Ung, 1900. július-december (38. évfolyam, 26-52. szám)
1900-07-01 / 26. szám
ges is, végeredményében pedig a pénztárra nem is kielégítő, mert a beidézettek két-háromszori idézésre sem jelennek meg, holott ha a saját szolgabírói hivatalától veszi az idézést, a kitűzött napon megjelenni, feltétlenül kötelességének ismeri. 4. Ami magát a módosításra irányuló tervezetet illeti, van szerencsénk véleményünket a következőkben előadni: a) az ipartestületi betegsegélyző-pénztárak teljesen beszüntetendők volnának. Tapasztalati tény, hogy a legtöbb ipartestületi pénztár csak azért alakult, hogy a munkaadók a járulékfizetési kötelezettség alól magukat kivonhassák s ugyanezen elv fogja őket a jövőben is vezetni, ha mindjárt alakulásuk 1000 főnyi taglétszámhoz köttetik. Annak bizonyítására, hogy az ipartestületi pénztáraknak létjogosultságuk egyáltalán nincs s hogy tényleg csak a járulék-fizetési kötelezettség alóli kibúvásra alakultak s alakulnának a jövőben is : tisztelettel jelezzük, hogy pl. az ungvári ipartestületi pénztár 608 átlagos taglétszámmal az 1899. évben 612 táppénzes nap után táppénzre csak 122 korona 58 fillért, kórházi ápolásra 198 korona 58 fillért forditott, holott az 1895. évben, akkor, a midőn a testület tagjainak alkalmazottai is pénztárunk kebelébe tartoztak, az ungvári kerületi betegsegélyző-pénztár csak kizárólag a csizmadiasegédeknek 205 korona 90 fillér táppénzt juttatott s azonkívül 16 csizmadia-tagot 349 napi kórházi ápolásban részesített. Teljesen beszüntetendők volnának az ipartestületi pénztárak még azért is, mert azoknak 1000 főnyi biztosításra kötelezett taggal való megalakulásuk épen ismét a kerületi pénztárakat gyengítenék, elvonván tőlük a központi tagokat, tehát azokat, akiknek esetleges járulékfeleslegeik a vidéki és drágábban gyógykezeltethető tagok által okozott kiadások fedezésére kell, hogy szolgáljanak. Igaz, hogy az előttünk fekvő törvénymódosítási tervezet a vidéki, illetve költségesebben gyógykezelhető tagoktól magasabb °0 - hozzájárulást (62 p.) enged majd szedni, de ezt a faluhelyeken dolgozó s így mindenesetre kevesebb munkabérben is részesülő iparos alkalmazottakkal szemben minden időben érvényesíteni nem látjuk helyén valónak, mert ezzel nem a pénztár székhelyén lakó kisiparosok létükben lennének megtámadva, minthogy alkalmazotthoz nem igen juthatnának, tekintettel arra, hogy a pénztár székhelyén alkalmazást nyerő segédek nemcsak magasabb munkabért nyernek, hanem a betegsegélyző-pénztárhoz való hozzájárulásuk is kisebb lenne s így minden kézműipari segédmunkás — akiknek száma vidéki helyen egyáltalán soha sem kielégítő — csakis a központban való alkalmazást vállalna el. De nem tartjuk szükségesnek és megengedhetőnek az ipartestületi pénztárak f elállítását 1000 bizt. köt. tag kimutatásával sem, mert ez a kézműiparosok körében oly versenygést idézhetne elő, mely versenygés esetleg ismét csak a törvény kijátszásával, az alkalmazottak kárával, betegség esetére épen semmi anyagi támogatásával járna. Így pl. ma az ungvári ipartestületi pénztárnak 608 átlagos taglétszáma van. Ha azonban e testület tudni fogja, hogy 608 taggal külön pénztár felállítására nincs jogosítva, a tervezett törvénymódosítás esetén oda fogja minden igyekezetét