Ung, 1909. január-június (47. évfolyam, 1-52. szám)

1909-01-03 / 1. szám

17. évfolyam — 1. szám. Megjelenik minden vasárnap reggel és szerdán délben. Ungvár, 1909. január 3. Előfizetési feltételek: Csak az „Ung“ lapra Egész évre . . 12 K Negyedévre . 3 K Félévre . . . . 6 K Egyes szám . 12 f. Amerikába: Egész évre...............15 K „Vag vármegye Hlystalo« L»p.já“-ra l együtt egész évre Ifi K — Félévre .... 8 K Ung vármegye Hivatalos Lapja az „Ung“ mellékleteként meg­jelenik minden csütörtökön. LA­P Hirdetések így az „Ung“, mint „Ung vármegye Hivatalos Lapja“ részére, — továbbá magánosok részéről az előfizetési pénzek a kiadóhivatalba, Székely és Illés könyvkereskedésébe küldendők. Nyilttér soronként 40 fillér A nyílttéri és hirdetési díjak előre fizetendők. Kiadóhivatal! telefonszám­ 11. AZ M­­­ 1 MEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜ­­LET HIVATALOS KÖZLÖNY­E. Szerkesztőség: Vármegyeház-tér 1-s. szám. Felelős szerkesztő : Segédszerkesztő : BÁNÓCZY BÉLA. DEÁK GYULA. Kiadóhivatal: Székely és Illés könyvkereskedése. 47-ik év. Kevés azon lapoknak száma, a­melyek büszke öntudattal hivatkozhatnak arra, hogy immár két emberöltőn keresztül önzetlenül, buzgón és a jól teljesített kötelesség önérze­tével szolgálták a társadalom anyagi, erkölcsi és szellemi javait. E kevesek között a mi lapunk, az „Ung“ tartozik ama — mondhatni — ritka­ vidéki újságok, közé, a­mely a mai nappal a 47-ik évfolyamot kezdi meg. Nem üres szólamként, hanem mélyen átérezve jelentjük ki, hogy 47 esztendő nagy idő arra, hogy egy gazdasági­lag nem éppen legelső helyen álló vidéken egy újság­orgánum képes volt magát fenntartani, hivatását betölteni és a közönség érdekeit ön­zetlenül szolgálni. A lefolyt 47 esztendő a tanúbizonyság arra, hogy lapunk kulturmissziót teljesített, hogy lapunk Ung vármegye fejlődésének min­den legcsekélyebb mozdulatából kivette a ré­szét; nemcsak szolgálatába állott a vármegye közgazdasági, társadalmi és kulturális életét előbbre vivő mozgalmaknak, hanem lankadatlan kitartással, önzetlenül és a kötelességtudattól vezéreltetve önmaga is kezdeményezője, irá­nyítója, vezetője volt minden szép, nemes és jó idea megvalósításának. Nem volt vármegyénkben oly mozgalom, a­mely évek hosszú során ne az „Ung“ ha­sábjain ment volna át a köztudatba és viszont, a közönség körében ébredező közvéleménynek mindig ez a lap volt a kifejezője. E lapot irá­nyította a közvélemény és e lap irányította a közvéleményt. A közönség és lapunk között az össze­köttetés állandó és közvetlen volt. És éppen ennek köszönheti az „Ung“ azt, hogy a köz­élet terén eredményeket tudott elérni. Ha tehát lapunk valamelyes eredményeket elért, azt vármegyei közönségünk számlája javára írjuk, mert hathatós és erélyes támogatásával ben­nünket a jó és igaz eszmék elérésében minden­kor segített. Mi, a lap szerkesztősége pedig számlánk javára csak azt írjuk, a mi olvasó és vármegyei közönségünk lelkében annak el­ismeréseként él, hogy kötelességünket becsü­letesen teljesítettük, az igazságot önzetlenül szolgáltuk, és vármegyei életünk legnehezebb és legválságosabb időszakaiban is híven kitartottunk a nemzeti esetnek törhetetlen szolgálatában. A 47 évi működés megtanított bennün­ket arra, hogy lépést tartsunk a fejlődés min­dennemű irányaival. Látjuk és érezzük, hogy közönségünk igényeinek fejlődése megköveteli, hogy vármegyei