Ung, 1899. január-június (37. évfolyam, 1-26. szám)

1899-03-26 / 13. szám

XXXVII. ÉVFOLYAM. Ungvár, 1899. márczius 26. SZERKESZTŐSE«: Ungvár, Vármegyeház­ t»­r 1. szám. A szer­kesztőh­öz intézendő minden k­­öz­­lemény, mely a lap szellemi részét illeti. Levelek csak bérmentesen ingadtatnak el. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. Kéziratok nem adatnak vissza. KIADÓHIVATAL: Székely és Illés könyvnyomdája. Előfizetési feltételek: Egész évre . 4 írt. 1 Negyedévre 1 írt Félévre ... 2 »­­ Egyes szám 10 kr. Hirdetések, előfizetések, valamint a lap anyagi részét illetők a kiadóhivatalba (Székely és Illés könyvnyomdájába) küldendők. Nyilttér soronkint 20 kr. UNG VÁRMEGYE ÉS AZ ÜNG MEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. 13. SZÁM. A lap megjelent minden vasárnap. VEGYES TARTALMÚ HETILAP­ I Rendőrségünk államosításához. — Két czikk. — A tűzi, piaczi, hegyi, vásári, épitészeti, az egyesületi, a kereskedelemügyi, a mértékügyi, a házalási, katonaügyi rendészet terén pusztán ren­deletekkel és helyhatóságilag hozott szabályzatok­kal, melyek nagyon gyakran egymásnak ellentmon­dók, van körülhatárolva az a tevékenység, a­melyet más, fejlettebb államok már régen egységesen és törvényhozásilag megállapítottak a rendőrség fel­adatai és kötelességei gyanánt. Pusztán az egészségügyi, az iparügyi, az út­ügyi, erdészeti és vadászati rendészet terén vannak törvényben gyökerező intézkedések, a­melyek leg­­nagyobb részének czélravezető voltát és végrehajtó­­ságát legjobban bizonyítja az a körülmény, hogy a belügyministerek, mint a közrendészet intézői, na­gyon is gyakran találtak okot és alkalmat a tör­vény azon fölhatalmazásával élni, mely szerint a bel­ügyminiszter fölhatalmaztatik rendeletileg intéz­kedni, ebben s ebben a kérdésben Távol áll e sorok írójától a centralisationak s az úgynevezett egységesítésnek akkora mértékét követelni a rendészet államosítása terén, mely tel­­­jességge­l ne tekintsen államunknak úgy társadalmi­lag, mint nemzetiségileg, sőt közgazdaságilag lép­­ten-nyomon és vidékenkint mutatkozó széttagolt­ságára s az annak következtében nyilvánuló helyi viszonyok követelményeire, de másfelől egy, a tár­sadalmi jólétet, az egyéni közbiztonságot, mond­hatni az egységes magyar államnak, mint ilyennek jellegét praegnansul kidomborító és biztosító állami szervezetnek megalkotását és annak feltétlen szük­ségességét akarja követelni, ámde, amint az előző czikkben is jelezve van, körülbástyázva az egyéni szabadság mindazon jogainak biztosítékaival, me­lyek e téren az angol alkotmány szervezetben leg­inkább kidomborítvák, a francziában kevésbbé s a németben legkevésbbé. Azt, hogy az angol rendé­­szetet átültessük a magunk talajára, sem sajátos viszonyaink, sem közjogunk nem teszik lehetővé ; arra, hogy ezt a francziával tegyük,­­könnyüvérű­­ségünk és chauvinizmusunk erre a legtöbb anyagot szolgáltatná) még nem vagyunk megérve; annak pedig, hogy a túl merev centralista alapon álló s kizárólag bureaukratikus „polizei Staat“ rendszerét behozzuk, (bár annak nemes irányelvét, különösen a nemzetiségekkel szemben feltétlenül alkalmazan­dónak tartom) fajunk, népünk természete, törté­nelme határozottan ellentmondanak. Várhassuk te­hát a külföldi törvényhozások intézkedéseiből azt, a­mit alkalmazhatunk, hisz nem szégyen, ha egy ezredéves állam tanul azoktól, kiknél az irányokat és eszméket sok ezredév érlelte tapasztalatokká. De ne essünk abba a hibába, a­mit fájda­lom, törvényhozásunk sok intézményénél már eddig is sajnosan tapasztaltunk, hogy t. i. külföldi tör­vények majdnem szószerinti majmlása által azok­nál ne érhessünk el egyebet, mint­­ a végrehajt­­hatlanságot.