Ung, 1907. január-június (45. évfolyam, 1-26. szám)
1907-01-06 / 1. szám
45. évfolyam. — 1. szám. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési feltételek : Csak az „Ung“ lapra : Egész évre . . 8 K Negyedévre . 2 K Félévre.......4 K ! Egyes szám . 20 f Amerikába : Egész évre ... 10 K 00 f „lng vármegjz Hivatalos lapjá“-ral «gyűlt : egész évre . 12 K —• Félévre ....OK Ung vármegye Hivatalos Lapja az „Ung“ mellékleteként megjelenik minden csütörtökön. AZ UNGMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Szerkesztőség: Vármegyeház-tér 1-ső szám. Felelős szerkesztő: BANÓCZY BÉLA. Ungvár, 1907. január 6. Hirdetések úgy az „Ung“, mint „Ung vármegye Hivatalos Lapja“ részére, — továbbá magánosok részéről az előfizetési pénzek a kiadóhivatalba, Székely és Illés könyvkereskedésébe küldendők. Nyilttér soronként 40 fillér A nyílttéri és hirdetési díjak előre fizetendők. Kiadóhivatal telefonszáma 11.hetilap. Segédszerkesztő : DEÁK GYULA. Kiadóhivatal: Székely és Illés könyvkereskedése. „Boldog újévet !“ írta Gaar Iván. Az elmúlt kedden, az 1907. év első napján igen furán hangzott az ungvári mészárosok megszokott „Boldog újévet!“ kívánása. Furán hangzott pedig, mert a jó kívánsághoz hozzátették : „Hogy hallja Juci lelkem, mondja meg a nagyságának, 68 krajcárért már nem adjuk a húst, annak az ára mától kezdve 72 krajcár, mert a marha megdrágult!“ Persze ez árfelemelést nemcsak a tréfin 1 húst mérők vitték keresztül, de a kóserek is, s így ma Ungvár városában éppen negyven fillérrel magasabb egy kilogramm marhahús ára, mint volt három évvel ezelőtt. Az ungvári mészárosok, jól mondva: húsmérők, tehát az új év első napján ugyancsak beboldogoztak a közönségnek. Megmutatták, hogy minden udvariaskodásuk mellett is elsősorban „a minden szentnek maga felé hajlik a keze” elvet vallják, s mint ilyenek csináltak j árfelemelést, hogy boldogabb legyen az új évük. A közönség, ez a jó fejős tehén pedig, 1 mit tehetett egyebet, mint megköszönte a mészárosok figyelmet, a boldog újévet kiva‘ nást s fizette a 8 filléres árfelemelést, sőt fizeti még ma is, mert a mi városi tanácsunk kötelességtudása egyáltalán nem terjed ki a 82%-os pótadót fizető városi közönség érdekeinek megvédésére. A szíves olvasó talán túlzásnak fogja ezen állításomat tartani, de e sorokat épp azért írom, hogy meggyőzzem elsősorban igazmondásomról, másodsorban, hogy most az év elején tartva a tükröt a tanács elé, a sokat hangoztatott és sokszor hallott boldog újév kívánságának hatása alatt igyekezzék letérni arról a nyomról, melyen eddig haladt, mely mindennek mondható, csak annak nem, aminek lenni kellene : a közönség, a városi lakosság jól felfogott érdekében való egyöntetű, átgondolt és eredményes munkálkodásnak. Mert ha a tanács így működne, ha a tanács tagjai egyenként és összesen nem tisztán csak saját ügydarabjaik sablonos elintézésével foglalkoznának, hanem idejüket, tehetségüket mint testület, mint a város ügyeinek elsősorban intézni hivatott tanács is fordítanák, akkor a mészárosok husárfelemelése nem történhetett volna meg. A város képviselőtestülete ugyanis még hónapokkal ezelőtt hozzájárult ahhoz, hogy a vidéki hús Ungvár város piacain árusítható legyen s meghagyta egyúttal a tanácsnak, hogy ne határozatot léptesse életbe. És csodálatos, az életbeléptetés mai napig sem történt meg, holott olyan tartalmú képviselőtestületi határozatok, hogy x