életünk, gazdasági és társa­dalmi viszonyaink felől való tájékozódás és a hírszolgálat tekintetében fokozottabb tevékeny­séget fejtsünk ki. Mi olvasó és vármegyei kö­zönségünknek igényét akarjuk kielégíteni és egy régen érzett hiányt pótolni azzal, hogy az eddig hetenként csak egyszer megjelenő lap helyett rgog. évtől kezdve az „Ung”-ot he­tenként kétszer jelentetjük meg: szerdán és va­sárnap. Midőn ezt a nagyfontosságú újítást a közönségnek bejelentjük, tes­szük ezt azon kérelemmel, hogy lapunk szerkesztőségét, a­mely a kétszeri kiadással járó tetemes és fá­radságos áldozatot készséggel meghozza a nagyközönség fejlődött igényei kielégítése vé­gett, — továbbra is az eddig tapasztalt jóin­dulatú szellemi és erkölcsi támogatásban ré­szesíteni szíveskedjék. Mi a magunk részéről kijelentjük, hogy mint eddig, úgy ezután is felkarolunk minden olyan irányzatot, eszmét és mozgalmat, a­mely vármegyénk társadalmi, gazdasági, kulturális és hazafias életének fejlesztését előmozdítja. Célunk továbbra is az lesz, hogy a társadalmi tényezőket összhangba igyekezzünk hozni fontos nemzeti és közjelentőségű érdekeivel. — Igyekezni fogunk a személyes tendenciák mellőzésével tisztán és kizárólag a becsület, a tisztesség, az igazság érvényesülését szolgálni, hogy ezentúl is fenntartsuk lapunkat ama a komoly és számottevő magaslaton, a­honnan érintetlen tisztaságban jogosan gyakorolhatunk bírálatot egyesek és intézmények közérdekre kiható működése fölött! Az „Ung" szerkesztősége nevében : Bánóczy Béla, felelős szerkesztő. Újesztendő. Irta Szam­olányi Gyula. Vén köntösét az év ledobta, Uj díszben tetszeleg . . . Mi örülünk neki. Be szép ! Pedig, a miben színre lép, Csak kifordított köpenyeg. T­itoktartás. Irta Koroda Pál. Szived mélyébe rejtsd szerelmi Gyönyöröd, bánatod ; Ne tudjon senki más felőle, Csak őt kitől kapod. Üres szivüek sokasága Irigyli gyönyöröd, Ha hozzáférhet, összetépi, És mulat bánatod fölött. Ha látod őt a társaságban S vadul lüktet szived , Csititsd a vágyat, mely felé hajt S gőgöd’, hogy ő tied. Végy észre mást is, a ki ott van, Essék bár nehezen, Szemetek a mig összevillan, Elárulótok ne legyen, Hadd hallják játszi csevegését, Nehány könnyed szavát, Kik so’se sejtik : hangja milyen, Ha érzés hatja át, Egy kézszoritást fel se végy te, Kit csókja üdvözit, Mosolyát tőlük ne irigyeld, Kik elől rejti könnyeit. Oh, mindezért, mit tűrsz miatta, Kárpótol gazdagon Az első perc, midőn karodba Repülhet szabadon, Pajzán beszéd forrása lészen, Mi addig meggyötört, A visszafojtott vágy kitörve Pazarul szórja a gyönyört ! Lapunk mai száma 8 oldal. Ünnepek után. Az élet zsibvásárján három napig munkaszünet volt karácsonykor. Az emberek nem ölték, nem tipor­ták egymást, hanem — szerették ! Legalább ilyenfélét mondtak. Mert a szeretet ünnepe volt. És szép volt a sze­rtet ünnepe, akár igazat be­széltek az emberek, akár hazudtak, mégis kedvében jártak egymásnak, kerülték a kellemetlenkedést. Tud­ták, hogy két nap alatt úgyis elmúlik a nagy békes­ség és megint vághatják, tiporhatják, ölhetik egymást. És ez némi vigaszul szolgált a nagy általános szere­­tetben. Keserű beszéd ez, de van benne valami igazság. * Idegenben. Irta Lónyay Sándorné. .... És eljött az éjszaka. Meleg volt, vasárnap volt és május, és Doroszlay Ádám még mindig, egye­dül, még mindig unatkozva járt-kelt az apróbb, kes­keny és görbe utcákon. A