fordítani, hogy az 1000 főnyi b. k. taglétszámot elérje, amit annál inkább meglehet, mert ma az építőiparosok napszámosaikat, de még segédmunkásaikat sem igen jelentik be a pénztár tagjaiul, sőt a kézműiparosok rendes alkalmazottai sem mind tagjai a testületi pénztárnak. Márpedig az évekre menő járulék megtakarításáért mindenesetre meg fogják az alakuláshoz szükséges néhány héten át fizetendő áldozatot hozni s hogy az 1000 tagot elérjék, még családtagjaikat is biztosítani fogják néhány hétre. (Folytatása következik.) olyanok is, akik kötelességeiket nem bírták, vagy nem akarták teljesíteni. Ezek a nagy szünetidőt az elmulasztottak pótlására használják fel. Viszont vannak, akik legalább a vizsgálatokra kiszabott időt oly szorgalommal használták fel, hogy vizsgálati feleleteik által érdemesekké tették magukat arra, hogy ideiglenesen kapott tanjegyeiket megjavítsák. Az évvégi vizsgálatoknak t. i. nagy befolyásuk van a végső osztályozásra. Persze, az a dolog igazi rendje, hogy a 9 hónapon keresztül, amikor a tananyag a maga természetes menetében és apró részletekben tárgyalva taníttatik, legyen vasszorgalma a tanuló. Ha azután az általános ismétléseknél szorgalmas s a vizsgálatokra is buzgón készül, akkor nemcsak kielégítő eredményt képes felmutatni, de alapos tudással is gazdagította elméjét. Kedves tanulók! Kegyes adakozók ez idén is jutalmakat juttattak kezeinkhez jó magaviseletű és jeles előmenetelű tanulók részére. A tanügy nemes szívü pártolói fogadják hálás köszönetünket, a jutalmazott tanulók pedig a nem múló hálaérzeten felül további példás magaviselet és kiváló szorgalom által is bizonyítsák be érdemességüket. (Következett a jutalmak kiosztása.) Kedves ifjak! Fejlődés alatt levő intézetünk működésének 3-ik évét fejezzük be ez ünnepélyes perczekben. Ne feledjétek, hogy e fontos rendeltetésű iskolának a mi odaadó, lelkes működésünk mellett igazi díszt, babért a ti derékségtek, a ti érdemességtek szerez ! Ez sarkalljon titeket mindenha. Szivem teljéből kívánom, hogy óvjon meg benneteket a jó Isten áldó keze minden bajtól, hogy pihent erővel s fokozódó nagyratörekvéssel térhessetek ide vissza, ide, a vallás erkölcsös és magyar nemzeti szellemű nevelése szerény, de lelkes csarnokába. Befejezem a tanévet azon hő óhajtással, hogy iskolánk fejlődjék, izmosodjék ; hogy a vallás-erkölcsös és hazafias nevelés szent ügyének s a magyar nemzeti közművelődés kegyeles szolgálatának mindenha tisztelt és fáradhatatlan temploma legyen ! Éljen a haza ! Éljen a király ! Az igazgató beszéde után 1 tanuló szavalata következett. A „Szózat“ eléneklése fejezte be az évzáróünnepet. Fölemlítjük itt, hogy a reáliskolába a beiatások junius 30-tól július 5 ig tartatnak, mindenkor d. e. 9—11 óráig. A tanév végi behatásnál egyelőre csak 3 frt fizetendő. Évzáró-ünnepély az ungvári állami reáliskolában. Az ungvári állami reáliskolában a tanév ünnepélyes befejezése június hó 29-én történt. Reggeli 8 órakor isteni tisztelet volt, utána iskolai ünnepség, mely a tanulók énekével (Hymnus) kezdődött. Azután két tanuló szavalt, majd Dorzsák Gyula a következő beszédet mondotta : Kedves tanulók ! Megjöttünk Isten megszentelt templomából, hol hálaimát rebegtünk a Mindenhatónak, hogy a lefolyt tanévben elménket