y-nak ennyi vagy annyi külön díjazás kiutalható, a jegyzőkönyv hitelesítése után azonnal végrehajtást nyer. A mi tanácsunknak négy év kellett ahoz, hogy a villanyvilágítási vállalkozó visszaélései ellen s a már türelmét vesztett s kisarcolt közönség érdekében az első komoly lépést megtegye. Így akar tán eljárni a vidéki hús behozatalát engedélyező határozattal is? Be akarja várni, hogy a húsárusok 2 koronára emeljék a marhahús árát, s ekkor fog tán megmozdulni ? Igazán érthetetlen eljárás. Micsoda magasabb érdek vezetheti a tanácsot a vidéki hús ügyében hozott határozat végrehajtásának halasztásával, csakugyan nem értjük. Közegészségi, köztisztasági nem, de még a város pénzügyére vonatkozó sem lehet az. Hisz a vidéki húst ma is behozzák, ezt maguk a húsmérők hírlapi polémiájuk alkalmával el is ismerték, behozzák pedig úgy, hogy még a városi fogyasztási adót sem fizetik meg. Ugyanezt a vidéki húst azután, anélkül, hogy a városi egészségügyi hatóság vizsgálata tárgyává tehetné, vagy a városi húsmérők árusítják el, vagy becsempészik az egyes házakba. A közérdek, a közegészségügy, a város pénzügyi érdeke éppen követeli tehát, hogy a vidéki hús nyíltan a piacon árultassék s ne dugva, ne csempészett áruként s mégis ennek árusítására a mód még mindig nem adatott meg. A húsmérők markukba röhögnek a tanács lagymatagságán, erélytelenségén, s éppen úgy, mint a nyúl a vasárnapi lágertől, ők sem félnek a vidéki hús behozatalát engedélyező városi határozattól, mert az eddigi jelek után joggal tételezhetik fel, hogy azt soha se vagy tán nagyon későn, akkor fogják életbe léptetni, amikor a kedvezőbb marhaárak folytán ők is kénytelenek lesznek a különben is túlcsigázott húsárakat leszállítani , amikor azután már a vidéki hús behozatalának engedélyezése teljesen illuziózussá lesz. Mindent a maga idején! Nekünk ma van szükségünk arra, hogy a vidéki hús behozatala folytán olcsóbb, egészségesebb húshoz jussunk. Nekünk ma van szükségünk arra, hogy a husmérők hallatlan követeléseinek gát vettessék. Nekünk ma nincs pénzünk, jövedelmünk a 72 kros húsárakat fizetni_s ezért követeljük, hogy *> vidéki feu* behozatalát engedélyező városi határozat ma léptettessék életbe s ne halogattassék máról holnapra, és pedig léptettessék életbe oly módon, miként az Kassán és más városokban is van, azaz hogy a húst elárusító a helypénzen és a kiárusító asztalok minél kisebb összegben megállapítandó bérdíján kívül más külön díjazással ne terheltessék, hogy a helyi húsáraknál tényleg olcsóbban is adhassa a behozott húst. Szinte előre látom, hogy a jelen soraimra adandó válaszok — hasonlóak lesznek a villanyvilágítási ügyben adott tanácstagi válaszokkal Ott egyik a másikra igyekezett kenni a mulasztást s minden egyes oly szépen beigazolta, hogy nem ő a mulasztó, hanem a Versek.* Irta Krüzselyi Erzsike. Üres a helye . . . — Édesapám emlékének. — Az asztalunknál üres a helye, És mi csak várjuk, csak várjuk egy- Nézzük az ajtót titkon sóhajtva Szelíd alakja hátha még egyszer Belépne rajta . Pedig mióta Kant borul rája, A hetedik nyár már végét járja . . . Hetedszer hull már lombja a fáknak. Melyek sirjára hintenek árnyat, Imbolygó árnyat. Várjuk, keressük, Várjuk, hiába — Nem hallja ő meg az éjszakába . . . Nincs már, ki minket védne, szeretne, Mióta köztünk üres a helye, ...s a helye . . . Oh iri . . . Oh, irj nehány bettűt, én édes jó barátom. Halld, az én