Ung, 1897. január-június (35. évfolyam, 1-26. szám)
1897-02-14 / 7. szám
XXXV. ÉVFOLYAM. Ungvár, 1897. február 14. SZERKESZTŐSÉG . Megyeház-tér I. szám, I. emelet. A szerkesztőhöz intézendő minden közleri ;ny, mely a lap szellemi részét illeti. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk kitől jön. Kéziratok nem adatnak vissza. A lap megjelen minden vasárnap. KIADÓHIVATAL: Székely és Illés könyvnyomdája. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK: Egész évre 4 frt. Negyedévre 1 frt Félévre — 2 . Egyes szám II) kiHIRDETÉSEK előfizetések valamint a lap anyagi része illetők a kiadóhivatalba (Székely és Illés könyvnyomdájába) küldendők. « Nyilttér soronként 20 kr. » 7. SZÁM VEGYES TARTALMÚ HETILAP. UNG VÁRMEGYE ÉS AZ UNG MEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. A kibontakozás útja: ének. Újból a gazdasági ismétlő-iskolákról szól az „Gordiusi csomó” azíra alatt irt s e lapok folyó évi 4. számában közölt czikkemben bővebben fejtettem ki a gazdasági ismétlő iskolák czélját s azon irányt, mely felé ezen intézménynek törekednie lesz feladata. Ezúttal foglalkozni kívánok a kivitel módozataival. Kifejteni részletesebben ama nézpontokat, melyek a szőnyegen levő dolog kívánalmas lebonyolításánál szem előtt tartandók. Lássuk különben e pontokat. 1. Új intézménynek tűnik fel a gazdasági ismétlő-iskola. Legalább ilyennek nézi majd a város, a község lakossága, daczára annak, hogy itt tulajdonképen az ismétlő-iskolák gyökeres reformálása van czélba véve. Új intézménnyel új teher. Ez már magában véve elegendő arra, hogy az adókkal nyakig terhelt gazdálkodó közönség ellenszenvét fölkeltse a gazdasági ismétlő iskolák iránt. Ma sem természetesebb, mint hogy ily körülmények között a magyarázatnak főbenjáró szerepe van. Akt, hogyan és mily eszközök igénybevételével céloz a gazdasági ismétlő-iskola? Ez az, amit világosan kell megértetni a néppel, mielőtt egy-egy községben a gazdasági ismétlő-iskola ügyét elbírálni lenne szándékunkban. A helyes magyarázat nyomán jár aztán az eszme népszerűsítése, ezt pedig az általános érdeklődés követi, mi nélkül sikert várni teljes lehetetlenség. Hogy kik lennének a hivatott magyarázók s hogy az eszme népszerűsítése kiknek állana tisztekben? — erre igen rövid a feleletünk. Minden magyar honpolgárnak, a ki erre hivatottságot érez magában s a ki úgy a maga, mint a magyar gazdaközönség érdekeit melegen szivén hordja. Nem lehet eléggé méltányolni — különösen falun — , ha pl. egy-egy tekintélyesebb földbirtokos, erdész, pap, tanító, jegyző, vagy gazdász stb. állnak a mozgalom élére. Ezek egyöntetű, tapintatos közreműködése mellett csaknem lehetetlen, hogy az ige előbb-utóbb testet ne öltsön. Úgy, de az idő pénz. Sietnünk kellene. Évtizedek mulasztásait nem lehet ugyan egy szempillantás alatt helyrepótolni. Ámde a tespedés, vagy huzavona, ki tudja, nem vezetné-e katasztrófa elé az ügyet? Az a kérdés: mi lenne hát ez idő szerint a legsürgősebb tennivaló? Az új1 intézménynek miként nyerhetnék meg a közbizalmat annyira, hogy túlessünk a kezdet nehézségein s már a közeljövőben felállíthassunk és berendezhessünk néhány gazdasági ismétlő iskolát ? Nincs lehetetlenség az ég alatt. Ez sem az. Csak nézzünk utána a dolognak. Lépjen sorompóba vármegyénk értelmisége, hogy a helyes magyarázat kapcsán ezen életrevaló eszme minél szélesebb körben elterjedjen. Legyen a központ vármegyénk törvényhatósága A főintézés szálai innen induljanak ki s ide térjen vissza minden, mi az ügy kapcsán felszínre kerül. Nagyjaink érdeklődése már magában véve is félsiker; mig ezek közönyössége mellett a biztosra vélt nyereség is előbb utóbb káros veszteséggé fajulhat Épp eme szempontokból nem kellene kicsinylenünk a községekkel való előleges tárgyalásokat sem. Ezeknél is szakavatott s az ügy iránt lelkesedni tudó embereknek kell közreműködniök. Főszolgabíró, kir. tanfelügyelő, fatenyésztési biztos, vagy felügyelő, egy vidéki tekintélyes gazdász-földbirtokos s egy szakértő tanító mind helylyel bírjon a községgel tárgyalandó bizottságban. A A főszolgabíró a jogi, a tanfelügyelő s tanító a tanügyi, a fatenyésztési felügyelő és gazdász pedig a szakbeli szempontokat bírálhatná el s együtt az érdekeltek mindennemű kérdezősködéseire adhatnának világos és tiszta feleleteket. 