* Fölösleges munkát végeznénk, ha rendészetünk mostani rendszertelenséget, kivált a micsodás alakban, amint az a községi szervezetben statuálva van, rész­letesen ismertetni akarnák. Elég utalni a fennálló szolgabírói hatáskörre rendészeti és közbiztonsági ügyekben. Az egységes állami rendezésnek, gondolatom szerint, e hatáskörrel számolnia kell, különösen a­mi az alapelvek egységét illeti, azonban sem álla­munk anyagi ereje, sem az a nagyon csekély szel­lemi erő, a­melyik központokként nem is tekint­hető járási székhelyen létezik s közszolgálatokra igénybe vehető, nem nyújtják a kellő alapot és biz­tosítékot arra, hogy a jelenlegi szervezeten gyö­keres változásokat lehessen eszközölni. Annyi feltétlenül szükséges, hogy a közigaz­gatásnak államosítása által a rendészeti kérdések is egységes alapelvekre fektettetvén, az állam in­­gerentiája e téren is biztosittassék. A hol azonban, mint gyorsan fejlődő vidéki városaink legtöbbjében, a kellő szellemi erő adva van, s a hol épen ennek folytán sokkal több ol­dalú és fokozottabb tevékenységre utalják a ren­dészeti közegeket az élénken lüktető társadalom és egyéni élet sokszoros változásai, érdekellen­tétei, ott a jelenlegi szervezet föladata magaslatán — tisztelet a kivételeknek — nem állhat. Az irva-olvasás tanításának uj módja, E czim alatt Gorzó Dénes székes-fővárosi ig. ta­nítótól szülőket és tanítókat egyaránt érdeklő közlemény jelent meg a „Beregmegyei Tanügy“ I. évi márczius 1.-ki számában. Arról van ugyanis szó, hogy Czukrász Rózsa ko­lozsvári tanítónő az irva-olvasás tanításának oly mód­ját találta ki, melyet követve, 6 éves gyermekeink min­den nehézség nélkül, jó formán játszva sajátítanák el az írást és olvasást. És valóban a téren még mindig igen messze vagyunk a tökéletesség fokától, mert vall­juk meg őszintén, hogy gyermekeink tulajdonképen még most is silabizálnak, csakhogy más alakban, mint ré­gebben. A tanítóságnak tehát szinte kötelessége, hogy e téren folyton tanulmányozzon és az újabb kísérleteket állandóan figyelemmel kísérje. Említett czikk közzé­tételével az uj módszerre vármegyénk tanítóságának figyelmét óhajtjuk felhívni. A közlemény egyébként így hangzik : >Új módját mutatta be Czukrász Rózsa kolozsvári tanítónő az irás-olvasás tanításának a budapest-vidéki állami iskolákban közelebb tett körútjában. Az irás­ és Ivasás — úgymond — a népiskola legnehezebb tárgya úgy a tanítvány mint a tanító munkáját tekintve. "A­­ kis gyermek még a körébe eső mindennapi tárgyakat se tudja jól megkülönböztetni, és mi már azt követel­jük tőle, hogy az önkényes jelsorozatot, az abc-ét meg­tanulja. Megtanulja a betűk hangját, alakját összeolva­sásukat Oly munka, melyet pusztán az emlékezetre támaszkodva a gyermekek nagy százalékától megköve­telni legalább is a gyermeki erő túlfeszítése, ha nem egyenes kegyetlenség. A kisasszony úgy akar a dolgon segíteni, hogy emlékezés támogatásával­­ elveszi a gyermek cselekvési ösztönét és már a hangoztatás folyamán az összes han­gokat bizonyos, velük összefüggő kézjelekkel köti össze, így midőn az­t a< hangot akarja megismertetni, a cso­dálkozás hangját utánozza midőn a gyermek jobb ke­zét a váll magasságig emeli és azt mondja: á. — A »A< hangot az óra ketyegéséből vezeti le, utánozván jobb kezével az óra ingájának mozdulatait, miközben Nansen északsarki expedíciójáról*). — Az „Ung“ eredeti tár­cz áj­a. — VIII Haza felé. Itt már belátta Nansen, hogy a további utazás lehetetlenné vált. Egyik jégláncz a másik után követ­kezett, folytonos jégtuskók állták útjukat s midőn hó­korcsolyákon jó darabot előre haladva, egy jégdombról körültekintett s azt látta, hogy a környék mindenütt egyforma, hogy az előbbre hatoláshoz remény sincs, elha­tározta a visszatérést, egyenesen a Ferencz József föld északi fokának a Fligely-foknak tartva. E napon a sarkvidéki utazók által eddig elért leg­nagyobb ponton nagy lakomát csaptak. Húst, vajat, száraz­ csokoládét, kenyeret, áfonyát ettek, és rá forró, föleresztett savót ittak. Jól megtelt gyomorral, vidáman keresték föl alvó zsákjukat és aludták az igazak álmát Másnap megkezdték az utazást haza felé. Az ut eleinte jó volt, úgy hogy napjában 22 kilométert is megtehettek. De minél tovább jutottak dél felé s minél jobban enyhült az idő, annál nagyobb bajt okoztak a jégben támadt csatornák, melyek útjukat keresztezték s olykor csak több órai járás után találtak átjárót, vagy addig kellett pihenniük, m­íg a csatorna újra befagyott. Aztán a kutyák száma is folyton fogyott, részint, mert kidültek, részint, mert leölték őket a többieknek táplálékul. így bolyongtak a végtelen jégsivatagban márczius, április és május hónapokon át, anélkül, hogy az nyira óhajtott szárazföldre akadtak volna s miután any­­a­csatornák egyre nagyobbodtak, junius 