szomorú szivem hogy esd feléd. Felvidulok, ha száp, formás betűid látom, Hisz szivedből ered ez a néma beszéd. Oh, irj nehány betűt nekem egy kis papirra, Hiszen tudod, hogy a szód én nem hallhatom ! Csak a sötét betű tanyám, mi le van írva S a némaságba vészi a hang az ajkadon. ; v r'ij-;I-------------- 1 * Mutatvány a szemzőnek februárban megjelenő kötetéből. Bemutathtatott a Gyöngyösy Brodalmi Társaságnak január 5-iki felolvasó-ülésén. ( ______ Oh, irj . jw betűt ! . . . E néma, bús világba Hadd jöjjön egy sugár, hadd szórjon meleget. Ne várjam a tavasz fényét, hevét hiába S feledjem — perce bár — a szomorú jelent! . . . Oh, irj nehány betűt, tőlem azt, oh, ne sajnáld, Nem gondolod-e, hogy mily gyötrő fájdalom, Hogy más hallhatja a szavadnak csengő hangját, Csak én vagyok, a ki azt sohse hallhatom . . . Csak én, csak én vagyok, kinek fájó szivébe Nem jut hangod szelid varázsa sohasem. Oh szánj meg engemet, oh halld, hogy esdek kérve : Oh irj nehány betűt, én édes kedvesem. A gyilkos. Irta és a Gyöngyösy Irodalmi Társaság jan. 5-iki ülésén felolvasta Mocsári Miklós. Ne várjanak tőlem valami tudományos értekezést a tettesség és részesség tanáról. (Ezt a témát már elírta előlem Wlassics Gyula.) Hanem ez a történet, a „Melyik a bűnös“ c. regényem egyik epizódjának készült, de a főhős Sherlock Holmes, alias Szulovics Herskó borügynök és magán kutató egy és más apró csintevései miatt kiszorult a regényből. A regény ott végződött, hogy Szrulovics Holmes barátunk, az ő elválhatlan Watson orvos barátjával együtt megnősült és itt kezdődik egyúttal az ő legújabb esete is, amit elmond nekünk az ő hű Watson barátja, kinek ezennel és ünnepélyesen átadom a szót. Mióta Herskó megnősült, a mi Pék utcai hajdani legénytanyánkba igen ritkán látogatott el. Csak a lapokból vagy Doyle Connan könyveiből értesültem újabb sikereiről. Csúnya téli hétfői nap volt, a lapok mindenfelől hózivatart jeleztek úo v hno>« már RóWnai— volt, mire a déli kiadású lapok megjelentek. A szolga csak most tette le őket a kandalló mellé az asztalra és éppen készültem felbontani, mikor Herskó érdekes feje megjelent az ajtóban. Szeme élénken villogott és hevesen rázta meg a kezemet. — Szervusz öreg pajtás, mi hír? — Csak most jöttek a lapok. — Semmi különös. Holmes leült és pár percig némán bámult maga elé. Viselkedésében nem láttam semmi különöst, mert mikor régebben együtt laktunk, néha órákig is elült szótlanul. Egyszerre a csengőt megrázták erősen. János bejött: — Egy idegen úr akarna beszélni, kezdő tétovázva. Holmes élénken felugrott. — Velem? János furcsán nézett rá. — Tényleg. Kér bebocsátást, de már itt is van. Valóban egy alacsony, zömök férfi esett be valósággal a szobába és meg sem várva a megszólítást, hevesen félretolta a szolgát. — Bocsánat, szólt rekedten, de nincs időm az udvariaskodásra, aki kiáltott fel és fáradtan esett le a karosszékbe. Holmes finom mosollyal fordult felé. — Már vártam önt, kedves főerdész úr! Az idegen ijedten ugrott fel és szemügyre vette. — Bocsánat, ismétlő, Vass Szilárd vagyok. De honnan tudja, ki vagyok és kit keresek. Ön, ha nem csalódom, Sztulovics Herskó. Holmes intett: — Kedves doktor úr, — fordult Vass felém, ön meglehetős bárdolatlan fickónak tarthat, de amikor meghallottam, hogy a híres Holmes önnél van, egyenesen ide rohantam. De még többet is beszéltem, mint kellene és még el sem mondtam, miben van tanú-