megvilágosította, akaraterőnket megedzette, törekvésünket istapolta, czélunk elérésében kegyesen megsegített. Most pedig egybegyűltünk itt, hogy mielőtt elhagynátok a nemzeti nevelés e szent csarnokának kapuit, még egyszer tegyünk hitvallást szent vallásunkhoz való hazaszeretetről, a koronás hit ragaszkodásunkról, a király iránti törhetetlen odaadásról és a magyar nemzeti eszméhez való hűségünkről. Ünnepségünk kezdetén dalban adtunk kifejezést hazafias felbuzdulásunknak, a magyarnak nemzeti fohászát, az „Isten áldd meg a magyart“ — zengedeztük. E szent szózat igéi vezéreljenek titeket egesz tanulói s majdan honpolgari pályátokon, hogy kedves magyar hazánkat és a magyar nemzetet hűen és igazán szeressétek s e lángoló szenvedelmek buzdítsanak titeket nagy tettekre, melyekből önboldogságtok és a haza felvirágzása fog fakadni. Ezt intézem én hozzátok utravalóul. Igen, nemes törekvésben, vallásos és honfiúi erényekben tündököljetek ; mert, ha a nemzet egész ifjúsága s majdan szabad polgárai a magyar Géniusz szavát követik, mely az „Isten, király, haza“ szent igéket hirdeti, akkor nem boruland felleg Árpád nemzetére ; akkor e haza élni fog az idők beláthatatlan végéig s mint tavasz virulni fog. Befejezvén, kedves tanulók, az 1899/1900. tanévet, elérkezett a számadás, az aratás ideje. Ki mint vetett, nem aratott. Örömünkre szolgál, hogy a nagy többség szép sikert ért el. Fájdalom, ez idén is akadtak Levél a szerkesztőhöz. Tekintetes Szerkesztő ur A kellemes benyomások hatása alatt ragadok tollat, hogy a községünkben lefolyt lélekemelő ünnepélyről tudósítást írjak. A karcsavai, székei, felső- és alsó-némethi állami iskolák, valamint a jenkei róm. kath. elemi iskola növendékei ugyanis az évzáró vizsgálatok sikeres befejezésének örömére juniálist rendeztek, mely a legkedvezőbb időjárás mellett f. hó 24-én folyt le. Az egyes iskolák növendékei tanítóik vezetése mellett, nemzeti szinű zászlókkal, hazafias dalokat énekelve gyülekeztek a székei millenáris templomnál, hol éppen búcsú lévén, a Benkő József jenkei esperes ur által celebrált ünnepi misét meghallgatva, áhítattal kezdték meg a gyermeki sziveket gyorsabb dobogásra késztető kedves ünnepélyt. Mise végeztével nevezett esperes ur, ez a lelkes tanügybarát, ki e hó folyamán 24 iskola évzáró-vizsgálatán elnökölt s fáradtságot nem ismerő buzgósággal támogatja a tanítók nemes törekvéseit, kiváló hazafias szellemtől áthatott remek beszédet intézett az iskolás gyermekekhez, kik e beszéd hatása alatt zászlóik, zeneszó és vig dalolás mellett vonultak Karcsavára. Itt az urasági díszkerten keresztül haladva, Gelsei Guttmann Izidor ur kastélya előtt állapodtak meg s hangos éljenzéssel magukra vonva bőkezű pártfogójuk figyelmét, a tornáczra kivonult nemes urat és családját lelkes avatiokban részesítették. Ezután kivonultak a kastély mögött elterülő s természeti szépségekben gazdag, kényelmes utaktól átszelt erdőbe s az üde vizű forrás körül elterülő s tánczhelyé alakított tisztáson letelepedve,ropogós csárdással nyitották meg a juniálist. Vége-hossza nem volt ezután a táncznak, mígnem gondos tanítóik ozsonnára szólították a mulató apróságot, kik a sok mozgás és a friss levegő által fokozott étvággyal költötték el az eléjök tálalt ízletes falatokat. Nemsokára