Ung, 1907. július-december (45. évfolyam, 27-50. szám)
1907-07-07 / 27. szám
45. évfolyam. — 27. szám Megjelenik minden vasárnap. Ungvár, 1907. július 7. Előfizetési feltételek: Csak az „Ung“ lapra: Egész évre . . 8 K ! Negyedévre . 2 K Félévre..........1 K | Egyes szám . 20 f1 Amerikába : Egész évre ... 10 K 60 „Ung vármegye Hivatalos Lapjá“-ral együtt: egész évre. 12 K — Félévre .... 6 K Ung vármegye Hivatalos Lapja az „Ung“ mellékleteként megjelenik minden csütörtökön. HETILAP. Hirdetések úgy az „Ung“, mint „Ung vármegye Hivatalos Lapja“ részére, — továbbá magánosok részéről az előfizetési pénzek a kiadóhivatalba, Székely és Illés könyvkereskedésébe küldendők. Nyilttér soronkint 40 fillér A nyílttéri és hirdetési díjak előre fizetendők. Kiadóhivatal telefonszáma 11. AZ UNG MEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Szerkesztőség: Vármegyeház-tér 1-s. szám. Felelős szerkesztő: BÁNÓCZY BÉLA. Segédszerkesztő :DEÁK GYULA. Kiadóhivatal: Székely és Illés könyvkereskedése. Jegyzetek a kivándorláshoz. Azon az ankéten, amelyet a minap tartottak a fővárosban a kivándorlás egyre fenyegetőbb veszedelmének elhárítására, sok üdvös eszme merült fel Szerintünk ezen a bajon nem segíthet sem szigorú törvény és rendelet, sem ezek kérlelhetetlen végrehajtása, szintúgy semmiféle egyébb mesterkélt eszköz, hanem csupán a kivándorlás okának természetszerű eltüntetése és pedig állandó munkaalkalom nyújtása és a munkások helyzetének javítása által. Végre is az, aki itthon elég jól megélhet, még a valamivel jobb megélhetés kedvéért nem hagyja itt hazáját, családját, esetleg kis vagyonkáját, hogy egy reá nézve másvilágba telepedjen át kenyérkeresés végett. Ha évenkint százezrek mégis rászánják magukat erre az áldozatra, akkor ennek mégsem lehet egyébb oka, minthogy itthon nem tudnak megélni. Amint pedig ennek tudatára ébredünk, akkor lehetetlen mást tennünk, mint megfelelő módon elejét venni ennek az exodusnak, amelyen igen könnyen elvérezhetünk. Ha hazánkfiai itthon is találnak elég jól fizetett állandó munkát, bizonyára a legkevesebb fogja magát elhatározni hazájának és családjának elhagyására, vagyonának elkótyavetélésére. Az elméleti, a doctrinair értékű tanulmányozásnak ezen téren már nincs helye. Itt csakis egy igen gyors és nagy tettekkel lehet gyökeresen segíteni, olyan tettekkel, amelyeknek végrehajtásánál a szívnek is jut döntő szerepe. Persze még a munkával való ellátás, a munkabérek fokozása sem elégséges a kivándorlás megszüntetésére, mert ez mégsem biztosítja a munkásnak a megélhetést. Kormánynak és törvényhatóságoknak módot kell találniok az élelmezés és a fűtőanyag kétségbeejtő drágaságának megszüntetésére, úgyszintén a munkások lakásviszonyainak gyökeres javítására, mert enélkül a magasabb munkabér ellenére is képtelen a munkás megélni, mert hiszen az élelmiszerek, fűtőanyag és a munkáslakások ára, ez utóbbiak rettenetes inferioritása mellett is, aránytalanul magasabbra szökött az utolsó években, mint amennyit a legmagasabb bérjavítás kitehet. És bármily bizalommal vagyunk is kormányunk minden egyes tagja iránt, bármennyire bízunk abban, hogy minden tekintetben és minden téren csakis hazánk összes lakóinak boldogulását óhajtják működésükkel biztosítani, fájdalommal láttuk, hogy a lefolyt 1906. év és az 1907. év első felének példátlan drágaságával szemben a kormány semmiféle segítő intézkedést nem tudott