, eszembe jutott volna magamnak is szent Czecziliához hasonlítani őt, akinek minden törekvése olyan fenséges . . . nemes. Szinte áhitattal feleltem neki, hogy igenis kimentjük ö nagysága előtt, szívesen megtesszük . . és itt megakadtam, nem mertem neki mint máskor mondani »édes Czilike« , hanem némi élénkséggel csak úgy halkan, nehogy megbántsam, megsúgtam neki — igenis megmondjuk tisztelt Czeczilia Még a járása is más volt, mint a többieké. Csaknem lebegni látszott a földön, mint egy angyal. Én legalább különösen akkor úgy vettem észre. Mozdulatlanul álltam helyemen s tekintetemmel addig követem, mig egészen eltűnt. A kerti lúgost választó nyughelyül. Nem tudtam megállni, hogy utánna ne menjek, nem pusztán kíváncsiságból, de a vágy űzött Titáraa-a-metHi-i, őt csodálni mig az égiekkel foglalkozik : vájjon minő lehet ilyenkor arcra, utóbb dicsfény is van feje körül ? ! Megfigyelni őt a távolból, állítottál, némán nehogy megzavarjam, ez volt a czélom, midőn lábujhegyen utonná osontam. A nagy udvarnak mintha sohasem érnék a végére, úgy gorrdoltam, olyan hosszúnak tetszett az út, mire a kerthez értem egy nagy bokor mellé rejtőzve, ahonnét pompásan szemlélhetem Czecziliát Először valamit rajzolt napernyője hegyével a homoktalajba. A távolság nem engedé látni , mit pedig a kíváncsiság majd elemésztett. Közelebb húzódtam észrevétlenül. Szívemre szőktem mindkét kezemet, nehogy annak hangos dobogása árulóm legyen. Most felállt Czeczilia szél alá járva a lúgosban, dúdolgatni kezdett, közbe közbe jegyezgetett, törölt valamit az asztalon fekvő könyvecskébe. Még néhány lépés és egészen a lúgos mellett vagyok. A vadszőllő, mely dúsan tutá azt be, jó védőül szolgált nekem, észrevétlen maradhattam. Még csak egy kicsikevés és tisztán kivehetem az egész színteret. Ez is sikerült. A levelek engedtek óhajomnak és én betekintek. Czeczilia már ismét ül, dudol és jegyezget. Előtte a porban egy nagy szív, tisztán nem vehettem ki, egy vagy hét tőrrel. Térdre borultam. Czeczilia valódi angyal és én bűnös vagyok ! Szégyellem kíváncsiságom. Mi vagyok én hozzá képest? Az istenanya, vagy szent fiának szive előtte a porban rajzolva, kezében irón, az asztalon papír, szivében áhitatos gondolat, fejecskéjében fenséges terv: egy imát megzenésíteni. Kezeimet összetéve, elkezdtem imádkozni. Meddig tartott ez így, nem tudom, egyszer csak arra ijedtem fel, hogy Czeczilia, örömtelien kiáltja : »megvan, sikerült, pompás !« Felugrottam helyemről s a bejárathoz futottam, hogy csókkal illessem ruhája szegélyét ennek a valódi szent angyalnak. Czeczilia elmerülve saját, gondolatiba nem vett engemet észre. Háttal állva tőlém, még egyszer lehajolt, hogy egy javítást tegyen munkáján, azután csengő hangon éneklé le a papírról: »Amióta szerelembe estem« — mintegy megigézetten álltam helyemen. E pillanatban megfordult, engemet észrevéve nagyot sikoltott, napernyőjével gyorsan eltörté a pad elé rajzolt szivet, de mégsem elég gyorsan, hogy én ne láttam volna meg a közepébe rajzolt óriási »Ferit« s nem elég gyorsan dobá kalapját maga mellé a padra, hogy észre ne vegyem a becsempészett pompás dióskifliket. — — Lapunk mai számához a Hivatalos Közlemények s fél ív melléklet van csatolva.