Ung, 1902. július-december (40. évfolyam, 27-52. szám)
1902-07-06 / 27. szám
XL. ÉVFOLYAM. SZERKESZTŐSÉG: Ungvár, Vármegyeház tér 1. fizum. A szerkesztőhöz intézendő minden közlemény, mely a lap szellemi részét illeti. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak el. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. Kéziratok nem adatnak vissza. A lap megjelen minden vasárnap. VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Ungvár, 1902. július 6. 27. SZÁM. KIADÓHIVATAL: Székely és Illés könyvnyomdikje. Előfizetési feltételek: Egész évre . 8 kor. Negyedévre 2 kor. Félévre ... 4 kor. Egyes szám 20 fill. Hirdetések, előfizetések, valamint a lap anyagi részét illetők a kiadóhivatalba (Székely és Illés könyvnyomdájába) küldendők. Nyilttér sor önkint 40 SÍI. DKG VÁRMEGYE ÉS AZ UNG MEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Vizsgák után. A lefolyt hét alatt gyermek, szülő, tanító egy-egy hosszú, mély lélekzettel mind azt mondta magában: hála Istennek, megvolt ez is! Hála az Istennek! bevégződött tíz hónapi nagy munkának számadása s a közelmúlt napokon még a legridegebb kedélyű agglegény is szelíd mosolygással próbált örülni a sok, vizsgás díszben pompázó gyermek és boldog szorongással teli szinü mamák látásán, amint az iskolákba vagy iskolákból jöttek-mentek. És valóban alig találhat a szülő és gyermek e napok öröménél tisztábbat és igazabbat egész életén át! Tudjuk jól, még a legkisebb iskolás gyermek zsenge ítélete is átérzi, hogy a vizsga alkalmával adott feleletek nem tüntethetik fel az egész évi szorgalom tiszta eredményét, sőt a véletlen néha éppen az ellenkező képét mutatja a való igazságnak, ha például egy jó tanuló zavarba jön és megakad, vagy egy hanyag gyermek oly szerencsés kérdést kap, melyre fényesen megfelel, azért mégis oly nagy a várakozás, oly nagy a félelem és buzgó törekvés a vizsga jó sikere iránt és viszont oly nagy az öröm a szép eredmény s oly nagy a bánat a rész felelet fölött, hogy azt ki sem lehet mondani. Pedig az egész vizsga csak látványosság! S mégis mily nagy jelentősége van ! Milyen bűvös hatással van a gyermek szorgalmára, becsvágyára, mily élénk érdeklődésre készti magát a gondos jó szülőt a vizsga gondolata, már hónapokkal annak elérkezése előtt! Bizony csak örülhetünk, hogy azoknak a beretvált képű, nagy pápaszemű német Schulmeistereknek azt az újítását, hogy a nyilvános évzáró vizsgálatok eltöröltessenek, — mi nem majmoljuk még, mint ahogy sok más egyéb idétlen dolgaikat majmoljuk. Az évzáró vizsgára (különösen kis gyermekekről szólunk) nagy szükség van. Hogy mi haszna van abból a gyermekeknek, az iskolának, a tanítónak, az ide nem tartozhatik, az paedagógiai kérdés. De hogy mi hasznuk van belőle a szülőknek, az már igenis érdekel bennünket s éppen ezzel kívánunk foglalkozni. Bármennyire hézagos vagy felületes képét nyújtja is az a vizsga a lefolyt esztendő munkájának, az ott megjelent legalacsonyabb műveltségű szülő is be tud látni abba a nagy műhelybe, melyben gyermeke szellemi képességeit edzették, finomították, aczélozták; de meglátja a különbségből azt is, mennyivel járult ő a lefolyt idő alatt ahhoz, hogy a tanító munkáját megkönnyítse vagy megnehezítse. Dh igen, ez a kis ünnepély mind kibeszéli ezt nekünk. Oly finoman észre lehet venni azt ott, hogy melyik gyermek nevelésénél fogott kezet egymással a szülő és a tanító otthoni és iskolai czéltudatos fáradozása s melyiknél volt e két tényező egymással disharmóniában. Innen van aztán az, hogy a siker fölött is hárman örülnek, a sikertelenségen is hárman búsulnak : a szülő, a tanító és a gyermek. S hányszor, de hányszor fordul elő az utóbbi eset! Ha a gyermek hibát követ el az iskolában, a szülői szem gyakran az iskolát, a tanítót okozza érte. Nem egyszer tiszteletlenül nyilatkozik