tenni. Ily körülmények között nem csodálkozhatunk a sztrájkoknak napról-napra szaporodó számán és fokozódó kitartásán sem. Igaz, hogy mint tárgyilagos megítélői a helyzetnek, nem helyeselhetjük a munkások minden követelését, amelyek igen gyakran teljesen figyelmen kívül hagyják a munkaadónak épenséggel nem mindig rózsás helyzetét, és azt, hogy amit a gazdag iparos államok munkaadói megtehetnek, arra a mi szegény kezdő iparunk a leghumánusabb jóakarat mellett sem képes. Az is bizonyos, hogy a munkásokat nem egyszer vezetik félre lelkiismeretlen izgatók, akik a zavarosban való halászásból élnek. De éppen tárgyilagos bírálattal el kell ismernünk, hogy a legtöbb sztrájk legfőbb oka az, amit fent említettünk, hogy t. i. a munkás a mai drágaság mellett a nagyobb bérből sem tud megélni, a munkaadó pedig, kit ez a drágaság éppen úgy sújt, a mai viszonyok közt, sokszor csak a saját tönkremenése árán lenne képes a magasabb béreket megadni. Mindezekből pedig az következik, hogy csakis az egyes nemzetek közgazdasági viszonyaira való különös tekintetek méltánylásával képzelhető a szabályozás kérdésének igazságos megoldása. Egy nagyszabású élelmezési és lakáspolitika van elsősorban hivatva a sztrájkkérdés megoldását előkészíteni, illetve megkönnyíteni. Ennek a politikának problémái pedig olyannyira fontosak, olyannyira ad hominem szólok, hogy az elől elzárkózni már nem lehet. Nagyon természetes, hogy ezeknek problémáknak a megoldása még nem oldja a meg a munkáskérdés óriási complexumát, sem a kivándorlás minden okát, de azt hisszük, hogy az állandó foglalkoztatás, amelynek céljából folytonosan kell gondoskodni közmunkák létesítéséről, ami éppenséggel nem lehetetlen: az anyagi viszonyok gyökeres javítása a munkaközvetítésnek a mainál jobb szervezése, a folytonos parcellázás —• mindezek rövid időn belül olyan orvosságoknak fognak bizonyulni, amelyek sok betegséget gyökeresen ki fognak irtani, úgy, hogy a többi baj orvoslása azután nyugodtabban, fokozatosan történhetik, mert bizony annyi századnak mulasztását egy csapásra a legjobb akarat sem teheti jóvá. Tudjuk, hogy az utóbbi években aránylag sok parcellázás vitetett tényleg keresztül. Bár tagadhatatlan, hogy ezek is sok tekintetben az áltauk érintett irányt támogatják, lényegileg mégis nem a hangoztatott főcél megvalósítására, hanem inkább nyereségre irányuló tendenciával vitetnek keresztül, minden jogosultságuk mellett azonban ily alakban nem tekinthetők sem megfelelő, sem kielégítő gyógyszereknek. Ha meg is engedjük ugyanis, hogy a földjét saját legszemélyesebb megmunkálása által gyümölcsöztető kisgazda aránylag nagyobb földjáradékot képes elérni, mégis nem tekinthetjük ezt egymagában jogos címnek ahhoz, hogy az ily kisebb gazdánál már eleve ki kellene zárni azt, hogy ő ugyanoly jutányos árban szerezhesse meg földbirtokát mint a nagy gazda és pedig annál is inkább, mert az ő csekély vagyona teremti meg teljes létfentartásának összes eszközeit. A parcellázások ily nem célirányos kiindulási pontja mellett, ha figyelembe vesszük, hogy a föld ára Prolog.* Irta Kovássy Elemér. I. Pista mécs világnál dolgozik egy asszony. Hogy hat apró gyermek éhen ne maradjon. Arca szegény nőnek egészen halavány. Egyszerre csak hallja, kopognak ajtaján. Szíve összeszorul, amidőn azt látja, hogy a végrehajtó lép be szobájába. Bárha nem rossz ember, de a törvény mondja: „Fizessen az, aki valaki adósa.