2. A helyes magyarázat után figyelmes tekintetünknek mindenesetre a jelenlegi ismétlő-iskolákra kell esni. Ezzel jöjjünk tisztába, hogy a gazdasági ismétlő-iskolához hidat készíthessünk. Első tennivalónk e tárgyban az 1818-ik évi XXXVIII t.-cz. 50. s ennek kapcsán a községi faiskolákról szóló 1894. évi XII. t.-cz 43—49. §§-ainak szigorú végrehajtása. Nem úgy azonban, hogy — mint eddig történt — semmiből akarjunk valamit. A tanítót minden díj nélkül kötelezzük az ismétlősök tanítására. Nem. Ez egy jottányival sem viheti előbbre az ismétlő-iskola ügyét. Ki kell mondani törvényileg, hogy az ismétlő-iskolák vezetéséért külön tiszteletdíj jár. Meg kell állapítani e tiszteletdíj minimumát s egyidejűleg biztosítani a tanítót, hogy a faiskola jövedelmének felerésze szintén az ismétlősök oktatóját illeti meg. Az ismétlő-iskoláknak ily irányban való fejlesztése többszörös nyereséggel jár. Egyfelől az 1894. évi 48,000. sz. kormányrendelet C) mellékletében megállapított községi faiskolai tantervet keresztül vívón, — az ismétlő-iskoláknak gyakorlati jelentőséget biztosítunk. Másfelől lelket öntünk a tanításba. A tanító az ismétlő-iskola vezetéséért járó tiszteletdíjban s az ezen iskola felé fordult általános érdeklődésben fáradozásainak legalább parányi részben való méltánylását látván, teljes erejéből igyekezni fog a törvény által eléje szabott kötelmeknek megfelelni. De nem kicsinylendők a nevelés-oktatástani szempontok sem. A gyermeknek 12 — 15 éves korában van legnagyobb szüksége gondos kezekre. Ez a kor alakítja ki az ember jellemét s az akarat irányításának főbb motívumai is e korban nyernek határozottabb jelleget. Magára hagyatva a fogékony gyermeki lélek, ki lesz téve a véletlen hatásoknak s a környezet télszeg, sokszor testet-lelket mételyező egyoldalú nevelésének. E korság nyakára annak a kevés népiskolai tanulmánynak és ismeretnek is, mi hat évi odaadó munkásság és kitartó szorgalom eredményeként felmutatható volt. Mert hisz régi igazság, hogy az ismétlés anyja a tanulásnak. Ha tehát komolyan kívánja a társadalom, hogy az iskola jótékony hatását minden irányban érvényesítse , biztosítsuk számára mindazon eszközöket és módokat, melyek a sikert föltételezik. Meg kell hozni úgy az erkölcsi, mint anyagi áldozatot, még ha nehezünkre esnék is, mert annyi bizonyos, hogy a krajczárokat, melyeket szakmarkúlag tanítón és az iskolán takarítunk meg, forintokban kell majd visszafizetnünk a társadalmi kinövések nyesegetése alkalmából. 3. Ezekkel tisztába etve, a tanítók szakszerű kiképeztetésének kérdése tolul előtérbe. Főbenjáró tényező ez a gazdasági ismétlő iskolák szervezésénél. Szakavatott ember félannyi fáradtsággal játszva érheti el a sikert, mit kontár kezek nagy megerőltetés árán sem képesek felmutatni. Vigasztalás, — Az Ung< eredeti tárczája — írta : TABÓDY IDA. Mély nyugalom és csend uralkodik a szobában, melyben a beteg fekszik, de nem alszik ; szemei nyitva vannak, merően néz maga elé, — gondolkozik. Nem voltak vidám gondolatai, mert gondteljessé, szenvedővé tették e komoly, szellemes női homlokot. Gondolkozik a múlton s a jelen fájdalmainak súlyát százszorosán érzi. Egyetlen nővérére gondol, kit mindenek felett szeret s a ki nélküle egyedül marad. — egyedül, annyi ember között. Fájdalmasan felsóhajt, párnái közé temeti arczát, hogy fel ne kiáltson a nagy fájdalomtól. — Maga előtt látja egész lefolyt életét. Csak ketten voltak: ő, Alice, és nővére, Mária. Szüleiket kora gyermekségükben elvesztették, s a két gyermekleány minden rokon, minden vagyon nélkül magára marad. Nem volt senkijük, kitől tanácsot kérhettek s kinél otthonukat fellelhették volna. Kísértetiesen, iljesztően megjelent előttük a létért való küzdelem, s az életnek két útjára mutatott. Görönygyös volt az egyik nagyon, s a görönygyös ut sokáig tartott, de egyszerre kezdtek a görönygyök kisebbedni, végül egészen eltűntek, s az ut simán, egyenesen vezetett tovább az életen. A másik ut sima volt, szélein fák zöldeltek, virágok