Ung, 1897. július-december (35. évfolyam, 27-52. szám)

1897-07-04 / 27. szám

XXXV. ÉVFOLYAM. Ungvár, 1897. julius 4. SZERKESZTŐSÉG : Megyeház-tér I. szám, I. emelet. A szerkesztőhöz intézendő minden közle­mény, mely a lap szellemi részét illeti. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk kitől jön. Kéziratok nem adatnak vissza. A la p megjelen minden vasárnap 27. SZÁM. KIADÓHIVATAL : Székely és Illés könyvnyomdája. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK: Egész évre 4 frt. Negyedévre 1 frt Félévre — 2 > Egyes szám 10 kr HIRDETÉSEK előfizetések valamint a lap anyagi része illetők a kiadóhivatalba (Székely és Illés könyvnyomdájába) küldendők. - Nyilttér soronként 20 kr. -UNG VÁRMEGYE ÉS AZ UNG MEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Biztosítás. Előrelátó társ­ad­alo­mb­­an az elemi csapások nem foglalnak helyet az egyest megrontó tényezők között. Az okos, számitó s tegyük hozzá: humánus társa­dalom, a maga egész nagy tömegében fogja fel a csapást, melyet az emberi gondatlanság, vigyázat­lanság — olykor szándékosság — egyesekre, vagy kisebb csoportokra mér s ezzel a lehető legkönnyeb­ben elviselhetővé teszi azt. Egy előrelátó, okos tár­sadalomban az elemi csapások reális értékek meg­semmisítése által szegényebbé teszik ugyan az egész társadalmat, csakhogy az okozott hiányt rendkívül gyorsan eltünteti a dolgozók sokaságának újra­teremtő nagy produktív ereje. Az elemi csapások, különböző esélyek, különösen olyan országban, mint a mienk is, hol a vagyont és emberi életet meg megtámadó bajok sohasem általánosak, okos előrelátás mellett a nagy társadalmat erősen meg nem támadják, az egyest pedig meg nem bénítják, productív munkára képtelenné nem teszik, a­mennyiben tőke állományá­ban jelentékeny változást elő nem idéznek. Az az előrelátás és okosság, mely a társadal­mat a csapásoknak könnyű szerrel való elviselésére képesíti, az erők egyesítésében áll. Az erők össze­tételének legprimitívebb, de egyúttal legtisztább alakja uralkodik még ma is némely sváb községek­ben, midőn a kárvallottat társai — eszükben tartva a mondást, hogy ma nekem, holnap neked — ki­segítik; ha például leég, építési anyagokat, pénzt, munkaerőt, élelem-neműt adnak össze neki, úgy hogy az elemi csapás nemcsak hogy le nem veri, hanem még csak meg sem szédíti. A biztositásnak ez a legkezdetlegesebb s legerkölcsösebb formája ma már végképpen eltűnőben van, és pedig nemcsak azért, mert az egyéni önzés elfajulása nem kedvez az evan­géliumi alapokon nyugvó ilyforma intézményeknek, hanem különösen azért, mert az ilyen, igen­is szűk körben egyesített erő, nem oly nagy, nem oly hatal­mas, hogy ellensúlyozni bírná a természeti csapáso­kat. Egyes leégett gazdát könnyű kisegíteni az em­lített patriarkális módon, hanem ha jég veri el a község határának nagy részét, tűzvész pusztítja az egész községet, akkor a kevés egyesített erő oly nagymértékben van megtámadva, hogy az okozott sebeknek begyógyitására képtelen. Ez fő oka, hogy az emberek a biztosító­ intézményekben nyilvánuló nagy erőkhöz fordulnak, azoknál keresnek menedéket és biztosságot a bekövetkezhető szerencsétlenségek ellenében. A­ biztosító-társaságok megszaporodása és nagy arányú