“ Lefoglal, mit talál a tiszta lakáson. Nem tud segíteni a nyomorúságon. Szól a síró asszony : „Azt a pénzt fizetném, Hanem szegény vagyok, földhöz ragadt szegény !“ II. Az arca sápadt, ruhája rongy, Elaszott karján sovány poronty. Megcsuklik térdben a biró előtt, Amint vallatja szigorun őt: „Mi vitte arra asszony, hogy lopjon?“ „Éhes valék magam és porontyom ! Halomba volt, — akár az emelet. Elvettem a sokból egy kenyeret. Hibás vagyok, uram, beismerem, Megtörve várom Ítéletem. De irgalom ! Hisz bűnbe azért esem, Mert szegény vagyok, nagyon szegény.“ III. A tó partján erős a lárma, Hullámzik arra néptömeg árja. ” Szavalta Levy Karola a szegények háza javára rendezett hangversenyen. Sok ember beszél, mutat, bámul. Talán csodahal került a vizárból. Feszül a háló, rudja hajlik, A tömeg pedig jobban morajlik. Nehéz nagyon a háló terhe Félhalott embert húznak fel benne. Ez életre keltve halkan mondja: „Mért nem hagytatok halni a tóba ? Jobb lett volna nékem annak fenekén, Hisz koldus vagyok, nagyon szegény!" IV. Csikorgó hideg zuzmarás tél, Eszeveszetten süvölt a szél. Kicsi viskóban anya, gyermek, A vad hidegtől fázik, dermed, A szegény kicsi reszkető szóval Anyjához fordul és ekként szólal: „Oh füts a kályhába' édes anyám !“ Zokog a nő s szól: „Fiam nincs fám !“ Szive a bútól majd megreped, Keblén melengeti a gyereket. Reggelre aztán a viskó küszöbén Megfagyva fekszik mindkét szegény. V. Előttem rajzik még több ily kép, Melynek végoka a szegénység. Azért legyen áldott mindaz, a ki ínséget siet enyhíteni És megjelenve e hangversenyen E kép is segít a szegényeken .... „Szegény ház“ most már a mint látom Lesz a haladó szép Ungváron. Van mostan e hithez biztos remény, Mert szívben, testben nincs itt szegény ! Nemes vér. Irta Vértesy Gyula. Bartafalvy Géza ur papája: Bartafalvy Domokos úr először hallani se akart a házasságról. Szó sincs róla. Ő nem egyezik bele, hogy a família utolsó sarja egy sváb árendás leányát vegye el. — Én pedig elveszem. Mert nem akarok koldulni menni. Te juttattál, apám, a koldusbotra, hát nincs jogod megakadályomi azt, hogy én eldobhassam magamtól azt a koldusbotot. Száz holdunk maradt még a háromezerből, az még szivarra is kevés! A Liebelpénzen visszavehetjük az egész busás határt Még nagyobb urak leszünk, mint voltunk. Azután szeretem is Etelkát. — Szereted? Akkor vedd el, fiam. A szerelemnek nem lehet parancsolni Ha szereted, vedd el, ha cigányleány is. (Természetesen csak úgy, ha a cigánypapa háta megett is százezrek vannak.) Lám, én iselvettem a te boldogult édesanyádat, az Isten nyugosztalja, elvettem bizony, pedig hát . . . — Pedig hát ő tisztázta ki apámat, mert hallom, hogy akkoriban már úgy állt, hogy az utolsó holdját is ellicitálták volna. Ne maszkoljon én előttem, öregem. Tudok én mindent. Az öreg kellemetlenül érzi magát. Köhécsel és elsompolyog otthonról a kaszinóba, útközben mormogva valamit a kölykök hálátlanságáról, akikre ráköltik a szegény apák mindenüket s akik ezért hála fejében gúnyolják őket. Géza pedig, mig nézett a tipegő öreg ember után, úgy érezte, mintha valami hatalmas erkölcsi szégyenérzet szállná meg. Hát ő is csak egy módot tud a megélhetésre: a házasságot. Egy pillanatra felébredt benne a fiatalos büszkeség. Megírja a leánynak, hogy hazudott neki, mikor azt mondta, hogy szereti. Nem szereti, csak a pénze kell neki! De ez se igaz, mert szereti.