megjelent az ünnepélyen Gelsei Guttmann Izidor ur is vendégeivel és családja több tagjával s a mulató gyermekek részéről, kik e látogatástól sok szépet reméltek, lelkes fogadtatásban részesült. Nem is csalatkoztak a nebulók, mert egy szolga nagy kosárban hozta a nekik szánt ajándékokat. Ekkor következett az ünnepély legszebb mozzanata. Az egyszerű l’uthén földmivesek gyermekei, kik szülőházuknál soha magyar szót nem hallanak, hazafias versek és üdvözletek szavalásával, kitünően betanított énekkel gyönyörködtették a vendégeket. Bámulatos és a tanító uraknak dicséretére válik az a készültség, melylyel e tót ajkú fiuk és leányok hosszabb költeményeket szabatos magyarsággal, hiba és elfogultság nélkül versenyezve szavaltak. Meg is kapták érte jutalmukat, mert a súlyos kosár, melyet több mint 50 drb. ajándéktárgygyal töltött meg a bőkezű Maecenas, csakhamar kiürült s a kitüntetett gyermekek örömtől sugárzó arczczal, illedelmesen megköszönték a pompás jutalomdijakat. Erre kötélhúzás, majd zsákfutás és egyéb játékok következtek s a hangos kaczaj jókedvre hangolta a vendégeket s a felnőttek is buzdító kiáltásokkal biztatták a Guttmann úr által kitűzött pályadijakért s még inkább az egyes iskolák „becsületéért“ pályázó kiválasztott legjobbakat. Az est beállta vetett véget a szabadbeli kedves mulatságnak, melyet a felnőttek, falak közt, a késő éjjeli órákig tartó tánczczal toldottak meg. Minthogy meg is vagyok bízva, el nem mulaszthatom, hogy ez után is kifejezést adjak a szülők és a tanító urak forró köszönetének, Benkő József esperes úr szellemi és Gelsei Guttmann úr anyagi támogatásáért, mert egyedül ezeknek köszönhető, hogy a tanítók fáradhatlan magyarosítási törekvésüknek a nyilvánosság előtt is ily fényes sikerét produkálhatták. Részemről pedig, ki a vizsgákon is jelen voltam s nemcsak a kiválasztottakat, de valamennyi gyermeket meghallgattam, készséggel odaítélném a közreműködött tanító uraknak a magyarosításért kitűzött — sajnos, csekély — díjat, mert hivatalos működésem közben szerzett tapasztalataimmal szemben bőséges alkalmam volt meggyőződni, hogy a jövő nemzedék már magyar szóval fogja ügyes-bajos dolgait elintézni az akkor már remélhetőleg államosított közigazgatási hivatalokkal. Karcsava, 1900. junius 25. Tisztelettel: Baka Sándor, közjegyző, Színház. Ismét két jutalomjátékról kell beszámolnunk; Györe-nek az idén rossz saisonja volt itt a művészi sikereket illetőleg, mert a drámai műfaj nem lett ezúttal kellő személyzet híján oly mértékben kultiválva, mint azt óhajtottuk volna, és ennek folytán ritkán jutott oly szerephez, amelyikben erős tehetségét igazolhatta volna. Ugyanazért választott jutalmazása alkalmával is zenés darabot, mert hát a személyzet elsősorban operetteszemélyzet. Gáspár apó a bornevilli harangokban különben komoly szerep, melyet kreálni nem válik szégyenére akármilyen drámai erőnek; szép sikert is aratott vele, a nagy közönség tapsolta is eleget. A másik jutalomjátékot Ragányi tartotta a „Kis alamuszi“ czímszerepében; a kedves szubrett eléggé népszerű itt, szép házat is vonzott össze, mely szívesen tüntette ki csokrokkal és tetszésnyilatkozataival az ügyesen játszó színésznőt. Mi azonban, akik szigorúbb szemmel nézzük a színpadon lefolyó