forgalma a mellett bizonyít, hogy a társada­lom felismerte az egyesülésben levő nagy mentő­erőt s igyekszik azt kihasználni. A biztosító-társaságok kedvező mérlege, nagy osztaléka kétségtelen bizo­nyítéka annak, hogy a társadalom megokosodott, nem bízza magát s javait a véletlennek szeszélyére. És ez igen örvendetes jelenség. Kevésbbé örvendetesek azok a tapasztalatok, a­melyeket a közönség a biztosító­társaságok működé­sére nézve szerzett. Ezen intézetek a társadalom erejének egyesítését oly nagymértékben használják ki a maguk önző czéljainak elérésére, hogy a nyújtott kárpótlás alig áll arányban a hozott anyagi áldoza­tokkal. Ma már a biztosító­társaságok tőke­képző, tőkét felhalmozó üzletek, melyeknek igen mellékes czéljuk a biztosítók és biztosítottak érdeke. Bizto­­sító-intézet és biztosíték, mint felek, a leggyakrabban mint ellenfelek állanak egymással szemben. A tár­saság minden lehetőt megteszen, hogy a részvényesek osztalékát növelje, a közönség ellenben azon törek­szik, h­­gy saját terheit könnyítse s a biztosításból a lehető legtöbb hasznot húzza. Hogy ebben, hol titkos, hol nyílt küzdelemben a tőkét képviselő tár­saság vant nagy előnyben a közönség felett, azzal mindenki tisztában van, a­ki a tőkének nagy hatal­mát ismeri, annak természete felől tiszta fogalom­mal bír. A biztosító­társaságok azonban nemcsak azzal veszélyeztetik az elemi csapásokkal, esélyekkel szem­ben az erő egyesítésének elvét, hogy érdekeiket szembeállítják a nagy­közönség érdekével s a fel­halmozott tőke olyanféle nyomást gyakorol az üzlet­felekre, mint az iparban érvényesülő tőke a munkás népre,­­ hanem azzal is, hogy nagy és költséges apparátussal dolgoznak, alkalmazottaikat a felmuta­tott „sikerek“ alapján díjazzák s ezzel a becsapá­sokra mintegy ráutalják. A biztosító-társaságok által okozott bajok le­küzdésére alakulnak a kölcsönös biztosító-szövetke­zetek, melyek a biztositó-társaságok minden előnyét egyesitik azoknak hibái nélkül. A szövetkezeti ala­pon való kölcsönös biztosítás a jövő intézménye a biztositó-társasággal szemben, mely a múlt intéz­ménye s elvileg immár megbukottnak tekintendő, külsőleg ugyan egyik olyan biztosí­tó-intézetnek lát­szik, mint a másik, hanem a kettő között igen­ lé­nyeges különbségek vannak. A biztosító-társaságban a tőke saját nagy arányú gyarapodása végett egye­sül, az állítólagos koczkázat czímen az erő­egyesí­­tésből származó haszon az övé, a szövetkezetben a tőke és biztosító fél érdekei teljesen azonosak, lévén a biztosító a tőkés is. A biztosító­ szövetkezetnél a haszon nem egy külön érdekcsoportot képező tőké­seké, hanem magáé a szövetkezet tagjaié és ezen hasznot a sokkal alacsonyabb díjtételekben kapja. Annak dac­ára, hogy a szövetkezeti alapon való biztosítás előnyei oly szembeszökőek, a közön­ség még mindig nem fogadja kellő bizalommal a szövetkezetet. Ennek oka egyrészt a népnek ter­mészetes idegenkedése minden uj dologtól, másrészt a társaságok ellenséges actioja, melylyel a milliók nyújtják a biztosságot s nem az a tény, hogy biztosítók sokasága elvállalja az egyesek kárának a kifizetését. Van ezen kívül még egy harmadik oka is­­ a szövetkezeti intézmény lassú térfoglalásának. A „Ma­gyar orsz. kölcsönös