múlt, a­melyért önként száműzte magát hazájából, a­melyről azt hitte, hogy végre elfelejtette, ma ismét ott kísértett vérének minden lüktetésében, agyának minden gondolatában. Szórakozottan haladt végig a kígyózó utcákon, a Bab-el- Ued és a Bab-Azzun kivilágított palotasorai között, a Boulevard de la République árkádjai, a nagy üvegtáblás kirakatok előtt. Csak lassan, lökdösődve juthatott előre. Egy egész kozmopolita világ forron­gott itt, a forró, lázas májusi éjszakában. Egy csomó francia, arab és olasz, egymást taszigálva, szitkozódva, káromkodva tört utat magának Igazság. Különös szó. Szentség, de olyan, a­melyet csak si­rűi lepel alatt szeretünk. Akárhányszor hallhatjuk, a­mikor az emberek mondják : „Csak nem mondhatom meg az igazat “ Természetesen közdolgokra vonatkoztatva kell e­zt érteni, mert az ember k magán­­dolgai nem tartoznak a nagy nyilvánosság elé. Közéletünk telve van kis és nagy hazugságokkal. Az őszinteség hiánya szinte kiegészítő része a közélet „kelléktárának.“ Nagy emberek, hordozói a nyilvános képviseleteknek ígérnek teljesíthetlen dolgokat. Kérel­mezők bizakodnak biztatásokban. A­kitől pedig vala­mit k­érnek, megígéri a teljesítést, csakhogy a kérőt meg­­ ne sértse, bár eszébe sincs a kérés teljesítése. Folytonos kölcsönös ámítások az egész vonalon. Nem új dolog ez és nem csak a mai kor jellemző vonása. Mindig így volt, van és lesz. Ünnepkor van ideje az embernek ilyesmi fölött is egy pillanatig elmélkedni. Ünnep ! Az ünnepeket sohasem azért a pár órá­cskáért­ alkották, a­mikor maga az ünnep a való­ságban „lezajlik“. Magasabb és nagyobb célja és ren­deltetése van az ünnepeknek Az ünnepet megelőző és követő idő fontosabb és jelentősebb az emberekre, mint az ünnep maga. Karácsony jövetele az emberek a sokaságban. Aranyhimzéssel borított ruhákban szép zsidóasszonyok kacér pillantásokat váltottak az idegen férfiak ál. A fehér fátyolos mór-nők tetőtől talpig fehér­­selyem-burkoltan, szemérmes és félénk mozdulatokkal siklottak tovább, mint árnyképek. Egész arcukból csak csodálatosan ragyogó, hennével meghosszabbított sze­meik látszottak. A zuávok, afrikai troupierk, a spahik ragyogó öltözetei közül bizzarul váltak ki a beduinok fehér humuszai s a mellbeteg angolok elől-hátul lehajló vászonsapkái kellemetlen, reális tónust vegyítettek a másképp oly álomszerűen káprázatos képbe. Az üzletek egész vasárnapi népessége is az utcán volt most: a cilinderes segédek, a nagyfrizurás, csi­nált virágokkal ékes mázolt arcú szépségek, ember, ember hátán, egyre kavarogva, hullámozva. A keres­kedők boltjai előtt kigyultak az apró gázlángocskák, a kirakatok a különböző áruk egész halmazától csil­logtak. A nagy üvegablakok tele voltak frissen érke­zett párisi rövidáru- és toilettecikkekkel, s közvetlen közelükben a szellős mór kávéházak bámészkodtak az utcára, s bennük humuszos benszülöttek szívták bé­késen a csibukot, vagy a narghilót. A terem közepé­ben pedig idegen világtájak felől hadart különös tör­téneteket egy néger mesemondó. A lebujokból rekedt ordítás hallatszott ki: ott részeg matrózok duhajkodtak és eltökélt máltaiak tették a szépet a barna arcú leányoknak, minden pillanatban készen arra, hogy előrántsák késüket. A kisebb, girbe-görbe utcákon a maszatos házak előtt csupa lehetetlen tárgyat árulnak : arany- és ezüst­porral teleszórt drága selyemkelmék mellett zsinegre

Next