arról a gyermek előtt, aki persze vérébe szívja azt az érzelmet s nem tudja a tanítóban jó emberét, legjobb akaróját és barátját látni. Némely családnak fanatikus meggyőződése az az absurdum, hogy az ő, különben jól tanuló s jó magaviseletü gyermekét a tanító nem szereti ilyen vagy amolyan oknál fogva. Íme ott az évzáró vizsgálat mindenkit kielégítő igazsága, ahol a kitűnő gyermek, ha koldus is, kitűnő, a rész gyermek, ha nagyságos űré is, rósz. Lehet-e a tanítónak idegölő és türelememésztő munkájában ideje és passziója arra, hogy növendékei közt társadalmi vagy vallási külömbséget téve, a rossz gyermeket jobban szeresse, mint a jót, vagy a jót ne szeresse? Ezt józan ésszel elképzelni sem lehet. Az egész világ összes intézményei közt a legdemokratikusabb jellege az iskolának van. Amíg a gyermekek iskolába járnak, ezt maguk is látják és érzik s a szerint is gondolkoznak. Nincs közöttük egyébb különbség, mint jó gyermek és rossz gyermek, jó tanuló és nem jó tanuló. Ott ezek a kasztok vannak, de mindenikben van aztán mindenféle származású gyermek. S ha ennek daczára mégis felhangzik a panasz itt-ott, hogy az úri gyermekekkel szebben bánnak az iskolában, mint a szegény emberével, jobban tennék azok a panaszosak, ha így változtatnák meg: a jobb nevelésű gyermekkel szebben bánnak, mint a rosszul nevelttel. Mert míg az egyiknek egy intő tekintet is elég, a másiknak ugyanakkor a virgács is kevés. Jó alkalom ez az axamen arra, hogy a Szülők önmagukba, saját nevelői eljárásukba is bepillantsanak. Ott éppen úgy megtalálják ők is jóleső elégedettségüket, mint a szorgalmas vagy hanyag tanuló és tanító is, mert — ismételjük — a vizsga napja e három faktoré. Gyermeknevelésnél semmi sem való elsőbb helyre, mint a család és iskola közötti egyöntetű eljárásra való szorgos figyelem. Ha egyik segíti a másikat, megvan a kölcsönös megelégedés; ha ellenben gátló akadályokat állít egyik a másiknak, szándékosan szerez magának kellemetlenséget. Legyen a szülő gyermekének tanítója is, legyen a tanító növendékeinek szerető édesatyja is, s a család és iskola működésének áldásos sikere el nem maradhat. Jó vakácziót, gyermekek! Lapunk mai száma 8 oldalra terjed. Csálé ne Kondor! — Az Ung< eredeti tárczája.— írta : Klár István. A fehérszőrű négy tulok lassú tempóban poroszkált a begyepesedett dülő után. A két első biztos lépéssel igazodott a kerékvágás fekete nyoma után, míg a két hátulsó gyámoltalanabbnak látszott. A gyakorlott szem mindjárt kilátta belőlük a töretlen tinókat. Bambán mentek, inkább lógtak mint húztak és a két első minden kanyarodásánál leszalad marjukról a járom. Ilyenkor a tézsla vasalt vége egy-egy kicsit orrba vágta őket, míg a kemény járomfa hangos kopogással verődött czimeres növésű tülkéikhez. A szekér különben egyenletesen haladt. Könnyűvasalású lőcsös jármű volt. Olyan tartós falusi munka, zöldre festett farészekkel, fényes feketére szurkolt vasalással. Mindössze a két vastengely volt rajta városi gyári munka. Azok mintha zúgolódtak volna is, amiért falusi szekér alá kerültek. Nagyokat zördültek, ha a kerék a dülőútra kiérő barázdák kottyanóiba került. A saroglyában egy köteg maradék széna és egy pár ásó, kapa, mezei munkához szükséges szerszám hányódott. A babonára fordított eke meg a szekér után csúszott. Fényesre kopott csoroszláján játszva csillogtak meg a szálló nap végső sugarai, míg az aprókerekű eketaliga süiitő nyikorgása összevágóan olvadt egybe a tarlózó gulyák kolompjainak búgó kongásával. Az a nyikorgás különben sem bántó. Az úgy együtt jár a mozgó eketaligával, mint a malommal a zúgás, vagy a kendernyűvővel a kelepelés. Annak a két embernek pedig, akik a szekér bérfáján egymással szemben ültek, szinte jól esett, hogy hallottak valami hangot maguk körül. Amióta szekérre ültek, egyik sem