nyíltak; igy ment tovább ez az ut simán gazdagon fölékesítve, egyszerre megszűnik, — előtte van az örvény, amelybe vezetett az élet örvénye. Alice megfogta nővérének kezét, határozottan, habozás nélkül rálépett a görönygyös útra. Nehéz idő következett ekkor a két fiatal, élettapasztalatlan leányra, s gyenge vállaikra súlyosan nehezedett a létért való küzdelem. Egymás után érték őket a szenvedések, gond és fájdalom, de mindezektől nem rettentek vissza, nem léptek át a sima ékes útra, küzdöttek tovább egymást bátorítva, egyik a másikért. . . A szenvedés volt mesterük, ez tanította meg őket az élni tudásra, ez tette még erősebbé jellemüket, ez növelte ambitiójukat. — S az igazi genie soha sem maradhat elrejtve, előtör az, legyen bárhova rejtve, legyen szegényes kunyhóban, vagy palotában, az isteni szikra kipattan s fényét szerte árasztja. A két nővér nagy szellemi tehetséggel volt megáldva s ez nem maradhatott elrejtve sokáig, s a különben oly részvétlen, oly szívtelen emberek bizonyos csodálkozással, a melybe némi tisztelet is vegyült, bámulták a két nő szellemét, akaraterejét s jellemét. Örültek, ha valami kis szolgálatot tehettek nekik, örültek nyájas mosolyuknak, szívélyes szavaiknak, melyekkel jutalmazták őket. Ujjokról kezdtek a görönygyök eltűnni s ők mindinkább közeledtek ahoz az utszéli sziklához, mely a göröngyök eltűnése után tűnt elő, s a melyre fényes arany betűkkel volt kivésve: nyugalom. Most már mindinkább közeledtek ehhez, a hosszas kitartó küzdelem meghozta gyümölcsét s immár ráléphettek a nyugalom útjára, megtalálták a nyugalmat, melyet annyi ember hiába keres. . . . Egymást szeretve, egymásért élve, örültek életüknek, nem hiányzott nekik senki, semmi. Mindent feltaláltak egymásban, s úgy érezték, hogyha elválasztaná őket a kegyetlen sors, vagy elragadná egyiket a kérlelhetetlen halál, a másik mindenét, mindenét vesztené el. Néhány hétre mégis el kellett válniuk. Mária külföldre ment, hogy mint zongoraművésznő hangversenyeken szerepeljen. Alice-nak itthon kellett maradni, körülményei nem engedték meg, hogy nővérét elkísérje. Pedig mily sivár volt az élet nélküle! de már nem kell sokáig nélkülöznie őt. Mária visszatér nemsokára, vissza hozzá, hogy megpihenjen diadalai után, melyekről oly elismeréssel, lelkesedéssel írtak a lapok, s amelyek oly jóleső örömmel töltötték el a szerető nővér szivét. Alice egy napon fáradtan jött haza sétájából, munkájához akart fogni. Most egy uj regényen dolgozik, amellyel Máriát akarja meglepni. Utolsó műve oly nagy lelkesedéssel lett fogadva mindenütt, oly nagy kitüntetésekben részesítették a kiváló magyar írónőt,« hogy e siker s azon gondolat által buzdítva, hogy Máriának örömet szerez, egy uj regény megírásához kezdett s már a befejezést akarta megcsinálni. íróasztalához ült, de képtelen volt a munkára, szemei előtt minden elhomályosult, rémülten tapasztalta, hogy beteg, még hamar orvosért küldött, aztán már nem volt ereje, eszméletlenül elterült a szőnyegen. Midőn magához tért, ágyában találta magát, a borzasztó főfájás elbénította teljesen erejét, . . . de csitt! . . . beszédet hall a szomszéd szobából, felül ágyában, kezét fejére szorítja s a vér meg nagy ereiben midőn hallja az orvos szavát szobaleányához: ». . . . tehát az ő nagysága nővére már Bécsben van, mindenestre sürgönyözzenek neki, mert nem állok jót érte, — egy-két nap még elélhet. Őnagysága erősen meghűlhetett, mert veszedelmes lejtifusza van. . . .« Aléltan roskad vissza párnáira. Egy két napig még elélhet ... ezt hallja minduntalan. Mária! — sóhajtja fájdalmasan —, Máriám! Hát el kell hagynom őt!? Irgalmas Isten, tekints reám, könyörülj rajtam. Úgy rendelted, hogy el kell már hagynom a földet, s nekem nincs jogom, nem szabad akaratod ellen zúgolódni. Oh, de Mária, egyetlen nővérem, mit fog csinálni, ha én nem leszek többé, egyedül marad, egyedül, teljesen egyedül. S az emberek, oly hidegek, önzők, részvétlenek, körülveszik c’t dicsőségében, de vájjon mellette lesznek-e fájdalmában ? És ha ránehezedik az élet keresztje, ki fogja bátorítani, ám én nem leszek többé, kiér f fog élni. Lapunk mai száma S oldalra terjed.