biztositó szövetkezet“ például sokkal szűkebb körben mozog, mint bármelyik nagyobb társulat. Nem öleli fel az életbiztosítást, a közön­ség tehát nem találja benne fel mindazt, a­mire szük­sége van. Remélhető azonban, hogy e fogyatkozáson rövid idő alatt segíteni fog a szövetkezet. A közönség kívánt arányú támogatása azonban csak abban az esetben várható, ha az értelmiség meggyőzi a népet a felől, hogy a biztosító szövet­kezetben tulajdonképen minden egyes önmagát tá­mogatja. Tanítók közgyűlése. Az­­ Ungmegyei Általános Néptanító-Egyesület* ez évi nagy­gyűlését f. évi junius hó 26-án Szobráncz­­fürdőn tartotta meg, mely alkalommal megyénk a kies­és jól gondozott fürdőjében a megye minden részéből az egyesület számos tagja sereglett össze, hogy az egye­sületi életből reájuk háramló kötelességüknek eleget téve, a napirenden lévő paedagogiai kérdések egy némelyikét megvitassák és megbeszéljék. — Száznál is több nép­iskolai tanító vett részt e minden tekintetben sikerült­nek nevezhető közgyűlésen, a­melynek egy, minden nép­tanító szívét és lelkét ürömm­el eltöltő esemény kiváló fontosságot kölcsönzött. Ezen — úgy az ügy érdekére nézve, valamint ál­talában a népiskolai tanítókra nézve oly nevezetes ese­mény pedig nem más, mint vármegyénk fejének, gr. Török József főispán ur ő méltóságának a tanítók kö­rében való megjelenése, mely esemény a gyűlésre meg­jelent tanítók között oly általános örömet és lelkese­dést ébresztett, hogy ő méltóságát már a gyűlés helyi­ségébe való belépése alkalmával is a tanítók viharos éljenzése fogadta. A midőn pedig ő méltósága Ung vár­­megye néptanítói karát még azzal is megtisztelte, hogy az elnöki megnyitó után a jelenlévők közt egy lelkes, a tanítói pálya kiváló fontosságát, a tanítók nemes hiva­tását s e hivatásnak kiváló jelentőségét hangoztató be­szédet intézett, akkor a tanítóknak, a haza e szegény napszámosainak lelkesedése a legmagasabb fokra há­gott. S a kipirult arczok mindegyikéről egy közös, —• mindnyájunk által egyaránt érzett érzés volt leolvasható az öröm és büszke öntudat érzése a fölött, hogy im­máron a magyar néptanító nem az többé, a­mi egy-két évtizeddel ezelőtt volt: a legnagyobb fokú lenézés tár­gya még a kék mandlis paraszt­ember előtt; nem, — mert ma már mi is — a haza szegény és rongyos nap­számosai — a társadalomnak számottevő tagjai vagyunk, kiknek munkáját és hivatását már csak a tudatlan ki­csinyelheti ; míg ellenben az, ki a tanügy rögös mezején való munkálkodást annak nemesebb oldaláról tekinti, szívesen nyújtja az elismerés adóját nekünk is, ha arra érdemet szereztünk. Hála és köszönet érte ő méltóságának, hogy azok között, kik hivatásunk fontosságát nemcsak ismerik, ha­nem alkalom­adtán hangoztatják is, — hogy azok között ő méltósága szintén az első kíván lenni. Hála és köszönet nemcsak azért, mert elismerő és buzdító szavaival a tanítói személy tekintélyét mozdította elő, hanem egy­szersmind azért is, mert ezen elismerő szavak — tekin­télyünk öregbítése mellett — egyúttal az általunk szol­gált szent ügy érdekének javára fognak válni. Magyar néptanítók! Ha a közélet magasabb rétegeiben mozgó és működő vezérférfiak között sok olyan lelkes jóaka­rónk és barátunk volna, mint a milyen ő