szólt a másikhoz egy hangot sem. A szántással egyidejűleg félben maradt beszélgetésük is. Érezték ugyan, hogy adósok egymásnak a szóval, de mindegyik azt várta, hogy a másik szólítsa meg. Még a tekintetükkel is kerülték egymást. Az öregebb a saroglyában hányódó szerszámokat nézte, a fiatalabb meg az ökröket ügyelte. Ez különben néha úgy tett, mintha szólani akart volna. Kivette a pipát szájából és erősen nyomogatta benne lejebb a hamut. De mindig meggondolhatta a dolgot, mert csak a barázdás ökörre kiáltott rá. Csálé ne Kondor! Azzal aztán sem nem rontott, sem nem javított. A Kondor kitanult vén ökör volt. Rá sem hederlett a helyén nem való figyelmeztetésre. Haladt egyenletesen tovább, ahogy neki az ő nyugodt ököresze diktálta, a biztos kerékvágás után. Még csak nem is húzott jobban. Ezalatt elérkeztek a dűlő végére, ahol egy keskeny süppedékes földtömés képezte a hidat az útszéli árkon át. A fiatalabb leszállt a tinókat vezetni, az öregebb meg jobban belefogódzott a bérfába, hogy a zökkenést biztosabban egyensúlyozhassa Aztán, hogy minden különösebb eset nélkül tértek rá a faluba vezető szélesebb útra és aki minden szó nélkül ült vissza a bérfára, az öreg törte meg a hosszú hallgatást. Csak nincs valami szememre vetni valód Pesta 1 ? Már az csakugyan nem vágyásom, hogy elszánjon közülünk a békés egyesség. Ami barázdáláskor hagyta el a számat, azt nem rosbul mondtam, hanem éppen csak a te javadra gondoltam. Osztán meg egy kis hanggal sem mondtam valami rosszat arra a lányra. Azt se mondtam, hogy hagyd ott, vagy hogy ne vedd el feleségül. Csak éppen azt mondtam el, amit gondoltam, meg amit biztosan tudok, hogy igen legény mint te, kaphatna oyan lányt is, aki hozhatna valamit a házhoz. Teszem azt, mint például a Veress szomszéd lánya. Azzal aztán már lehetne valami kicsinységet kezdeni. Nem kéne magadnak járni az eke után, mint most. Szagát is tarthatnál, az ökröket is kicserélhetné az ember egy pár jó kanczával. Osztán meg, hogy az ember tisztessége vagyonkájával együtt gyarapodik, hát újan betűtudó emberfajta mint már te is, egy pár esztendő múltával még a törvényt is osztogathatnád a faluban. No hát édes szülem, ha mástól hallottam vóna, amiket most mondott, azt feleltem vóna rá, hogy üres beszéd, így azonban az a feleletem, hogy nem lehessék tudni semmit. A Veressék lánya nélkül is megtörténhet még az mind. Nekem hál' Istennek munkabíró két kezem van. Az eke után való mászkálást se untam még meg. Erzsi jó lány, dógos lány, oszt szereti a jószágot, hát, ha az Isten nincs ellenemre, így is megszerezhetem még a lovat is, meg a fődet is. Osztán meg, legalább nem vethetik majd szememre, hogy a ló az asszonnyal gyütt a házhoz, meg hogy a nyolcz lánczfőd az ű jussa, így a mim mán van, az az enyém, a mibe meg még az Isten segítene, azzal sem hozakodhatna senki sem elő. Oszt meg én nem kódulok senki lányától sem jószót magam irányában. Erzsiről tudom, hogy húzódik hozzám, hát megbecsülöm érte. Apám uramból csak az beszél, hogy Erzsi szegény zsellér ember lánya, oszt a rajta valón kívül nem hoz a házba semmit. Púja vagy Pesta! Az az egészből az igaz, vágott vissza az öreg. Nem nyőtt még be a fejed lágya. Különben még, ha valami ojan különös derékség van azon a lányon, hát nem is csudálkoznék annyira a dogodon. De igy nem tudom ésszel felérni a cselekedetedet. Ojan szép, meg ojan derék minta, tucat számra akad a környéken. Azt, hogy most dógos oszt mégis takaros a maga szegénységében, azt nem lehet eltagadni tőle. De hát az csak olyan zsellértempó. Szorítva van rá a szegénységtül. Nincs szógálójuk, nincs kinek parancsolgatni, hát muszáj magának elvégezni mindent a házba is, meg a házon kívül is. De, hogy dógos lesz-e nemzetes asszony korában is, a mán más kérdés ?! Az, hogy húz hozzád, az nem is olan nagy va-