dolgokat, ezúttal több megrovásra méltó dolgot jegyeztünk fel e hétre. Először is általánosságban megjegyezzük, hogy a szerep nem tudás kezd divatba jönni, a rendezés nem pedáns, a rendezőt nem respektálják, a színpadon kedélyes és kedélytelen diskurálások folynak, a színészek nem a szerephez illő arczkifejezést mutatnak, hanem a darabon kívül álló okok és tényezők fölötti bosszankodásuk, vagy tetszésüknek adnak kifejezést. Ha valaki hibázott, nem sietnek azon mielőbb túlesni, hanem az egész társaság, mely éppen színpadon van, igyekszik azt még kirívóbbá tenni és a darabot kizökkenteni. Úgy, ahogy a héten a Gésák-at játszották, — minden tisztességes közönség el fogja utasítani az ilyen nembánomságot; végre is a közönség igazán elég melegen támogatja a társulatot, ezzel szemben fokozott ambíció volt volna elvárható, nem pedig teljes visszaesés. Kuplékat énekelni, még nem igazi művészet, azokat nem tudni, meg éppenséggel nem dicséretes dolog; a közönséget nem szükséges rászoktatni 20 versszakra, a sok újrázást különben is a legfiatalabb színházlátogatók kívánják; de, ha a színész eleget akar tenni ennek a közönségnek is, akkor tanulja be szerepét. Ragányi jutalomjátéka alkalmával is sok zavar volt; kifogásolni valót találtunk első jeleneteiben viselt nadrágján is. Csongory Mariska fellépteit mindig nagyobb közönség kíséri figyelemmel; finom, distingvált játéka ezt meg is érdemli; a Gésák-ban Csáky gyenge partnere volt játékban, melyet jó lesz még egy párszor megpróbálniok. „A két árva“ czimü rémhistóriát nagy közönség nézte, sok szem lett könnyes az Abonyi Aranka sorsa fölött. Elég csinos összjátékban került színre. Az idei színi évadnak felejthetlen estéje lesz a múlt csütörtöki, midőn Csókáné az Otthoniban végre fellépésével megörvendeztetett. Daczára, hogy ezt az alakítását ismerjük, nagy közönség jött össze a viszontlátásra , de bár telt ház nézte volna végig ezt az igazi művész asszonyt, kinek Magdája páratlan a vidéken. És vegyen példát tőle az egész társulat, hogy kell szerepet megtanulni; csodás orgánuma, biztossága dominálta az előadást, uralkodott szerepe fölött, melyet a legkisebb részletekig kidolgozott. Az előadás is a jobbak közül volt; Csiky ezúttal igazán művészit nyújtott, mert a nyugalmazott ezredesnél nem volt kellemetlen hibás orgánuma, játéka pedig mindig drámai erőtől duzzadt. A kisebb szerepek is jó kezekben voltak; az egyetlen, aki nem felelhetett meg teljesen, Réthy volt, bár, mint naturburs- és komikustól elég szép eredmény az is, hogy nem rontott a darabon. Ismételten üdvözöljük Csókánét, kitől a drámai műsor föllendítését, az előadások nívójának lényeges fölemelését várjuk. KÜLÖNFÉLÉK. * Előfizetési felhívás. Az új negyedév beálltával tisztelettel ajánljuk lapunkat a t. közönség anyagi pártfogásába. Mindazokat pedig, akik előfizetési díjakkal tartozásban vannak, felkérjük, hogy azokat a kiadóhivatalhoz mielőbb beküldeni szíveskedjenek. * Személyi kir. Török József gr. főispán, m. hó 29-én 6 heti szabadságra a Bécs melletti Kaltenleutgeben nevű fürdőbe utazott. * A custozzai csata emlékünnepe. 1866. junius 2 O-án jelent meg az olasz király követe a hadüzenettel a veronai táborban. A tettre vágyó hadsereg örömkiáltással fogadta a háború hírét és egy-