méltósága, vármegyénk főispánja, úgy nem kellene a tanítói tekin­tély emeléséről hasábokat kitöltő czikkeket írni, mert akkor erről nem mint puszta s még ezek most telje­sedni kezdő óhajról, hanem mint bevégzett tényről kel­lene beszélnünk. A közgyűlés lefolyásáról különben a következő rö­vid tudósításban számolhatok le. A közgyűlést Torma János elnök pont féltizenegy órakor nyitotta meg, a midőn a főispán úr ő méltósága a királyi tanfelügyelő kíséretében a tanulók lelkes éljen­zése között a gyűlés helyiségébe vonult. — Az el­nöki megnyitó egész terjedelmében a következőkképpen hangzik : Mélyen tisztelt Közgyűlés ! ismét egy küzdelemteljes hosszú év repült tova fejünk felett az örökkévalóság nagy tengerében azóta, a­mint utolsó közgyűlésünket tartottuk II.­Bereznán. Igen, utolsónak mondom az első évezredben, ekkor zártuk le megyénkben — különösen az utóbbi 2 évtized alatt — lerakott népnevelésünk nagy fundamentumát. Valóban áldom az egek Urát, hogy nekem, mint a nemzet egyik legigénytelenebb napszámosának jutott a szerencse, a második évezred aranyhajnalának első köz­gyűlésén az igen tisztelt kartársakhoz a megnyitót tar­tani. De áldjuk mindnyájan a gondviselést, hogy az ő végh­etetlen bölcsességének úgy tetszett, éppen bennün­ket kiszemelni arra méltókká, hogy megyénk nagyremé­nyű kis polgárait bevezessük a 2-ik évezredbe, és most mint azok szellemi vezérei, itt kölcsönösen egymást üd­vözöljük. Első sorban azonban van szerencsém szivem egész melegével üdvözölni a főispán ő méltóságát, ki kegyes volt magas látogatásával ez alkalommal bennünket sze­rencséltetni. Végtelenül jól esik nekünk e megtisztelte­tés, ebben őszinte zálogát látjuk Méltóságod irányunk­­bani rokonszenvének, mely zálogot mint drága emléket visszük magunkkal haza, azt mindenkorra megőrizni. Fogadja Méltóságod hálás köszönetünk nyilvánítását, hogy örökbecsű jelenlétével gyűlésünknek nagyobb fontosságot és ünnepélyesebb színezetet adni méltóztatott. A midőn pedig továbbra is magunkat és iskoláinkat Méltóságod legkegyesebb magas pártfogásába ajánljuk, arra kérjük miszerint gyűlésünk menetét végig hallgatni méltóz­­tatnék. Ezután van szerencsém a kir. tanfelügyelő urat, mint megyénk kultúrájának legtöbb őrét és ügybuzgó végrehajtóját üdvözölni, kinek rövid itt léte alatt a tan­ügy terén minden alkalommal kifejteni szokott tapintatos, Higgadt eljárásaiért, a tanítósággal szemben pedig gya­korló humánus bánás­modoráért mély köszönetünket nyilvánítjuk. Üdvözölve továbbá a mélyen tisztelt taní­tónői és a tanítói kart, teljes örömömet nyilvánítván a felett, hogy ily szép számmal e gyűlésen megjelenni szíveskedtek. Mely alkalommal mindnyájan büszkén tekintünk vissza a múltban véghezvitt munkákra, s nyugodt lelki­­ismerettel elmondhatjuk magunkról, hogy kötelességün­ket híven teljesítettük. Fáradalm­as munkánkban nem me­rültünk ki, ügybuzgóságunkat a hazaszeretet Veszta tű­zénél mentettük, és ugyanezen lángoló hévvel léptük át a 2-ik évezred küszöbét tovább folytatandók a lerakott alapra, a magyar nemzeti nevelés Pantheonjának örök­­műépítését. Vesszük észre, hogy S­obráncz vidéke előtt szo­katlan jelenség tárul föl a mai napon, hogy megyénkből Lapunk mai száma 6 oldalra terjed

Next