1-én az é. sz. 82 ° 171 alatt kijavították s fölszerelték kajakjaikat. El­telt a junius, sőt a julius is végéhez közeledett, anélkül, hogy szárazföldre bukkantak volna. Helyzetük egyre fe­nyegetőbb lett. Élelmiszereik gyorsan fogytak, az ada­gokat le kellett szállítani. Szerencsére néha-néha akadt egy-egy fóka, melyet lelőttek és szigon­nyal megfogtak s így az élelmi és tüzelő szerekből még sem fogytak ki. A jó táplálkozásra most még inkább szükségük volt, mert a kutyák száma időközben háromra csappant s igy a szánokat már régóta neki kellett huzni segíteni. A kajakok vizrebocsátása és kiemelése is fárasztó munka volt, miközben nem egyszer bőrig átáztak. És csodá­latos, ha útjukban egy fókát, vagy pláne egy jeges­medvét elejtettek és kedvökre jóllakhattak, majd pedig a hálózsákba bújva jól kialudhatták magukat, egyszerre úgy eloszlott a gondjuk, mintha minden veszedelem megszűnt volna. Végre ütött a megváltás órája : július 24-én szá­razföldet láttak. Egy nagy glecser állott előttük, amely­ből fekete sziklák nyúltak ki. A Ferencz József-föld északi szigetcsoportja előtt voltak. Hogy a nagy ese­ményt fényes lakomával ülték meg, alig kell mondanom. Csakhogy még 13 napon át kellett kínlódniok az úszó jég között, mig a nyílt tengerhez értek. Ekkor kutyáik közül még kettő volt meg s minthogy további útjukban már hasznukat nem vehették, agyonlőtték őket. Aztán a nyílt tengerre ereszkedtek kajakjaikon s vígan eveztek a szárazföld­­ elé. Midőn odaértek, látták, hogy a part 16—20 m. magasból meredeken ereszkedik alá s ki nem köthettek. Tovább eveztek tehát a part­vidék mentén, több szigetet megkerülve, miközben az éjjeleket nagy úszó jégtáblákon töltötték, mig végre oly szigethez értek, mely a kikötésre alkalmasnak látszott. Öröm érzete szállta meg keblüket, midőn több mint két év után először léphettek szárazföldre s midőn fe­jüket álomra hajtották, nem képződött alattuk többé az ösmeretes viztócsa. A sziget tele volt sirályokkal, melyek rikácsolva röpködtek szanaszét, a jégtáblákon rozmárok sütkérez­tek s időközben egy-egy jeges­medve is tett látogatást. A sziget állatgazdagsága nagy örömükre szolgált, mert az előhaladott évszak és a hazától való jelenté­keny távolság miatt már megbarátkoztak azzal a gon­dolattal, hogy a harmadik telet itt fogják tölteni és csak tavaszkor folytatják majd útjukat. Először is egy kőkunyhó építéséhez fogtak, a­mi nagy munka volt, mert az anyag lefejtéséhez egyéb szerszámuk nem volt, mint egy szántalp. Egy hét alatt mégis csak elkészültek vele. A kunyhó nem volt nagy : hossza 3­5, szélessége 1­8 métert tett ki, magassága pedig olyan volt, hogy még Nansen is majdnem egye­nesen állhatott benne. A fedelet rozmárbőrből készítet­ték, melyet egy a szigeten talált fenyőfához erősítettek. Azalatt, mig a kunyhót építették, de még azután is folyton vadászni jártak, miközben 19 jeges­medvét és számos rozmárt ejtettek el, úgy hogy hússal, zsírral bőven el voltak látva. IX. A harmadik tél. Bekövetkezett aztán a 3. sarkvidéki téli éjszaka, a sziget elnéptelenedett és a két úti­társ a legnagyobb egyhangúságban töltötte napjait. Kunyhójukat több hal­­zsír lámpával melegítették és sikerült is a hőmérséket 0 ° körül tartani, a falaknál azonban jóval hidegebb volt, és a nedvesség ott gyönyörű jégkristályokká fagyott. Idejök evés, alvás és séta között telt el. Jó étvá­gyuk volt s bár mindennap medvehust ettek, még sem untak rá. Sétájuk már nem volt olyan kellemes, mert többnyire erős, hideg szél fájt, a szélcsöndet valóságos jótéteménynek tekintették. Megtörtént, hogy napokon át ki nem bújtak a kunyhóból, legfelebb, ha medve­ só­­darért, fókazsírért, vagy az ivóvízhez szükséges jégért kellett menniök. Annál többet aludtak. Valahányszor jóllaktak, ugyanannyiszor alvózsákjukat is fölkeresték. Már csak azért is aludtak, hogy az időt elverjék és e tekintetben olyan tökélyre vitték, hogy egy huzamban 20 óráig is aludtak . Nansen naplójegyzetei azon 9 hó­napról, melyeket itt töltöttek, nagyon soványok. Alig volt, mit följegyezni. Érdekes, hogy a rókák mennyire bosszantották őket, melyek egész szemtelenül a kuny. *) Felolvasta Schürger Ferencz, az U. K. E. nyilvános illésén. Lapunk mai száma 6 oldalra terjed.

Next